2022. május 16., hétfő

AnimeCon 2022. június 10-12. között

No, nem itt, hanem Hollandiában. Ez lehetne az első, amire kijuthatnék. Néztem is a weboldalt, hogy milyen lehetőségek vannak, és esetleg tényleg kint lehetnék-e. De ahogy osztottam-szoroztam fejben, végül elengedtem magamban. Még magyar fejjel kell gondolkodnom árak tekintetében, és tényleg nagyon drága mulatság lenne még. A jegyár is €55 egész hétvégére, a holland vonatjegyárak sem az alacsony árukról emlékezetesek, és jó eséllyel valahol meg is kell szállnom, emellett kajáról is gondoskodni kell, ráadásul ha még vásárolni is akarok ott... Minimum €200 lenne ez a hétvége. Erre egyelőre nincs pénzem. Viszont decemberre kimehetnék. Hollandiában évente kétszer rendeznek AnimeCont, júniusban és decemberben. Hátha télre össze tudnám spórolni a pénzt, és akkor megnézhetem, milyen egy AnimeCon Hollandiában.

2022. május 15., vasárnap

Eurovíziós dalfesztivál 2022 döntője

No, hát semmi meglepetés nem ért azzal, hogy Ukrajna nyerte meg az Eurovíziót. Erre már márciusban nagy esélyt adtam, amikor először hallottam a dalukat, illetve nincs mit tagadni azon, hogy a háború is nagyban segítette az országot. Továbbra is ambivalens érzéseim vannak Ukrajnával kapcsolatosan, mert a dalt még most is nagyon jónak tartom (főleg ebben a mezőnyben...), tehát megnyerhették volna maguktól is, de kérdés, hogy ennyire megnyerték volna? Aligha. Mégis jónak tartom, hogy ekkora fölénnyel nyertek. Nem hiszem, hogy van ország, mely valaha 439 pontot kapott volna a szavazóktól, de határozottan azt gondolom, hogy ennek pozitív üzenete van. Pozitív üzenete van annak, hogy Európa ennyire egységesen kitart egy ország mellett, mely most hatalmas krízisben van. Ez óriási egységről tanúskodik, itt lehet beszélni arról, hogy "együtt erősek vagyunk". Persze, lehet beszélni arról is, hogy az Eurovíziót nagyon régóta beárnyékolja a politika és az ideológia, az idei év különösen terhes volt a politikai hátszéltől. De személyes megítélésem szerint ennek itt most pozitív üzenete van. Örülök neki, csak a megszervezés... Nagyon kíváncsi leszek arra, hogy Ukrajna hogy lesz erre képes. Mert ha vége is lesz a háborúnak, azért egy ország újraépítése és újraindítása elhúzódó feladat lesz.

Egyébként a műsort YouTube-on néztem végig, és szinte végig "kép a képben" módon, mert azért annyit nem ér a dolog, hogy órákon át csak erre összpontosítsam a figyelmemet. Voltak most is jók, akik az első elődöntőben tetszettek (a másodikat nem láttam), azok most is jók voltak. Tetszett Norvégia előadása, jó volt a litván énekesnő, Moldova továbbra is vicces volt, egyedül a holland énekesnő, S10 előadását néztem teljes képernyőn. Rá nagyon figyeltem. Szép volt most is és talán most jobban kezelte az izgalmát, de nem lehetett nem észrevenni, hogy most is nagyon izgult. De azt gondolom, hogy jól kezelte. Itt-ott ugyan voltak hamisságok, de kevésbé remegett a keze és a hangja. Meg tetszett, hogy az előadása olyan egyszerű volt. Nem voltak táncosok, nem voltak mindenféle show-elemek, csak az énekesnő a maga egyszerűségével és szép hangjával. Örülök annak, hogy megmutatta magát Európának.

Egyetlen olyan előadó van, akit nem láttam a második elődöntőből és nagyon tetszett, az Szerbia. Nocsak, van valaki, aki nemcsak idétlenül táncikál a színpadon és produkálja magát, hanem van jelentése is az előadásának? Szép. Tetszett, hogy az énekesnő már-már robotosan mutatta, hogy kell kezet mosni. Nagyon jól kitalálták az előadást, lényegében eljátszotta a dal szövegét. Ugyan egyszerű volt, de legalább volt mögötte koncepció, egyedi volt az ötlet. Olyan, amire pár másodperc után felfigyelek, és azt érzem, hogy itt valami jó dolog van születőben. Az továbbra is csak az Eurovíziót minősíti, hogy egy ennyire könnyű, nem olyan bonyolult koncepcióra épült előadással kitűnni. De talán nem túlzok, ha egyedül csak a szerb énekesnő előadásának volt valódi tartalma és jelentése, és az előadás is tetszetős volt.

A végső pontszámok meg... Továbbra is azt gondolom, hogy a pontokkal együtt azért igazságot is osztanak. Például a szerb énekesnő a zsűritől ugyan nem kapott sok pontot, legyen. El tudom fogadni, hogy szakmailag túl egyszerű volt. Sokáig a hátsó helyek egyikén volt Szerbia. De hogy aztán a közönség jól felhúzta, és végül 312 ponttal az ötödik lett (sokáig egyébként az élen volt), azt jelzi számomra, hogy értékelték az előadás egyedi mivoltát. Hasonlóan a közönség húzta fel Norvégiát és Moldovát, bár nem ekkora lendülettel, de tisztességgel helyt álltak. Hollandia esetében viszont pont fordított volt a helyzet. S10 a zsűritől kapott relatíve magas pontszámot és volt a Top 10 környékén, aztán a közönség 42 pontja... Ha jobban meggondolom, érthető. Az jó dolog, hogy Hollandiában kelendők az olyan jobb előadók, mint S10, Froukje vagy MEAU, de egy olyan színpadon, ahol főleg a show elemek számítanak, ott sajnos nem fog tudni érvényesülni egy olyan énekesnő, aki szépen énekel, szép dalt hozott el, van valódi jelentése, de semmi előadás nem volt a produkciójában. Az Eurovízió nem arról szól, hogy elmélyüljük a dal jelentésében, hanem a show-ról. De annak örülök, hogy S10 megmutatta magát Európának, és megmutatta azt, hogy Hollandiában is írnak jobb dalokat, érdemes a holland könnyűzenére is figyelni. Ennek egy szeletét jó volt látni egy európai versenyen, szép az a 11. hely 171 ponttal.

Ami miatt újabban sokat kritizálják az Eurovíziót (jogosan), hogy egyre inkább LMBT-show-vá válik, ez idénre is igaz volt. A spanyol énekesnő meleg táncosokkal tarkította az előadását, görbüljek meg, ha az olasz énekes páros nem egy meleg pár az ausztrál énekes nyíltan vállalja a homoszexualitását, az izlandi lányegyüttes, meg transzjogokat hirdet az országában. Közülük a spanyol és az olasz előadás szerepelt jól, az ausztrál és az izlandi viszont kifejezetten rosszul. Úgyhogy szerencsére nem minden az LMBT-"tagság", és igenis figyelembe veszik a dal minőségét. Az ausztrál énekes semmi mást nem csinált, hogy kirakatba tette a saját életét, hirdetve, hogy "not the same". Most vagy úgy nem ugyanaz, hogy más, mint amilyen gyerekkorában volt, vagy más, mint a többi ember. Akármelyik is, ne csináljon mártírt magából, és ne hajoljon le olyan mélyre a pontokért. Illik a dalnak tartalmat is adni. Ugyanez vonatkozik az izlandi lányegyüttesre is: Nagyon szép, hogy kiállnak a transznemű gyerekek jogaiért, biztos vagyok abban, hogy nagyon nehéz így indulni az életben, de tessék tartalmat adni a dalnak. Egyébként se az olasz se a spanyol dal nem tetszett. És ha már olaszok: A tavalyi győztes, Maneskin fellépett tegnap, és valami olyan kiváló dalt hoztak el, hogy meg merem kockáztatni, hogy idén is megnyerték volna az Eurovíziót.

Szerettem volna a végére két videót is beágyazni, de nem tudom, mert nem YouTube-ról van, hanem a nu.nl-ről. Mindenesetre rálinkelek, érdeklődőknek, hollandul tudóknak érdemes megnézni. Itt S10 beszél arról, hogy ez volt életének legjobb előadása. Kicsit csalódott a 11. helye miatt, de összességében jól érezte magát. Csak ismételni tudom magam, hogy tényleg nincs mit szégyenkeznie, nagyon jó, hogy megmutatta magát Európának. Ebben a videóban meg azt magyarázzák, hogy Ukrajna nemcsak a háború miatt nyert. Mutatják, hogy áll össze a közönség pontozása, hogy érzékeljük, mit is jelent az a 439 pont. Illetve méltatják a dalt is, szerintük csak a dallal is esélyük lett volna a győzelemre.

Nos, ennyi. Izgalmas lesz a jövő évi, őszintén kíváncsi leszek a szervezés mikéntjére.

2022. május 13., péntek

Gondolatok osztályozása

Az előző posztomban, ahogy írtam Jakupcsek Gabriella könyvéről, és megemlítettem Borbás Marcsit, azon gondolkodtam el, hogy milyen további csoportokra osztanám a különböző médiaszemélyiségek tevékenységeit, az interneten fellelhető gondolatokat. Öt osztály jutott eszembe, de ebbe nincsenek benne a nagyon trash celebek, influenszerek, akiket, ha tehetném, kitiltanék a média világából. A felettük álló öt csoport nálam ekképp nézne ki.

  1. Elsősorban Facebookon, Instagrammon fellelhető naplementés-, cicaképes idézetek, "bölcsességek", melyek túl egyszerű mivoltukból kifolyólag többet ártanak, mint használnak, hiszen az emberi lélek ennél sokkal bonyolultabb, komplexebb dolog. Ezek legtöbbször plusz nyomást tesznek az emberre, mert sokan úgy gondolják, hogy ha ez ennyire egyszerűen van megfogalmazva, akkor nekem is sikerülni fog, én is így fogok élni, de nem megy... 1-2 pont (szeretek 10-es skálán osztályozni)
  2. Az első értelmes gondolatok itt fogalmazódnak meg, de itt is annyira általános dolgokat írnak le, amik egy tudatosan élő ember számára teljesen normális, mindennapos dolog. Ilyeneket lehet olvasni Borbás Marcsi: egy.hu oldalán is, amik nem rosszak, mert nem károsak, de olyan alapdolgok vannak megfogalmazva, hogy ennél nem nehéz feljebb jutni. Mégis sok ember részéről nagy dolog lenne, ha már ide eljutna, úgyhogy ezért van szükség Borbás Marcsi munkásságára. 3-4 pont
  3. Itt már lehet értékesebb gondolatokat olvasni. Lehet érzékelni, hogy következetes gondolatmenet mentén vannak lefektetve bizonyos értékrendek. Ezáltal már vannak itt olyan gondolatok, amik követendők, megszívlelendők. De az igazán progresszív gondolatok még innen is hiányoznak. Ugyanakkor kaphatunk instrukciókat a nehéz időkre, azt gondolom, hogy szép az, ha már valaki így gondolkodik. Jakupcsek Gabriella gondolatait sorolom például ide. 5-6 pont
  4. Ez az első olyan kategória, ahol igazán magvas gondolatokat lehet olvasni. Ide sorolom például Gundel Takács Gábort, akinek a Szemlélek blogon olvastam az írásait. Egyébként is mindig felnéztem a médiabeli munkásságára, de valahányszor olvastam itt a cikkeit, mindig azt éreztem, hogy egy kicsit több lettem tőlük. De Dévényi István is ide tartozik nálam, akitől szintén nagyon szeretek olvasni, hallgatni a gondolatait Kötöttfogásban, Flaszterban. 7-8 pont
  5. Ide tartoznak a minden szempontból hiteles írások, melyek úgy reflektálnak a való életre, amilyen az valójában. Itt van nálam például Almási Kitti, de ide sorolom még Puzsér Róbertet is, aki akármennyire is megosztó személyiség, és lehet vele vitatkozni, de nagyon jól ráreflektál a valóságra, és komoly szükség van rá, mert szemléletet formál. Ide tartoznak tehát azok, akiknek gondolatai az élet minden területén rendkívül hasznosak, és kiváló útmutatást adnak akár a nehéz időkben is. 9-10 pont

Sokáig a legmagasabb kategóriába tartozott nálam Csernus Imre is, de azáltal, hogy nem volt képes megújulni, és hogy az új könyveiben már csak önmagát ismétli és igazolja, villámgyorsan kizuhant onnan. És ahogy nézegetem a Facebook postjait, már csak akkor lehet esélye oda visszakerülni, ha abbahagyja a könyvírást. Egyébként így néz ki nálam ez az ötös lista, ki-ki állítsa össze a magáét.

A héten vásárolt könyvek

A héten megvettem Almási Kitti legújabb könyvét, illetve Jakupcsek Gabriella első könyvét is.

Almási Kitti könyvét régóta vártam, elvileg még tavaly jelent volna meg, de többször is csúsztatták a megjelenését. Feltehetően a papírhiány miatt, meg hát a papírárak emelkedése miatt is. És tényleg: Az előző "Ki vagy te?" című könyve 3.499 forint, "a TE döntésed" viszont már 3.990 forint. Nem is ennyiért vettem meg, hanem a Jó ár shop-ról rendeltem meg és mentem érte. Itt még az új könyvek is 31% kedvezménnyel vannak, úgyhogy 2.700 forint volt végül a könyv. Nagyon szeretem Almási Kitti munkásságát és támogatom is, meg tudok róla, olvastam, hogy irgalmatlan a helyzet papír terén, de ha egy mód van rá, szeretnék a pénzemnél maradni.

Egyébként eddig 50 oldalt olvastam el a könyvből, és úgy néz ki, hogy hozza a tőle megszokott színvonalat. Itt is nagyon jó gondolatokat oszt meg, egyetlen dolog nem tetszik: Vannak ismétlések a korábbi könyveiből. Bár az egyiket a jelen könyv témájának kontextusába helyezte át, a másikat mintha egy az egybe áthozta volna. Ez így első blikkre nekem úgy tűnik, hogy bár jó gondolatai vannak, de kezd kifogyni a témákból. Kíváncsi vagyok a későbbiekre, biztos, hogy el fogom olvasni a könyvet.

Jakupcsek Gabriella bizonyos szempontból érdekes eset, mert ő is alapvetően jó dolgokat ír, de neki nincsenek olyan progresszív, magvas gondolatai, mint Almási Kittinek. Talán igazságtalan a párosítás, hiszen Almási Kitti psichológusként más aspektusból szemléli az embereket, a körülötte történő eseményeket, de olvastam korábban "online formában" a Megúszhatatlan című könyvét és már akkor is olyan érzésem volt, hogy nem vizsgálja meg eléggé mélyen a világ dolgait. Meg mintha itt-ott már-már kényszeresen akarja a dolgokat pozitívan látni. Azon gondolkodtam, hogy ő tényleg így szemléli a világot maga körül, vagy csak nem ír meg ténylegesen mindent úgy, ahogy gondolja, és vagy tart némi távolságtartást az olvasóval, vagy félti a műsorvezetői karrierjét. Vagy egy plusz, amire nem gondoltam. Igazából ezt a könyvet a Libri antikváriumából vettem 790 forintért, mert úgy vagyok vele, hogy ennyit megér, mert jó olvasni, amiket ír, és habár nem progresszívek a gondolatai, nem is károsak. Jakupcsek Gabriella esetében el tudom fogadni, hogy van egy rajongótábora, aki tiszteli a munkásságát, mert alapvetően van mit. Jókat mond, jó gondolatai vannak és el tudom fogadni, hogy vannak emberek, akiknek az ő munkássága ideális. Én is úgy fogom olvasni ezt a könyvet, hogy jól jöhet még valamikor.

Egyébként hasonlóképp vagyok Borbás Marcsival is, bár talán az ő munkásságát több kritika éri. Borbás Marcsi is az a fajta személyiség, aki szintén közvetíti valamilyen módon a világot. Ez ugyan többeknek is nem tetszik, de vele is úgy vagyok, hogy nem káros az, amit csinál. Ahogy járja a falvakat, ő nem azt tűzte ki céljául, hogy megmutassa a rögvalóságot, a zsákfalvakkal, azzal, hogy szinte semmi lehetőség nincs ott megélni, illetve a közmédián túl nem nagyon tájékozódnak az emberek. Hanem megmutatja az adott település szokásait, hogy élnek ott az emberek, mit esznek. Én ezt nem tartom problémásnak. Azt már igen, hogy néha olvasom az egy.hu oldalt, és néha már "túl egyszerűnek" tartom mondanivaló terén a cikkeket az oldalon. Mintha 10-es skálán ilyen 3-4-es szintű gondolatokat, bölcsességeket osztana meg, és ennél nem is akar tovább menni. Jakupcsek Gabriella ennél azért érettebb gondolatokat oszt meg, sőt, elárulok valamit: Régi holland irodalmat tanulunk ebben a félévben egyetemen, és már 14-16. században is olyan összetett rálátásuk volt az embereknek a lélek és a világ dolgaira, hogy középkori irodalmat olvasva nem egyszer olyan érzésem van, mintha a 21. század embere újra tanulná azt, amit már a középkorban is tudtak.

2022. május 11., szerda

Eurovíziós dalfesztivál 2022 - 1. elődöntő

Annyira hosszan nem fogok írni az Eurovízióról, de egy pár gondolatot megosztanék. Tegnap este volt az első elődöntő, ahol 17 ország előadójából jutott tovább 10.

Mert egyébként egyáltalán nem volt buli, az idei felhozatal a tavalyihoz képest az idei katasztrofális volt. Voltak egy páran nagyon jók, a két nagy várományos: Ukrajna és Hollandia most voltak. Illetve két olyan ország előadója van pluszban, akik tetszettek: Moldova és Norvégia. Örömteli is, hogy mind a négy továbbjutott. Bár pont az ukránoknál hallottam sok hamis hangot, illetve nagyon látszott a holland énekesnőnél, S10-nél, hogy izgult. Remegett a keze, bizonytalanságot sugárzott az arca. Ennek ellenére nagyon szépen énekelt, kellemes volt hallgatni. Moldova együttese nagyon vicces volt, Norvégia együttese meg az elektronikus zene egy igényesebb változatát hozta el, megérdemelték, hogy bekerüljenek a döntőbe.

Aki még jó volt, de nem az én stílusom, az Litvánia. Nagyon jól énekelt az énekesnő, csak ez a Liza Minelli-féle túlzott nőiesség nem az én stílusom. De igazából megérdemelte a továbbjutást, szép volt. Aki még jó lett volna, az Bulgária, mert egy jó rock dalt hoztak el, de nem igazán tudott énekelni az énekes. Van az, hogy valaki izgul, és emiatt itt-ott hamisan énekel, de azért lehet hallani, hogy egyébként tud énekelni, csak ott nem ment jól. Ezt Bulgáriánál nem éreztem, nem volt az énekesnek semmi hangszíne.

A többiek... Volt egy-két érdekesebb előadó, de a többsége inkább érdekesnek akart tűnni, de nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Ki is esett Lettország és Szlovénia, akik nem voltak rosszak, mert akartak valami újszerűt mutatni, de egyrészt ilyet már láttunk, másrészt maguk az előadók sem voltak annyira karizmatikus személyiségek. Voltak rettenetesen unalmas dalok is, amik nem is voltak rendesen megírva. Hogy ilyenből bejutott Svájc és Görögország... Hát, mivel mindenképp 10-en jutnak tovább, ezért hiába voltak 5-en igazán jók, mindenképp be kell jutni 5 rosszabbnak, hogy a létszám teljes legyen. De hogy voltak borzalmas előadások... Azért hála istennek, annyira azért nem zuhant a színvonal, hogy ilyenek is továbbjussanak. Azt mégis hogy gondolta Albánia, hogy egy énekelni nem tudó énekesnőt indítanak egy európai versenyre? Ugyanígy Dánia és Ausztria is hogy gondolták, hogy behoznak valami show-nak látszó előadást, de az egész semmiről se szólt? Meg is érdemelte ez a három ország, hogy ne jusson tovább.

A műsorvezetők ugyanúgy borzalmasok, személyiség nélküliek voltak, mint tavaly. Semmi saját, semmi egyedi nem volt az előadásukban, csak a szokásos unalmas, viccesnek tűnő hülyéskedések, a szemükben pedig a "ma itt néhány ember élete egyszer s mindenkorra megváltozik" tekintet, és hogy mekkora csodát látunk itt. Meg merem kockáztatni, hogy akinek az értelmi szinte üti már egy átlag 12 éves gyerekét, az ezt nemhogy nem veszi be, de gyomorforgatónak tartja a műsorvezetők ripacskodását. Néhány előadó által helyet kap az egyéniség, de alapvetően nem akarom, hogy az Eurovízió világa legyen az általános a médiában.

Magyarországon lévén YouTube-on követtem az adást, Humbby barátom nézte holland TV-ről az adást. Annyira nem kommentáltuk most egymásnak a látottakat, mert tényleg nem igazán volt mit. Minek írjam le neki sokadjára, hogy "te saai" vagy "vreselijk" vagy "de zanger kan niet zingen" amikor így is azon dolgozok magamban, hogy azért már érzékelhető legyen, hogy B1-es szinten van a hollandom, és választékosabban fejezzem ki magam. Ezt ez a műsor kifejezetten hátráltatta. De az tetszett, hogy mondta, hogy a holland műsorvezetők sem győzték minősítgetni az előadásokat. Egyébként Hollandiát utoljára jelentették be, hogy tovább jutott. Kíváncsi lettem volna, hogy hogyan reagálták volna le, ha S10 nem jut tovább. Igazuk lett volna, bármi rosszat is mondtak volna. S10-re szükség van, S10 a példa arra, hogy a mai holland pop zene átlagon felüli, és hangot is kapnak ott az igazán jó előadók.

Arra viszont továbbra is reális esélyt látok, hogy Ukrajna nyeri meg az egész versenyt. Akkora üdvrivalgás volt a daluk után és amikor bejelentették, hogy továbbjutottak, hogy nem lehet nem feltételezni, hogy akár meg is nyerhetik. Ha tényleg nyernek, erősen gyanítható lesz, hogy szolidaritásból nyernek, akármennyire is megérdemelnék az eladásuk alapján. De hogy hogy rendeznék meg 2023-ban az Eurovíziót, az külön talány, amikor kisebb gonduk is nagyobb annál, minthogy Eurovíziót rendezzenek jövőre. De erről majd szombaton, a döntő után.

2022. május 6., péntek

Új étkezési szokás kipróbálása II.

Bár még nem mentem le 70 kg alá (70,8 kg voltam ma reggel), amit említettem, hogy majd akkor kipróbálok egy újabb dolgot, de úgy döntöttem, hogy nem várok, megcsinálom ma, amit szeretnék. Ez pedig a Lasagne kalóriaszegényebb változatban. Ezt se vittem túlzásba hozzávalók terén, hiszen nemcsak, hogy nincs benne hús, hanem a lasagne is alapporból van.

Méghozzá ezekből az összetevőkból. Az olcsóbb tészták közül a SPAR-os az, amelyiknek a legkevesebb a szénhidrát tartalma, ezáltal a kalóriatartalma is. Egy tészta szénhidrát tartalma száraz állapotában 70-80 g körül van 100 g-ban, a SPAR-osnak 69 g, úgyhogy ez a nyertes. A Tescóban láttam nagyon alacsony szénhidrát tartalmú tésztát, de az nagyon drága. Egyébként biztos, hogy van jobb is, hiszen az olaszok mennyi tésztát esznek, mégsem nem a kövérségükről híresek. El kéne lesni a trükkjüket. Ami a jelen tésztát illeti, a fodros nagykocka a Lasagne tésztalapnak egy jó alternatívája, hiszen ha úgy vesszük, apró kis lapokból áll.

A lasagne pornál is figyeltem, hogy melyiknek van alacsonyabb kalóriatartalma. Mert a Knorr gyárt még lasagne alapport, de annak magasabb. Szerencsére lehet kapni 0,1%-os tejet, ami egyébként szintén vita tárgya, hogy mennyire valódi tej, ha már semmi zsír nincs benne. Az ilyen "víz tejporral" összeesküvés-elméletre nem adok, majd elolvasok egy komolyabb cikket arról, miként vonják ki a zsírt a tejből. De az biztos, hogy engem ízre nem zavar. Nem érzékelek olyan nagy különbséget a 2,8%-os és a 0,1%-os tej között. 0,1%-os tejjel eszem a zabkását is, és az ég világon semmi problémám nincs vele, nagyon ízlik azzal is. Ami a sajtot illeti, abból is az alacsonyabb zsírtartalmút használom fel. A Tescós zsírszegény szeletelt sajt a legolcsóbb választás, és ugyanolyan jó, mint bármelyik light sajt. Sőt, ahogy szétnéztem, nagyon más light sajt nem is kapható.

Alapvetően időtakarékosabb módon csinálom meg, ami azt jelenti, hogy normál módon megfőzöm a tésztát. Ez azért időtakarékosabb, mert a lasagne szószt egyébként is meg kell főzni, azzal együtt főzöm a tésztát is, hogy a sütőben aztán ne kelljen annyit sütni. A lasagne port másképp csinálom a tasakon leírtaktól. Ott ugyanis az van írva, hogy 125 ml tej és 375 ml víz. Fordítva csinálom: 375 ml tej, 125 ml víz. Így lesz annyira krémes a szósz, ami által nagyobb lesz az élvezeti értéke. És jelzem, ez 0,1%-os tejjel is így van. A sajttal meg nem szórakozok. Igazából Lasagnára totál felesleges megreszelni, hisz szeletével is szét lehet teríteni, hogy mindenhova jusson. A Lasagne élvezeti értékén meg nem változtat az, hogy most reszelve van a sajt, vagy szeletelve.

Így néz ki, mielőtt a sütőbe kerül. 12 szeletet tettem rá, és ez pont elegendő. Aztán bekerül a sütőbe, majd alulról, felülről megsütve így néz ki.

A két kép közti időkülönbségen látható, hogy nem kell annyira megsütni, ha a tészta már előre meg van főzve. A sajt is megfelelően ráolvadt, kicsit rá is pirult, ezért pont ideális.

Tányéron meg ilyen. Mivel fodros nagykockából van a tészta, ezért lehet villával is enni. És azt kell mondjam, hogy elégedett vagyok vele. Ízletes volt. Két ilyen tányér volt az egész, meg is ettem az egészet. Kíváncsi leszek, hogy súlyban mennyi lesz a változás. Amit bíztatónak érzek, hogy a teltségérzet megvolt, de nem éreztem utána azt, hogy alig bírok járni, mert tonnákat szedtem magamra. Mindenképp visszatérek a fogyókúrás étrendemhez ezután, de ha nem lesz holnapra nagyobb mértékű súlygyarapodás, azt mindenképp pozitív jelnek fogom venni, hogy az irány jó.

Aztán majd csiszolni fogom. Természetesebbé, egészségesebbé teszem. Amit biztosra tudok mondani, hogy így érzetre finom volt, enném ezt így rendszeresen. De ha tényleg nagyon benne leszek majd, olyat is megtanulnék, hogy a Lasagne szószt is magamnak megcsinálni. Illetve egyéb összetevőkre is kerestem már holland szupermarketek weboldalain. Azt nem tudom, hogy a sajtnak érdemes-e egyáltalán kalóriaszegényebb alternatíváját keresni, mert Hollandiában még a szupermarketekben kapható legolcsóbb kilós árú sajtnak is olyan fantasztikus íze van, mint Magyarországon jobb helyeken. Nem hiába Hollandia a sajtok országa, olyan hagyománya van a sajtoknak, hogy megfigyeléseim szerint, tényleg még a legolcsóbb sajtoknak is egyszerűen sajtízük van. Úgyhogy ott majd sokkal finomabbat fogok tudni csinálni.

Újra van Super Smash Bros. Wii U-ra

Végre jó a Super Smash Bros. for Wii U lemezem, így ismét tudok játszani! Igazából régóta baj van vele, ugyanis a Wii U ugyan beolvasta a lemezt, de a címképernyő után mindig lefagyott a játék. Hogy mennyire nem vagyok komoly Smash Bros.-os, jelzi, hogy 3 évig hagytam annyiban... Ha nem jön be a játék, hát nem. Annyi volt, hogy a Wii U gond nélkül beolvasta a lemezt, ha rámegyek az ikonra, bejön címképernyő, de utána nem sötétül el a kép, ahogy annak normál esetben lennie kellene, hogy betöltsön a játék. Hanem áll a címképernyő és lefagyott a Wii U. Ebből csak úgy lehet kilépni, ha az egész konzolt kikapcsolom, majd vissza. Fogalmam sem volt, hogy mi van, nem is foglalkoztam vele.

De mivel az utóbbi időkben megint komolyabban kezdtem el játszani, megint elkezdett komolyan foglalkoztatni, hogy mi lehet a baj? Interneten alig találni rá megoldást. Az egyik általános tézis, hogy az update fájlt kell törölni mert azzal van baj, majd újra feltenni a játék által. Még ez is sikerült, tehát arra jó volt a lemez, hogy újra felkerüljön az update fájlt a törlés után, és felinstallálni, de utána ugyanúgy lefagyott, mint eddig. Úgyhogy ez sem segített.

Aztán megbeszéltem bagszival, hogy átmegyek hozzá, és kipróbáljuk az ő Wii U-ján is a Smash Bros.-t. Nála is ugyanúgy lefagyott az én példányom, míg az övé gond nélkül elindult. Úgyhogy arra jutottunk, hogy políroztatni kell a lemezt. Ennek kezdtem el utánajárni. Először Békéscsabán érdeklődtem számítástechnikai boltokban. Meglepett, hogy voltak, akik úgy viszonyultak a kérdésemhez, mintha egy magnetofont javíttatnék meg. Hogy senki nem akar már lemezt políroztatni, hiszen ma már szinte senki nem használ lemezt. Ez azért elég erős, az egy dolog, hogy ma már streamelünk, meg okos TV, gépről nézünk, hallgatunk cuccokat, de sokan használnak még hagyományos kép- és hanghordozókat. Mindegy, ha nem, hát nem. Érdeklődtem Pesten, Azt tudtam, hogy a Platinum Shop vállal polírozást, de gondoltam, hogy a Nintendo iránti hűségemből kifolyólag rákérdezek a Game Park-nál, mégiscsak ők a hivatalos Nintendo szerviz. De sajnos ők sem vállalnak polírozást. Maradt a Platinum Shop. Itt CD-t és DVD-t 790 forintért políroznak, Blu-Ray-t 1190 forintért. Szerencsére a Wii U lemezt a DVD-k közé sorolják, ezért olcsóbban polírozták, és jelentem, működik a játék.

És tényleg meglepő, hogy annak ellenére, hogy nem is vagyok jó Smash Bros.-os, annyira nem is érzem magaménak a sorozatot, úgy örültem a játéknak, mintha az egyik nagy kedvencemmel játszhatok ismét évek után. És annyira jó németül játszani vele. Ennek is annyira örülök, mintha egy nagy álmom vált volna valóra. Nagyon szeretek németül játszani.

Mindenesetre újra kell kezdeni a játékot, mert minden mentés az "sm4e86" profilomban van. Megvan az, meg bármikor válthatok, de most úgy vagyok vele, hogy a holland profilomon, az "Attila_NL" alatt megcsinálok mindent. Most így néz ki a választható karakterek listája.

Lesz dolgom bőven, de örömmel veszem. A beadandók, vizsgák, Hollandiába való készülődés mellett szakítok időt a Smash Bros.-ra.

2022. május 1., vasárnap

Pro Videós Disney DVD és Blu-ray gyűjtemény

Valamiért nagyon népszerű a Pro Videós Disney DVD gyűjteményképes blogpostom, ezért úgy döntöttem, hogy kiteszem az aktuális gyűjteményt immár a Blu-Rayekkel.

Elsőként az O-Ringes DVD-ket.

Így egész jól néznek ki, még én is csodálnám a saját gyűjteményemet. :D Zsolti barátom az, aki ha eljön hozzám, úgy néz szét, mintha múzeumban lenne. Igazából jól esik, magam is elégedett vagyok a gyűjteményemmel. Én bagszinál szoktam szétnézni, amikor nála vagyok, ő mondogatja viccből, hogy ez nem múzeum. Belépőt fog szedni.

És az új (és néhány régi) Disney film a Pro Video jóvoltából.

Megvannak az új filmek is, amiket a Pro Video nemrégiben jelentetett meg. De hogy felkapták magukat, hogy visszatérnek a Disney DVD-k, aztán most megint sehol nincsenek. Még adósak például a Lelkiismeretekkel, az élő szereplős Mulannal, meg amiket nemrég adtak le a mozik, csak nem tartom fejben, hogy melyek azok. Valószínűnek tartom, hogy ők is "szenvednek" a Disney-vel, mert nem hozták a várt eladásokat, és emiatt nem tudják kiadni az új filmeket. Pedig a Pro Video jelen van, a különböző új filmeket kiadják, csak a Disney-vel kapcsolatban van restanciájuk.

És a néhány film.

Az már csak utólag esett le, hogy a 102 Kiskutya DVD ide tartozik, de aztán már nem akartam variálni rajta, úgyhogy így marad. Szóval hiányzik a Mulan. Hiába adom le a voksomat azzal, hogy megveszem a DVD-ket, ha én egymagam nem vagyok elég arra, hogy az új filmeket is kiadják DVD-n. Majd lesz valahogy... vagy sehogy.

Végezetül a Blu-rayek. Nekem ezek vannak meg.

Nem valami terjedelmes, és valószínűleg már nem is fog bővülni, mert ugye már nem lehet a Blu-rayeket kapni, amik meg kikerülnek vaterára, azoknak meg irgalmatlan áruk van. Azért akkora hatalmas nagy gyűjtő nem vagyok, hogy tízezreket költsek Disney Blu-rayekre.

Ami viszont bővülhet, az az Angliában és Hollandiában vásárolt Blu-rayek. Ez a bónusz.

A Hős6os és a Coco vannak Angliából, a többi 4 meg Hollandiából. Ha majd túl leszek a kezdeti nehéz időkön, akkor tervezem majd ezt a gyűjteményt bővíteni. Elsők között a Mulannal és a Lelkiismeretekkel és a többi újjal. Aztán meglátjuk, hogy leszek. Addig is megleszek ezekkel.

Végezetül álljon itt az a két kép, ahogy a könyvespolcon vannak.

Igen, egyébként Instagramon is népszerűek a különböző polcról fotózott gyűjteményképek, úgyhogy valószínűleg ezért van népszerűsége a Pro Videós Disney DVD postomnak. Nos, hát ha tetszik, akkor tessék. Ezekkel szívesen növelem a népszerűségemet.

Gyakorlati hely és albérletkeresés

Valószínűleg májusban nem leszek annyira aktív. Nemcsak mert közelít a vizsgaidőszak, hanem időszerű most már szakmai gyakorlati helyet és albérletet keresni Hollandiában. Úgy néz ki, hogy csak Utrechtbe kötök ki, ugyanis nemrég derült ki, hogy Edében csak egy félévet lehetek. Most erre azt kaptam, hogy vagy keresünk egy másik egyetemet, ahol két félévet lehetek, vagy maradok itt és az őszi félévben majd megpályázok egy másik holland egyetemet a tavaszi félévre. Az utóbbit választottam. Abban bízok ugyanis, hogy az őszi félévben Edében lesz már annyi tapasztalatom, hogy utána egy nehezebb egyetemen is meg tudom majd állni a helyemet. Utrecht meg tényleg azért ideális, mert Hollandiának pont a földrajzi közepén van, több nagyobb város is elérhető onnan. Fél óra a vonatút Utrechtből Amszterdamba, Leiden is alig több, mint 40 perc. Úgyhogy ha tényleg Edében csak egy félévet lehetek, akkor Utrechtből könnyebben átmegyek másik egyetemre a fennmaradó kettő közül. Utrechtben is van egyetem, de az azért nagyon nehéz, mert ott konkrétan nincs holland tanulmányok, a többi meg állítólag nagyon nehéz, nagyon szenvednek azok, akik Erasmusszal Utrechtben tanulnak. Groningen a másik nagy egyetemi város, de ott eleve nagyon magasak az elvárások. Úgyhogy jelen tudásom szerint Amszterdam vagy Leiden marad.

Gyakorlati hely tekintetében meg szerencsére vannak lehetőségek, és Erasmusosokat is várnak. Mindenképp csak olyanra fogom beadni a jelentkezésemet, amit elolvasva biztos vagyok abban, hogy meg tudom csinálni. Van LinkedIn profilom, de a KRE Erasmus információs oldalán is van néhány hasznos link, ahol lehet Hollandiába gyakorlati helyet keresni. Az önéletrajzot aktualizáltam, viszont ahogy elnézem, néhány helyre motivációs levelet is kérnek, ezért arra is ránézek és azt is frissítem. Meg arra is gondoltam, hogy egyéni weboldalakat is megnézek, olyan cégekét, ahol munkát is ajánlanak, és szívesen dolgoznék ott. Náluk is érdeklődök, hogy milyen lehetőségek vannak. Több forgatókönyv is van a fejemben, és mivel tényleg úgy érzem, hogy egyre több helyen meg tudnám állni a helyem, ezért bátrabban is fogok jelentkezni majd helyekre.

Ami az albérletet illeti, a hivatalos weboldalak fizetősek, de most úgy döntöttem, hogy most nem a kamernet.nl-re fizetek be, hanem a Direct Wonen-re. Ahogy szétnéztem, itt is sok albérlet van, ráadásul a havi előfizetési díj kevesebb, mint a felébe kerül a Kamernet előfizetési díjának. És amit azonnal megcsináltam, hogy fizetés után azonnal kikapcsoltam az újra befizetést. A tavalyi év egyik hibája volt, hogy nem kapcsoltam ki az automatikus újrafizetés opciót. Nem is tudtam arról, hogy van ilyen, egyszer csak kapom az E-mailt miután lejárt az időkeret, hogy újra be lett fizetve, pedig akkor már megvolt a helyem. Sajnos a törvények nem ismerete ez esetben sem ment fel annak betartatása alól, így tanultam a hibámból. Úgyhogy most első körben Utrechtben keresek szobát. Azért lenne jó ott találni egyet, mert ha ott jó lesz, akkor sokáig maradhatok, akár addig, amíg nem találok egy végleges helyet. Költözködni meg borzalmas dolog. Ha egy mód van rá, el akarom kerülni. De ha nem lesz más lehetőség, akkor természetesen bevállalom, ezen ne múljon a holland létem.

Bár akadályba sajnos már ütköztem, ugyanis kinéztem egy szobát Utrechtben, ami tetszett, még nem is volt drága, havi €350,- De ahogy rákérdeztem, hogy lefoglalhatom-e anélkül, hogy megnézem, erre "nem" volt a válasz. Igen, mivel úgy állok, hogy június 1-jén megyek Hollandiába, értelemszerűen azonnal laknom kell már valahol. Ezért csak úgy tudok albérletet keresni, hogy egyből le is foglalom. Ha mindenhonnan azt a választ kapom, hogy nem lehetséges anélkül lefoglalni, hogy ne nézem meg, akkor a legokosabb, ami eszembe jut, hogy pár napra valami drágább szállást keresni addig, amíg nem tudok egy végleges helyre költözni. Ezt jelen tudásom szerint úgy tudom megoldani, hogy már most nézek szobát, és ha nem engedi, hogy megnézés nélkül beköltözhessek, akkor június 1-re időpontot foglalni, hogy megnézzem, és ha megvan a kölcsönös szimpátia, akkor lefoglalni. Akkor viszont nagyon szép lesz minden cuccal rohangászni, mert akkor már nyilván úgy lenne, hogy többet is megnéznék, és ahol megtalálom a megfelelő helyet. Ha ez a forgatókönyv valósul meg, akkor elég nehéz nap lesz június 1-je, mivel a repülő reggel 6:30-kor indul, ezért feltehetően nem fogok előtte való éjjel aludni... Már csak azért sem, mert Békéscsabáról 20:40-kor indul az utolsó olyan vonat, amivel kényelmesen elérem a repülőteret. És még onnan aztán szobá(ka)t nézni...

Úgyhogy nem lesz könnyű menet, de állok elébe.

2022. április 29., péntek

Presser könyve 2

A héten megvettem magamnak Presser Gábor második könyvét. Nagyon örülök neki, mert mostanság kezdtem el folytatni az első könyvet és egyszerűen élmény olvasni. Ez is olyan fajta könyv, amiből nem szabad sokat olvasni, mert annyi információ van benne és annyi gondolatot, értéket hordoznak magukban, hogy ezt csak lassan lehet olvasni, hogy kellőképpen megmaradjon bennünk minden, ami a könyvben leírattatott. (Éljen a magyar szenvedő szerkezet!) Nagyon jó olvasni, érzékelni Presser stílusát, humorát. Az egész olyan, mintha nem is feltétlen egy interjúban mondaná el ezeket, hanem az olvasónak bizalmasan, mondjuk egy kávé mellett. Lassan lesz végigolvasva a két könyv, de az biztos, hogy emlékezetes olvasmány.

A két könyv együtt.

Különleges helyük lesz a könyvespolcomon.