Nem hiszem, hogy bármit is írnom kellene most cím gyanánt, de van néhány gondolatom, amit szeretnék megosztani. Nem nagyon nyilatkozok az orosz-ukrán háborúról, mert úgy vagyok vele, hogy vannak nálam sokkal okosabbak, akik jobban meg tudják ítélni a kialakult helyzetet. Néhány barátommal megvitatjuk az eseményeket, de közösségi oldalon nem beszélek róla. Viszont érzelmi szempontból nagyon foglalkoztat a dolog, mert van ukrán barátom, akiről tudom, hogy nagyon nehéz időket él most, és nagyon sokat gondolok rá. Dnyipróban él, úgyhogy sajnos van része az egész borzalomban. Mondta nekem, hogy a csütörtök reggel volt életének legborzalmasabb reggele, amikor a robbanás hangjára és rázkódásra ébredt fel 5.40-kor. Elmondása szerinte az egész teljesen váratlan volt, erre egyáltalán nem számítottak. Akkor többször volt robbanás, azóta viszont állítólag ott nyugalom van.
Tegnap délben beszéltem vele utoljára, akkor egyébként a körülményekhez képest jó állapotokról számolt be. Egy nagyobb sor állt a pénzkiadó automatáknál és mondta, hogy nagyon optimisták voltak az emberek, még viccelődtek is. Ha ez tényleg így van, akkor az ukránok valami hihetetlen lelki tartásról tesznek tanúbizonyságot, és valami hihetetlen fantasztikus nép. Mutatott képet a sorról az ATM-nél, illetve arról is, hogy a boltban a kenyér részleg teljesen üres. Szállítanak le többször is kenyeret, de szinte azonnal el is viszik. Ma csak egyszer láttam őt online valamikor 17.45 körül, el tudom képzelni, hogy mostanság keveset lesz online, mert mondta nekem, hogy búvóhelyre mennek.
Szívből remélem, hogy neki és a családjának nem lesz semmi baja, és hogy ennek a szörnyűségnek rövid időn belül vége lesz - az ukránok győzelmével. 2019 szeptemberében találkoztam vele először és egy értékes barátra leltem benne. Mérhetetlen módon becsülöm az optimizmusát és hogy a nehézségei ellenére is életigenlő, bizakodva néz a jövő felé, vannak tervei. Sokszor láttuk el egymást jótanáccsal, többször is éjszakába nyúlóan beszélgettünk, sokszor megnevettettük egymást. Ő tényleg azon kevés emberek egyike, aki még a mélypontomban is meg tudott nevettetni, és akkor tényleg egy kicsivel jobbnak láttam a helyzetemet. Ezért életem végéig hálás leszek neki. Másfelől meg ami szintén nagyon fontos, hogy sokat formálta a gondolkodásomat az ukránokkal kapcsolatosan. Előtte úgy gondolkodtam róluk, mint már egy Európától elszeparált nép, akiknek sokkal inkább az oroszokhoz van közük. Ő volt az, aki rámutatott arra, hogy az ukránok valójában nagyon is nyugati gondolkodásúak, és lélekben inkább tartoznak Nyugat-Európához, mint kelethez.
Úgyhogy nagyon sokat köszönhetek neki, nagyon sokat gondolok rá, őszintén fáj a szívem azért, mert az országában háború dúl. Innen is üzenem neki, hogy tartson ki! Még nagyon sok megbeszélnivalónk van!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése