2023. november 7., kedd

Paradox Live -Road to Legend- Round2 "TRUST"

Most már közel vagyunk a végéhez, holnap már a néhány hete megjelent kislemez következik. Addig is lássuk, hogy a másik két egyenes ágról továbbjutott csapat milyen dallal mérkőzik meg egymással.

  • cozmez: Trust Nobody
  • AkanYatsura: Kassai -Leave It To Me-

Ennek a kislemeznek sincs szinopszisa, de erre jelen esetben talán nincs is szükség, hiszen a dalok meglehetősen erősek ahhoz, hogy önmagukban elmeséljék a voice drama történetét. A borító abból a szempontból kifejezetten rossz, hogy egyáltalán nem adják vissza a dalok mondanivalóját. De ez már a címből is kiderül. Inkább hallgassuk meg a dalokat.

cozmez: Trust Nobody

Ahhoz képest, hogy a cozmez a jobb napok keresésére indult, miután megnyerték az első évad párbaját, ismét visszatértek az eredeti mondanivalójukhoz. Megint egy sötét hangulatú dalt hoztak el nekünk. A zene rendkívül erős és hatásos, ugyanakkor a szöveget egy kicsit zavarosnak érzem, ahogy elolvastam. Olyan érzetet ad, mintha az elmúlt időszak némileg formálta volna a bizalomról alkotott nézetüket, de még mindig kísérti a múltjuk. Erről tanúskodik a zene is.

AkanYatsura: Kassai -Leave It To Me-

Ehhez képest az AkanYatsura megmaradt a maga optimista attitűdjénél. Ugyanaz a hangos, extrovertált dal, amit megszokhattunk tőlük. Vidám zene mellett bíztatnak arra, hogy bármi gondunk lenne, bízzuk csak rájuk, ők mindent megoldanak. Van is olyan hangulata a dalnak, hogy tényleg rájuk bíznám, bármivel vagy bárkivel lenne gondom, ők majd elintézik. A zene már-már szokatlanul gazdag hangszerelésű, tele van emlékezetes dallammal.

Mind a ketten kiváló dallal versenyeznek. Ahogy az előző cozmez és AkanYatsura párbajnál itt is introvertált és extrovertált tengely mentén lehetne személyes kedvencet választani. Ám még így is nagyon nehéz lenne személyes preferenciát állítanom. Viszont, ha az optimista-pesszimista tengelyre helyezzük a két dalt, akkor már könnyű dönteni.

  1. AkanYatsura: Kassai -Leave It To Me-
  2. cozmez: Trust Nobody

Hiszen én magam is optimista szemléletű vagyok, ezért akármennyire is erőteljes és hatásos a cozmez dala, amit nagyon is érzek, de az AkanYatsura attitűdje közelebb áll hozzám. Főleg, mert ahogy megyünk előre az animében, úgy bizonyítják a fiúk, hogy ugyanis nagyon is kifelé élnek, nagyon menőnek tartják magukat, de a barátság és a bajtársiasság legalább ennyire jellemzi őket. Az anime 5. része alapján bátran rájuk bíznám a gondomat.

Már csak egy kislemez maradt, holnap meghallgatjuk a legújabb dalokat.

Nincsenek megjegyzések: