2017. november 12., vasárnap

Top 40 Yonekura Chihiro #39

Love in Motion ~Dynamite Love~

Mindenképp szerettem volna egy vidám, bolondos dalt megmutatni Yonekura Chihirótól, ami főleg a karrierjének elején volt jelen. Ez a dal konkrétan 1996-os, a második kislemezének B-side track-je. Már a dinamikája is jól mutatja, hogy igazi szerelmes dallal van dolgunk. Ennek a dalnak a szövegében is olyan "alapvető" szavak vannak, tehát aki elég japán dalt hallgatott, és foglalkozott a szöveg jelentésével, az tudhatja, miről szól a dal, nem kell hozzá N1-es szintű japán nyelvtudás. Ahogy utaltam rá az elején, ez egy igazi szerelmes dal a beteljesült szerelemről, amit aktívan megél az énekesnő. A zene is dinamikus. Egyetlen hibája, hogy a refrénben a "hu-hu-hu"-zás nem kellett volna, hallatszik, hogy az énekesnőnek nincs még olyan hangképzettsége, hogy azt jól el tudja énekelni, amúgy egy kifejezetten jó dalról van szó, amit jó elővenni akkor, amikor csak kellemes percekre vágyok, és nem feltétlen nagy nívót képviselő dalokat akarok hallgatni.

Nincsenek megjegyzések: