Paradox Live 1st album "TRAP"

A negyedik párbaj után elérkeztünk az első albumhoz, mely a TRAP címet kapta. Beszédes a borító, a TRAP ugyanis a Paradox Live-ban az az állapot, amikor a karakterek a Phantometal használata után újraélik a traumájukat. Tetszik a 3D montázs-szerű képelrendezés. Bár egyértelműen a cozmez Kanatája van fókuszban, egyből ráirányul a tekintetem, de a háttérben lévő arcok is odavonzzák a tekintetet, annyira élethűek és beszédesek az arckifejezések. Ez is egy jel arra, hogy komolyan vették a projektet.

Az albumon 17 dal hallható. Az első 12-ről volt szó az előző posztokban, tehát 5 új dal került a korongra, mely sehol máshol nem hallható. Ezeket kifejezetten ehhez az albumhoz írták, ugyanis arról szólnak, hogyan élik meg a csapatok tagjai, hogy az koncert után újra kell élniük a személyes traumájukat.

A dalok listája:

1. BAE: BaNG!!!
2. The Cat's Whiskers: MASTER OF MUSIC
3. cozmez: Where They At
4. AkanYatsura: BAD BOYZ -AkanYatsura Underground-
5. BAE: AmBitious!!!
6. cozmez: Get It
7. The Cat's Whiskers: Faith
8. AkanYatsura: OUTSIDERZ -AkanYatsura is Justice-
9. BAE: EmBlem!!!
10. The Cat's Whiskers: 4 REAL
11. cozmez: This Is My Love
12. AkanYatsura: CALL FOR FAMILIEZ -AkanYatsura is Forever-
13. BAE: BErmud△ Tri△nglE
14. The Cat's Whiskers: One Shot One Kill
15. cozmez: Runnin'
16. AkanYatsura: A.K.Y.R. -AkanYatsura Go over da Trap-
17. BAE×The Cat's Whiskers×cozmez×AkanYatsura: Rap Guerilla -Paradox Live All ARTISTS-

Az első négy dal a csapatok bemutatkozása, majd a 5.-12. dalok a párbaj dalok, ezután jönnek a TRAP dalok.. Végül egy közös dallal búcsúznak, mondhatjuk azt egyfajta "gála-dal"nak.

A daloknak nincs hivatalos videoklipjük, az albumot bemutató videóban hallgathatunk bele a dalokba.

Most pedig lássuk az utolsó 5 dalt röviden.

BAE: BErmud△ Tri△nglE

Ez lesz a BAE-nél az új módi. Ezentúl minden egyes címben az összes "a" betűt háromszöggel írják, ezzel is stilizálva a dalaikat. A BAE logója egyébként is egy háromszög, beleírva a csapat neve. Az "a" betű természetesen háromszöggel írva.

Új módi ide vagy oda, marad a tőlük megszokott magas minőség. Magabiztos, erőteljes dal. A címet értelmezve arról lehet szó, hogy nekik ez az egész rap párbaj olyan, mint a Bermuda-háromszög. Végignyomják nagy elánnal a koncertjüket, majd miután végeznek, nemcsak a közönség elől tűnnek el, hanem saját maguk elől is. Teljesen beletemetkeznek a múltjuk árnyékába. Annak ellenére, hogy súlyos dolgokat mondanak a szövegben, meglehetősen vidám és optimista dal.

The Cat's Whiskers: One Shot One Kill

A The Cat's Whiskers máshonnan közelíti meg a TRAP kérdését. A szöveg alapján az ő traumájuk az, hogy túlságosan bevállalósak voltak az álmaik megvalósításában. Erre utal a "One Shot One Kill" cím is, hogy nekimentek, de az olyan volt, mint egy halálos lövés. Ilyen szöveget is ritkán olvasni, kétségtelenül érdeklődésre tart számot.

Ennek a dalnak a zenéje is inkább pozitívnak hat. Ütemes, mindig velük együtt mondom a "READY GO GO GO GO!" részt. Az egész dalnak van egy ilyen kellemes áthallása. Megint nagyon jó dolgot hoztak ki a jazz és a rap párosításából.

cozmez: Runnin'

A cozmez dala a legfurcsább a négy közül. Nem igazán ismerhető fel az egyéniségük a zenében sem, a szöveg is kissé zavaros. Valahol arról is akar szólni, hogy az utca törvényei szerint az erősebb kutya baszik, így a gyengébbnek csak a futás maradt.

Zúzósnak is hat a zene, a rapperek hangja is furcsán van torzítva. Olyan, mintha a cozmez tagjai is teljes mértékig alávetették magukat az utcai életnek. A hangtorzítás utalhat a személyiségtorzulásra. Teljes mértékig démonná változtak, és istenúccse elvesznek mindent, amire szemet vetettek, és ezért bármire képesek.

AkanYatsura: A.K.Y.R. -AkanYatsura Go over da Trap

Az AkanYatsura dala a szokásos extrovertált dal. Nem tűnik úgy, hogy megbántak volna bármit, amit a múltban elkövettek. A lényeg a refrénben van, amikor megfoadják, hogy felemelkednek a gengszter múltjuk mocsarából és a csúcsig meg sem állnak.

Tehát az AkanYatsura dala nem csupán optimistának hangzik, hanem tényleg az. Eléggé súlyos dolgok olvashatók a szövegben, de ők tényleg úgy vannak vele, hogy történt, ami történt, most mindent hátrahagynak, és a csúcsra törnek. Ne is álljuk az útjukat, mert megbánjuk.

BAE×The Cat's Whiskers×cozmez×AkanYatsura: Rap Guerilla -Paradox Live All ARTISTS-

Ez tényleg egy igazi gála-dal, ahol együtt megfogadják, hogy kitörnek a múltjuk árnyékából és új életet kezdenek. Kiváló lezárása az albumnak, együtt egy igazi nagy csapatot alkotnak. Élek a gyanúperrel, hogy ezzel a dallal fogják az animét is lezárni. Nagyon jó ötlet lenne, ha egy megfelelő történetet is kitalálnak hozzá, aminek végén mind a 14-en együtt állnak a színpadon és rappelnek, akkor el nem mozdul a jelenlegi 10 pontos értékelésemtől.

A közös dalt kihagynám a szórásból, de a csapatok új dalait a személyes preferenciám szerint a következőképp tenném sorrendbe.

1. BAE: BErmud△ Tri△nglE
2. The Cat's Whiskers: One Shot One Kill
3. AkanYatsura: A.K.Y.R. -AkanYatsura Go over da Trap-
4. cozmez: Runnin'

A BAE szövegét találom a legérdekesebbnek. Tetszik a költői kép, amivel érzékeltetik, hogy milyen is a saját traumájukban lenni. És a szöveg tanúsága szerint tényleg mélyen benne vannak. A The Cat's Whiskers ismét egy nyugodtabb dallal jelentkezett, így viszont nem tűnik annyira keménynek az ő múltjuk. Az AkanYatsura most kifejezetten jó dolgot hozott ki a maguk extrovertált stílusából. Kifejezetten motiváló a daluk. A cozmez dala az, amit csak úgy tudok kívülállóként tudok értelmezni, hogy kijött belőlük a vadállat. De a seiyuu-k kiváló munkát végeztek, hogy ennyire jól át tudták adni az ikrek belső démonát.

Tehát ez az album mélyíti a Paradox Live nagyszerűségét. Az új dalokkal is nagyon jól kihozták a csapatok egyéniségét, és a végén a közös dal kiváló példája annak, hogy ugyan rivalizálnak, de valahol legbelül bajtársak. Kiváló album, ajánlom figyelmekbe.

Paradox Live dalpárbaj #4 - FAMILY

A mai dalpárbaj témája érdekes, hiszen két olyan csapat csap most össze, amelynek fontos a család, de mind a ketten másképp gondolkodnak róla.

• cozmez: This Is My Love
• AkanYatsura: CALL FOR FAMILIEZ -AkanYatsura is Forever-

A cozmez mint elhagyatott testvérpáros, csak egymást tekintik családnak. Olyannyira, hogy senki másban nem bíznak, csak egymásban. Az AkanYatsura meg mivel egy jakuzához kötődő csoport tagjai voltak, szintén sajátságos meglátásuk van a család fogalmáról. Részint erről is szól a két voice drama a kislemezen, de a dalcímekben is tetten érhető a különbség.

Ha jól vettem ki a voice dramából, akkor a két csapat között ott lesz a kapcsolat, hogy Iori az AkanYatsurából munkát ad Kanatának a cozmezből. Amikor Kanata átveszi a fizetséget a munkájáért, akkor tárgyalják meg, hogy mit is jelent számáruk a család. Annak ellenére, hogy más elveket vallanak, mégis úgy tűnik, hogy tiszteletben tartják egymás nézőpontját. Békével válnak el a megbeszélés után, ami mindenképp dicséretes.

Ezután Kanata hazamegy a pénzből vásárolt kajával és Nayutával megvacsorázik. Itt is elsősorban egymásról beszélnek. Nayutát zavarja, hogy Kanata mindenben alárendeli magát neki, akár saját maga kárára is. Arra biztatja, hogy figyeljen jobban a saját igényeire. Érdekes, hogy kettejük közül Kanata az, aki inkább zárkózott, inkább rá igaz az, amiről rappelnek, nem annyira Nayutára. Ő inkább nyitna a külvilág felé, a 2. részben is ő volt az, aki arra kérte Kanatát, hogy szolgáltassa vissza a tulajdonosának az ebül szerzett Phantometalt.

Ennek fényében lássuk a két dalt. Igazából mindkét dal jó önmagában, a cozmez dala az introvertált családi dal, az AkanYatsura rappeli az extrovertált családi dalt. Így viszont nem nehéz választani.

cozmez: This Is My Love

Minthogy jómagam is introvertált vagyok, ezért sokkal inkább tudok ezen dallal azonosulni. Ez tényleg személyesen, a másik embernek szól. Van egy enyhén belsőséges, emelkedett hangulata, ami mélyíti a szöveg mondanivalóját. Ami lényegében arról szól, hogy jó eséllyel nem élt volna túl, ha a másik nem lenne mellette. Mivel a cozmez rappeli, ezért tőlük hihető, hogy tényleg ennyire szeretik egymást. És jó is hallani tőlük, újabb nagyszerű dal tőlük.

Az CALL FOR FAMILIEZ -AkanYatsura is Forever- ismét egy olyan dal az AkanYatsuától, amely nagyon kifelé szól.

Ha a koncertjükön adnák elő ezt a dalt, könnyen el tudom képzelni, hogy ezt rappelve kiordítanák a nagyvilágba, hogy MI MIND EGY CSALÁD VAGYUNK!!! MI EGYEK VAGYUNK, ÖSSZETARTUNK, AMÍG ÉLÜNK!!! És aki extrovertált, az jó eséllyel tényleg így gondolkodik. Neki nemcsak a szűk értelemben vett család számít igazán, hanem mindenki, akivel egy közösséget alkot.

Mivel mind a két dal alapvetően jó, ezért azt gondolom, hogy a hallgató azáltal választja ki a személyes preferenciáját, hogy introvertált vagy extrovertált. Érdekes párbaj volt, megérte elmélkedni rajta egy kicsit.

Most viszont most egy kis szünetet tartunk, mert összegyűlt egy albumnyi dal, ezért legközelebb az első stúdióalbum kerül nagyító alá, az azon szereplő új dalokkal.

Paradox Live dalpárbaj #3 - PRIDE

A Paradox Live 3. párbaja lesz majd az, amit holnap, az anime 4. részében fogunk látni. Legalábbis a cím alapján ez prognosztizálható, hiszen a 4. epizód is a PRIDE címet kapta, ahogy a kislemez is. Ebben a részben a BAE és a The Cat's Whiskers fognak összecsapni, az alábbi dalokkal.

• BAE: EmBlem!!!
• The Cat's Whiskers: 4 REAL

Érdemes volt meghallgatni a kislemezen hallható voice doramát, mert a BAE és a The Cat's Whiskers párosítást már végképp nem tudtam magamban hova tenni. A voice dorama alapján elsősorban ízlésbeli vitát fog folytatni a két csapat. A BAE szerint a The Cat's Whiskers nem képes megújulni, a stílusukkal a múzeumban lenne a helyük.

A dráma akkor kezdődik, amikor Ryu jobban szemügyre veszi a BAE tagjait és észreveszi, hogy Hajun némileg különbözik a másik kettőtől, és ezt szóvá is teszi. Ebből rájön arra, hogy mi Hajun gyerekkori traumája. Vissza is révedük Hajun gyerekkorába, szinte sokkoló volt a gyereksírást hallani, és hogy a szülei mondják neki, hogy nem kell ő nekik.

Tehát a 4. részben jó eséllyel Hajun személyes tragédiájába fogunk betekintést nyerni. A The Cat's Whiskers is szerephez jut, de mivel a drámai rész nem az övék, ezért az ő szerepük nem annyira emlékezetes. Mindenesetre kíváncsi leszek a 4. részre, már csak azért is, mert ha valamit nem értettem, vagy valami mellett elmentem, akkor lesz újdonság nekem is.

Ami a két dalt illeti, van némi képzavar az animében, ugyanis a 4 REAL már elhangzott a 3. részben. Nem tudom, hogy a készítők keverték-e össze a dalokat, vagy szándékos volt a dalválasztás, nem szokás, hogy egy profi csapat ilyen amatőr hibát kövessen el.

Mindenesetre nehéz eldönteni, hogy a két dal közül melyik a jobb, ugyanis jelen esetben nem üres, diplomatikus válasz az, hogy mindkét dal nagyon jó a maga stílusában, most tényleg erről van szó. Ha mégis döntenem kellene, akkor a voice drama segítségét kérném. Ennek megfelelően a győztes:

BAE: EmBlem!!

Növeli a dal értékét a háttértörténete. Azon után, hogy valaki szembesült a tragéiájával, talán a helyére is tette, utána meg büszkén énekli, hogy "Raise your emblem!", számomra példaértékű. Hiszen az embléma az a jelkép, szimbólum, ami egy céget, csapatot, átvitt értelemben az egyént megkülönbözteti a többitől, kiemeli az egyéniségüket. Ezt nyíltan vállalni, mindenképp inspiráló. A zene kissé emelkedett hangulata, a rap is nagyon jól visszaadja ezt az érzést, tehát a dal is jól meg van írva. Mindig örömteli ilyen motiváló dalt hallgatni.

De a The Cat's Whiskers dalát is érdemes méltatni, mert ismét egy olyan dalt kaptak, amiben kiválóan ötvözték a jazzt és a rapet.

Ráadásul most erőteljes dalt kaptak, tehát a stílusukon belül újultak meg. Ennek is van valami emelkedett hangulata, ami által azt az érzetet adja a dal, mintha a BAE-nek szólna bátorításul. De akár a saját emblémájuk is lehetne ez a dal. Sőt, jó eséllyel erről van szó, hiszen nem véletlen van "4 REAL"-ként írva a cím, hiszen egy négytagú csapatot tisztelhetünk a The Cat's Whiskers személyében. Tehát vehetjük úgy, hogy ez az ő himnuszuk. Büszkén vállalhatják, örömmel veszem, ha tényleg ez a valóságuk.

Ez most nagyon jó menet volt, mindkét csapat a legjobbját mutatta meg.

Paradox Live dalpárbaj #2 - JUSTICE

Nos, lássuk a második Stage Battle kislemezt, melyen a The Cat's Whiskers és az AkanYatsura akasztotta össze a bajszot. Az korongon az alábbi két dal hallgatható meg.

• The Cat's Whiskers: Faith
• AkanYatsura: OUTSIDERZ -AkanYatsura is Justice-

A dalokhoz kapcsolódó történetet az anime 3. részében követhetjük figyelemmel. És ha a 2. részhez akarom hasonlítani, akkor azt kell mondjam, hogy a 3. rész valamivel gyengébb lett. Lényegében csak a The Cat's Whiskers szerepelt, az AkanYatsura csak azért tért be a jazz bárba, hogy megmutassák magukat. Egy kicsit beszóltak az ott dolgozóknak, de láthatóan semmi lényegi célja nem volt vele a történet kitalálóinak. Egy kicsit heccelte az AkanYatsura a The Cat's Whiskers-t, de semmi kémia nem volt a két csapat között.

Pedig lett volna potenciál, simán lehetne kapcsolatot találni a két csapat között. A The Cat's Whiskers, mint egy jazz bárban dolgozó tagok, ők a jól öltözött rapperek. Az AkanYatsura tagjai pedig a Jakuzához köthető csapatból váltak ki, és verbuválódtak egy csapattá. Az alvilág emberei is ha jól csinálják a dolgukat, akkor megszedhetik magukat rendesen pénzzel, belőlük is válhatnak jómódú rapperek. Erre lehetett volna valami kapcsolatot alapozni a két csapat között, de az animében ezt meg sem kísérelték.

Szinte csak a The Cat's Whiskers szerepelt. Kicsit jobban megismerhettük őket, hogy s mint dolgoznak a jazz bárban, hogy élnek annak az emeletén. És ha már az együttes nevében ott van a macska, akkor természetesen nem maradhat ki a házikedvenc sem.

És hála istennek, a macska tényleg aranyos. Sok animében van valami kisméretű állat, akár háziállat, akár "kabala" formájában, és nem egy olyan példát lehet mondani, amikor pont a túl aranyos mivolta miatt idegesítő a kisállat. Itt szerencsére nincs erről szó. Aranyos a kismacska, bár ha úgy vesszük, a legfiatalabb csapattag Ando Shiki egy kismacska ember formájában. Nagyon aranyos és szerény, állandóan bocsánatot kér mindenért, olyannak tűnik, mintha semmit nem önszántából csinálna. Pedig mondják is neki a többiek, hogy nem kell mindenért állandóan bocsánatot kérnie. De hát a szokás hatalma.

A macskával egyébként Natsume Ryu foglalkozik a legtöbbet (ő látható a képen a macska mögött), neki van személyes múltja, mely a macskákhoz kötődik. A 3. rész második fele elsősorben rá fókuszál. Hanae Natsuki is jól visszaadja Ryu bohókás, gyerekes személyiségét, de azért tudott komoly is lenni.

Összességében nem volt rossz a 3. rész, de ha azt nézem, hogy a 2. rész sokkal jobban fókuszált a BAE és a cozmez közti ellentétre, és köztük lévő dinamikára, akkor határozottan van hiányérzetem.

És ami a két dalt illeti? Nos, annak ellenére, hogy a The Cat's Whiskers bemutatkozó dalát nem igazán méltattam, most igazán kitettek magukért, úgyhogy a győztes nálam:

The Cat's Whiskers: Faith

Most jönnek a jó dalok a The Cat's Whiskers-től. Ráéreztek a dalírók arra, hogy hozzák össze a jazzt és a rapet és írjanak tényleg egyedi és emlékezetes dalokat ennek a formációnak. A zongora a háttérzenével kifejezetten nyugtató hatású, a rap ennek megfelelően sem erős, így az egész dal inkább ellazít, megnyugtat. A vízesés a videoklip hátterében jól érzékelteti a dal nyugodt mivoltát. Most jól megmutatták, hogy milyen lehetőségek rejlenek a The Cat's Whiskers koncepciójában. Jönnek még ennek mentén az erősebb dalok is.

A másik dal, az OUTSIDERZ -AkanYatsura is Jutsice- sem rossz, de annyira extrovertált, hogy nem a személynek szól, hanem konkrétan mindenkinek.

Így lényegében az egyén nem tud vele érzelmileg azonosulni. Ennek a dalnak inkább az a célja, hogy egy nagyot bulizzunk rá. De nem csak ezért vesztett nálam ez a dal, mert vannak nagyon jó bulizós dalok is, hanem mert az AkanYatsurának lesznek ennél jobb dalai is. Szívesen hallgatom, de nem ez a kedvencem tőlük.

Nos, ennyi lenne. És mivel a 4. rész még nem volt, akkor úgy fogok írni a további kislemezeken hallható dalok történetéről, hogy a hozzájuk kötődő voice drama trackeket hallgatom meg, és megpróbálom az alap japán nyelvtudásommal kihámozni a lényeget.

Paradox Live dalpárbaj #1 - DESIRE

Hát akkor lássunk neki, kezdődjék a Paradox Live párbaj, személyes értékeléssel! Elsőként a BAE és a cozmez méri össze a tudását az alábbi dalokkal:

• BAE: AmBitious!!!
• cozmez: Get It

A háttértörténetet már láthattuk az animében, a 2. részben dolgozták fel ezt a párbajt. És azt kell mondjam, hogy nagyon tetszett. A két csapat igazi riválisként viselkedett. A lényeg, hogy a cozmez egyik tagja, Kanata ellopta a BAE egyik tagjának, Allennek a Phantometal-ját. Hamar kiderül a BAE számára, hogy ki a tettes, de a Kanata öccse, Nayuta is ráveszi a testvérét, hogy adja vissza. Végül Kanata visszaszolgáltatja a medált.

Nem a történet miatt volt érdekes az anime 2. része, hanem a két együttes közti kapcsolat dinamikája. Érdekes volt látni azt, hogy mindkét csapat tagjainak traumája egy tőről fakad, és egyrészt mindkettejük személyes tragédiája a legsúlyosabb, másrészt hogyan dolgozták azt fel. Nem is lehet egyöntetűen eldönteni, hogy melyikük múltja a súlyosabb, hiszen a BAE tagjai úgy élték meg gyerekkorukban, hogy nem kellenek a szüleiknek, hogy mellettük nőttek fel, a cozmez testvérei pedig árvaházba kerültek. Ők nem is tudják felidézni a szüleik arcát. De vajon melyikük a tragédiája a súlyosabb? Azt gondolom, hogy ezt azért nem lehet eldönteni, hogy mert máshogy borzasztó szülők mellett szeretetlen közegben felnőni, és máshogy borzasztó szülők nélkül élni. Arvaházban, majd később a nyomortelepen. A BAE tagjainak megadatott az anyagi jólét, viszont a cozmez tagjai teljes szabadságban, függetlenségben élik az életüket.

A különbség (és ebben lehet igazságot tenni), hogy a gyerekkoruk történéseit hogyan dolgozzák fel. A cozmez tagjai scsak egymásban bíznak, senki másban nem. A Phantometal-t is emlékeim szerint azért lopták el, mert igazságtalannak tartották, hogy a BAE kapott szereplési lehetőséget az 1. részben, de ebben nem vagyok biztos, újra meg kell nézzem. A BAE viszont mintha bízna a kitörés lehetőségében. Ők valamivel pozitívabban látják az életük alakulását. Ez az, ami miatt bár nagyon kedvelem mindkét csapatot, a BAE felfogása közelebb áll hozzám. A cozmez lopási kísérlete is egyfajta elégtétel, hiszen sérült az idősebb testvér személyes igazságérzete.

Mégis olyan érzésem van, hogy a cozmez esetében dal formájában sokkal jobban kihozták, hogy miről is szól az ő életük, és mi az ő személyes fájdalmuk. Az az igazság, hogy nagyon könnyű volt választanom a két dal közül, melyik tetszik jobban:

cozmez: Get It

Számomra ez az egész Paradox Live projekt legnyomasztóbb dala. Nagyon jól kifejezték zene formájában is az utcai nyomort, a rapben pedig olyan fájdalmat hallok, hogy egyszer-egyszer a sírás határán vagyok, valahányszor meghallom a dalt. Olyan érzésem van, hogy ők jóra való srácok, nem érdemelték meg a sorsukat. Leginkább segélykiáltást hallok a rapben, az őket ért igazságtalanság ellen emelik fel a szavukat. Pedig a szöveg alapvetően arról szól, hogy az utcai lét arra tanította őket, hogy maguknak kell elvenni azt, amit meg akarnak szerezni, senki nem adja oda nekik.

Nagyon ötletes a második versszak első fele, valóságos japán nyelvi lelemény:

Owari no nai yokubou
Sore wa ima mo Don’t Stop
Ikiru tame no honnou
Tsuki ugokasu shoudou
Kachinokoreba honmon
Kotoba yori mo koudou
Kyoumi no nai shougou
Ikiru tame no shoubu

Amennyire figyeltem a japán dalszövegeket, nem feltétlen jellemző, hogy rímelnének, de ez a pár sor valami hihetetlen fantasztikus. Zanzásítva összefoglalva ez is arról szól, hogy csak akkor érsz valamit, ha te vagy a győztes, ez szolgálja számukra a túlélést. Végig nyugodt hangon rappelik ezt a versszakot, de az utolsó szótagot ahogy megnyomják, az a düh, az az indulat, nagyon árulkodó.

A zene is fantasztikus lett, számomra ez az egész Paradox Live projekt egyik legjobb dala.

Ami a BAE dalát illeti, az AmBitious!!! sajnos komoly visszaesés a BaNG!!!-hez képest.

Ez a dal csak szimplán jó. Jól szól, jól megírták, elrappelik annak rendje és módja szerint, de nagyon hiányzik belőle az az önbizalom, az a vadság, ami a BaNG!!!-et annyira naggyá tette. Tipikusan az a helyzet, amikor valaki tudja, hogy előzőleg valami nagyszerűt alkotott, és a babérjain ülve írja meg a következő dalt. Ne csodálkozzunk, hogy az eredmény nyomokban emlékeztet az előző dalra. Ez most nem sikerült.

Ilyen az, amikor valaki az elején nagyot robbant, majd nem tudja tartani a színvonalat. A rajongók részéről is elvárás, hogy tartsa a magas nívót, ennek a BAE nem tudott megfelelni..

Tehát elég könnyű volt most dönteni, holnap megnézzük a másik két rap csapat első párbaj dalát.

Paradox Live dalpárbaj - Nyitány

Arra gondoltam, hogy a blogomban magam is párbajra hívom az Paradox Live eddig megjelent dalait, egyúttal győztest is hirdetek. Mindenek előtt a projektet bemutató kislemezzel bemutatnám a párbajban résztvevő négy csapatot. Az első kislemez, a Paradox Live Opening Show 2020. február 12-én jelent meg, és ezen mutatkozott be a párbajban résztvevő a négy csapat dal formájában. És azt kell mondjam, hogy ütősre sikeredett a bemutatkozás. Mindegyik dalban tetten érhető a csapatok egyénisége, erős számot kaptak. Ez a kislemez alkalmas arra, hogy nemcsak bemutassa az egyes csapatok egyéniségét, de meg is szerettesse őket a hallgatóval.

Ismerjük hát meg őket közelebbről.

1. BAE: BaNG!!

A BAE tagjai középsikolás korukban találkoztak, majd ugyanarra az egyetemre mentek tanulni. Itt döntötték el, hogy egy csapatként fognak rappelni. Tagjai jómódú fiatalok, akiket a családi tragédiájuk köt össze. Mind a hárman komoly sebeket hordoznak gyerekkorukból, ugyanis a szüleik nem fogadták el őket olyannak, amilyenek. Ezért a fő hitvallásuk a szabadság, a rap dalaiknak is ez a fő témája. A BaNG!! meg méltó cím, ugyanis tényleg berobbantak a köztudatba. A szövegeikben keverik a japán, angol és koreai szavakat, egyikük ugyanis koreai származású.

A BAE egy rövidítés, mely a "Before Anyone Else"-t takarja magában. Jelzi, hogy ők voltak, az elsők, akiket a Paradox Live projekt keretében bemutattak 2019 decemberében.

Tagok

• Allen Sugasano (MC SUZAKU, Seiyuu: Fujiwara Gakuto)
• Hajun Yeon (MC 48 (Yonpachi), Seiyuu: Murase Ayumu)
• Anne Faulkner (MC anZ, Seiyuu: 96Neko)

2. The Cat's Whiskers: MASTER OF MUSIC

Ritka az, hogy rapperek jólöltözöttek lennének, úgyhogy jól nézzük meg magunknak a The Cat's Whiskers tagjait. Egy jazz bárt üzemeltetnek, gyakorlatilag a munkahelyük verbuválta őket egy csapattá. Ők is jó körülmények között élnek, a bár is a város gazdagnegyedében van. A rap dalaikban fellelhetők a jazz ismertető jegyei, ezért talán az ő dalaik a legszokatlanabbak. A csapatnak van egy közös macskája, a házikedvencre utal a nevük.

Tagok

• Saimon Naoakira (MC Kotonoha, Seiyuu: Takeuchi Ryota)
• Kanbayashi Yohei (MC God Summer, Seiyuu: Hayashi Yuu)
• Natsume Ryu (MC Compla Daiamo, Seiyuu: Hanae Natsuki)
• Ando Shiki (MC Nanshi, Seiyuu: Terashima Junta)

3. cozmez: Where They At

Hagyjuk most el város gazdag részét, és látogassunk el a nyomornegyedbe. Ott találjuk a cozmez formációt alakító Yatanokami testvértpárost. Szüleik nagyon korán elhagyták őket, így árvaházba kerültek. Onnan megszökve költöztek be egy nyomortelepen lévő elhagyatott lakótelep egyik lakásába. Itt semmi komfort nincs, így fűtés híján télen csak összebújva tudnak aludni. Valamint a falak vékonyak, így minden áthallatszik. A rap párbajokon megkeresett pénzből tartják fenn magukat. Az ő dalaik a legkomolyabbak, legsúlyosabbak, némely daluk kifejezetten nyomasztó. Szövegeikben a periférián élőkre kívánják felhívni a figyelmet.

Tagok

• Yatanokami Kanata (MC KANATA, Seiyuu: Kobayashi Yusuke)
• Yatanokami Nayuta (MC NAYUTA, Seiyuu: Toyonaga Toshiyuki)

4. AkanYatsura: BAD BOYZ -AkanYatsura Underground-

Ha rap, akkor nem maradhat ki a bűnözés. Az AkanYatsura öt tagja egy Yakuzához köthető csapat tagjai volt, mely egy incidens következtében felbomlott. Akkor adták rapre a fejüket. Köztük a családnál is erősebb a kötelék. Céljuk, hogy a vibe-jukkal olyan erős rap dalokat alkossanak, amit soha senki nem fog elfelejteni. Ezért a koncertjeik is erőteljesek, hangulatosak.

Tagok

• Suiseki Iori (MC Kashira, Seiyuu: Kondo Takayuki)
• Gaho Zen (MC Gazen, Seiyuu: SHIMA)
• Masaki Hokusai (MC Fuurai BOY, Seiyuu: Toki Shunichi)
• Maruyama Reo (MC REO-kun, Seiyuu: Yano Shogo)
• Ito Sastuki (MC GAIA, Seiyuu: Hanataka Tasuku)

A dalok elég jól elkülöníthetők egymástól, mindegyikben fellelhető a csapat egyénisége. Így a személyes preferenciám árulkodik arról, hogy melyikük mennyire lopta be magát a szívembe.

1. BAE: BaNG!!
2. cozmez: Where They At
3. AkanYatsura: BAD BOYZ -AkanYatsura Underground-
4. The Cat's Whiskers: MASTER OF MUSIC

A BAE és a cozmez nagyon közel állnak nálam egymáshoz. Mindkét csapatot nagyon megszerettem, de talán a BAE közelebb áll az egyéniségemhez Az AkanYatsura valamivel távolabb áll tőlem, bár tény, hogy a dalaik tényleg erősek. Olyan érzésem van a dalaik hallgatása közben, hogy tényleg egy közösségnek rappelnek, és nem az egyénnek. Emiatt egy kicsit távolinak érzem őket. A The Cat's Whiskers meg érdekes csapat, mert vannak dalaik, amikben jól ki tudták használni a jazz és rap sajátságos egyvelegének az erősségét, így vannak kifejezetten egyedi dalaik. De nem a MASTER OF MUSIC, ez tipikus albumkitöltő dal. Lesznek tőlük sokkal jobbak is.

A Stage Battle kislemezeken két dal van, ahogy párbajba állították őket. Ezeket fogom jobban kielemezni egyesével, és győztest hirdetni.

Nox: Főnix

Nagy kockázatot vállal az, aki hosszú hallgatás után tér vissza. Előfordulhat, hogy az adott előadó vagy nem tudja már azt a minőséget nyújtani, amit fénykorában, vagy annyit változtak a trendek, hogy hiába ad ki minőséget a kezei közül, már nincs rá kereslet. Ennek megfelelően az az általános tapasztalat, hogy inkább rosszul sikerülnek a visszatérések.
A Nox az ezredforduló évtizedének legnépszerűbb együttese volt. Egyedi módon ötvözték a népzenei hangzás a modern zenével, melynek köszönhetően albumaik nagy példányszámban keltek el, koncertjeikkel pedig nemcsak a legnagyobb sportcsarnokokat töltötték meg, hanem azok olyan emlékezetesek voltak, amelyeket aki akkor látta, biztos, hogy nem fogja soha elfelejteni. Aztán 2010-ben váratlanul feloszlott a csapat, és mivel az énekesnő több év hallgatás után szólókarrierbe kezdett, nem volt jele annak, hogy valaha is lesz még Nox. Ehhez képest visszatértek és 2022-ben új albummal jelentkeztek. Vajon hogy sikerült a visszatérés?

Örömmel konstatáltam, hogy nagyon jól. Már a borító is bizonyítja, hogy komolyan gondolták a visszatérést, mert gyönyörűszép lett. Ötletes tűzként ábrázolni a főnix madarat, a háttér is illik a tűz színéhez. A felhős égbolt asszociál viharos időszakra, de a madár ennek ellenére is teljes erejével lángol. Történjen bármi, ő mindig ereje teljében fog repülni, és járja az útját. Egyben jelzi azt is, hogy az albumnak ismét meghatározott koncepciója van. A Nox egyik erőssége ugyanis, hogy mindegyik albumuk egy mondanivaló köré épül, ezáltal jól megkülönböztethetők egymástól.

Persze ez önmagában nem lenne elég. A dalok nagyon jól meg vannak írva, az énekesnő, Péter Szabó Szilvia pedig, ha lehet, még jobban énekel, mint annak idején. És mivel az album koncepciója teljes értékű, és a dalok tele vannak új ötletekkel, ezért ez az album önmagáért szerethető. Nem azért, mert Nox dalok, nem azért, mert régen mennyire emlékezeteset alkottak, hanem mert jók az új dalok. Hatalmas erény az, ha az előadó képes a saját stílusában megújulni, de hozza ugyanazt a minőséget, mint fénykorában.

Az Örömvölgy album zeneiségét vitték tovább. Dominálnak a népi hangszerek, a dob és az elektromos gitár emlékeztet napjainkra. Az eredmény pedig 2023-ban is nagyon jól hangzik. Ez azért nagy szó, mert sokat változtak a trendek az elmúlt 13 év alatt, amíg nem zenéltek együtt, és ehhez ugyan valamennyire alkalmazkodott az együttes is, de jól hallhatóan hűek maradtak az eredeti hangzásukhoz, aminek köszönhetően a 2000-es évek egyik legnépszerűbb együttese volt. Tehát az önazonosság a legnagyobb erénye az albumnak, és hogy visszaigazolták, hogy fénykorukban minden saját volt, amit csináltak, és hűek maradtak önmagukhoz.

A koncepciónak köszönhetően a dalok egy egységet alkotnak. A "November" című dalnak köszönhetően energikusan indul az album, jelzi, hogy az együttes erősebb, mint valaha. Ez legalább annyira visszaadja a borító mondanivalóját, mint a címadó dal, a "Főnix". A "Galambom" pedig akár korunk népdala is lehetne a népi hangszereknek és Szilvia énekstílusának köszönhetően. Nemcsak a zene sikeredett kiválóra az izgalmas zenei témáknak köszönhetően, hanem a hangszereléssel is az esetek döntő többségében csak kiemelték a szöveg mondanivalóját, jobban átélhetőek lettek. Szilvia hangja is nagyon jól illeszkedik a zenébe, még most is libabőrös leszek, ha csak gondolatban is meghallom őt énekelni. Kiválóan masterelt munka, ahol "módosítva" van az énekesnő hangja, ott csak még inkább átélhető lett a dal azon része.

Mégsem lett teljesen tökéletes az album. Az egyik hibája, hogy túlzottan rövid. Az album megjelenésekor Péter Szabó Szilvia úgy nyilatkozott, hogy "Egy olyan lemez kelt életre, mely 13 hosszú éve okozott megfoghatatlan hiányérzetet bennünk és a Nox rajongóinak szívében". És sajnos hagy is némi hiányérzetet. Az, hogy teljes értékű koncepcióra épül az album, az nem azt jelenti, hogy a mondaivaló teljes mértékig ki lett dolgozva. Bár a "Mégsem álmodom" című dallal úgy tűnik, hogy lezárul az album, tehát összességében leír egy ívet az album, ahogy sorban hallgatjuk a dalokat, de mintha a lezárás túl gyorsan jött volna. Nincs idő igazán átélni a dalokat, mert már jön is a következő. Sajnos oly módon is alkalmazkodtak a mai trendekhez, hogy rövidek a dalok. A 11 dal összesen 40 perc hosszú. Pedig bőven van potenciál a főnix mítoszában és mondanivalójában, sajnos nem érzem azt, hogy ezt teljes mértékig el is meséli az album. A másik hiba, a "Hazaút" című dal. Vannak szomorúbb, melankólikusabb dalok a korongon, de a 8. dal az egész album dinamikáját megakasztja. Túlságosan szomorú, gyenge, lassú, és nem áll jól Péter Szabó Szilvia öntudatos személyiségéhez a "nagyon ölelj, szerelmem" jellegű könyörgés. Azt el tudom képzelni hogy voltak mélypontjai az énekesnőnek (minthogy mesélt is korábban a magánéletéről), de egyszerűen túlzottan kilóg a dal a többi közül, a gyenge, kiszolgáltatott mivolta miatt. A harmadik hiba, a "Ne remélj, ne beszélj!" című dal zeneileg és szövegileg nem passzol egymáshoz. Még akkor is furcsa egy szakításról szóló szöveg egy önbizalomtól duzzadó zenéhez, ha az énekesnő jól hallhatóan kész továbblépni és új életet kezdeni. A szöveget is össze kell rakni fejben, mert egészen furcsa, hogy a versszak első felében absztrakt képekkel vezeti be azt, amiről a versszak második fele konkrétan szól. Nem mellesleg, károsnak tartom a "vigyen el a szél!" jellegű üzeneteket az ex-partner felé.

De az album a hibáival együtt is szerethető! A borító is hozza az együttestől a korábbi albumai által megszokott minőséget. Sajnos a belső füzet hiányával szintén korunk trendjeire reflektálnak. Pedig egy jól megszerkesztett, képekkel illusztrált füzet ugyanúgy része az album koncepciójának, mint a zene, a szöveg és a hangszerelés. Tehát az album nem mondható teljesnek és tökéletesnek, de hogy összességében hiányzik ez a színvonal a mai magyar könnyűzenéből, az tény. Őszintén remélem, hogy a jövőben hallunk még az együttes felől, és a következő album már nem hagy hiányérzetet maga után. Addig nagy örömmel hallgatom ezt a remekművet.

Ének: 9/10
Zene: 9/10
Szöveg: 8/10
Hangszerelés: 9/10
Borító: 8/10
Hangulat: 9/10

+ Nagyon jó album, méltó módon viszi tovább az együttes hírét.
- Túl rövid, a "Hazaút" megakasztja az album lendületét.

85%

Nox: Főnix CD

Tegnap megrendeltem a kiadó weboldaláról Nox: Főnix albumát CD-n, és ma megérkezett. Az utóbbi egy hónapban sokat hallgattam digitális formában az albumot, és annyira megtetszett, hogy eljutottam oda, hogy minden hibájával együtt meg tudtam szeretni, ezért úgy döntöttem, hogy megrendelem magamnak az albumot fizikai formában is.

Sokat kerestem webshopokban a CD-t, de valamiért csak kevés helyen lehet kapni. És ahol volt, ott is minimum 6000 forint volt... Ehhez képest a kiadótól még szállítási költséggel együtt is olcsóbb volt. Jó eséllyel ezért is van az, hogy nem szerepelt a lemezeladási listákon. Pedig a minősége alapján megérdemelné, ráadásul a borító is nagyon szép. Visszahozza azt az érzést, hogy miért volt jó annak idején annyira szeretni a Noxot. Mindezt úgy, hogy nem a múltba révedek, hogy régen mennyire jó volt az együttes, hanem a jelenben jó hallgatni az albumot. Tehát önmagában jó album, nem gondolok vissza a régi időkre, hogy akkor bezzeg mennyivel jobbak voltak. Nagyon jól sikerült a visszatérés.

Nem utolsósorban a dalok a jövőben erre a 2023 őszi időszakra fognak emlékeztetni, ami továbbra is életem egy legjobb, legvirágzóbb időszaka. Úgyhogy ezt a CD-t annak szellemében is rendeltem meg, mint egy dokumentáció erre az időszakra. Meg merem kockáztatni, hogy 5-10 év múlva is jó lesz hallgatni.

Akinek meg elegendő a digitális verzió, az Spotify-on is meghallgathatja.

Hipnotikus vagy paradox élményt?

Azt hittem, a Paradox Live az első rapper projekt anime, de az Anilist az anime oldalán listázta a Hypnotic Mic-et, amely mű szintén a rapet mutatja be. Mivel valamivel régebbi, ezért több formációja, és több dala van. Mivel annyira ráfüggtem a Paradox Live THE ANIMATION-re, ezért úgy gondoltam, hogy teszek egy próbát a Hypnotic Mic-kel is, hátha még több jó rap dalt megismerek.

Mivel még csak az első részét láttam a Hypnosis Mic: Division Rap Battle - Rhyme Arena animének, ezért ezek első benyomások, de azért érzem megalapozottnak, hogy ezt is kiírjam, mert a Paradox Live THE ANIMATION már az első résznél azt éreztette velem, hogy ezt a projektet érdemes komolyabban szemügyre venni, mert itt valami nagyon jó dolog van készülőben. Kíváncsi voltam arra, hogy a Hypnosis Mic is megadja-e ezt az érzést?

Előbb gyorsan nézzük át, miről szól a Hypnotic Mic projekt. Egy háború után nők vették át az irányítást az ország felett, és az összes létező fegyvert megsemmisítették. Így a férfiaknak csak egy módjuk van arra, hogy rendezzék a vitás kérdéseiket: Rap háború. Erre biztosítanak egy újnevezett Hypnosis Mic nevű mikrofont, amivel kapcsolatba lépnek a hallgatók szimpatikus idegrendszerével, ezáltal befolyásolhatják a gondolkodásukat. A Dirty Dawg egy legendás rap csapat volt, de feloszlott, és az abból képződött kisebb csapatok a rap dalaikkal vívják meg a területi háborúikat.

Végülis van némi kapcsolata a valósággal, hiszen a '90-es években, az amerikai fekete rapperek hasonlóképp területi csatákat, de ők ezt nemcsak rap formájában tették. Amiről tudok az New York keleti és nyugati parti konfliktusa. Ezt "magyarosan" a Ganxsta Zolee és a Kartel is próbálta "meghonosítani", amikor budapesti kerületeket próbáltak meg hasonlóképp territóriumokra osztani. Főleg a 8. és a 13. kerület között párbajoztak rap formájában, de ennek természetesen távolról nem volt akkora tétje, mint az amerikai konfliktusnak. Mi ezt rajzfilmesített formában kaptuk meg.

A lényeg most az, hogy mondhatjuk, hogy a való életből vették a territóriumi csatákat az animéhez. Viszont a szinopszis azon része nem tetszik, hogy háború után nők veszik át a hatalmat, mert azt érzékelteti, hogy a férfiak csak aggresszívek és csak háborút képesek szítani. Sőt, a Hypnosis Mic 1. részét látva határozottan az volt az érzésem, hogy egy igen furcsa világ köszöntene ránk, ha tényleg nők vennék át a hatalmat. Meglehetősen bizarr ugyanis a Hypnosis Mic megvalósítása. Koncertet még nem tartottak a rapperek, konkrétan utcai párharcokat rendeztek le rap csatával. Az egyik csapat rappelt a mikrofonba, aminek következtében különös effektek láttak napvilágot a másik csapat ellen. Tényleg olyan volt, mintha meg lettek volna hipnotizálva, mert annak hatására egyből feladták a harcot, vagy a tevékenységüket.

Talán ki lehet venni az írásomból, hogy inkább nem tetszik a koncepció. Ehhez hozzájön az, hogy a rap dalok sem fogtak meg. Az animáció is sokkal gyengébb, egyszerűen nem hittem el, hogy rappereket látok. A legfurcsább arc egyértelműen Amemura Ramuda, akinek szinte csilingelő férfi magas hangja van. Belőle rappert faragni...

Igazából nem annyira rossz a Hypnosis Mic, de ha van anime, amire szinte az első perctől fogva ráfüggtem, ahhoz képest a "nem annyira rossz" bizony édeskevés. Ami csalódás, ha azt vesszük, hogy abban reménykedtem, hogy a Paradox Live és a Hypnosis Mic egy igazi páros lesz nálam, és "kéz a kézben" fogom hallgatni a dalaikat. Ehhez képest a Paradox Live két vállra fektette a Hypnosis Mic-et nálam. Az alapján, amit eddig láttam, az az érzésem, hogy a Paradox Live-ot azért hívták életre, hogy megmutassák, hogy kell valódi rapper projektet csinálni.

Van Hypnosis Mic lejátszási lista, fogom hallgatni, hogy jobban megismerjem a projektet, valamint hátha hallok jó dalokat, de az első benyomások nem vetítenek előre sok jót.

Energikus feldolgozás 28 év után

Nagyon szeretem hallgatni az Okui Masami: Mas"ami Okui"terpiece albumára felénekelt legendás Get along duett saját verzióját. Több okból is: Egyrészt nagyon jó hallani, hogy 28 év után, idén ugyanazzal a lendülettel énekli a dalt, mint amikor aktualitása volt. Sőt, talán egy kicsivel jobb is. A 2000-es évek elején ugyanis sokat változott Okui Masami hangja. Akkor lett érettebb, képezte több érzelemmel a hangját, így a dalai jobban átélhetők lettek. És ez határozottan jó hatással volt a Slayers openingre is. Még ezzel az érettebb hangjával is nagyon jól hangzik tőle a dal. Másrészt, úgy énekli 55 évesen a fiatalságának egyik himnuszát, hogy nem hangzik se erőltetettnek, se kínosnak, se fáradtnak. Nincs "én sem vagyok már 20 éves" feelingem a dal hallgatása közben. Az meg már az énekesnőt dicséri, hogy majd' három évtized után is képes ugyanazzal a lendülettel énekelni a dalt, mint annak idején. Okui Masami azon kevés emberek közé tartozik, akinek elhiszem, hogy nagyon is van élet 50 felett. Ha őt hallgatom, nem félek az idő múlásától.

Meg is hallgattam utána az eredeti Hayashibara Megumi & Okui Masami duettet, és az elején inkább az eredeti változat hangzott furcsának. Nem is feltétlen a hangbéli változás miatt, hanem ahogy annak idején képezte a két énekesnő a hangját. Csak most tűnt fel, hogy mennyire darabos a refrén. Ez volt az, ami furcsának hangzott az új változathoz képest, ugyanis Okui Masami végig folyamatosan énekelte fel a dalt. Ettől van egy szép íve a refrénnek, amitől simábbnak, kellemesebb hat az ének. Ez is új színezetet ad a dalnak, illetve hogy mennyit változott az elmúlt 28 évben a hangja.

Hirtelen nem is jut eszembe olyan dal, amit több évtized után legalább ugyanannyira jó volt hallani, mint az eredetit. Sok esetben az szokott lenni, hogy egy előadó, ha több évtized után felénekli egy klasszikus dalát, az valami miatt rosszul sül el. Vagy azért, mert nem tudja már ugyanazzal az energiával előadni, és akkor fáradtnak, öregesnek hangzik, vagy azért, mert annyira magára akarja erőltetni a fiatalkori énjét, mintha még mindig 20 éves lenne, aztán pont emiatt lesz kínos az egész. De Okui Masami-ra ez nem igaz. Benne pont hogy megvan az az energia, ami kell ahhoz, hogy jól elő tudja adni ezt a dalt. És ahogy feljebb írtam, mivel azóta sokat képezte a hangját, ezért az összhatás majdhogynem jobb lett, mint 1995-ben.

Pedig mekkorát robbant az eredeti dal! Meg azért most visszahallgatva nem kellett sok, hogy megszokjam az eredeti duettet. Az úgy tökéletes, ahogy van, ezt, mint a két énekesnő elkötelezett rajongója, gondolom. Hogy is gondolhatnám másképp, amikor már 310 alkalommal hallgattam meg.

Egy klasszikus dal, mely egy életre szóló emlék lesz. A dal, amely 2006 őszén végképp anime- és japán zene rajongóvá tett. De ezzel az új változattal Okui Masami teljesen új életet lehelt a dalba. Sajnos az új verzió nem elérhető online, de bízvást mondom, hogy Okui Masami egy kiváló példa arra, hogyan kell 50-en túl is úgy fiatalnak maradni, hogy tiszteletben tartjuk a korunkat.