Nagyon ritkán nyilvánulok meg közéleti témákban, elsősorban azért, mert úgy gondolom, hogy vannak nálamnál okosabb emberek, akik jobban ki tudják fejteni a véleményüket bizonyos témákban, másrészt meg van miről írnom, úgyhogy csak ha tényleg úgy érzem, hogy szükséges, mint például most. Egyik ismerősöm ugyanis olyat tweetelt, ami erősen elgondolkodtatott.
Mindenek előtt köszönöm CaptainBalusnak, hogy hozzájárulását adta, hogy megosszam ezt a tweetjét. Itt nemcsak a szülő félelme jelenik meg, hanem a tájékozatlansága is. Ugyanis attól, hogy valaki homoszexualitást lát, attól még nem lesz meleg az, akinek nincs rá hajlama. Mert elsősorban biológiai tényezők befolyásolják a szexuális orientációt. Akiben meg benne van a hajlam, abból előjön, az ellen meg nincs mit tenni. Valaki így születik, ezen nem lehet változtatni, csak megtanulni vele együtt élni. Ez a tájékozatlansági rész.
De mi a helyzet a félelemmel? Ez már keményebb téma. Több cikket és könyvet is olvastam arról, hogy még az elfogadó szülőkben is komoly megrendülést kelt, ha a gyereke előáll a szexuális orientációval. És döntő többségében azt olvasom, hogy vagy az rendíti meg, hogy nem lesznek nagyszülők (ez a gyakoribb), vagy egyszerűen csak mert a gyereke "más". Viszolygok attól, hogy a melegeket másnak hívják, az meg különösen, hogy vannak olyan meleg szervezetek, közösségek, melyek nevében benne van a "mások" szó. Ilyenkor mindig felmerül bennem a kérdés: Aki "más", az miért várja el, hogy "ugyanúgy" kezeljék, mint a többieket? Kicsit kellemetlenkedek, de remélem, érthető, hogy mit akarok kihozni ebből. A lényeg: Aki meleg, az nem más. Nagyon jó lenne, ha a "más" jelző kiveszne a köztudatból. Ami a nagyszülő részt illeti, azt Csernus Imre A Férfi című könyvében foglalta össze nagyon jól (amikor még progresszív gondolatai voltak), hogy miért problémás ez a gondolkodás. Egyszerűen azért, mert ez azt az érzetet adja, hogy a gyereket valójában nem önmagáért szülte meg az anya és nevelik a szülők, hanem ha majd eljön az idő, akkor majd ő is szülő lesz, és tovább viszi a nevet. Ha van káros gondolkodás, akkor ez az. Mert ez tényleg arról szól, hogy a gyereket nem a gyerekért, a személyéért nevelik. Minden egyes ember külön személyiség, saját célokkal, saját álmokkal, adott esetben saját szexualitással. És azt gondolom, hogy az igazi szülő, aki tényleg szereti a gyerekét, az úgy fogadja el őt, amilyen és a végsőkig támogatja őt, addig, amíg a tettével nem árt másoknak. De meggyőződésem, hogy az ideális szülő számára az elsődleges a gyerekének a boldogsága. És ha a gyerek boldogása az, hogy azonos nemű párja van, akkor abban támogatni a végsőkig. Lehet megrendülni a homoszexualitáson, alapvetően valós érzés, hiszen tényleg sok minden megváltozhat azzal, ha a gyerek előáll azzal, hogy meleg, biszexuális, vagy bármi más, ami nem hetero. De azt gondolom, hogy ezek után a helyes lépés az, hogy idővel lenyugszunk, és elfogadjuk a gyerek szexuális orientációját.
És az az igazság, hogy ez is komoly ok arra, hogy miért szeretem Hollandiát annyira. Hát ismert tény: A világ legelfogadóbb országa Hollandia, Amsterdam pedig a világ leginkább melegbarát városa. Nagyon sok meleg rendvezvény van Hollandiában, Amsterdamban pedig külön úgynevezett melegbarát szállodák vannak, ahol nyugodtan bérelhet egy közös szobát egy férfipáros, senki nem fogja kinézni őket emiatt. Én ezt csodálatosnak tartom. A másik, amit én magam láttam Eindhovenben:
Egy alagút szivárvány színűre festve. És ott úgy mennek át az emberek, mint bármelyik másik alagúton, nem viszolyognak amiatt, hogy "úristen, buzi leszek, ha átmegyek ezen az alagúton, kerüljük el nagy ívben!", hanem ugyanúgy használják, mint bármelyik másikat. És a mintázat is gyönyörű, igazán igényes munka. Szóval Hollandiában megélhetem azt, aki vagyok, és ez számomra nagyon fontos.
Visszatérve a homoszexualitás megítélésére, ami talán még károsabb (vagy talán inkább ostobább) ennél, az az, amikor egyes hetero férfiak azért tartják gyűlöletesnek a homoszexualitást, mert milyen undorító látvány. És kigúnyolják a meleg srácot amiatt, hogy pasival szeret együtt lenni, mert hogy az mennyire "lányos" dolog. Ez a gondolkodás szerintem abból fakad, hogy sok férfi azzal éli meg a férfiasságának a "csúcsát", ha elveszti a szüzességét, és megvolt az első szexuális élmény egy nővel. Az olyan férfias, akkor igazi férfi volt. Ez az a tipikus, negatív értelemben vett túl egyszerű gondolkodás, ami nem a közszájon forgó józan paraszti észre utal, hanem az emberi butaságra. Ha valaki engem kérdez, egy férfi például attól férfi, hogy felvállalja az érzéseit, vállalja értük a felelősséget, ahogy a tetteiért is, kiáll önmagáért, mindig következetes, és a nőt, akit szeret, tiszta szívből szereti, és mindig megvédelmezi. Vagy ha homoszexualitásról van szó, akkor a férfi párok kiállnak egymásért és megvédik egymást. Ami pedig a látvány részét illeti, ez pedig egyszerűen olyan dolog, amibe nem kell belegondolni. A magánéleti rész maradjon meg annak, aki megéli azt, és ha őt a meleg szex teszi boldoggá, akkor hadd élje meg azt. Ahhoz senkinek semmi köze. Innentől kezdve nagy butaság a látvány rész miatt lenézni, kigúnyolni, megvetni valakit.
És akkor érdemes megemlíteni a leszbikus részt is, mert erről is érdekeset lehet olvasni, hallani. Alapvetően az van a köztudatban, hogy a leszbikusok elfogadottabb közegben élnek. De ez is olyan dolog, hogy ami a felszín alatt van, az teljesen más. Látszólag azért elfogadottabb a leszbikus páros, mert két nő szexuális együttléte nem kelt annyira kellemetlen látványt a férfiakban. De meddig? Addig, amit a leszbikus pornóban látnak. Ott ugye a legtöbb esetben az van, hogy két nagyon csinos, szexi nő van együtt, és ez ugye nagyon kellemes látvány. De ez is nagyon jó példa arra, hogy mennyire valós az, amit a pornókban látunk. Hiszen egy leszbikus nő valójában sok esetben férfiasan néz ki, ami már nem annyira kellemes látvány, hiszen ott mégsem két nőies nő szépsége virágzik ki. Másfelől nagyon tanulságos volt Puzsér Róbertnek az a rádióműsora, ahol a beszélgetőtársával a homoszexualitásról beszélt. Annak volt egy olyan része, ahol a hármas szex volt a téma. Általánosságban olyan SMS-ek jöttek, hogy ha a nő kedvéért kell egy férfitársukkal hármasban együtt lenni, ugyan megteszik, de nagyon vigyáznak arra, hogy nehogy "összekoccanjanak" dolgok. Megmosolyogtam, amikor erre Puzsérék megjegyezték, hogy nagyon oldott lehet az a szex, ahol kínosan ügyelnek arra, hogy nehogy összekoccanjanak dolgok. Ha pedig az volt, hogy a férfi lehetne együtt két nővel, az már sokkal szimpatikusabb volt. Azt minden további nélkül. Akkor megbocsájtóbbak a homoszexualitás jelenségével. Azt gondolom, hogy ez rettenetes, mert azt érzékelteti, hogy bizonyos férfiak számára a nő csak játékszer a szexben. Pedig egy hetero nő számára ugyanúgy kellemetlen egy másik nővel együtt lenni, csak ez a férfiakat nem foglalkoztatja.
És lenne még egy fontos dolog, amire kitérnék, ez pedig a nemiség. Ez azért lett fontos téma szerintem, mert manapság rengeteg ilyet látni. És próbálom megérteni ezt a jelenséget. Az a lényeg, hogy Discordon egyre több tizenéves a bemutatkozó csatornákon azt írja magáról, hogy "they / them" vagy teljesen mindegy, hogy melyik "pronoun"-t használják neki. Ugyanígy egyre többet látom azt, ha valaki a biológiai nemével ellenkező nemet használja. Komolyan meglepett, hogy ez ennyire elterjedt az utóbbi években. Mert amikor gyerek voltam, a '90-es években láttam én is a TV-ben transzvesztitákat, transzszexuálisokat, transzneműeket, de annyira ritkán voltak láthatóak, hogy úgy könyveltem el őket, hogy léteznek, de a periférián vannak. Az utóbbi években viszont olyan sok nemi sajátossággal élő embert (ezt most találtam ki) lehet látni, hogy majdhogynem én vagyok "cishet"-nek beállítva azért, mert férfinak születtem, és jól is érzem magam a nememben. Pedig a "cishet" egyik fele sem igaz rám. Se nem vagyok cisznemű, se nem vagyok hetero. Azt szoktam mondani magamról, hogy szexualitás terén biszexuális vagyok, mert érdekelnek a nők is, viszont érzelmileg meleg, mert csak férfit tudok szerelemmel szeretni. De a nemiségemmel nincs semmi baj, csak lassan ott tartunk már, hogy aki harmóniában van a saját nemével, az olyan, mintha valaki a heteroszexualitását vállalná nyíltan.
De mivel meg akarom érteni ezt a jelenséget, ezért elbeszélgetek erről emberekkel. Többek közt egy magyar lánnyal is, aki szintén inkább a "they / them"-et használja magára. Kíváncsi voltam, hogy miért ezt használja, miért érzi azt, hogy ezzel fejezi ki önmagát. Nagyjából annyiban foglalta össze, hogy nem érzi, hogy a tipikus női sztereotípiák igazak lennének rá. Azt gondolom, hogy ezzel fontos dolgot mondott. Sokan azért használnak más személyes névmást magukra, mint a biológiai nemük, vagy a "they / them"-et, mert nem érzik azt, hogy azok a nemi sztereotípiák igazak lennének rá, és azt érzik, hogy akkor lennének önazonosak, ha nem skatulyázzák be magukat egy nembe. Bát ezen az alapon nézve én is lehetnék "they / them", mert nem sok férfi viseltet ennyi érzelemmel a világ felé nyíltan, és éli meg annyira intenzíven, mint én. De engem nem érdekelnek a sztereotípiák, én azért vagyok "he / him", mert magam egyéniségével együtt vagyok önazonos a nememmel.
Nagyon kibővítettem a tweet-hez kapcsolódó mondanivalómat, de ez most kikívánkozott belőlem. Mivel tényleg azt látom, hogy nagyon sokan vallják magukat a biológiai nemüktől eltérőnek, ezért ez mára kardinális jelenséggé vált, amivel foglalkozni kell. Emellett nem lehet csak úgy elmenni, hogy "majd kinövi", vagy "persze, most hogy nincsenek háborúk meg válságok, már mindenféle úri gondjai vannak a mai fiataloknak" Szó nincs erről. Olvasom a "vent" csatornákat, és olyanokat írnak magukról... olyan szörnyű mentális állapotban vannak a mai tizenévesek, hogy tényleg az volt a gondolatom, hogy ugyan nekem is megvannak a magam problémái és belső közdelmei, de egyszerűen olyanokat olvasok tőlük, hogy én hozzájuk képest teljességgel harmóniában vagyok magammal, és jól érzem magam a bőrömben. Pedig ez nem mindig van így. Úgyhogy tényleg az van, hogy a mai tinédzsereknek már teljesen más problémáik vannak, amiket komolyan kell venni, éskomolyan kell velük foglalkozni, ha nem akarjuk, hogy a most felnövő és fiatal társadalom és az utánuk következők következtében lelki beteg legyen az egész világ. Könnyen meglehet, hogy ez a jelenség Magyarországon is jelen van már, csak nem forog annyira közszájon. Akkor viszont még inkább érdemes lenne ezzel az iskolákban foglalkozni. Az biztos, hogy a Pszichológus, Pszichiáter szakma egyáltalán nincs veszélyben.
