2010. november 30., kedd

Top 50 Masami Okui #6

wild cat

Tipikus Masami dal, melyet tízezer közül is meg lehet ismerni, mégis fantaszikus! Így kezdeni a God Speed albumot... nem semmi! A nagyvárosban egyre inkább dzsungellé válik az élet, ezt énekli meg az énekesnő. Az emberek türelmetlenek egymással, lehangoltan ébrednek, unottan mennek munkába, és még lehetne sorolni. A dal tiszta elektropop, szintetizátoron kívül más hangszert nemigen találni benne. De ilyen nagyszerűen megkomponált zene nem mindennapi!

http://www.youtube.com/watch?v=MtSSI-NyNe4

2010. november 29., hétfő

Top 50 Masami Okui #7

Akasha

Megmondom őszintén, amikor először hallgattam ezt a dalt, nem tudtam hová tenni az egészet. Éreztem a bánatot, de nem tudtam hova kötni. Talán azért, mert egyik hangszer sem dominál igazán, hanem az egész alkot egy egységes egészet. És Masami hangja, valami hihetetlen hatásos, fantasztikus, hogy ennyi év után is tud újat mutatni. És a hangulata is olyan, mintha már nem lehet megmenteni a világot, pedig meglett volna rá a lehetőség. Egyértelműen a legjobbak között van a helye számomra!

http://www.youtube.com/watch?v=QCXyx8aVwsE

ONE PIECE MEMORIAL BEST CD

2010. március 17-én megjelent a One Piece 10. évfordulójának alkalmából egy ONE PIECE MEMORIAL BEST nevű válogatás CD, mely az addigi összes One Piece openinget és endinget tartalmazza, egy pár bonus trackkel. Külön-külön is ismerek egy pár számot, de így egyben hallgatni ezeket a dalokat, valami hatalmas! Nagyszerű kiadvány. Olyan kincseket lehet találni japán dalok terén, hogy még most sem hiszem el, hogy még mindig lehet újdonságot felmutatni Jpop terén! Az animét már egyáltalán nem követem. Volt egy nagyon jó rész 2009. őszén, amikor Luffyék a börtönbe mentek megkeresni a bátyját, az nagyon vicces volt, azt nagyon szerettem, de hogy egyszer csak a történet felénél hirtelen megszakítják fillerekkel, azt nem tudtam megbocsájtani. És nem is volt jó történet. Kíváncsi leszek, hogy mi lesz a vége, azért az érdekel, meg az elejét is kb. 50. részig láttam. Újra neki kéne ülni nézni a sorozatot. Visszatérve az albumra, álljon itt a tracklistje:

CD 1

  1. Hiroshi Kitadani: We are!
  2. Folder5: Believe
  3. The Babystars: Hikari he
  4. BON-BON BLANCO: BON VOYAGE!
  5. BOYSTYLE: Kokoro no Chizu
  6. D-51: BRAND NEW WORLD
  7. One Piece seiyuu: We are!
  8. Tackey & Tsubasa: Crazy Rainbow
  9. 5050: Jungle P
  10. Tohoshinki: We are!
  11. Tohoshinki: Share the World
  12. Mari Yaguchi: Kaze wo Sagashite
  13. Maki Otsuki: memories
  14. Maki Otsuki: RUN! RUN! RUN!
  15. TOMATO CUBE: Watashi ga Iru yo
  16. Shojo Suitei: Shouchi no Suke

CD2

  1. AI-SACHI: BEFORE DAWN
  2. The Kaleidoscope: fish
  3. Takako Uehara: GLORY -Kimi ga Iru Kara-
  4. Janne Da Arc: Shining Ray
  5. Ruppina: Free Will
  6. Ruppina: FAITH
  7. ZZ: A to Z ~One Piece Edition~
  8. shela: Tsuki to Taiyou
  9. Aiko Ikuta: DREAM SHIP
  10. Tackey & Tsubasa: Mirai Koukai
  11. ASIA ENGINEER: Eternal Pose
  12. TRIPLANE: Dear friends
  13. Tohoshinki: Asu wa Iru Kara
  14. Delicatessen: ADVENTURE WORLD
  15. 7-nin no Mugiwara Kaizokudan: Family
  16. 9-nin no Mugiwara Kaizokudan: Binkusu no Sake (Bonus Track)
  17. 9-nin no Mugiwara Kaizokudan: A THOUSAND DREAMERS (Bonus Track)

Csak, hogy ne legyen felhőtlenül pozitív a véleményem, sajnos rá kellett ébrednem, hogy a "We are!" csak Hiroshi Kitadanitól jó, a többiek inkább ne... Azon kívül az összes opening nagyon jó. Az 1. lemez 13. daltól vannak az endingek. Van egy pár érdekes, "ez mégis hogy lett One Piece dal?" kaliberű dal, de a többsége nagyszerű. És az Oricon charton elérte az 1. helyet, és azóta is listán van, eddig 244.211 példányt adtak el belőle. Ez nagyon szép teljesítmény, biztos benne lesz a 2010-es év Top 100 legeladottabb albumai között!

2010. november 28., vasárnap

Top 50 Masami Okui #8

TOTAL ECLIPSE

Ez a dal az INSANITY kislemez második dala, és a két dal remekül passzol egymáshoz! Amíg a címadó dalnak figyelmeztető jellege van, ennek olyan a hangulata, mintha a tragédia bekövetkezett volna, és mi maradt utána... Rom, káosz az emberi értékek semmibe vétele. Lehet még bármiben is hinni ezek után?

http://www.youtube.com/watch?v=JHFVrJ1y-6E

2010. november 27., szombat

Top 50 Masami Okui #9

nostalgia

Okui Masami menedzsere és producere 1993-2001 között Toshiro Yabuki volt. Nagyon sok dalt írtak közösen, emellett Toshiro hagyta, hogy Masami maga is írjon zenéket, fogalmazza meg ő maga úgy a gondolatait, érzéseit, ahogy szeretné, persze ezekhez is nagyon jó támpont volt a producer. 2005-ben 4 év múlva ismét összejöttek, hogy közösen megemlékezzenek a "nostalgia" dal keretén velül az elmúlt évekre, a közös emlékekre. Ezen dal mellett, a többi is remekül mutatja, hogy Toshiro remekül kihozta Okui Masami egyéniségét, így fantasztikus zeneszerző lett belőle, és ezen közös szerzeményük mindennél jobb lett!

http://www.youtube.com/watch?v=ZPiRvlDhUjo

Esik a hó Budapesten!

2:30 körül (azaz kb. fél órája) arra ébredek, hogy Mystra kiabál. Kérdem, mi az isten van, hogy így ordítozik? Megpróbálok visszaaludni, de amikor hallom, hogy becsapta az ablakot, feladtam a harcot. Felnyitom a szemem, és arra eszmélek, hogy furcsán "világos" van. Kinézek az ablakon, hát esik a hó! :D Minden bűnét megbocsájtottam a látvány hatására! ^^ De mintha január lenne! O_O Azt már évek óta megfigyeltem, hogy azokon a téli éjszakákon, amikor esik a hó, mintha világosabb lenne. Gondolom ahogy a közvilágítás megvilágítja a hópelyheket, és azok csillognak, akkor az világítja meg a terepet. De emlékszem, anno csodálkoztam, hogy nem kellett felgyújtani a villanyt, ilyen éjfél-1 óra magasságában, mégis el tudtam olvasni a szöveget! o_O Csinálok képeket, amikor láttam, hogy 2 ember lent van. Első látásra azt hittem, hogy gyerekek vannak. Meg is voltam döbbenve, hogy az ok, hogy a gyerekek szeretik a havat, de 2.45 körül nem illene ágyban lenniük? Aztán, ahogy jobban megnéztem őket, láttam hogy felnőttek vannak, Az volt a gondolatom, hogy biztos 2 szomszéd idős asszony ment le sétálni. Bejönnek Mystráék (itt van Tsuki is) a szobámba, hogy bocsánatot kérjenek, hogy felkeltettek, ó mondom, ez ilyenkor tényleg nem gáz. ^^ Aztán mondták, hogy ők voltak lent! :D És integettek is nekem. Csak annyira örültek az első hónak, hogy mindenképp le akartak menni, kipróbálni. Azt mondták, hogy nagy pelyhekben esik, és jó minőségű, igazi hógolyót gyúrható. De mind a hárman örültünk a hónak. Ablakon keresztül megmutatták, hogy japánul aláírták a hóban a nevüket, Tsuki kanjival írta a nevét (月), míg Mystra Katakanával. Aztán beszéltük még, hogy ők mind a ketten nyáron születtek, mégis a telet sokkal jobban szeretik. ^^' Én meg tavasszal, de én úgy vagyok, hogy minden évszaknak látom a szépségét. Bár, ha télen nem lenne hó, akkor nem rajonganék azért az évszakért, mert nagyon nehezen bírom a hideget. Az elmúlt pár napban is ugye már nagyon lehűlt a levegő, már nappal is ilyen 5-6°C-ok voltak, de hiába volt rajtam nagykabát, még úgy is fáztam. Mi lesz velem majd -20°C-os reggeleken? o_O De az tény, hogy sokkal jobban szeretem a nyarat, sokkal kevésbébb visel meg a 35°C-os hőség, mint télem 0°C alatti hideg. De így hóval, azt mondom, hogy megvan a maga szépsége is a télnek. ^^ Főleg akkor, ha karácsonykor esik!

2010. november 26., péntek

Napi egyveleg

Elmentem ma a MultiFormatba, de ahogy felkészültem rá, nem kaptam Wiimote-ot. Azt mondták, hogy most Nintendónak készleten, jövő pénteken menjek vissza. Egy alkalommal egy halasztás belefér, okvetlen megbocsájtható.

Bementem a WestEndben levő MediaMarktba, és a mai napig meg vagyok döbbenve azon, hogy sokan úgy játszanak az XBOX360-as Kinecttel, mintha tényleg a Microsoft találta volna fel a spanyol vi(g)aszt. Holott tudjuk, hogy a Nintendo találmánya ez alapból. De ha jobban belegondolunk, ez nem csoda. A fő probléma egyértelműen a Nintendo promóciójával van, hogy azért üzletekben nemigen promotálták a Nintendót. Csak annyi, hogy egy LCD TV-n kint van a Wii. És hogy nincs annyira kiemelve, hogy van Wii, így az embereket nem különösebben izgatja. Így azt kell mondjam, hogy a jelenlegi helyzet nem csoda, hogy így alakult.

Ezután elmentem a SakuraZakába, megvenni az Animekarácsony jegyet, és most itt van nálam. ^^ Ilyen rikító sárga színű lett most a karszalag, mint a sorkiemelőnek a színe. De 1000 forintot bőven megért szerintem. De el is gondolkodtam azon, hogy ez tényleg nagyon jó ár, és gondolom a Millenáris sem egy akármilyen hely, úgyhogy meglepett az alacsony ár. Csak az a kérdéses, hogy mennyire lesz nagy a rendezvény. Erre kíváncsi leszek.

Azt még elfelejtettem megírni, de még hétfőn voltam az egyik Alexandra könyváruházban, és tökre meglepett, hogy a MondoConos akció napi szinten elérhető, ugyanis minden MangaFanos kiadvány első 3 kötete le van árazva 50%-kal, ami az Árnybíró kivételével mindenhol 1000 forint kedvezményt jelent. :D Az Árnybíró ugye 1500 forint, ezért ott 750 forint kedvezmény járt, de ez remek lehetőség volt, hogy a második MondoConon elvesztett mangámat is pótoljam, az Árnybíró 2-t. Fűű, nagyon fel kell frissítenem az Árnybíró-emlékezetemet, mert valamikor 2-3 éve vettem meg az első kötetet. Arra emlékszem, hogy nagyon tetszett, de a történetre, már annyira nem. Viszont az Árnybíró kapcsán lesz a MangaFannak egy szerintem nagyon jó húzása. Mivel ugye megjelent mind a 17 kötet magyarul, ezért az Animekarácsonyon debütálni fog a díszdobozos Árnybíró-gyűjtemény. Nem is gondoltam volna, hogy mangában is van díszdobozos kiadvány, viszont, amit nagyon jónak tartok, hogy magát a díszdobozt külön is meg lehet venni! Legalábbis az Animelandben ezt mondták. Ha ez így tényleg meg fog valósulni, és ha lehet majd kapni az Animekarácsonyon, akkor szerintem beruházok rá. Még erről nem találtam infót, de nagyon kíváncsi leszek rá. És ugye a jegy 100%-ban levásárolható. Arra gondoltam, hogy ha ez nem csak MangaFanos mangákra vonatkozik, akkor én más kiadótól fogok venni, ami egyébként eredeti áron van. Én különben javaslom, hogy inkább boltba menjünk el megvenni, így elkerülhetjük a sorban állást, és elég lesz csak 11-re odaérni (akkor kezdődik).

Heti történések

Régóta írtam már így blogpostot. ^^' No, ez nem azt jelenti, hogy nem történt semmi. A Moonlight Meidóról még gyorsan annyit, hogy a hivatalos oldalra is kikerült, hogy bezártak. Tényleg nagyon sajnálom, mert jó hely volt, és nagyon hangulatos! Kétszer voltam ott összesen, (illetve háromszor is, ha azt is bevesszük, hogy AnimeConon is voltam ott keresni Animelandes Megumi Hayashibara CD-t.) de mind a kétszer nagyon jól éreztem magam ott. És remélem, hogy ez a bezárás csak átmeneti lesz, és ha másik helyen is, de újra megnyitnak.

Hétfőn voltam a Vörösmarty téren, kíváncsi voltam, hogy mitől ennyire híres a karácsonyi vásár, és tényleg nagyon szép. Nagyon tetszik az, hogy nem plázában volt összezsúfolva többszáz üzlet, hanem egy téren árusok árulták az általuk készített társaikat. Nagyon szépek voltak, és a hangulatot is megadta a szép zene, a szálló kürtős kalács illata.

Nagyon megörültem, amikor Amina kiírta a blogjába, hogy mégis lesz karaoke az Animekarácsonyon. ^^ És természetesen lesz helyben nevezős verseny is. Tessék minél többen eljönni, ez is nagyon jó buli lesz! A versenyre először Okui Masami: Taiyou no Hana dalát gondoltam (Cyberteam in Akihabara ED song), de végül úgy döntöttem, hogy itt az idő kipróbálni magam férfi előadótól énekelni, így Kitadani Hiroshi: We are! dalára esett a választásom, mely a One Piece 1. openingje. Nem egy könnyű dal! És ahogy így elkezdtem gyakorolgatni tegnap, arra jutottam, hogy nehéz, de menni fog, ha sokat gyakorlom. Bár valahányszor JAM Project, vagy valamelyik énekes dalát hallgatom szólóban, azt gondolom, hogy nem elég képezni a hangot, mert nagyon fontos a hangfekvés is, és ha valakinek nem olyan a hangja, az képezheti akármennyire is, nem fogja tudni kiénekelni a dalokat.

Itt egy példa, Endoh Masaaki: Kankyou Choujin Ecogainder dala

Szerintem erre a hangra születni kell. Különben mostanság ezt a dalt hallgatom, kevés az ennyire hangulatos dal.

De itt egy másik példa: Kageyama Hironobu: EVER LAST

Énekes legyen a talpán, aki így el tudja énekelni ezt a dalt!

Ma elmegyek a Multiformatba az új Wiimote-omért. ^^ Két hete hétfőn voltam ugye a Game Parkba, ott nem fogadták el a Multiformatos garanciát, még aznap elmentem oda, azt mondták, hogy holnap hívnak. Természetesen azóta is telefonálnak, úgyhogy egy hét múlva hétfőn visszamentem, akkor azt mondták, hogy a Nintendóhoz került szervizbe (ez eléggé meglepett, mivel elvileg nem hivatalos garancia, mégis Nintendóhoz kerül), és hogy menjek vissza csütörtökön. Visszamentem múlt héten csütörtökön, akkor azt mondták, hogy új Wiimote-ot kapok majd, valamikor a jövő héten, azt mondták a péntek, azaz a mai nap a biztos. És elmegyek érte.

Top 50 Masami Okui #10

Chou

Na, hát elérkeztünk a Top 10-be, melyet az énekesnő egyik legnagyobb hatású dala nyit. A Chou japánul pillangót jelent, a dal pedig nem más, mint egy könyörgés. Istenhez imádkozik, hogy segítse őt a bajban, mert már nagyon nehéz a szíve, és nem bírja tovább. Ebben a dalban nem csak azzal szembesül, hogy milyne nehéz a világ, milyenek az emberek, hanem rájön arra, hogy van jó is, és csak úgy látja az ember a jót, ha látja, hogy van rossz is. És annyira beleéléssel énekel, hogy elhisszük neki, hogy tényleg fáj neki, hogy milyen a világ, és ezt általa mi is megérezzük. Az ÖSSZES Okui Masami dal közül ennek a legszebb a vége.

http://www.youtube.com/watch?v=xkQo7Zb7r8w

2010. november 25., csütörtök

Top 50 Masami Okui #11

SNOWY

Okui Masami egyik legmostohábban kezelt dala, hiszen csak az Olive kislemezen jelent meg, és sajnos ezért kevéssé ismert. Pedig nagyon szép dal, karácsonyra idilli hangulatot teremt.

http://www.youtube.com/watch?v=ZnidC37z7b4

2010. november 24., szerda

Top 50 Masami Okui #12

God Speed

A God Speed albumot a sok energikus dal teszi nagyszerűvé, erre a címadó dal nagyszerű példa. Van ereje, energiája, és kapunk belőle. A zene is igazi progresszív rock, a szöveg tele élettel teli, optimista érzésekkel.

http://www.youtube.com/watch?v=Wicxf38mAPE

2010. november 23., kedd

Top 50 Masami Okui #13

strawberry fields

Ki hinné, hogy így is lehet a szerelmi csalódásról írni? Az egész érzést egy holdhoz, és csillagokhoz hasonlítja, és hogy volt egy kiscsillag, akire nem figyeltek, és teljesen magára hagyják. A zene nagyon súlyos, az elején hallható torz hangjával akarja nyomatékosítani az érzést. Nagyon jó lett a dal.

Különben érdekes, a crossroad album dalait későbbi munkásságaiban is felhasználta az énekesnő. Például ehhez a dalhoz nyúlt vissza egy RAY the Animation szerzemény kapcsán.

http://www.youtube.com/watch?v=HjjCVVBdA_U

2010. november 22., hétfő

Bezár a Moonlight Meido!

Ma látott napvilágra ez a hír. Az AnimeStars írta ki a Facebook oldalára, ami igazán megbízható forrásnak tűnik. Csak az az érdekes, hogy a Meido honlapján még nincs kint hivatalosan.

Hivatalos magyarázat még nincs, de végiggondolva nekem lenne személyes tippem, hogy mi lehetett az oka. Két hete kiköltözött onnan az Animeland, és szerintem egyedül nem tudta állni a Moonlight Meido az üzlet bérleti díját. Bár én szerintem a Meidónak már korábban sem mehetett annyira a szekér, ezért költözött oda az Animeland. És most, hogy elköltöztek onnan, egyedül nem bírják. Nem tudom, hogy mennyire voltak látogatók, de ha így bezár, akkor szerintem a teaházat csak a cosplay partik és a Mondo Meetek tartották el.

De ezek mind csak az én eszmefuttatásaim. Remélhetőleg hamarosan hivatalosan is megtudunk valamit.

Pixelhősök

Nem, nem vettem meg a könyvet, csak az Europark Libri könyvesboltjában volt egy felbontott példány, és belelapoztam. Szerintem ezt a könyvet kifejezetten PC-seknek csinálták, és azoknak, akik arcade gépekbe dobálták anno a pénzt, ugyanis alig volt benne Nintendo, Sega, PlayStation. És én így személy szerint nem érzem teljesnek a könyvet. Nagyon sok korhű kép volt benne, interjúkkal, beszámolókkal, melyek nagyon jól felelevenítették az akkori korszakot, de nagyon a PC, Arcade, Amiga, C64 dominál. Persze voltak Nintendo képek is, és én abban reménykedtem, hogy lesz külön fejezet Marióról, hiszen úgy hirdették, és Mario azért nagyon nagy hatással a videojáték-piac alakulására, megérdemelt volna egy külön fejezetet. Úgyhogy nem konzolosoknak készült a könyv. Kár, pedig, ha nem is most, de idővel én is megvettem volna, de így nem hiszem, hogy beruházok rá. Másoknak találták ki a könyvet.

Top 50 Masami Okui #14

Mitsu

Talán itt énekel Masami a legkülönösebb érzésekről. Sokszor, még ha gond is ha az ember a szívére hallgat, mert az legtöbbször bűnbe viszi, de az okozza az igazi boldogságot, és nem a megalkuvást. De most is kérdezi, hogy kiért született. Ugyanis meggyőződése, hogy az ember azért él, hogy valakihez hozzákösse az életét. Ám kiderült, hogy ez a valaki jelen esetben csak félrevezette őt. És ha nincs szél, életének lángja még akkor is lángol.

http://www.youtube.com/watch?v=p5EmcrxCHyU

2010. november 21., vasárnap

Minden idők megrosszabb eladású anison kislemeze?

Eddig úgy hírlett, hogy Hironobu Kageyama bír a legalacsonyabb eladási példányszámmal rendelkező anison kislemezzel, ugyanis az 2010. február 10-én megjelent EVER LAST single a 195. helyet érte el, és 310 példányt értékesítettek belőle. Ezt Tomoe Ohmi alulmúlta. A Girlfriend kislemeze (2010. július 28.) ugyan jobb helyezést ért el (191. hely), de a 279-es összeladásával sajnos átvette ezt a megtisztelő rangot.

Top 50 Masami Okui #15

HEAVEN'S DOOR

No, nemcsak szomorú dalok lesznek terítéken. ^^' Ez a kedves, vidám dal arról, hogy olykor egész kis örömök képesek kinyitni a mennyország kapuját. Persze, nem a tárgyiasított örömökre gondolok, hanem egy jó szó, egy ölelés, egy mosoly. Ezek a legnagyobb értékek!

http://www.youtube.com/watch?v=Yk5mO3aOvBI

2010. november 20., szombat

Top 50 Masami Okui #16

Moon

Ez a dal számomra hasonlít hangulában a CHAOS-hoz, pedig aki összehasonlítja a két dalt, az hallhatja, hogy vannak különbségek, jóllehet mind a kettőt a csalódás ihlette. Megélt csalódások után nem találja otthonát a világban, és firtatja az élet értelmét. Viszont a nagy különbség az, hogy nem adja fel, és ha más nem, elindul, önmaga keresi meg a választ. Ezért kapott ez a dal jobb helyezést, a többi hasonló hangulatú szerzemény mellett, mert még a sok csalódás után is erőt vesz magán, és bár tudja, hogy akármilyen szép volt a múlt, már nem tehet semmit annak érdekében, hogy visszahozza azt. Továbblép, és megpróbál boldognak lenni az életben, hisz ő maga is tudja: Túl rövid az élet ahhoz, hogy magunkba roskadjunk. Példaértékű magatartás!

http://www.youtube.com/watch?v=Fl3Ed5J55eo

2010. november 19., péntek

Top 50 Masami Okui #17

CHAOS

Okui Masami szerint a szerelemben még a kétségek között tengődés is rosszabb az elutasító válasz. De erről valami hihetetlen nagyon fájdalommal énekel, a zene is nagyon erős, engem az első pillanatokban rabul ejtett. A 2. refrén utáni gitászóló nagyon hatásos.

http://www.youtube.com/watch?v=3-tceGf1U9o

December anison megjelenések

Bár lassan vége az évnek, de még egy pár japán CD megjelenést tartogat a karácsonyi hónap:

  • december 8: Girls Dead Monster: Last song (single)
  • december 8. Girls Dead Monster: Ichiban no Takaramono (single)
  • december 8: Chihiro Yonekura: Voyager (15th Anniversary Best album)
  • december 22: Chihiro Yonekura: untitled (single)

Úgy volt, hogy angela is megjelenteti új kislemezét december 22-én, de áttették 2011. január 19-re.

Úgy tűnik, hogy igaz volt azon megérzésem, hogy a Girls Dead Monster csak az Angel Beats! anime alatt volt aktív, bár várható is volt, hiszen az együttes csak az animében szerepelt, tehát egy fiktív együttes. Annak fényében sajnálatos, hogy nagyon-nagyon igényes zenét csináltak, és az énekesnő hangja... Ilyen is csak sok évente van egyszer.

Chihiro Yonekura album talán várható volt, hiszen az első kislemeze 1996. január 24-én jelent meg (Arashi no Naka de Kagayaite), bár így egy kicsit sántít a 15th Anniversary, de az az egy hónap ide, vagy oda, már igazán nem számít. Az új kislemez megjelentetése meg külön meglepetés, ugyanis utoljára 2007. március 16-án jelent meg kislemeze (Lion no Tsubasa), pedig nem is vonult vissza. Az Animelo Summer Live-okon is inkább a régi dalait énekelte. Még címet nem kapott a kislemez, de remélhetőleg, jók lesznek az új dalok.

2010. november 18., csütörtök

Top 50 Masami Okui #18

Tenohira no Kakera

Egy szomorú szerelmes dal. Szabad fordításban talán úgy lehetne lefordítani a címet, hogy megtört ölelés. Ugyanis szó szerint körülbelül azt jelenti, hogy a kéz töredéke. Annyira nem komoly a zene hangszerelése, a szöveg szép, szomorú.

http://www.youtube.com/watch?v=Fjs1VqNUkUw

2010. november 17., szerda

Magyarországi Nintendo helyzete

Ha lehet ilyet mondani, a Stadlbauernek köszönhetjük, hogy eljutott hozzánk a Nintendo olyan 20-22 éve. Bár igazából azt nem tudom, hogy az előző rendszerben mennyire kaphattuk meg legálisan a NES-t, tehát a konzol 1987-ben jelent meg Európában, nálunk is olyan régóta kapható vajon? Próbálgatok így régi konzolosoktól információkat szerezni, hogy milyen lehetett akkor az élet, de nem nagyon jön össze érdemleges információ, bár a régi 576 KByte-ok igencsak hiteles források.

Voltunk ma bagszival egy konzolos boltban (majd látni fogjátok, hogy miért nem írom meg a nevét), mert látta a honlapjukon, hogy Pokémon HeartGold csak 4.000 forint, és látni akartuk azt. Hát első pillantásra rájöttünk, hogy hamisítvány. Azért DS-re nem nagyon terjednek a hamis játékok, most mégis kifogtunk egyet. Amúgy nagyon jó fej volt az eladó, azt mondta, hogy ilyen becsúszhat egy-egy csere során, és ingyen nekünk adta. Jelen pillanatban itt van nálam, megígértem bagszinak, hogy majd írok erről a játékról is. És beszélgettünk egy kicsit a Nintendo helyzetéről, bár megmondom őszintén, hogy nemigen emlékszem, hogy lyukadtunk ki oda, valószínűleg az árakat elemeztük, de mondtam a blogger versenyt is, meg mondta az eladó, hogy másoktól tudja, hogy bár nem hozhatják nyilvánosságra a különböző konzolos eladásokat, de másoktól tudja, hogy nagyon alacsony. És nem az a fő probléma, hogy nincs kereslet a játékokra, mert éppen lenne, csak a hivatalos forgalmazó, a Stadlbauer valami embertelen magas árakon forgalmazza a Nintendo játékokat. Aztán, hogy erre maga a forgalmazó van rákényszerítve, vagy ők maguk találják ezt így ki, nem tudom, de véleményem szerint az utóbbi. Mert amikor voltam Angliában, akkor teljesen le voltam döbbenve, hogy ott mennyivel olcsóbbak a Nintendo játékok, és már a fél-egy éves játékokat is leakciózzák. Nem azért, mert nem viszik, inkább azért, hogy megtartsák valamennyire a játék iránti érdeklődést még annak életszakaszának elején, és ha ez bevett szokás, akkor a cég hosszú távon sem járhat rosszul, ha így leakciózzák a játékokat. És itthon nálunk nemcsak az a baj, hogy drágák a Nintendo játékok, hanem a nagy áruházláncok azért rendelnek kevés Nintendo játékot, mert a Stadlbauernél nem lehet visszáruzni, tehát, amit megrendelnek, és nem tudják eladni, az nem mehet vissza a céghez, rajta marad a Media Markton, Saturnon, stb. stb. És ezt egyáltalán nem értem, hogy miért jó ez nekik. Különben azért, mert Nintendós vagyok, azért figyelem, hogy mi a helyzet a Sonynál és a Microsoftnál, és látom, hogy ott mindig lehet játékokat venni olcsóbban, amik nem is olyan régiek. Mondjuk azt rájuk lehet mondani, hogy nekik nem a konzol a kizárólagos feladatuk, tehát azt el tudnám fogadni kifogásnak a Stadlbauernél, hogy mivel ők csak Nintendo játékok forgalmazásával foglalkoznak, csak abből jön nekik bevétel. A gyakorlatban még nincs tapasztalatom ezekben a gazdasági dolgokban, de én úgy képzelem el, hogy egy ilyen cégnek is, bár lehet, hogy a kezdetekben nehéz lenne, de hosszabb távon nem jobban megérné olcsóbban adni a játékokat, és akciózni? Mert vannak ezek a kisebb konzol üzletek, ahol olcsóbban lehet játékokhoz hozzájutni, például a MultiFormatban a Wii Sports Resort 8.000 forint, holott máshol még mindig ilyen 13-14.000 forint, és biztos azért ennyire olcsó, mert ők nem a Stadlbauertől szerzik be, ezért nem is állítottak ki nekem hivatalos számlát, amikor a Wii Playt vettem, de mégis legálisan a Nintendóhoz kerül a pénz, és rettegek attól, hogy a különbözet csak a forgalmazóhoz kerül.

Egyébként ez nem mai tendencia a játékárak csillagos egekben való tartása. 15-17 éve, amikor a Super Nintendo volt az aktuális konzol, én akkor annyira nem emlékszem árakra, csak nemrég szemléltem az 576 KByte-ot, néztem át az árlistát, ami az újságban volt, és el voltam képedve, hogy anno SNES játékok 10.000 forintba kerültek. És 1995-ben a bruttó minimálbér 12.200 forint volt. Azért az nem volt semmi. Bár az SNES és N64 esetében hozzá kell tenni, hogy azért voltak ennyire drágák a játékok, mert kazettára írni játékokat sokkal költségesebb volt, mint lemezre, tehát nem véletlen, hogy a PSX játékok árai akkoriban jóval alacsonyabbak voltak. És a Nintendo 64 játékok árai csak még tovább emelkedtek. A legdurvább, amit láttam, hogy CSAK játék 18.000 forint. Persze a GameCube-nál aztán viszonylag normalizálódtak az árak, meg most a Wiinél, de azért látva a vetélytársak, és a külföldi forgalmazók árpolitikáját, sajnos nem csoda, hogy Magyarországban ott tart a Nintendo-kultúra, ahol. Hiába van egy Game Park-unk, mely üzlet a Nintendóra szakosodott, ha közben ők is az egekig emelik már az áraikat, sajnos azt kell mondjam, hogy a játékaik többsége máshol olcsóbb. Látnia kéne a Stadlbauer-nek, hogy ha másképp csinálnák, akkor a Nintendo-kultúra is sokkal jobb lenne, és a Magyar Nintendo piac, mint olyan, sokkal virágzóbb lenne.

Top 50 Masami Okui #19

Tabibito

2002 végén Okui Masami karácsony alkalmából megjelentetett egy kislemezt rajta hat karácsonyi dallal. Nem mindegyik szép, lassú dal, hiszen a szeretet ünnepén vidámnak kell lenni. Mégis az egyik lassú dal került fel ide, mert tényleg nagyon szép. A dal címe japánul azt jelenti, hogy vándor, valószínűleg arról szólhat a szöveg, hogy karácsonykor megpihen a vándor, ő is megünnepli a karácsonyt.

http://www.youtube.com/watch?v=tep-V-ad1sc

2010. november 16., kedd

Nintendo blogger verseny

Nemrégiben hirdette meg a Nintendo Magyarország (mert hogy létezik ilyen) a Facebookon a Nintendo-blogger versenyt. Kinek a nintendós blogja a legjobb? A versenyt a Dualscreen blog nyerte meg, szerintem megérdemelten. Szép, igényes, jók az írások benne. Kiemeltek még két blogot, a Nintenboyz és a NiintendoWorld, ezek lettek a második, és harmadik helyezettek. A Nintenboyz még tetszik nekem, de NiintendoWorld annyira nem bejövős. Jó tudni, hogy vannak akik komolyan űzik a Nintendo blogolást, ezzel is emelve a cég hírnevét.

Mario játékok egyéni nehézségi szintjei

Folyamatban van a New Super Mario Bros. Wii második végigjátszása, most léptem be a 7. világba. Nagyon jól megy a játék, de most jön az a pálya (a 7. világ mini-kastélya), amit csak Super Guide-dal tudtam először megcsinálni, aztán nem is mentem neki újra. Remélem most menni fog nélküle is. Különben érdekes a Koopa kölykök nehézségi szintje. Az első világban Larry Koopa megölése talán kicsit nehezebb, a 2. világban Roy Koopáé már sokkal nehezebb. Komolyan, nem is értem, hogy miért ő került a 2. világba, amikor a 3. világban levő Lemmy Koopa sokkal könnyebb. Ő már a Mario 3-ban is labdával játszadozott. :D A 4. világban Wendy O. Koopa (akit én a Mario 3 rajzfilm eredeti szinkronja után Csufilánynak hívok :D) nehézségét a váltakozó vízszint okozhatja. Az 5. világból Iggy Koopa lehet még nagyon nehéz, nagyon durva a Chain Chomp. Ehhez képest a 6. világ Morton Koopája nem túlzottan erőltette meg magát, hogy megöljük, csak aprókat ugrál, de simán legyőztem. Hogy Ludwin Von Koopa milyen lesz, az kiderül, nem emlékszem rá. De jó érzés újra látni őket, engem nagyon a Mario 3 rajzfilmre emlékeztetnek. ^^' És az az érdekes, hogy jellemre is fel lehet ismerni őket, ahogy megnyilvánulnak a játékban. Nem hittem volna, hogy ennyire jól megcsinálják a visszatérésüket, remélhetőleg látni fogjuk még őket.

Top 50 Masami Okui #20

WHEEL

Az élet értelmén sokak szerint felesleges gondolkodni, viszont legalább annyi embert nem hagy nyugodni a kérdés. Miért születünk, miért vagyunk itt a Földön? Okui Masami szerint az élet egy nagy körforgás. Találkozunk, és elbúcsúzunk, és sokszor úgy megy el mellettük az élet, hogy észre sem vesszük, hogy lassan vége annak. Sokan értelmetlenül hajszolják a boldogságot, mert hirtelen akarnak sokat, és túl későn szembesülnek azzal, hogy semmit nem kapnak. A dalban szereplő tradícionális hangszerek nagyon rejtélyessé teszik azt.

http://www.youtube.com/watch?v=kNa-JJNZFxw

2010. november 15., hétfő

Top 50 Masami Okui #21

INSANITY

Ahogy megyünk egyre előrébb, jönnek az egyre nagyobb hatású dalok. Ezen szerzemény a MUV-LUV ALTERNATIVE TOTAL ECLIPSE AVN PC játék opening dala, mondható keményebb rock dalnak is. Komoly témát dolgoz fel, figyelmeztet, hogy ha nem változtatunk a dolgokon, akkor baj lesz itt. A zene pedig annyira hatásos, hogy szinte megdermed tőle az ember. Az ének, és a gitárszólam magasan viszi az egész dalt.

http://www.youtube.com/watch?v=GVnoQt7rNpU

2010. november 14., vasárnap

Amikor hatot üt az óra...

...Hírek és időjárás Wii módra!

Ez az új szokásom, este 18 órakor bekapcsolom a Wiit, és azon nézem meg a híreket, és nézek szét a Földön, hogy hol hány fok van. Ha már nincs kábel TV, akkor legalább itt értesüljek az eseményekről. ^^' De különben továbbra sincs igényem a kábel TV-re, max. az Animaxet, meg esetleg a természetfilm- és dokumentumfilm csatornákat hiányolom. De szeretem a News Channelt. Mindig Slide show-ban szoktam nézni, 15 percig tart. A zenéjét nagyon szeretem a Slide show-nak, azt valahol meg kéne szerezni.

Aztán átmegyek a Forecast channelre. Itt kétféle zene van, és általában csak akkor szoktam nézni, ha nem az a halk, már-már altató zene van, hanem az élettel telibb. Érdekes megfigyelni, hogy a Föld bizonyos pontjain milyen az idő, Japánt szoktam szemlélni, hogy milyen különbségek vannak Sapporo és Fukuoka között. De különben, Európa-Ázsia-Ausztrália-Amerika-Afrika sorrendben szoktam nézni.

A Today & Tomorrow channelt annak ellenére, hogy (gondolom) poénból csináltál, ezért adják ingyen, érdekes dolgokat fedeztem fel benne. Az a kisebb, hogy ugyanazon csillagjegyűeknek ugyanazt a szerencseszínt adja ki, de a hasonló csillagjegyűeknek hasonló színt ad szerencséül. Hasonló csillagjegyűek például a Kos, Oroszlán és Nyilas, mert mind a három tűzjegyű. Ezt a channelt tényleg csak időtöltésképp nézem, mert semmi komoly nincs benne. Bár én az asztrológia alapaiban hiszek. Természetesen nem arra gondolok, hogy mindenféle hülyeséget összeirogatnak a napilapokban, hanem arra, hogy minden csillagjegyhez társul egy jellem is. Tehát én úgy vagyok ezzel, mint a japánok a vércsoporttal. Hát például, ami rám jellemző a csillagjegyem szerint, az szinte mind igaz rám. A Kosok lobbanékonyak, önfejűek, meggondolatlanok. Én ennek tökéletes elegyét alkotom. :D

A Nintendo channelt hetente egyszer, péntekenként szoktam nézni, akkor raknak fel új videókat. Valamilyen szinten szerintem helyettesíti a YouTube-ot Nintendo téren, nálam már csak azért is, mert TV-n jobban szeretem nézni a videókat, mint gépen. Meg a DS-es demo játékokat is ki szoktam próbálni. A Pokémon Rangerrel is itt ismerkedtem meg. Bevallom őszintén, nem jöttem rá a játék lényegére, csak köröztem össze-vissza, ahogy elő volt írva, de nem értem a lényegét. És hogy miért vesztettem ott, ahol vesztettem. De nem foglalkoztam vele különösebben, mert nemigen hozott lázba. A Cooking Mama meg nekem egy ötlettelen semmi volt. Egy bögrét kellett gyártani, de semmi fantáziát nem láttam a játék kivitelezésében. A Sonic Colors DS-re viszont tetszett. Szerintem azzal fogok majd többet játszani, ha meglesz másnak is, megvenni nem tervezem. De ugyanaz a játék lényege, mint eddig, végig kell menni a pályán egy bizonyos útvonalon.

Szóval örömömet lelem a Wiiben. És amikor elkezdtek hetente egyszer ilyen Nintendo TV műsort kitenni, akkor gondoltam arra, hogy ez egy jó kezdete lehet annak, hogy többféle műsort is készíteni fognak, és a végére akár komplett Nintendo csatornánk lehet.

Top 50 Masami Okui #22

Shounen

Már szinte mindegyik album volt, most egy olyanból jön egy szám, amiből még nem volt. Itt Okui Masami egy olyan fiúról énekel, kinek szárnyait letörték. Kinyújtja a kezét, segítséget kér. A zene annyira nem szomorú. Érződik a fájdalom, de később, ahogy kibeszéli a magából ami lelkét nyomja, egyre inkább átalakul egy kellemes dallá. Nagyon érdekes dal, a DEVOTION album egyik legszínesebb szerzeménye.

http://www.youtube.com/watch?v=Qycu98Wko6g

2010. november 13., szombat

Top 50 Masami Okui #23

Tamashii no Rufuran

Kevéssé ismert, hogy Okui Masaminak szerves része volt a Neon Genesis Evangelion dalokban, van egy önálló szerzeménye is az animéhez kötve (Bay side love story ~from Tokyo~). Így jogosult, hogy a 10. évfordulóra készített feldolgozásalbumra két NGE dalt felénekeljen. Ki lehet találni, hogy melyik a másik. :) Ez a dal... Nem is tudom kifejezni az érzéseimet ennek kapcsán. Azt érdemes tudni, hogy az ebből készült eredeti kislemez minden idők 3. legnagyobb eladású anison kislemez a maga 631.320-as eladásával. Mai napig az egyik legjelentősebb anison dal, ehhez foghatót a mai napig nem írt senki. Nagyon furcsa dal, bennem ilyen kettős érzelmet vált ki. Valami tragikus fájdalomról énekel, de a gyors, ütemes zene nagyon rákontráz erre az érzésre. Olyan, mintha gyermeki érzéssel énekelne a fájdalomról, vagy nem akarja elhinni, hogy megtörtént, ami megtörtént. Nagyon nehéz megfejteni a zene lényegét, de az biztos, hogy a háttérkórus hatalmas telitalálat!

http://www.youtube.com/watch?v=zKHVNzs1Zg0

Nintendo-konferencia

Tehát ma voltam ezen a RETRO85 kiállításon. Előtte a Pecsába mentem el szétnézni, kíváncsi voltam, hogy van-e valami menőség. A liftben jutott eszembe a Zelda: Phantom Hourglass, úgyhogy megállítottam, és visszamentem érte. ^^' Hármas metróval elmentem az Árpád hídig, onnan az egyes villamossal az Erzsébet Királyné útjáig. Ezentúl mindig így járok a Pecsába, így a legkényelmesebb. Tehát ott voltam, nagyon nem láttam sok érdekeset. Mentem tovább az egyes villamossal a Stadionokig, majd egy megálló a kettes metróval, majd a 7E busszal a Móricz Zsigmond körtérig, innen a Fehérvári úton gyalogoltam a Prielle Kornélia utcáig. Maga az utca gyorsan meglett, csak a Műszaki Múzeumot kicsit nehézkesen találtam meg, mert ilyen hatalmas nagy épületet kerestem. A hatalmas nagy stimmelt is csak nem magasságra, hanem szélességre. A másik bejáraton mentem be, egy úr vezetett a helyes útra. A jegy, mint diáknak 250 forint volt, igazán semmiség. Felmentem, már az emelet elején ki volt állítva egy NES. Nagyon szép látvány nekem. ^^ Hátul lehetett játszani a Wiivel, és C64-gyel. A BigN-esek közül ott volt Gábor, Fantos és Kristóf. Pont akkor értem oda, amikor Kristófot elkapták az ATV-sek egy interjú erejéig. :D Gáborral elcseréltük a játékot átmenetileg, én odaadtam neki DS-re a Zeldát, én meg elkértem tőle a Super Mario Galaxy 2-t, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az lesz a teszt következő tárgya. Na meg szeretném megismerni a játékot is. A piros Wiiben New Super Mario Bros. Wii volt, jobbára mi játszottunk.

Volt több képeslap is, az egyik Mariós volt. Le is fényképeztem. Még kétféle volt, egy Pac-Manes, és egy Lara Croftos. Nemrégiben megjelent egy könyv, "Pixelhősök" címmel. A Libri honlapján meg is rendelhető: http://www.libri.hu/konyv/pixelhosok.html Az ára ugyan rettenetesen magas, de jár mellé DVD, és 550 oldalas a könyv, ki volt állítva egy darab, szép, igényes a borítója. Azt nem mertük megkérdezni, hogy belelapozhatunk-e. Már csak azért sem, mert pár perc múlva kezdődött a Nintendo-előadás. Edvi Tímea a Magyarországi Nintendo Marketing-menedzsere tartotta, nagyon jó volt. Négy részre volt osztva az előadás:

  1. Nintendo-történelem (cég)
  2. Game Boy-történelem
  3. Nintendo-történelem (asztali konzol)
  4. Super Mario-történelem

Az asztali konzol részlegből csúnyán kihagyta a Super Nintendót, amit nagyon sérelmezek. De nagyon jó volt, nagyon jól beszélt a hölgy, mintha csak kitanították volna, mégis természetesnek hatott a beszéde. Az egyedüli, ami szerintem hátrány volt, hogy nekem egy kicsit személytelen volt. Tehát azt láttam, hogy nemigen tartotta a szemkontaktust a közönséggel, hanem amikor felnézett, csak úgy kifele a nagyvilágba, de lehet, hogy én láttam rosszul. De a diák is nagyon jól össze voltak állítva, nagyon jó Nintendo-dizájnt készített. A végére bemutatta a videót, ami szerintem a Nintendo-channelen is fent van, bemutatja a Super Mario 25 éves történelmét. Tehát nagyon jó volt. Ezen kívül volt még 3 előadás. Még a másodikon maradtunk, azt Berényi Zoltán tartotta, aki a 25 éves Amigára emlékezett. Ő a néhai Guru magazin alapító főszerkesztője. Érdemes volt maradni, mert számomra sok új, meglepő dolgokat mondott. Az Amiga történelméről mesélt, de megmondom őszintén, az újság története sokkal inkább megmaradt bennem, ugyanis ez eredetileg lemezújságnak indult. Nos, én ilyenről még soha nem hallottam. Az a lényeg, hogy 1990-ben indult ez a lemezújság, egy Amiga lemezre volt kiírva, és hasonlóképp, ahogy manapság a DVD menüje, ugyanúgy lehetett tallózni az újságot, persze meglehetősen egyszerű volt a kivitel. Aztán 1992-ben jelentek meg először rendes papírújság formájában. Érdekessége az, hogy a cikkeket Amigán írták meg, tördelték, és hasonlók. Mondta is, hogy nagyon nehéz volt. Hát nem csodálom. Az újság utolsó számáig (1995. nyár) végig Amigán írták meg a cikkeket. Az Amiga élettörténetének vége miatt szűnt meg az újság. Nagyon érdekes előadás volt, örömmel hallgattam. Ezután még volt kettő, de ezen már nem akartunk maradni.

Le akartuk támadni Edvi Tímeát, hogy közösen kérdéseket szegezzünk felé. Az emelet elején volt, ahol a NES volt kiállítva. Ott megállt egy kicsit, én odamentem mellé, mint aki meg akarná nézni a NES-t, arra voltam kíváncsi, hogy mennyire kommunikatív, de egyáltalán nem vett észre. Elmegy, Gábor leszólítja, de úgy megy el, mintha senki nem szólt volna hozzá. Nagyon le voltunk döbbenve. Visszamentünk a Nintendóhoz, de mivel gyerekek játszottak a Marióval, hagytuk érvényesülni őket. Később visszajött Tímea fényképezni, ekkor ismét megragadtuk az alkalmat, sikerrel. Akkor biztos csak nem hallott meg minket, de most készséges volt, válaszolt a kérdéseinkre. A következőket tudtuk meg:

  • Dolgozik azon, hogy legyen magyar nyelvű hivatalos Nintendós oldal, és legyen magyar Wii Connect 24. Elmondta, hogy a Magyarországi Nintendo, és a Stadlbauer sok mindent megmagyarítana, csak engedély kérdése az egész.
  • Nem árulhat el pontos eladási számokat. Bár tett rá utalást, amikor Gábor megkérdezte, hogy a Nintendo konzolok dobozain miért nincs magyar nyelvű leírás. Azt a választ kaptuk, hogy nem éri meg anyagilag külön 10.000 példányban nyomtatni, csak azért, hogy legyen magyar nyelvű leírás.
  • Egyelőre nem várhatók magyar játékok. Ezt határozottan kijelentette, hogy nagyon drága a hivatalos magyarítás, nem éri meg.
  • Ő reklámozza a Nintendót Magyarországon, ahol csak tudja. Bár arra nincs büdzsé, hogy TV reklámokat is készítsenek, de ahol tudnak, megjelennek. A MondoConon is az ő jóvoltukból volt kint 4 Nintendo gépezet, és tervezi, hogy a 2011-es tavaszi MondoConra Tímea személyesen kimegy, és hoz majd Nintendo 3DS-t!
  • A GameStar weboldalán lesz egy online TV adás, mely konzolokkal foglalkozik. Ezt még úgy jelentette ki, hogy félig hivatalos.
  • Bár külön nyomtatni nem éri meg magyar nyelvű borítót, dobozt, viszont várhatóan lesznek matricák a Nintendo-játékok hátulján, melyen a nemcsak a kötelező információk lesznek megtalálhatók, hanem minden, ami a borító hátulján olvasható, rá lesz ragasztva magyar nyelven is.

Hát ennyi. A többiek még maradtak, én ezután elindultam haza. Örültem neki, hogy egy kommunikatív hölgy a Nintendo marketing-menedzsere. Forradalmiakkal nem kecsegtetett, de azt mondta, hogy szépen lassan lehet fejleszteni a magyar Nintendo-életet.

Kis rendezés


Ma reggel egy kicsit rendezkedtem, a CD-imnek akartam jobb helyet biztosítani, mert már szorongtak a könyvek mellett, na meg szerintem az sem használ a lemezeknek (legalábbis a tokoknak biztosan nem), ha egymásra vannak téve. Így egy új polcra egymás mellé állítva tettem fel. Szerintem így jobban mutat.

Még tavaly találtam egy japán blogot, nagyon meglepett, hogy milyen durva gyűjteménye van Okui Masami CD-kből, meg van egy jópár anison albuma. Emellett rak ki képeket TV műsorokból, meg sok-sok cosplay, és anime képeket is láthatunk tőle. Nem semmi egy animefan lehet. Érdemes megnézni:

Itt kezdte: http://blogkizoku.blog90.fc2.com/blog-date-200906.html
Itt folytatta: http://blogkizoku.at.webry.info/
Most itt írja: http://ameblo.jp/anisonkizoku/

És örömömre szolgál, hogy végre van Chihiro Yonekurának önálló honlapja: http://yonekurachihiro.com
És saját blogot is ír: http://blog.excite.co.jp/yonekurachihiro/

2010. november 12., péntek

Top 50 Masami Okui #24

Shiawasette...

Magyarul boldogság. A beteljesült szerelem érzését énekli az énekesnő. Maga a hangszerelés nem annyira komoly, de az ének annyira hiteles, annyira érezni, hogy minden egyes percében boldog, amikor vele van. Azt hiszem, több szót nem kell vesztegetni, maga a dal mindent elárul.

http://www.youtube.com/watch?v=9Dc6cEH3pq4

2010. november 11., csütörtök

Top 50 Masami Okui #25

To all the things to love

Egybegyűlnek az énekesnő köszönetnyilvánító dalai! ^^' De tényleg nagyon értékesek ezek a dalok. A gitárszóló, ahogy elindul ez a szerzemény... Nem azt mondom, hogy nincs még egy ilyen, de nagyon ritka! Zeneileg amúgy is értékes a Dragonfly album, ez a dal nagyon jól demonstrálja az albumot. Masami kedves éneke pedig egyértelmű utalás arra, hogy mindig szeretettel gondol a barátaira, és azokra, akik segítették őt. Nagy kincs ez a dal!

http://www.youtube.com/watch?v=Pv6BKKjHdeY

2010. november 10., szerda

Top 50 Masami Okui #26

-w-

Amikor azt gondolnánk, hogy az ember 35-ön túl kezd szépen lassan leépülni, nézzük meg Okui Masami -w- klipjét, valami eszméletlen, hogy úgy táncol, mint egy tinédzser! Mondjuk maga a dal is megkívánja a táncot, nem is akármilyet. A dalnak van egyfajta szabadságérzete, erőt ad.

http://www.youtube.com/watch?v=_dMLc3AN8QE

Top 50 Masami Okui #27

Friends

Okui Masami első igazán szép balladája barátságról. Nem is kell más, csak egy zongora, annyira szépen énekel, hogy egymagában azzal képes tartalmassá tenni a dalt.

http://www.youtube.com/watch?v=C9GF9aSfe80

2010. november 9., kedd

Top 50 Masami Okui #28

Divine love

A Self Satisfaction albumon már nincs mit dicsérnem. Nagyon szeretjük a boldog vidám szerelmes dalokat. Ez eredetileg JAM Project mű, Masami a szöveget írta. És nagyon jó hallani, hogy a sok szomorú, csalódott dal mellett, tudja milyen a beteljesedett szerelem. Már első hallásra megtetszett ez a dal, és azt mondtam magamban, hogy ez egy nagyon jó album lesz! És nem csalódtam. Így felvezetni egy számot! Örülök, hogy képes úgy megújítani a teljes rock hangzást, ezáltal válik egyedivé, és szerethetővé.

http://www.youtube.com/watch?v=-yzv7UBT-po

2010. november 8., hétfő

Wiimote-javítás folyamatban

Legalábbis remélhetőleg. Ma reggel elmentem a Game Parkba megnézetni, hogy mi a baja. A 161-es busszal tettem egy hosszú utat, mire elértem a Kucorgó teret. Hát én azért továbbra is sérelmezem, hogy nincs már a Keletinél elevő Game Park, nagyon hiányzik. Megnézte az eladó a Wiimote-omat, és milyen érdekes, az ő Wiijükön rendesen működött. -_- Az a probléma, hogy nem érzékeli rendesen, csak egy kis pontban. Nem tudom, lehet, hogy az én Wiim beállításával van a gond, majd kiderül, mert délután elvittem a MultiFormatba, ugyanis a Game Park nem tudta elfogadni a garancialevelet, mivel azt a MultiFormat állította ki, ezért nem hivatalos, nem tudnak foglalkozni vele. Ugyanis, aki nem tudná, minden hivatalosan garanciális javítás a Game Parkba kerül. És a Game Parknak szerződése van a magyar Nintendo terjesztővel. Ennek örömére egy tized fokkal lehetnének olcsóbbak a játékok. Amikor megkérdeztem, hogy az ott használtan levő Pokémon Ruby mennyibe kerül, még maga az eladó is kijelentette, hogy horribilis. 6.900 ft. De a Wiimote-om esetében mutatta, hogy miket lehet beállítani, természetesen itthon az sem segített. Úgyhogy bevittem a MultiFormatba. Azt mondták, hogy holnap felhívnak. Most van ott egy pár szép akció, amire szeretném felhívni a figyelmeket:

  • 25th Anniversary Super Mario Wii Pak: 55.000 ft
  • 25th Anniversary Super Mario DSi XL Pak: 50.000 ft
  • Wii Sports Resort: 8.000 ft (új)
  • Naruto: Clash of Ninja Revolution 2: 5.000 ft (használt)

Szerintem szép árak. Ahogy szétnéztem, mindenhol 59.990 ft a piros Wii, és 55.990 ft a piros DSi XL. Holnapra meg várom a Multiformat hívását, és kíváncsi vagyok, hogy mire mennek vele.

Elkezdtem másodjára végigvinni a New Super Mario Bros. Wiit a Super Mario Bros. 3 hatására. Hátha 15 év múlva leszek olyan profi ebben is, mint a régi Mariókban. ^^

2010. november 7., vasárnap

25 éves a Super Mario! kiállítás

A Nintendo of Hungary végre felfedi magát! Mindig is sejtettük, hogy vannak, a Facebookon is feltűntek, de jövő szombaton személyesen is megismerhetjük őket!

RETRO85 - A Nyolcvanas-kilencvenes évek népszerű informatikája kiállítás lesz a Műszaki Tanulmánytárban 2010. november 13-án 10-18 óra között!

Részletes leírás és program itt.
Odajutás, térkép itt.

Top 50 Masami Okui #29

Shiranui

Mivel el vagyok maradva egy nappal, ezért megírom a mai napit is. Nincs az a japán szótár, mely kiadja a Shiranui jelentését. A spanyol nyelvű Okui Masami fórumban a "foszforeszkáló fény" címet adták neki. És így lenne is értelme a dalnak, hisz ez a fény olyan, ami nem tölti be a teret. A zene is már-már ijesztő, Masami éneke nem szomorú, inkább felébred a keserű valóságra. Mintha egy olyan álmáról énekel, amit semmibe vesznek, és ennek okán inkább a megszokottság hallatszik a hangjában. Csalódott, de képes felállni, és továbblépni.

http://www.youtube.com/watch?v=znXPV4CJv8Y

Top 50 Masami Okui #30

I wish

Ismét egy albumot lezáró dal következik. A Masami Life záróakkordjában ismét egy barátjáról emlékszik meg, aki sokat segített neki az életben, és ezen dalban boldogságot kíván neki. Én nagyon szeretem, elsősorban azért, mert végtelenül nyugodt, amikor ezt hallgatom, akkor egy késő esti, éjszakai csendes utcakép jut eszembe, épp csak egy-egy autó, busz megy el, valamint egy pár ember sétál, aki munkából tér haza, és arra gondol, milyen jó lesz hazamenni ahhoz, akit nagyon szeret. Tényleg igazi mestermű ez a dal, melyet Okui Masami énekes-barátnőjével, Minami Kuribayashival írt.

http://www.youtube.com/watch?v=6lHP3szjFNM

2010. november 6., szombat

2010. őszi Pokémon találkozó

Ma volt a 2010. őszi Pokémon találkozó, melyet, mint mindig, most is bagszi szervezett. Ha jól számolom, ez a 27, ha abból indulunk ki, hogy 2004. tavaszán volt az első, és minden negyedévben van egy, általában szünetekben. Bár, volt egyszer vagy kétszer, amikor nyáron két találkozó volt, nem tudom, hogy ezeket extra találkozónak lehetne számolni, vagy "mehet a többi közé". Senki nem tartja már számon, hányadik volt. ^^'

Olyan 10 óra fele érkeztem meg oda, már voltak ott egy páran: bagszi, Truner, Light Lugia, Norbi. Igazából csak a 10.30-at vártuk, akkor szoktunk a WestEnd földszinti bejáratától lemenni az étkezőasztalokhoz, de ahogy sejtettük, már ott voltak egy páran. Mindenki kényelembe helyezte magát, elővette a pokés dolgait, én felmentem a Media Marktba szétnézni. Egyből megállítottak a hostess nénik a promóciós termékeikkel. Az egyik egy különleges kávéfőzőt ajánlott, melybe egyedi filteres kávét kell tenni, ezzel reklámozva, hogy mennyivel egészségesebb... Holott olyan filteres kávét, csak egy cég gyárt, ebből ki lehet következtetni, hogy márkahűségre köteleznek minket. A másik egy szénsavasító készüléket ajánlott, melybe vizet, szörpöt betéve tehetünk szénsavassá. Ez nem egy cég szörpjére fókuszál, de úgy mutatták be. De már rájöttem, hogy olyan dolgokat akarnak ránk sózni, amire gyakorlatilag semmi szükségünk, csak azzal, hogy megkóstoltatják egy terméket velünk, a pillanatnyi impresszió hatására akarnak vásárlásra bírni minket. Én eddig is meg tudtam élni ezen készülékek nélkül, nem hiszem, hogy ezek után is az életem részévé kellene, hogy váljanak. Csak a szokásos Nintendo, Anime és zenei körutamat akartam megtenni. Nagyon jó, hogy a Media Marktban lehet kapni 25th Anniversary Super Mario Wii Paket, és a karácsonyi időszakra akciósan, 54.990 forintért. A link alatt található képek senkit ne tévesszen meg, a különleges évfordulóra készített Super Mario Bros. játék csak a japánok kiváltsága, nekünk be kell érni az 1981-es Donkey Konggal. Ilyenkor azért én is tudok "szépeket" mondani a Nintendo cégre, hogy a japánok mivel többek, mint az amerikaiak, vagy az európaiak. Mindenesetre a pak így is nagyon szép, jár mellé egy papírtokos Wii Sports, és egy New Super Mario Bros. Wii. A papírtokon sincs mit felháborodni, amióta a Nintendo konzolokat gyárt, azóta a különleges pakos gépeikbe a játékokat mindig is vagy doboz nélkül (kazettás rendszer, régi szép emlékek...), vagy papírtokban adják. Bár a New Super Mario Bros. Wii esetében azért fájó, mert nagyon szép piros tokban van a lemez. Bár még így is fontolóra vettem, hogy a régi Wiim árán, ne vegyek-e egy ilyet, de azzal a lendülettel el is vetettem az ötletet, mert sok Virtual Console, és WiiWare játékot töltöttem le az idők során, és fájón drága lenne pótolni őket. Igen, mondjuk ezt a Wii Shop Channelt is eléggé kiforratlannak érzem ebből a szempontból. Bárkivel előfordulhat, hogy a Wiije tönkremegy, és nincs más módja a gyógykezelésére, mint a memória teljes megformázása, vagy rosszabb esetben egy újabb gépet beszerezni. Erre meg lehetne csinálni, hogy mindenki létrehoz magának egy felhasználónevet, és egy jelszót, ezáltal nem géphez lesznek kötve a letöltések, hanem accounthoz. Szerintem egy ilyen hatalmas cégnél, mint a Nintendo, igazán semmiség lenne egy ilyen rendszert létrehozni, és sokaknak megkönnyebbítenék a Nintendós életét. Na de ez már egy ilyen dolog. Továbbmentem az 576-ba, mivel nem láttam a MM-ben viszont, az 576-ban volt 25th Anniversary Super Mario Nintendo DSi XL. Itt ugyan nem jár beépített régi Mario játék a New Super Mario Bros. mellé, viszont kárpótlásul rajzoltak szép gomba, virág és csillag emblémákat a kamera mellé. Ja, és azt el ne felejtsem megemlíteni, hogy a Mariós Wiik mellé járó Wiimote-ba már bele van építve a Wii Motion Plus! Különben nagyon szép mind a kettő, bár szerintem a Wii is elviselt volna magán egy-két Mariós emblémát. De inkább visszamentem a többiekhez, és egy kicsit elővettem a DS-emet, és Mario Kartoztam egymagam. Aztán megjött Csibi! Hozta a vasalható gyöngyfiguráit, amik kisorsolás alá kerültek. Nagyon jókat csinál, sajnáltam, hogy egy sem lett az enyém. ^^' Később megjöttek még Krisi, Rokai, Young Link és Spidey. Olyan átlag körüli lehetett a létszám, 30-35, amennyi szokott lenni. Én aztán nagyon nem is vettem elő a DS-emet, egy kicsit velük voltam, néztem, ahogy játszanak, aztán olyan 16 óra fele jöttem haza.

Itthon meg végigvittem a Super Mario Bros. 3-at. Már rég nem tartom számon hányadjára, valami 30. körüli lehet. ^^' 88 életem volt a végére, és valami 1.628.470 pont. Még egy kicsit terveztem Mario Kart Wiizni, és New Super Mario Bros. Wiizni, de aztán elfáradtam, de még nincs vége a napnak!

Ja, és még valami: Pokémon játékokat a Bagszipokén keressetek, ne nálam. ^^'

Új játékok a porondon

Most, hogy bagszi hazaérkezett, végre át tudtam menni hozzá, és kipróbálni a Super Mario All-Starst Wiire. ^^ Nekem már nincs mit dícsérni rajta, én nagyon szeretem, és érdekes volt a japán verzióval játszani, hogy minden japán karakterben volt. De az az érdekes, hogy minden hiraganában volt írva, így hellyel-közzel el tudtuk olvasni, bár a jelentését az angol változatból úgyis tudjuk. Jó volt újra ezzel játszani. Amit még próbára tettünk, az a Kirby's Epic Yarn. Hát nem okozott csalódást a Nintendo az egyedi ötleteivel, hasonló elveken alapul a Super Paper Mario is. Egyáltalán nem szokatlan, hogy az egész egy fonálból van, könnyen rá lehet érezni az irányításra, és az elején, ahogy elmeséli a történetet, az annyira aranyos. ^^ A játékot ketten lehet játszani, az egyik Kirby, a másik a herceg, aki segít Kirbynek, és kooperatív a játék. A játék egyáltalán nem nehéz, ahogy megszokhattuk a Kirby játékokból, az irányítást sem nehéz elsajátítani, utána már megy minden. Jól megcsinálták, viszont amit negatívum számomra, az a zene... Hát az valami iszonyat lett szerintem. Pont az a fajta nyugodt zene, amitől elalszom, és engem nagyon idegesít. Itt egy videó a játékról:

Ha nem lenne ennyire idegesítő a zenéje, akkor nagyon aranyos játék lenne, de így nekem ront az összképen.

Top 50 Masami Okui #31

SOUL MATE

Lehet szeretni Masamit, mert nemcsak a szerelemről énekel, hanem barátairól is, nem feledi el, hogy mennyit köszönhet nekik. Ugyanakkor arról is volt szó, hogy mennyire fontos számára egyvalaki. Itt is róla emlékszik meg, a LELKI TÁRSról. Nyíltan vállalja, hogy egyedül gyenge, és barát nélkül nem sokra menne. Tehát nagyon szép dallal zárul az evolution album, igazi, megható zene, dominál az elektromos gitár. Igazi kincs a többi dal mellett.

http://www.youtube.com/watch?v=AQMV_LlAgLc

2010. november 4., csütörtök

Top 50 Masami Okui #32

GHOST SWEEPER

Amihez Masami hozzányúl, arannyá változik, ezt az ő esetében is ki lehet jelenteni, és ez leginkább a feldolgozásaiban látszik meg. Ez ugyanis nem saját szerzemény. Csupán a Ghost Sweeper Mikami movie dalát ő adta elő, ezért a pályafutásának 10. évfordulójára készített feldolgozásalbumára felkerülhetett ez a dal. Különleges album lett az. Nagyon érdekes, hogy mintha más lenne az énekstílusa, és képes a legegyszerűbb dalt is a saját hangjával különlegessé tenni. Ez nagyszerű. A zene "szellemes" hangzása, és annak korszerűsítése sokat lendített a dal hangulatán.

http://www.youtube.com/watch?v=F5T7EttJMsM

Wii parti Wii Party nélkül

Tegnap reggel megkértem a Csibit, hogy tanítson meg vasalható gyöngyökből képet "faragni". Azt mondta, hogy örömel vállalja, nem olyan nehéz. Ezt örömmel vettem, de akkor többre nemigen futotta, mert mennie kellett. Most meg várom, hogy megbeszéljük a részleteket.

Közben összecsomagoltam a Wiit, mert megbeszéltük tegnapelőtt Dakival, hogy egy Wii Party jó lenne Laciéknál. És mivel ők is áldásukat adták az ötletre, ezért elmentünk. Amikor megérkeztem, küldtem mindkettejüknek egy híváskérő SMS-t, mivel nincs pénz a kártyámon, de csak kb. 10-15 perc múlva jöttek ki. Addig a kutyával beszélgettem. Mondtam is neki, hogy szóljon a gazdájuknak, hogy megérkeztem! :o De csak ott várt a kerítésnél, hogy bejuthassak. ^^' Különben úgy volt, hogy Dakival együtt megyünk, de ő csak később tudott jönni, így nem vártam meg. Amikor bejutottam, fent összeszereltük a Wiit. Lam'O még egy kicsit gépezett lent, mi Duonggal Super Smash Brosoztunk. Ezt tudom imádni egyes emberekben különben. ^^' Mondja, hogy gépen mennyivel jobban megy neki, itt csak bénázik, persze szinte mindig ő nyer. Én is szeretnék így bénázni. De nem sokat játszottunk, mert jött a hír, hogy kész az ebéd, úgyhogy ettünk. Közben Daki is megjött, és miután én végeztem, lehoztuk a Wiit, mert a többiek aludni akartak fent. Hát csak tessék. Bár kétlem, hogy abban a zajban, amit csináltunk tudtak aludni, de nem szóltak... Nem sokat játszottunk négyen, Lam'O és Daki gépeztek, és csak mi ketten játszottunk. Ja, és ők közben Rádió 1-et hallgattak... Csak igazi, fejfájós sláger megy. Egyszerűen nem bírom hallgatni azokat a tákolmányokat, amik ott mennek. Nekem is volt egy rövid Rádió 1-es korszakom 2002-ben, de az tényleg rövid, mert már nagyon idegesített, hogy egy dalt 26× játszanak le egy nap. És döbbenten hallom, hogy effelől semmi változás nincs... Azért próbáltam kiszűrni az agyammal a "zajt", és a New Super Mario Bros. Wiire koncentrálni. Most új mentést kezdtünk, nagynehezen elevickéltünk a 3. világig. De tényleg nem volt semmi, hogy Duonggal mit össze nem szenvedtünk. ^^' Daki, amikor ránk nézett, azt mondta, hogy ahogy mi játszunk, azt tanítani kéne. Hát igen, nem hiszem, hogy Zolin kívül bárki is képes azt megcsinálni, hogy az összes szakadékot átugorja, de a legkisebbe beleesik. Legviccesebb manővereink egyike volt még a vizes pályákon a halak kilövése, valamint a 2. a világ azon pályáján levő hadműveletünk, ahol fújt a szél előre. Na de nem baj, mert nagyon élveztük a játékot. ^^ Tényeg jól össze tudunk dolgozni, egy pillanatra eszembe is jutott a Wii Party azon játékrésze, ahol felméri, hogy két játékos mennyire tud összedolgozni, szerintem nekünk magas százalékot adna. Egy időben (a 2. világ mini-kastélyánál) Lam'O-ék vették át az irányítást, amíg mi pattogatott kukoricát csináltunk. Szegényeknek még annyira sem ment, nem az ilyen játékhoz vannak szokva. De amennyi titkot mi felfedeztünk, azt mondták, hogy akár egy komolyabb RPG-vel is vetekedhet.

Utána Photo Channelben puzzle-öztünk. Persze a 6, 12, 24, 48 részes képek gyorsan mentek, de a 192-es már nagyon nem. Duong már 5-8 perc alatt feladta. Inkább News- és Forecast channeleztünk, valamint megnéztük a Today & Tomorrow channelben, hogy mit tegyünk? Amikor megnéztük az ételt, Duong kijelentette, hogy biztos nem ad ki vietnami kaját, erre kiírja a gép: "Asian food" :D A gép azon tanácsát, hogy takarítsuk fel az előszobát, nem fogadtuk meg, és ahhoz sem volt sok kedvünk, hogy pihenésképp a szabadban sétáljunk.

A Wii Sports okozott még derűs perceket. Dakiék nagyon jól teniszeztek, de amikor mi voltunk Duong megint produkálta magát. Azzal nyert meg egy tenisz meccset, hogy rángatta a Wiimote-ot... A baseballnál meg az volt a poénja, hogy kitapasztalja hogy mekkora a lehető legkisebb sebesség, mellyel el lehet dobni a labdát, és úgy csinált a Wiimote-tal, mintha egy kardot tartana a kezében, és nagyon lassan belédöfné valakibe. De meg kellett állapítanunk, hogy 103 km/h-s sebesség a leglassabb. Na de ezután jött a csúcspont, a Mario Kart Wii, amikor mind a négyen játszottunk. 16 körös meccs, gép hardra állítva, szép eredményeket értünk el: én: 192 pont, Daki 133 pont, Lam'O 75 pont Duong 49 pont. Akartam, hogy csatázzunk még, de ahhoz már nem volt erejük. Inkább levezetésképp bowlingoztunk. Na ez sem volt semmi. Lam'O a másik szobából a gépe elől dobta a golyót, míg Duong a fogpiszkálók megtöltése között. Nézem is a címkéjét, fahéjas ízű fogpiszkáló... Na ezt ki kell próbálnom! És tényleg! De az alatta levő mondat jobban meglepett: "Védi a fogínyt" Na, az legyen az utolsó fogpiszkáló, amit elhasználok, mely védi a fogínyemet.

Daki a bowling után ment, és nem sokkal utána, kb. 15-20 perc múlva összeszereltük a Wiimet, és utána jöttem haza én is. Ismét jó nap volt együtt.

2010. november 3., szerda

Top 50 Masami Okui #33

Sore wa Totsuzen Yatte Kuru

Nincs annál jobb, mint amikor a minőség és a hangulat testvéri kapcsolatban vannak egy dalban. Ez itt megvalósul. Egy hirtelen jött boldog, beteljesült szerelemről szól a dal.

http://www.youtube.com/watch?v=X_kuZOYPBHk

2010. november 2., kedd

Top 50 Masami Okui #34

Shinkai ~ReBirth~

Az új stílus nagyon bejött Masaminak. A rajongók is érzik, hogy ebben mozog otthonosan, ez önmaga. A ReBirth album amellett, hogy rock album lett, kicsit misztikus is. Ezt hűen igazolja a Shinkai ~ReBirth~ dal is. Ez is egy olyan dalcím, melyet félre szoktak írni romajival, révén, hogy benne az óceán kanjija, az "Umi", ezért vannak, akik így írják. Viszont ez azt jelenti, hogy tenger. Az előtte levő kanji változtatja meg a jelentését "óceán"-ra, így lesz Shinkai. A szókincs okozza a japán nyelv nehézségét. De visszatérve a dalra, van is egy olyan hangulata, hogy maga mögött hagyja a múltat, és újult erővel egy új életbe kezd.

http://www.youtube.com/watch?v=um68hd8IZ-0

2010. november 1., hétfő

Magánvélemények a Super Mario All-Starsról

Cater üzenete (22:32):
meg ne az all staros grafikát használják, mert nekem nem tetszik
supermario4ever üzenete (22:32):
AZ ALL-STARS GRAFIKA A VILÁG LEGJOBB GRAFIKÁJA.
Moonshadow Necrokid üzenete (22:32):
I want your horror, I want your design, CAUSE YOU'RE A CRIMINAL AS LONG AS YOUR MINE
supermario4ever üzenete (22:32):
ANNÁL A FÖLDÖN JOBBAT NEM MUTATSZ FEL.
Cater üzenete (22:32):
olyan szarul néz ki
de
Cater üzenete (22:33):
az SMB grafikája
sokkal jobb
all star ilyen elcseszett
supermario4ever üzenete (22:33):
KÜLÖNBEN AZ ALL-STARS GRAFIKÁJA LESZ.
Tutajkk üzenete (22:33):
Hát azért az SMB2-nek szerintem jobb az all starsos grafikája
supermario4ever üzenete (22:33):
ÉS ALIG VÁROM.
VILÁG LEGJOBB JÁTÉKÁT KIADJÁK MÉG EGYSZER?
Cater üzenete (22:33):
OLYAN FOSUL NÉZ KI AZ ALL STAR GRAFIKÁJA
supermario4ever üzenete (22:33):
HUSZAT VESZEK BELŐLE.
VAGY SZÁZAT.
Cater üzenete (22:33):
ILYEN VILÁG SZÉGYENE
OLYAN RONDA
supermario4ever üzenete (22:33):
HÁT NINCS MÉG EGY ILYEN MENŐ JÁTÉK.
Cater üzenete (22:34):
MEG ILYEN RONDA SINCS

Zenei párhuzamok


Sorra hallgatom az Ákos albumokat, és mit is mondhatnék, hatalmas élmény! Ugyanis, ahogy írtam, elhoztam az Ákos kazettáimat, CD-imet, és le is fényképeztem az Ákos kazetta-gyűjteményemet, nagyon büszke vagyok arra, hogy majdnem teljes. Csak a 2004-ben megjelent Utolsó hangos dal hiányzik.

Az énekest én 1995 óta ismerem (illetve a Bonanza Banzai-t régebb óta, de akkor még nem tudatosodott bennem, hogy annak énekesét látom) a néhai zene TV-ből a Top TV-ből. Emlékszik valaki erre a zenecsatornára? Nagyon örültem, amikor Békéscsabán is lehetett fogni kábel TV-ről, mert természetesen már akkor is nagy zeneőrült voltam, de magyar klipeket még sehol nem láttam előtte, csak néha a köztévé játszott egy párat. És 1995-ben valami irdatlan sokszor játszották az Indiántánc videoklipet. Hatalmas sláger volt. De én akkoriban utáltam ezt a dalt. :D Talán azért *próbálja felidézni az akkori időket*, mert nekem ez a zene túlzottan "nagymenő" volt. Ez nagyon rossz szó, talán úgy tudom jobban megfogalmazni, hogy a dalhoz képest én sokkal alárendeltebbnek éreztem magam. Egyszerűbben mondva önbizalomhiány. Hát az bennem nagyon volt. De emiatt egyszerűen nem bírtam hallgatni a dalt, és most így visszagondolva igazából nagyon szerettem a dalt, csak mivel az akkori énemmel nem éreztem "egyenrangúnak" a dalt, ezért nem akartam elfogadni, hogy nekem tetszik a dal. Ezt még nekem is bonyolult megmagyarázni. ^^' Meg hát egy 9 éves gyerek mit ért a szövegéből? De a lényeg az, hogy ahogy telt-múlt az idő, ez az "utálat" kezdett enyhülni olyan dalok után, mint az Ilyenek voltunk, Minden, ami szép volt, Ikon, Végre. Na meg persze én is változtam. ^^' Az első dal, ami igazán tetszett, az 1999-ben az Ismerj fel. Azt nagyon sokat hallgattam. Akkor kezdtem el komolyabban érdeklődni a dalai iránt. Két Ákos kazetta volt ekkor, az Indiántánc, és a Beavatás, amit a nővérem vett még akkor, amikor ezek aktuálisak voltak. Ugyanis a bátyám és a nővérem is nagyon rajongója az énekesnek. Tisztán emlékszem, 1997-ben, amikor megvolt nekünk a Beavatás kazettán, még a 850 forintos árcímke is rajta volt. Úgyhogy ezeket hallgattam. 1999-ben, tehát 4 év kellett ahhoz, hogy beismerjem, hogy nagyon tetszik az Indiántánc, és mindkét albumát sokat hallgattam. De a többi kazettát csak 2000-ben kezdtem el beszerezni a Hűség album megjelenésének hatására. Az I.D.S-nek nagyon örültem, hogy megtaláltam, mert már akkor tudtam, hogy csak limitált példányszámban jelent meg (talán 2000-et adtak ki belőle?). Szépen lassan összegyűlt az összes albuma kazettán, a bátyám volt az, aki valamennyi kiadványt CD-n vett meg. Azóta egy párat én is beszereztem CD-n: Karcolatok, Test, Beavatás, Hűség, A hét parancsszó, meg 4 kislemezt szereztem meg CD-n: Keresem az utam remixek, Mindenki táncol, A szavakon túl, Alig hitted. A szavakon túl CD-t, és a Vertigo kazettát, még 2002-ben az Ákos webshopból rendeltem meg. Hát soha senki nem írta úgy félre a vezetéknevemet, mint ők. Azt már idővel megszoktam, hogy sokan azt hitték, hogy véletlen hagytam le a vezetéknevem két magánhangzójáról az ékezetet, de ők utólag pótolták... A mai napig harapok ezért. De az Ákos webshopban, aki a postázást intézte, az ugyan nem pótolta az ékezeteket, de a vezetéknevemben található r betűt k betűre írta át, és baromi furcsa név jött ki... Különösebben nem akadtam fenn azon, hogy egy betűt félreírtak, de nagyon másképp hangzott a nevem úgy. ^^' Meg a lényeg, hogy megvan. Ákos koncerten egyszer voltam, 2003. novemberében, amikor Békéscsabán volt az Andante turné, hát az valami felejthetetlen volt. Volt egy beszólása, amire a mai napig emlékszem. Az egyik dala alatt elkezdett táncolni (talán a világ legvégén, de nem mernék megesküdni rá), és a dal után valami ilyesmit mondott, hogy örül, hogy megmutathatta a táncképességét, bár azt nem hinné, hogy veszélyt jelentene Magyar népi táncegyüttesre, és ezen mindenki felnevetett. De valami hatalmas buli volt, egy koncerten nem éreztem ilyen jól magam, amíg élek, el nem felejtem. Aztán még volt az Utolsó Hangos Dal koncertturné, aztán ahogy nem hallottam felőle, tényleg azt éreztem, hogy ez volt az utolsó dala... Pláne, hogy újra kiadta az összes albumát, 2005-ben jelent meg az X + I gyűjtemény. Aztán 2006-ban jelent meg a Még közelebb című új albuma, melyre már nem mutattam olyan nagy érdeklődést, mivel akkor kezdtem el fordulni a japán zene felé. Egy párszor meghallgattam, de nem is jött vissza a régi hangulat, úgyhogy itt abbamaradt az Ákos fanságom, és pihent egészen máig.

De most újrahallgatni, nagyon-nagyon jó érzés. És most azt érzem, hogy ahogy egyre több olyan magyar zenét hallgatok, amiket régen szerettem, hogy nagyon jól megfér egymás mellett a magyar és a japán könnyűzene. ^^ Sőt! Én vélek felfedezni zenei hasonlóságot Ákos és Okui Masami (újabb dalai) között! Masami is ugyanezt a fajta progresszív rockot nyomja, csak hát ugye a szöveg másról szól kettejünek. Masami egyszerűbben fejezi ki magát, és ugye más kontinens, más kultúra, a gondolkodás, és a szöveg is más. De szerintem a zene sokban hasonlít.

De aminek még nagyon örülök, hogy próbáltam énekelni egy pár Ákos dalt miközben hallgattam, és meg voltam lepve, hogy kijöttek a magasabb hangok is. O_O Azt hiszem, most értettem meg igazán, hogy mit jelent az, hogy kinek milyen a hangfekvése, ahogy Amina is írta a 2010. októberi Mondo magazinban. Valami ilyesmit kéne japán nyelven is találni, mert teljesen más érzés volt ezeket a dalokat énekelni. És szerintem a karaoke versenyen (vagyis ezentúl énekversenyen) is teljesen más arcomat, és hangomat mutatnám meg. Különben megörültem, amikor megláttam, hogy a Még közelebb albumon van olyan dal, hogy Még közelebb (instrumental), na mondom lehet belőle kfn-t készíteni, csak amikor meghallgattam, akkor döbbentem rá, hogy ez csak egy áthangszerelt, szöveg nélküli zene, úgyhogy a karaoke verzió ugrott... Kár, énekelnék Ákost, és ahogy megnéztem a listát, egy Ákos dalból sincs még kfn. Na de ez nem azt jelenti, hogy nem is lesz. Ha vocalosan is, de csinálok egy pár nem animés kfn-t. ^_^

Top 50 Masami Okui #35

KETSUMATSU

Igazi rock dal, az utolsó csatáról, és tényleg ilyen most vagy soha hangulata van. Egyértelműen bíztat, hogy gyerünk, legyünk bátrak, mert ha most nem megyünk neki, akkor talán soha nem lesz több lehetőség. Ritka egy dinamikus dal, én nagyon szeretem!

http://www.youtube.com/watch?v=HBQcszIcFpY