2010. október 17., vasárnap

Látogató számláló

free counters

Magyar tehetségkutató műsorok

Miután most itt vagyok Békéscsabán szinte az egész családdal, ezért kötelező program a Megasztár és az X-faktor általam is történő megtekintése. Hát nekem nagyon nem jöttek be, hogy így elsőre őszintén véleményezzek.

Itt Magyarországon a tehetségkutató műsoroknak már régesrég nem az a céljuk, hogy igazi énekeseket fedezzenek fel, az egész szemmel láthatóan már csak a show miatt megy. Ebben a nővérem is megerősített, aki látott már egy pár évadot az angol X-faktorból, és ő is azt mondta, hogy ott még számít az, hogy ki milyen énekes. Mutatott egy pár videót a műsor hivatalos YouTube csatornáján és bár nem az én stílusom az ének, de tényleg elmondható róluk, hogy jól tudnak énekelni. Itt lett híres Susan Boyle is. A fülem nyugtatása végett hallgattam egy kis Suarát miután szabadultam, hát nagyon jól esett. De annyira látszik, hogy az egész csak a felhajtás miatt megy. Az biztos, hogy több adást nem fogok nézni, ha nem leszek rákényszerítve.

Top 50 Masami Okui #50

Hát akkor lássunk neki. A maga nemében korszakalkotó dalt került fel éppencsak erre a listára, de mindenképp helyet akartam neki adni, mert nagyon szeretem ezt a számot. Azt a számot, mely szerint soha nem az első benyomás a fontos:

SECOND IMPACT

A dal kislemeze 2003. novemberében jelent meg, ez vezette fel azt az új stílust melyet a mai napig művel. Zeneileg talán annyira nem nagy szám a dal, de én mindig úgy voltam vele, hogy a zene csak egy nagyon jó pont, ha kvázi művészi, de én igazából akkor tudok megszeretni egy dalt, ha hangulatos. Ez ebben a dalban megvan. A szöveg is nagyon érdekes. Korábban írtam arról, hogy Okui Masami nem szereti azokat a sztárokat, melyek botrányaiknak köszönhetően lettek ismertek, hírhedtek, és ebben a dalban arról énekel, hogy soha ne hagyjuk a bulvár média által elcsábítani magunkat, ne higgyük, hogy ezeknek a sztároknak arany életük van. Felhívja a figyelmünket, hogy nézzük meg kicsit jobban a képet. Valóban ilyenek szeretnénk lenni? Aztán persze képbe jön az is, hogy adjuk önmagunkat, és ne akarjuk mások lenni.

https://www.youtube.com/watch?v=NBXCTT6iRPU

2010. október 16., szombat

Okui Masami 15 éve

Idén jelent meg 15 éve Okui Masami első nagylemeze, ennek alkalmából úgy érzem, hogy nekem, mint rajongóként illő megemlékezni erről a 15 évről. Hiszen aki jobban ismeri az énekesnő pályafutását, az talán elmondja róla, hogy ha valaki, akkor ő megérdemelte volna, hogy az Oricon chart élére kerüljön. Persze Japánban is - annak ellenére, hogy teret adnak a tehetséges egyéniségeknek - ugyanúgy a kiadók szabják meg, hogy mi kerülhet a toplista csúcsára. Persze ez nem azt jelenti, hogy senki nem érdemelte meg, aki felkerült az 1. helyre, de némileg másképp festene a lista, ha a tehetség lenne az etalon.

Talán maga Okui Masami az, aki nem vágyott oda, mert talán ő maga is látta, hogy mivel jár az, ha valaki az első helyre felkerült. Ő nagyon boldog volt azzal, hogy van egy maroknyi ember, aki szereti a zenéjét, fantasztikus emberekkel barátkozott meg a szakmában, és nem utolsó sorban ő a japán munkamorál élő példája. Amellett, hogy az elmúlt 15 évben 221 dala jelent meg összesen 25 albumot (beleértve az élő- válogatás, feldolgozás, és Tribute albumokat is), 45 kislemezt, 13 DVD-t jelentetett meg, megannyi énekes-zenésztársának írt zenét, vokálozott alattuk, hangszerelte, megszervezte az Animelo Summer Live-ot, ahova, ha kell betegen is fellépett, hogy ne hagyja cserben a rajongóit. És itt van 42 évesen és még mindig fáradhatatlan. Úgy tűnik teljesen alárendelte magát a zenélésnek, hisz élettársa sincs.

És szeretnék saját erőmből még nagyobb ismerettséget adni az énekesnőnek, méghozzá úgy, hogy top listát csinálok a dalokból. Tanakodtam azon, hogy milyen legyen a lista, arra jutottam magamban, hogy talán egy Top 50-es lista lenne az, amelyik szinte az összes dala benne lenne, melyet nagyon szeretek. Holnaptól naponta egyet-egyet nyilvánosságra hoznék, és ha ebben az ütemben haladunk, akkor kb. december elejére érnénk az 1. helyezett dalra. YouTube videókat is teszek ki a dalokról, remélem, ezáltal segítek abban, hogy jobban megismerjék az énekesnőt.

2010. október 15., péntek

Újra Békéscsabán

Rég voltam már itt, jó érzés egy kicsit hazajönni, bár nekem már az a furcsa, ha itt vagyok. :D Nővérem tegnap jött haza Angliából, és megbeszéltük, hogy mivel úgyis most kezdődik az őszi szünetem, ezért én is hazajövök.

Miután összekészülődtem, és elindultam, anyám akkor telefonál rám, hogy a laptop mellé vigyem a mobilinternetet... -_- Úgyhogy visszafordultam érte, csak pont úgy számoltam, hogy akkor érek a repülőtérre pontosan. Nem gond, legalább egy kicsit késni fogok. Tehát visszamentem, majd fel a hármas metróra Kőbánya-Kispestig, onnan a 200E busszal a Ferihegy 1-es termináljára. A repülőtéren egy kisebb csomaggal olyan érzésem volt, mintha én utaznék. ^^'  De vicces volt, mert pont akkor érkeztem meg, amikor a Manchesteri gép utasai jöttek ki Ferihegyre. Így azonnal találkoztam a nővéremmel. Nagyon aranyos a kisfia. ^_^ Egy olyan 45 percet várni kellett az unokatestvéremre, aki kocsival hazavitt minket.

Megjött, beszálltunk a kocsiba, olyan 2 óra 45 perc volt az út Békéscsabáig. Meg merem kockáztatni, hogy még soha nem jártam Magyarországon autópályán, csak kint Angliában. De valahány településre megérkeztünk, mindenhol már-már gyermeki lelkesedéssel néztem szét, mint aki felfedezi maga körül a világot. ^^' Alsónémedi, Inárcs, Dabas, Örkény, Lajosmizse, Kecskemét, Cserkeszőlő, Öcsöd, Békésszentandrás, Szarvas, Kardos, Kondoros, és végül Békéscsaba. Egyszer álltunk meg, Kecskemét után egy benzinkútnál. Mert amikor vonattal járok ugye, akkor nem ezeken a településeken haladok át, és pl. Kecskeméten még nem voltam soha, nekem újdonság volt. De élveztem az autóutat.

És most itthon vagyok. Tukinak valami boszorkányos megérzései lehettek az ételajánlós kommenttel, mert anyám pont azzal várt haza. ^^' Jól esett, és pont ahogy írta azon gondolkodtam el, hogy miért nem tanulok meg olyat csinálni? Csak nekem még így hússal soha nem volt dolgom, fogalmam sincs, hogy mit kell vele csinálni. Mert én remekül megélek ezekkel a 99 forintos vietnami ramenekkel, tényleg egyik finomabb, mint a másik (sőt egyik-másik annyira erős, hogy néha tüsszentek tőlük. ^^'), csak hát így jó lenne néha olyat is enni, aminek tápértéke is van.

Kaptam Nintendós újságot a nővéremtől. Megmondom őszintén, nagyon vártam ezt a számot, mert Mario-özön van benne a 25. születésnap okán. És láttam a honlapon, hogy Mariós matricás albumot adnak mellé ajándékba, meg 4 részletben a matricákat mellé. Ebben a számban volt az első részlet (a honlap alatt található linken meg lehet nézni képen, hogy mik vannak), az elkövetkezendő három számban lesz a többi három. Gondoltam rá, hogy bescannelem a matricás album oldalait, nagyon jól bemutatja Mario történetét, ha lesz rá igény, megcsinálom, ha visszamegyek Pestre.

2010. október 14., csütörtök

Főben járó bűn

Nincs annál rosszabb, mint amikor az ember arra kényszerül, amit soha nem tenne meg, de anyagiak híján mégis... Ha nem akar éhen halni. Szegény Mystrát már sajnáltam, de ahogy leírja a blogjában, hogy mit tettem, egyszerűen sírtam a nevetéstől. De ezért nem vagyok én sem feddhetetlen a mai helyzet miatt. Különben most úgy állnak a dolgok, hogy hellyel-közzel megbeszéltük, megenyhültem, és most azt mondom, hogy csak akkor megyek el, ha az a bizonyos eset bekövetkezne.

2010. október 12., kedd

A közeljövő...

Nem nagyon történnek pozitív dolgok manapság, sajnos nagyon úgy tűnik, hogy kereshetek új albérletet... Nagyon nem örülök annak, hogy nem úgy jöttek össze a dolgok, ahogy szerettem volna, és bizonyos okok miatt az alkalmazkodás intézménye sem működik. Most itt nem akarom megírni, hogy mik történtek, de nekem is nagyon rossz, hogy így alakult, és bárki, akinek részletesen elmeséltem, hogy mi történt, egyértelműen azt mondták, hogy ez már az a pont, amikor legjobb elmenni. Mondjuk lenne egy jobb megoldás, Dakinak tegnap felvetettem az ötletet, szerinte teljes mértékig járható út, és szerintünk ez sokaknak jó lenne. Ezt még nem írom ki, majd, ha úgy alakul, hogy megvalósul.

Mindenesetre, ha Kazuko annyira akar, akkor pakolhat, és költözhet ide.

2010. október 11., hétfő

Conos megasztárképző

Ahogy a 2010. októberi Mondo magazin beharangozójában lehet olvasni. Már igencsak megérett a conok karaoke részlege arra, hogy nagyobb hírverést kapjon! Engem az lepett meg mindig, hogy az AnimeCon fórumon mindig a második legnépszerűbb témakör volt a karaoke, ugyanakkor nem ez tükröződik a conos visszaemlékezésekből, blogpostokból. Kicsit furcsálltam, de örülök, hogy Amina ennek véget vet. ^^ Nagyon jó kis 1 oldalas bemutatócikket írt a karaokéról, az egész történetéről, és kapunk egy pár hasznos tanácsot. Egy pár mondatot meg is mosolyogtam. Amina beszélt nekem arról, hogy ír a Mondóba egy karaokés cikket, és ha jól emlékszem, ezzel egy sorozatot indít el? Nem lenne rossz dolog.

Meg voltam lepve, az Europarkból kiérve összefutottam Dakival. Épp forgalomban volt vezetni (most szerzi a jogosítványát), amikor kiszállt a Határ útnál. Megmutattam neki a Mondós karaoke cikket, az volt az első dolga, hogy a képek között megkeresse magát Lam'O-val. ^^' De tetszett neki. Úgy tűnik, áll még az ajánlat, hogy meghívtak engem a Nyugati mellett levő Wasabi étterembe. Mondta, hogy ilyen "All you can eat"-féle szolgáltatás van, nem lenne rossz. Bár most néztem meg a honlapjukon az árakat, végülis egy alkalomra miért is ne? A legdrágább 5490 forint, legjobb lesz erre felkészülni, pláne ha nincs benne a korlátlan italfogyasztás... De egyszer simán lehet egy ilyen, úgyis valahányszor elmegyek egy ilyen étterem mellett, többször elképzeltem, milyen ételek vannak ott, biztos nagyon jó lesz. A metrónál a Nagyvárad térnél szállt ő le, én meg továbbmentem egészen a Gyöngyösi utcáig.

Különben azért mentem el az Europarkba, mert kijött a Líra könyvesboltban összesen a 10.000 forintos vásárlás, és kaptam egy törzsvásárlói kártyát, mellyel 7% kedvezménnyel vásárolhatok a Líra könyvesboltokban. Lehet, hogy nem hangzik olyan soknak, de ha már van ilyenre lehetőség, akkor miért ne?

Kínai cég magyar nyelvű tájákoztatója

Nemrég a Bumerángban olvasta fel Márta néni ezt az írást, egy hallgató küldte be neki. Amikor felolvasta, könnyesre röhögtem a szemem rajta. Most megtaláltam az interneten írottan is, mindenképp közzé akarom tenni, mert ezt mindenkinek látnia kell!

„Köszöni a miénk cég hogy ön választja miénk által gyártódott fogamzódás gátlásos pirula.

Kérni hogy nagyon fontos ez a tájékoztató hogy Ön elolvasni és utasítások fenntartani. Nem fenntartja miénk cég nem tart felelősség de más esetben nem tart felelősség fenn szintén.

Pirula rendszerben nyelése naponként este vagy reggel meggátolódik hogy Ön belees a teherbe. Ha nem rendszerben nyelés, előfordulása Ön belees a teherbe növekedett valószínűséggel bír. A pirula evése vízet követéssel valósul meg, úgy jó. Pirulát megharapni nem kell, a maga teljességében nyelendő bele Önnek szervezetében.

Nem használ hashajtó rossz mert Ön teherbe lehet beleesve ha felszívódás előtti hasmegy.

Nem hány magatol, nem jó. Teherbe beleeshet ha hány magának ujjától. Van étel gátolja pirula effektus. Nem eszi ilyen etel pirula nyelésének előtte és után 2 óra minimum.

Beveszese pirulanak harom hetet egyszerre rendszeres, utana követőt vár, hogy Ön vére folyása kezdődik. Ez általánosságot megvéve egy hét.

Egy nap vére folyása követőt pirula ismét nyeldes. Összes idő négy hét ami menzesz ciklus és Ön nyeldes pirula három hét és nem nyeldes egy hét. Ha kihagy pirula nyelése nem csinál szexuális dolog egy hét.

Egyéb eshetőség Ön belees a teherbe. Ha kihagy kettő pirula nyelése nem csinál szexuális dolog következő ciklus kezdete egy hét után való.

Mellékes effektusokkal van: Ön elhány magát, első esetnél kivérezi magát nem megfelelő időpontnál (dátum), feje szédül, hasa fáj, érének dagadása, fájás Ön testének változatos pontokjai, extreme lehetségesség szőrszálnövekedés Ön testének helyein Önnek kényes és esztétitikátalan.

Fontos! Nem nyeldesi pirula annak esete alkalmával hogy Ön korábban beleesett a teherbe és teher állapot azóta fennáll Önnek!

Nem nyeldesi pirula annak esete fennforog hogy Ön hím: kizárólagos csak nőstény nyeldes pirula.

Nem nyeldesi pirula amikor Önnek mája elégtelen vagy Önnek szíve ritmusosan zavart.

Egyéb mellékes effektusokért és kockázat mértékekért kérdeződjön Önnek orvos vagy gyógyszert készítő szakember.

Reméljük jól használ. Köszönünk Önnen bizalom neki miénk cégnek, hogy miénk terméket Ön nyeli.”

A cikk eredetiben itt található meg: http://www.naplo.org/index.php?p=hir&modul=bulvar&hir=813

Super Mario All-Stars ára

A Game Parkban 8.900 forint lesz a Wiire megjelenő Super Mario All-Stars

http://www.gamepark.hu/nintendo-wii/el-rendelhet-super-mario-allstars-25th-anniversary-edition-wii

Csalódás, olcsóbbra számítottam...