2009. március 2., hétfő

Párhuzam Okui Masami és a Zelda játékok között

Öt napos, már-már kínkeverves keresgélés után sikerült megtalálnom Okui Masami: Akasha albumát. A dalok rendkívül érdekesek. Aki nyomon követi Makkun albumait, az tudhatja, hogy szinte minden albuma más, mindegyikben valami új arcát mutatja meg, és rendkívül jól csinálja. Az új albuma több szempontból is változás. Többek között a dalai kissé spiritualisták lettek. Talán nem véletlen a cím, az Akashának a távol-keleti, hinduista-buddhista ezotériához van köze. Az öt alapvető elemből az égboltot szimbolizálja. Számomra ez egy kicsit érthetetlen, de akit érdekelnek az ilyen dolgok, azok itt olvashatnak róla. És hogy mindez hogy jön ide? Több Zelda játék első részében is ugye spirituális köveket kell szerezni. Ez az oka annak, hogy az Ocarina of Time és a Majora's Mask zenék keleties hangzást kaptak. És egy pár új Okui Masami dal is hasonlóképp szól. Olyannyira, hogy szerintem az első dal, a Theme of Akasha simán elmehetne egy Zelda játék Temple zenéjének, van annyira hatásos, mint azok. Van még egy pár dal, amit szintén el tudnék képzelni Zelda játék betétdalának. Például a Melted Snow és az Akasha.

És hogy ezt videóval bizonyítsam, feltettem a Theme of Akasha dalt, a YouTube-ra. Életemben először csináltam ilyet, hogy dalra tettem képet. De nagyon egyszerű volt, a Windows Movie Maker is elég volt hozzá. Na, itt van a dal, aztán el lehet dönteni, hogy valóban alkalmas-e Zelda Temple zenének, vagy csak én dramatizálom túl:

Ezzel a borítóval jelent meg az új album.

Nincsenek megjegyzések: