2023. november 1., szerda

Paradox Live Opening Show -Road to Legend-

Lássunk hát neki a második nagy összecsapásnak. A második évadra négy új csapat csatlakozott. Ahogy az első sorozat esetében, most is egy Opening Show kislemezzel indítunk, ahol nemcsak az új csapatok mutatkoznak be, de a korábbi négy csapat is helyet kapott. És mivel az albumon a Buraikan is rappel, így összesen 9 dalt hallgathatunk meg.

  1. Buraikan: Road to Legend
  2. cozmez: Takin' Over
  3. VISTY: For my Stella
  4. AMPRULE: Do as I say
  5. 1Nm8: Break Outta Here
  6. GokuLuck: STRONGER
  7. BAE: W△vin' FL△g
  8. The Cat's Whiskers: Ride Out
  9. AkanYatsura: TURN IT UP!!! -BADDY SOUL FOREVER-

Ez eleddig a a legvaskosabb Paradox Live kiadvány, ugyanis 3 lemezt tartalmaz. Az első lemezen hallgatható meg a 9 dal, a második lemezen hallgatható meg a cozmez és a Buraikan közti végső párbaj, illetve az új évad bemutatása. A harmadik lemezen mutatkoznak be az új csapatok.

Ismerkedjünk is meg velük.

AMPRULE

Egy koreai duó, a jómódú rap hírvivői. És sajnos van közük Hajunhoz, ugyanis a tagok nem mások, mint Hajun öccse és a család komornyikja. Kifejezetten a BAE ellenében alakultak meg, a céljuk, hogy legyőzzék, Hajunt és a csapatát. Bár a zene elegáns, de nem sok spontaneitás szorult belé. A szövegeik pedig kifejezetten toxikusak. Mondhatni, ők a Paradox Live antagonistái.

VISTY

Egykoron sikeres idol csapat volt, de a vezető tag kiválása óta nem találják a helyüket. Bár a tagok tehetségesek, senki nem foglalkozik velük. Most, hogy úgy érzik, hogy nincs mit veszíteniük, egy utolsó esélyként visszatérnek, hogy megmutassák magukat. Zenéjük kifejezetten modern, a csapat stílusa is csak nyomokban emlékeztet a klasszikus rapre.

1Nm8

Ha valaki keresné a VISTY kivált frontemberét, az 1Nm8-ban megtalálja. Miyama Kei felkarolt két karizmatikus srácot, velük készül meghódítani a rap csúcsát. Leginkább a Phantometal által generált illúziók generálásában erősek, koncertjeiknek egyedi miliőt kölcsönöznek. Bár igyekeznek különbözni a VISTY-től, de a frontember azért átvitte a stílusát az új formációjába is.

GokuLuck

Ha valaki hiányolná az igazi hardcore rapet, egyet se aggódjon. A Goku Luck nem csupán keményvonalas rapperek, hanem egyenesen a börtönrapet hozzák el nekünk. A tagok ugyanis mind börtönben ültek, akik a rácsok mögött élvonalbeli rappereknek számítottak. De most szabadok, és a társadalommal szembeni elégedetlenségüket, dühüket adják ki a közönségnek. Ők már igazi vadállatok, akiknek már nem fáj az emberi lét. A "Goku" a 獄 kanjijával írandó, jelent börtönt, de mondják a nagyon rossz, őrült emberre is, akiben már végképp semmi morális érzék nincs. Ennek megfelelő dalokra számíthatunk tőlük.

És akkor jöjjön a 9 dal egymás után.

Buraikan: Road to Legend

Érdekesmód a Buraikan kezdi a sort, lényegében megnyitják a második évadot. Igazi verbunkos rap dal, hívja a különböző csapatokat, hogy itt a lehetőség, most megmutathatják, hogy mit tudnak. És csak a 100%-os tudás az elfogadott. Hatásos indítás. Bár nem annyira erős, mint az előző daluk, de azért éreztetik, hogy nem lehet a második évadra sem lehet lazítani. Nagyon erős vibe-ja van a dalnak, könnyű megjegyezni, és utánuk mondani.

cozmez: Takin' Over

Először az első évad győztese, a cozmez mutatkozik be, mintegy érzékeltetve, hogy ők bizony a második évadra sem terveznek kevesebbet, mint megnyerni az rapcsatát. Igazi keményvonalas rap, amiből sugárzik az erő és a magabiztosság. A szöveg is valami hasonló. Eljutottak egy szintre, nyertek, de mintha éreznék a győzelem felelősségét is, hiszen tartani akarják a nívót. A dal lényegében arról szól, hogy ők ezen túl fognak lendülni, és mindenki le fognak tarolni.

VISTY: For my Stella

Jól kijön ebből a dalból, hogy a VISTY tényleg egy idol csapat volt. Semmiben nem hasonlít a rapjük a klasszikus, hardcore raphez. Ők egy teljesen újvonalas, 21. századi rapet találtak ki. Egyéni vérmérséklet kérdése, hogy kinek van hozzáférése ehhez a stílushoz, az biztos, hogy ez a legkevésbé emlékezetes dal. A szöveg egyébként önmagukról szól, hogy sokáig a háttérben voltak, de ki akarnak törni.

AMPRULE: Do as I say

Már ebben a dalban is bizonyítják, hogy érdekes formáció az AMPRULE, ugyanis a zene tényleg arisztokratikus, elegáns, de a rap stílusa meglehetősen sötét. Gyakorlatilag az egész világot maguknak akarják. Mindenkit a szolgálatukba akarnak állítani. Tessék rájuk nézni: Akarjuk mi ezt?

1Nm8: Break Outta Here

Ezen dal alapján lehet érzékelni, hogy a 1Nm8-ban van a VISTY frontembere. Ez ugyanis valamivel dominánsabb, mint a másik idol jellegű dal. Ugyanolyan modern hangzású, kevésbé hasonlít a klasszikus rapre, mégis jobban megmarad a tudatban ez a dal. Jobban megvan ebben a dalban a műfajra jellemző lazaság. A cím pedig adja a dal mondanivalóját. Ők is szándékoznak kitörni.

GokuLuck: STRONGER

Hardcore rap a javából! Ilyen az, amikor valaki teljesen vadállattá változik, és ezt imádjom! Igazi keményfiúk, a börtönök rettegett rabjai, akiknek még a nevét is félik kimondani. De természetesen ez az egész csak mese, de azt gondolom, hogy valójában pont ezért élvezhető, mert ez a fajta vadállat valójában mindnyájunkban benne van, és jó ezt néha kiélni. De valójában soha nem lennénk ilyenek. Egyszer-egyszer jó ennyire elengedni magunkat, a dal a bennem lévő vadállatot szólítja meg, azért szeretem annyira. A zene is erőteljes, a rapperek hangja is érdekes, mert vannak kifejezetten erős hangok, de a lágyabbak is jól illeszkednek a zenéhez, mert a "hidegvérű gyilkos" érzetét keltik.

BAE: W△vin' FL△g

Ez megint nem jött be a BAE-től. Van saját stílusa a csapatnak, tehetséges rapperekből áll a csapat, megvan a tagok múltja, de nem mindig tudnak igazán jó dalt összehozni. Ez a dal konkrétan kimeríti a kommersz rap fogalmát. Mindenkinek szól, ezért igazából senkinek sem. Így az egyén nem tudja igazán magáévá tenni a dalt. Hangos, verbunkos, de valami hiányzik belőle, hogy sokszor visszahallgassam.

The Cat's Whiskers: Ride Out

Ezt nagyon elrontotta a The Cat's Whiskers. Tömény autotune az egész dal, lényegében úgy rapel mindenki, ahogy akar, mert automatikusan javításra kerül. Semmit nem tudunk meg az együttesről, hogy miért érdemes továbbra is figyelni őket. Egy-két emlékezetes dallam megszólal, de egyértelműen ez a TCW mélypontja.

AkanYatsura: TURN IT UP!!!!!! -BADDY SOUL FEVER-

Szerencsére az AkanYatsura tesz arról, hogy jobb szájízzel vegyük ki a lemezt a lejátszóból. Ők meg tudnak szólalni úgy a saját stílusukban, hogy érezzem azt, hogy érdemes odafigyelni rájuk, mert bőven van még bennük tartalék. Erősteljes, dinamikus dal, nagyon lehet érezni, hogy ők így egy család. És ezt nagyon jó hallani. Biztos sok jó dallal fognak még kijönni.

És akkor lássuk a személyes preferenciám alapján a sorrendet.

  1. GokuLuck: STRONGER
  2. Buraikan: Road to Legend
  3. cozmez: Takin' Over
  4. AkanYatsura: TURN IT UP!!!!!! -BADDY SOUL FEVER-
  5. 1Nm8: Break Outta Here
  6. BAE: W△vin' FL△g
  7. VISTY: For my Stella
  8. AMPRULE: Do as I say
  9. The Cat's Whiskers: Ride Out

A GokuLuck magasan kitűnik a többiek közül, a Buraikan, cozmez és AkanYatsura hoz még izgalmas dalokat, az 1Nm8 összességében nem rossz, a többiek viszont felejthetők voltak. A The Cat's Whiskers esetében meg remélem, hogy csak egy buta hibáról van szó.

A következő két kislemez nem egészen párbaj kislemez, mert négy csapat is szerepel egy-egy kiadványon.

Nincsenek megjegyzések: