Hogy telik az idő, azért furcsa, hogy már 5 éve hallgatok japán zenét. Eleinte nem kizárólagosan, az csak nemrég alakult ki. De emlékeim szerintem 2006. júliusának végén, 2006. augusztusának elején hallgattam először japán zenét. Ekkortájt kezdtem el érdeklődni az animék iránt, emlékszem, a Kaleido Star 11. része volt a legelső rész, amit láttam. Akkor annyira nem fogott meg, de jó volt nézni, ezért mindig néztem az RTL Klubban, aztán egyre jobban megszerettem. Az első dalt az egyik barátom küldte át MSN-en, ez épp a Kaleido Star egyik openingje volt, a Tattoo Kiss. Amikor akkor meghallgattam, valahogy megtetszett. De aztán, ahogy átjött a másik KS dal, a Yakusoku no Basho he, na ez már egy sokkal kellemesebb dal volt, valamiért világhíresnek gondoltam. De mint mára kiderült, sajnos Yonekura Chihiro nem vált világsztárrá. Ekkoriban sok Kaleido Star dalt ismertem meg, én magam is leszedtem, és megszerettem őket.
Ez volt az első komolyabb vonzódásom a japán zene iránt. A következő nagy hatás (egyben az egyik legnagyobb) Hayashibara Megumi által ért. Először a brave heart dal volt, ezt először egy helyes, vidám dalnak gondoltam, szerettem hallgatni. De ez épp elég volt ahhoz, hogy rákeressek egy néhány dalára. Bár a Slayers animét még nem láttam, de már többször hallottam róla, így azok openingjeit, és endingjeit szedtem le, meg egy néhányat. Ekkor ért az első "sokkhatás" az olyan dalok következtében, mint például, a Give a reason, vagy a Northern lights, vagy a Reflection. Nem akartam hinni a fülemnek, nagy hatást keltett bennem. Ekkor kerültem abba a bűvkörbe, hogy Japán az ideális világ, ahol minden tökéletes, ahol csak pozitív gondolkodású emberek vannak. Persze ma már azt is tudom, hogy ez nincs így. De akkor egy nagyon szép álomvilágba kerültem, ami akkor nagyon szép volt, és talán lehet, hogy jobb lett volna ki sem jönni belőle?
Persze soha nem voltam az a sikító rajongó. 2006. őszi AnimeCon volt az első, akkor még minden más volt, és bár ekkor is kezdtek terjedni a különböző animék iránti esztelen rajongások. Ekkor még elég sokat voltam az AMV-knél, a nagyteremben, már ekkor is voltak sikítozások, de emlékeim szerint elsősorban nem a Naruto miatt volt, hanem a Gravitation, és az egyéb Shuonen ai, animék alatt. És a korosztály is jobban szétszóródott, sokkal többen voltak idősebbek is. A karaoke meg már ekkor is érdekelt, mivel ekkor már nagyon szerettem a japán zenét. Szerintem ekkor még nem ismertem annyira Okui Masamit, azt biztosan nem tudtam, hogy az r.o.r/s tagja volt. Őt egyébként a Slayers openinggel, a Get alonggal ismertem meg, már akkor felfigyeltem a japán mércével nézve nem éppen szokványos hangjára. Viszont a dalaira csak később kerestem rá, és akkor nagyon nem is hallgattam őket, mert valamiért a nyomasztóbb, negatívabb hangulatú dalaira bukkantam rá: spirit of the globe, Taiyou no Hana, Megami ni Naritai ~for a yours~, bár volt egy pár pozitívabb szám, amit találtam tőle: Rinbu-revolution, TRUST, Never die, Sora ni Kakeru Hashi. Végülis Hayashibara Megumi és Okui Masami volt az a kettős, melyek a legnagyobb szerepet játszottak a Jpop életemben, iszonyú nagy hatást gyakoroltak rám. Persze, más zenékre is nyitottam, de azok valamiért nem voltak rám olyan nagy hatással, talán Yonekura Chihiro az egyedüli rajtuk kívül...
A 2008-as év volt még nagyobb számomra, mert akkor sikerült megtalálni a r.o.r/s egyetlen albumát, akkoriban nagyon sokat hallgattam, annak ellenére, hogy nem nagyon rajongok a dance zenéért. Okui Masami albumait már korábban megtaláltam, de akkoriban valamiért még nem hallgattam azokat komolyabban, mert túl sok volt egyszerre. Viszont Megumi Hayashibara albumok valamiért nem akartak előkerülni. Nagyon kerestem őket, nagyon kíváncsi voltam az összes dalára. 2008 őszén nagy nehezen rátaláltam. Nagyon örültem neki, akkoriban csak azokat hallgattam. Sokáig a WHATEVER albuma volt a kedvencem, nagyon meg voltam lepve, hogy annak ellenére, hogy 2. album, mennyire jó lett. Nem sokkal ezután szerettem meg a SpHERE albumot, az a mai napig nagy kedvenc.
Ezután nem kellett sokat várni arra, hogy felfedezzem, hogy eBay-en lehet vásárolni esetenként jó áron eredeti japán CD-ket. Soha nem felejtem el azt az érzést, amikor 2008. decemberében először kezembe vehettem az eredeti Okui Masami: Gyuu és V-sit. albumait. Hatalmas volt, soha nem hittem volna, hogy eredeti CD-ről hallgathatom a dalait. 2009 elején ismertem meg az egyik legnagyobb Hayashibara Megumi rajongói oldalt, az Ashita Smile-t. Erre az oldalra mindig ki volt írva, hogy mely dalok voltak azok, melyeket Megumi lejátszott a két rádió műsorában, a Tokyo Boogie Night-ban, és a Heartful Station-ben. Innen ismertem meg két együttest, az angelát, és az ALI PROJECT-et. Mindkét együttesnek fel volt tüntetve a legújabb dala, A Spiral és a Jigoku no Mon, ezekre kíváncsi voltam, mind a kettő bejött, bár komolyabban csak később ismerkedtem meg velük.
Az Animelo Summer Live hatására. Azt már régóta ismerem, de eleinte csak Okui Masami előadásait néztem meg. Aztán a 2009-es Animelo Summer Live volt az első, amit végignéztem, akkor kezdtem el nagyon sokak felé érdeklődni: angela, ALI PROJECT, Ohmi Tomoe, Suara, Chihara Minori, Mizuki Nana, stb. Magyarán ekkoriban kezdett el a zenei érdeklődésem jelentősen Japánon belül tágulni. 2009. augusztus 22-ei nap volt szintén nagyon fontos volt számomra, a karaoke miatt. Ahogy egyre többet voltam ott, és figyeltem mások előadását, megismertem egyre több dalt, ez is hozzájárult ahhoz, hogy kitáguljon a zenei érdeklődésem. De valamiért Okui Masamit senki nem tudta túlszárnyalni bennem. Egy nappal ezelőtt jelent meg Okui Masami: Self Satisfaction album, mely igaz, hogy elsősorban az akkor megélt érzelmek miatt, de nagyon jelentős album számomra. Nem kevésbé az ugyanekkor megjelent Okui Masami feat. May'n: Miracle Upper WL single. TO DIE FOR ×××, ezen dal által éreztem meg milyen érzés meghalni valakiért, Okui Masami eddig sem volt utolsó, ha igazi szerelmes dalt kellett írnia a saját stílusában, de akkor ez mindent túlszárnyalt.
A 2010-es év akkora váltást nem hozott számomra, ebben az évben kezdtem el az adarnának kfn fájlokat csinálni, valamint ekkor használtam komolyan a JpopSukit. Két albumot tudok mondani, ami ekkor nagy hatással volt rám: ALI PROJECT: Psychedelic Insanity és Suara: Yumeji.
Idén, 2011-ben kezdtem el komolyabban ismerkedni a JAM Projecttel, de valamiért nem akar eszembe jutni, hogy hol hallottam róluk először, hogy hol találkoztam velük, lehet, hogy még jó régen Okui Masami által, de már tényleg nem emlékszem. A lényeg, hogy tavaly év végén megjelent a nagy válogatásalbumuk, a 10th Anniversary Complete Box, mely 8 CD-t, és 4 DVD-t tartalmazott. Kicsit megkésve, de kitették letöltésre, és ennek hatására csak nemrég kezdtem el velük komolyan megismerkedni, de nem hittem volna, hogy ennyire be fognak jönni! Valami eszméletlen, hogy amit csinálnak, az ennyire jó legyen, ekkora tűz nem sok emberben van, és az még kevesebb emberre jellemző, hogy azt így, ilyen hitelesen adják át, hogy a hallgató szinte beleborzong a dalaikba.
Hát, nagyjából ennyi volt nekem az elő 5 év. Azt nem tudom, hogy érhet-e még valami nagy hatás, de ennyi történet nekem azért épp elég ahhoz, hogy az anison zene az életem része legyen, és szinte biztos vagyok, hogy mindig lesz helye, nem lesz az a zene világszerte, mely kiölheti az életemből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése