Nyár az ALI PROJECT jegyében

Úgy néz ki, hogy az idei nyaram animés és japán szempontból az ALI PROJECT-ről fog szólni. A múlt héten befejeztem a .hack//Rootsot, most pedig három olyan animét kezdtem el nézni, melynek openingjét vagy endingjét a fent említett együttes énekli:

• Code Geass: Hangyaku no Lelouch
• Kamichama Karin
• Kaibutsu Oujo

Illetve a Katanagatariba belekezdtem korábban, ez folyamatban van.

A .hack//Roots bejövős volt. Sokban különbözik a SIGN-tól, több élet van benne, élőbb a történet. Bár az nagyon furcsa volt, hogy Haseo valósággal kifordult önmagából, amikor Shino támadás okán törölve lett a játékból. Ezek után Haseo elhanyagolta a többi társát, a maga útját kezdte el járni, mintha elvesztette volna életének értelmét azáltal, hogy egy fontos ember "elhagyta" a játékot. A végére ugyan valamennyire rendbe jött, de nem rajongok az ilyen jellegű dolgokért, mert legitimitást ad annak, hogy ha megszeretünk valakit, de nem vagyunk felkészülve a halálára (mert ez is az, még ha nem is biológiai, de veszteség), és ha elveszítjük őt, akkor nem tudunk mit kezdeni a fájdalmunkkal. És csak akkor történik meg, újra a régi lesz, amikor Shino visszatér. Ezzel nem tanít meg az anime arra, hogyan dolgozzuk fel a veszteséget, pedig ritka értékes kincs lett volna, mert erre kevés mű tanít meg.

Tabby viszont kellemes csalódás volt. Ő a cicalány az animében, ember, macskás vonásokkal. A lényeg az, hogy ő az elején kifejezetten idegesítően pozitív volt, aki mindenben csak a szépet látta, a negatívumokról tudomást sem vett, mintha burokban élne. Neki nagyon jót tett, hogy Haseo gonosz lett, és hogy nyíltan kimondta, hogy idegesíti őt. Ennek hatására valami megmozdult benne, és megkomolyodott. Ha valaki által, akkor Tabby által megláthatjuk, hogyan lehet veszteséget feldolgozni. Tetszett a jellemfejlődése, ahogy haladtunk előre a történetben.

Az openingről írtam korábban, hogy rettenetes, azóta megszoktam. Konkrétan már énekelgettem magamban, de ez már inkább az a szituáció, hogy annyira rossz, hogy már azért énekelgetem, mert nem tudom komolyan venni. A Silly-Go-Roundot szerintem nem lehet komolyan énekelni, olyan túl laza az egész, érzelmileg sem komoly dal.

Azt tudom, hogy a Code Geass: Hangyaku no Lelouch egy nagyon népszerű anime, de eddig nem szántam rá magam, hogy megnézzem. A rajzok durvának tűntek, a főszereplő srácot, Lelouchot kegyetlen gyilkosnak éreztem, de nem olyan vészes. Csak kár, hogy nem jön be annyira, mint amennyire népszerű. Hát mert nem vagyok érdekelt a mechás történetekben. Ez valahogy kimaradt a tudatomból, hogy ez egy mechás anime. Nem kelti fel a figyelmem, annak ellenére, hogy pörgős a történet. Remélem, később alakulni fog, egyelőre többet nem tudok írni róla.

A Kamichama Karin meg arra bizonyíték, hogy ne előadó alapján kezdjünk el animét nézni. Ismét kiderült számomra, hogy nem szeretem a lolikat. Nincs semmi jellemük, emiatt kifejezetten idegesítő az az aranyosság, ahogyan ábrázolják őket. A történetből is szinte csak annyi derült ki, hogy Karin egy istennőcske (kamichama), és nem tud mit kezdeni a képességével. Még Mahou Shoujónak is gyenge. Ugyanakkor az ALI PROJECT opening az Ankoku Tengoku kifejezetten vicces dal.

Visszatérve a jellemtelenségre Kuujou Himeka karaktere jól szemlélteti, hogy mi a bajom a lolikkal. Ő olyan, hogy lassan beszél, elnyújtja a magánhangzókat. Erre pedig nagyon jól lehetne egy vicces karaktert építeni, ahogy azt tették a Mahoraba: Heartful Days animében is. Ebben Chanohata Tamami beszél ugyanígy lassan, de ő gonoszságból. Na nem negatív főhőst kell elképzelni, csupán cinizmust, de pont azon a határon belül, ameddig még vicces. Az ő személyisége például kifejezetten színesíti az animét. Úgy néz ki, hogy a Kamichama Karin egy olyan anime, mely kifejezetten a loli-rajongóknak készült, mert az eddig megnézett 4 rész alapján komoly történetet nem vettem ki, valamint hogy a karakterekre komolyan kell figyelni. És bejött ez a macska is, mint aranyos kisállat, de tipikusan az a fajta állat, akit a földhöz vágnék dühömben, annyira idegesítő. Végignézem az animét, mert csak ne hagyjam félbe, de ez az anime az én szemszögemből egy tévedés.

A Kaibutsu Oujo viszont kellemes csalódás. Tartottam tőle, mert nem szeretem a horrort anime kivitelezésben (egyáltalán sehogy sem), és ezt az animét is horrornak írják. Hát, ha csak ennyi horror lenne minden animében, akkor kedvenc műfajaim egyike lenne. Semmi komolyság nincs benne, ami van, az inkább az elmebaj kategóriája, ami sokkal inkább vígjátékká teszi az animét, semmint ijesztő horrorrá. Láncfűrésszel nekimenni a láthatatlan ellenségnek, ez azért sok mindent elárul. A fókuszban Hiyorimi Hiro nevű srác, aki nővérével együtt egy kastélyba költöznek. Amikor a kastély felé tartana, egy lány kerül halálos veszélybe, akit megment ugyan, de Hiro halálos sérülést szenved, ami a vesztét okozza. De a lány, akit megmentett Liliane, a vérével újjáéleszti. Ezzel egy egész agymenés kezdődik, képtelenebbnél képtelenebb szituációkkal. Sokkal inkább a Kamen no Maid Guy-ra emlékeztet, ott voltak ilyen ökörségek, mint amik ebben az animében. Liliane szolgája, Flandre egy android kislány. Robot mivolta miatt végtelenül erős, ugyanakkor semmilyen kommunikációra nem képes. Egyetlen szót képes kimondani: "Huga", ez a szó az egyetlen csatorna, mely által minden érzelmét (már ami van egy androidnak) közvetíti az emberek felé.

Az endinget énekli az ALI PROJECT, mely az igazán szívderítő és inspiráló "Hizamazuite Ashi wo Oname" címet kapta, az egyik kedvenc ALI PROJECT dalom, ha nem értelmezem a címet. De annyira BDSM a dal, hogy nemcsak a cím utal rá, de még a kislemez borítóján is ki van kötözve az énekesnő. Az opening pedig Misato Aki: BLOOD QUEEN dala, az énekesnő legsikeresebb kislemeze. Azért jól mutatja, hogy mennyire fontos az erős személyiség, az meg tud jelenni az énekben is. Rock dal akarna lenni, de annyira jelentéktelen az énekesnő hangja, hogy semmit nem tudok visszaidézni belőle. Az énekesnőre is, ha ránézek, semmilyen érzelmet nem vált ki belőlem.

A Katanagatari meg egy rendkívül érdekes alkotás. Eleinte nehezemre esett megemészteni az egyedi rajzstílust, de aztán megszoktam. 12 részes, de minden egyes epizód 50 perces. Két főszereplő Yasuri Shichika és Togame hajóval járnak szigetről szigetre, mindegyiknek külön története van. Mindegyik egy-egy kardhoz kötődik, ezek legtöbbször történelmi vagy mitológiai vonatkozásúak. A sziget egy-egy lakója meséli el a történetet, és aztán meg is küzdenek vele azzal a karddal. Nagyon érdekes, érdemes végignézni, csak nekem egyszerre sok az 50 perc. Egyébként is hajlamos elkalandozni a figyelmem, az epizód végére már kifejezetten amortizáltnak érzem magam. Az ALI PROJECT itt a Katana to Saya című dalt énekelte fel második openingnek, amit szintén nagyon jónak, egyedinek tartok. Főleg a dinamikája, a lüktetése tetszik, mindazonáltal a hangulatát is pozitívnak érzem.

Hát ennyit mára... A konklúzió pedig az, hogy érdemes foglalkozni az ALI PROJECT-tel, mert nemcsak a dalai által visz el érdekes világba, hanem az animéknek köszönhetően is, hiszen látható, hogy mennyire színes a felhozatal. Bár ma kiderült számomra, hogy akkora rajongója soha nem leszek, mint mondjuk Okui Masaminak, mert végighallgattam a 2013-ban megjelent nagy-nagy válogatásalbumukat, mely a Kaikai Kiki ALI PROJECT Ventennale Music, Art Exhibition címet kapta. Ez 32 dalt tartalmaz az együttes kezdeti időszakától kezdve az első anime dalokon át egészen a csúcsig. Sokáig élveztem a dalok hallgatását egymás után, de a végére azért néztem már, hogy mennyi maradt, és amikor lement a 32 dal, az volt a gondolatom, hogy ez kemény menet volt. Ezek szerint van olyan, hogy túl sok belőlük, de amikor meghallgatok egy-egy 12-14 dalos válogatásalbumot anime dalokkal, akkor minden figyelmem az övék.

Érdekes, hogy sokan azért nem szeretik az ALI PROJECT-et, mert az énekesnő félhangokat énekel, és ez zavaró. Én ezekre a félhangokra nem vagyok érzékeny, csak azt veszem észre magamon, ahogy próbálom énekelni egy-egy dalukat magamban, hogy azt a hangot ott mégis hogy képezzem? O_O Külön hangképzettség kell a félhangokhoz? Az biztos, hogy nehezebb eltalálnom. Amit problémának érzek, amikor ALI PROJECT dalból csinálok karaokét, akkor a ritmusban hirtelen ugrás. Amikor időzítem a dalszöveget, sokszor ér meglepetés, hogy az énekesnő lassan énekel, de aztán hirtelen, mintha üldöznék, úgy begyorsul. Na mondom, kösz, most akkor ezt gondoljuk át megint. Ilyenkor leviszem 50%-os lassúságúra a dalt, és elképzelem azt, ahogyan lassan mondja gyorsan a szöveget, úgy szokott menni az időzítés. Elég sok ALI PROJECT dal meg van csinálva, úgyhogy sokkal már nem lesz dolgom. De amúgy jó együttes, szeressétek, és hallgassátok sokat őket.