2024. április 3., szerda

Just do it, Kirby!

Előkerült egy régi fotóalbum, amit még a Nintendo 3DS-sel fotóztam. Annak a konzolnak van egy kiterjesztett valóság (augmented reality) funkciója, ami a Nintendo kézikonzolja esetében azt jelenti, hogy a kamerájával megjeleníti a szobánkat (vagy az a helyiséget, ahol épp vagyunk) és a megfelelő kártyát (melyet a konzolhoz mellékeltek) a konzol alá helyezve megjelenik az a karakter, akinek a kártyája a konzol alatt van.

Természetesen Kirby kártya is volt. Vele azt csináltam, hogy a kamerához tettem Okui Masami: Just do it kislemez borítóját és azzal fényképeztem. Van olyan is, ahol Kirby mintha rajzolna, ami külön jópofa volt, mert a kislemez borítója is rajzolt. (Okui Masami rajza)

Kifejezetten ötletes, mert olyan, mintha a három kisgyerek figyelné, hogy Kirby mit rajzolna.

És hogy ez honnan jutott eszembe? Ezt még valamikor 2011 végén, 2012 elején csináltam. Akkor néztem a Hoshi no Kirby animét, és annak az openingje induló-jellegű. A dal címe is konkrétan Kirby March.

És Okui Masami: Just do it dala is olyan, mintha egy induló lenne. A kettőt meg gondolatban összekapcsoltam, mert egy időben, amikor hallgattam a dalt, az a gondolat járt a fejemben, mintha Kirbyék erre a dalra menetelnének.

Egyébként is nagyon jó szám, nagy kedvenc Okui Masami-tól.

Nincsenek megjegyzések: