Krisi és a Nintendo társaságában nem is olyan nyomorúságos a kórházi lét. Azért ki lehetett bírni azt a 8 napja kórházban való létet, csak a műtét napját kell túlélni, és utána már sétagalopp. 3 barátomat hívtam meg, hogy jöjjenek meglátogatni, de csak Krisi jött. Ebből is látszik, hogy kire számíthatok ^^ De Krisi négyszer volt. És kölcsönadta a Super Mario Land 2: Six Golden Coins játékot. Jó játék. Egyszerű, de élvezetes. A nyuszifül nagyon menö ^^ Nem esel le, ha ugrás után nyomkodod az A gombot. Meg sokat TCG-ztünk Krisivel, és persze mindig elvert. Szerintem már technikája van. Mert láttam rajta, hogy sokat gondolkodik, hogy hogysmint rakosgassa a lapokat. Én meg néha olyan hülye hibákat csináltam figyelmetlenségből, jó, hogy mindig ő nyer. Meg sokat Pokémonoztam Game Boyon. Megint ráálltam a Sapphire-ra, és imádom ezt a játékot. Már csak a zenéje miatt is. De a játékmenetel terén a Kirby’s Adventure-re tudném hasonlítani. Élvezetes. Úgyis nagyobb Pokéfan leszek, mint Krisi, és többet fogok majd tudni a Pokémonokról, ezt garantálom nektek. 😉
2006. november 22., szerda
2006. november 10., péntek
Rejtett Pokémon képességek
Úgy tűnik, felszínre törtek a rejtett Pokémon-képességeim ^^ Ugyanis ma Orosházán voltam Bagszinál, és V-ADInál. Hétfőn vettem egy Pokémon TCG-paklit. Ha jól tudom, fű-méreg pakli, legalábbis Crobat van az elején. Aki jobban ismeri a Pokémon TCG-paklikat az tudja. Aki ismeri Bagszit és V-ADI-t (Pokéconokról vagy a www.bagszipoke.dox.hu oldalról) az tudja, hogy egyik se kis Pokémonos. Először V-ADIval próbáltam ki, úgy, hogy Bagszi segített mert még egyszer játszottam, akkor is elfelejtettem, hogy mit kell csinálni. 😀 Szóval a lényeg, hogy így is vesztettem. Aztán V-ADInak mennie kellett vezetni, így Bagszival próbáltam ki az ő paklijával, hogy mire megyek segítség nélkül. Bagszinak alappaklija van, amit ő maga állított össze. És nyertem! Egymagam, háromszor elvertem segítség nélkül! Ez jelent valamit ^^ Mert hoyg őszinte legyek egy kicsit megijedtem, mert voltam a múlt pénteken a Pokéconon, és figyeltem a bajnokságot, és láttam, hogy hogy forgatják az agyukat, hogy melyik lapot rakják le, hogy támadjanak, egyebek. Ezért, hogy őszinte legyek, egy kicsit megijedtem. De most jöttem rá, hogy nemcsak a saját észjárásunktól is függ, hogy nyerünk-e vagy sem, hanem hogy milyen paklink van, és kell hozzá egy adag szerencse is. Ugyanis köztudott, hogy érmét kell feldobni, és ha fej, akkor szerencsés vagy (általában). De ez a háromszoros győzelem annyira fellelkesített, hogy arra gondoltam, hogy a téli Pokécon bajnokságára benevezek. :) Nem gondolom azt, hogy nyerni fogok, de jó lesz tudnom, hogy mégis hogy állok ^^ Aztán a hazaúton Pokémon Blue-ztam,és elég sokáig eljutottam. Kijutottam a hosszú barlangból. Ja, tényleg. Engem egy valami idegesít a Pokémon játékokban, de nagyon. Az, hogy úton-útfélen beleboltok valami vad Pokémonba, és állandóan harcra kényszerít. Nem arról van szó, hogy vesztenék, hisz a Wartortle-om már 30-as szintű, elég egy bubble, hogy a 9-es szintű Zubatot egy csapásra kinyírjam, csak idegesítő, hogy állandóan elakadok. Végülis eljutottam odáig, hogy egy házban egy számítógép segítségével vissza kellett változtatni a Pokémont rendes emberré. Aztán miután ezzel megvagyok, nem tudtam merre kell menni, de Bagszi már mondta, úgyhogy most már tudom, csak el kell mennem ^^ Na, szóval ki tudja, lehet, hogy a végére Pokémon-tanácsadó lesz belőlem? 😀
2006. november 5., vasárnap
Mégiscsak menö a Mario Party 4
Aki olvasta a korábbi postjaimat, az tudhatja, hogy nem igazán hízelgő véleménnyel voltam a Mario Party 4 iránt. De most, hogy jobban megismertem, azt mondom, hogy tizes skálán nyolcat kap. A grafika az még mindig nem nyerte el a tetszésemet, viszont a mini-játékok hihetetlen izgalmasak, és szórakoztatóak. Az egyik legmenöbb az, amikor hószakadás közepedte hegyet kell megmászni. És mivel ez kettő a kettő elleni játék, ezért ha valaki nem kapaszkodik, amikor nagyon fúj a szél, akkor mindketten leestek. Tényleg. Ha valamiért nagyon érdemes Mario Party 4-et venni, akkor az a mini-játékok. Sajnos még mindig drága (10 ezer körül van) de érdemes beruházni rá, mert a mini-játékok adta élmények többszörösen megtérítik a játék árát.
(Importálva a http://www.smb.gportal.hu oldalról)
2006. november 3., péntek
Őszi szünet
Vajon mire képes egy supermario4ever és egy Krisi, ha reakcióba lépnek egymással? Talán még a Földet is elmozdítanánk a helyről. De egy biztos: Nintendóban együtt legyőzhetetlenek vagyunk, az biztos. 😉 Bizonyítottuk ezt azalatt a 2 nap alatt, amíg nálam volt. Ő is hozott magával egy-két nagyon menö játékot. Amit a leginkább kiemelnék, az a Paper Mario Nintendo 64-re. Ilyen játékot, hogy még nézni is élvezet legyen, nagyon rég találkoztam. Az egész Paper Mario-világ nagyon megfogott engem. Az az aranyos grafika. Tényleg olyan, mintha papírból vágták volna ki az egészet. És hogy ez az állítás még igazabbnak tűnjön, bizonyos grafikai elemeket celluxszal ragasztották össze. 😀 De mivel Krisi már a játék végén járt, ezért nem láttam sokat belőle, de amit láttam, az meggyőzött, hogy igen. Ez a játék kell nekem. Én is kipróbáltam egy pár perc erejéig, és nagyon élveztem. Nézegetem manapság az eBayen, elég drága egy Paper Mario N64-re. Volt még Mario Party 6 is. A Mic. mode nagyon jól elszórakoztott minket. Tényleg nagyon vicces, hogy félreérti (vagy nem érti) a gép, amit mondunk a mikrofonba. Bár, hogy őszinte legyek, én azt nem tartom szórakozásnak, hogy össze-vissza beszélünk a mikrofonba, engem idegesít. De úgy voltam vele, hogy ha Krisit ez szórakoztatja, akkor csinálja. Én normálisan beszéltem a mikrofonba, nem mintha megértette volna, hogy miket mondok. 😀 Meg a Super Smash Bros. Melee, hát persze. Talán Krisi a legmenöbb azok közül, akiket láttam Super Smash Bros. Melee-zni. Megvan mind az 51 Eventje, és még Kailnirisszel se tudtuk közösem legyőzni Krisit. Azt hiszem ennyi elég, hogy bemutassam, hogy Krisi mennyit is tud ^^ Meg N64-en is Super Smash Brosoztunk. Az közel se annyira jó, mint a GC-s. Grafikailag sem, meg a karakterek hangjai. Nem olyanok, amilyet megszokhattunk. De grafikailag tényleg nagyon csúnya. A hordók ötszögletűek, a karakterek hihetetlen szögletesek, de a háttér a szép. Gondolom ez a grafikai hiba elsősorban a sokféle-fajta mozgásnak közönhető. Meg amit hiányolok az, hogy kevés titkos karakter és pálya van benne. Szám szerint 4 titkos karakter, és 1 titkos pálya. 😀 De alapból ez se rossz játék. Meg a Mario Party 1. része, az, ami derültséget okozott nekünk. Imádom megszivatni Krisit >:-) A Yoshis pályán mentünk, nagyon menö. Meg még a NES-re, és az SNES-re is szakítottunk időt. Kipróbáltam az Ice Climbers-t, a Duck Huntot, és SNES-re a F-Zero-t. Egyre több játékba leszek szerelmes, ezek mind fantasztikusak. 😀 A Donkey Kong-ról és a Mario Bros-ról már írtam korábban, hogy miért menö. Meg még a Game Boyos Kirbyket is kipróbáltam. Ugyanaz az élvezetes játékmenet jellemző ezekre a játékokra is, mint a NES-es Kirby’s Adventure-re és az SNES-es Kirby’s Fun Pakre. Meg szerettem volna kipróbálni sok pokés játékot, mert Krisi elhozta az összeset. Ugyanis ezután mi pénteken a Pokéconra mentünk Pestre (hirdetve volt). Csak sajnos ezekre már nem maradt. De jó volt. Krisivel tényleg jó játszani. Több helyen is olvastam, hogy nem tetszik nekik az ő nyers stílusa, meg egoistának tartják. De aki megismeri az ő valódi énjét, az rájön, hogy igaz barát.
(Importálva a http://www.smb.gportal.hu oldalról)
2006. október 29., vasárnap
Super Smash Bros. Melee
Most már látom, hogy mi a gyenge pontom a Super Smash Bros. Melee-ben. Ezen a napon Pesten voltam (ez azért hír, mert én békéscsabai vagyok 😀) az egyik barátomnál, akivel már régóta tartom MSN-en a kapcsolatot, de még soha nem találkoztunk élőben. Ő Norbi, és Emperor barátommal mentünk oda, ő már régebb óta ismeri személyesen. Hogy egy mondatban összegezzem, jól éreztem magam Norbinál, jókat játszottunk. Nyilvánvalóan a Super Smash Bros. Melee-n volt a hangsúly. És persze mindig utolsó voltam. 😔 De most már látom, hogy mi a gyenge pontom. Pontosan az, ami Sorának volt egy időben a Kaleido Starban (Japán anime, aki esetlen nem ismerné ^^) Hogy flottón tudta a nagy dolgokat, de az alapokkal nem volt tisztában. Nálam is ez van. A B-gombos speciális ütések tökéletesen mennek, de az alapokat nem tudom. Komolyan mondom, azt se tudtam, hogy az A-gombot egyáltalán lehet használni. Azt tudtam, hogy az L- és az R-gombok védekezésre szolgálnak, de hogy külömböző kombinációkkal menekülni is lehet, arra nem is gondoltam… Én meg alapból az az ember vagyok, aki támadni szeret, és nem védekezni. Szóval van még mit javítanom ^^ Magamban persze mérgelődtem, hogy túl sokat veszítek, de alapból arra gondoltam, hogy jókat játszunk. Persze a Mario Kart: Double Dash!!-ban verhetetlen vagyok, ezt bizonyítottam. 😉 Meg Nintendo DS-re is jutott idő. Imádom a Super Mario 64 DS-ben található mini-játékokat. Legfőbbképp a BOO-sat, amikor a sötétben kell keresni a BOO-kat, ott olyan cukik, pláne, az a BOO, aki leoltja a lámpát ^^ A másik nagy kedvencem a Pókeres mini-játék, amikor Luigi a krupié, és oszt 5 lapot. Ott is annyira menö, ahogy Toad hátul pincérkedik ^^ Tehát végülis jól alakult minden, úgy gondolom, hogy nemcsak én, hanem ők is jól érezték magukat.
2006. október 22., vasárnap
Kirby legyőzte Pikachut!!!
A Super Smash Bros. Melee-ben. És úgy tűnik, hogy a hír igaz. Minél jobban megismerem Kirbyt, akkor jobbnak érzem őt. Szerintem sokkal hatásosabb Kirby kalapácsa és a Ninja támadása, mint Pikachu villámja. Köztudott (már annak, aki is ismeri a Kirby játékokat) hogy Kirby a korábbi játékokban használatos abilityjeit (képességeit) használja fel. Én eddig csak Hammer, Ninja és Stone abilityket fedeztem fel, de egyes állítások szerint jóval több van. A szippantós dolog itt is megvan, és felveszi az ellenségének képességét. De hogy az alakját is (hellyel-közzel) felveszi, az már vicces. 😀 Amúgy most kezdtem el a Normal mode-ot gyakorolni, miután már az Easy-t is meg tudom “meghalás” nélkül csinálni. De még nagyon nehéz a Normal nekem. Ott ütnek-vágnak, ahol tudnak. Végülis csak az idegesít, hogy nem engednek “szóhoz jutni”. De kitaláltam egy új módszert teljesen véletlenül. Luiginál sikerült. Nem kell feltétlen ütni-vágni az ellenfelet. Csald le a szakadékba. 😀 Biztos siker. 😉
(Importálva a http://www.smb.gportal.hu oldalról)
2006. október 8., vasárnap
Gyerekek, azt hiszem, szerelmes vagyok ^^
A Super Smash Bros. Melee-be. 😛 Tegnap vettem meg ezt a fantasztikus játékot, és egyszerűen nem bírok betelni vele. Ilyen nincs! Hogy egy játék ennyire élvezetes és tartalmas legyen! A Mortal Kombat óta nem élveztem ennyire egy verekedős játékot. És hogy mindezt Nintendós karakterekkel teszem, az rendesen halálos. 😀 Vannak benne Mario, Zelda, Pokémon, Kirby, Metroid, és egyéb kisebb nevű játékokból karakterek. A pályák változatosak, bár a nagyon szemét pályákat nem szeretem. Érdekes, hogy mindenki Linkkel van a baráti körömben, én meg Pikachuval vagyok a legerősebb. Nem hiába, szeretek megrázó élményeket adni. 😛 Még azt szeretem nagyon a játékban, hogy megtanulható. Tehát most nagyon kezdő vagyok, de érzem, hogy egyszer nagyon profi leszek a játékban! Még Kirbyvel és Marióval vagyok jó, Yoshit viszont itt nem szeretem, mert túl gyenge. Tojásdobáláson kívül nem sok mindenhez ért, és én ezt nagyon gyengének érzem. A többiekkel még nem játszottam, mert annyira nem ismerem őket, így nem is izgatnak. Inkább ráállok Pikachura, és vele megtanulok MINDENT. De jó lenne szervezni egy Super Smash Bros. Melee versenyt, ahol összemérhetnénk az erőnket! Most így belegondolva, nem is olyan nagy hülyeség, tényleg csinálni egy ilyet! Végezetül hadd ajánljam Emperor Of Games nevű barátom tematikus honlapját: www.gportal.hu/portal/super-huntendo-bros
(Importálva a http://www.smb.gportal.hu oldalról)
2006. szeptember 28., csütörtök
Nintendo-mentes post
Ahogy elnézem, elég régen írtam ide. Szeretnék újabb postot írni, csak az a baj, hogy manapság szinte egyáltalán nem játszok. Így ez a post teljesen Nintendo-mentes lesz.
Annyira lefoglalják minden gondolatomat a Kaleido Star és a Tokyo Mew Mew hogy időm nincs játszani. Szeretem a Kaleido Starban, ahogy az érzelmek megnyilvánulnak, és a Tokyo Mew Mew-ben ahogy megjelenik a csapatszellem, hogy csak együtt sikerülhet. És a belőlük készült zene is fantasztikus. Én már szinte csak ezeket hallgatom. Felsorolok egy pár japán zenei hírességet: Megumi Hayashibara, Chihiro Yonekura, R.O.R/S, Sugar, Takayuki Negishi, Saki Nakajima, Yumi Kakazu, Kumi Sakuma, Hisayo Mochizuki és Junko Noda. Ezen fantasztikuságálok töltik ki a mindennapjaimat. Dalszövegeket tanulok meg, énekelni, meg ilyenek. És kezdem magam egyre mélyebben beleásni a japán nyelvbe. Utánajártam, hogy a nevem japánul a következőképp szól: Kaorukasuga Hattori. Elég érdekes, mit ne mondjak. 😅 Emellett újra elővettem a spanyol nyelvkönyvemet. És mivel imádom ezt a nyelvet, ezért népszerűsíteni ezt a nyelvet, úgy döntöttem, hogy elszámolok nektek spanyolul 0-100-ig: Cero, Uno, Dos, Tres, Cuatro, Cinco, Seis, Siete, Ocho, Nueve, Diez, Once, Doce, Trece, Catorce, Quince, Dieciseis, Diecisiete, Dieciocho, Diecinueve, Veinte, Veintiuno, Veintidos, Veintitres, Veinticuatro, Veinticinco, Veintiseis, Veintisiete, Veintiocho, Veintinueve, Treinta, Treinta y Uno, Treinta y Dos, Treinta y Tres, Treinta y Cuatro, Treinta y Cinco, Treinta y Seis, Treinta y Siete, Treinta y Ocho, Treinta y Nueve, Cuarenta, Cuarenta y Uno, Cuarenta y Dos, Cuarenta y Tres, Cuarenta y Cuatro, Cuarenta y Cinco, Cuarenta y Seis, Cuarenta y Siete, Cuarenta y Ocho, Cuarenta y Nueve, Cincuenta, Cincuenta y Uno, Cincuenta y Dos, Cincuenta y Tres, Cincuenta y Cuatro, Cincuenta y Cinco, Cincuenta y Seis, Cincuenta y Siete, Cincuenta y Ocho, Cincuenta y Nueve, Sessenta, Sessenta y Uno, Sessenta y Dos, Sessenta y Tres, Sessenta y Cuatro, Sessenta y Cinco, Sessenta y Seis, Sessenta y Siete, Sessenta y Ocho, Sessenta y Nueve, Settenta, Settenta y Uno, Settenta y Dos, Settenta y Tres, Settenta y Cuatro, Settenta y Cinco, Settenta y Seis, Settenta y Siete, Settenta y Ocho, Settenta y Nueve, Ochenta, Ochenta y Uno, Ochenta y Dos, Ochenta y Tres, Ochenta y Cuatro, Ochenta y Cinco, Ochenta y Seis, Ochenta y Siete, Ochenta y Ocho, Ochenta y Nueve, Noventa, Noventa y Uno, Noventa y Dos, Noventa y Tres, Noventa y Cuatro, Noventa y Cinco, Noventa y Seis, Noventa y Siete, Noventa y Ocho, Noventa y Nueve, Ciento. Nos, remélem, kedvet kaptatok a spanyol nyelv tanulására, szerintem nagyon menö nyelv. Csak ennyit akartam, remélem a következő postom már Nintendós lesz. Ja, és holnap felelés a spanyol számokból ;-)
2006. szeptember 13., szerda
Másodjára is nekifogtam a Kirby's Adventure-nek
Az eredeti terv az volt, hogy immárom legalább huszadjára kijátszom a Super Mario Bros-t ^^ De valamiért nem akart beindulni, hiába rakosgattam ki-be, fújkáltam össze-vissza nem akart bejönni. Kikísélteztem, hogy vajon a géppel van a baj, vagy magával a kazettával. Beraktam a Kirby’s Adventure-t, és az érdekes mód, elsőre bejött. Akármennyire is furcsa, de a Kirby’s Adventure-t 2 hónapja kaptam Krisitől vadiújan. Persze, kifizettem neki, a Game Parkban vette potom 1000 forintért. Bátran elmondhatom, hogy ritka egy szerencsés helyzetben voltam, hogy 2006-ban vadiúj NES játékot 1000 forintért kapni… Másodszor játszani ezzel a fantasztikus játékkal egyszerűen csodálatos! Annyira élvezetes az egész. Nem lehet megmagyarázni, hogy miért, az egész egyben úgy jó, ahogy van. Ebbe beletartozik Kirby cukisága, a pályák és a zene hangulata, meg a csodaszép grafika. Ma 4 világot csináltam meg, de nincs megállás, holnap folyt. köv. 😉 Ilyen fantasztikus játékot legalább 25X ki kell játszani. 😀
2006. szeptember 3., vasárnap
Nagyon menö a Mario Smash Football ^^
Bizony, nagyon jó. Teljesen más, mint a többi foci. Játszottam én már több focival is. FIFÁval, International Superstar Soccerrel, stb., a legnagyobb probléma ott van vele, hogy (az én szemszögemből) hihetetlen nehézre csinálják meg. Aki először lát focit, az elszalad. Míg a Mario Smash Footballra rá lehet mondani, hogy könnyű, hogy kezdők számára is élvezetes. Mellesleg Mario Kartos beütése is van, ugyanis itt is szerezhetők tárgyak, amik nagyban növelik a játékélményt. Meg azért nem mindegy, hogy 8-0ra, vagy 4-3ra veszítek, nyilván a másik sokkal jobb. Egyáltalán nem nehéz a játék. Először 3-0ra vesztettem, majd 2-1re én nyertem. Nagyon jó, hogy megismerhettem ezt a játékot, tényleg fantasztikusak a sport Mariók. És igen, szorgalmazom, hogy jöjjenek az újabb sport Mariók. Most jön a Mario Slam Basketball Nintendo DS-re, nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz, miben lesz másabb a rendes kosárlabdánál. Mert nagyon tetszik, hogy a focis Marioban is az a szabály, hogy nincs szabály. ^^
Mostanság egy kicsit ritkábban fogok ide írni, mert nekem is elkezdődött a suli, és hát a tanulás mellett nemigen lesz időm játszani, de igyekszek minél többet szórakozni. 😉
(Importálva a http://www.smb.gportal.hu oldalról)