2018. december 2., vasárnap

Top 40 JAM Project #4

Negai

Most már nagyon közel járunk a dobogóhoz, és bizony, ha kicsivel korábban hozom létre ezt a listát, akkor rajta is lett volna, ki fog derülni miért. De az biztos, hogy helye van a legjobbak között, az egyik legszebb JAM Project ballada. A ritmikája eléggé gyors, ami tomboló érzelmekre utal, az ének is ezt erősíti, a versében alapvetően nyugodt, de a refrénre nagyon kitör. Soha nem felejtem el, mekkora hatással volt rám ez a dal, amikor megjelent. Amikor nem hallgattam, akkor is mindig a fejemben járt a dal. Egyébként is akkor ért a dal, amikor érzelmileg nagyon aktuális volt. Ennek köszönhetően még akkor is hallgattam, amikor épp nem, mert a fejemben szinte mindig ez a dal szólt. Csodálatos érzelmeket énekelnek ki. Olyat, amit bárki megérzett, aki komolyan kötődött valakihez érzelmileg, és félt attól, hogy elveszíti őt. Ez a dal lényegében erről szól.


Nincsenek megjegyzések: