2009. március 19., csütörtök

Tingle-lel az istenek templomában.

Na végre túl vagyok a Tower of the Godson a Wind Wakerben! 2 hete próbálkoztam vele, de akkor áramszünet lett, és elment minden mentésem, amit a templomban csináltam, így elment a kedvem attól, hogy folytassam, de ma a GBA/GC kábelt segítségül hívva megcsináltam. Meg kell jegyezzem, Tingle nem nagy segítség. Nem sok mindent csinál. Itt-ott jelez, hogy van valami, de hogy hogy lehet megszerezni, arról semmit. Néha ilyen láthatatlan helyen mutatja, hogy ott egy szilárd tárgy van. Szóval érdekes dolgok ezek. Olyan sok hasznát nem vettem. Majd írok róla külön, most a Dungeonról. Nagyon szivatós volt egykét helyen, de rendkívül élvezetes. Bár eleinte nagyon nem tudtam, hogy mit kell csinálni. Mert mit látok? Egy szűk helyen vagyok, Red Lionnal, a hajóval, sehol egy bejárat, és ha sokáig úszok Linkkel, akkor elmerül. Meg arra gondoltam, hogy ha kirakom a vitorlát, akkor fogok tudni menni, de utólag kapok észbe, ha nincs szél, akkor mi hajtsa a hajót? Hát az R-gomb nyomvatartása. Nagy nehezen találtam egy ajtót, ahol elkezdhetem. Aztán mentem szépen lassan. Beléptem egy pár szivatós helyre. Legalábbis nehezen jöttem rá a titok nyitjára. Az egyik ilyen hely, ahol víz van, és csak a két végén van "szárazföld". Az egyik végén két fáklya ég. És a botot kell úgy átvinnünk a vizen át (ahol dobozok vannak) hogy ne essünk bele a vízbe. Hát szenvedtem vele vagy fél órát, mire rájöttem, hogy a dobozokat bizony el lehet mozdítani úgy, hogy átugorjunk a másik végére. Hát milyen Zeldás vagyok én, hogy ilyeneket nem tudok! T_T Már az első Zeldában is kellett mozdítani! Így sikerült átérni a másik végére. Aztán sok érdekes történt. A három kő, amit a helyére kell vinni, az is nagyon vicces. Link hívja, hogy "gyerünk", és követ minket. Persze, hogy miként jutunk át, az már egyéni szoc. probléma... De itt is kell gondolkodni. Meg itt kapunk meg egy új dallamot, meg a mini-boss megölésével az íjat, és a nyilat. A Mini-boss egyébként az Iron-Knuckles. Igen, akit annyira "szeretünk". Ocarina of Time-hoz hasonló módszerrel öltem meg, tehát bombával. Ez egyébként sokkal könnyebb. Ja, és meg ne feledkezzek, az egyik legemlékezetesebb részre, amikor azt hittem, hogy glitches a dungeon. Ugyanis, amikor a harmadik kőszobrot tereltem a helyére, rossz helyre vittem, mert először azt hittem, hogy az a jó. Az a hely lent volt, vízközelben. És amikor vízbe ér a szobor, olyan, mintha zuhantunk volna egy nagyot. És nem tudtam sehogy sem kimenteni a vízből, egyszer el is veszett az összes szívem. Nagy nehezen rájöttem a megoldásra, és sikerült végigvinni. De már abban gondolkodtam, hogy mi lesz, nem fogom tudni végigvinni a játékot? Az egészet kezdjen az elejétől? De szerencsére nem így lett, és sikerült megcsinálni. Aztán még a főboss is könnyű volt. Azt nyilvánvalónak éreztem, hogy a nyíllal kell valamit kezdeni, ez be is jött, de amikor a fej leesett, azt hittem, hogy kardozni kell, ahogy szokás, de nem. Bombát kell rakni bele. És ezt így háromszor. Aztán meghalt, és mentettem. Hogy utána mi van, majd holnap kiderül.

Nincsenek megjegyzések: