Első gondolatok Suara: Tenmei no Marionette kislemezről

Sajnos mára nagyon ritkák lettek azok a japán album és kislemez megjelenések, amik érdekelnek, így minden egyes kiadást meg kell becsülni. Külön örültem annak, hogy bár a Suara: Tenmei no Marionette dalt digitálisan is megjelentették korábban, megjelent kislemezen is, két másik dallal, és az instrumental verziójukkal.

Igazából nem hallgattam meg a dalt, amíg csak digitálisan volt elérhető. De amint megjelent kislemezen is, máris elkezdett érdekelni. Új Utawarerumono dalról van szó, így nagyjából lehet sejteni, hogy mire számíthatunk. Suara 2006 óta folyamatosan énekel az animéhez, videojátékhoz dalokat, és mivel fel lehet fedezni köztük hasonlóságot, lehet sejteni, hogy milyen dal lehet az új.

Ennek ellenére ért meglepetés. Nem a dal lett teljesen más, mert tipikus Utawarerumono dal, a meglepetés abban ért, hogy imádom. Annyira furcsa, hogy teljesen nyilvánvaló, hogy egy sablon alapján írják az Utawarerumonóhoz a dalokat, mégis egyszerűen nem tudom megunni. Valamit nagyon betaláltak ezzel a zenei világgal. Az új dalban sincs semmi egyedi. Tetten érhető benne a "Nue Dori" érzésvilága, a "Hikari" dinamikája és a "Kimi no Maede wa Shounen no Mama" melankóliája, hozzáadtak egy kis extrát, és kész a dal. És működik. Nem lehet megunni. Eltalálták nálam ezt a hangulatvilágot, nagyon tudok azonosulni érzelmileg ezekkel a dalokkal. És meg lehet nálam csinálni azt, hogy kisebb módosítással, de el lehet adni ugyanazt. Egyszerűen most is libabőrös leszek, ahogy hallom a fejemben a dalt. Suara pedig csodálatosan megénekli azt az érzést, amit a dal hordoz magában. Egyedi hangja van, nagyon szeretem. És nemcsak arról van szó, hogy tud énekelni, hanem hihetetlen hallani a kedvességet és szeretetet a hangjában. Mindig megnyugtat, amikor hallom őt énekelni.

De meg tudom érteni azt is, ha valaki azt mondja, hogy mindig ugyanaz, és ez neki már unalmas. Mert csak egy sablon alapján készülnek a dalok. Ugyanezt éreztem én is Yonekura Chihiro daloknál is egy idő után. Csak Suara esetében nálam bevált a recept.

De csak a címadó dal sikeredett ennyire jóra. Még két dal van a kislemezen, azok nem lettek ennyire emlékezetesek. A második dal túl lassú, ráadásul rá akarták venni, hogy kis túlzással élve, de operai szinten énekeljen. Mondjuk azt, hogy Suara tisztességes munkát végzett, de a hangja nem alkalmas ilyen énekre. Én pont azt szeretem benne, hogy teljesen természetes énekstílussal képes hiteles érzelmeket énekelni. Legalábbis, amivel tudok azonosulni. Hallatszik, hogy alkalmaz énektechnikákat, mégis természetesnek hat az éneke. Ez különleges képesség, amivel nem sokan rendelkeznek. Ez pedig mindennél többet ér, ezért szeretem Suarát. A harmadik dal meg egyáltalán nem maradt meg bennem. Azt meg kell hallgassam még egy párszor. Amit mindenképp megteszek, mert szeretnék részletes kritikát írni az új kislemezről.

A címadó dalból pedig videoklip is készült.