2018. december 4., kedd

Top 40 JAM Project #2

NEW BLUE

Na, ez volt az a dal, amelyik épp hogy letaszította a dobogóról a 4. helyezett Negai-t. Ugyanis nemrég ismertem meg, alig 2 hónapja, de azonnal tudtam, hogy erre a dalra a "különleges" jelző sem eléggé kifejező. Konkrétan meditálni is lehetne rá, mert annyira nyugodt, kellemes hangulata van, hogy konkrétan el lehet merülni a legbelsőbb énünkben a hallgatása közben. Erre a dalra is rá lehet mondani, hogy egy kaland vagy egy életszakasz (hogy jobban reflektáljak a valóságra) végén lehet énekelni, aminek vidám vége lett. A refrén is rendkívül nyugodt, de van egy hosszabb szakasz, a közepe után, amikor gyorsra vált a dal. Dinamikussá válik. Ez első hallásra nem tűnik odaillőnek, de igazából zseniális rész. Mert ezáltal megtörik az a túlzott "idealista" kép, amit a lassú rész közvetít. Mintha a lassú rész azt sugallná, hogy azzal egy adott életszakasz vidám véget ér, azzal elértük a csúcsot, ahonnan nincs tovább. Ellenben a gyors rész mintha figyelmeztetne arra, hogy újabb harcok várnak ránk, nagyon nincs vége a megmérettetéseknek, szükség lesz arra az erőre, ami által eljutottunk ide. Ez nagyon kevés dalban, zenei műben hallható, emiatt is zseniális mű.


Nincsenek megjegyzések: