Az Erasmus eredménye

Végül ma közölték velem az eredményt és több, mint bíztató a helyzet. Csak a tavaszi félévre támogatják, hogy kimehessek tanulni, de szakmai gyakorlatra már most nyáron mehetek Hollandiába. Ez több, mint ideális körülmény! Egyedül annyi van, hogy nekem kell gyakorlati helyet választani. De ez teljesen normális, valahány szakmai gyakorlaton voltam, mindenhol nekem kellett a helyet kiválasztani. Vannak is linkek a pályázati felhívás oldalán, ahol lehet gyakorlati helyet keresni, illetve megteszem azt is, hogy körbekérdezek ismerősöket, barátokat, akik Hollandiában élnek, hogy ők mit tudnak. Annyi kedvezményt kaptam, hogy az április 9-i határidő helyett április 20-ig van időm kiválasztani a megfelelő munkahelyet.

És hogy hova mennék? Kis túlzással élve bárhova, ahol a képességemnek megfelelően tudok dolgozni. Illetve nagyon fontos, hogy ahogy csak tudom, fejlesszem a holland nyelvtudásomat. Országon belül is bárhova mennék, ahol van jó munka. Bárhova szívesen mennék dolgozni, ahol van jó munka. Egyből Hollandiában tehetem próbára magam, ez több, mint ígéretes! Főleg, hogy sok gyakorlati helyen kis fizetést is adnak, tehát nemcsak az Erasmus ösztöndíj lesz rendelkezésemre anyagilag.

Hihetetlenül lelkes vagyok, ez önmagában óriási lehetőség! Hiszen így még könnyebben találhatok Hollandiában jó munkát magamnak, hiszen az önmagában lendít a helyzetemen, hogy Hollandiában voltam szakmai gyakorlaton. De persze nagyban kacérkodok a gondolattal, hogy ha nagyon jó helyet találok, akkor oda bedolgozzam magam, és Hollandiából folytassam ősztől az egyetemet. Mert diplomát mindenképp akarok és nagyon szeretek a Károli Néderlandisztika szakán tanulni, úgyhogy ezt mindenképp be akarom fejezni. De közben már ott lebeg előttem, hogy saját életet kezdeni. Itt a nagy lehetőség!

Késlekedő értesítés

Elvileg ma hozták volna nyilvánosságra az Erasmus eredményét, tehát értesülnöm kellett volna arról, hogy elnyertem-e az ösztöndíjat vagy sem, de nem tudok semmit. Rákérdeztem az Erasmus korrdinátornál, hogy mi a helyzet, azt válaszolta, hogy nem érkezett meg a bírálatom. Első olvasásra kicsit meglepett. Meg is ijedtem, mert az volt az első gondolatom, hogy akit elutasítanak, az nem kapja meg a bírálatot. De aztán gyorsan továbbgondoltam magamban, hogy nem erről lehet szó, mert azt megírta volna. Én arra tippelek, hogy arról van szó, hogy nagyon vacillálnak az ügyemben, hogy elengednek-e vagy sem. Azt tudom, mert mondta több tanár is, hogy elsőéveseket nagyon ritkán engednek el Hollandiába vagy Belgiumba tanulni, inkább a másodéveseket részesítik előnyben. Ami érthető is, hiszen nekik van olyan szinten a holland nyelvtudásuk, hogy biztonsággal tanuljanak holland vagy belga egyetemen. Azt viszont jó jelnek veszem, hogy pénteken kaptam olyan E-mailt, hogy a jelentkezési űrlapot elfelejtettem aláírni és pótoljam. Egyrészt, ha nagyon képtelenségnek tartanák, hogy elmenjek Belgiumba vagy Hollandiába tanulni, akkor biztos, hogy nem foglalkoztak volna azzal, hogy a jelentkezési lap nincs aláírva. Dobták volna a jelentkezésemet, ma jött volna egy udvarias hangvételű E-mail arról, hogy köszönjük szépen a jelentkezést, de ezúton nem nyerte el a pályázatot. Ehhez képest jött egy ilyen E-mail, ami már csak abból a szempontból is érdekes, mert korábbi tapasztalataimból úgy tudom, hogy hibásan vagy hiányosan beküldött jelentkezés eleve érvénytelennek számít. Úgyhogy biztos, hogy van valami. Kicsit úgy érzem magam, mint egy sorozat főszereplője, hogy ott vannak mondjuk a holland tanszéken 15-en, épp a jelentkezéseket bírálják el, én vagyok soron, 7-en igennel szavaznak, 7-en pedig nemmel. Egy tanáron a döntés súlya, hogy elengedjenek-e vagy sem. Egy igen vagy egy nem egy életet megváltoztathat meg. De vajon hogy dönt? Elmehetek-e Hollandiába vagy Belgiumba tanulni? A következő részből megtudhatják. Körülbelül ilyen érzésem van.

Egyébként a jelentkezés rendben megtörtént, egyedül azon változtattam, hogy melyik egyetemre jelentkeztem. Ugyanis nem három holland egyetemet jelöltem meg, hanem két belga és egy holland egyetemet. Azért döntöttem így, mert belga egyetemeken elég a B1-es szintű holland nyelvtudás is, míg Hollandiába B2-es szint kell. Az a tervem, hogy Belgiumban egy félévet leszek, ott szintű holland nyelvtudásra teszek szerint, hogy az még a holland egyetemeknek is sok lesz, és a tavaszi félévre benyújtok még egy pályázatot, ezúttal Hollandiába. Rákérdeztem, lehet ilyet csinálni, szoktak kiírni szeptemberre pótpályázatot és lehet külön jelentkezni a tavaszi félévre is. És onnan én már vissza nem jövök. Ez tűnik reális jövőképnek. Ha tényleg B2-es szintet kérnek Hollandiába, az nagyon irreális, hogy elérjem szeptemberre (hiába írtam mást az előző Erasmus-os posztomban, akkor nagyon fel voltam tüzelve és indulatból írtam azt, amit írtam). Tehát a realitás most az, hogy szeptemberben Belgiumba megyek tanulni, és onnan irány 2022. februárjában Hollandia. Egyébként amikor volt Erasmus tájékoztató, néhány volt Erasmusos diák is jelen volt, akik voltak Belgiumban, az egyik mondta, hogy csak a nyelvet tanulták, és azt ugyan intenzíven, de mellette szinte túl sok szabadidejük volt. Na most ha ez igaz, akkor az biztos, hogy a szabadidőm jórészét holland nyelvtanulásra fogom használni. Mert állítólag a záróvizsga nagyon húzós, de egyébként is szükségem van arra, hogy minél hamarabb, minél többet tudjak hollandul, úgyhogy nekem a belga egyetem még pont, hogy jól jönne, kiváló kompromisszumos megoldás lenne. Én onnan 2022 elején elvonatozok Hollandiába és ott már senki és semmi nem állíthat meg!

Van arra is forgatókönyvem, hogy akkor mit csinálok, ha nem nyerem el a pályázatot, vagy nem kapok választ. Magam megyek ki még az idén munkavállalás céljából, de oly módon, hogy az egyetemet is be tudjam fejezni. Valahogy egyéni tanrendben eljutok a diplomáig. A lehetőségek és a körülmények kezdenek kirajzolódni, mindenképp csak úgy megyek ki, hogy biztosan rendben lesz minden. Ismerős által, aki segít elrendezni mindent, elindítani az utamon. Az hajt a leginkább, hogy saját életem legyen ott, ahol úgy érzem, hogy ezt ideálisan meg tudom élni minden szempontból. És akkor meg innen nem állíthat meg senki!

Hayashibara Megumi az élen

Nemcsak Okui Masami jelentetett meg albumot, hanem Hayashibara Megumi is. Igaz, ő válogatásalbumot, VINTAGE DENIM címmel. Az első albumának a Half and, Half megjelenésének 30. évfordulója alkalmából készült el a válogatás. És kíváncsi voltam, hol nyit az Oricon napi lemezeladási listán, és nem akartam hinni a szememnek, ugyanis:

AZ ELSŐ HELYEN NYITOTT AZ ALBUM!!!

2002 óta van napi lemezeladási lista és ez az első alkalom, amikor egy Hayashibara Megumi album az 1. helyen debütál. Szabályosan felordítottam örömömben, nem akartam elhinni. Bár azt hozzá kell tenni, hogy némileg árnyalja a hírt, hogy új albumok döntő többségében szerdán jelennek meg Japánban, és ilyenkor kedden még a múlt heti megjelenések vannak némileg alacsonyabb eladási számokkal. De 5.176 példányt szállítottak le megjelenéskor és ezzel magasan vezeti a mezőnyt.

És hogy mi ennek a jelentősége? Nem azért szeretek statisztikákat böngészni, mert a számok megszállottja vagyok, már-már autista szintjén, hanem mögöttes jelentést keresem, amit a számokból ki lehet olvasni. Márpedig ebből azt olvasom ki, hogy még mindig van hatása annak az óriási nagy népszerűségnek, ami Hayashibara Megumi-nak a '90-es években. Ő ugyanis az első olyan seiyuu, aki konkrétan sztár volt. Mindenhol, de mindenhol jelen volt. Nemcsak a kiváló seiyuu-szerepeiért szerették őt az emberek, hanem a zenéjéért is és teljesen megérdemelten. Rengeteg TV-műsorban szerepelt és nagyon sok helyen lehetett hallani a hangját. Konkrétan áruházak hangosbemondóiban is, de tényleg, mindenütt jelen volt a '90-es években. Ami a dalait illeti, sajátságos stílusa van, ami egyébként nem tetszhet mindenkinek. De az, hogy következetesen vállalta, hogy az, aki, voltak gondolatai, volt értékrendje és amennyire lehet, ezt szerethetően tudta átadni a dalai, sőt, a hangja, a seiyuui-munkássága által is, ezek mind olyan értékek, amelyek nyomán azt lehet mondani, hogy Hayashibara Megumi azok közé tartoik, aki megérdemelte a népszerűséget és megérdemli az úgymond "utóhatásait" is oly módon, hogy 30 évvel debütálása után megadatott neki, hogy az élen nyisson a lemezeladási listán. Ami a stílusát illeti, idén augusztus-szeptember táján lesz az, hogy 15 éve ismerem Hayashibara Megumi-t. Ezalatt a 15 év alatt sok minden történt velem, aminek következtében formálódott a gondolkodásom, emiatt Hayashibara Megumi dalait is némileg árnyaltabban látom. De azt a mai napig becsülöm benne, hogy kitart az értékrendje mellett, így sokszor nemcsak nosztalgiából hallgatom a dalait, hanem mert tényleg van hozzáadott értéke annak, amit csinál.

A másik számomra komoly üzenet az első hellyel kapcsolatosan az, hogy a kiadó, a King Records "gondozza", őrzi Hayashibara Megumi hírnevét és tesz arról, hogy ne csak a '90-es évek nagy animés közössége emlékezzen az énekesnőre, hanem a mai animés generáció is ismerje a nevét. És ezt azért tartom nagyon jónak, mert ez számomra azt jelzi, hogy a kiadó a mai napig becsüli az énekesnő munkásságát és nem "dobja el" csak azért, mert itt vannak az újak. Bőven foglalkozhatnának Mizuki Nana karrierjével, aki ugye korunk egyik legkedveltebb seiyuu-ja és több első helyezettes albuma és kislemeze van már. Úgyhogy számomra ez az első hely azt is jelzi, hogy a kiadó tiszteli Hayashibara Megumi karrierjét. Ez az album többszörösen egy énekesnői karrier tiszteletének jele számomra. És hogy miért fontos ez, az jól látható Okui Masami: 11-elevens- album eredményén keresztül, ami csak a 143. helyet tudta elérni az Oricon heti lemezeladási listán. Ez azért nagyon rossz, mert Okui Masami-nak is volt híre a '90-es években. Az albumaival mindig jelen tudott lenni az Oricon Top 30-as listán, rengeteg dalt írt másoknak is és ismerték, meg szerették őt az emberek. És az, hogy megtörtént vele, hogy fokozatosan zuhant le, az egy dolog, de most már ott tart, hogy a Lantis nemcsak az album promóciójával nem foglalkozik érdemben, hanem a lemezborítók is túl egyszerűk, mintha kutyafuttában készültek volna el. Pedig nyilvánvaló, hogy Okui Masami-nak most is vannak gondolatai. A dalok jól hallhatóan egy koncepció köré épülnek és a mondanivalóit Okui Masami a borítón keresztül is igyekszik képek formájában átadni, amennyire lehetséges. És ha már Hayashibara Megumi és Okui Masami lassan 15 éve ikonikus páros számomra a Slayers: Get along-nak köszönhetően, akkor most a kettejük közti eladásbeli-különbséggel nagyon jól lehet érzékeltetni, hogy mi a jelentősége annak, hogy egy tapasztalt előadónak milyen a karrierje évtizedek után. Szinte fizikailag tapintható a különbség. De hogy Okui Masami ennek ellenére ma is értéket közvetít, az viszont tényleg mindennél többet ér. Csak lenne közönsége is.

Egyébként van egy másik borító is az új Hayashibara Megumi albumról, ezt is mindenképp meg akarom mutatni, mert érdekes érdekes érzést kelt bennem.

Ez a borító hű a "Vintage"-beli címhez, mert a tapéta a háttérben kísértetiesen emlékeztet arra a tapétára, ami nekünk volt a nappaliban, amikor néhány éves voltam. Ugyanilyen sárga hátterű narancs-barnás virágmotívumú tapétánk volt a '90-es évek elején. Úgyhogy nekem ezt a borítót tényleg "vintage" látni, kisebb időutazás a gyerekkoromba.

És persze, nem véletlen, hogy kedden jelent meg az album. Ugyanis március 30-án van Hayashibara Megumi születésnapja! Ma 54 éves... Várjunk, én végig abban a hitben voltam, hogy 53 lett. Csak aztán rájöttem Okui Masami születésnapjával kevertem. ^^' Hayashibara Megumi 1967-es, Okui Masami 1968-as. Akármennyi is, a jó isten éltesse és adjon neki erőt újabb 30 évre, hogy boldogabbá tegye az életünket a dalaival! Hayashibara Megumi egy jelenség, akire élmény ránézni. Amíg élek, addig az életem része lesz!

Újra van Wii

A mai nappal ismét van Wii-m. Vaterán találtam meg, 11.000 forint volt és mivel senki nem licitált túl, ezért az enyém lett. Fizetés után ma megérkezett.

Az előzőt még tavaly adtam el, mert bíztam abban, hogy tudok venni Nintendo Switchet, de aztán teljesen másképp alakultak a dolgok, így le kellett mondjak róla. De ha minden jól megy, hamarosan Nintendo Switch is lesz. De Wii-re is szükségem van, hogy a DVD-felvevővel Wii játékokat is felvehessek. Márpedig Wii-n is van mivel játszani, és ezzel kibővültek a lehetőségek, hogy milyek játékokat vehetek fel.

A konzolnak mindene megvan és rendben működik. Ami szerencse, hogy a Wii dobozát és a papírjait nem adtam el, így azokról nem kell külön gondoskodni.

És sikerült rajta beállítani mindent, még az internetre is sikerült rácsatlakozni. Igaz, annak már végképp nem veszem hasznát, hiszen se a WiiConnect24 se a Nintendo Wi-Fi connection nem működik már rajta, hiszen lekapcsolták a Wii szervereit. De úgy voltam vele, hogy a teljesség kedvéért miért is ne, ha már be lehet állítani. A konzol német nyelvű lesz.

Sajnos nincs játék, ami támogassa a holland nyelvet, ezért marad német a konzol. Mert a konzol nyelvét ugyan be lehet állítani hollandra, de vajmi kevés játék támogatja a nyelvet, és amikben nincs holland nyelv, azok angolul jelennek meg. Úgy meg nem akarok játszani, az túlzottan mainstream nyelv. A németet jobban szeretem, úgyhogy maradok a németnél.

A DVD-felvevővel csak úgy tudok játékot felvenni, ha 50Hz-re van állítva a Wii. Elsőként a Mario Kart Wii-vel tettem próbát. Az igazat megvallva, meglepődtem azon, hogy picit szaggat a játék, nem úgy emlékszem, hogy annak idején, amikor régi TV-n játszottam, szaggatott volna a játék. Aztán eszembe jutott, hogy valószínűleg azért nem, mert mindig is 60Hz-en volt a Wii. Mindenesetre első alkalommal a Mario Kart Wii-n mentem végig 50cc-n a Nitro bajnokságokon. Nem tudom, mennyire látszik, hogy picit szaggat a játék, kíváncsi leszek a véleményekre.

Mindenesetre maga a játék nagyon jó volt, már-már nosztalgikus. A képminőségen majd jó eséllyel egy AverMedia fog javítani. Az fog majd jelentősen lendíteni a helyzeten, mert ha jók az információim, akár streamelni is lehet majd. Így az lesz majd, hogy Twitch-re fogom élőben streamelni a játékaimat, és azt majd átmentem a YouTube profilomra. Az már a távolabbi jövő zenéje, az már csak Hollandiában lesz. Addig marad a DVD-felvevő.

Egyébként tervezek majd rátenni Virtual Console és WiiWare játékokat úgymond, "alternatív" módszerrel. Mivel már tényleg nem működik a Wii Shop Channel, így ha akarnám, se tudnám újra megvenni a játékokat, ezért erre már nem probléma rávarázsolni a játékokat. És akkor teljes lesz ez a Wii is. Egyébként meglepett, amikor utánanéztem, hogy már a Wii is 32 GB-ig támogatja az SD kártyákat a legújabb frissítéssel. Arra aztán bőven mehet játék. Majd ezt fogom megvenni, és ha tényleg tudja kezelni a Wii, akkor erre rámehet az összes játék, amit egyébként is megvettem volna. Addig maradnak a Wii játékok, bőven van mivel játszani.

Mario Kart 8 holland profillal

Nemrég létrehoztam egy új Nintendo Network ID-t, mert nem lehet országot váltani. Én meg nem Angliaként hanem Hollandiaként szeretnék játszani, úgyhogy két NNID-m van. El is kezdtem rajta Mario Kart 8-cal játszani, és itt is behozni minden mentést, ami az előző profilon megvolt. Megvan 50cc alapbajnokságokon (tehát a DLC-ket leszámítva) az aranyserleg és a háromcsillagos minősítés.

Illetve online is játszok, és azt kell mondjam, nagyon jó érzés a nevem mellett a holland zászlót látni. ^^

Zuid-Holland van beállítva régiónak, mert akkor hoztam még létre, amikor még Alphen aan den Rijn - Leiden páros volt a mindenem. Most már bárhol máshol szívesen laknék, szerencsére lehet is változtatni a régión. Ha majd kiköltözök Hollandiába, akkor majd az a régió lesz beállítva, ahol lakni fogok. Most még a szép emlékek örömére marad a Dél-Holland tartomány.

Ez még a tegnapi játékból maradt meg, a mai sokkal érdekesebb volt.

Volt "honfitársam" Noord-Brabantból és volt három belga játékos is. Természetesen ők voltak a legfőbb riválisok. Volt is egy játék, ahol úgy végeztem a második helyen, hogy az utolsó kanyarban előztem be a belgákat, így született egy ilyen eredmény.

A két holland lett így az első két helyen, és hogy pont az utolsó pillanatban előztem, el is nevettem magam, mondván, hogy "lösér belgák!" Természetesen nem vérre megy, de néha jó egy kicsit cikizni a belgákat. Mondjuk a beszédüket csak cikizni lehet. A minap kerestem olyan YouTube csatornát, ami ilyen nyelvtanfolyam-szerű és lassabban beszélnek hollandul, hogy gyakoroljam a hallott szöveg értését. Az egyik, amibe belenéztem, annyira megütötte a fülemet a flamand stílusú holland, hogy nem bírtam egy percnél tovább hallgatni. Borzalmasan beszélik a hollandot, én egyszerűen nem bírom hallgatni.

Mindenesetre játékra fel! Most játszok Wii U-n, amennyit tudok és ha majd lesz Nintendo Switchem, ott létrehozzuk néhány holland barátommal a "Holland Brigádok" nevezetű szindikátust és megmutatjuk, hogy hogy kell Mario Kartozni!

Az első Madonna CD

Alapvetően nagyon nem tisztelem azt, amit Madonna csinál (főleg, amit manapság...), de van 4 album tőle, amit értékelhetőnek tartok, azokat megvenném, ha lesz rá lehetőségem, az alábbiakat:

• Ray of Light
• Music
• American Life
• Confession on a Dancefloor

Sikerült közülük elsőként a legrosszabbat megtalálni. :) Egyébként már kisgyerekként találkoztam Madonnával, mert nővérem nagy rajongója (volt), több CD is megvolt tőle, így már néhány évesen is hallottam tőle számokat, felismertem a TV-ben. Ekkor még annyira nem voltam tisztába azzal, hogy mivel is "köríti" a dalait, de azt érzékeltem, hogy nagyon nem nekem való az, amit csinál. Aztán jött az Evita, amit láttam én is a moziban annak idején, anyám meg nagyon szerette a dalokat, úgyhogy ha lehet CD-t rongyosra hallgatni, az rongyosra volt hallgatva. Nem tudom megítélni, hogy mennyire volt rossz a film, mekkora történelemhamisítás (nem ismerem Argentína történelmét), de az biztos, hogy a dalok sokkal inkább megmaradtak bennem, mint bármilyen színészi alakítás.

Ugyanakkor az önmagában tetszett, hogy nem azt a Madonnát láttam annak idején a moziban, amiről már akkor is tudtam, hogy nem szabad látnom. A Ray of Light albumot pedig kifejezetten üdvözítőnek tartottam és azt gondoltam, hogy azt már érdemes figyelni, amit ott csinál. Ma is azt gondolom egyébként, hogy a maga módján tényleg innovatív volt. Azt már szívesen néztem (a videoklipeket) és hallgattam az albumot, de majd akkor írok róla részletesebben, ha majd meglesz, de most lássuk az American Life-ot.

Elvagyok vele, ez még épp elmegy, csak épp semennyire nem hiteles. Mert gúnyolódik az amerikaiakon és azon a Hollywoodon ironizál, amit a filmjeivel ő maga is gazdagított. Csak az Evitához volt "szerencsém", de amit hallottam a többi filmjéről, az az érzésem, hogy jobb, hogy kimaradtak az életemből. Innentől kezdve nincs erkölcsi alapja arra, hogy Hollywood elé görbe tükröt tartson, ahogy az amerikai élet elé sem, hiszen a dalaival a maga módján ő is kiszolgálta az amerikai gondolkodást. Mindig mondják Madonnára, hogy ezerarcú és mindig átváltozik. Ez így még önmagában igaz is, csak soha nem diktálta a divatot, hanem követte az aktuális trendeket, hogy népszerű maradjon. Japánból van jó példa arra, hogy valaki mindig átváltozik, csak ő tényleg ezerarcú, mindegyik arcával önmagát mutatja, csak másképp. Az ALI PROJECT az, az énekesnő a maga nemében tényleg innovatív.

Míg Madonna nemhogy nem innovatív, de sehol nem önmaga. Úgyhogy teljesen igaz az az önvallomás, hogy Nobody Knows Me, mely személyes megítélésem szerint egyébként a legjobb dal az albumon. Senki nem ismeri őt, mert nem látható az egyénisége sem az album borítóin, és nem hallható a dalszövegeiben. Az Easy Ride is számomra sokkal inkább egyfajta áldozati szerep. Sehol nem igaz az, amit ott énekel, mert ha tényleg az ujjai hegyében akarja érezni a vért és az izzadtságot, akkor oly módon dolgozott volna meg a sikerért, hogy következetesen mindig arról énekelt volna, amiben hisz, és hallanám a dalaiban és látnám a borítóin az egyéniségét. És azzal küzdött volna meg a sikerért. Arra azt mondanám, hogy teljesen rendben van, gyönyörű dal. De tudva, hogy milyen karrierje van (vagy már inkább volt...) csúnyán elhasal a dal, ha a szöveg hitelességét vizsgáljuk. A Nothing Fails is valójában epic fail, mert ha volt olyan kedves a '90-es évek elején kiárusítani a szexet és azt hangoztatni, hogy a szex a minden, akkor hogy jön ahhoz, hogy ártatlan, naiv kislányként, 44 évesen úgy énekeljen a szerelemről, mint egy mindent elsöprő érzésről?

Ennyi kritika után mégis miért akarok néhány Madonna CD-t a gyűjteménybe? Mert van olyan, amikor a pillanatnak akarok élni, nem gondolkodni semmin, csak a jelenben benne lenni a maga teljességében. Néha azt érzem, hogy keverednek bennem az INFJ és az ISFP személyiségvonások és az ISFP-s részemnek jók a Madonna dalok.

Első gondolatok a Haikyuu!! TO THE TOP OST-ről

Ma jelent meg a Haikyuu!! TO THE TOP Original Soundtrack album, egyben Spotify-on is elérhető lett.

Így első hallgatás után úgy tűnik, hogy többször végig kell hallgatnom az albumot, hogy megszokjam. Nem az a fajta "először meghallgatom, és utána szinte mindig ez jár a fejemben" jellegű album, de szerintem idővel meg fogom szeretni.

Viszont van valami, amire már most, első hallgatás után felfigyeltem és mindenképp szeretném megírni. Már most erősen az az érzésem, hogy Tachibana Asami dominál. Több Hayashi Yuuki által írt zenénél is arra lettem figyelmes, hogy sokat merít (ha nem is épp másol) korábbi Haikyuu!!-s zenéiből. Több dal esetében vissza tudtam idézni valamelyik korábbi Haikyuu!! zenét, mert annyira erősen emlékeztetett rá. Olyan érzetet adtak, mintha Hayashi Yuuki elővette volna az adott régebbi Haikyuu!! dalt, kicsit átdolgozta volna és új címet adott neki. Volt erre korábban is példa, de csak néhány dal esetében és nem az volt, hogy majdhogynem a dalok fele csak újragondolt változata valamelyik korábbi Haikyuu!! zenének.

Vannak Hayashi Yuuki-tól is új ötletek, de egyértelműen Tachibana Asami az, aki a jobb zenéket írta most. Itt most nagyon ráérzett arra, hogyan teremtsen légkört a zenéivel. Nagyon jókat írt. Hayashi Yuuki meg most nem volt az igazi. Nem tudom, hogy a Boku no Hero Academia (abból is jön az 5. évad) vett el tőle sok energiát és nem tudott annyira a Haikyuu!!-ra koncentrálni, vagy a családja miatt nem tudott eleget foglalkozni a zeneszerzéssel... Egy fia és egy lánya van és sokat posztol róluk az Instagramra.

De azért van annyira jó az album, hogy sokat hallgassam. És ha majd úgy lesz, akkor írok majd részletesebben is az OST CD-kről.

Ami az álarc mögött rejlik

Nemrég találkoztam a neten egy spanyol sráccal, aki szintén anime rajongó, aztán egész jó beszélgetés lett az első "online találkozóból". Ajánlott néhány animét, meg dalt is, ami kifejezetten tetszett neki. Az egyik olyan dalt szeretném megmutatni, amit általa ismertem meg és szinte teljesen a magamévá tudtam tenni: Lyn: Beneath the Mask.

Nem ismeretlen számomra a Persona franchise, láttam néhány évadot az animéből (közülük csak az első, a Trinity Soul az egyedüli, ami értékelhető), illetve tudok a játéksorozatról is, hiszen több ismerősöm és barátom is rajongója, meg hát Joker jelen van, mint játszható karakter a Super Smash Bros. Ultimate-ben. A Persona 5-öt animében még nem láttam, terveztem amúgy megnézni annak ellenére, hogy a Persona 4 után sokat nem remélek az ötödik évadtól.

Ez a dal viszont inspirál arra, hogy hamarabb kezdjem el az animét, mint ahogy terveztem. Melankolikus dal, annak ellenére, hogy sokkal inkább optimista vagyok, azért előfordul, hogy ilyen a hangulatom. Általában akkor, amikor nagyon emésztem magam egy-egy rossz döntés miatt, vagy valami komoly dologban hibáztam. Akkor van az, hogy pár napra elvonulok a külvilág elől, és nem nagyon adok életjelet magamról. Az én olvasatomban a maszknak, amiről szól a dal, másképp van átvitt értelme, mint ahogy az emberek általában értelmezik. Pontosan úgy, ahogy a második refrén utolsó sorában hallható.

Please, don't take off my mask. My place to hide.

Mert azt értem, hogy sokak számára az a bizonyos álarc, amit átvitt értelemben viselnek magukon az emberek, az arra szolgál, hogy elrejtsék a valódi érzelmeiket a külvilág elől. Arra a következtetésre jutottam magamban, hogy ez a bizonyos álarc sokak számára az a komfortzóna, ami megadja azt a biztonságot, hogy olyan arcot mutassanak a társadalom felé, ami által megfelelhetnek az emberek elvárásainak. Na erre mondja bárki azt, hogy "gyere ki a komfortzónádból!"

Azt odáig értem, hogy az ember különböző szerepeket játszik az életben, és bizonyos emberek előtt más-más arcát mutatja meg. Egyébként erről konkrétan nyelvészeten is tanultunk, ugyanis a szociolingvisztika egyik kutatási területe az, hogy az emberek milyen közegben milyen beszédstílust és nyelvezetet használnak. Erre nagyon komolyan felfigyeltem, egyébként is a nyelvészeten belül a pszicholingvisztika, szociolingviszika érdekel a leginkább. A lényeg az, hogy a különböző szerepek "eljátszása" az életben teljesen normális dolog, hiszen természetes, hogy nem beszélünk a bolti eladóval úgy, mintha közeli barátunk lenne. Ami probléma emberek egy részénél, az az, hogy ezekből a bizonyos szerepekből teljesen kivonja a saját egyéniségét, és álarcként vesz fel olyan szerepeket, amivel nem önazonos.

Én azok közé tartozok, aki nem tud ilyet csinálni. Ezért nálam ez a bizonyos álarc mást jelent. Azon túl, hogy emberekkel helyzettől függően másképp beszélek, de mindenki láthatja a személyiségem egy részét. Kinek többet mutatok meg belőle, kinek kevesebbet. De olyan nincs, hogy álarcot viselek. Akinél erre kényszerülök, azt következetesen kerülöm és minimalizálom vele a kapcsolatot. Én nem tudok álarcot viselni. Nálam az álarc az, ami a fentebb idézett sorban olvasható. Az én "álarcom" (nevezzük komfortzónának, ahol feltöltődök), az, amikor elvonulok a nyilvánosság elől. Akkor van olyan érzésem, mint amilyen ez a dal, és olyankor a "Please don't take off my mask" mondat az én olvasatomban azt jelenti, hogy hagyjál békén, most nem akarok senkit látni.

Ezt jelenti számomra ez a dal. Ezért vagyok nyitott új emberekre, új barátságokra, mert olyan olyan dolgokat tudok meg magamról, amiről eddig nem tudtam, vagy másképp tudtam. Nagyon tudom szeretni azokat az embereket, akik által inspirálódhatok, akik személyisége által úgy érzem, hogy én is több vagyok. Spanyolországból még úgysem ismerek konkrétan senkit, hátha kialakul vele is egy komolyabb barátság. Szívesen alakítanék ki egy európai hálózatot a baráti körömből, továbbra is Hollandiával az élen.

Születésnapi album

Nagy nap a mai, Okui Masami megjelentette legújabb, szám szerint 19. stúdióalbumát, a 11-elevens- címűt. Vártam, hogy milyen lesz. És a lehetőségeihez mérten igyekezett promotálni az albumot, ugyanis tegnap délután (a mi időnk szerint) Okui Masami élőben jelen volt YouTube-on, és beszélt az új albumról.

Nagyon aranyos volt, nagyon örültem, hogy láthattam. ^^ Csak nem tudtam végignézni, mert el kellett mennem, de mindenképp vissza fogom nézni.

Itt most magán a CD-n volt a hangsúly, úgyhogy bemutott egy példányt belőle. Sajnos a borító rettenetes csalódás. Nagyon üres az egész. Maga a főborító egyébként ötletes. Okui Masami pozitív és negatív személyisége áll egymással szemben és a hátsó borítón látható égő rózsa is ennek a kettősségnek a szimbóluma. A rózsa, mely a szépség, a szerelem jelképe, de időnként elég. Most is hallom, ahogy Okui Masami szinte harsogta a "Bara ga moeru!" szöveget. Viszont a belső borító teljesen fekete. Ne mondják, hogy nem volt semmi fantáziájuk, hogy milyen további szimbólummal fejezhetnék ki azt a kettősséget ami az embert jellemzi! A belső oldalakon ott vannak a dalszövegek, de alig illusztrálják képek. Pont az egyik dolog, amit nagyon szeretek a japán CD-kben, az a fantáziadús, gazdagon illusztrált borító. Hát itt most néhány képtől eltekintve ezt nem kapjuk meg. Ennyit láttam, aztán kb. 35 perc után kellett mennem.

Volt üzenőfal is, ahova lehetett írni és Okui Masami folyamatosan olvasott fel belőle. Írhattam volna én is, de nem éreztem, hogy érek neki annyit, hogy azt bármilyen módon is méltassa. Volt néhány angol nyelvű üzenet is, de Okui-san csak a japánokat olvasta fel. Az egyik számomra furcsaság az volt, amikor az egyik brazil rajongó kérdezte, hogy Spotify-on vagy Apple Music-on fent lesznek-e a dalok. Meglepődtem volna, ha válaszolt volna Okui Masami erre, természetesen nem tette meg. Ez a live stream a CD promotálásáról szólt, nem arról, hogy digitálisan hol érhető el az album. De hát nem hiába veterán énekesnő Okui Masami, már 28. éve énekel, tudja, hogyan kell figyelmen kívül hagyni az ilyen kérdéseket. Meg hát jó japán módjára tudja titkolni az érzéseit. Bár volt néhány hozzászólás, amin érzékelhetően meglepődött.

Egyébként fent van az album Spotify-on, én itt hallgatom:

Csak az van, hogy a Blood Blade -Hikari to Yami no Kanata ni- nincs jelen. Az valamiért (gondolom, szerzői jogok miatt) nem kerülhetett fel Spotify-ra. De azért persze meghallgattam az albumot. Olyan jónak nem mondanám, mint a HAPPY END-et, mert olyan, hogy az album első fele kifejezetten jó, de a második fele meg olyan, hogy szokni kell. Nem marad meg a dallam a fejemben, nem olyan, hogy első hallgatás után nem győzöm újra és újra meghallgatni. Viszont az egyik legjobb dalból, a Tenshi to Akuma-ból videoklip is készült.

Tetszik a koncepció, hogy a dal alatt, a szemünk láttára rajzolódik (festődik...) ki egy kép. Egyébként ez a dal az album fő témája, a cím, az angyal és az ördög is természetesen a kettősséget szimbolizálja.

Ha majd többször meghallgatom az albumot, majd mondok részletesebb véleményt is. Most így első körben annyit tudok mondani, hogy van néhány ígéretes dal az albumon, de a második fele felejtős.

SPYAIR – One Day kislemez

Újabb CD-vel gazdagodott a gyűjteményem, méghozzá nem is akármivel. A Haikyuu!! TO THE TOP 2nd endingjének kislemezével. De hogy hogy jutott el hozzám, az sem akármi.

Mert két hónapig dekkolt a postán. Nem tudtam, hogy mi történt, már azon kezdtem el dühöngeni, hogy meglopott a posta. Tényleg teljesen lemondtam róla, erre ma váratlanul megérkezett. Aztán eszembe jutott, hogy lehet, hogy a vám miatt nem kapom meg, ott állt a csomag, hogy most rátegyék a vámot, vagy sem. Úgy tudom, hogy €22 összegtől terhelik meg vámmal, de éppen nem volt meg €22. 2.688 yen volt postával, az is megfordult a fejemben, hogy szándékosan vártak vele ennyit, hogy gyengüljön az Euró-Yen árfolyam annyira, hogy rátehessék a vámot. De hát a két deviza árfolyamára semmi hatása nincs Magyarországnak, úgyhogy nagy nehezen (gondolom, nagyon nehéz szívvel), de átengdtél. És m végül megjött. Nagyon megörültem neki. De tényleg, már morfondíroztam magamnak, hogy kérjem vissza a CDJapantől a pénzt és rendeljem meg újra, regisztált postával, vagy mi legyen, hogy meglegyen.

Azért rendeltem meg ezt a kislemezt, mert ugyan a elérhető Spotify-on is, de más dallistával. Csak a One Day hallgatható online, meg második dalként egy “ULTRA” nevezetű szám. Az valami instrumentális dolog, annyira nem érintett meg. Két dal, az olyan, hogy örültem a szerencsének, tudom hallgatni az endinget, de így teljesen más. Főleg akkor döntöttem el, hogy megrendelem, amikor a Video Game Music Database-en kép formájában láttam, hogy mit tartalmaz a kislemez. Nem akartam hinni a szememnek, ez valami gyönyörűség. És tényleg!

Ilyet én még nem láttam. Sokkal nagyobb, mint egy átlagos CD. Meg is lepődtem, mert A4-es méretű dobozt kaptam (szerintem a mérete miatt is fennakadt a vámon). Súlya alig volt, de azt hittem, hogy szinte könyv mérete lesz. Sokat nem tévedtem, kisebb könyv méret. Ez a CD külön kuriózuma lesz a Haikyuu!!-gyűjteményemnek. Természetesen a bal oldali részén belül vannak a belső papírok.

Soha nem láttam még, hogy egy CD-nek ilyen nagyméretű borítója legyen. A belső oldalak megemlékeznek az eddigi SPYAIR-es Haikyuu!! openingekről.

És csak, hogy teljes legyen a kép, a füzet utolsó oldalát is lefényképeztem.

Azért tesznek arról a japánok, hogy letöltés ide, Spotify oda, azért vegyél még CD-t. Ezt nagyon megérte.

Bár az igazat megvallva, a DVD egy kicsit csalódás számomra. Mert azért a Full HD felbontás ma már alapvető követelmény. Látszott, hogy nem Full HD, 1024×576-ra tippelem a felbontást. De az egész tartalom csupán 5 perc, a három opening és ending videó van rajta. Azért a fájl mérete eléggé kicsi, hogy akár Full HD-ben is simán ráférjen a DVD-re. A Blu-raynek jobban örültem volna, Full HD-ban a non-credit SPYAIR openingeket és endinget nézni, már tényleg non plus ultra lett volna.

De végre megvan ez is, így lett számomra teljes a kislemez.

Meztelen-show Hollandiában

Igen érdekes cikkre lettem figyelmes a Telexen, ahol egy Hollandiában hamarosan induló TV műsorról írtak. A műsorban 5 meztelen felnőtt válaszol gyerekeknek a testiséggel kapcsolatos kérdéseikre. A bemutató már elérhető a YouTube-on.

Mivel a felnőttek tényleg meztelenek, ezért csak SAJÁT FELELŐSSÉGRE nézze meg mindenki. Ahogy az sejthető, a műsort sok kritika éri. Én személy szerint viszont sokkal inkább mellette vagyok. Egy ilyen műsor pont a médiában mutatott tökéletes testképpel számol le és pont az a célja, hogy mindenki olyannak fogadja el a testét, amilyen. Ezt nagyon támogatom.

Azon meglepődtem, hogy vannak, akik szerint ez a műsor egyenesen a pedofíliát népszerűsíti. Előbb néztem meg a videót, minthogy végigolvastam a Telexen a cikket, és meg se fordult a pedofília gondolata a fejemben. A cikk végigolvasása után inkább azt gondoltam magamban, hogy inkább azoknak nem tetszik a műsor, akik valamilyen érdektől vezérelve mindenáron fenn akarják tartani a tökéletes test illúzióját. Gondolok itt arra, hogy fenntartsák az emberek frusztrációját és ezt fojtsák el azzal, hogy minél többet fogyasszanak.

A gyerekek is elmondják a véleményüket. Mondták, hogy eleinte furcsa és kényelmetlen volt nekik, de aztán inkább érdekesnek és informatívnak tartották a műsort. Persze, a gyerekek közül sem tetszett mindenkinek. De itt is az jön ki, hogy a gyerekek azok, akik nyitottabbak az új dolgokra.

Én őszintén remélem, hogy sikertörténet lesz ez a műsor, anélkül, hogy bárki, aki szerepel benne, kellemetlenül élné meg.

Need for Speed lejátszási listák

Nem gondoltam volna, hogy ennyire be fog jönni a Need for Speed: Pro Street Nintendo DS-re. Elég sokat játszok vele és meglepetésemre elég jól is megy. Könnyű irányítani a kocsikat a játékban, szinte mindig megnyerem a versenyeket Career mode-ban. Egyszer olyan jól ment a játék, hogy mondtam is magamban, hogy akár meg is szerezhetném a jogosítványt. Aztán a következő pillanatban nekimentem a falnak, úgyhogy egyelőre elengedtem a témát. A gyorsulási verseny (Shift) valamiért nagyon nem akar összejönni. Sejtem, mit kell csinálni, de nem tudok ráérezni. Ezt még gyakorolni fogom.

Találtam Need for Speed lejátszási listát a Spotify-on, manapság ezt hallgatom.

Annak ellenére, hogy sok olyan dal van, ami ha nem is feltétlen nem az én stílusom, de nagyon ritkán hallgatok ilyen dalt, nagyon tetszenek. Nagyon inspirál, tanulás, írás, fordítás, minden jobban megy, amikor ezeket a dalokat hallgatom.

Van külön lejátszási lista a Pro Street zenéiből is.

Itt valamivel keményebb dalok vannak és talán inkább ez illik jobban a játékhoz. Ugyanakkor mintha a Nintendo DS játéknak egyedi dallistája lenne, mert az itt hallgatható dalok közül egyet sem ismertem fel a játékban. Mindenesetre szívesen megvenném ezt a játékot Wii-re, és ha megint lesz Wii-m (erre hamarosan reális esély lesz), akkor veszek majd fel a játékomból, és megosztom majd YouTube-on.

The Corrs videoklipek 15 év után

Gondoltam, hogy fent vannak a YouTube-on a The Corrs videoklipjei, de csak ma szántam rá magam hogy megnézzem őket. Össze is állítottam egy saját lejátszási listát a videoklipjeikből.

https://www.youtube.com/playlist?list=PLBSNi5wvZXtGAGCdkO92PTkR-WA2zR2f3

Nem teljes, néhány dal nincs rajta, de amik megvannak, azokat igyekeztem megjelenési sorrendjük szerint összeállítani.

Érdekes volt újra látni ezeket. Sok emlék visszajött, egy rövid időre olyan érzésem volt, mintha 15-20 évet visszarepültem volna az időben. Annak ellenére, hogy van néhány dal, amit problémásnak tartok tőlük, összességében jó érzés volt újra látni őket. Így egybe látni az összes videoklipjüket adott egy olyan érzést, hogy van egy életútja a karrierjüknek. Óvatosan bánnék az "életmű" kifejezéssel, azt inkább olyanokra mondanám, akik úgy alkottak egyenletesen magas színvonalú karriert, hogy komoly hatással voltak a zenei iparra. Ez a The Corrs esetében nem teljesen igaz. De nagyon örültem, hogy újra láttam, olyan érzésem van, hogy több lettem ezektől a videoklipektől és ez a fontos. Vissza fogom nézni többször is.

The Corrs: Talk on Corners CD

Végre megvan a The Corrs második albuma is, a Talk on Corners. Úgy örültem neki, mintha egy nagyon hiányolt CD-t vettem volna, pedig ez az együttes legrosszabb albuma. Legalábbis számomra. Nincs egységes mondanivalója, a dalok is populárisabbak, gyengébbek, mint az első album dalai. De azért néha jó lesz hallgatni, hiszen azért vannak rajta jó dalok, de azért rossz, hogy van ilyen albumuk is, mert tudható, hogy ennél sokkal több van bennük.

Az annyira nem lepett meg, hogy sokféle kiadás van ebből a CD-ből, az viszont igen, hogy van 13 dalos verzió is. Először ugyanis a Dreams nélkül adták ki az albumot. Azt soha életemben nem láttam még. Az egy feldolgozás, jó eséllyel a szerzői jogok miatt kerülhetett csak egy későbbi nyomtatában az albumra. Szerencsére ez a 14 dalos kiadás. És nem is szeretném a 13 dalosat, mert pont a Dreams a legjobb dal az albumon. Az teszi valamivel jobbá. A másik dal, amit szeretek erről az albumról, az a Paddy McCarthy. Aztán jó még az Intimacy, de amiről már beszéltem korábban, hogy a When He's Not Around és az I Never Loved You Anyway nagy átkok. Nagyon jó zenéje van mindkét dalnak, de a szöveg borzalmas. Az I Never Loved You Anyway szövegét egyébként többen is kritizálták. Most is csak azt tudom mondani, hogy egy olyan együttes, amelyik komolyan veszi magát és vannak jó gondolatai, nem engedhet meg magának önigazoló dalszöveget. Vagy ami szintén gyengíti az albumot, hogy ha van olyan dal, ami ugyan jó lenne szövegileg, de érzelmileg nem jön át. Nagyon jó példa erre a Little Wing, ami egyébként gyönyörű szép dal, már-már tragikus, de az ének miatt nem érzem át, hogy mit akarnak közvetíteni ezzel a dallal. Sőt, ismerek egy másik Little Wing című dalt, ami hát...

The Corrs: Little Wing <<<<<<< JAM Project: Little Wing

Nem is kérdés, a JAM Project Little Wing-je egy nagyon vidám, kedves dal, kiváló reggeli dalnak, mert teljesen optimistán indítja el a napot. És pont most van szezonja a dalnak, mert tavasszal nagyon jó hallgatni. Teljesen libabőrös lettem, ahogy eszembe jutott a JAM Project dala.

Kár, hogy egy The Corrs album esetében egy másik együttes daláról kell beszélni, hogy milyen lenne az ideális dal. Mindenesetre jól állok The Corrs CD ügyében, már csak 4 album hiányzik a gyűjteményből:

• Talk on Corners Special Edition
• In Blue Special Edition
• White Light
• Jupiter Calling

Valamint tudok még a Live in Dublin koncertalbumról is, ami csak Amerikában jelent meg. Azon egyébként mindig is csodálkoztam, hogy egy Live in Dublin album miért csak Amerikában jelenik meg. Mindegy, azt jó eséllyel csak úgy tudom megvenni, hogy Discogs-on találok egy Európába került példányt, hogy a posta ne legyen annyira drága. De ezt majd... Ja, meg van a 2006-os válogatásalbum a Dreams, mely után közel 10 évre visszavonultak. Az sincs feltétlen prioritásban.

Egyébként tényleg kár, hogy van néhány olyan dalszöveg, amivel degradálták a karrierjüket, pedig tény hogy sokkal többre hivatottak. És pont a napokban találtam valamit, ami felkeltette az érdeklődésemet és kicsit megmagyarázza számomra, hogy miért is szeretem mindennek ellenére a The Corrs-t. Az utóbbi időkben sokat foglalkozok az MBTI személyiségjegyekkel, van is egy weboldal, ahol amely sok híresség és fiktív karakter személyiségjegyeit elemzi. És meglepett, hogy az énekesnő, Andrea Corr is INFJ-s, mint én. De aztán kicsit továbbgondolva rájöttem, hogy nem meglepő. Mert tényleg képes mély érzelmekkel énekelni és az énekével plusz jelentést adni a dalnak. Mert egyébként nagyon szépen énekel, és sok esetben szeretem azokat az érzelmeket, amiket a hangjával közvetít. Csak nem mindegyikkel tudok azonosulni. De ez már egyéniség kérdése. A jövőben tervezek a blogban is komolyan foglalkozni a személyiségjegyekkel, különböző párosításokkal is, mert erről is sokat olvasok manapság. A lényeg az, hogy ha mondjuk két INFJ-s találkozik egymással, az nem jelenti azt, hogy egyből megütötték egymással a főnyereményt akár barátság, akár párkapcsolat terén. Pont azért, mert a személyiségjegy egyik sajátja, hogy magasak az elvárásaik a másik személlyel szemben, ahogy egyébként saját magukkal szemben is (nagyon sokat tudom emészteni magam, ha kudarcot vallok vagy rossz döntést hozok) és erősen ragaszkodnak az értékrendjükhöz. És ha két INFJ-snek különböző értékrendje van és nem tudják összehangolni, akkor az életben nem lesznek még barátok sem. Ezért van az, hogy a személyiségjegyekről szóló leírást útmutatásként érdemes olvasni, és nem tényként kezelni, hogy ha valaki ISFP-s (hogy ne mindig ugyanazt írjam), az csak a hobbijának él, csak a mának, egyébként meg művészlélek. Vannak árnyalatai, amik a különbözőségeket adják két azonos személyiségjegyű ember között is.

Mindenesetre ez a személyiségjegy megmagyarázza nekem, hogy miért szeretem az együttest. Ahol meg nincs egyetértés, az meg olyan, hogy különbözők vagyunk.

Egy kis csomag Angliából

Nővérem egyik ismerőse nemrég költözött haza Magyarországra és küldött nekünk egy kisebb csomagot. A Super Nintendo falinaptárt még karácsonyra kértem, de nem volt lehetőség elszállítani ide. Meg ha kiderült, hogy egy közös ismerősünk hazajön, akkor megbeszéltük, hogy megvárjuk őt. Végül ma átvehettem.

Így a január és a február kimaradt, márciusnál kezdtem meg. Alapvetően nem rossz, bár ennek némileg egyszerűbb a dizájnja, mint az előző évek Nintendós naptárainak, hiányoznak az alsó résznél lévő képek, de azért ez is stílusosan néz ki.

Valamint jött még Super Mariós könyv is. Ebbe csak belelapoztam. Kicsit furcsa, mert ilyen össze-visszának tűnik (tekintve, hogy 100% unofficial), de egyébként jónak néz ki. Ötletes, hogy például a Super Mario Bros.-nál képek formájában megmutatja az első gombát, az első titkot, az első zászlót, mint élményt. Jó volt ezt újra megélni. Később átlapozom az egészet. De videojátékos gyűjteménybe is jól mutat a könyv.

Fekete fantom

Ma értem a végére a Noir animének. Ez is olyan anime, amit a zenéje miatt választottam, ugyanis az openinget az ALI PROJECT énekli, csak úgy, mint az Avengerét. A két animét egyszerre kezdtem el nézni.

Elvoltam vele, de nem volt nagy eresztés. Nagyon hasonlít egyébként a Phantom ~Requiem for the Phantom~ animére. A történet is, annak is énekelt az ALI PROJECT is betétdalt, valamint ugyanaz a stúdió animálta mindkét animét. Viszont látszik, hogy a Phantom ~Requiem for the Phantom~ később készült (Noir 2001, Phantom ~Requiem for the Phantom~ 2009), ugyanis nemcsak a grafika sokkal szebb, de a történet is sokkal összetettebb. A két főszereplő háttértörténete is érdekesebb, és komolyan érdekelt is, hogy mi lesz az anime végkimenetele. Ugyanis ott arról van szó (emlékeim szerint) hogy módosították a tudatukat, hogy könyörtelen gyilkosok legyenek, akik a kegyelem szikráját sem ismerik. A nevük is jelzi, hogy tulajdonok, hiszen a lány neve "ein", a fiú neve pedig "zwei". Sejthetően nem maguk döntöttek úgy, hogy könyörtelen gyilkosok lesznek. Ennek szikrái meg is mutatkoztak, ugyanis nem egyszer támadt olyan gondolata a fiúnak, hogy lehet, hogy ő más, mint amilyen most. Komolyan érdekelt, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége. Hogy szabadulnak ki jelen elméjük fogságából, hogyan találják meg a valódi identitásukat.

Viszont a 9. rész után dobtam az animét. Méghozzá azért, mert olyan jelenetet láttam, amit soha, semmilyen körülmények között nem bocsájtok meg. A lényeg az, hogy mind a Noir-ban, mint a Phantom ~Requiem for the Phantom~-ban ellenséges maffiatagokkal, bérgyilkosokkal számolnak le a főszereplők. Csak a Phantom-ban volt egy olyan jelenet, amit nem bírtam el. Gyereket öltek meg. Ezt soha, semmilyen körülmények között nem tartom elfogadhatónak. Nyilván nem mutatták, ahogy lelőtték a gyereket, de annyira megrázott maga a tudat is (ráadásul a kis koporsó látható volt...), hogy úgy voltam vele, hogy ez így nem... Akármit is csinálnak, akármi is annak az oka, akármilyen is a múltjuk, gyerekgyilkosságra nincs mentség. Dobtam is egyből az animét.

De most a Noir hatására úgy döntöttem, hogy mégiscsak folytatnám. Ugyanis annyira emlékeztetett a Phantomra, mert annyira hasonlít a kettő, mintha az eredeti történetet is ugyanaz a személy találta volna ki. Csak tényleg, mindenben jobb a Phantom. A Noir története valamivel egyszerűbb. A két főszereplő csajnak saját neve van (Mireille és Kirika), és érzékelhetően saját maguk választották a bérgyilkosi hivatást. Illetve Mireille. Kirika az, aki "be lett tanítva", és fogalma sincs, hogy ki ő. De valamiért nem érdekelt, hogy hova fut ki az egész. Láttam, meg szép is, meg minden, ezt leszámítva nem nagyon foglalkoztatott. És az igazat megvallva egy idő után már az ALI PROJECT opening (Koppelia no Hitsugi) is idegesített. Jézus, először mondok ilyet egy ALI PROJECT dalról... A Phantom minden szempontból sokkal jobb. Nagyon erősen érlelődik bennem, hogy mégis folytassam az animét. Jövő héten így is teszek.

100%-ig kész blog!

Örömmel jelentem, hogy a mai nappal áthoztam ide minden egyes blogpostot az előző blogjaimról, így most most már minden egyes blogpost itt elérhető. Sok idő volt, de inspirált, hogy minden egyes post egy helyen legyen elérhető, így lényegében ez a blog egyfajta egyveleg lett. Minden itt van, ami érdekel, vagy épp foglalkoztat. Ezzel így 2.816 post van ebben a blogban, ez a 2.817. írás. És még mennyi minden vár, hogy megírva legyen! Mindjárt jön a következő.

Importálva a Wordpress-es blogból.

Az első PSP játék

Ma visszamentem abba a könyvesboltba, ahol tegnapelőtt a Nintendo DS játékot vettem, hogy megvegyem azt a PSP játékot, ami még érdekelt. Igaz, ritkán játszok focis játékkal, de egy-egy alkalommal szívesen elővennék egyet, ahogy az UEFA EURO 2008-at is. Meg a FIFA szériával kapcsolatosan sem annyira lesújtó a véleményem, mint az átlagnak. Egy-egy játékot szívesen vennék magamnak egy konzolra. A régi FIFA játékok már nagyon olcsók, pont annyira, hogy megérje megvenni. Habár tudomásom szerint már nem lehet online játszani az előző évi FIFA játékokkal (vagy van valami korlátozás), de attól az alapjáték megmarad, és azzal bármeddig lehet játszani. Ezt a játékot is például azért lesz majd jó megtanulni játszani, hogy megcsináljam a Németország-Hollandia (számomra) álomdöntőt. Ott aztán nyerjen a jobbik. Már csak egy PSP konzolra van szükségem. Egyébként volt még egy FIFA 07 is PSP-re, de azt azért nem fogom megvenni, mert az Platinum kiadás, és a PlayStationnél (ahogy Nintendónál is) alapelv nálam, hogy csak első kiadású játékot veszek.

Nemcsak hogy ez az első PSP játékom, hanem még soha nem láttam UMD lemezt. Konkrétan úgy szemléltem, mint egy vadonatúj találmányt. Mégis miféle lemez ez, hogy működik? Érdekesnek tartom ezt a műanyag védőréteget a lemezen, kár, hogy nem terjedt el az UMD lemez.

A túlérzékenység hónapja

Tavaly márciusban néztem meg a 3-Gatsu no Lion első évadát, akkor szándékosan hagytam idén márciusra a második évadot. Nem gondolom, hogy magyarázni kell, hogy miért.

Erős gondolataim támadtak az anime kapcsán, amit mindenképp szeretnék megosztani. Mielőtt nekikezdtem volna a második évadnak, végiggondoltam, hogy mi az, ami megmaradt az első évadból. Azon túl, hogy van néhány túlérzékeny szereplő, aki túlelemzi, túlgondolja a jeleneteket, semmi. Nem volt rossz, mert szívesen néztem, de a második évad a negyedik része után inkább idegesít a történetvezetés. Mondhatnánk, hogy mivel én is sokkal intenzívebben élem meg az érzelmeket, ezért akár azonosulhatnék az animével, de pont azért nem tudok, mert az érzékenységnek már azt a fokát látom az animében, ami már a mindennapi életben is problémákat okozhat. Nagyon jól tudom, milyen érzelmileg intenzíven jelen lenni egy történésben, egy szituációban, milyen az, amikor túlgondolom a történteket. És pont azért, mert tudom, hogy milyen az, anime ennyire érzékeny valaki, ezért ismerem a negatív oldalát is. Ezért látom az anime szereplőit már-már magatehetetlennek. Tehát amikor már annyira beleragadtak egy történésbe, hogy egyszerűen nem képesek továbblépni rajta. Csak ez azért káros, mert közben meg múlik az idő, és adott esetben elmennek olyan dolgok, események mellett, amik ellensúlyozhatnák az ott megélt negatív élményeket. Olyan sok időt szánnak ebben az animében a fájdalom megélésére, a történések elemzésére, hogy a szereplőknek már nincs energiájuk megélni a jelent és meglátni azt, ami adott esetben akár örömöt is okozhat.

Mindazonáltal értelni vélem, hogy miért ennyire népszerű és közkedvelt ez az anime. Azt gondolom, hogy valójában sokkal több ember éli meg legbelül hasonló intenzitással a mindennapjait, mint az anime szereplői. Csak mivel nem arra kondícionálják az embereket, hogy kifelé is ennyire érzékeny legyen, ezért sokan elfojtják magukban. Hogy aztán ennek milyen hosszútávú következményei lehetnek, arról is külön lehetne értekezni, de amit fontosabbnak tartok elmondani és egyre többet látom magam körül, hogy sokan semmilyen útmutatást nem kapnak arra vonatkozólag, hogy ezeket az érzelmeket hogyan kezeljék helyesen. Nincs mit csodálkozni rajta, hiszen sok esetben ezt nem is szabad kimutatni. Viszont az anime sokaknak ezt a rejtett énjét hozza felszínre, ezért gondolom, hogy ez az anime ennyire népszerű.

Annak ellenére, hogy pont azért nem tudok azonosulni az animével, mert ismerem az érzékenységnek ezen árnyoldalait, nem fog 7 pontnál rosszabbat kapni nálam. Méghozzá azért nem, mert azok az érzelmek, amiket láthatunk, azokat a végsőkig hitelesen jeleníti meg az anime. Tényleg ilyen túlérzékenynek lenni. Tényleg ilyen az, amikor az ember legfőbb kapcsolati forrása a saját feje, mindent saját magával beszél meg és olyan szinten elemzi az eseményeket, mintha már nem is nagyító alá, hanem mikroszkóp alá venné a történéseket. Ugyanakkor azt se hiszem, hogy nagyon többet fog kapni, mert nem kapunk arra helyes útmutatást (nem emlékszek ilyenre az első évad végéről sem) arra, hogy hogyan kezeljük ezeket az intenzív érzelmeket. Jó ideje arra edzem magam, hogy amikor krízishelyzetben vagyok, akkor is lássam az élet pozitív oldalát és örüljek a jónak. Ez önmagában nem oldja meg a problémát, de megrövidíti a krízis időtartamát. Mert ha apró cseppekben megtapasztaljuk, hogy miért is érdemes élni, az új értelmet adhat az életnek és segíthet abban, hogy könnyebben álljunk fel egy adott lelki traumából és megtanuljunk együtt élni a múlttal.

Ezt hiányolom az animéből. Ugyan még csak 4 részt láttam a második évadból, tehát van még 18, de ahogy visszagondolok az első évadra, nem látok reális esélyt arra, hogy megjelenítse azt, amit ideálisnak tartok. De végig fogom nézni, és lepjen meg az anime.

Spontán vásárolt játék

Köztudottan nem azért megy be az ember egy könyvesboltba, hogy játékot vásároljon. Én is egy CD-t akartam venni Békéscsabán a Könyvkuckóban, ehhez képest nagyon meglepett, amikor a pulton láttam néhány játékot eladóba. Volt köztük egy Nintendo DS játék is. Mivel érdekel a Need for Speed széria, ezért azonnal megvettem.

1.500 forint volt, ennyiért még úgy is megérte, hogy a gyűjteménybe tegyem, ha végképp nagyon rossz játék lenne. Amire adtam is esélyt, mert nem egy olyan multiplatformos játék ismert, amelynek kézikonzolos változata igencsak rosszra sikeredett. Legtöbbször azért, mert le kell butítani az asztali konzolos változathoz képest, és a butítás sok esetben túl jól sikerül.

De meglepetésemre szó nincs erről. Kifejezetten ígéretes játék. Könnyű volt irányítani a kocsikat, amiket eddig próbáltam, a gépi ellenfelek is élethűen versenyeztek, a pályák vezetése is nagyon jó, a zene pedig olyan hangulatot varázsol, hogy akár órákig játszottam volna. Néztem is, általánosságban szeretik az emberek ezt a játékot, a Nintendo DS-es változatot is. Egyedül a grafika az, ami nem az igazi, de ebben az esetben ez nem számít. Úgyhogy sikerült olyan játékot találni, ami érdekelt is és jó is. Fogok ezzel játszani. Gondolkodtam is azon, hogy vennék Need for Speed-et GameCube-ra vagy Wii-re, és csinálnék róluk videókat. Ennek most tökre megörültem.

Egyébként azt a CD-t is megtaláltam, amit kerestem, a Pa-Dö-Dő: Had' énekeljünk mi is az idén! című albumát 2003-ból.

Ritkán hallgatok manapság Pa-Dö-Dőt. Néha elvagyok a hülyéskedéseikkel, de alapvetően már másra vágyom. Inkább annak emlékére vettem meg ezt a CD-t, mert régen szerettem őket, és hogy ennek okán ez is bekerüljön a gyűjteménybe. Meg néha azért hallgatni fogom. Amúgy ez a 10. Pa-Dö-Dő CD-m.