2022. augusztus 25., csütörtök

Az utazó macska krónikája elolvasva

Ma értem a végére ennek a könyvnek. Tényleg csodálatos történet volt, és bár elérzékenyültem néhány jeleneten, nem sírtam a könyv olvasása során. Az egésznek gyönyörű szimbolikája volt azzal, hogy Satoru milyen sorrendben látogatta meg a barátait, hogy gazdát találjon Nanának, és ahogy hazaért, és lerendezte az otthoni dolgait. Igazából két jelenet érintett meg komolyabban. Az egyik, amikor Satoru a virágföldben kereste kétségbeesetten Nanát, a másik meg amikor Satoru elfordította a kosarat, hogy Nana ne tudjon kijönni, hiszen végleg el akart búcsúzni tőle, de a macska végül csak utánament. Ezek tényleg nagyon szépek voltak.

Igazából nekem csak egy dologgal volt kifogásom a regényben: Néha nehéz volt eldönteni, hogy mikor van az, hogy a macska szemszögéből látjuk a történetet, és mikor nézzük az egészet kívülről. Néha hirtelennek tűnt a váltás. Az biztos, hogy nem végig csak a macska szemszögéből látjuk a történetet, mert egyrészt a macska honnan tudhat bizonyos, pl. múltban történt eseményekről, másrészt néha úgy éreztem, hogy a macska túl "okos". Itt-ott átjött Nana szokásos macskákra jellemző személyiségjegye, amikor például dicsérte magát, de bizonyos dolgokat "túl jól" látott. Én több, macskára jellemző megnyilvánulást, vilsekedésformát tettem volna a regénybe. Az például nagyon jó ötlet volt, ahogy az őzeket láttatta a macskával a regényíró, illetve, ahogy a hajó "megette" az autókat. De azt gondolom, hogy talán pont a fentebb leírtak miatt nem átélhető számomra teljes mértékig a történet. Itt-ott pont az tette bájossá a történetet, hogy tényleg a macska szemszögéből láthattuk az eseményeket, illetve megjelent a macska attitűdje, de akkor lett volna ez igazán jól megcsinálva, ha ez tényleg mindig, végig erősen megmaradt volna a macska nézőpontja, és tényleg a macska szemszögéből láttatja az eseményeket.

Ezért van az, hogy a filmadaptáció sokkal inkább átélhető. Merthogy film is készült a regényből, és hát nincs mit titkolni: Életem legcsodálatosabb filmélményei közé tartozik. És talán pont azért, mert sokkal erősebben érezhető az, ahogy a macska érzékeli az eseményeket, ezért fajsúlyosabb volt a film. Én komolyan mondom: Nem is tudom, hogy volt-e valaha olyan film az életemben, amelynek több jelenetén úgy sírtam, mint egy gyerek. Csodálatosan voltak ábrázolva az egyes jelenetek, a színészi játékok kiválóak voltak, és az is hozzáadott az élményhez, hogy a macskának egy olyan színésznő (nevezetesen: Takahata Mitsuki) adott hangot, aki nemcsak a macskákra jellemző bájt adta vissza a hangjával, hanem azt is, hogy nem kell komolyan venni, ha agyondicséri magát. A macska az ettől macska. Ő is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a film ennyire fantasztikus lett. A hangjával nagyon átélhetővé tette a macska nézőpontját, érzésvilágát. Meg azok a jelenetek is, amiken a könyvben elérzékenyültem, a filmben még erősebbek voltak.

Úgyhogy nagyon jó szívvel ajánlom a filmet, ez azon kevés történetek közé tartozik, melyek film változata jobban bejött, mind a könyv.

2022. augusztus 20., szombat

A legkevésbé sikeres JAM Project album

Hát, gyorsan kikerült az Oricon-ról a JAM Project legújabb BEST COLLECTION albuma, a Max the Max, 2 hétig volt csak listán. Amióta 300-as lista van, azóta ez a legrövidebb ideig listán szerepelt JAM Project album, és hogy még szebb legyen a kép, a JAM Project albumok közti eladási listán az utolsó helyen maradt az album. Tehát, ebből az albumból adtak el a legkevesebbet. Homály fedi, hogy pontosan mennyit, mert az Oricon a teljes eladási adatokat újabban sokkal szigorúbban titkolja, mint korábban. Nincsenek már azok a "titkos" weboldalak sem, ahonnan kiszivárogtak részletesebb eladási adatok. Annyit tudni, hogy az 1. héten a 47. helyen nyitott az album, és nincs mit szépíteni, az 1.404-es heti eladás sem arról tanúskodik, hogy rekordokat fog döntögetni. 95% eséllyel meg lehet mondani, hogy még a 2.000-es összeladás sincs meg, ami még a 2006-ban megjelent Mini-album, az Emblem 2.020-as összeladását is alulmúlja.

Most így többször meghallgatva az albumot, azt mondom, hogy beilleszthető a JAM Project zenei fonalába, de továbbra is azt gondolom, hogy rettenetesen hiányzik a változatosság az albumról. Hogy mennyire nem változatos az album, azt talán jól érzékelteti, hogy van néhány dal ezen az albumon, amik ha felhangoznak, valamelyik régebbi dal jut róluk eszembe, amelyik szinte ugyanúgy kezdődik, mint az új dal ezen az albumon. Ráadásul most már nem is csak azzal van a baj, hogy nem elég változatos az album, hanem hogy az új dalok sem nyújtanak semmi extrát. Tehát többszörösen végighallgatva is azt gondolom, hogy közepesre sikeredett ez az album, mert néhány jól sikerült dal hallgathatóvá teszi az albumot.

De nem véletlen van az, hogy a "hardcore" JAM Project rajongók jobban szeretik a stúdióalbumokat (pl.: JAM FIRST PROCESS, MAXIMIZER ~Decade of Evolution~...), mert azokon az albumokon jobban előtérbe kerül a többi tag zeneszerzői kvalitása, nem csak Kageyama Hironobu dominál. Kétségtelen, hogy Kageyama Hironobu tud jó dalokat írni, de sokkal változatosabbak azok az albumok, ahol a többiek is írnak dalokat, hiszen az ő egyéniségük is megjelenik azokban a dalokban. Annyira szeretem például Fukuyama Yoshiki oldschool rock dalait, annyira érződik rajtuk, hogy a Beatles és a Queen inspirálta és alapozta meg a zenei ízlését. De legalább ennyire fontos Okui Masami érzelgősebb balladái, melyek a férfitagokból is kihozza a lágyabb énjüket. Ugyanennyire hozza ki a csapatból a legjobbat, Kitadani Hiroshi őrült, már-már elmebeteg (jó értelemben) rock dalai, amikre tombolni lehet. Na és amikor Endoh Masaaki az élet nagy kérdéseit feszegeti... Ezek a stúdióalbumok mutatják meg igazán, hogy mennyire egységes csapat a JAM Project, mert mindenki nagyon jól tud alkalmazkodni a másik stílusához, így ezek az albumok a változatosságukban alkotnak egy egységet. Ez az, ami nagyon hiányzik a JAM Project-ből, és az új albumból. Nagyon kíváncsi leszek, hogy milyen lesz a szeptember végén megjelenő mini-album a The Judgement. Látatlanban nem akarok prognosztizálni semmit, de ha kikerül a dallista és a szerzők nevei, akkor már lehet sejteni, hogy mit kaphatunk. Csak a legjobbakat remélem.

2022. augusztus 15., hétfő

Csak hogy ne menjenek simán a dolgok...

Hát, nem teszem zsebre, amit most a hétvégén megéltem. Azért a hollandok is tudnak "csodákat" művelni. Az a lényeg, hogy fel kellett tölteni arra a weboldalra különböző dokumentumokat, akik megadták a prioritást az albérletre, és akikkel szerződést kötök. Kértek ugyanis egy bizonyos "studiebewijs" nevű dokumentumot. Ez lényegében az igazolás arra, hogy az egyetem felvett engem.

Hát gyorsan kiderült, hogy ilyenem nincs. Alaposan szétnéztem az E-mailjeim között, semmilyen Studiebewijs-t nem találtam. A csavar a dologban ott volt, a szobát péntek délután fogadtam el, és 48 órát kaptam arra, hogy mindent feltöltsek. Tehát vasárnap délutánig kellett feltöltsek mindent. Főtt a fejem rendesen, mert fogalmam sem volt, honnan szerezzem meg a hiányzó papírt, hiszen a hétvége hollandoknál is hétvége. Senkit nem tudtam elérni. Drága holland barátommal, Humbby-val úgy néztünk utána, hogy mégis hogyan tudom elérni a Studiebewijs-emet. Elmondása szerint a studielink.nl oldalra kellene regisztrálnom, és ott érhetem el. Végig is mentem rajta, rengeteg kérdésre kellett válaszolnom, de ezzel a hosszú regisztrációval csak azt értem el, hogy kaptam egy vadonatúj profilt és még egyszer jelentkeztem az egyetemre.

Az idő közben elment, én meg kapom az E-mailt, hogy törölték a szerződést. Ez azon kevés esetek egyike, ami nagyon tud dühíteni, amikor valami az én hibámon kívül nem sikerül. Nem is volt más választásom, kapott az Idealis egy "erősebb" hangvételű E-mailt, hogy ezt nagyon nem így kellett volna. Végülis ma reggel meghosszabbították a dokumentum feltöltési határidőt, és elkértem az egyetemtől a beiratkozásról szóló papírt. Ezt a papírt tényleg nem láttam még. Feltöltöttem és ezzel lett rendben minden.

Már csak alá kell írni online a szerződést, és remélem több gondom vele. De ez az egész nagyon nem hiányzott.

2022. augusztus 12., péntek

Utazás terv Hollandiába

Nagy nap ez a mai, ugyanis sikerült albérletet találni. Mondjuk ahhoz képest nem volt nagy kunszt, hogy egyébként mennyire nehéz albérletet találni Hollandiában. Az van ugyanis nálam, hogy az egyetem (vagy HBO, annyira mindegy!) szerződésben áll egy albérletkereső weboldallal és a náluk tanuló egyetemistáknak prioritást adnak. Ez az oldal némileg másképp működik, mert úgy jelezzük az igényünket az albérlet felé, hogy a "reagálok" gombra kattintunk. Ezzel kifejezzük, hogy érdekel minket az albérlet. A prioritást meg úgy kell elképzelni, hogy volt olyan szoba, ahova 70-en is jelentkezhettek, engem viszont besoroltak a 2. helyre. Ami azt jelenti, hogy ha a 1. helyre besorolt jelentkező nem fogadja el, akkor következek én. Megkaptam az ajánlatot, és elfogadtam.

Így biztosított a helyem. Ami viszont újdonság lesz nálam, hogy most nem repülővel megyek Hollandiába, hanem vonattal. Néztem repülőjegyet Eindhovenbe, és tényleg elszabadultak a jegyárak. Konkrétan már ha veszek csomagot, amit feladok a gépre, azzal együtt a legolcsóbb repülőjegy is szinte ugyanannyiba kerül, mint a vonatjegy. Meg is vettem a vonatjegyet. Elvileg augusztus 23-ától költözhetek be a szobába, a legolcsóbb vonatjegyet augusztus 29-ére tudtam megvenni. Úgy van a jegy, hogy Békéscsabától Bécsig van egy €20-s jegy, plusz €3 helyjegy. Majd a közvetlen Bécs-Amszterdam vonattal megyek tovább. Így Bécstől nekem már egyenes utam vezet Hollandiába. Addig kétszer kell átszállni, mert Békéscsabától Bécsig nincs akkor közvetlen vonat, amikor a vonat Bécstől indul, ezért Budapesten át kell szállni. Onnan meg a vonat Bécsig megy, ott meg egyértelmű, hogy át kell szállni. De Bécstől kezdve már csak kényelembe kell helyeznem magam, és több dolgom sincs. Bécstől Amsterdamig a kedvezményes jegyár €89.99 volt, így forintba átszámolva összesen 45.160 forint volt a jegy Békéscsabától Hollandiáig. Illetve nem Amsterdamig kértem a jegyet, hanem Utrechtig (mivel ott is megáll a vonat), és onnan közelebb van Wageningen, ahol lakni fogok.

Egyéb szempontok is közrejátszottak abban, hogy vonattal megyek Hollandiába. Nemes egyszerűséggel szeretek vonatozni. Ezt most nagy dózisban meg fogom kapni, ugyanis Bécstől 20:13-kor indul a vonat, Utrechtbe meg másnap 9:52-kor érkezik meg. És előtte amíg kiérek Ausztriába. Várakozásokkal együtt majdnem 22 óra lesz az egész (plusz még Hollandián belül utazni). Nem sokkal kevesebb repülővel, ráadásul utálom a repülőtéri macerákat. A másik meg amint értesültem arról, hogy elindul a Bécs-Amszterdam közvetlen járat (nem olyan régi sztori ez), tudtam, hogy egyszer az életben biztos, hogy vonattal megyek Hollandiába! Ez most megadatik. Életemben másodjára leszek Ausztriában (először 1994-ben voltam), meg át fog vágtatni a vonat Németországon! Tehát végre Németországban is leszek. Ráadásul a vonat meg fog állni Kölnben is! És hát aki ismer, az tudja, hogy Köln számomra Németország alfája és omegája, és hogy valamennyit fogok látni a városból, azt nem tudom, de számomra fantasztikus élmény lesz! Ezek után kérdezi még bárki is, hogy miért lesz jobb nekem vonattal utazni?

Ami nagyon jó még az albérletben, hogy 2024. július 31-ig érhető el, tehát bőven maradhatok az egyetem után is. Így lényegében az önálló életem első lépcsőfokai is biztosítva vannak. De természetesen ha találok hamarabb is szobát, elmehetek onnan nyugodtan. Azért remélem, hogy akármekkora lakáskrízis is van Hollandiában, két év alatt csak találok már valami helyet, ahol lakhatok. Mert hogy mekkora lakáshiány van Hollandiában, jelzi az is, hogy Redditen már olyan szöveg terjed, hogy "Ha Hollandiába költözöl, vigyél magaddal házat is!". Nagyon úgy néz ki, hogy nem túloznak. De nagyon remélem, hogy megtalálom aztán a végleges helyemet, és aztán végre élhetem a saját életemet.

2022. augusztus 10., szerda

Angol nyelv VS holland nyelv

Úgy tűnik, hogy tényleg igaza van annak a nyelvi tesztnek, amit az Erasmushoz kellett kitölteni, és jobb eredmény jött ki hollandból, mint angolból. Szoktam ugyanis E-mailt írni angolul és hollandul is, és ha hollandul írok, akkor a Gmail alig-alig javít ki. Az egész E-mailban talál legfeljebb 1-2 hibát, de ha angolul írok, akkor módszeresen javítgat, szinte minden sorban talál valami nyelvtani hibát. Ennyire nekem találták volna ki a holland nyelvet?

2022. augusztus 9., kedd

Edzésprogram bemutatása röviden

Bizony, nem adtam fel az edzést annak ellenére, hogy szabadjára engedtem egy kicsit az evést, sőt, csak még jobban rákapcsoltam. A mai edzésem a leghosszabbak között van. Az angol profilomon csinálom a Ring Fit Adventure-t, felveszem, és kitesztem YouTube-ra. Nem is akármilyen nap volt a mai, hiszen ma értem el a 100. szintet. Itt az egész lejátszási lista, akit érdekel, követheti az edzésemet.

A 96-os szinttől indultam el ma, és igazából azért is kapcsoltam rá nagyon, hogy egyrészt meglegyen a 100-as szint, másrészt meg tényleg, csak ismételni tudom magam: egyszerűen inspirál az, hogy látom magamon az eredményt. Akkor csak még jobban csinálom, mert szeretnék minél többet kihozni magamból. A Ring Fit Adventure-től tényleg lehet erősödni, ezt én magam is vissza tudom igazolni, de a Reddit Ring Fit Adventure oldalán is többen írják, hogy fittebbek lettek a játék hatására. El tudom hinni. Úgyhogy egy új életnek nézek elébe.

Megelőzési céllal is edzek folyamatosan. Egyszerűen szeretnék a lehető legtovább aktív maradni az életemben. Borzasztóan megalázónak érezném, ha már 60-on túl úgy kéne engem ápolni, mert annyira magatehetetlen vagyok, meg szedném a gyógyszereket a sok betegség miatt. Szeretnék egy aktív és egészséges öregkort magamnak. És erre egyébként meg is van minden esélyem, mert bár ugyan egyik nagyszülőm se él már, de négyük közül hárman 85-90 éves koruk körül haltak meg, ami predesztinál engem is a hosszú életre. A negyedik elég korán, de ő láncdohányos volt. Meg őt nem is ismertem, a születésem előtt halt meg. Meg sajnos apám is elég korán halt meg cukorbetegség, és különböző bélbetegségek szövődményeiben. Ebből pedig világosan lejön az, hogy vigyáznom kell magamra, mert jó eséllyel örököltem a bélbetegségekre való hajlamot.

Tehát a képlet egyszerű: Ha odafigyelek magamra, arra, hogy mikor mennyit eszek, folyamatosan mozgok, karbantartom magam, akkor jó esélyem van arra, hogy nemcsak hogy sokáig éljek, de hogy a lehető legtovább éljek aktívan mindenféle komoly segítség nélkül.

Kiadós ebéd

A mai nap örömére megajándékoztam magam egy kiadósabb ebéddel és csináltam egy adag gyros-t. Valószínűleg bejön az is, hogy a konyhában többet fogok ténykedni, ezt is egyedül csináltam meg minden segítség nélkül.

Csirkemellel csinálom a gyros-t, kiváló erre is. Az egész elkészítési procedúrának az elejét nem szeretem, amikor a nyers csirkemellfilét apróra kell felvágni. Egyszerűen gyűlölök nyers hússal dolgozni. Pedig ha többet akarok a dolgozni a konyhában, akkor meg kell szokjam, csak van egy olyan morbid képzetem, hogy ha nyers húst veszek a kezembe, az olyan, mintha belenyúlnék az állatba, és kitépném a szervét. Borzalmas gondolat. De ez már gyerekkoromban is megvan, azóta ambivalens a viszonyom a hússal, mert feldolgozva szeretem, de nyersen menekülök a konyhából, mert még a szagát is nehezen viselem. Ez az, amin túl kell lendülnöm. Lassabban is csináltam, mert a késsel sem bánok valami jól. De inkább lassabban csinálom, minthogy megvágjam magam.

Aztán betettem az apró kockákat a serpenyőbe. Hogy mennyire figyelek arra, hogy lehetőleg a legkevésbé legyen hízlaló a kaja, jól jelzi, hogy épp csak annyi étolajat tettem a kisméretű serpenyőbe, hogy az alját vékonyan elfedje. Erre tettem a húst, és a gyros fűszerkeveréket. Inkább tovább sütöm, de a legkisebb esélyét sem akarom megadni annak, hogy a hús nyers maradjon. Ez már csak azért is jó, mert jobban felveszi a fűszerkeverék ízét, így még ízletesebb lesz. Meg amikor elzártam a gázt, akkor is hagyom a serpenyőben, hiszen addig is van dolgom.

Megcsinálom a kaporöntetet. Ha nincs itthon natúr joghurt, akkor kefirrel helyettesítem, azzal is nagyon finom. Plusz a tejföl, majonéz, kis citromlé, só, bors, fokhagyma(por) (a másik, amit nem bírok elviselni, az a hagyma) és alaposan megszórom kaporral az egészet. Ezt összekeverve ízletes lesz. Egyébként tejtermékek terén is szerencsém van, ugyanis anyám nemrég kapott az egyik ismerősétől egy kenyérsütő gépet, amiben van "joghurt" program is. Megtanult vele tejfölt, kefirt, joghurtot csinálni, és nemcsak, hogy sokkal finomabb, mint a bolti (és tényleg!), hanem ennek is alacsonyabb a zsírtartalma. A majonéz is light, úgyhogy az öntet is rendben van.

A zöldség előre elkészített, ahogy a tortillát is boltban vettem, azt csak egy kicsit megmelegítettem. Aztán kész lett.

És uramisten, alig akartam elhinni, hogy milyen finomat csináltam! Hihetetlenül ízlett! Mindig is tudtam, hogy jó helyem van a konyhában! Mondjuk lehet, hogy az is hozzájárult ahhoz, hogy ennyire ízlett, hogy nagyon rég nem ettem ilyet, és hihetetlen jól esett most újra ilyet enni, de ez elképesztően finom volt! Nagyon jól eltaláltam az arányokat mindenben! A hús is jól át volt sülve, kellően fűszeres, az öntet is nagyon kellemes, krémes volt. Úgyhogy ez nagyon jól sikerült, minden összejött! Szerettem is csinálni, úgyhogy többet fogok ténykedni a konyhában. A Monster is plusz ajándék magamnak. Érdemes megnézni a kisebb üzleteket is és ott vásárolni, a SPAR-ban és a Tescóban nagyon durván felment a Monster energiaital ára. A kisebb üzletekben is, de lényegesen kisebb mértékben. Ott még úgy, hogy arra azt lehet mondani, hogy igen, nehéz időket élünk, megy fel mindennek az ára, de ezt még el lehet fogadni.

Van a Street Kitchen weboldalán profilom, elmentettem oda kajákat, amiket megcsinálnék, pont ezekre az időkre tartogattam, amikor már jobban eszek. Szét is nézek, hogy mit ehetnék legközelebb.

CÉL ELÉRVE!!!

Hét hónap és hét nap alatt sikerült 15 kg-ot lefogyni. Még Wii Fit U-s videót is csináltam abból, hogy sikerült elérni a célomat.

Erre adtam, mert ez alapján akartam elérni a 22,01-es BMI-t, és ez ma sikerült. Nagyon örülök neki, mert nemcsak azon látszik, hogy van eredménye a munkámnak, hogy egyre könnyebb lettem, hanem tényleg látom magamon, hogy egyre jobban nézek ki. Sokat javult a külsőm az elmúlt hét hónap alatt. Jó érzés, hogy egyre kevesebb zsírréteget tudok megfogni magamon, és látom magamon, hogy egyre vékonyabb vagyok. Végefelé már egyre több helyen tapintottam ki a csontot magamon. Ez konkrétan azt is jelenti, hogy a ruhaméretem is csökkent egy számmal. Most már mindenből M-eset kell venni, mert L-esek mind bők lettek rám. Illetve van néhány S-es rövidnadrágom kifejezetten itthoni viseletre. Azok is, 7 hónapja szorítottak, most meg kényelmesen rám jönnek. Úgyhogy több vetülete is van ennek az eredménynek. Ugyanis azért is örülök ennek nagyon, mert van eredménye a befektetett munkának. Engem ugyanis nem zavar, ha valamibe munkát kell fektetni, nem zavar, ha a céljaimért meg kell dolgozni, addig, amíg látom az eredményt. Akkor szoktam feladni dolgokat, amikor hosszabb távon nem látom az eredményét. De itt nem volt mit feladni. Aki fogyott már, az tudhatja, hogy milyen az, amikor nemhogy megáll a fogyás, de még vissza is jön valamennyi, pedig ugyanannyit ettem, mint korábban. Ezek rettenetesen bosszantottak, ugyanakkor tudtam, hogy nem tehetem meg, hogy feladom, mert akkor annak az esélyét is elvesztem, hogy egyáltalán folytatódjon a fogyás. Pedig igazából többször is fel akartam adni, természetesen én is többször vágytam arra, hogy végre olyan kaját is egyek, amit eddig nem, és tényleg nagyon élvezem.

De egyébként azért sem volt nehéz tartani a fogyókúrát, mert azokat a kajákat is szeretem, amiket ekkor eszek. Azt tapasztaltam magamon, hogy ha zöldségsalátát eszek, ugyanaz a jó érzés áraszt el, mint amikor csokit eszek, ugyanis a zöldségnek is van cukortartalma, aminek köszönhetően, az édes íz adta jó érzés a zöldségek által is megvan. Ja, és ne feledkezzünk el a forrólevegős frizőzről is, ami számomra a 21. század egyik nagy vívmánya, ugyanis olaj nélkül lehet sült krumplit sütni! Ezalatt a 7 hónap alatt szinte minden reggelt egy adag sült krumplival kezdtem! Mi következik ebből? Leginkább a krumpli által felvett olaj miatt hízlal a a sült krumpli. Nekem meg azért nem probléma az olaj nélküli sütés, mert egy jó ideje egyébként is hozzászoktattam magamat ahhoz, hogy amit lehet, zsír nélkül egyek. Tudom, hogy vannak a zsírban oldódó vitaminok, de a felesleges zsírevést akarom elkerülni. Húsok közül is azokat eszem szívesen, amik tiszta húsok, és alig van bennük zsír (vagy jobb esetben semmi) Ez konkrétan annyira belém égett, hogy ha valami erősen zsírosat eszek, akkor megfájdul a fejem, és a számban is valami kellemetlen érzés van. El kell "tüntetnem" onnan a zsíros érzést, mert nekem az nagyon rossz. Ezért nem eszek például "teljes" vagy "valódi" majonézt, csak lightot, mert a benne lévő magas zsírtartalom is kellemetlen érzést ad.

Listázok egy pár kaját, hogy mit ettem, hátha segít valakinek.

  • Zabkása (0,1%-os tejjel)
  • Gyümölcsös szelet (amit a SPAR-ban és az ALDI-ban lehet kapni)
  • Műzliszelet (hozzáadott cukor nélkülit eszek, a SPAR-ban jók vannak)
  • Virsli (2 db, a mikróban megmelegítem kb. 1 percig. Ezt Abonettel eszem)
  • Leves (egyszerű, tyúkhúsleveskockából, tésztával, de egy idő után elhagytam a tésztát és csak a levest "ettem". És laktat!)
  • Sült krumpli (szigorúan forrólevegős fritőzben, olaj nélkül!)
  • Zöldségsaláta (ezersziget öntettel, ezt magam csinálom)
  • Kukoricasaláta (tejföl, majonéz, mustár, kukorica; ami csak lehet, alacsony zsírtartalmú legyen)
  • Abonettes szendvics (Abonettre teszek SPAR-os sajtkrémet, sonkát és szeletelt sajtot. Ez finom tud lenni, és laktat, de ahogy felrohant a sajtkrém ára, ezt úgy hagytam el)

Lényegében ennyi. És ezekkel tényleg jól elvoltam 7 hónapon keresztül. De ezt az is megalapozta, hogy már jó ideje (kb. 15 éve), rászoktattam magam arra, hogy kevesebb zsírt egyek, ennek is köszönhető az, hogy nekem annyira nem nehéz fogyókúrázni. Egyébként az, hogy Wii Fit-tel sikerült elérni a célomat, erre utoljára 10 éve volt példa. Elő is kerestem azt a blogpostot, amikor ennek örültem, egészen pontosan 10 éve és 1 napja volt. De szép lett volna tegnap elérni. :D Már akkor is írtam néhány példát, hogy mit ettem, nagy változás nincs.

Most öröm van, és most evés terén is el fogom engedni magam egy kicsit, de a végső céltól még messze vagyok. Valójában ez csak az első állomás, amit teljesítettem. Azt már január elején megfogadtam magamban (mint újévi fogadalom), hogy nemcsak hogy be akarok kerülni a 60 és 65 kg közötti tartományba (ezt sikerült most elérni nagy örömömre), hanem ott is maradni! És aki fogyott már, az tudhatja, hogy megtartani az elért súlyt sokkal nehezebb, mint elérni. Ezért is állítottam be a Wii Fit U-n, -3,6 kg-ot, mert akkor lennék pont 60,0 kg. És egyszer szeretnék ide eljutni. De hogy nem ez a prioritás, jelzi az is, hogy azt állítottam be, hogy ezt 6 hónap alatt akarom elérni. A másik fontos dolog meg az, hogy ugyan tényleg látom magamon, hogy sokkal jobban nézek ki, mint 7 hónapja, szívesebben nézek a fürdőszobában a tükörbe, de még nem vagyok a célomnál. Tisztába vagyok ugyanis azzal is, hogy a testtömegindex nem mér zsír- és izomszázalékot, csak a testmagassághoz méri a súlyt, és abból ad ki egy számot. De hát ezért edzek folyamatosan a Ring Fit Adventure-rel (és most már a Wii Fit U-val is), hogy izmosabb legyek, minél jobb alakom legyen. És ez is olyan, hogy nem zavar, hogy lassan érem el a célomat, ha évek kellenek hozzá, hát legyen. Már azzal is hallatlanul elégedett vagyok, hogy keményebb a karom, érzem, hogy izmosodik. A többi meg jön, ha folyamatosan edzek.

Tehát igazából a neheze csak most jön. Nem akarok soha életemben még egyszer sokat fogyni. Még ezt a 15 kg-ot nehéz volt leadni, milyen lehet annak, akinek 30-40-50 kg-ot kell fogyni? Nem mondom, hogy nem bírnám, de mentálisan az is megterhelő lenne, ha még annyira sem látnám a tükörben azt, ami az ideális testképem, mint amit 15 kg plusszal láttam. Most már sokkal inkább harmóniában vagyok az ideális testképemmel. A többi meg szépen jön magától. Úgyhogy a jövőben azt fogom csinálni, hogy folyamatosan mérni fogom magam, és ha felmegy 65 kg fölé, akkor rálépek a fékre. És sokkal kevesebb ideig kell fogyókúrázni. Ez egyébként azért is hasznos, mert rövid időintervallumban változatosabban eszek. Jó lesz majd megint fogyókúrás kajákat enni, de már sokkal rövidebb ideig. Jó rendszer lesz az, amiben élni fogok mostantól, már most tudom, hogy szeretni fogom.

Az biztos, hogy nem fogom feladni. Ez a hét hónap azért is volt nagyon fontos számomra, mert a jövőben mindig ott fog lebegni előttem, hogy ha valamiért következetesen küzdök, az meglesz egyszer. Lehet, hogy nem mostanság, idő kell hozzá, de tényleg azért érdemes küzdeni egy elérhető álomért, ami tényleg boldogabbá tesz minket, mert minden egyes nappal megadjuk az esélyt magunknak arra, hogy egy kicsit közelebb kerüljünk a célunkhoz. És ez önmagában fontosabb, mint a cél elérése. Az utat kell megbecsülni. Az út maga sokkal fontosabb, mint a cél.

2022. augusztus 7., vasárnap

Új változat Hayashibara Megumi: Soul Salvation dalából

Teljesen váratlanul ért, hogy új változat készült Hayashibara Megumi: Soul salvation dalából. A dal eredetileg a Shaman King 2021 anime openingje, és valamilyen okból kifolyólag egy új változatot készítettek belőle, mely a ~Flowering period~ verziócímet kapta.

Meg is hallgattam, és azt kell mondjam, hogy sokkal-sokkal jobb lett, mint az eredeti. Az igazat megvallva nem szeretem az eredeti Soul salvation-t, mert nem is annyira emlékezetes a melódiája, másrészt megítélésem szerint "erőltetetten" gyors a dal. Nagyon át akarták hozni az Over Soul dinamikáját, de a melódia, a zene nem követelte meg azt a dinamizmust, mint ami az Over Soul-nak jól áll. Az eredeti Shaman King openingjét nagyon jól összehozták, annak megvan az a fajta frissessége, ereje, hogy nagyon jól szól a maga sebességében. A Soul salvation viszont messze nem ennyire erős, hogy feltétlen olyan gyorsnak kellene lennie, ráadásul a dallama sem annyira jelentős. Megvan benne az a fajta "Shaman King-életérzés", ami miatt végülis hallgatható a dal, de messze elmarad az Over Soul minőségétől.

Talán pont a dinamikája adja meg a "Shaman King-életérzés"-t, de valójában a ~Flowering Period~ változata sokkal jobban illik a Soul salvation melódiájához. Nem sokkal lassabb az új változat, mégis azt érzem, hogy igazából most jön ki a dallam érzelmi mondanivalója és így válik emlékezetessé. Ráadásul azáltal, hogy Hayashibara Megumi sem énekel annyira gyorsan, kényelmesebben kiénekli a refrén végén hallható "kimi to" magas részét. Azt érzékelem, hogy az énekesnő is otthonosabban mozgott az új változatban. Kellemesebb a hangja, lágyabb, és azt érzem, hogy jobban érzi magát ezen dal éneklése közben. A hangszerelés is lényegesen jobb, mert elengedték, hogy szinte csak a gitár szóljon, és pont az lett, hogy változatosabb lett a zene, hiszen többféle hangszer, hangzás hallható.

Olyan érzésem van, hogy valójában így tervezték ezt a dalt, csak az anime (és az előző openingek miatt) kellett "gyorssá" tenni. De ez így az igazi, a Soul salvation így jó. Érdemes meghallgatni.

2022. augusztus 6., szombat

Mostanában vásárolt kazetták

Ritkán találok bármi számomra értékeset a bolhapiacon, most sikerült, méghozzá egy ritkaságot: Thalia: Amor a la Mexicana albumát kazettán. Nem is akármennyiért, 200 forintért. Szeretem, amikor fogalma sincs az eladónak, hogy mit is ad el valójában, és hogy aki megvenné, az akár a többszörösét is kiadná érte. De az a lényeg, hogy megvan, és szerencsére teljesen rendben is van. Úgyhogy most már ez az album is megvan CD-n is és a kazettán is.

Úgyhogy szépen lassan kerülnek vissza a dél-amerikai sorozatok idejét visszaidéző albumok a gyűjteményembe (amik megvoltak régen).

Egyébként az utóbbi időkben rámentem a kazettákra. Annyira nem vagyok nagy Backstreet Boys rajongó, de a múlt héten megtaláltam két albumukat kazettán és megvettem ezeket is.

Vicces volt az eladó, mert nem előszörre vettem meg. Előtte 250 forintért adta a kazettáit, majd amikor megvettem volna, akkor 350 forintot kért értük. Az infláció a bolhapiacot sem kerüli el, de mivel 500 forinttal készültem, be kellett érje ennyivel. Most már nincs különsebb bajom a Backstreet Boys-szal, gyerekkoromban gyűlöltem őket. Egyszerűen mert azt az ideális férfiképet jelenítették meg előttem (külsőség és menőség terén), amilyen lenni akartam, de attól nagyon messze voltam. És hát erre nagyon féltékeny voltam, hogy ez másoknak megadatik, nekem meg nagyon nem. Azt meg magyarázzátok meg egy 9-10 éves gyereknek, hogyan manipulálja a tudatunkat a média és a fogyasztói társadalom. Talán mindig is megvolt ez: Ma már nyílt titok, hogy az Instagramot annak ellenére indították útjára, hogy tudták, hogy a tinédzserek kb. harmadánál depressziót fog okozni, de igazából a kiskorúaknál a "depresszió okozása" régi keletű dolog, csak mi másképp kaptuk meg. Végülis az, hogy megvettem a Backstreet Boys kazettákat, egyrészt szól annak, hogy már semmi nem maradt bennem a gyerekkori negatív érzésekből, másrészt inkább csak érdekesebb ennek fényében visszahallgatni ezt az albumot, harmadrészt már el tudom fogadni, hogy ez a '90-es évek populáris kultúrájának része.

Bár egyszer elemezném, hogy mi az oka annak, hogy az ilyen jellegű dalok annyira sikeresek voltak a lányok körében a '90-es években (mert nemcsak a sablonos válaszokra vagyok kíváncsi).