2022. október 30., vasárnap

Amersfoort

Pénteken ismét utaztam, de erről azért vonakodtam írni, mert messze nem sikerült annyira jól, mint az előzőek. Voltak gondok, néhány dolgot ki fogok írni.

Nem NS-vonat jár Ede-Wageningenből Amersfoortba, hanem egy bizonyos "Connexxion" vonat, mely Gelderland tartományon belül jár (bár Amersfoort alaposan kiesik Gelderlandból). Abban se voltam biztos, hogy egyáltalán használhatom az OV-chipkártyát, nem-e kell külön jegyet venni. Végül kiderült, hogy nekik más automatájuk van, amihez ugyanúgy használható az OV-chipkártya. Tehát most egy másik vonattal mentem. Nincs nagy különbség az NS-vonat és eközött, mind a kettő jó.

Amersfoort-ban elsősorban az "Onze-Lieve Vrouwetoren"-re voltan kíváncsi. Akartam egy ilyet látni, ugyanis Hollandiában és Belgiumban több "Onze-Lieve Vrouwenkerk" vagy "Onze-Lieve Vrouwetoren" van. Egyetemen, 4. féléves Holland-Flamand kultúra vizsgán konkrétan Jolly Jokerként lehetett használni. Amivel egyszer éltem is, amikor a vetített templomok közül az egyiket épp nem tudtam. Úgy tettem, mint aki tudná, csak épp nem jut eszébe, mondtam, hogy "Onze-Lieve Vrouwenkerk", de nem jött be. A tanár is csak mosolygott rajta, tudta, hogy miért mondtam. Mindenesetre, ha ezt az épületet mutatta volna, akkor bejött volna.

Ez is nagyon szép. Nem mentem be, igazából nem is tudom, hogy van-e belül bármi is, a bejárat előtt álló tábla csak azt mutatja, hogy fel lehet jutni a torony tetejére, természetesen díjazás ellenében.

Ami még nagyon tetszett, hogy a templom mellett találtam kiírva egy verset, ami nekem kifejezetten tetszett. Egyszerű módja a szerelem kifejezésének.

Pont azért szép, mert nincs túldíszítve költői képekkel, mégis lehet érzékelni, hogy a költő komolyan gondolja. Az egyszerűségében rejlik a hitelessége.

No, és ennyiben ki is merült a pozitív oldala a pénteki történéseknek. A negatívak többsége furcsa, de érdemes róluk szót ejteni. Amertfoortban is van CeX, gondoltam benézek ide is.

Mivel már van PS3-am, ezért most már tudok úgy olcsó PS3 játékokat nézni, hogy tudok is velük játszani. Találtam is Naruto Ultimate Ninja Storm-ot, ami szintén a kívánságlistámon van. Egyet találtam, de az cover reprint volt, olyat meg kizárt, hogy veszek. Megnéztem telefonon, az üzlet weboldalán, ebben az üzletben kettő van, de a másikat nem találtam. Kértem az eladót, hogy segítsen megkeresni a másikat. Meg is találta, ennek már eredeti volt a borítója. Az érdekes az volt, hogy a két példánynak két különböző ára volt. €8 a hivatalos ára, de az egyik €6 volt. Joggal gondolhatnánk, hogy a reprint az, ami €6, de pont az eredeti volt olcsóbb. Megkérdeztem, hogy megvan-e a füzete a játéknak, itt már vágott az eladó "mégis mit akadékoskodok" arcot, de megnézte nekem. Megvolt, rendben is volt, úgyhogy kértem. €8-ért akarta adni, de diszkréten jeleztem, hogy €6 van a tokra írva. Így kénytelen volt a tokon lévő vonalkódot behúzni és végül €6-ért lett az enyém. Még rajta is van a blokkon, hogy "Wrong Price label €-2". Jól jártam, de érzékeltették, hogy nem vagyok ott szívesen látott vevő. Komolyan, ezért számítok problémásnak? Nem az én hibám, hogy rossz ár került a tokra, az meg kereskedelemben alapszabály, hogy ha két árcímke szerepel egy terméken, akkor kötelesek az alacsonyabb áron adni. Mert nem a vevő tehet a téves árazásért.

Egyébként meg ez az.

Ez az első olyan CeX, ahol rossz tapasztalatom volt, ilyen még Angliában sem fordult elő.

A másik rosszabb tapasztalatom a vasútállomásnál lévő Burger Kingben volt. Fel akartam használni a profilomban lévő egyik akciós kupont, hogy 2 Whopper Junior + Közepes krumpli + Közepes üdítő €4,95. Az automatából nem sikerült, mert nem érzékelte a QR-kódot, és senki nem jött segíteni. Úgyhogy végül a pénztárhoz mentem, ott fizettem. Ez volt a legnagyobb, mert amúgy például az étteremben terveztem kicsit leülni és pihenni, de végül elvitelre adta ki (nem kérdezte meg a pultos, hogy kérem a rendelést). Úgyhogy úgy döntöttem, hogy akkor megyek egyből a vonathoz. Ez így végül pont jó is volt, mert 5 perc múlva indult a vonat, így ott ettem meg.

És egyéb apróságok, de nem ezek fogják meghatározni az Amersfoortról alkotott véleményemet, hiszen a város szimbóluma, a torony mégiscsak szép látvány volt. Majd egyszer visszajövök még és jobban szétnézek a városban. Azért se voltam sokáig, mert elvileg hétfőn hozták volna a csomagomat Japánból, de pénteken a biciklin ülve jött az E-mail, hogy aznap délután viszik ki, és mivel aláírás kell, ezért csak úgy adják oda. És nem akartam ezt elszalasztani. Egyébként, amit láttam a városból, szép volt a vasútállomás is stílusos.

Bízok abban, hogy a következő utazás jobb lesz ennél.

2022. október 28., péntek

Küldemény Japánból

Ma megjött a rendelésem a CDJapantől, méghozzá a DIVE!! Blu-ray és egy Haikyuu!! kislemez.

SUPER BEAVER: Toppakou

Ez az ötödik Haikyuu!! kislemez a gyűjeményemben. A dal abból a szempontból különleges, hogy jó példája annak, hogy mennyire meg tud változni a véleményem egy dalról, ha jobban megismerem és meghallgatom. Emlékszem, amikor indult a Haikyuu!! TOP THE TOP 2. fele, és először meghallottam ezt a dalt, egyből azt gondoltam, hogy ez az eddigi legrosszabb Haikyuu!! opening. Olyan dallamtalan volt a zene, az énekből sem vettem ki semmit, csak értelmetlen erőfitogtatást érzékeltem az egész dalban. Aztán végül csak az lett, hogy elkezdtem egyre többet hallgatni a dalt (leginkább azért, mert Haikyuu!! betétdal), aminek az lett a vége, hogy ráéreztem az ízére és végül egészen megszerettem. Ma már nagyon jókat mosolygok a dalon (jó értelemben), Igazából a dal tényleg egy csapat indulója, himnusza is lehetne (ehhez képest a BURNOUT SYNDROMES: PHOENIX dala kapta meg azt a verziót, amire a Karasuno bevonul a stadionba). De megvan a helye ennek a dalnak is. A borítót viszont a mai napig nem értem. Szegény Kageyamát miért ábrázolják úgy, mint akit gyomorszájon vágtak? Hinata és Tsukishima egész menők.

A hátoldalon meg az Inarizaki néhány játékosa van.

Itt Miya Atsumu néz ki a legmenőbben, a másik kettő meg nagyon koncentrál. A DVD-n egyébként az opening videó van feliratok nélkül. Nem mindig engedik el magukat DVD tartalom terén, pedig videoklip is van a dalból, rákerülhetett volna az is a lemezre. Így gyakorlatilag az egész DVD tartalom másfél perc hosszú. Összességében nagyon jó, örülök, hogy megvan ez a kislemez is.

DIVE!! Blu-ray

Ezt a filmet láttam többször is és mindig nagyon tetszett. Ez a DIVE!! manga live action változata. Igazából én az animét is szeretem. Kicsit demonstratíve is, mert elég rossz az átlagértékelése: 6,08, és ugyan érteni vélem, hogy miért nem szeretik az emberek, de meggyőződésem, hogy messze nem annyira rossz, mint amilyennek gondolják. Azt gondolom, hogy azért annyira rossz az anime átlagértékelése, mert a sport relatív kevésszer jelenik meg. Ami érthető is, hiszen a műugrás csak egy néhány másodperces folyamat. Nem olyan, mint egy labdajáték, melyből egy meccset akár epizódokon át lehet húzni, hanem leugrik, megcsinálja a mozdulatot, ahogy tudja, és kész. Itt is megvan az, hogy halljuk a szereplők gondolatait, illetve látjuk az edzéseket, de az animében sok a párbeszéd, amit adott esetben szintén nehéz lehet követni. Meg az egyéb történések lehetnek érdektelenek. De nekem nagyon bejött, mert kicsit más akar lenni, mint a többi sportanime, kicsit komolyabb, de az az igazság, hogy a live action movie a maga 2 órájával az egész történetet lefedi hiányérzet nélkül.

A hátoldala többet elmond. Ez az első japán kiadású képhordozó kiadványom. Azt nem mondom, hogy ez rendszeressé válik, hogy most már DVD-ket Blu-rayeket is veszek Japánban, mert nem bánnak kesztyűs kézzel a DVD-k és Blu-rayek áraival. De ha megvetem a lábam itt Hollandiában és egyenesbe jövök anyagilag, fogok egy japán DVD-t és Blu-rayt rendelni.

Az az igazság, hogy nem számítottam arra, hogy extrák is lesznek a Blu-rayen, mivel csak a tokon látható borítóval promotálták a CDJapan oldalán a kiadványt.

Díszdobozos kiadvány, fotókönyvvel, több mint elégedett vagyok ezzel a Blu-rayjel. Ráadásul DVD is van a tokban, az extrák nagyrésze azon van. Ez azért nem hülyeség, mert a nyugati Blu-rayeken sem jellemző, hogy Full HD minőségűek az extrák, így egy külön lemezen több tartalom fér el. Olvasható is, hogy az extrák tartalma 70 perc a DVD-n. Holnap megnézem a filmet és az extrákat is.

És milyen képhordozókat vennék Japánból? A Waterboys a másik japán film, amelyik nagyon tetszett. Viszont ebből a DVD-t venném meg, mert az van eredeti borítóval. A másik, ami szintén prioritásban van az a Bakuten!! movie. Ebből a limitált kiadású Blu-rayt venném meg. Ez előrendelésben van, majd 2023. január 25-én fog megjelenni, konkrétan el is gondolkodtam azon, hogy ha össze tudom rá spórolni a pénzt, akkor megrendelem magamnak. Az animét nagyon szerettem, azt is láttam már kétszer. A movie meg valamiért nem érhető el sehol, se streaming oldalakon, se letöltésre. Úgyhogy ezt valószínűleg csak akkor fogom látni, ha megveszem. Nos, én mindent megteszek azért, hogy lássam. Addig is örömömet lelem ezen két kiadványban.

2022. október 26., szerda

Megfelelő kiadású The Legend of Zelda: Ocarina of Time

No, ha nem a CeX-ből sikerült venni The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D-t €25-ért, akkor majd a Marktplaats-ról €15-ért. Végre újra megvan az első kiadás. Ráadásul teljesen holland nyelvű a doboza meg a papírja is.

Be is tettem kíváncsiságból a játékot a 3DS-be, kijátszotta a játékot az előző tulaj. Az az igazság, hogy én még nem, és most láttam először azt, hogy a Master Quest választható játék lett volna a játékon belül. Egyszer biztos, hogy végig fogom én is vinni.

És az a bizonyos papír, ami nélkül nem lehet teljes a játék.

És azért tényleg azt gondolom, hogy ennél a játéknál nagyon nem mindegy, hogy melyik kiadás van meg. Talán ez az egyik legszebb borítójú Zelda játék, ahol nemcsak maga a táj gyönyörű, ráadásul a szabadságot, messzeséget érzékelteti, hanem az is, ahogy Link száguld Eponán, mintha ő maga is a kaland nyújtotta szabadságot élné meg. Ezért szeretem ezt a borítót. És ebbe a Nintendo Selects logo a bordó kerettel csúnyán belerondít.

Még az a PEGI 12-es logo diszkréten meghúzódik a bal-alsó sarokban, de a keret... A hátsó dobot persze ugyanaz, csak nálam a nyelv más.

Az újabb kiadást megpróbálom eladni Marktplaats-on. €15-re állítottam be az árat (és akkor ingyen volt a csere), de ha valaki felajánl érte €10-et is, azt is elfogadom, de annál lejjebb biztos nem megyek. A Marktplaatsnál ugyanis arra is van lehetőség, hogy én ugyan megadok egy árat, de felajánlhat érte egy alacsonyabb árat, aztán meg lehet beszélni.

Mindenesetre ezzel végre újra megvan minden Nintendo 3DS játék.

2022. október 24., hétfő

Utazás utólagos fizetése

Ma vonták le a számlámról a szeptemberi 14-október 14 közötti utazásomat. Meglepő, úgy tűnik, itt tényleg utólag kell fizetni az utazásért. Kicsit bizonytalan voltam, hogy pontosan mennyit is vonnak le, számoltam gondolatban a lehető legrosszabb forgatókönyvvel is, hogy esetleg semmilyen kedvezményt nem érvényesítenek. Szerencsére a legjobb jött be, ugyanis nemcsak, hogy 40% kedvezménnyel utaztam, hanem azt a bizonyos €20-at is jóváírták, amit az első alkalommal vontak le "klantenservice" címen. És amit nem értettem, hogy mégis miért, ideges is voltam miatta rendesen. És igazából most se értem, de lényegében a mostani költségeimet csökkentették vele. Egyébként részletes számlát küldenek az E-mail címemre, hogy melyik napon merre voltam (azt látják, amikor be- és kijelentkezek a bejáratoknál, amikor az automatához érintem a kártyát), az mennyibe került 40% kedvezménnyel, valamint a kedvezmény havidíja is ott volt a számlán. Mivel megadtam a számlaadataimat, amikor kifizettem az OV-chipkártyát, ezért nekem lényegében nem kellett semmi mást tenni azon túl, hogy tudomásul veszem, hogy egy nap ennyit utaztam, a fizetés automatikusan megtörténik. Amit még érdekesnek tartottam, hogy 20-ára ígérték, hogy levonják a számlámról a pénzt, úgy is készültem, de végül ma reggel lett csak az utazás összegével kevesebb pénz a számlámon. Eléggé ráérősen vonják le a pénzt a számláról meg kell hagyni.

Én igazából eddig semmi rosszat nem tapasztalatam a vonatközlekedésben. Egyszer volt olyan, hogy egy pénteki napon annyira tele volt a vonat, hogy épp, hogy sikerült ülőhelyet találni. Ezt leszámítva én eddig rendben láttam mindent. A vonat pontosan indult és jó gyorsan ment. Hihető volt, ha az volt kiírva a monitorra, hogy 140 km/h, az ablakon kinézve tényleg száguldottunk. Ugyanakkor problémák tényleg vannak, ugyanis olyan szintű már a létszámhiány az NS-nél, hogy november 7-étől ritkítják a járatokat. Ez igazából inkább arról szól, hogy a kimaradó járatokat "teszik hivatalossá", ugyanis az már eddig is volt, hogy bizonyos vonatok nem indultak, vagy nem mentek a végállomásig. Most már az lesz, hogy ezek már nem is kerülnek be a menetrendbe. Azt egyébként furcsának tartom, hogy arról is lehet hallani, hogy a kormányzat is kritizálja a vasúttársaság működését, de akkor miért nem tesznek ellene? Tehát itt Hollandiában se feltétlen tiszták a dolgok. Meg amikor voltak a tüntetések, augusztus végén, szeptemberben azt kéne tudnom, hogy mik voltak akkor pontosan a követelések. Akkor tisztábban látnám, hogy pontosan mi is a munkavállalók baja, és hogy miért nem tesz ellen semmit (vagy érdemlegesen) az NS.

2022. október 23., vasárnap

PlayStation 3

Ismét van Sony konzolom, méghozzá PlayStation 3. A Marktplaats-on vettem 3 controllerrel 11 játékkal €100-ért. Azt gondolom, hogy ez egész jó ár, azt is beleszámítva, hogy a doboz és a papírok is megvannak.

Egy ideje nézegettem PlayStation konzolokat, de nem nagyon találtam olyat, ami igazán jó lett volna nekem, aztán jött ez. Tetszett és el is tudtam menni érte. Az eladó is rendes volt, kicsit beszélgettünk is. Egyébként azt érzékelem, ahogy beszélgetek hollandokkal, hogy nem olyan könnyű barátkozni velük. Közvetlenek, beszélgetnek, de lehet érzékelni, hogy van náluk egy határ, amit nem lehet csak úgy átlépni.

Maga a konzol szerencsére rendben működik. Mind három controller eredeti, rendben vannak. Egyedül a konzol beállításai okoztak problémát, elsősorban a PlayStation Network profilom csatlakoztatása a konzolhoz. Mert QR-kódot kellett beolvasni és a weboldalon kaptam egy kódot, és nem esett le az elején, hogy az számít a PS3-on bejelentkezési jelszónak. Eltelt némi idő, mire rájöttem. Aztán egy-két sajátosság, de ezeket elég könnyen átláttam. Mert egyébként rendszerformázással kaptam meg a konzolt, az előző tulaj szerencsére mindent törölt a gépről, ezt én is megcsináltam volna. Semmi közöm nincs az eredeti tulaj adataihoz, nem is tudok velük mit kezdeni, csak a helyet foglalják. Teljesen a saját játékomat akarom játszani, a konzol is teljesen a saját beállításaimmal legyen.

A játékokat még nem volt nagyon lehetőségem kipróbálni, ráadásul nem is tervezem megtartani mindegyiket. Úgy is vannak elrendezve, hogy felül vannak azok a játékok, amiket meg akarok tartani, alul pedig azok, amiket el akarok adni. Az Assassin's Creed jó lenne, ha nem a Platinum változat lenne. Az bizony cserére szorul. A többi négyről meg fogalmam sincs, micsoda. A felsőket tartom meg.

De nemcsak játszani vettem meg a konzolt, hanem Blu-ray lejátszóként is, mert az nincs nálam. Ez is ki van próbálva, szerencsére rendben működik. Két téren érzem magam egy kicsit pechesnek. Ez a 80 GB-os PS3, és ahogy olvastam, ez az első olyan PS3 modell, ami már nem játszik le PS2 játékot, mert nincs már benne a PS2 chip. A 60 GB modellben még megvan, ebben már nincs. A másik meg hogy elvileg lejátszik USB-stickről is videót, de fájlrendszernek FAT32-nek kell lenni, illetve elég kevés formátumot ismer fel. Ezt megoldom majd PC-ről, ebből nem csinálok problémát.

Ezzel így elégedett is vagyok, hát még ha kapok egy kisebb összeget az 5 játékért, akkor végképp nem lesz panaszom. És akkor lesznek PlayStation videók is a YouTube profilomban.

2022. október 21., péntek

Nijmegen

Tegnap ismét utaztam, de most maradtam Gelderland tartományban. Nijmegenbe mentem, itt vam ugyanis Gelderland tartomány legrégebbi temploma a Sint Stevenskerk, többek között erre voltam kíváncsi. Nijmegen Hollandia keleti részében van, majdnem határváros. Kb. 10 km-re keletre már Németországban vagyunk.

Ede-Wageningen állomásról könnyű eljutni Nijmegenbe, kb. 30 perc volt az út. Rohannom kellett, mert már az állomáson volt a vonat, épp, hogy elértem. Jól ment a vonat, az út Arnhemen keresztül vezetett. Amikor megérkeztem, az első dolog, ami szembeötlött, hogy mennyire szép a Nijmegen vasútállomás.

Már-már műemlék jelentősségű. Maga a város is kifejezetten hangulatos. A templom a bevásárlóközpont közelében volt, természetesen azért is jöttem, hogy az üzletek között is egy kicsit szétnézzek. Konzolboltok közül hármat is találtam. Van itt is CeX, Game Mania, illetve itt találtam először NedGame boltot is, mely a Game Mania mellett a másik nagy holland konzolbolt-hálózat. A CeX kínálata egész jó.

Elsősorban The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D-t keresek, de nem könnyű. Egyrészt mert az első kiadású kell, másrészt legyenek meg a papírjai. Nem egyszer futottam bele a második kiadásba, mely a Nintendo Selects változat. Annak a bordó színű kerete is meglehetősen csúnya, másfelől a rövid leírás sincs benne. Ebben a CeX-ben pont az első kiadás volt meg, de a papírja nem volt meg, úgyhogy nem vettem meg. A másik két üzlet közül úgy néz ki, hogy a Game Mania a jobb üzlet, bár itt is el tudnak szállni az árak, de amikor bementem a NedGame-be, nem akartam elhinni, hogy lehet valami ennyire drága... Mintha nem lenne határa az áraknak. Biztos, hogy nem fogok náluk vásárolni, 1-2 játékot találtam elfogadható áron. Kínálat egyébként van bőven, csak az árak...

Végülis a Game Maniában találtam Super Mario kártyacsomagot albummal €10-ért, azt vettem meg.

Egy kártyatartó album van benne, amiben van egy kisebb füzet, amikben jelölni lehet, hogy mely kártyák vannak meg, valamint tárolni bennük a kártyákat. Három csomag kártya volt a csomagban, plusz egy limitált kiadású kártya. Egy csomagban 8 kártyalap volt. Egy csomagot külön €3-ért lehet venni.

Ezután mentem megnézni a templomot.

Továbbra is fantasztikusnak tartom azt, hogy a városközpontban a bevásárlóközpontban meg lehet nézni a különböző látványosságokat. A templomok nemcsak arra szolgálnak, hogy a városközpont egy kis részében szolgáljanak egy kis nyugalommal, hanem mindig valami dallamot játszanak, amikor óránként harangoznak, és ezeket nagyon kellemes hallgatni.

A város külön büszke arra, hogy a temploma nagyon régi.

Van is rá alapja, ha tudna beszélni a templom, bizony nagy történeteket mesélne. Egyébként az az érdekes, hogy bár meg vagyok keresztelkedve (evangélikusnak), de egyáltalán nem gyakorlom a vallást. Nem misére vagy istentiszteletre szeretek bejárni, hanem megélni belül a csendet. Nagyon szeretek szétnézni, közben magamban megélni a nyugalmat, számomra ez az igazi szakralitása a templomnak. Fogalmazzunk úgy, hogy így élem meg a magam vallásosságát. És ezt nagyon szeretem.

Templomnézés után a Burger Kingbe mentem ebédelni. Volt egy kuponom egy Xtra Long Chili Cheese + nagy adag kólára €5,25-ért, ezt használtam ki. Bár hogy mekkora adag üdítőt veszünk, annak itt, Hollandiában sincs nagy jelentőssége, mert itt is újratölthető. Mindig Zero kólát veszek, és ilyenkor mindig legalább 2× újratöltöm, hogy valamennyire visszajöjjön a pénz. Csak aztán viseljem a következményeit...

Ezután mentem is vissza a vasútállomásra, de nem egyenesen hazamentem, hanem leszálltam Arnhemben, mert a múltkor, amikor itt voltam, láttam egy templomot a városközpontban, azt akartam közelebbről megnézni. Ez történt meg.

Ez az Eusebius kerk. Talán jól látszik a képen is, hogy épp elkapott az eső. Egyébként nem nagyon lehet közelebbről jó képet csinálni templomokról, mert házak, épületek veszik körbe, és le kéne dózerolni őket, hogy egy normális képet lehessen készíteni róluk. De ezt az épületet is élőben látni a hatalmas tornyával egyszerűen csodálatos élmény.

Voltam belül is.

Nem voltak padok, ahova le lehetett ülni, de inkább az, hogy ürességérzetet adott. Ettől függetlenül itt is nagyon szerettem lenni. Nincs nagyon affinitásom a művészettörténethez, mert leginkább a templom nyugalmát szeretem megélni, de ezek az épületek belül is csodálatosak.

Kicsit Arnhemben is szétnéztem, majd mentem a vasútállomásra, hogy a 16 órási csúcsidő előtt befejezhessem az utazást. Ma is jó volt. Mindig jó utazni Hollandiában és új városokat felfedezni. Előbb-utóbb látni fogom az egész országot. Képeket majd rendezem, albumba teszem és közzéteszem őket.

2022. október 7., péntek

Super Mario kártyacsomag az ALDI-ból

Ezen a héten szerdától különböző kártyapaklikat lehet venni a holland ALDI-ban €7,99-ért. Mindegyik különböző mintás volt, szinte egyikről sem tudtam, hogy pontosan honnan származnak, viszont találtam egy Super Mariósat, azt megvettem.

A pakliban 1-15-ig vannak számozva a lapok, ezek vannak 6 színben. Van 7 joker kártyalap, 4 kimarad kártyalap, 3 kétoldalas kártya magyarázatokkal, 6 kétoldalas szintkártyalap, mely a szinteket mutatja.

Érdekes és egyedi játék, próbálom kisilabizálni a szabályokat. A papíron angolul nincs, csak németül, franciául, olaszul és hollandul van a szabályok leírva. Nagyjából arról szólhat a dolog, hogy a kombinációknak megfelelően lehet különböző szinteket elérni, és aki elsőként éri el a 8-as szintet, az nyer.

A csillagkártya a joker, a Thwomp pedig az egy körből kimarad. Nagyjából úgy vettem ki, hogy úgy lehet, hogy a különböző színekben azonos számú kártyák alkotnak egy párost, és ezekből kell a megfelelő kombinációt kialakítani, hogy szintet léphessünk.

Tehát olyan az például az első szint, hogy ABC+ABC, hogy két színből kell három különböző számot összehozni, de a három számnak egyeznie kell a két színben. És ha ez megvan, lehet menni a következő szintre, akkor négy különböző színből kell azonos számpárt kihozni. Az nem világos számomra, hogy mind a négy esetben meg kell-e, hogy egyezzen a színeknek. Gyanítom, hogy nem, mert akkor már túl nehéz lenne. Vagyis... Írva van a szabályzat végén, hogy lehet emelni a tétet, úgyhogy lehet ily módon is nehezíteni a játékot.

Mindenesetre érdekesnek tűnik, ki fogom próbálni majd valakivel.

2022. október 5., szerda

Azt első holland nyelvű könyv

Gyakran benézek a könyvesboltokba, amikor a bevásárlóközpontban sétálok. Ismerkedek a kínálattal, miket érdemes olvasni. Találtam néhány érdekes könyvet, ezeket elmentem a Goodreads profilomba. Szeretnék egy komolyabb magánkönyvtárat holland nyelvű könyvekből is, hogy ezek által is minél jobban tudjam a nyelvet.

Az első könyvet a BoekenVoordeel-ben vettem €12,99-ért. Ez nemcsak az első holland nyelvű könyvem, hanem az első olyan könyvem, amelyik a japán kultúra egyik ágába (speciel amelyik a legjobban érdekel) enged mélyebb betekintést. Remélhetőleg tetszeni fog. Majd később fog sorra kerülni, most a "Rintaro és a könyvek útvesztője" című könyvet olvasom.

Egyébként ez könyv az olcsóbbak közé tartozik, egy könyv átlagban €15-€25 körül van.

További biztató jelek

Az ősz beálltával tényleg későn van itt Hollandiában napkelte. Ma már 7:45-kor kelt fel a nap, (tehát már később, mint Magyarországon decemberben, 7:30-kor), és tényleg... 7-kor keltem fel és teljes sötétség volt kint.

De természetesen nem ez a lényeg most, hanem, hogy továbbra is nagyon jól alakulnak a dolgaim. Neveztek a leideni egyetemre, illetve elnyertem az esélyegyenlőségi támogatást is, ami szintén plusz pénzt jelent havonta. Emellett kiszámoltam azt is, hogy holnap leszek itt Hollandiában pont annyi ideig, mint amennyit tavaly voltam itt összesen, és most szerencsére jelek nem mutatkoznak arra, hogy visszamegyek Magyarországra. Sőt, sokkal inkább azon vagyunk, hogy most tényleg itt maradjak. Most erre minden adott, szerencsére, az anyagiak is, aztán a jövőről majd időben elkezdek gonoskodni.

2022. október 3., hétfő

Arnhem

Ma elbicikliztem Arnhembe, amit írtam még pénteken, azt elintézzem. 19 km volt az út, ezt kb. 65 perc alatt tettem meg. Itt is végig bicikliút vezetett, még az autópályán is. Egy helyen volt építkezés, ott kellett jobban vigyázni, egyébként nagyon látszik, hogy Hollandia biciklis ország, ilyen jól strukturált bicikliút-hálózat talán sehol máshol nincs a világon. Az út egyébként nem volt mindenhol sima, itt-ott kifejezetten olyan érzésem volt, hogy hegynek felfele megyek (Hollandiában hegyről beszélni...), egyszer le is kellett szálljak a bicikliről, mert gyalog gyorsabban haladtam. Annak azzal ellenkező irányba mentem, amikor úgy repültem lefelé, hogy 35 km/h-t mutatott a Google térkép. Egy kicsit féltem is, hogy nehogy pont akkor menjek neki valaminek. De sértetlenül itt vagyok.

Arnhem elég nagy város kb. 180.000 lakossal. És elég furcsa a vasútállomás épülete. Leiden Centraal vasútállomás épülete jutott azonnal eszembe, hogy arra is rendesen rácsodálkoztam, hogy a hollandok eléggé sajátságosan értelmezik a modern építészet fogalmát. Valami hasonló benyomást keltett Arnhem Centraal állomása is. Nem csináltam képeket, de a leideni vasútállomásról igen, az arnhemi is hasonlóan néz ki.

Az arnhemi esetében is az üveg dominál, mint építőelem.

Ami viszont tetszett, hogy Arnhemben rendezik a Női Röplabda Világbajnokságot, és ezt reklámozzák is rendesen.

Sőt, még üzletekben is lehetett röplabdát látni.

Először csodálkoztam is, hogy mit keres egy könyvesboltban egy röplabda, aztán eszembe jutott, ahogy közel mentem, és láttam a matricát felette. Gondolkodtam is azon, hogy ha nem annyira drága a jegy, elmennék egy meccset megnézni, de a €62-es jegy még nem az én pénztárcámra van szabva.

Ja, és a lényeget simán sikerült elintézni: Az OV-chipkártyán maradt €20-at visszakérni. Bementem a vasútállomásra, az OV-ügyfélszolgálaton minden további nélkül visszaadták a €20-at. Ez persze semmi plusz pénzt nem jelent, hiszen az utazást utólag ki kell fizetni. Ennek ellenére bementem a CeX-be és vettem magamnak egy Nintendo 3DS játékot.

A borító örömömre holland nyelvű. Eddig Hollandia négy városának CeX-ében voltam:

  • Arnhem
  • Breda
  • Eindhoven
  • Leiden

Illetve még Amersfoort és Nijmegen van a közelben, ezeket a városokat is meg akarom látogatni egyszer, akkor majd betérek ide is. De egyet nem értek: Hogy lehet, hogy olyan Nintendo Switch játékok, mint a New Super Mario Bros. U Deluxe a CeX-ben használtan €52-ba kerülnek, míg a Media Markt-ban újonnan €48-ba?

Vannak egyébként látványosságai is Arnhem-nek, de most nem erre összpontosítottam. Majd egyszer olyat csinálok, hogy ha elmegyek Nijmegen-be vonattal szétnézni, akkor megállok Arnhemben is és akkor majd itt is több időt töltök. De úgy tervezem, hogy addig nem megyek sehova vonattal, amíg nem látom, hogy számláznak, hogy van ez a rendszer. Utána elmegyek Nijmegenbe, Amersfoortba, illetve az is lehet, hogy visszamegyek Leidenbe és megnézem a japán múzeumot is. Nagyon jó ennyit utazni, és folyamatosan felfedezni az országot. Az is nagyon tetszett a mai bicikliútban, hogy még Wageningennél van egy hosszú bicikliút (kb. 3 km), és oldalra elnézve hatalmas zöld terület tárul elénk. Hollandia tényleg nagyon vigyáz a zöld területeire. Ezeket is csodálva élmény biciklizni. Egyébként meg nem éreztem hosszúnak ezt a kb. 2 és fél óra oda-vissza biciklizést. Egész jól bírtam ahhoz képest, hogy nem emlékszem, hogy életemben valaha is bicikliztem volna kb. 40 km-t egy nap. Visszafele meg Haikyuu!! soundtracket hallgattam, az plusz motiválóerő volt. Egyébként eszembe jutott az is, hogy lényegében én is ugyanúgy 30 percet biciklizek az egyetemre, ahogy Hinata a középiskolájához.