2020. január 10., péntek

Első gondolatok a Haikyuu!! TO THE TOP első részéről

Hát, végül eljött a várva várt nap! Elstartolt a Haikyuu!! 4. évada, amit rajongók, annyira vártunk, mint a kedvenc játékunk megjelenését! És komolyan, olyan érzésem volt egész nap, mintha egy régóta várt Nintendo játék jelent volna meg ma, amit alig vártam, hogy kezembe vegyek, és elsők között játszhassak! Konkrétan a Twitter és a Facebook is valósággal fel volt robbantva. Mindenhol Haikyuu!! volt, még volt külön interjú Murase Ayumu-val, Ishikawa Kaitóval, valamint a BURNOUT SYNDROMES-zal az animével kapcsolatosan. Elképesztő, hogy az együttes is mennyire benne van a Haikyuu!!-ban, mintha tényleg szeretnék ezt az animét, és nemcsak kiszabott munkaként énekelték el az új openinget, a PHOENIX-et. Nagyon nehezen, de végre eljött a nagy nap! 2020. január 10. számomra a Haikyuu!! újjászületésének napja!

Bár eléggé problémásan jelent meg az interneten, mert egyszerre néztem a HorribleSubs-on és a nyaa.si-n, hogy mikor kerül ki letöltésre angol felirattal. Késve érkezett meg, kicsit féltékeny is voltam, hogy Japánban a mi időnk szerint 17:25-kor már láthatták az animét. Már akkor be voltam zsongva, hogy mi miért nem láthatjuk. Nekünk a mi időnk szerint 18:30-ra ígérte a HorribleSubs a megjelenést, de ezt nem tudták tartani (előbb a CrunchyRoll-on megy le, ők onnen szedik le). Percenként frissítettem az oldalt, hogy kikerüljön, de semmi. Valósággal szétspammeltem a Discord Haikyuu!! reddit szerverét, hogy megöl a várakozás, és sehol semmi. Most teljességgel szabadjára engedtem a gyermeki énemet (nem mintha nagyon korlátoznám...), de mivel rajongókkal voltam körülvéve, ezért voltak, akik velem tartottak. Nagyon kedves francia barátom, TuyNOM elővette szokásos formáját, és mondta, hogy Kageyama nem akar engem párjául. De hát mit tud ő?

Előbb került ki spanyol felirattal letöltésre, és mivel nem tudtam kivárni, megnézem spanyolul. Minimálisat tudok spanyolul, ahogy azt a Coco-ról szóló postban írtam, úgyhogy nagyon keveset értettem első ízben az animéből. De erre a képre már az első előzetes videóknál is felfigyeltem, most hogy láttam az animében, lementettem magamnak:

Hacsak nem lesz jobb kép, de ez számomra a 4. évad szimbóluma. Annyira aranyos ez a jelenet. Végül elérhető lett az anime angol felirattal is, itt tudtam meg, hogy Kageyama és Tsukishima (külön) edzőtáborba kerülnek, ahova Hinata is szeretett kijutni, de végül nem hívták meg. Tiszta méreg volt emiatt, Kageyama meg megeresztett egy gonosz mosolyt Hinata felé. Erről már most kijelentem, hogy ott lesz minden idők legemlékezetesebb jelenetei között ebben az évadban. Bár a "HINATA, BOKE!!" felkiáltás hiányzott.

Amivel nem vagyok teljesen elégedett, azok a szinkronhangok. Szinte mindenki megmaradt, de azt éreztem, hogy azért a seiyuu-knak is sok volt ez a 3 év szünet. Olyan érzetet keltett, mintha nem teljesen rázódtak volna bele a Haikyuu!!-ba, kicsit lazának tűntek a szinkronhangok. Az ugye tudható, hogy Ukai Keishin eredeti seiyuu-ja, Tanaka Kazunari meghalt a 3. évad felvétele során, a helyére pedig Egawa Hisao jött. Hát mit mondjak, eléggé meglepett, hogy teljesen más hangon szólalt meg a coach. Bár abból a szempontból teljesen jó hangot választottak neki, hogy rekedtesebb hangja volt. Ami azért jó, mert hát Ukai coach valósággal láncdohányos, így kijelenthető, hogy a sok dohányzás következményét hallhatjuk a hangjában. Akit legfurcsább volt hallani, az Murase Ayumu, azaz Hinata hangját. Talán változott is a hangja, de nekem ő tűnt a leglazábbnak. Nem jött át tőle az a "Hinata-életérzés". Remélem, a későbbiekben jobb lesz.

Amúgy az egész első rész maga a tökéletesség, természetesen 10/10 pontot kapott általam, de hát most az elvakult rajongó is beszél belőlem, aki úgy várta már az animét, mint az éhező a falat kenyeret. Ráadásul a rajzstílust is szokni kell, ami nem tudom, hogy fog-e menni. Az az igazság, hogy sokkal csúnyább a réginél. Azt gondolom, hogy megszeretni nem lehet, csak megszokni. Ahogy a manga új fejezeteinek rajzstílusát is. De ez mind semmiség, hiszen 25 új Haikyuu!! rész vár ránk!

2020. január 8., szerda

Internetes játék

Az egyik barátomnak köszönhetően nemrég kaptam rá egy internetes játékra, mely a diep.io weboldalon játszható. Ez egy teljesen ingyenesen és szabadon játszható játék, amibe bárki becsatlakozhat. Ez egy sajátságos lövöldözős játék, ahol a játékosok maguk a tankok, fegyverek. Különböző elemeket lehet szétlőni, de lehet játszani egymás ellen is.

Ahogy a képen is látható, teljesen barátságos játékról van szó, semmi komoly gyilkosság nincs benne. Az egész játék a képességek fejlesztéséről szól. Alapvetően három elem van a játékban, a sárga négyzet, ami 10 pontot ér, a piros háromszög, ami 15 pontot ér, a kék ötszög pedig 25 pontot. Ennek arányában nyilván nehezebb szétlőni azokat, amik több pontot érnek. Ahogy gyűlnek a pontok, úgy lépünk szintet. Minden egyes szintlépéskor fejleszthetjünk a tankunkat. Ennek 8 módja van:

  1. Health Regen(eration) (Támadás után visszanő az "életerőnk")
  2. Max Health (Erősebb lesz a tank)
  3. Body Damage (Ellenállóbb a sebzésekkel szemben)
  4. Bullet Speed (A lövedékünk gyorsasága)
  5. Bullet Penetration (Minél erősebb, annál több tárgyon megy át a lövedékünk)
  6. Bullet Damage (A lövedék erőssége. Minél erősebb, annál többet sebez)
  7. Reload (A lövés "gyakoriságát" határozza meg. Minél erősebb, annál hamarabb töltődik)
  8. Movement Speed (A tankunk sebességét határozza meg)

Ezek közül tetszőlegesen választhatjuk, hogyan szeretnénk a fegyverünket fejleszteni. Mindegyiket 8 fokozattal lehet fejleszteni, természetesen abban lesz a fegyverünk erős. Így a játékunk lehet támadó és védekező. Mivel én még nagyon kezdő vagyok, ezért inkább védekező módban szoktam játszani. Például a tankom sebességét a maximálisra állítom, hogy gyorsan tudjak menekülni a támadások elől, illetve ki tudjam kerülni a lövedékeket. Még tanulom a játékot, és azért esik nehezemre fejlődni benne, mert hihetetlenül taktikus játék. Technikailag nagyon fejlett. Az ilyen taktikus játékokban pedig általában lassan szoktam fejlődni. Meglátom, meg felismerem, hogy a másik hogy játszik, de nehezen tudom alkalmazni.

Tudomásom szerint a 45-ös a maximális szint. És egy idő után már nem lehet minden egyes szintemelkedés után fejleszteni. 33 csíkkal lehet akkor erősíteni a képességeinket. 8×8, tehát összesen 64 lehetőség van, ebből a 64-ből 33-at választhatunk ki, teljesen tetszőleges, hogy melyiket fejlesztjük.

Többféle játékmód is van, mi legtöbbször a Sandbox-ban játszottunk, mert itt tudunk csak mi ketten játszani. Itt nem is kell semmit csinálni, hogy fejlődjünk, elég nyomva tartani a K gombot, és egyből 45-ös szinten játszhatunk. Egérrel egyszerűbb játszani. Ha erre nincs lehetőség, akkor az E gombot nyomba tartva lövöldözik a fegyverünk folyamatosan (Auro Fire), ezzel megkönnyíthetjük az irányítást. Tapasztalatom szerint nehéz egér nélkül játszani, próbáltam. Itt elsősorban tanítgatott, de nincs mit szépíteni: nehéz dolga van velem. Szerintem ezért is döntött úgy egy idő után, hogy inkább menjünk közös játékba, egy nagyobb szerverre. Itt sokan játszunk egyszerre, van a két csapatos (2 Team), illetve négy csapatos (4 Team) játék. Mivel a csapattagok egymást nem tudják sebezni, ezért nekem a 2 csapatos a jobb, mert többen vannak mellettem. Itt nem lehet a K gomb nyomva tartásával azonnal 45-ös szintre kerülni, így folyamatosan kell fejleszteni. Eleinte természetesen elemek lövésével fejlesztem a fegyveremet, aztán, ha úgy alakul, akkor megyek harcolni. De azt tapasztalom, hogy nem érdemes magánakciót folytatni. Nem egyszer fordult elő velem, hogy az ellenfél csapatból egyszerre négyen is lerohantak, én meg persze azonnal bevégzem. Ebből kifolyólag a négyes csapat nehezebb, mivel kevesebben vannak mellettem. Ami igazán nehéz, az a Free For All (FFA), mert itt mindenki mindenki ellen van. A többi játékmódot nem próbáltam.

A fegyverek arzenálja igencsak széleskörű. Mindegyiknek megvan a maga erőssége, gyenge pontja, ezekre külön blogpostot lehetne szánni. De azért se írnék róluk külön, mert még nem ismerem mindegyiket kellőképp. De érdekes tapasztalgatni őket.

Szóval, kezdő vagyok még ebben a játékban, de élvezem. Nemigen van még koncepció, ahogy játsszak. De ha kidolgozok valamit, akkor egész jól menne.

2020. január 6., hétfő

Haikyuu!! DVD és Blu-ray összehasonlító képek

A gyűjtőszenvedély, hogy amit szeretek, azt több formátumban megveszem, az többek között abból fakad, hogy abban az időszakomban, amikor nagyon gyűjtöttem a műsoros kazettákat, látva egymás mellett ugyanannak az albumnak a kazetta és CD változatát, az az érzésem támadt, hogy van annyi különbség a két kiadás között, hogy mind a kettőt megvegyem abból, ami komolyan érdekel. Így jött az, hogy CD-ket is elkezdtem komolyan gyűjteni. Habár mára a kazetta-korszaknak régesrég leáldozott, CD-t is már inkább csak a gyűjtők vesznek, ezért más formában élem meg a gyűjtőszenvedélyem ezen sajátos formáját. Például játékokat veszek meg több kiadásban, illetve filmek kapcsán megveszem DVD-n és Blu-rayen is, ha kapható.

Így van az, hogy a Haikyuu!! esetében evidenssé vált, hogy megveszem mind a két kiadást, ami megjelent Angliában. Hogy aztán abból három lett végül, az a véletlen műve. Mindenesetre mutatnék képeket arról, hogy néznek ki.

Először a brit kiadású DVD és Blu-ray kerül bemutatásra.

Másodízben pedig jöjjön a kétféle Blu-ray kiadás, ami megvan. A brit és az amerikai. Arról már írtam, hogy lett meg az amerikai, nem is ismételném magam. De megmutatom ezeket is.

A képeken is látható, hogy nemcsak azért preferálom a brit változatot, mert az az európai, hanem mert van belső képe, nem utolsósorban vastagabb tokban van, ami szintén növeli számomra a kiadvány értékét.

2019. december 31., kedd

Zenei összegzés 2019-re

No, mivel év vége, ezért összegezném az idei évemet 2019-re vonatkozóan. Vágjunk is bele a közepébe, mert semmi meglepetés nincs abban, hogy ez az év számomra teljességgel a Haikyuu!!-ról szólt. Nemcsak zenei téren, de az anime, manga terén is, nem utolsó sorban szereztem néhány külföldi barátot a Haikyuu!!-nak köszönhetően, hogy meg ne feledkezzek arról a párkapcsolatról, ami ugyan véget ért, és fájt is, de ami könnyebbség, hogy megmaradtunk barátnak. Szóval nem túlzás kijelenteni, hogy a Haikyuu!! teljesen megváltoztatta az életemet, olyan hatással van rám, hogy gyerekkoromban Super Mario és 20 évesen Hayashibara Megumi és Okui Masami. Így az idei zenei hallgatásaim is eléggé egyhangúnak mondhatók, ugyanakkor minden rekordot megdöntöttek. Egyetlen egy előadót, albumot és dalt nem hallgattam annyiszor, mint az első helyen lévőket. Lássuk is a listát.

Top 10 előadó 2019

  1. Hayashi Yuuki (4.372)
  2. Tachibana Asami (2.727)
  3. SPYAIR (658)
  4. Okui Masami (486)
  5. NICO Touches the Walls (455)
  6. tacica (358)
  7. Rammstein (257)
  8. BURNOUT SYNDROMES (242)
  9. Sukima Switch (217)
  10. Suara (197)

Top 10 album 2019

  1. Haikyuu!! COMPLETE BEST (1.642)
  2. TV animation: Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru Original Soundtrack (1.595)
  3. TV animation: Haikyuu!! Original Soundtrack vol. 1 (1.203)
  4. TV animation: Haikyuu!! Original Soundtrack vol. 2 (1.183)
  5. TV animation: Haikyuu!! Karasuno Koukou VS Shirotorizawa Gakuen Koukou Original Soundtrack (1.175)
  6. TV animation: Haikyuu!! Second Season Original Soundtrack VOL. 1 (1.116)
  7. TV animation: Haikyuu!! Second Season Original Soundtrack VOL. 2 (763)
  8. Kern András: Harry Potter és a Bölcsek Köve hangoskönyv (178)
  9. Metallica: Load (177)
  10. Rammstein: Rammstein (102)

Top 10 kislemez 2019

  1. SPYAIR: Imagination (288)
  2. Mark Ronson: Nothing Breaks like a Heart (147)
  3. David Guetta: Stay (Don't Go Away) (144)
  4. JAM Project: THE EXCEEDER (141)
  5. NICO Touches the Walls: Mashi Mashi (122)
  6. LOTTE & Max Griesinger: Auf das, was da noch kommt (113)
  7. T.M.Revolution: HOT LIMIT (89)
  8. Calvin Harris & Dua Lipa: One Kiss (71)
  9. Suara: Tenmei no Marionette (67)
  10. tacica: Hatsunetsu (45)

Top 100 dalok 2019

  1. Tachibana Asami: Tantan (519)
  2. Hayashi Yuuki: Explanation (484)
  3. Hayashi Yuuki: Zasshoku (480)
  4. Tachibana Asami: Tsuki no Wa (417)
  5. SPYAIR: Imagination (352)
  6. Hayashi Yuuki: Kodoku (316)
  7. Hayashi Yuuki: Kake (306)
  8. Tachibana Asami: Umaku Ikanai (306)
  9. Hayashi Yuuki: "1 Ten" (295)
  10. NICO Touches the Walls: Mashi Mashi (217)
  11. NICO Touches the Walls: Tenchi Gaeshi (197)
  12. tacica: LEO (182)
  13. Hayashi Yuuki: Court Jou no Ou-sama (179)
  14. Sukima Switch: Ah Yeah!! (178)
  15. Ishizaki Huwie: Hoshi wo Tsukamaete (169)
  16. Hayashi Yuuki: Chousokkou (163)
  17. tacica: Hatsunetsu (157)
  18. SPYAIR: I'm a Believer (152)
  19. Mark Ronson: Nothing Breaks Like a Heart (147)
  20. Metallica: Until it Sleeps (146)
  21. David Guetta: Stay (Don't Go Away) (144)
  22. Tachibana Asami: Aseri (128)
  23. Galileo Galilei: Climber (127)
  24. SPYAIR: Trust your anthem (124)
  25. BURNOUT SYNDROMES: FLY HIGH!! (119)
  26. BURNOUT SYNDROMES: Hikari Are (116)
  27. LOTTE & Max Griesinger: Auf das, was da noch kommt (114)
  28. Tachibana Asami: Fukurou (112)
  29. Tachibana Asami: Koujounachi no Tatakai (107)
  30. Hayashi Yuuki: Nebari (107)
  31. Pearl Jam: Even Flow
  32. JAM Project: NEW BLUE
  33. T.M.Revolution: HOT LIMIT
  34. Hayashi Yuuki: Kako
  35. Hayashi Yuuki: Otonatachi
  36. Rammstein: Deutschland
  37. Kanno Yoko: von (feat. Armór Dan)
  38. Cavin Harris and Dua Lupa: One Kiss
  39. Hayashi Yuuki: Juuintachi
  40. Misokkasu: Rising Rainbow
  41. Madonna: Nobody Knows Me
  42. Okui Masami: Akasha
  43. Dua Lipa: New Rules
  44. JAM Project. NEW BLUE (off vocal)
  45. Suara: Tenmei no Marionette
  46. Hayashi Yuuki: Koutekishuu
  47. Depeche Mode: Martyr
  48. Taro Bando & Hajime Wakai: Title BGM
  49. Avicii: Hey Brother
  50. Yonekura Chihiro: Promise
  51. Duy Manh: Xin Duoc Hoai Mong
  52. Red Hot Chili Peppers: By the Way
  53. Tachibana Asami: Hinata to Kageyama
  54. In-Grid: Tu es Foutu
  55. Tachibana Asami: Tsuki no De
  56. Alter Bridge: Show Me a Leader
  57. Calvin Harris and Sam Smith: Promises
  58. Shapeshifters: Lola's Theme
  59. Rammstein: Du hast
  60. Hayashi Yuuki: Itadaki no Keshiki
  61. Morikubo Shoutaro: FOCUS
  62. Aimer: Dareka, Umi wo.
  63. Aya Tanaka: Space Match
  64. Hayashi Yuuki: Haikyuu!!
  65. Bikini: Veled akarok
  66. Taro Bando & Hajime Wakai: THE LONG DISTANCE OF MURDER
  67. Hayashi Yuuki: Hon'ne
  68. Eruption: One Way Ticket
  69. Michael Schulte: All I Need
  70. Suara: Uruwashiki Sekai
  71. John Newman: Love Me Again
  72. meg rock: clover
  73. Sasaki Sayaka: Kamon
  74. Hayashi Yuuki: Sakusen Kaigi
  75. Felix Jaehn: Love on Myself
  76. Metallica: King Nothing
  77. Hayashi Yuuki: Youchou
  78. Hayashi Yuuki: Kagaku Henka
  79. Hayashi Yuuki: Kageyama Tobio
  80. Hayashi Yuuki: Akogare
  81. Hayashi Yuuki: Toppakou
  82. Tachibana Asami: Se-n-pa-i
  83. Hayashi Yuuki: Senpai no Jitsuryoku
  84. MARGINAL#4: GALAXYLINER
  85. Ozaki Yuuki: Trigger
  86. Hayashi Yuuki: Trauma
  87. Hayashi Yuuki: Saikyou no Otori
  88. Hayashi Yuuki: Henjin Sokkou
  89. Hayashi Yuuki: Haisha
  90. Hayashi Yuuki: Shiai wo Kasaneru Tani ni
  91. Hayashi Yuuki: Shinka
  92. Hayashi Yuuki: Omoshiroi Team
  93. Tachibana Asami: "Murabito B"
  94. Hayashi Yuuki: Oikawa Tooru
  95. Tachibana Asami: Ikari
  96. Daddy Yankee: Con Calma
  97. Imany: Don't Be So Shy
  98. Sakura Kumi: Mew Lettuce no Theme
  99. Hayashi Yuuki: Combi Tanjou
  100. Hayashi Yuuki: Team Mate

Forrás: Last.fm profil

A világmegváltó középiskolás élet

Három éve ősszel kezdtem el nézni a Danshi Koukousei no Nichijou-t. Nem voltam már tőle akkor sem elragadtatva, és nem értettem, hogy miért van ekkora felhajtás az anime körül. Aztán a 7. rész volt az akkor, amikor már annyira rossznak tartottam az egészet, hogy egy hangos átkozódással kikapcsoltam az animét, és dobtam az egészet. Akkor természetesen 1 pontot kapott.

Sokáig nem is változtak az érzéseim irányába, de most olyan érzésem volt, hogy megéltem annyi változást az életben, hogy el tudom fogadni az animét. El is kezdtem, ma néztem meg a 3. részt. Azt most sem mondanám, hogy nagyon jónak tartom az animét, de sokat javult a személyes véleményem róla.

Három középiskolás srác mindennapi életébe nyerhetünk betekintést. Tipikus középiskolások: csak élnek a mindennapokban, szemmel láthatóan semmilyen vágyaik, álmaik nincsenek. Azt tippelem, hogy azért népszerű és kifejezetten pozitívan értékelt az anime, mert sokan magukra ismernek. Akár a mostani tinédzserek esetében a jelenüket látják az animében, akár az idősebbek a gondtalan kamaszkorukat látják a fiúkban. Én is személyes ok miatt gyűlöltem az animét. Lényegében összefoglalva, nekem nem adatott meg ez az élet. Ugyan volt volt társasági életem gimnáziumban, beszélgettem, barátkoztam, de ha összefoglalnám magamban ezeket az éveket, nem szívesen emlékszek vissza erre az időszakra. Talán lehet azt mondani, hogy legbelül hiányzott nekem ez. És el is tudom fogadni, hogy ezek a tények. Ezért is van az, hogy az utóbbi időkben (főleg a párkapcsolatból való szakítás hatására) elkezdtem dolgozni magamon, és oda jutottam magamban, hogy el tudom fogadni, hogy ez hiányzik nekem, és így az animét is másképp látom.

A maga módján ugyanis kiválóan jeleníti meg a fiúk mindennapi életét. Ahogy írtam feljebb, céltalanul élnek a nagyvilágba, csinálják a maguk dolgait, nem tűnik úgy, hogy lennének álmaik az életükben. Igazából ez is ok volt arra, hogy akkor miért nem szerettem az animét. Mit lehet érdekes történetet kihozni három ilyen semmirekellő srácból? Erre csak egy választ tudok elképzelni: Önreflexió. Sokan magukra ismernek. És így, hogy sok mindent másképp látok, már én is azt tudom mondani erre az animére, hogy vannak ilyen fiúk, és miért is ne nézzek róluk egy történetet? De azt gondolom, hogy nagyon jónak semmiképp nem fogom tartani ezt az animét, de érdekességként mindenképp jó nézni.

2019. december 29., vasárnap

Haikyuu!! Blu-ray bemutató

Most nem igazán írtam, mert sok mindennel el vagyok havazva, ráadásul a vizsgákra is tanulok... Azon gondolkodtam, hogy a vizsgák nem lennének, akkor is bőven tartalmas lenne egy napom.

Karácsonyra megkaptam a Haikyuu!! Blu-ray brit kiadását. Írtam arról, hogy megvan Blu-rayen az anime, de az az amerikai kiadás. Nem is értem, hogyhogy azt kaptam meg annak idején nyár elején, amikor a brit eBay-ről rendeltem meg. De ez jött meg. Aztán utólag megnéztem a képet, és én voltam figyelmetlen. Igazság szerint, hogy csalódásként éltem meg, hogy végül az amerikait kaptam meg, gondolkodtam is akkor azon, hogy visszaküldjem, de aztán mégsem. Egyrészt addig is tudtam Full HD-ben nézni, másrészt ha egyébként is akkora gyűjteményt akarok felhalmozni a Haikyuu!!-ból, hogy egy külön szobát megtöltene, akkor megtartom.

És megtartom így is, hogy most már végre megvan a brit kiadású Blu-ray. Gyűjtő vagyok, az egyik szenvedélyem, hogy ha valamit nagyon szeretek, abból minél több kiadást megveszek. Ahogy a Haikyuu!! mangát is gyűjtöm japánul, angolul és németül. Ez már csak nyelvgyakorlásra is kiváló. Bár a két Blu-ray közül, ami megvan, jobban tetszik a brit változat, mert ennek vastagabb a tokja, és a belső borítóján van kép is. Ha hazamegyek, majd mutatok összehasonlító képeket.

A hátulja igazából totál ugyanúgy néz ki, mint az amerikai változaté, csak ami megkülönbözteti tőle, az az "Animatsu" logo (Az Animatsu forgalmazza Angliában az anime DVD-ket és Blu-ray-eket), valamint a "PG" és "12" jelek, melyek a brit korhatár megjelölések. A borító egyébként tetszik. Igényes munka, emlékeztet az első kiadású DVD-k borítóira, amikor még odafigyeltek a borítók minőségére.

Itt vannak a belső képek, amiről beszéltem, amik számomra szintén növelik a kiadvány minőségét. Három Blu-ray lemezen van rajta a 25 rész, az első megjelenésen 2 lemez tartalmazza az első 13 részt, míg a másodikon pedig 1 lemezen van rajta a második 12 rész. A részek eléggé egyenlőtlenül vannak elosztva. Az első lemezen 9 rész van, a másodikon 4 + az extrák, a harmadik lemezen meg a 12 rész.

Nos, ami a belbecset illeti, maga a képminőség tökéletes, amivel személy szerint kifogásom van, az a hangminőség. Bár DTS-HD minőség, de csak 2.0. Pedig azt gondolnám, hogy az 5.1-es hangminőség már általános, főleg Blu-ray-en. Extrák tekintetében sem vagyunk eleresztve, ugyanis a creditless opening és ending mellett néhány Sentai által forgalmazott anime bemutatóját nézhetjük meg. És az az igazság, hogy No Game No Life bemutatót nézni Haikyuu!! Blu-rayen, számomra inkább kiábrándító, mivel számomra az az legszörnyűbb anime. De a kép szerencsére kiváló minőségű.

Talán furcsának hangzik, de jobban szeretem a brit változaton nézni az animét. Igazából fogalmam sincs, miért. De azért jó gyári kiadványon nézni az animét, mert olyan érzetet ad, mintha közvetlen a készítőktől származna a Blu-ray, ezáltal adja azt az érzést, hogy kifogástalan minőségű.

Ha hazamegyek, megpróbálom berippelni a lemezeket, a borítókat biztosan be fogom tudni scannelni. A lemezekben nem vagyok biztos, mert bár Blu-ray író van a PC-men, de amikor az amerikai Blu-rayeket akartam bescannelni, azt nem tudtam. De bízok abban, hogy mivel ezek európaiak, talán menni fog, és a rippelésben talán van régiózár. Bár a saját mondatomat írva is ingattam a fejem... Mindenesetre ki fogom próbálni.

2019. december 12., csütörtök

Megüssem vagy ne üssem?

Mielőtt a tárgyra térnék: Ma átvettem a Bookline-on a Haikyuu!! manga 6. kötetét németül. Ez a kedvenc Haikyuu!! manga borítóm, mert kiválóan illusztrálja a Kageyama és Oikawa közti rivalizálást. Én természetesen Kageyama oldalán állok. Egyébként a tervek szerint ez az utolsó manga, amit idén megvettem. December 21-31 között Angliában leszek, hacsak nem találok ott is angol nyelven, hogy azt a gyűjteményt is bővítsem, de amúgy a későbbeket jövőre. Így is még nem olvastam el angolul a 4. kötetet, németül meg még az 5. kötet elején tartok.

És akkor a fő téma. Most nézem másodjára a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru-t, amit most is élmény nézni. Jó eséllyel marad a #2 sportanime, mert bár komolyabb, mint a Haikyuu!!, de nincs az a sportanime, mely karakterek kidolgozottságának terén (személyiségre gondolok) versenyre kelhet a Haikyuu!!-val. De még ha nem is vonultat fel annyi erős személyiséget a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru, azért bőven van miért nézni, hiszen mivel egyetemisták a szereplők, ezért a karakterek és a történések is sokkal komolyabbak. Bár az az igazság, hogy Katsuta Hanako hangja rettenetesen idegesít. Olyan magas hangon vinnyogja az "ooooooy"-t messziről, hogy komolyan bántja a fülemet. Ami másnak a kréta csikorgása a táblán, az nekem Katsuta Hanako hangja, és higgyétek el, nem túlzok. Nem egyszer volt már, hogy majdnem befogtam a fülem, mert egyszerűen nem bírtam. Na de a lényeg: Tegnap láttam a 13. részt, az egyik legfontosabb epizód az anime és Kurahara Kakeru fejlődésének szempontjából. Ez az a rész ugyanis, ahol Kakeru elmeséli a társainak, hogy mi történt vele a múltjában, és hogy miért olyan, amilyen. Azt gondolom, hogy a legtöbb, amit a társai tehettek érte, hogy támogató közeget nyújtottak Kakeru-nek.

SPOILER A bilit Kakeru egyik középiskolás csapattársa borította ki, aki erőteljesen szembesítette a múltjával. És hát akinek lerendezetlen múltja van, azt démonként ott kísérti, és bizony a volt csapattársa belenyúlt abba a bizonyos darázsfészekbe. Kakeru meg majdnem odarohant, és ököllel behúzott egyet neki. Csak a jelenlegi csapattársainak köszönhető, hogy ez végül nem történt meg, mivel leállították félúton. Hogy üthette volna-e meg Kakeru a volt csapattársát, ezen tényleg lehet vitatkozni. Ha saját magamból indulok ki, én támogattam volna, ha megütötte volna. Én is, és szerintem sokan találkoztunk olyan emberrel, aki szándékosan és rosszindulatból hozta belőlünk elő a démonokat, mert ez örömöt okozott neki. Ez Japánban egyáltalán nem egyszerű kérdés, mivel a végsőkig csapatszellemben gondolkodnak, és nagyon elítélik, ha valaki hagyja magát, hogy az önös érdekei vezéreljék. Kakeru esetében meg azért merült fel az önös érdek, mert a középiskolai edzője rettenetesen kemény volt. És tényleg a mi szemszögünkből a spártai szigor figyelhető meg nála. Az egyik futó súlyosan megsérült, és hiába könyörgött bocsánatért, az edző úgy nézett át rajta, mint egy rongyon, és mondta, hogy ha most nem edz, és nem vesz részt a versenyen, akkor adja fel a futói ambícióit. Ez volt az, ami Kakeru-t úgy feldühítette, hogy nekiment az edzőnek, és ököllel jó nagyot behúzott neki. Egyáltalán Japánban hogy valaki megüti a felettesét... De az önös érdek abban merül ki, hogy Kakeru majd jó eséllyel a megmentő szerepében fog tetszelegni, és majd mindenki őt fogja tisztelni. Mivel ez Kakeru-t bosszantja, jól jelzi, hogy ő maga is tudja, hogy valahol ez az igazság. Az, hogy megjelent a volt csapattárs, azt lehet egyfajta megmérettetésnek is tekinteni, mivel lehetőséget kapott, hogy szembenézzen a múltjával, és rendbe tegye azt. És a legszebb, hogy meg is tette, hála a csapattársai támogatásának könnyebben fel tudta dolgozni a nehézségeket.

Az egész anime egy óriási pozitív példa számomra. Ékes bizonyíték arra, hogy ha valaki támogató közeget kap a családjától, barátaitól, társaitól, akkor igenis képes a fejlődésre. Ehhez persze az is kell, hogy ő is változni akarjon, akkor lesz sikeres és hosszútávú a fejlődés. Mert csak úgy nem lehet valakit a hajánál fogva kihúzni a mocsárból, több okból sem. Egyrészt kényszernek élheti meg a változást, másrészt nem ő dolgozott meg érte mentálisan, ezért nem fogja értékelni azt az utat, amit megtett... Pontosabban megtettek helyette. Harmadrészt meg folyamatosan támaszkodni fog másokra. A legjobb, amit tehetünk egy bajba jutotton (feltéve ha változni akar), hogy a háttérből támogatjuk őt, de hosszútávú eredmény akkor érhető el, ha az utat lényegében egyedül járja. Erre kiváló példa a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru, ezért is szeretem nagyon ezt az animét.

2019. december 5., csütörtök

Három Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru OST dal jellemzése

Nem rajongok a hosszú címekért, de nem tudtam hirtelen ennél jobbat kitalálni. Folytatom a Haikyuu!! OST albumok jellemzését, és tervezek majd a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru OST lemezről is írni. De most külön kiemelném a három kedvenc dalomat az albumról.

A Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru zenéjét is Hayashi Yuuki írta, és azt kell mondjam, hogy felismerhetők benne a Haikyuu!!-hoz írt zenei jellegzetességek. Szinte ki lehet jelenteni, hogy van egy stílus, ami megkülönbözteti őt a többi zeneszerzőtől. Ezek tetten érhetők a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru-ben is, csak a különbség annyi, hogy valamivel komolyabb hangzásúak a zenék. Ennek oka lehet az is, hogy, hogy mivel későbbi a KgTF (már nem jutott eszembe, ahogy rövidítsem, és nem akarom annyit ismételni magam), ezért tovább fejlődhetett Hayashi Yuuki zeneszerzői kvalitása, de én inkább arra tippelek, hogy mivel egyetemisták, fiatal felnőttek szerepelnek KgTF-ben, ezért tűnnek komolyabbnak a zenék.

Összesen 49 OST zene készült az animéhez (ennyi került fel a két lemezes albumra), ebből három olyan zene van, ami azonnal, első hallgatásra megtetszett. Természetesen több kiváló zene van az animéhez, Hayashi Yuuki nagyon tud zenét írni. Egyrészt kiváló hangulatot tud teremteni a dalaival, másrészt meg azalatt a jellemzően másfél-két percben, amíg az adott zene tart, addig elindul egy úton, és célba is ér. Nem egy olyan dalt, zenét ismerek, ami hiányérzetet hagyott maga után, és azt gondoltam magamban, hogy ez itt félbe van hagyva, ezt én tudtam volna folytatni. Hayashi Yuuki zenéjénél ezt nem érzem. Itt kezdődik nálam az, hogy egy dal kiválóan meg van írva. És akkor nem beszéltünk még az olyan extrákról, hogy van egy hangulata annak a zenének, és a hangszerelés. Mert az sem mindegy, hogy a megírt zene, milyen hangszeren szólal meg, hiszen egy hangszer hangzása megerősítheti a zene és dallam érzelmi mondanivalóját.

Az általam kiválasztott három zene között van egy érdekes párhuzam, egy ív. Az optimistából megyünk a depresszív felé. Lássuk őket.

1. Explanation

Ez az optimista, életigenlő zene. Imádom a dinamikáját, annyira lendületes, hogy amikor utcán, telefonon hallgatom, mindig a zene ritmusára lépek. Hihetetlen felismerés volt, hogy a zene legeleje a Haikyuu!!-hoz írt Zasshoku zene elemeiből lett átvéve! Hát az az abszolút kedvenc Haikyuu!! zeném! Ugyanazok a zenei alapok, csak kicsit mélyebben szólnak, más hangszerrel, de a dallamot fel lehet ismerni. Az első hallásra megszerettem. Nagyon tetszik a lendülete, csak eleinte furcsálltam, hogy a zene főtémája után miért lassít? Aztán oda jutotta magamban, hogy kicsit megáll, pihen, talán megéli az addig befektetett munka örömét. De utána, ha lehet, még nagyobb lendülettel megy tovább. Mert újra megszólal a dal főtémája, de plusz erőt érzek a zenében. Mindig itt szoktam libabőrös lenni. És itt le is zárul, mintha célba ért volna. Természetesen valamiért küzdeni nem ennyiből áll, de fel lehet fogni úgy, hogy kapunk egy rövid "bemutatót" arról, micsoda élmény harcolni az álmainkért.

2. Kake

Ez is hasonlóan lendületes, mint az előző dal, de ebbe már van melankólia is. Úgy definiálom magamban ezt a zenét, hogy az álmainkért való küzdelem nehézségeiről szól. Mert megvan benne a küzdelem dinamikája, de érződik benne a fájdalom, talán fáradt is. De hogy a fájdalom közben is marad a dinamika, az azt érzékelteti, hogy csak megáll, és megéli a fájdalmat, de utána kész továbbmenni és folytatni az útját.

3. Kodoku

Na ez már sokkal fájdalmasabb, ráadásul lassú is. Mindig libabőrös leszek, ha meghallom. Alapvetően dalfüggő, hogy állok a balladákhoz, de alapvetően szeretem, hogy még ha egy dal szomorú, melankolikus, lassú, de szól valami ütőhangszer is. Mert az ad egy lüktetést, még ha lassú is. Ez azért jó, mert azt az érzetet kelti, hogy megéli a fájdalmat. Ebben a dalban az a nagyon jó, hogy erőteljesen szól a zene, tehát kitör belőle a fájdalom, és a lassú lüktetés pedig érzékelteti, hogy most megáll, és megéli azt. Csodálatos utat jár be ez a zene, mert a végére elcsendesedik, és olyan jó érzéssel zárul a dal. Így olyan ez a dal, hogy kisírja a fájdalmat, de aztán megnyugszik, és kész tovább menni. Nagyon szeretem ezt a dalt.

Igazából azért is nagyon jó választás ezt a három dalt bemutatni, mert ezzel kiválóan be lehet mutatni az animét is. Mert ilyen az anime. Megvan benne az életigenlés, a jókedv, olykor a humor is, de azért ott van az is, hogy egy átlag animével ellentetétben itt fiatal felnőttek a szereplők, akiket a sport mellett egyéb dolgok, gondok is foglalkoztatják. Nem hiszem, hogy lesz anime, mely megdönti a Sportanime Top 10 listámon a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru 2. helyét.

2019. november 29., péntek

Első gondolatok Suara: Tenmei no Marionette kislemezről

Sajnos mára nagyon ritkák lettek azok a japán album és kislemez megjelenések, amik érdekelnek, így minden egyes kiadást meg kell becsülni. Külön örültem annak, hogy bár a Suara: Tenmei no Marionette dalt digitálisan is megjelentették korábban, megjelent kislemezen is, két másik dallal, és az instrumental verziójukkal.

Igazából nem hallgattam meg a dalt, amíg csak digitálisan volt elérhető. De amint megjelent kislemezen is, máris elkezdett érdekelni. Új Utawarerumono dalról van szó, így nagyjából lehet sejteni, hogy mire számíthatunk. Suara 2006 óta folyamatosan énekel az animéhez, videojátékhoz dalokat, és mivel fel lehet fedezni köztük hasonlóságot, lehet sejteni, hogy milyen dal lehet az új.

Ennek ellenére ért meglepetés. Nem a dal lett teljesen más, mert tipikus Utawarerumono dal, a meglepetés abban ért, hogy imádom. Annyira furcsa, hogy teljesen nyilvánvaló, hogy egy sablon alapján írják az Utawarerumonóhoz a dalokat, mégis egyszerűen nem tudom megunni. Valamit nagyon betaláltak ezzel a zenei világgal. Az új dalban sincs semmi egyedi. Tetten érhető benne a "Nue Dori" érzésvilága, a "Hikari" dinamikája és a "Kimi no Maede wa Shounen no Mama" melankóliája, hozzáadtak egy kis extrát, és kész a dal. És működik. Nem lehet megunni. Eltalálták nálam ezt a hangulatvilágot, nagyon tudok azonosulni érzelmileg ezekkel a dalokkal. És meg lehet nálam csinálni azt, hogy kisebb módosítással, de el lehet adni ugyanazt. Egyszerűen most is libabőrös leszek, ahogy hallom a fejemben a dalt. Suara pedig csodálatosan megénekli azt az érzést, amit a dal hordoz magában. Egyedi hangja van, nagyon szeretem. És nemcsak arról van szó, hogy tud énekelni, hanem hihetetlen hallani a kedvességet és szeretetet a hangjában. Mindig megnyugtat, amikor hallom őt énekelni.

De meg tudom érteni azt is, ha valaki azt mondja, hogy mindig ugyanaz, és ez neki már unalmas. Mert csak egy sablon alapján készülnek a dalok. Ugyanezt éreztem én is Yonekura Chihiro daloknál is egy idő után. Csak Suara esetében nálam bevált a recept.

De csak a címadó dal sikeredett ennyire jóra. Még két dal van a kislemezen, azok nem lettek ennyire emlékezetesek. A második dal túl lassú, ráadásul rá akarták venni, hogy kis túlzással élve, de operai szinten énekeljen. Mondjuk azt, hogy Suara tisztességes munkát végzett, de a hangja nem alkalmas ilyen énekre. Én pont azt szeretem benne, hogy teljesen természetes énekstílussal képes hiteles érzelmeket énekelni. Legalábbis, amivel tudok azonosulni. Hallatszik, hogy alkalmaz énektechnikákat, mégis természetesnek hat az éneke. Ez különleges képesség, amivel nem sokan rendelkeznek. Ez pedig mindennél többet ér, ezért szeretem Suarát. A harmadik dal meg egyáltalán nem maradt meg bennem. Azt meg kell hallgassam még egy párszor. Amit mindenképp megteszek, mert szeretnék részletes kritikát írni az új kislemezről.

A címadó dalból pedig videoklip is készült.

2019. november 27., szerda

2019. őszi PlayIT!

Újabb PlayIT!, újabb Nintendo stand, újabb promóteri munka. Nagyon érdekes volt, ugyanis inkább reggel éreztem azt, hogy ez már nem nekem való, már kiégtem, aztán délután meg megráztam magam, és teljesen jól ment. Mondta is nap végén bagszinak, hogy akár 22 óráig is csinálnám. XD

De kezdjük az elején. 8 órára kellett megérkezni. Megkaptuk a pólót, valamint, hogy ki melyik játéknál fog felügyelni. Én a Ring Fit Adventure-nél voltam, de a csehek szokásukhoz híven most is nagyobb standdal jöttek a PlayIT!-re, így most is sokkal több játék volt kipróbálható. Hordozható módban játszható volt például a Super Mario Odyssey, Mario Kart 8 Deluxe, Super Smash Bros. Ultimate, nagyban lehetett The Legend of Zelda: Link's Awakeninggel, Luigi's Mansion 3-mal játszani, meg még... FIFA 20, de biztos, hogy van teljes lista bagszinál. Mivel most a főnök is jelen volt, ezért most kicsit szigorúbban voltunk felügyelve.

Négy TV-n ment egymás mellett a Ring Fit Adventure. Két TV mellett felügyeltem én, másik kettő mellett egy másik srác volt. Az első vendégek 9 órakor érkeztek. Az elején egyáltalán nem volt vészes. Abból a szempontból egyébként teljesen jó a munka, hogy mivel fokozatosan érkeznek az emberek, ezért van idő belerázódni. De ez nekem most nagyon nehezen jött. Valamiért most nagyon éreztem, hogy ez már nem nekem való: kiégtem, túl sok ez nekem, haza akarok menni. De persze maradtam, és amennyire lehet, igyekeztem jól végezni a munkámat. Bár ez most eléggé nehezen jött. Nehéznek éreztem a munkát, meg persze voltak nehézségek a magyarázással. Most nem azzal volt a baj, hogy mindenki a B-gombot nyomkodta az A-gomb helyett, hanem a mozgás magyarázásával. Elsősorban a mini-játékokat mutattuk be, és mindegyiket másképp kell irányítani. Nem is azzal volt a baj, hogy mindegyiket egyedileg kellett elmagyarázni, hanem, hogy nem értették magát a mozdulatot, ahogy magyaráztam, hogy mit csináljanak. Pedig igyekeztem jól magyarázni. Aztán, ahogy láttam, hogy ha más mozdulatokkal is, de ugyan eredményt érnek el... hát csak tessék. Amikor már belejöttem, kitaláltam azt, hogy elkérem a játékostól a gyűrűt, és én magam mutatom meg a mozdulatsort. Ez ment mindenkinek. A vizualitás... A másik dilemmám az volt, hogy ugye van a combra rögzíthető kis pánt, melyre a bal Joy-Con-t csatlakoztatva érzékelte a lábmunkát. Na most, próbáltam magyarázni, hogy tegyék fel, de ez még nagyobb problémát okozott. Így legjobbnak éreztem, hogy ha én magam teszem fel a játékos combjára. Ez sokszor eléggé kellemetlen volt, mivel azért érzékeltem, hogy ezzel belemászok a másik privát szférájába, de úgy érzékeltem, hogy ez a kisebbik rossz, mert ha elkezdeném magyarázni (főleg egy gyereknek), hogy hogyan tegyék fel, azzal legalább fél óra elmenne. Úgyhogy így oldottam meg végül. De ha van valakinek valami okossága, hogyan magyarázzam, szívesen veszem.

Gyerekből egyébként most is, rengeteg volt. Persze, a YouTuberek fő nézőközönsége... Egyébként már 18-20 évesen is, amikor már jobban átláttam a világ dolgait, már akkor elgondolkodtam azon, hogy könnyű olyan dolgot (legyen az film, sorozat, játék, zene, rendezvény, stb) trenddé tenni a gyerekek körében, ami nem nyilvánvalóan gyerekes. Hiszen attól felnőttebbnek érzik magukat. De már akkor felmerült bennem a kérdés, hogy nem válik-e attól gyerekessé az adott dolog, ha túlnyomórészt gyerekek rajonganak érte? Főleg, ha kapcsolnak, és rájönnek, hogy a rajongójuk többségében gyerek. Akkor elkezdik őket megszólítani a maguk szintjén. Ugyanez a PlayIT! esetében. Eszméletlen sok a gyerek. Ennek anyagi vonzatát már korábban firtattam, de valahogy az az érzésem támad, hogy maga a rendezvény is ledegradálólik. Egyrészt a YouTuberekkel, másrészt meg hallva a konferansziék előadási stílusát, illetve a nagyszínpados beszélgetések nívóját, harmadrészt a szülőmegőrző... Habár látok felnőtteket is, nem is keveset (mármint, akik nem a gyereküket kísérik), meg jöttek a Nintendo standhoz, de továbbra is az az érzésem, hogy a PlayIT! fő célközönsége a gyerekek.

Igazából én magam sem értem, hogy mi történt velem délután, de sokkal jobban ment a munka, mint délelőtt. Sokkal jobban elememben voltam. Ha kisebb sor alakult ki, tisztelettel megkértem azt, aki régebb óta játszik, hogy adja át a helyét a következőnek. Vagy ha nálam felszabadult egy TV, de láttam, hogy máshol vár valaki, hogy kipróbálja, szóltam neki, hogy jöhet nyugodtan. Minden sokkal jobb lett. Itt kezdtem el már inkább úgy magyarázni, hogy elkértem a gyűrűt, és megmutattam, hogy például hogy ugorjon. Egyébként van a mini-játék, ahol futószalagon kell futni, és gyűjteni kell az érméket. Vannak érmék, melyek a magasban vannak, ugrani kell utánuk. Itt többen is csinálták (egyébként teljesen logikusan), hogy elkezdtek ugrani. És kiderült számukra, hogy másképp érzékeli a játék az ugrást. El is gondolkodtam azon, hogy gyakorlatilag totál feleslegesen csatoljuk szerencsétlen játékosok lábára a bal Joy-Con-t, mert egyetlen mini-játék sem érzékeli a lábmunkát. Hacsak nem pont az a futós, amelyiket itt most felhoztam, de erre így perpillanat nem emlékszem.

Ami érdekes, hogy a lábam sem fáradt el. Nem véletlen mondtam bagszinak, hogy tudnám még csinálni. Edzettebbnek érzem magam, mint korábban. Mondjuk kellett is az edzettség, mert a csehek megkértek, hogy maradjunk néhányan segíteni pakolni. Miután nem kellett a túljelentkezéstől tartani, bevállaltam. Egyébként nem szakadtunk bele a munkába. TV-ket állványokat csomagoltuk be, hogy szállításra készek legyenek. Az egyik cseh srác leszedte a molinókat, mi összegörgettük őket. A szemetet felszedtük magunk után. És ami a szépsége volt a dolognak, hogy nemcsak abban honorálták, hogy kifizették a plusz egy órát, hanem extrák terén is.

Ezt kaptuk a többiekkel:

És néhányan, akik maradtunk pakolni, kaptuk még ezeket:

Akkorákat röhögtünk, hogy kis plusz munkáért mennyi extrát kaptunk. Mondtuk is, hogy igen hamar eljött a karácsony. Bagszi elmondása szerint, hogy habár a nagyja játék mellé járt ajándékként, néhány cucc innen meglehetősen sokat ér, eBayen eléggé magas áron kelnek el. Nem szándékozom eladni őket, ezek nagyon jól mutatnak a gyűjteményemben. Önmagában annak örülök, hogy a csehek ennyire hálásak voltak nekünk. Nemcsak ajándékok terén is, hanem emberileg is érzékelem, hogy megbecsülik a munkánkat, és nagyra értékelik, ha megyünk nekik dolgozni. A Super Smash Bros. Ultimate póló egyébként kicsi rám, de nem akarta senki elvinni, mert S-es (mivel a 170 cm-es magasságommal nem számítok toronyembernek, képzelhetitek, hogy a többiekre milyen kicsi lett volna), ezért elvittem, ne vesszen kárba. Utcai viseletre szerintem nem lesz jó, de itthonra megfelel. Bár annyira nem kicsi rám. Ha leadnám azt a kb. 5-8 kg súlytöbbletet, ami rajtam van, akkor egész jól állna rajtam. Meggondolom még ezt az utcai viselet dolgát.

Összességében jó volt most is a Nintendónál dolgozni. Lehet menni decemberben is dolgozni. Ekkor plázákban lesznek, ott fogják promotálni a Nintendót. Elképzelhető, hogy bevállalok néhányat, van egy konkrét célom, amire költeném a pénzt.