2009. január 29., csütörtök

Helyzetjelentés

Na igen, sikerült végigvinni a Minish Capet, de korántsem 100%-osra. De viszonylag elég sok mindent sikerült megszerezni. Sikerült megszerezni mind a 12 tárgyat, de ezekből hármat, a bumerángot, a bombát és a nyilat upgrade-elni lehet. Nekem ebből egy sincs fejlesztve. Tehát nem különösen fontos a végigjátszáshoz, de nyilván jelentősen megkönnyítené a dolgunkat. Viszont, amit mindenképp érdemes megszerezni a végigjátszás megkönnyítéséhez, az a 8 Tiger Scroll. Különböző harci technikákat lehet elsajátítani, összesen 8 félét. Nyilván mindegyik segít, de a legnagyobb segítség a 8. harci technika, amit csak akkor tanulhatunk meg, ha megvan az első hét. 14 és negyed szívvel fejeztem be a játékot, összesen 20 szív van. Nagyon sok helyen találni szívnegyedeket, úgy tudom, hogy a nagyrésze Kinstone egyesítésével nyílik meg. Szóval még nagyon sokat lehet egyesíteni. Négy üveg van. Ebből hármat szereztem meg, a negyedik már annyira bonyolult, hogy feleslegesnek találtam megszerezni. Meg nemrég jöttem rá, hogy mi a haszna a Mysterious Shellnek. Rengeteg utalást írtam már arról, hogy a LttP-ből és az OoT-ből vettek át elemet, de hogy a Super Smash Bros. Melee-ből, kicsit vicces, de így van. Ugyanis ezek a Shellek Lotteryn lehet felhasználni, és kapunk figurákat. Ahogy egyre több figurát húzunk ki, egyre kisebb az esély arra, hogy újabb tárgyat kapjunk, tehát több Shellt kell tétbe vinni. Összesen 999 Shellt tarthatunk magunknál, és 130 figura van összesen. Még csak egy párat lottóztam ki, de azt olvastam, hogy ha megvan mind a 130 figura, akkor, akkor megjelenik a Sound Test, tehát végig lehet hallgatni a játékban a zenéket. Hogy ez most a menüben van, vagy a játékban kell bemenni valahova nem tudom, de jó dolognak hangzik. Sok jó zene van a Minish Capben, nekem ami igazán megtetszett, az a Castor Wilds zenéje.

Ugye 21-én ígértem meg, hogy 1 hét alatt befejezem a Minish Capet. Hát 29-én 0:07-kor fejeztem be, 7 perc késés, bocsánat! T_T Csabi szólt rám 23:47-kor, hogy még 13 percem van hátra. Akkor kezdtem el többedjére Vaatival való harcot. Nem volt valami rövid idő megölni, pontosan 20 perc. Természetesen ő sem vette olyan szigorúan, hogy 23:59-ig be kell fejezni. ^^ De jó érzés volt, és még nincs vége. Még egy párszor biztos elő fogom venni, hogy minél közelebb legyen a 100%-hoz.

Nincsenek megjegyzések: