Tegnap este elolvastam Willem Frederik Hermans: Het Behouden Huis című novelláját, ami Holland/Flamand irodalmon volt az egyik olvasmány. Azért vártam ennyit az olvasásával mert rettenetesen kellemetlen novella, erre talán utaltam is korábban. Nincs mit csodálkozni rajta, ugyanis Willem Frederik Hermans neve, mint "rettegett író"-ként maradt meg a holland irodalomtörténetben. Nyomasztóak az írásai, olyan asszociációkat használ például a novellában is a ház kertjében lévő fára, a ház bizonyos részeire, vagy a ház női tulajdonosára, akit megöl a holland katona, hogy alsó hangon is nyomorult lelki világra utal... Hát, ki hogy dolgozná fel, hogy a szülei mellőzték, mert a nővérét emelték piedesztálra, és a fiúra mindig azt mondták a szülei, hogy semmire sem jó? Vagy azt, amikor a II. világháborúban, amikor a németek megszállták Hollandiát, a nővére a barátjával együtt öngyilkos lett? Ezek traumatizálták az írót, és lépten nyomon megjelenik a műveiben a mellőzöttség a II. világháború okozta reményvesztettség.
A Het Behouden Huis is a 2. világháború idejében játszódik. A címet "A megőrzött ház"-ként lehetne fordítani (nincs magyar változata a novellának). A mű lényege az, hogy a holland katona, aki valahol Kelet-Európában szolgál (konkrétan nem derül ki, hogy hol, én személy szerint Németország dél-keleti részére tippelek), Egyik városba kell menni, ahol több ház is le van rombolva, egy viszont teljesen épségben maradt. Ebbe a házba megy be a férfi, és mivel látja, hogy nem porosak a berendezések, ha megnyitja a csapot, meleg víz is folyik, ezért lakható állapotban van. Annyira otthonosan érzi magát a lakásban, hogy még a cigarettacsikket is elnyomja a kanapén, majd elalszik. Másnap reggel arra ébred, hogy az ajtón csengetnek. Egy német ezredes volt az, aki a katonáival bebocsátást kér a házba, mintegy menedékhelyül, Bemehetnek, akik szintén otthonosan érzik magukat a házban. A ház mindenhol szabadon bejárható, egyetlen szoba van zárva, amit ráadásul semmilyen kulcs nem nyit. Természetesen kíváncsiak arra, hogy mit rejt a belső szoba. És ahogy az lenni szokott az irodalmi műveknél (és a videojátékoknál is) a zárt ajtó rejt az egész történet lényegét, ahogy itt is. Egy 96 éves férfi van a szobában, a könyvespolc pedig tele van horgászatról és halakról szóló könyvekkel. Illetve több akvárium is van halakkal. A férfi imádja a halakat. 80 éve foglalkozik velük.
Miről van itt szó? A következőképp értelmezem a elzárt szobát és a házat: A ház szimbolikája nem más, mint a szereplő saját maga valósága. Mentálisan szolgál menedékhelyül, mert nem akar tudomást venni a háborúról. Minden adott ahhoz, hogy nyugodt élete legyen a házban, hiszen a berendezések jó állapotban vannak, van melegvíz, tehát a háború borzalmai után végre nyugodt élete lehetne. Tehát a ház lehet az ő saját maga kis világa, ahol a háború elől biztonságban lehet, tehát nem kell tudomást vennie arról, hogy mi folyik kint. Már korábban is olvastam a II. világháború utáni holland irodalomról, rettenetesen erős és nyomasztó. Hollandia nagyon durván megszenvedte a 2. világháborút, a németek, amikor megszállták az országot, lebombázták Rotterdamot és a zsidók 80%-át deportálták. Ez olyan szintű trauma volt a holland történelemnek, amit nem lehet nem kiírni. A 2. világháború utáni holland versek és prózai írások rettenetesen erősek és nyomasztóak, erre egyik legjobb példa a Het Behouden Huis. A szereplők reményvesztettek, nincs miért élniük, keresik a maguk identitását, valóságát. A saját valóság ez a bizonyos ház, amihez a holland katona olyan szinten ragaszkodik, hogy amikor megjelennek a valódi tulajdonosok (egy házaspár), akkor a katona megöli őket. Ragaszkodik a saját valóságához és azt senki emberfia el nem veheti tőle. Az ezredes és a német katonák jelenlétét meg én úgy értelmeztem, hogy azért a holland katona nem tarthatja magát távol 100%-ig a valóságtól. A partizánok a külvilágot jelképezték, hogy a háború még mindig tart. De aztán bevégezték... A németek a valóságnak megfelelően vesztik jelentőségüket a novella előrehaladtával, az ezredes meg... a fán lóg a 96 éves férfival és a ház valódi tulajdonosaival.
Túléltem a novellát. Kellemetlen olvasmány, de nem annyira, mint amennyire féltem tőle. Mert megmondom őszintén: féltem tőle. Féltem, hogy nyomasztani fog és rossz hatással lesz rám. Szerencsére tudtam úgy olvasni, hogy végig külső szemlélőként figyeltem az eseményeket. És ami a legérdekesebb, hogy olvasatta is magát a novella. Tehát Hermans nagyon jó író, nem véletlen a 2. világháború utáni három legnagyobb holland írók egyike. Csak az ő írásai, egyéb történései miatt sokkal nyomasztóbbak.
De semmiképp nem mondanám rossznak, sőt már csak azért is érdemes ilyet is olvasni, hogy ebből a szemszögből is betekintést nyerjük a 2. világháború eseményeibe. Nagyon jól szemléltetik, hogy miért is élünk már jó ideje történelem utáni időket és hogy miért haltak ki az eszmék és az ideák. Túl nagy árat fizettek az emberek értük, csakhogy mostanra már eljutottunk oda, hogy már nincs miért élni, mert már nincs miért meghalni. Meggyőződésem, hogy valójában még most is a 2. világháború következményeit éljük ebből a szempontból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése