Sajnos még nincs meg az album eredetiben, de nagyon szeretnék egyet. És már annyiszor hallgattam meg az albumon szereplő dalokat, hogy nem tudom megállni, hogy ne írjak róla. Elsősorban azért, mert maga Tomoe Ohmi is méltatlanul ismeretlen japán énekesnő. Méltatlanul? Hát nem is tudom... Az az igazság, hogy én őt a mai napig nem tudom hová tenni, hogy kicsoda ő valójában. Szeretem őt, szeretem a dalait, hallani is mögöttük érzelmeket, de mégis valami hiányzik belőle, valami megmagyarázhatatlan, ami Okui Masamit olyan naggyá tette a szememben, és megannyi jpop rajongó szemében. Ugyanis Masami kiasasszony vette szárnyai alá Ohmi-chant.
Tomoe Ohmival az evolution kiadó honlapján találkoztam először. Az tűnt fel nekem, hogy a Fuyu no Himawari kislemeze kísértetiesen hasonlít Okui Masami: Melted Snow kislemezére borító terén. Meghallgattam a dalt, és nagyon tetszett. Nagyon szép. Aztán elkezdtem jobban utánajárni, hogy ki ő valójában, akkor láttam, hogy már az Oricon is "elővette" őket, ugyanis külön cikk készül a RAY the Animation OP és ED kislemezéről. Az opening: Okui Masami: zero-G-, ending: Tomoe Ohmi: Yuunagi. A két kislemez borítója is nagyon hasonlít egymásra. Így érthető, hogy jobban elkezdtem nyomozni utána, hogy ki is ő. Egyre több dalára találtam rá, és egyre jobban tetszik, még akkor is, ha sok kérdést hagynak maguk után a dalai, és a személye.
De térjünk rá a HAPPY DAYS albumára. Az énekesnő lassan 5 éve debütált, és csak 4 évvel ezután, 2009. augusztus 5-én adatott meg neki az a lehetőség, hogy albummal örvendeztessen meg minket. A korongra 12 dal került fel, melyek az alábbiak:
- Happy Sensation
- Utakata
- Hi no Hana
- Float ~Sora no Kanata de~
- Return to Love
- Yuunagi
- Still Love
- Kirari
- Rock River he
- Jun'ai Hakusho
- Fuyu no Himawari
- Happy Days
Ha megnézzük a tracklistet, szembesülünk azzal, hogy nincs új a nap alatt. Tizenkét eddig korábban is hallható dal van a lemezen, ebből 11 rajta van az első öt kislemezen, a tizenkettedik (speciel az album nyitódala) az egyik koncertturnéjának a betétdala. Így sajnos nem ér minket az a fajta izgalom, hogy új, exkluzív dalokat ismerhetünk meg, melyeket csak ezen az albumon hallhatunk. Ha túljutunk ezen, és betesszük a lemezt akkor hallhatjuk, hogy milyen jól össze lettek válogatva a dalok. Nagyon jól követik egymást, nincs éles váltás a dalok között. Mondjuk nagyon nem is lehetne, mert az albumon döntően a balladák, lágy dalok hallható, csupán három dal van, mely egy kicsit erősebb. A debütáló kislemez 2005. július 27-én jelent meg és az Utakata címet kapta. Ez az egyik legvakmerőbb debütálás, amit életemben hallottam, ugyanis Tomoe Ohmi olyat vállalt be, amit még a nagyobb énekesek is csak több év után mernének megkockáztatni. Az Utakata egy nagyon szép ballada, de iszonyatosan erős váltások vannak benne. A versék nyugodtak, csendesek, de a refrén, mint egy vulkán, kitör. És hihetetlen erőssé válik a dal. Tomoe Ohmi hallhatóan átérzi a dal hangulatát, de neki ez még túlságosan technikás. Nincs meg neki az a hangi kvalitása (és itt most nem a hangterjedelemre gondolok) hogy ezt a dalt úgy kiénekelje, ahogy az valóban szép lenne, mindazonáltal hallatszik, hogy sokat dolgoztak a dalon, mire odáig eljutottak, ameddig. De úgy tűnik, hogy ők is ráeszméltek, hogy ez a dal kissé erős volt, ugyanis a ballada megmaradt, de sokkal könnyebbek, és sokkal lágyabbak lettek a dalok. És ez jellemzi lényegében az egész albumot. Csak az a személyes problémám a dalokkal, legalábbis, ahogy előadja, hogy nemigen tudok hozzá érzelmeket társítani, és mégis újra és újra hallgattatja magát az album, nagyon egyedi, bár valószínű az énekesnő is ilyen. De két dalt még érdemes kiemelni az albumról. Az egyik a Hi no Hana, mely a személyes kedvencem. Tipikusan az a fajta dal, amivel nem tudok betelni, a nap 24 órájában tudnám hallgatni, mert kellemes, lágy, nagyon sok pozitív érzést hoz ki belőlem. A másik a Yuunagi, mely az album csúcspontja, messze a legjobban megkomponált dal az albumon. A kétféle fúvós hangzás (ez a legnagyobb szívfájdalmam, hogy nem mondhatom hangszernek T_T) kommunikációja annyira fantasztikus, ahogy kibeszélik egymásból a fájdalmat, de egymást bíztatva mennek tovább, és a többi szintetizátoros hangzás biztosítja a hangulatot. Tipikusan az a dal, mely szomorú, de nem sírunk tőle. És a 12 dal közül talán ez áll a legjobban Tomoe Ohminak. Van váltás a verse és a refrén között, de korántsem olyan erős, mint az Utakatában, fantasztikusan el lett találva az az egyensúly, mi az, ami hatásos a hallgatónak, és mi az, ami jól is áll az énekesnőnek. Hatalmas telitalálat ez a dal! Szóval mindenképp be fogom szerezni az albumot.
De érdemes megnézni a @Tunes. azon adását, ahol Tomoe Ohmi volt a vendég. A megjelenése, a mimikája, az arckifejezése is nagyon furcsa. Olyan, mint egy nagyra nőtt gyerek, akinek fogalma nincs arról, hogy milyen a világ valójában, éli a maga kis életét. És az érdekes az, hogy Okui Masami így is kezeli, ez érezhető. Mint egy kis bárányka, akit terelni kell az útján, mert egyedül nem tud magával sokat kezdeni. Kíváncsi leszek, hogy 5-10 év múlva mennyit fog változni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése