Spanyol szótárak

Erősen érlelődik bennem a gondolat, hogy újra tanulnék spanyolul, mint 15-18 éve. Ahogy az utóbbi időkben egyre többet találkozok spanyol nyelvű írással, dalokkal, egyre erősebb bennem a gondolat, hogy a spanyol lehetne a negyedik nyelv a német, a holland és a japán mellett, amit középfokon elsajátíthatnék. Továbbra is nagyon szépnek tartom ezt a nyelvet, és azt gondolom, hogy én, aki szeretek nyelveket tanulni, egy latin nyelv sokat lendítene a logikai gondolkodásomon. És mivel közülük is a spanyolt tartom a legszebbnek, ezért nem is kérdés, hogy melyiket választanám.

Az összes spanyol nyelvkönyvem megvan, amikből régen tanultam, így ismételni lehet, a szótárat viszont nem találtam meg. Pedig tisztán emlékszem, 2001-ben vettem meg az általános iskolai ballagási pénzemből. Aztán eladtam, amikor úgy voltam vele, hogy az életben nem fogom elővenni a nyelvet. Most így belegondolva, furcsa, hogy akkor csak a szótárat adtam el, a nyelvkönyvektől semmilyen úton-módon nem szabadultam meg. Mert ez is olyan volt, amit már meséltem többször, hogy akkor annyira szerettem Thalia és Natalia Oreiro dalait és a sorozatokat, amikben szerepeltek, hogy még nyelvtanulásra is inspiráltak. Csak egy idő után, ahogy eltűntek a mexikói és dél-amerikai sorozatok, a zenéik vesztettek jelentőségükből, úgy apadt el az érdeklődésem a spanyol nyelv iránt.

De most már alig van nyoma a múltnak. Ha Thalia vagy Natalia Oreiro dalokat hallgatok, nem a régi idők jutnak eszembe döntő többségében, hanem új érzéseket, élményeket rendelek hozzájuk, így a dalaik teljesen új értelmet nyertek. És bizony olyan komolyan gondolom a spanyol nyelv tanulását, hogy újra megvettem a spanyol szótárat, pontosan azt a kiadást, ami megvolt nekem régen. A Libri antikváriumban találtam, 3.000 forint volt a kettő együtt. Főleg azért örülök nekik nagyon, mert nagyon jó állapotúak, mintha újonnan vettem volna meg. A lapok egyáltalán nem sárgultak meg, semmilyen szakadás nincs. Gyakorlatilag mintha megtaláltam volna a saját példányomat, arra nagyon vigyáztam. Nagyon örülök, hogy sikerült ilyen jó állapotban megtalálni. Sőt, nemrégiben vettem egy másikfajta spanyol szótárat.

Ezt nagyon kerestem, egyetlen egy példányt találtam belőle a Libriben. Azért is vettem meg, mert nagyon tetszett, és szerintem ideális könyv szótanulásra, másrészt meg nem tudom miért, de nem nagyon találom neten. Még a molyon is kerestem, ott sem találtam. Úgyhogy volt olyan gondolatom, hogy ebből már nem lesz több, ugyanakkor tetszett annyira, hogy megvegyem magamnak, amint lehetőségem adódik rá. És tényleg nagyon jó. A képek szemléletesek, szoktam néha lapozgatni. Ha úgy alakul, megveszem a német képes szótárat is, de abból van egy rakással, azzal nem kell sietni.

Mindenesetre elképzelhető, hogy 4. félévben spanyolul fogok tanulni az egyetemen az idegen nyelvi lektorátus képzésen. Fel is vettem a kapcsolatot az egyik tanárral, érdeklődtem arról, hogy van-e olyan könyv, amelyik nyelvészeti szempontból elemzi a spanyol nyelvet. Ajánlott is egyet: Lizsicsár Éva: Spanyol leíró nyelvtan és nyelvtani feladatok. Előbb belenézek, hogy tényleg jó-e ez a könyv, és csak akkor veszem meg. A nyelvkönyvboltban lehet elfogadható áron kapni, ahogy szétnéztem, de fogok nézelődni máshol is.

Mindenesetre tele vagyok tervekkel a 4. félévre, úgyhogy várom.

A holland irodalom egy különleges ékköve

Egy ideje nem írtam már a vizsgák miatt, de most, hogy látom a végét, van egy kicsivel több időm. A múlt héten vettem meg Hella S. Haasse: Urug című könyvét. Végre találtam egy példányt antikváriumban, azonnal meg is vettem magamnak. Hogy mit jelent a "végre", jól jelzi, hogy 4.310 forint volt. Pedig egy zsebkönyv méretű kisregény. 130 oldal, pár óra alatt elolvasható. De milyen 130 oldal... Az egyik legkedvesebb olvasmány, amivel valaha dolgom. Nagyon örülök ennek a könyvnek. Külön, csak ezért megéri Néderlandisztika szakra járni egyetemre, mert csodálatos a történet. Főleg azért, mert teljes értékű úgy is, hogy ismerjük a törtélmi hátterét az eseményeknek. Hiszen egy holland és egy indonéz fiú gyerekkori barátságáról szól. Nincs ebben semmi titok, hiszen a legelső mondat így szól: "Urug a barátom volt". És az első oldal lényegében arról szól, hogy összegyűjti az emlékeit és megírja.

Nagyon tetszik, ahogy megjeleníti a gyerek naivitását, ahogy a végsőkig hisz abban, hogy ők ketten egyenlőek, és csak a szülők tévképzete, hogy ők mások. A naivitás ára barátság, de azért is tetszik nagyon a regény, mert végig érezhető, hogy valójában nem barátok. Mindig érződik Urug távolságtartása és hogy ő az, aki nagyon is jól tudja, hogy mi történik valójában körülötte. És az az érdekes, hogy ahogy haladunk egyre előrébb a történetben, úgy válik Urug személye, jelenléte egyre távolabbivá. Nemcsak azért, mert tinédzserkorukra némileg más utakon járnak, hanem az indonéz fiú érzékelhetően nincs a teljes lényével jelen. És mintha tudná ezt az elbeszélő, főszereplő is, de a hite végig megmarad.

És én ezt szépnek tartom. Most az egy dolog, hogy soha nem volt valós a barátság, de valójában széppé tette a holland fiú gyerekkorát a hit. Aztán számot vet magával az elbeszélő, felnőttkorára már a maga valójában látja ezt a kapcsolatot, de azért is tetszik a történet, mert azt gondolom, hogy igenis szükség van a naivitásra. Abból is sokat lehet tanulni, amiből aztán lehet pallérozódni későbbre. Tehát nekem azért tetszik, mert hagyja a főszereplő megélni az érzéseit. Ezzel a fajta optimizmussal nagyon tudok azonosulni, mert az ember ekkor él igazán. Meg az is nagyon tetszik, hogy a legvégén, amikor az író számot vet a gyerekkoráról, nem vádol senkit. Nem mutogat senkire, hanem saját magáról mondja ki, hogy "soha nem értettem meg Urugot" és hogy "a mélységét soha nem értem fel ésszel". És ez mindenképpen csodás lezárást ad az egész történetnek. Sokszor el fogom olvasni ezt a könyvet.

A holland katona által őrzött ház...

Tegnap este elolvastam Willem Frederik Hermans: Het Behouden Huis című novelláját, ami Holland/Flamand irodalmon volt az egyik olvasmány. Azért vártam ennyit az olvasásával mert rettenetesen kellemetlen novella, erre talán utaltam is korábban. Nincs mit csodálkozni rajta, ugyanis Willem Frederik Hermans neve, mint "rettegett író"-ként maradt meg a holland irodalomtörténetben. Nyomasztóak az írásai, olyan asszociációkat használ például a novellában is a ház kertjében lévő fára, a ház bizonyos részeire, vagy a ház női tulajdonosára, akit megöl a holland katona, hogy alsó hangon is nyomorult lelki világra utal... Hát, ki hogy dolgozná fel, hogy a szülei mellőzték, mert a nővérét emelték piedesztálra, és a fiúra mindig azt mondták a szülei, hogy semmire sem jó? Vagy azt, amikor a II. világháborúban, amikor a németek megszállták Hollandiát, a nővére a barátjával együtt öngyilkos lett? Ezek traumatizálták az írót, és lépten nyomon megjelenik a műveiben a mellőzöttség a II. világháború okozta reményvesztettség.

A Het Behouden Huis is a 2. világháború idejében játszódik. A címet "A megőrzött ház"-ként lehetne fordítani (nincs magyar változata a novellának). A mű lényege az, hogy a holland katona, aki valahol Kelet-Európában szolgál (konkrétan nem derül ki, hogy hol, én személy szerint Németország dél-keleti részére tippelek), Egyik városba kell menni, ahol több ház is le van rombolva, egy viszont teljesen épségben maradt. Ebbe a házba megy be a férfi, és mivel látja, hogy nem porosak a berendezések, ha megnyitja a csapot, meleg víz is folyik, ezért lakható állapotban van. Annyira otthonosan érzi magát a lakásban, hogy még a cigarettacsikket is elnyomja a kanapén, majd elalszik. Másnap reggel arra ébred, hogy az ajtón csengetnek. Egy német ezredes volt az, aki a katonáival bebocsátást kér a házba, mintegy menedékhelyül, Bemehetnek, akik szintén otthonosan érzik magukat a házban. A ház mindenhol szabadon bejárható, egyetlen szoba van zárva, amit ráadásul semmilyen kulcs nem nyit. Természetesen kíváncsiak arra, hogy mit rejt a belső szoba. És ahogy az lenni szokott az irodalmi műveknél (és a videojátékoknál is) a zárt ajtó rejt az egész történet lényegét, ahogy itt is. Egy 96 éves férfi van a szobában, a könyvespolc pedig tele van horgászatról és halakról szóló könyvekkel. Illetve több akvárium is van halakkal. A férfi imádja a halakat. 80 éve foglalkozik velük.

Miről van itt szó? A következőképp értelmezem a elzárt szobát és a házat: A ház szimbolikája nem más, mint a szereplő saját maga valósága. Mentálisan szolgál menedékhelyül, mert nem akar tudomást venni a háborúról. Minden adott ahhoz, hogy nyugodt élete legyen a házban, hiszen a berendezések jó állapotban vannak, van melegvíz, tehát a háború borzalmai után végre nyugodt élete lehetne. Tehát a ház lehet az ő saját maga kis világa, ahol a háború elől biztonságban lehet, tehát nem kell tudomást vennie arról, hogy mi folyik kint. Már korábban is olvastam a II. világháború utáni holland irodalomról, rettenetesen erős és nyomasztó. Hollandia nagyon durván megszenvedte a 2. világháborút, a németek, amikor megszállták az országot, lebombázták Rotterdamot és a zsidók 80%-át deportálták. Ez olyan szintű trauma volt a holland történelemnek, amit nem lehet nem kiírni. A 2. világháború utáni holland versek és prózai írások rettenetesen erősek és nyomasztóak, erre egyik legjobb példa a Het Behouden Huis. A szereplők reményvesztettek, nincs miért élniük, keresik a maguk identitását, valóságát. A saját valóság ez a bizonyos ház, amihez a holland katona olyan szinten ragaszkodik, hogy amikor megjelennek a valódi tulajdonosok (egy házaspár), akkor a katona megöli őket. Ragaszkodik a saját valóságához és azt senki emberfia el nem veheti tőle. Az ezredes és a német katonák jelenlétét meg én úgy értelmeztem, hogy azért a holland katona nem tarthatja magát távol 100%-ig a valóságtól. A partizánok a külvilágot jelképezték, hogy a háború még mindig tart. De aztán bevégezték... A németek a valóságnak megfelelően vesztik jelentőségüket a novella előrehaladtával, az ezredes meg... a fán lóg a 96 éves férfival és a ház valódi tulajdonosaival.

Túléltem a novellát. Kellemetlen olvasmány, de nem annyira, mint amennyire féltem tőle. Mert megmondom őszintén: féltem tőle. Féltem, hogy nyomasztani fog és rossz hatással lesz rám. Szerencsére tudtam úgy olvasni, hogy végig külső szemlélőként figyeltem az eseményeket. És ami a legérdekesebb, hogy olvasatta is magát a novella. Tehát Hermans nagyon jó író, nem véletlen a 2. világháború utáni három legnagyobb holland írók egyike. Csak az ő írásai, egyéb történései miatt sokkal nyomasztóbbak.

De semmiképp nem mondanám rossznak, sőt már csak azért is érdemes ilyet is olvasni, hogy ebből a szemszögből is betekintést nyerjük a 2. világháború eseményeibe. Nagyon jól szemléltetik, hogy miért is élünk már jó ideje történelem utáni időket és hogy miért haltak ki az eszmék és az ideák. Túl nagy árat fizettek az emberek értük, csakhogy mostanra már eljutottunk oda, hogy már nincs miért élni, mert már nincs miért meghalni. Meggyőződésem, hogy valójában még most is a 2. világháború következményeit éljük ebből a szempontból.

The Corrs: Borrowed Heaven kazetta

Rég jártam a vaterán, nagy meglepetésemre találtam is néhány igazi ritkaságot, az egyik, amit ma átvettem, az a The Corrs: Borrowed Heaven kazetta. Az igazat megvallva, nem gondoltam volna, hogy ez lesz a második The Corrs album, amit sikerül újra megszerezni kazettán, ugyanis ez mára igazi ritkasággá vált. Hiszen 2004-es albumról van szó, amikor kazettákat már jóval kevesebb példányban gyártottak, mint a '90-es években, így jó eséllyel igazi ritkaságot keres az, aki 2000 utáni kazettát akar venni. Ebből a Corrs kazettából is csak egyetlen példányt láttam eladásra, az is €20 volt... Mivel magyar volt az illető, gondoltam, rákérdezek, hogy esetleg forintban mennyiért adná (remélve, hogy olcsóbban váltja át az Eurót), de amikor válaszolta, hogy 7.000 forintért, hát mondtam magamban, az bizony, kedves barátom, nálad marad. Szeretem a The Corrs-t, jó ez az album, de nem ennyire, akármekkora ritkaság is. Úgyhogy örültem, amikor megtaláltam Vaterán 1.000 forintért, ennyiért már megveszem. Bár csendben hozzáteszem, nagyon rég vettem 1.000 forintért kazettát... Ezek után szerintem nincs mit csodálkozni azon, hogy megrökönyödtem a 7.000 forinton.

Kicsit hülyén áll, hogy pont az énekesnő van leragasztva, kiteszek egy képet a kazettáról kibontva is. Merthogy bontatlan állapotban vettem meg. 2004-es megjelenése óta senki nem bontotta ki... Mondjuk az 1.929 forintos ár kedvezőbb, annak idején a saját példányomat emlékeim szerint 2.200 forintért vettem. Igen, nagyjából ennyibe kerültek a kazetták 2000 után. De így azért csak jobb. Értékelést később tervezek írni az albumról. Nagyon remélem, hogy a többi ritkaságot is meg tudom majd venni.

Beszélgetés a röplabdáról

Felkerestem a KRE-s röplabda edzőmet, hogy esetleg nem-e tartana nekem egyéni edzést, hogy a gyakorolhassam a felső szervát? Mondta, hogy ezt így konkrétan nem vállalná be, de adott itthonra tippeket, amiket gyakorolhatnék. Egyébként nagyon tapasztalt edzőről van szó, ahhoz képest, hogy csak egy kérésért fordultam hozzá, majdnem 2 órán át beszélgettünk. A tapasztalatait többségében Amerikából szerezte, amerikai edzőktől tanult, ezért egyedi módszereket alkalmaz. Amik egyébként a személyiségében is megnyilvánul, ugyanis rendkívül módon segítőkész és támogató. Beszélgettünk a hazai röplabda helyzetéről, hogy mit tapasztalt, és hogy mennyivel másabbak az edzések azáltal, hogy Amerikából más mentalitást és attitűdöt tanult. Mondta, hogy a hazai röplabda edzés inkább diktatórikus, mert sokkal inkább a teljesítményre mennek. Ő meg viszont pont azt tanulta Amerikából, hogy ha egy meccsen problémák vannak, akkor az edzőnek kell elgondolkodnia, mert valamit neki kell másképp csinálnia. Ezért azért igaz, mert a csapat, ha játszik, az azért van a pályán, hogy a tőle telhető legjobbat nyújtsa. Már régebben is azt érzékeltem, hogy ha nézek valami meccset (mindegy, milyen sportág), akkor ott az edző legalább annyira "játszik" a csapattal, kicsit sarkítva, ő is legalább annyira vizsgázik, mint a csapat, hogy na vajon, mit tud nyújtani. És ha valami a meccsen nem megy jól, akkor azért inkább az edző felelőssége, mert ő látja kívülről, hogy mi a gond, neki kell úgy menedzselni a csapatot, hogy a továbbiakban a lehető legtöbbet hozzák ki magukból. Ennek szellemét nagyon éreztem a mi edzőnkél, ezért nagyon motiváló volt most is beszélgetni vele. Beszélgettünk arról is, hogy a röplabda, mint élsport, legalább annyira kiégeti a tinédzsereket, mint bármely más sportág, ugyanis hetente ötször van edzés, szombaton meg meccs. Tehát lényegében csak a vasárnap szabad, de az edzések kapcsán szó volt arról is, hogy egy-egy gyakorlatot nagyon sokáig gyakorolnak, amit szinte azonnal meg lehet unni. Tehát az élsportnál azonnal elvész a sport játék-jellege, és így mivel a gyerekek nem azt kapják, amit vártak, ezért sokan abbahagyják. Akik meg ott maradnak, azok meg szinte az egész gyerekkorukat (legalábbis egy részét biztos) feláldozzák. Tulajdonképpen ezért nézem egyre nagyobb szkepticizmussal az Olimpiát is, hiszen akik ott vannak, azok döntő többségében irgalmatlanul megdolgoztak érte, és valami olyan árat fizettek érte, ami lehet, hogy inkább túl sok. És csak azért, hogy egy világversenyen megmérkőzzenek, hogy annak az egyetlen nyertes nyakába akasszák az aranyérmet... Mert mennyire emlékezünk meg az ezüstérmesekről, és azokról, akik rosszabb helyezést értek el, de ők legalább annyi munkát fektettek az egész sportba, mint az, aki az aranyérmet nyerte. És igazából, ha jobban belegondolunk, az se feltétlen világdicsőség, hogy a magyaroknak vannakbőven aranyérmesei. Mert fordítsuk meg: Tudunk mondani német olimpiai bajnokot? Hollandot? Spanyolt, kínait, japánt, ausztrált?

Az élsport túl nagy árat kér, úgyhogy én nem bánom, hogy csak hobbiszinten maradt meg nekem a röplabda. Amíg játék a sport, addig mindent beleadok, amit csak tudok.

Ajánlottam az edzőnek a Haikyuu!!-t is, mondta, hogy még nem hallott róla, de örül, ha megvan a motiváció. Mondtam neki, hogy hivatásos röplabdások is elemzik az animét, annyira valósághű a megjelenítés, valamint a 2020-es Olimpián is a japán csapatnál Haikyuu!! dalokat játszottak be a meccsük alatt.

Kérdeztem arról is, hogy milyennek látott engem, és pont azt mondta vissza, amit gondoltam magamról. Megmondta őszintén, hogy látszott rajtam, hogy alig van sportolói múltam, mert még a kezdőnél is kezdőbb voltam. De látta rajtam, hogy akarom csinálni, és hogy kitartó voltam, akármennyire is kezdő voltam, és a félév végére sikerült felhozni magam egy olyan szintre, ahonnan már jobban lehet építkezni. Pont ezt érzékeltem én is magamon. Láttam a többieket, tudtam magamról, hogy az utolsók között vagyok, de megtanultam ezzel nem foglalkozni. Ők vannak ott, ahol vannak, én vagyok ott, ahol vagyok, az én feladatom az, hogy mindig egy kicsit jobb legyek annál, mint amit előzőleg nyújtottam. Nem mindig ment. Mentem akkor is edzeni, amikor rosszabb hangulatban voltam, hogy legalább annyival is tartalmasabb legyen a napom. Nem voltam jó akkor, de van egy érdekes stratégiám erre. Ha kimondom magamról akár hangosan is, hogy nem vagyok jó, azzal tudatosodik bennem, hogy problémák vannak, és valahogy jobb leszek egy kicsivel. Jobban összpontosítok, jobban figyelek arra, hogy jól csináljam a gyakorlatokat, és máris jobban megy, és ez egy kicsit növeli az önbizalmamat. Azt persze fontos tudni, hogy ilyenkor nem szidom le magam, sokkal inkább mintegy szembesülés a valósággal és ez érdekesmód, segít rajtam. És tényleg a félév végére lett meg az, hogy kezdtem az egyes gyakorlatokat magaménak érezni, és jobb lettem. Erre már lehet építkezni. Kíváncsi leszek, hogy meddig fogok tudni a tavaszi félév során.

És hogy milyen gyakorlatokat ajánlott? Elsőként atlétikai jellegűeket, mert elmondása szerint a röplabda atlétikai sportág, amit elsősorban lábbal játszunk, csak kapsz egy labdát a kezedbe. Tehát gyorsaság, ugrás, oldalazás, illetve hátrafele menet. Ezeket egyébként mind gyakoroltuk az edzéseken, úgyhogy nagyjából meg is van. Meg ezt tudom itthon is csinálni. Illetve labdás gyakorlatokat is tudok gyakorolni, mivel van röplabdám. Labdával három gyakorlatot ajánlott.

• Mivel mondtam neki, hogy nemcsak azzal van bajom, hogy nem tudom elég erősen elütni a labdát, hanem, hogy sokszor egyenesen sem megy fel, amikor feldobom, ezért erre azt ajánlotta, hogy nyújtott kézzel dobjam fel a labdát és kapjam el. Az elkapás egy sarkalatos dolog, ugyanis itt is az volt a gond (ezt csináltuk edzéseken is), hogy mindig mondta, hogy ha elmegy a labda, akkor menjünk utána, álljunk alá és úgy kapjuk el. Nekem ez volt a rákfeném, mert ha oldalra ment, akkor ösztönből oldalra nyúltam, és onnan folytattam. Elmondása szerint ez azért hibás, mert a legnagyobb erőt csak akkor tudom belevinni az ütésbe, ha elöl van a kezünk. Ezt tényleg érdemes lenne gyakorolni, mert ha oldalra megy a labda, akkor nulladik gondolatra oldalra utánanyúlok. És hogy mindig álljak a labda alá.
• Egy egyszerűbb, hogy tartsuk az egyik kezünkben a labdát és a másikkal csapjunk rá, ahogy csak tudunk. Ennek az a nyitja, hogy az ujjaknak kicsit szélesebbnek kell lenni és teljes tenyérrel kell rácsapni, mert úgy tudjuk kifejteni a legtöbb erőt a labdába. Ha van levegő a tenyér a labda között, akkor baj van. Mindig is tudtam, hogy a technikával van bajom.
• Ez kicsit komplexebb, és ez ment a legnehezebben az edzéseken. Ekkor nagyon közel kb. fél méteres távolságban álltunk a faltól. Feldobtuk a labdát és ahogy lejött, a falnak ütöttük. Akkor csináljuk jól, ha a labda ott marad és nem pattan el. Ehhez idő kellett nekem, mire ráéreztem, hogy pontosan hogy is kell csinálni, ugyanis módszeresen elpattant nekem a labda.

A félévi vizsgák mellett egyébként is kell némi pihenés és szellemi munkát fizikai aktivitással lehet kipihenni.

Haikyuu!! ismét

És már isten tudja hányadjára. Most azért kezdtem el újra nézni, mert magánszámításaim szerint... És most esik le, hogy elszámoltam magam. Az a lényeg, hogy azt gondoltam ki, hogy mivel tervek szerint nagyjából május végén megyek vissza Hollandiába szakmai gyakorlatra, ezért úgy kalkuláltam magamban, hogy ha minden hétköznap megnézek egy-egy epizódot, akkor pont május végére érnék a végére, mire kimennék Hollandiába, így a Haikyuu!! egyfajta visszaszámlálás lett volna. Összesen 85 rész, egy hónapban kb. 21-22 munkanap van, nagyjából négy hónap lett volna. Csak úgy gondoltam, hogy január és május között van négy hónap, csak azt kivettem a számításból, hogy január eleje és május eleje között van négy hónap. De kit érdekel? Az első rész első perceiben megint éreztem ugyanazt a varázst, mint amikor nagyon megszerettem az animét, és tudtam, hogy ez életem része lesz. Haikyuu!!-t nézni nekem már olyan, mint egy Mario játékkal játszani, ahol főleg a klasszikusoknál érzem ugyanazt a hangulatot, amit gyerekkoromban, a Haikyuu!!-val is ugyanez történik.

Úgyhogy akárhogy is számoltam el magam, élmény lesz újra megnézni.

Tom Gregory: Footprints

Ismét bebizonyosodott, hogy a mai napig érdemes rádiót hallgatni, mert fel lehet fedezni a jelenkorunkból is jó dalokat. Így igazából nemcsak azért hallgatok Radio Köln-t, hogy német beszédet halljak, vagy Radio 538-ot, hogy hollandot, hanem hogy felfedezzek olyan fantasztikusságokat, mint például Tom Gregory: Footprints című dala. Már első hallgatásra megérintett, majd rákerestem Spotify-on, ott hallgatva szerettem meg igazán a dalt. Gyönyörű, pont azok az érzelmek jelennek meg a dalban, amikkel azonosulni tudok.

Habár a zene dinamikus, a viszont szövege erősen lírai. Személyes megítélésem szerint a szöveget többféle módon lehet értelmezni abból a szempontból, hogy egy most megélt szerelem fájdalmáról szól, vagy elmúlt érzelmekre emlékszik vissza, ami mint lábnyom a hóban, nyomot hagyott benne és elkíséri, amíg él. Az ebből fakadó érzelmek erősödtek fel benne és ennek a fájdalmát énekli ki. Nagyon szépen énekel Tom Gregory, ezeket az érzelmeket nagyon szeretem egy férfitól. Mindig elérzékenyülök, amikor ezt a dalt hallom.

A zene is alátámasztja az énekben hallható érzelmeket, úgyhogy jól megírtak a dalt. Igaz a hangszerelés 21. századi rádióbarát stílusú, az kétségtelen, hogy jobb lenne, ha a zenében is tetten érhető lenne valami egyéniség, de fogjuk fel úgy, hogy valamit valamiért elven lett a zene rádióbarát. Hiszen ha nem játszaná a Radio Köln, akkor lehet, hogy nem is jutna el hozzám, és hogy még így is nagyon jó lett a dal, azt mondom, hogy nem nagy ár az, hogy a zenét a mai trendekhez igazították. De azt nem tudom megbocsájtani, hogy hogy a refrén elején a basszus szinte belehasít a fülembe, ha fülhallgatóval hallgatom a dalt. Ez a legnagyobb hibája a dalnak, de összességében nagyon szeretem ezeket az érzelmeket, és jól is adja elő az énekes.

Készült videoklip is a dalból, amit kétszer is megnéztem, mert eleinte nagyon furcsának tűnt. Inkább csalódás, mert nem érzékeltem, hogy az énekes teljes mértékig átélné, amiről énekel. De aztán másodjára már jobbnak láttam. Bár így is voltak jelenetek, ahol nem tetszett, de összességében nem lett rossz a klip. A viszálykodó szerelmes pár viszont érdekes ötlet, bár egy kicsit erőltetettnek éreztem, mert túlzottan dinamikusnak akarták bemutatni a közöttük levő konfliktust, ami beárnyékolja a kapcsolatukat. Kétségtelenül illik a zene dinamikájához, de személy szerint nem toltam volna ennyire túl az indulatokat. Valamivel békésebben érzékeltettem volna a párkapcsolat problémás mivoltát. Összességében azért nézhető lett a videoklip.

Örülök annak, hogy nyugaton is készülnek ilyen dalok. Nagyon szépek az érzelmek, átélhetők, jól énekli az énekes, így ez a dal a hibáival együtt szerethető. A Spotify linket is kitettem, jó szívvel ajánlom hallgatásra.

Ének: 9/10
Zene: 8/10
Szöveg: 9/10
Hangszerelés: 6/10
Borító: 6/10
Hangulat: 10/10

+ Csodálatosan érzelmes dal, teljességgel átélhető.
– A hangszerelés lehetett volna egyedibb, a basszus túl erős.

88%

Thalia: Arrasando

Továbbra is szeretnék megemlékezni az ezredforduló környékén nagy sikert aratott mexikói és dél-amerikai albumokra, egyrészt hogy egy kicsit helyére tegyem a megítélésüket, másrészt meg kicsit meglep, hogy van rájuk kereslet és mára sokkal inkább ritkaságnak számítanak a mexikói és dél-amerikai zenei kiadványok. Főleg Thalia albumait nehéz megtalálni. Mondjuk a Thalia-Natalia Oreiro párosból Thalia volt nálunk a kevésbé sikeres. Bár nem maradt el sokkal Natalia Oreirótól, de nem Thalia volt a magyar lemezeladási listák élén, talán annak idején kevesebbet is gyártottak belőle, így mostanra ritkaságnak számít, és bizony egy-egy albumáért többezer forintot is elkérnek. Hasonlóképp nehéz megtalálni az Arrasando albumot, mely szintén sikeresnek volt mondható a maga idejében.

A kiváló Amor a la Mexicana album után Thalia itt kezdett elmozdulni az elektronikus zene felé és kikacsintani Amerika felé, hogy onnan aztán a nagyokhoz hasonló világhírű karriert fusson be. Az eredmény? Tudunk róla azóta, amióta lecsengett nálunk a dél-amerikai sorozat-láz? Igen, annyira volt sikeres a kísérlet. De hogy milyen volt az első ilyen próbálkozása? Szerintem kifejezetten ígéretes. Ez még az az album, amire rá lehet mondani, hogy ha elektronikus zenével akarja meghódítani a mainstream zeneipart, ám legyen, de legalább itt még érzékelhető, hogy van stílusa. Itt még megkülönböztethető a többiektől és alapvetően egész jókra is sikeredtek a dalok. Az alábbiak.

1. Entre el Mar Y Una Estrella
2. Regresa a Mi
3. Reencarnación
4. Arrasando
5. No Hay Que Llorar
6. Quiero Amarte
7. Suerte en Mi
8. Menta Y Canela
9. Tumba la Casa
10. Pata Pata
11. Siempre Hay Cariño
12. Rosalinda

És nem is mindegyik dal elektronikus. Az Entre el Mar Y Una Estrella is lassú, kellemes dal, ahogy a Siempre Hay Cariñóban is az élő hangszerek dominálnak. Illetve hát ott a Rosalinda is, amelynek mexikói sorozat betétdala lévén autitentikusabb hangzása van. De ezek sem feltétlen az Amor a la Mexicana album dalai alapján íródtak, sokkal inkább az elektronikus dalokhoz írták az élő hangszerelésű dalokat is, ami abból a szempontból mindenképp jó, hogy az album így egységet alkot. Ugyanakkor az elektronikus dalokat is dicséri, hogy jól megférnek mellette az élő hangszerelésű dalok is.

Az egész album teljességgel vidám hangulatú, a dalok élnek, megerősíti a hallgató jókedvét. Egyedül a No hay que llorar az, ami szomorkásabb, de azon sem sírnánk feltétlen, mert sokkal inkább vigasztaló, bíztató, semmint elmélyítene a bánatunkban. Leginkább akkor szoktam ilyen dalt hallgatni, amikor valami bánt, de nem annyira, csak akkor jól esik egy kis lelki segítség, hogy felálljak és tovább tudjak lépni. A pozitív hangulat abban is tetten érhető, hogy a dalokban a magas hangok dominálnak. Mint az énekben, mint a zenében, a pozitív hangzás okán pedig csak még inkább hallgattatja magát az album. Főleg, hogy az énekesnő jól énekel, a dalok jól meg vannak írva. A szöveghez csak felületesen tudok hozzászólni, mert csak egy kicsit tudok spanyolul. Nagyon mélyenszántó, az élet titkait megfejtő szövegre nem kell számítani, inkább könnyed szövegeket írtak, mely igazodik a zene hangulatához. Bugyutának semmiképp nem mondanám, csak könnyedén veszi az életet. És jó érzés hallgatni az életnek azt a könnyedségét, amit Thalia prezentál nekünk ezzel az albummal.

A borító teljességgel nőies ezzel a rózsaszín árnyalatokkal. A háttér is, meg Thalia képeit is mindenhol rózsaszín színárnyalatot kapott. Néhány képen Thalia is erősen női pózban van (jó példa erre az első borító képe), ez is erősíti az album női mivoltát, ami kár abból a szempontból, hogy emiatt szinte teljesen kizárja a férfi hallgatóságot a közösségéből. Emiatt is volt gúny tárgya ez az album, nemcsak a mexikói sorozatok miatt.

Az album tökéletesen teljesíti funkcióját. Lazán, könnyedén szórakoztat, a szövegek nem tárják fel az élet igazságait, de szórakozásként nagyon jó hallgatni ezt az albumot. Erre rá lehet mondani, hogy ha Thalía meg akarja vetni a lábát az amerikai, mainstream zeneiparban, akkor ez az album jó alapot szolgáltat hozzá, és nagyon jó lett volna, ha a későbbiekben is megmarad ennél a zenei vonalnál, nem megy el abba a nagyon dallamtalan, mondanivalónak még a csírájával sem rendelkező dalokba. Lehet, hogy többre vitte volna. De ha nincs más, akkor itt ez az album, mely a maga hibáival együtt is szerethető, hallgatható.

Ének: 8/10
Zene: 7/10
Szöveg: 7/10
Hangszerelés: 8/10
Borító: 6/10
Hangulat: 9/10

+ Remek, könnyed pop album.
– Hiányzik a minőségi latin pop hangzásvilág.

80%

Összeállított edzésprogram

Azért, amit tudok, már ma elkezdek, hogy minél jobb eredményeket érjek el. A Ring Fit Adventure-ben állítottam össze magamnak edzésprogramokat, azokat kezdtem el mától csinálni. Van a programnak is saját maga által összeállított edzésprogramjai testrészenként, de azok expert módjai annyira azért nem merítenek ki. Illetve a hasizomfejlesztő résznél van egy olyan program, amit végképp nem tudok megcsinálni, az pedig a "hajó". "Boot"-nak van írva hollandul, gondolom az angol verzióban is "boat". Ott van az, hogy úgy kell felemeni fejet és a lábat, hogy a has a földön marad. Szerintem rosszul csinálom, mert a nyakamnál érzek olyan szintű fájdalmat, hogy muszáj abbahagynom, mert úgy érzem, el fog törni. Úgyhogy inkább saját edzésprogramot állítottam össze, méghozzá kettőt.

Az elsőben kar- és mellizomfejlesztő gyakorlatok vannak.

Ring-Con összenyomásával lehet a gyakorlatok egy részét kivitelezni. Érzem is, hogy dolgozik a karom, miközben csinálom a gyakorlatokat. Egyébként mind a hét gyakorlat esetében a legmagasabb mennyiség van beállítva. Végig is tudom csinálni, de egyszer-egyszer leeresztem a karomat kb. 5 másodpercre lazításként, amikor már végképp érzékelem, hogy fáj. Az utolsó három mini-játékot meg egyelőre kezdő szinten játszom, mert ott az ügyesség is számít. Annyira jó még nem vagyok bennük, olyan sokat nem játszom őket, de ha majd jól fog menni, akkor emelni fogom a szintet. Egyébként elégedett vagyok ezzel a programmal, megdolgoztatja a karomat.

Na de a hasizom...

Hát nem vagyok normális ezzel a programmal. Teljesen kicsináltam magam a végére. Nagyon durva volt már, a végére nagyon fájt már mindenem. A planken is nagyon durva, hogy végig úgy kell maradni és húszszor felemelni a csípőmet. Irgalmatlanul megszenvedem ezeket a gyakorlatokat. Mivel ezekhez a gyakorlatokhoz nem kell feltétlen a Ring-Con (kivéve a 8. gyakorlathoz), ezért ezt bárki csinálhatja.

Ezzel megteremtem magamnak az ideális külső alapjait. Akármennyire is nehéz volt, a végén jól éreztem magam, mert úgy éreztem, hogy tettem magamért, ami nagyon jó érzéssel töltött el. Mintegy első lépésként éltem meg, azt gondolom, hogy innen már csak előre vezet út.

Tervek nagyvonalakban 2022-re

Nos, eljött 2022, ami engem egyedül ért, így egymagam ünnepeltem. Többeknek is tetszett a kép, amit megosztottam, ezért úgy döntöttem, hogy ide is kiteszem. Így, hogy teljesen introvertált vagyok, nagyon jól elvagyok egyedül, így nem zavart, hogy egyedül voltam újévkor is, elvoltam egymagam.

Egyébként annak ellenére, hogy voltak kudarcok, mélypontok 2021-ben, nem éltem meg annyira tragikusnak a tavalyi évet, mert sokat tanultam belőle. Úgy érzem, hogy kellő muníciót kaptam arra, hogy 2022-re komolyabb változtatásokat hajtsak végre. Persze még vannak kételyek, kérdések, de bízom benne, hogy azok is megválaszoltatnak az idők során.

Azért is fogadtam meg 2022-re, hogy ez lesz a változtatás éve nálam, mert idén lépek abba a korba, amikor Okui Masami megjelentette a ReBirth albumát, így elhatároztam, hogy ez az év számomra is az újjászületés, a megújulás éve lesz. És hogy pontosan mit takar ez nálam? Az alábbiakat:

• Komolyabb testedzés: Ennek az alapjait még decemberben kezdtem el csinálni, amikor a Ring Fit Adventure-ben elkezdtem kimondottan a felsőtestre edzeni. Ezt fogom komolyabban csinálni. Az ötlet az ősz során jött, akkor elkezdtem utánanézni, hogyan lehet műtéti úton segíteni, de amikor láttam, hogy 600-800.000 forint egy ilyen jellegű plasztikai, helyreállító műtét... nagyon durva, ezt még akkor se vállalnám be, ha lenne rá pénzem. Egyszerűen annyira hatalmas sok pénz, hogy bőven tudnám másra költeni, ami hasznosabb. Utána kezdtem el gondolkodni azon, hogy lehet-e ezen egy alakformáló edzéssel segíteni. Meg is kérdeztem röplabdán mindkét edzőt, szerintük igen. Bár az egyikük mondta, hogy annyira nem ért hozzá, ezért javasolta, hogy inkább konditeremben keressek fel személyi edzőt, és az ő segítségét kérjem. Na ez már sokkal jobban tetszett, mert egy konditerem bérlete sokkal inkább megfizethető, és ha jók a sejtéseim, egy személyi edző segítségét is igénybe vehetem azon a pénzen. Szerintem ez lesz majd idővel, de nem is feltétlen a pénzhiány miatt nem veszem most igénybe, hanem mert utazgatok Békéscsaba és Budapest között, nem tudok sokáig egy konditerembe járni. De addig a magam személyes konditermét használom, a Ring Fit Adventure-t. Itt is lehet bizonyos testrészekre edzeni, illetve saját edzésprogramot összeállítani. Valószínűleg ez lesz a nyerő számomra. Úgyhogy ezzel fogok komolyan foglalkozni.
• Visszatérés Hollandiába: Ezt mindenképpen így vagy úgy, de megcsinálom. Az volt az egyik kudarcom, hogy haza kellett jönnöm, de idővel rájöttem, hogy én hol hibáztam, és bízom abban, hogy visszatértemkor tudom másképp csinálni a dolgokat. Igyekszek egy megbízható B1-es szintre feljönni hollandból, azzal már el lehet boldogulni az országban. És akkor ott könnyebb lesz elérni a B2-es szintet. Nemrég értesültem róla, és nagyon jó érzéssel töltött el, hogy az Erasmus szakmai gyakorlat pályázatomat végülis nem törölték. Az a rövid történet, hogy tavaly tavasszal nem sikerült gyakorlati helyet találni, és ezt be is jelentettem, egyben úgy értelmeztem ezt, hogy egyúttal a pályázatot is lemondom. De úgy tűnik, hogy ők ezt másképp gondolták, és a pályázatom érvényes 2022. június 30-ig. Csak az kell, hogy addig találjak egy megfelelő gyakorlati helyet. Ez pedig nagyon jó kiindulópont lesz arra, hogy Hollandiában elkezdjem az életemet. Addig kikutatom ott a munkakeresés rejtelmeit, lehetőségeit, és onnan már könnyebb lesz végleges munkát találni. Úgyhogy alakul ez is.
• Megfelelő párkapcsolat: Ez lesz a legnehezebb, mert erre már tavaly is tettem érdemben lépéseket, de csak megerősíteni tudom, hogy mennyire nehéz megfelelő párkapcsolatot találni. Nagyon idióta szituációkba lehet keveredni, amik néha megálljt parancsolnak nálam, mert csak megismétlődik. Ugyanis két olyan eset volt az elmúlt években, amikor nagyon gyorsan, alig pár órás ismertség után, úgyszólván egymás karjaiba borultunk boldogságunkban. Na most az ilyen az viharsebességgel kialakult kapcsolatok értek véget a leggyorsabban és a legcsúnyábban. Méghozzá azért, mert alig ismerve egymást, túl nagy érzelmekkel vágtunk bele a kapcsolatba, aztán a nagy érzelmek hevében derültek ki a hibák egymással kapcsolatosan, és hogy annyira mégsem "fancy" a közös élet. A második ilyen eset után fogadtam meg, hogy szeretni szabad már az elejétől, de párkapcsolatba csak akkor megyek bele, ha biztos vagyok abban, hogy a hibáinkkal együtt el tudjuk fogadni egymást olyannak, amilyenek vagyunk, és elvárások nélkül szeretjük egymást. Ahol elvárás van, ott nincs tiszta érzelem. Na most ezek után bepróbálkoztak nálam egy néhányan, de soha nem lett több ebből rövid ismerkedős beszélgetéseknél. Mert én tényleg lassú mederben szeretném indítani a dolgot, mintegy barátként kezdeni, lássuk, mi sül ki belőle. De a másik meg egyből párkapcsolatot akar, és ha egyből, néhány órás beszélgetésből az jön le neki, hogy nem vagyok alkalmas neki párnak, akkor kvázi dob engem. Nem is leszek alkalmas annak, aki gyors visszacsatolást vár tőlem, mert lassan, fokozatosan nyílok meg, ahogy a másiknál is fokozatosan tapasztalom meg a személyét. Ugyan vannak első megérzéseim arról, hogy alkalmas lehet-e a másik a páromnak, de csak ez alapján dönteni rettenetesen nagy éretlenségre vall. Erre főleg a fentebb említett két példa után jöttem rá. Mert vannak dolgok, amik tényleg csak idővel derülnek ki, így változhat a vélemény a másikról. Ugyanakkor érdemes adni az első megérzésekre, és ha valaki szimpatikus, azt jobban szeretni, de be kell kapcsolni az észnek, és kordában kell tartani az érzelmeket. Ugyanakkor amennyire lehet, érdemes szabadjára engedni az érzelmeket, mert az inspirálhat, motiválhat a fejlődésre. Ha pedig az első megérzések alapján nem vagyok alkalmas, akkor is lehetne beszélgetni, mert miért is ne lehetnénk barátok? Barátokat szerezni meg mindig jó. Aztán az alakulhat idővel.

Az biztos, hogy a párkapcsolat a leginkább ingoványos terület, mert nemcsak rajtam múlik, hanem a másik félen is. A testedzés, és a jövőmet Hollandiával kapcsolatosan tudom magam irányítani döntő tobbségében, de a párkapcsolat az más téma ebből a szempontból, így azt érzem a leginkább bizonytalannak, hogy az megvalósulhat-e. De amit tudok, megteszek érte.