2012. május 10., csütörtök

Új SNES controller és Nintendo 3DS scannek

Amikor előzőleg voltam a Game Parkban, akkor szemet vetettem a dobozos eredeti SNES controllerrel, mely ott árválkodott 2.000 forintért. Tudtam, hogy az ott csak arra vár, hogy az enyém legyen. Nem kell tovább várnia. ^^ Igazából csak a doboz miatt vettem meg, mert olyan még nem volt, és nagy ritkaság. De most már megvan, és nagyon-nagyon boldog vagyok vele. Egyébként az volt az ötletem, hogy beszámíttatom a német SNES Mickey Mouse játékot. A kiscsaj volt bent, felhívta a főnököt (az apját), hogy mi legyen, azt mondta, hogy az eredetibe nem számítja be. Akkor megvettem. Remélem, elkel a vaterán. Úgyhogy most 3 SNES controllerem van, így még egy eladó cuccom a vaterán:

Eredeti SNES controller

Vegyétek, vigyétek! Olcsón adom, és jó állapotú, működik. A Super Mario 64 német guide-ot pedig vásárlás fejében elkértem. Az is nagy kincs számomra, mert régóta ismerem, hogy van ilyen, és most végre megvan. Át is nézegettem, miközben vártam a 202E buszra. Vártam is vagy 40 percet, mert azt hittem, hogy a Kucorgó tér másik oldalára átmegy ez a busz is, mint a 97E, de a nagy olvasgatásba belefeledkezve bár felnéztem, hogy jön-e a busz, de annyira elfoglalt az újság, hogy észre se vettem, hogy eltelt az idő. Visszamentem a másik oldalra, ahol eredetileg leszálltam, hát nem fordul vissza a 202-es, hanem megy egyenesen Rákoskeresztúr városközpontba. Legalább elment az idő. A guide olvasgatása közben felébredtek bennem a régi emlékek, mondogattam magamban, hogy ezt milyen jó volt csinálni, az meg hogy megszivatott. Akárhogy is nézzük, a Super Mario 64 egy életmű, amire egy életen át fogok emlékezni. És pont amikor itt volt a zsida, hogy a Super Mario 3D Land korántsem volt ilyen. Eljátszogattunk vele, de egyik pályára se maradt meg annyira az emlékezetünkben, nem voltak annyira egyediek.

És akkor most képtár. Annyi mindent akartam scannelni, hogy nem is tudom, hogy várhattam eddig. De most eljött az idő. Ahogy írtam korábban, a Nintendo 3DS játékleírásai ma már csak egy kisebb papírból állnak. Ezeket akár be is lehet scannelni, hogy ezeket is megőrizzük az utókornak. Meg a borítók, bár azok sok helyen elérhetők, ha egy kicsit jobban szétnézünk az interneten. De a belső borítókat kihagyják. Pedig a Super Mario 3D Land-é, és a Nintendogs + Cats-é nagyon menők. Most ezek jönnek. A képre kattintva teljes méretben megnézhetők.

Super Mario 3D Land

Mario Kart 7

Nintendogs + Cats

Nos, ennyi. Az Ocarina of Time leírása is ilyen kihajtható, de 2,5× akkora, mint a Mario Kart 7-é, tehát azt még annyira se tudnám bescannelni, mint azt.

És grátiszban Nintendogs + Cats leírás. Mivel a DS-sel egy időben jelent meg, ezért ennek még teljes leírása van, és szerintem annyira menő, hogy szeretném, ha minél többen megismernék, látnák, így kiteszem letöltésre:

Nintendogs + Cats: Toy Poodle & New Friends PAL booklet scans

Nincsenek megjegyzések: