2014. március 31., hétfő

Visszatérés

Úgy döntöttem, hogy 2 hónap után visszatérek a Facebook-ra. Konkrétan ez a hír lelkesített fel, bevallom őszintén, nem hittem volna, hogy megérem ezt. Ez számomra azt sugallja, hogy már nincs akkora befolyása ennek a közösségi oldalnak, mint 3-4 éve volt. És igazából teljesen logikus: Szülők, tanárok megjelentek az oldalon, így már nem annyira "bátrak" a fiatalok postolgatni mindenféle hülyeséget. Arról nem is beszélve, hogy a főnök is figyelhet minket, de nyílt titok, hogy HR-esek is nézik az állásra jelentkezők FB profilját. Amit egy részről értek, hogy a kockázatokat a minimálisra csökkentsék, más részről meg igencsak aggályos, mert az, ahogy használja az oldalt, nem feltétlen kellene relevánsnak lenni abban, hogy alkalmas-e a munkára. Ugyanezen az alapon az előző profilom kb. 200 ismerőséből jó ha 30-at választanék ki, és akkor még jó napom volt.

Különben a tegnap esti szórakozásom a jogi nyilatkozat olvasása volt. Ha már annyiszor a szemünkre vetik, hogy ügyesen átugorjuk annak elolvasását, aztán csodálkozunk, hogy mik történnek... Hát akkor ne érje szó a ház elejét. Az biztos, hogy élből írják, hogy mennyi adatot vesznek tőlünk, már csak azzal is, hogy beléptünk... De szabadkoznak, hogy nem adják ki harmadik személynek, és a szponzorok is név nélkül kapják meg a szükséges adatokat. Ugyanakkor az is benne van, hogy lehet profilt törölni. Ez sikerült is nekem januárban. Azt írták a törlési kérelem után, hogy 14 nap alatt törölnek mindent, és egy kb. jó hónapja próbáltam bejelentkezni, és valóban nem voltam elérhető. Ez egy kicsit megnyugtatott, hogy azért van szabadulás. De kell is, hogy legyen, mert ha azzal, hogy tömegesen hagyják el az emberek (elsősorban a fiatalok) a FB-t Amerikában, és ha nem törölhetnék a profiljaikat, egy idő után az egész Facebook úgy nézne ki, mint egy kirabolt házak hatalmas halmaza. És hát ki szeret kirabolt, rendetlenül széthagyott, betört ablakú házakba járkálni? Én nem.

Mindenesetre a lényeg az, hogy így egy fokkal kedvesebb dolog számomra ez a közösségi portál, de szerintem csak átmeneti lesz a visszatérésem. Mert most sem érzem, hogy több lenne az életem attól, hogy újra ott vagyok, és most sem látom, hogyan tudnám értelmesen aktívan használni. A profil törlése már csak abból a szempontból is hasznos volt, hogy már annyi szemét volt rajta, hogy azokat már nem lehetett szelektálni. Mindenesetre majd látjuk, hogy alakul.

Most ismét magyar együttest hallgatok, amellyel már régóta szimpatizálok: Pa-Dö-Dő. Van vagy 15 nagylemezük, mindegyik csontra egyforma: egyszerű hangszerelésű, többségében már-már bugyuta szövegek. Mégis szeretem hallgatni, mert néha kifejezetten jól esik könnyed dalokat hallgatni, és tetszik, hogy két jelentésében összefüggéstelen sorokban milyen rímek vannak, ettől viccesek a szövegek, főleg azok, amelyeket Galla Miklós írt. Például ez egészen jó szám:

2014. március 28., péntek

Csoszon dinasztia-béli uralkodók listája, és doramák, melyekben szerepeltek

Azért kezdtem el más Csoszon dinasztia korában játszódó sorozatot nézni, mert lenyűgözött, hogy milyen összefüggések vannak a Királyi ház titkai és a Korona Hercege közötti történések között. Aki ismeri, az tudja, hogy a két sorozat története között kb. 80 év különbség van, és a "híd" Joning herceg, aki Jongdzso királyként uralkozott. Fantasztikus, hogy egyrészt a történések javarésze valós (amik nem, azok kötelező dorama elemek), másrészt, meg amit írtam, összefüggéseket találni a történések között, és pont azért, mert valós, kirajzolódik egy élő történelem könyv. Van egy olyan reményem, hogy ha megnézem valamennyi doramát, mely ebben a korban játszódik, akkor az egész egy láncolattá alakul ki, és még jobb lesz, hogy jóval több sorozat között lesz kapcsolat. Ezért is gyűjtöttem össze a sorozatokat, és listázom aszerint, hogy mely király korában játszódik. Na jó, nem akarom ilyen több hónapnyi kutató- és kemény munkának beállítani, lényegében ez egy angol post magyar fordítása lesz kiegészítve saját gondolatokkal. Lássuk hát:

# Király Uralkodás Rövid leírás, és dorama
1 Tedzso 1392-1398 A dinasztia megalapítója. Fiai közötti harc miatt lemondott a trónról. A "Tears of the Dragon" ezekről a háborúskodásokról szól. A "The Great Seer" A Korjo dinasztia hanyatlásáról, valamint a Csoszon dinasztia megalakulásáról szól.
2 Csongdzsong 1398-1400 Ekkor még nagyon instabil volt a dinasztia, és Csongdzsong király nem uralkodott sokáig, átadta az öccsének a trónt.
3 Tedzsong 1400-1418 Könyörtelen király volt, aki mindenkit kivégeztetett, aki az útjába került. Szintén lemondott a trónról fia javára, de ő tartotta a hatalmat. Ezt nagyon jól megmutatja "Tree with Deep Roots" dorama, de a "The Great King Sejong" első részei is hangosak voltak a kivégzésektől.
4 Nagy Szedzsong 1418-1450 Merőben más jellem, mint az apja. Igazságos, szerethető király volt, ő a hangul írás feltalálója. Ő szerepel egyébként a koreai 10.000 Von papírpénz előoldalán is. A "Tree with Deep Roots" és a "The Great King Sejong" a főbb doramák a királyról, de nagyon sokban megemlékeznek róla.
5 Mundzsong 1450-1452 Betegségben halt meg, így nem tudott sokat tenni az országért.
6 Tandzsong 1452-1455 16 évesen meggyilkolták, 1457-ben. Gyerekként nem tudott sokat tenni az országért, ezért 1455-ben lemondásra kényszerítették, és száműzték. A "The Princess' Man" doramában láthatjuk.
7 Szedzso 1455-1468 Tadzsong nagybátyja, Szedzsong király fia. Ő ölette meg Tandzsong-ot, viszont szerette a nép, mert jó vezetője volt az országnak. A "The King and I" sorozat egy eunuch életéről szól, aki több királyt is szolgált.
8 Jedzsong 1468-1469 Gyenge volt fizikailag, és egy betegség következtében halt meg. A "The King and I"-ban megjelenik.
9 Szongdzsong 1469-1494 Uralkodása alatt jelentősen felvirágzott a gazdaság, jólétben éltek az emberek. A "Dae Jang-Geum (A palota ékköve)" sorozat azzal kezdődik, hogy a király feleségét méreggel kivégzik, de a "The King and I"-ban a királyt is láthatjuk.
10 Jonszangun 1494-1506 A hírhedt zsarnok király. A gazdaság és az oktatás visszaszorítása, valamint rengeteg ember élete írható a számlájára. A "Dae Jang-Geum (A palota ékköve)" sorozat harmadik részében láthatjuk, amint Jang-Geum apját elhurcolják, és kivégzik, mint mindenkit, akinek köze volt anyja meggyilkolásához. A "The King and the Clown" doramában gúnyt űznek a királyból.
11 Csungdzsong 1506-1544 Jonszangun féltestvére, sikerült helyrehoznia az országot. A "Dae Jang-Geum (A palota ékköve)" róla szól, valamint a "Hwang Yin Ji" sorozat az ő korában játszódik, az egyik leghíresebb kiszeng életét mutatja be.
12 Indzsong 1544-1545 Nagyon lelkes, ambiciózus király volt, aki reformokkal akarta megerősíteni az országot, valamint keményen küzdött a korrupció ellen. Állítólag ezért gyilkolták meg ellenségei. A "Mandate of Heaven: The Fugitive of Joseon" fiatalkorát és gyilkosságának körülményeit mutatja be.
13 Mjongdzsong 1545-1567 Mivel Indzsong király fiúutód nélkül halt meg, ezért féltestvére követte a trónon. Ő is szerepel, a "Mandate of Heaven: The Fugitive of Joseon" sorozatban, mely az anyját kegyetlen nőnek mutatja be. Ő is utód nélkül halt meg.
14 Szondzso 1567-1608 Mjongdzsong unokaöccse. Nagy politikai káosz volt uralkodása alatt, valamint ő volt a király a hét éves háború alatt is, amikor Japán megtámadta Koreát. Ezek az idők megkeményítették, így ábrázolják a "Jung Yi - The Goddess of Fire" doramában is. A "Heojun" sorozat pedig egy királyi orvosról szól.
15 Kvanghegun 1608-1623 Zseniális király volt, ennek ellenére trónfosztást szenvedett el, és száműzték. Politikai harcok voltak az uralkodása alatt, és ennek lett áldozata. "Jung Yi - The Goddess of Fire" doramában elsősorban koronahercegként láthatjuk.
16 Indzso 1623-1649 Gyenge király volt. Két inváziót is indított Korea ellen a kínai Csing-dinasztia, mint a kettőt elvesztette a király, ezzel instabillá vált a Csoszon-dinasztia. A "Cruel Palace - War of Flowers" a király egyik ágyasáról szól, aki női bájaival akarta meggyengíteni a királyt és nagyobb hatalomra szert tenni. A "Strongest Chil Woo" a király fiának halálának körülményeit mutatja be.
17 Hjodzsong 1649-1659 A Csing-dinasztia foglya volt, mielőtt király lett volna. Aztán királysága alatt segítette a kínai dinasztiát, hogy legyőzze Oroszországot. Emellett megerősítette a katonaságot. A "Horse Doctor" sorozatban tűnik fel, ahol egy állatorvosból királyi orvos lesz.
18 Hjongdzong 1659-1674 Nagy politikai harcok alakultak ki a királysága idején, főleg a nyugati és a déli frakciók között. A "Horse Doctor"-ban őt is láthatjuk.
19 Szukdzsong 1674-1720 Fantasztikus király volt, de uralkodása alatt tovább erősödött a politikai háború, melyet úgy oldott meg, hogy gyakran cserélgette az embereket. A "Dong Yi - A királyi ház titkai"-ban ezen harcok mellett mély érzelmet jelenít meg a király és az egyik ágyasa, Szukpin között. A "Jang Ok-Jung" dorama Dzsng Hui-Bin-ről szól, aki a király egyik ágyasa volt. Itt a királyt koronahercegként láthatjuk, de megjelenik Dong-Yi is.
20 Kjongdzsong 1720-1724 Jólelkű király volt, aki szolgálni akarta népét, de sokat betegeskedett, ezért féltestvére, Joning herceg régensi hatalommal uralkodott helyette. A "Dong Yi - A királyi ház titkai"-ban gyerekként és tinédzserként láthattuk, viszont uralkodását kihagyták.
21 Jongdzso 1724-1776 A leghosszabb ideig uralkodó király. Eleinte vígkedélyű, vidám volt, de a rengeteg állami ügy annyira érzéketlenné tette, hogy a családjával sem tudott foglalkozni, emellett keménylelkűvé vált. De mindvégig igazságos maradt, és mindent megtett a népéért. A "Dong Yi - A királyi ház titkai"-ban gyerekként láthatjuk, valamint az utolsó részben megkoronázzák. A "Yi San - A korona hercege" sorozatban már idős király volt, aki szigorú, de igazságos uralkodó volt.
22 Csongdzso 1776-1800 A dinasztia legjobb uralkodója volt. Nemcsak mert nagyszerűen átlátta a politikai harcokat, hanem mert nagyban stabilizálta a gazdaságot, és jólétet hozott az embereknek. Róla készült a legtöbb sorozat. A "Yi San - A korona hercege" sorozatot róla nevezték el, az életéről szól. A "Painter of the Wind" egy híres festőről szól. A "Sungkyunkwan Scandal" egy vígjáték, mely szintén a király korában játszódik, négy olyan fiatalról szól, akik olyan iskolába jártak, ahova csak fiúk járhattak. Az "Eight Days - Mystery of Jeongjo" a király olyan nyolc napját eleveníti meg, amikor elhagyja a palotát, hogy ünnepségen vegyen részt, melyet az apja emlékére rendeztek meg. Végül a "Warrior Baek Dong Soo" az apjáról, Szado koronahercegről szól.
23 Szundzso 1800-1834 Reformjai rendre balul sültek el. Uralkodása alatt kezdett el hanyatlani a Csoszon dinasztia és Korea. A "Sangdo" dorama az ő korában játszódik, az ekkori kereskedelmi életet mutatja be. Fia 1830-ban meghalt.
24 Hondzsong 1834-1849 Szundzso király unokája, 7 évesen került trónra, ezért nagyanyja, Szunvon királyné kapott régensi hatalmat. De felnőtt korában sem tudott uralkodni. 21 évesen halt meg.
25 Csholdzsong 1849-1863 Mivel Hondzsong örökös nélkül halt meg, ezért az ekkor már szinte teljes hatalmat gyakorló Angong Kim klán választott királyt. Csholdzsong Jongdzso király távoli rokona, aki alacsony származása miatt nem tudott írni, olvasni, és mivel egyáltalán nem volt jártas a politikában, a klán teljességgel befolyást gyakorolt felette. És mivel csak a hatalom érdekelte őket, olyan szinten elszabadult a korrupció és a szegénység, hogy már nem lehetett kordában tartani. Szintén örökös nélkül halt meg.
26 Kodzsong 1863-1897 Az utolsó Csoszon dinasztia-béli király. Megerősítette a kínai Csing-dinasztiával a kapcsolatot. Éhínség, szegénység, magas adók és a korrupció ekkor már parasztlázadásokat hozott magával. Japán és Kína között nagyon megerősödtek az ellentétek. Japán kényszerítette Koreát, hogy az ország legyen a háború helyszíne, és ajánlják fel természeti erőforrásaikat. Ezután esett szét a dinasztia és császárság alakult ki, melynek 1907-ig volt császára. Az "Empress Myeongseong" a király egyik feleségéről szól, akit japán ügynökök megöltek. A "Dr. Jin" egy japán manga koreai adaptációja, mely szintén az utolsó éveket mutatja be.

2014. március 27., csütörtök

A mélygyökerű fa

Egy másik koreai sorozatot is elkezdtem nézni a Jung Yi mellett, ez magyar címet is kapott: A mélygyökerű fa. Ez azért érdekel, mert nagy Szedzsong király korában játszódik, és kíváncsi vagyok, hogy mitől is volt olyan nagyszerű király azon túl, hogy kitalálta a hangul írást. Az biztos, hogy nehéz gyerekkora volt az apja mellett, de hol is kezdődik a történet. A legelső jelenetek 1440 körül játszódnak, amikor az egyik parancsnok merényletet tervez Szedzsong király ellen. De miért is? Ugorjunk vissza 1418-ba, a király megkoronázásának évére. Apja, Tedzsong király volt a Csoszon dinasztia egyetlen olyan uralkodója, mely lemondott a fia javára. Nem lehetett valami jó király, látszott is az 1. részben, de gyorsan átolvastam az életének a történetét, szövetségesei között is sok embert végeztetett ki. Fia koronahercegként is sokat szenvedett az apja miatt, de királyságának kezdete is igen nehezen indul. Láthatóan más jellem, mint az apja, de ő továbbra is azt próbálja tanítani neki, hogy elég, ha a bizonyos bűvös négyzet játékban csak az egyes szám áll középen, a többit le kell dönteni.

Emellett az egyik faluban (nem emlékszem a nevére), ahol rabszolgák élnek, szemmel láthatóan az utca törvényei uralkodnak. Van egy 13 év körüli srác, akitől az egész falu retteg. Még a felnőtt férfiakkal is elbánik. Semmi nem drága, ha az édesapjáról van szó, akit gyakran bántanak, mert nem képes megvédeni magát. Mindig a fia kel védelmére. A fiú egy napon megtanítja az apját, hogyan védje meg magát. De persze azért ő sem olyan kemény: Egy bizonyos lány mellett ő is kezesbárány, senki nem mondaná meg róla, hogy utcán verekszik. A lány állítólag jól tudja a handzsa írást (a kínaiaktól átvett írás) olvasni, amire szükség is lesz, ugyanis Szedzsong király egyik fiatal udvarhölgyét bízza meg, hogy juttasson el egy nagyon fontos levelet a főminiszternek. A fiú házához kerül, és az apja vállalta, hogy kézbesíti a levelet, hogy bebizonyítsa, hogy igenis ér valamit az életben. De előbb a srác elolvasatja a lánnyal a levelet, úgy tűnik, hogy nincs semmi baj... Vagy mégis? A férfi eljut a levéllel a főminiszterhez, aki láthatóan megrökönyödik a levelet olvasván. Eközben katonák jelennek meg, és mindenkit elkapnak. A főminisztert méreg általi halálra ítélik, a férfit meg börtönbe vetik mindenkivel, akinek köze volt a dologhoz. Kiderül, hogy levelet időközben összecserélték, és rossz (negatív) üzenetet jutott el a főminiszterhez. A fiú, valamint a lány is tömlöcbe kerül, odaviszik a srác apját is, aki ott hal meg. Kiderül számára, hogy Szedzsong király miatt hal meg az apja (persze nem tudja, hogy ez félreértés), így az egyébként is kemény lelkű srác megfogadja, hogy megöli a királyt. Ő lesz az a bizonyos parancsnok az epizód elején.

Hogy mi lesz ebből? ... Ezt sem lesz nehéz kideríteni, mivel csak 24 részes.

Különben elgondolkodtam azon, hogy ennyi történelmi sorozat után mennyit jelenthet a koreaiaknak a saját történelmük. Ha ennyit látják TV-ben, és ilyen jól jelenítik meg a történelmi személyiségeket, alapvetően nagyobb tisztelet övezheti őket. Szívesen vennék ilyen sorozatokat magyarul magyar történelmi személyiségekről. Ha ezek népszerűek lennének, biztosan más lenne a magyarságtudatunk is.

2014. március 25., kedd

A tűz istennője

Beszélgettem egy sráccal neten, aki szintén rajongója a koreai történelmi sorozatoknak. Mutatott egy weboldalt, ahol elég sok sorozatról van leírás, de nemcsak koreai, hanem japán, kínai, tajvani is, és mindenféle témájú. Japán miatt is érdekelt vagyok, de most az volt az elsődleges célom, hogy olyan koreai történelmi sorozatot keressek, amelyik a Csoszon dinasztiában játszódik. Találtam többet is, feljegyeztem őket, a legszimpatikusabbat pedig elkezdtem nézni. Ez pedig a Jung Yi - The Goddess of Fire. Egészen friss alkotás, 2013-as. Az első női keramikus mester történetéről szól. 1573-ban kezdődik a történet, abban az évben, amikor igen hányattatott körülmények között megszületik Yoo Jung Yi, a főszereplőnő. Anyja a gyermek születése után meghal, ugyanis belecsapott a villám abba a házba, ahol megszülte a lányát, és ráomlott az egész. Végül az a férfi neveli fel, akibe szerelmes volt. Ő száműzetésben él, ugyanis a királynak (Szondzso király volt ekkor uralkodó, aki a dinasztia 14. királya volt) készített kerámiából edényeket, poharakat. Az egyik ilyen pohárból iszik a királyné, amikor hirtelen elájul. A király majdnem halálra ítéli, mert azt hitték, hogy meghalt, pedig csak allergiás reakció jött ki rajta, ugyanis a kerámia mázába valaki máriatövist (ha jól emlékszem, ebben nem vagyok biztos) kevert, amire allergiás a királyné. Így végül száműzetéssel "megússza" az incidenst. Itt neveli fel fogadott lányát, akit eleinte nem érdekli a kézművesség, de aztán nagyon belejön. Egy szép napon (ez már 1590 környéke lehet) a király két fia vadászatra indul. A két fiú folyton rivalizál egymással, hogy ki a jobb. Ennek megmérettetésére a vadászat nagyszerű lehetőség. Persze a tiszteletet azt mindenkitől megkövetelik, mert különben meglakolnak... De hogy mire? Az idősebbik fiú verembe esik, amit speciel a főszereplő lány ásott ki. Kimentené a fiút, de gőgössége arra "készteti", hogy ne siessen a mentőakcióval. Végül megszólal a segítő énje: beugrik ő is, hogy majd egymást kisegítve kimásznak a veremből. Na itt kezdődik a komédia: Egy gőgös koronaherceg és egy makacs lány persze, hogy nem férnek meg egymás mellett. És persze kiderül, hogy több mint összeillenek. Persze ezt nem szép kimutatni, de kénytelenek lesznek közel kerülni egymáshoz, ugyanis nincs valami nagy meleg... Nekem nagyon tetszik, ahogy a koreai sorozatokban megjelenítik a szerelmet. Nekem hitelesnek tűnik

Gondolom a sorozat folyamán a két fiú gőgössége meg fog enyhülni - legalábbis a koronahercegé biztosan - mindenesetre a király nem valami szimpatikus. Volt kitől örökölni a fiúknak a gőgösséget, a király is legalább ennyire megkövetelte a tiszteletet, akik nem hajolnak meg, azok megbánják... De szerencsére távolról sem volt olyan kegyetlen, mint Jonszangun, a zsarnok király. Meg lehet, hogy csak ebben az egy részben ilyen, aztán kiderül, hogy egy jó királyról van szó. Mindenesetre az opening és az ending zene nagyon tetszik. Meg fogom nézni, csak 32 részes, úgyhogy könnyen "emészthető".

2014. március 23., vasárnap

Bowser belső énje

Nagyon régóta nálam van zsida egyik játéka, a Mario & Luigi: Bowser's Inside Story Nintendo DS-re. És eddig még nem vettem elő... Túlságosan nagy játéknak gondoltam, és úgy hittem, hogy úgysem tudnám végigjátszani. De mégis nagyon kíváncsi voltam rá, ezért kipróbáltam tegnap este (kb. másfél év után...). Tetszik nagyon. Eddig 58 perc van benne, szegény Bowser jól megszívta, amikor hitt Fawful-nak. Olyannyira megszívta, hogy Mario és Luigi a testébe kerültek. Most ott tartok, hogy Bowser még alszik, és ismerkedünk az alapokkal. Lehet, hogy mégiscsak menni fog a játék? A kezdet biztosan nem rossz, a többi majd kiderül. Fawful pedig jó nagy problémát okozott a gombák városában, a lakosság egy része óriásra nőtt, és úgy festenek, mint egy felfújt strandlabda. Ezt a rendellenességet Blorb-nak hívják. Fawful Blord gombákat adott el néhány gombának, ők fújódtak fel. Mondani sem kell, hogy mekkora káoszt és pusztulást okoznak a városnak. De ez a Fawful Bowsernek vákuum gombát adott, mellyel Bowser szívó (inhaláló) képessége a sokszorosára rúg, és minden, amit meglát, akaratlanul is magába akarja szívni, így kerül Mario és Luigi a testébe. Ott bent ők miniatürizáltak lettek. Így indul kalandunk, melynek első részében csak ismerkedünk a harcrendszerrel, a játékmenettel, valamint a lehetőségekkel. Nagyon jónak tűnik.

Újabb lépcsőfokára értem a Mariós weboldallal. Ma lettem kész az összes Mario játék alapinformációival. Ezt még néhány hónapja találtam ki, hogy egyrészt, lássam, hogy kinézni a gyakorlatban, valamint, ezzel akarom inspirálni magam munkára, hogy hamarabb készen legyen. De hogy mikor lesz meg az összes játék 100%-ra? Alsó hangon 5 év, de ingatom a fejem, ez igencsak optimista megállapítás. Mindenesetre az eddigiek alapján a rendszer jónak tűnik. Konzolokra vannak osztva a játékok, és az adott képre kattintva, lehet rámenni az adott játék információira. Így néznek ki:

NES
SNES
Nintendo 64
GameCube
Wii
Wii U
Game Boy
Game Boy Color
Game Boy Advance
Nintendo DS
Nintendo 3DS

A lista igazából még nem teljes, mert hiányoznak a letölthető Mario játékok, valamint tervezek egy listát az Európában semmilyen formában nem megjelent Mario játékokról, valamint a törölt Mario játéktervekről is ismertetőt írni.

2014. március 20., csütörtök

Grünes Licht

Avagy német nyelv felsőfokon. Bescanneltem a Grünes Licht német nyelvkönyvet és munkafüzetet. Sajnálom, hogy a Start! Neu. project-ben nincs már benne a Grünes Licht, pedig nagyon hasznos azoknak, akik szeretnének C1-es szinten tudni németül. És mivel már sehol nem kapható a könyv, ezért álljon itt. A könyv 10 leckét tartalmaz, az alábbi témákra oszlik fel:

  1. Wohnen: Allein im Mama Hotel, oder...
  2. Klick @ Maus
  3. Rund um die Technik
  4. Glück im Leben
  5. Die Mode liebt dich
  6. Feste und Feiern
  7. Einkaufen macht glücklich?!
  8. Lachen sie sich gesund!
  9. Sucht - ein Teufelkreis
  10. Wetterküche

Hanganyag sajnos nincs meg, örülnék, ha valahogy elérhetővé válna, mert azáltal lehetne fejleszteni a hallott szöveg értését.

Amúgy a felkészülésem része az is, hogy bescannelek könyveket, hogy még azelőtt elérhetővé tegyem mindenki számára, mielőtt elmegyek. Minden egyes nappal egyre izgatottabban gondolok az új életemre, és a vele járó lehetőségekre. Igazából nagyon nincs mit készülni itthon, csak csomagolni. A munkára való felkészülés oroszlánrésze majd Angliában lesz. De majd viszem ki magammal a német és japán nyelvkönyveket is, nyelveket kint is akarok tanulni. Amúgy végül nem abban az iskolában leszek elhelyezve, ahol a nővérem férje tanít küzdősportokat, hanem a lakásukban leszek a kisszobában. Kicsit sajnálom szegény kisfiukat, hogy ki kell költöznie onnan miattam. Ha sikerül ott munkát találnom, akkor nem garantálom, hogy hamar visszaengedem oda, mert onnan már saját albérletbe szeretnék menni. Nyilván nem ilyen három szobás emeletes lakást szeretnék bérelni, de nem is egy ilyenbe külön szobát, hanem egy lakás alsó szintjét kibérelni. Ugyanis amikor nővéremék albérletben laktak New Brighton-ban, akkor az olyan ház volt, hogy annak csak az emelete volt az övék, a földszint az egy elszeparált rész, melyben egy külön család lakott. Ez a család történetesen egy ismerősünk volt, és egyszer-egyszer lejártam hozzájuk beszélgetni, és szimpatikus volt számomra, hogy egy kisebb helység, melyben van egy szoba, konyha és a mellékhelyiségek. Ha ilyen lakásban tudnék lakni, akkor nagyon elégedett lennék.

Én minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy sikerüljön Angliában elhelyezkednem, de ha nem sikerülne, akkor még egy helyen próbálkoznék külföldön: Bécsben. Még soha nem voltam Ausztriában, de nagyon szimpatikus számomra, annak alapján, amit láttam és olvastam róla. A német nyelvet meg ugye szeretem. A másik ok pedig az, hogy igazából én nem akarom elhagyni Magyarországot, csak itt nem sikerült munkát szerezni. És még tavaly eszembe jutott, hogy Bécs lényegében közel van a magyar határhoz, így ha ott jönnének össze a dolgaim, akkor úgy élhetek jobb anyagi körülmények között, hogy nem élek messze Magyarországtól. De ezek csak ilyen nagyon távol tervek, meg elég kicsi az esély, hogy így lesz.

2014. március 17., hétfő

Forma 0

Ahhoz képest, hogy amikor letöltöttem az F-Zero X-et, és először játszottam vele (ezelőtt nem volt hozzá szerencsém), nem nagyon tetszett, azért rendesen ráfüggtem. Világ életemben szerettem az autóverseny játékokat, az F-Zero dinamizmusa már SNES-en is megfogott, de a N64-es folytatás több tekintetben sokkal jobb lett. Írtam is tesztet mind a két játékról:

F-Zero
F-Zero X

Nem lett olyan nagy szám egyik írás sem, de egy elolvasást megér. Olyan tárgyilagos, kevésbé jön át az, hogy milyen érzéseket kelt a játék valójában. Nyilván nem említhető egy kalap alatt a Mario Kart-tal, mivel nem egy súlycsoport, de egy valamiben különösképp kivétel a SNES-es F-Zero a Mario Kart-okhoz képest: Általában azt szokott lenni, hogy a nagyobb végsebességű és nehezebben gyorsuló kocsikat nehezebb kezelni, ám itt teljesen más a helyzet. Érdekes, hogy pont az a kocsi irányítható a legkönnyebben, amelyiknek a legnagyobb a végsebessége (478 km/h). Könnyen veszi be a kanyart, nem kell elvenni a gázról az ujjunkat (B-gomb), így sebességvesztés nélkül tudjuk bevenni a kanyarokat. Nem volt így nehéz 5-10 másodperceket javítani a legjobb időimen.

Minden egyes nappal egyre izgatottabban várom az angliai utazásomat, és a kvázi "próbatételemet". Ha őszinte akarok lenni, kevés olyan szituáció volt az életemben, ahol valóban teljesíteni akarok (bár szerintem bőven nem én vagyok az egyedüli, aki hasonló helyzetben van), és meg akarom mutatni, hogy ki vagyok valójában, de ez most ilyen, és ezért is várom, hogy mit tudok ebből kihozni. A másik meg az, hogy érzem, hogy szükségem van változásra az életemben, hogy további fejlődést tudjak elérni, elengedni, újraértelmezni bizonyos dolgokat. Hiszen azzal, hogy kimegyek Angliába, feláldozok bizonyos dolgokat, de ugyanakkor kapok is, amik itt Magyarországon nem adatnak meg, de mérlegelve a dolgokat azt érzem, hogy meg tudom hozni az áldozatokat, mert amiket kaphatok, sokkal többet érnek. Hogy csak egy jelentéktelenebbet említsek: Végre a valóságban is kiélhetem a kutya-macska szeretetemet. Ugyanis nővéreméknek eredetileg egy nőstény macskája volt régebben, ami most is megvan, de ez bővült azóta egy kandúrral és egy kan kutyával. Egyszer fialt a nőstény macska, és ha jól tudom, az egyik kiscicát megtartották. A kutya meg már nem is tudom, hogy milyen keverék, de nagyon vicces, amit állítólag csinál: Félnek tőle a macskák, de ő csak játszani akar velük, így mindig kergetőzés a játék vége. De van még egy pár dolog. Például, ha lesz inspirációm, fogok járni kung fu-zni. Ha nővérem férje indít kezdő kung fu tanfolyamot, akkor elképzelhető, hogy járni fogok rá. Önbizalom, fizikai állóképesség növelése, hogy csak egy pár célt mondjak. De azért nem írom biztosra, mert csak akkor akarok járni, ha motivációm is lesz rá, különben semmi értelme nem lesz.

Ma este megint egy kicsit visszarévedtem a gyerekkoromba, és egy olyan rajzfilmet néztem meg, amit annak idején nagyon sokszor láttam, de aztán feledésbe merült: Szentikék. Egy kicsit féltem megnézni, mert ahogy visszagondoltam rá, olyan gyerekesnek gondoltam a rajzstílust. Bejöttek ezek a megérzések, bár igazából a gyerekessége abban merül ki, hogy az érzelmek túlságosan egyszerűen vannak megjelenítve. Amúgy két részes a rajzfilm, az elsőt szerettem nagyon. Az a tízparancsolatot mondja el dalokban, mint a legősibb slágerlista. Mind a két rajzfilm ugyanis a kereszténységen és az istenhiten alapul, de határozottan kijelenthetem, hogy a pozitív oldaláról. Viszont, ami kellemes meglepetésként ért, hogy a dalokat most is jó volt hallani. Nemcsak mert régi szép emlékek, hanem komolyabb a hangzásuk, egy felnőtt számára is kellemes lehet hallgatni. Jó volt újra látni, de rajzstílus miatt, nem fogom sokszor újra megnézni. Sokkal inkább a második részre voltam kíváncsi, mert azt viszont nem szerettem annak idején. Ennek egyszerű a magyarázata: Az első részben látható öt kis állatka (aka. szentikék) közül a kis Dávid volt a kedvencem. Ő a második rész főszereplője, de sérelmeztem, hogy teljesen másképp néz ki, mint az elsőben. Ebből talán nem nehéz kitalálni, hogy a második rész Dávid és Góliát történetét meséli el. Magát a történetet szerintem mindenki ismeri. A lényeg, hogy ezáltal olyan történetbe, szituációba került, mellyel nem tudtam azonosulni (túl nagy hőstett), ezért sem szerettem. Persze így 20 év múlva, letisztult tudattal azért más volt nézni, de a rajzstílussal itt is a gyerekeket célozták meg. Mindenesetre egyszer érdemes volt megnézni, hogy lássam, hogy mit szerettem akkoriban.

2014. március 14., péntek

Família Kft. pack VII. – Könyv és zene

Összeszámoltam, hogy hány napom van még utazásig, és mennyi mindent akarok még bescannelni, ezért reggel úgy döntöttem, hogy nagyobb sebességre kapcsolok, és jobban igénybe veszem a scannert. Ma egy az egyben bevittem a Família Kft. szakácskönyvet, ezt teszem most elérhetővé. A könyvben nemcsak receptek vannak, hanem lényegében interjúkönyv is, az összes szereplő, valamint a rendező, producer, dramaturg beszélnek az étkezési szokásaikról, és gyerekkorukról. Érdekes volt olvasni az idősebb szereplőkről, hogy mennyit kellett nélkülözniük a világháború és az '50-es évek alatt. Akinek meg esetleg kedve van hozzá, próbálja ki a benne levő recepteket, van köztük néhány egészen jó is.

És álljon itt a CD is, mely az Eddig vagyok musical dalait tartalmazza:

Megjelenés: 1993. szeptember
Kiadó: PolyGram Kft
521 108-2 (CD)
519 350-4 (MC)

  1. Família Kft. szignál 1:16
  2. Eddig vagyok 2:34
  3. Néhány éve 2:19
  4. Búcsúdal 2:36
  5. Tan-Dem 3:14
  6. Mami, mi ma elmegyünk 2:55
  7. Hully-Gully 2:52
  8. Jaj, a szerelem szörnyű 2:03
  9. Időben érkezem 2:48
  10. Első felvonás finálé 2:18
  11. Vodka, lóverseny meg a bridzs 3:21
  12. Megöl ez a csend 2:20
  13. Munkadal 2:36
  14. Emlék 2:33
  15. Az élet nem kék 3:14
  16. Második felvonás finálé 3:05
  17. Família Kft. vége főcím zene 1:29

Az album nem került fel a MAHASZ album eladási listára.

2014. március 13., csütörtök

Születésnap

Minden évben megemlékezek egy pár sorban Okui Masami születésnapjáról, ma is így teszek. Különösebben nem akarom ismételni magam, mindenki tudja, aki rendszeresen olvas engem, hogy mit jelent ő számomra, sőt aki hallotta már, azt sejtheti, hogy miért tartom őt olyan nagy énekesnőnek. Szoktam nézegetni a blogját (olvasni még (!!!) nem tudom), és nagy örömmel látom, hogy most, 46 évesen is olyan életvidám, mint amilyen a 20 évvel ezelőtti képein. Jó látni, hogy él, bár gondolom a JAM Project tagjaként van dolga bőven, azért remélem, hogy jut ideje kikapcsolódásra, pihenésre, önmagára.

Azt megígérem, hogy ha a rajongásom 2018-ig ki fog tartani, én bevetem a nem létező cukrászi képességemet, és egy akkora tortát fogok sütni az 50. születésnapja alkalmából (én az énekesnői karrierjének majdani 25. évfordulója alkalmából), hogy hetedhét országra szóló csoda lesz!

Képként most a Key kislemez borítójának hátulját tettem ki, mert ez március 13-án jelent meg, és történetesen 15 éve, vagyis 1999-ben. Ja, és ne felejtsük el, hogy a nagyon menő pop dal a címadó dal, a B-side pedig egy csodaszép ballada.

2014. március 12., szerda

Família Kft. pack VI.

És íme, itt van az utolsó 8 rész, ami megvan nekem:

363. rész: Élvezd a bioritmust!
Adásba ment: 1998. október 24.
Jojó összegyűjt egy rakat női magazint, ugyanis Krisztának akar cikket írni arról, hogy a magazinok hogyan hatnak az emberekre. Találnak egy cikket a bioritmusról, azóta aszerint élnek, ezzel alaposan felbolygatják a család életét. Ricsi és Ádám sztriptízt rendelnek Pici születésnapjára. Károly pedig Ricsi kérésére üzleti tervet készít a pizzéria számára, ahol dolgozik.

364. rész: Az év asszonya
Adásba ment: 1998. október 31.
Szépnét leszólította egy férfi, aki szeretné "az év asszonya" pályázatra fotókat csinálni róla. A fotózás a Szép villában lenne, és pont most hívta meg Luca a szüleit bemutatni Szépéknek...

365. rész: Ki fog itt aggódni? (1. rész)
Adásba ment: 1998. november 7.
Ricsi és Misi összevesznek, ezért a Ricsi elmegy, emellett Kriszta bejelenti, hogy elköltöznek Péterrel és Annácskával az olasz hegyekbe, és síoktatók lesznek. Így érthető, hogy Szépné depressziós lesz. Mónika próbál neki segíteni, egy pszichológust ajánl neki. Szépné elmegy hozzá, utána mintha kicserélték volna.
Sajnos a 2. rész nincs meg :(

367. rész: Túlélő program
Adásba ment: 1998. november 21.
Károlyt sérülten hozza haza a focimeccsről Ádám és Lajos. Károlyt furdalja a lelkiismeret, hogy otthon tétlenül fekszik, ezért elindul Sárbogárdra. Ám hirtelen megjelenik, mintha kicserélték volna. Még ő fogja kemény edzésre a családot.

368. rész: Szerelem és ármány
Adásba ment: 1998. november 28.
Ádám és Vili egy átszórakozott éjszaka után részegen térnek haza, Jojó várja őket a kávézóban. Misi pedig egy szerep elpróbálására kéri fel Jojót. A jelenet romantikus, és mindenki félreérti, amikor meglátják a próbát.

369. rész: Halálugrás a semmibe
Adásba ment: 1998. december 5.
Misi továbbra is depressziós, ezért Szépné arra utasítja Ricsit és Lucát, hogy vigyék el őt is bulizni. Meg is van a hatása, Misi szerelmes lesz. Ennek okán ejtőernyő-felszerelést szerez be, ugyanis azzal akarja bizonyítani a bátorságát, hogy leugrik a repülőből. De nemcsak róla hiszik azt, hogy öngyilkos akar lenni. Eközben Mónikának osztálytalálkozója lesz, és férjet keres...

370. rész: Almáspite
Adásba ment: 1998. december 12.
Szépné nagyon boldog, ugyanis Károly végleg hazaköltözik Sárbogárdról. De hogy mondja meg a Lajosnak? És hogy mondja meg a Lajos Károlynak, hogy ő meg Ceglédre költözik, mert egy újonnan megalakuló Safari park igazgatója lesz. Ádám pedig adjunktus lesz Győrben, Jojó emiatt nagyon mérges lesz rá.

371. rész: Johnny visszatér
Adásba ment: 1998. december 19.
Família Kft. 1998 karácsonyi epizódja.
Margitka próbálja rábeszélni a Nagypapát, hogy beszéljen Szépnével. Végre megállapodott, és feleségül veszi Margitkát. Szépné Amerikában élő féltestvére, Jani (vagyis Johnny) hosszú évek után visszatér. Kell ennél szebb karácsonyi ajándék?

És ennyi. Az az igazság, hogy számomra ez a Família Kft. utolsó része, ugyanis tisztán emlékszem, hogy a 372. rész úgy kezdődik, hogy vége a karácsonynak, és a család többsége megy a maga útjára, csak Károly és Ágica marad Johnny-val, aki viszont hozza a két gyerekét. Általuk próbálnak poénokat bevinni a sorozatba, de nekem egyáltalán nem tetszett. Egyrészt idétlennek tartom, amit csináltak, másrészt meg nem illik bele a sorozat profiljába, és olyan rossz irányba vitték el az egészet, hogy nem csoda, hogy heteken belül vége lett. Különben azzal is próbálták menteni a sorozatot, hogy átvitték az új TV2-re, meg visszatért Ádám és Jojó, meg még valaki, csak nem emlékszem már, hogy ki. Az a lényeg, hogy itt lett vége a Família Kft.-nek.

Még azt bevállalom, ha a Família Kft. fanatikusok nevű Facebook csoport sem bánja / engedi, hogy azok a részek, melyek általuk jó felbontásban kikerült (720×576), azokat átkonvertálom avi-ba, és tisztes méretben kiteszem ide is. De ha lesz időm és kedvem, akkor elkezdem bescannelni a Família Kft. szakácskönyvet, és kiteszem azt is.