Ebben a hónapban olyan akció van a Libriben, aminek köszönhetően három könyvet is tudtam venni magamnak.
Ezek a Csernus könyvek is megvoltak régen, és már nyáron is 40%-os akcióban volt. Akkor is szemeztem vele, csak akkor a PS4-re gyűjtöttem. Akkor is 2.394 forint volt, mint most is. Most meg tudtam venni, az antikvár könyvekből összejött pontoknak köszönhetően bőven 2.000 forint alá tudtam szorítani a darabárát. Nagyon gyorsan gyűlnek a Csernus Imre könyvek, már 11 került vissza a gyűjteményembe. El fogom ezeket is olvasni, de arra emlékszem, hogy A nő csajsziknak az egyik legrosszabb könyve volt. Mintha nem tudta volna, hogyan szólítsa meg a fiatalokat. A témák és az írási stílus is eléggé banális volt. Aztán A férfi srácoknak már lényegesen jobb volt.
Soma Mamagésa könyve meg nem volt meg korábbról, mert amikor már ez megjelent, már elfordultam tőle. Tőle ez a negyedik könyv, valamiért nehéz lett megszerezni a régi könyveit első kiadásban. Valószínűleg Soma könyveiből nem gyártottak olyan sokat. Pedig Csernussal egy kiadónál vannak, de a doki könyveit elég könnyen meg tudom venni 1000 forintokért. Szinte minden könyvét 1000 forintért vagy az alatti áron vettem meg. Mindenesetre, mivel ez a könyv első olvasási élmény lesz, ezt fogom most olvasni. Tényleg nyitottabbnak érzem magam Soma Mamagésa elméleteire.
Összességében örülök, hogy újra megvannak azok a könyvek, amiket korábban eladtam. Mindkettejük kapcsán azt gondolom, hogy még ha vitatkoznék velük bizonyos dolgokban, vannak olyan gondolataik, elméleteik, amiket megszívlelendőnek tartok. Úgy érzem, a könyveik által csak színesebb lesz a világom.
A múlt hétvégén néztem meg a Csernus filmet, a Toxikomát. Röviden összefoglalva, még jobban megértettem, miről szólnak a módszerei. Nagyon hatásos film volt, sokáig zseniálisnak tartottam, de a végét nagyon elsiették, és így elmaradt a katarzis. Ettől függetlenül érdemes volt megnézni. Ez volt az első drogos témájú film, amit láttam, és bár sokan mondják, hogy a Trainspotting a legjobb a témában, de a magam részéről elégedett vagyok vele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése