Könyvek

Jó pár napja nem írtam, mostanában nagyon nem történik semmi. Nemrég vettem két Csernus Imre könyvet (A Keleti Pályaudvaron nagyon olcsóak még az új könyvek is), ezeket olvastam. A Fájdalom Arcai és Ki Nevel a Végén? A utóbbi könyvet szerintem nem kell bemutatni senkinek, még a címe is nagyon árulkodó, a gyereknevelésről és annak hiányosságairól szól. Elmélete szerint, már nem a pokol tornácán vagyunk gyereknevelés terén, hanem a pokolban. Ijesztően hangzik. Bár én nem foglalkozok gyerekekkel, és nincs a terveim között az, hogy gyerekekkel foglalkozzak, de én még az utcán sem nagyon találkoztam kemény dolgokkal, egyszer-egyszer igen, amiken azért én is megrökönyödtem, de ennyire nagy számban még nem. Az előző albérletünkben Mystrával, a főbérlő elsős tanító volt, ő mesélt még hajmeresztő történeteket, hogy miket tapasztalt. És arra voltam kíváncsi, hogy hol rontják el a szülők, ami miatt ekkora gáz van. Amiket leírt, azokat én is tapasztaltam (nemcsak a saját bőrömön keresztül, hanem másoknál is), és ha belegondolok, azok a dolgok, amiket ott leírt, azok tényleg nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a szülő elveszítse a hitelességét a gyereke felett. És a könyv rávilágított arra, hogy nem érdemes a társadalomra fogni, hogy az rontja el a gyereket, minden a szülőtől indul. Ha a szülő hiteles nevelést ad a gyereknek, akkor megismeri, és meg tudja különböztetni a rosszat, a jótól, és elkerüli azt.

A Fájdalom Arcai a legutolsó könyvkiadványa. Előadásaiból válogat, ahol embereket buzdít arra, hogy merjenek változtatni a saját életükön, persze ezt a maga egyedi stílusában. Szerinte minden változás és fejlődés fájdalommal jár, de ha készek vagyunk változtatni a saját poklunkon, akkor hosszú és keserves munka árán meglelhetjük a saját boldogságunkat, és lelki békénket. Ehhez azonban félre kell tenni a gyávaságunkat, és fel kell ismerni, és ki kell mondani, hogy amiben élünk, az nekünk nagyon nem jó.

Nagyon körvonalasan ennyiről szól. A Wii Fiten edzek, ha más nem, 30 percig futok, de ma reggel elővettem a Mario Kart Wiit. Hiányzott. Írtam, hogy elkezdtem a Super Mario Sunshine-t. Nem folytattam. Az a baj, hogy ez a játék (nem azért, amikért szidtam néhány éve), korántsem annyira jó, mint a többi Mario. A Super Mario Bros. széria, Super Mario World, Super Mario 64, Super Mario Galaxy mind korszakalkotók voltak, ezért egy ilyen Mario játék felől már eléggé nagy elvárások vannak, a Sunshine ezt nem teljesíti. Iszonyúan szép grafikája van, korának legszebbje, de egyáltalán nem hangulatos. Úgyhogy, még nem biztos, de lehet, hogy annyiban marad.

Ma jutott eszembe, hogy rég hallgattam LGT-t. Szerintem meghallgatom most az 1976-os V. albumukat.