2024. május 28., kedd

Haikyuu!! mozijegy lefoglalva

Én már nem a napokat, hanem az órákat számolom vissza a csütörtöki Haikyuu!!: Gomisuteba no Kessen movie kezdéséig. És hogy a lehető legfullextrásabb minőséget biztosítsam be magamnak, elmegyek Pestre és a WestEnd-ben nézem meg a filmet. Le is foglaltam egy jegyet magamnak. Nagyon várom, ide látom, hogy megható lesz a találkozás!

Nem hittem volna, hogy az anime eljut Magyarországra is, annak fényében, hogy a Crunchyrollon nem nézhető a sorozat Magyarországon. Azt gondoltam, hogy ez a tilalom a filmekre is vonatkozik. De örömmel veszem tudomásul, ha ilyesmiben tévedek. ^^ Vegyetek ti is jegyet a filmhez, és tegyük együtt kasszasikerré Magyarországon a Haikyuu!!-t! Egyrészt bebiztosíthatjuk a második filmet, másrészt több anime jön Magyarországra. Örülök a Blue Lock filmnek is, meg is fogom nézni, de azt már nem "fullextrásan".

Mozgalmas lesz a csütörtöki nap, többfele is megyek. Lassan nyilvánosan lesz hirdetve az a NintenCon, amit a Regamex segítségével szervezek. Ez lesz az első nagyobb kaliberű rendezvény tőlem. A történet röviden annyi, hogy még a tavaszi találkozón vetette fel Gabrol, hogy lehetne egy nagyobb Nintendo találkozót is tartani. Áprilisban csak hatan voltunk, de nagyon jól sikerült. Beszéltük is a végén, hogy hiányoznak a nagyobb találkozók, összejövetelek. Hát akkor csináljuk nagyban! Erre rájön az, hogy a Regamex is felajánlotta (ettől függetlenül) a segítségét, hozzuk hát össze a kettőt. Lesz verseny is, a nyereményeket a Game Park (is) szolgáltatja. A baráti körben is megvan a kezdeti lelkesedés, ha ez kitart hosszabb távon is, lesznek látogatók, akkor negyedéves rendszerességgel lesz ilyen találkozó. Elvileg a héten kész lesz minden, hogy elkezdhessük szélesebb körben is hirdetni. Nagyon várom, mindent meg fogok tenni a sikerért.

2024. május 21., kedd

Egy újra megvásárolt könyv

Kihelyeztek egy könyespultot a vásárcsarnoknál lévő újságosnál. Itt mélyen leszállított áron lehet könyveket venni. Ott találtam Tari Annamária: Y Generáció című könyvét is 699 forintért. 

Egy ideje gondolkodok azon, hogy újra megvásárolnám azokat az önismereti könyveket, amiket eladtam. Akkoriban úgy voltam Tari Annamária, Csernus Imre és Soma Mamagésa könyveivel, hogy akkor jó volt olvasni, sokat tanultam tőlük, de úgy éreztem, hogy továbbléptem, így már nem tudnak újdonsággal szolgálni. Elválnak útjaink és eladtam a könyveiket.

Most mégis újra megvenném azokat. Nem ez az első eset egyébként, amit eladok, aztán újra megveszem. Egy idő után egyszerűen rájövök arra, hogy azok, amiket eladtam mégis csak elkísértek életem egy szakaszában. Ha másért nem, ezért megőrizném ezeket a könyveket. Meg talán jól jöhetnek még.

Soma könyveit adtam el a leghamarabb, mert egy idő után nagyon bosszantott, hogy már-már szégyentelenül mutogatja magát mindenhol, meg olyan szabadossággal beszél dolgokról (egy részét ráadásul hülyeségnek is tartottam), amiket nem biztos, hogy mások készek arra, hogy meghalljanak, befogadják. De néhány hete meghallgattam az Elviszlek magammal YouTube műsorban a vele készült beszélgetést, és itt nagyon szimpatikus lett nekem.

Úgy éreztem, hogy itt úgy beszél dolgokról, hogy az számomra is befogadható. Igazából azért olvastam annak idején a könyveit, mert azt gondoltam, hogy segíthet levetkőzni a gátlásaimat. Írt jó dolgokat, de miután beláttam, hogy ez vele nem fog sikerülni, ezért abbahagytam a könyveinek olvasását. Talán most jutottam el oda, hogy az a fajta szabadság, amivel írta a könyveit, jó hatással lehetnek rám. Elég sok mindent helyre tettem magamban, és egy ideje úgy érzem hogy eljött az ideje annak, hogy most már ne csak a gyökereit keressem a problémáimnak - mert azzal már nagyon nem fogok érdemben előrébb jutni - hanem sajátítsak el olyan módszereket, amikkel az élet nehézségeit könnyebben tudom venni.

Gondolok itt például relaxációs gyakorlatokra. Vagy nagyon tetszett például, amit Byung-Chul Han írt A Kiégés társadalma című könyvében írt a passzivitásról és annak jelentőségéről. Elkezdtem azt csinálni, hogy amikor délután fáradt voltam, és volt lehetőségem, akkor lefeküdtem és becsuktam a szemem. Valami nyugodt helyre képzeltem el magam, ahol nem csinálok semmit, csak megélem a pillanatot. Nem aludtam el, mégis kb. 1 óra múlva kipihenten keltem fel az ágyból. Ekkor tanultam meg azt, hogy az agynak bizonyos esetekben nem szó szerint alvásra van szüksége, hanem elvonulásra a napi aktív tevékenységektől. Ezt jelzi a fáradtsággal. Ezután jött a Orvos-Tóth Noémi könyvében gyakorlat, hogy üljünk kényelmesen a székben, és érezzük a testünket, ahogy a hátunk a szék számlájához simul, ahogy a lábfejünk a földön nyugszik, stb. Ez is a jelen megéléséről szól. Ezek jó hatásai nyitottabbá tettek az egyéb gyakorlatokra.

Az ilyen jellegű dolgokat azért utasítottam el sokáig kategorikusan, mert sok embernél azt láttam, hogy ezt úgy alkalmazzák, mint az "ultimate" megoldást a problémáikra. Olyan érzésem volt, hogy azt gondolták, hogy ezzel elvégzik a szükséges munkát, nem kell a problémák gyökerére nézni. Miközben végig érzékeltem rajtuk, hogy feszültek. És amikor ezt nagy frusztrációval a külvilág tudtára adták... mondtam is magamban, hogy ennyit ér a te spiritualitásod!

De ma már erről másképp gondolkodok. Úgy gondolom, hogy ezek tényleg hasznos dolgok, mert segítenek közelebb jutni önmagunkhoz. De ezzel a belső munkát nem lehet megspórolni. Amit meg lehet vele tenni, hogy megkönnyítjük magunknak azt az utat, amikor igazán magunkba nézünk. Ez az, amit mai fejjel másképp csinálnék: A kettőt együtt. Mivel a különböző gyakorlatokat, módszereket nem csináltam, ezért nekem az jutott, hogy most sajátítsam el, és tegyem könnyebbé az életemet. Talán könnyebb lett volna, ha párhuzamosan teszem rendbe a dolgaimat, közben nyitott lennék a különböző relaxációs gyakorlatokra. De ami késik, nem múlik. Ezért lenne érdemes újra olvasni ezeket a könyveket. Ahogy anyagi lehetőségem lesz rá, meg is veszem őket jóárasítva.

2024. május 20., hétfő

Működő PS2 távirányító

Néha azt érzem, hogy elmehetnék szerelőnek. Egész végig azt hittem, hogy nem működik a PS2-mhöz a távirányító. Még Hollandiában vettem tavaly valamelyik használt konzolboltban, de hiába volt benne elem, nem kommunikált a PS2-vel. Aztán láttam, hogy eredetileg infravörös porttal adják, amit a controller helyébe kell csatlakoztatni. Így már értettem, hogy miért nem működik. Innen el is engedtem a dolgot, úgy voltam vele, hogy ha esetleg találok valahol infravörös portot, megveszem.

A minap megnéztem, mely modellű PS2-m van. Az SCPH-50004-es, az utolsó FAT modell, ráadásul az első, amibe építettek infravörös jelvevőt. Akkor csak kell működnie a távirányítónak. Ja, hát persze... Csak elemet kellett cserélni. Így már teljesen működőképes. Mégis csak jó a távirányítóm úgy, ahogy van. Ki is próbáltam, méghozzá poénból a The Adventures of Super Mario Bros. 3 DVD-vel, játssza csak az ellenség rajzfilmjét.

Teljesen rendben van. Még annak örültem volna, ha a megtalált SCART-elosztó működött volna. A TV-ben ugyanis csak egy SCART-csatlakozó van, és akkor nem kellene cserélgetni. Képet mindegyik bemenet ad, de hangot csak az egyik. És hát mivel egy elosztó elektronikája nem nagy ördöngősség, így ez sajnos kaputt, ahogy a német mondja, azt majd pótolni kell.

Néztem is, hogy mennyiért lehet kapni. Nem rossz az Euronics ára, de ez az elosztó nemcsak azért tetszik jobban, mert lényegesen olcsóbb, hanem mert külön RCA csatlakozója is van. Holnap bemegyek a helyi alkatrészboltba, hátha van valami hasonló elosztójuk, hasonlóan jó áron.

2024. május 19., vasárnap

4 rendezvény 1 helyen

Ezen a hétvégén igencsak zsúfolt volt a Hungexpo épülete, ugyanis 4 rendezvény is volt a különböző épületekben:

  • Budapest Comic Con 2024
  • Board Game Expo
  • OGEX 2024
  • KoreaON

Még a békéscsabai OGEX-en kaptam meg az 50%-os Comic Con belépőjegy kupont, amit az előttem lévő férfi pörgetett ki magának. Ő nem jár Pestre, nekem meg jól jött, ezért megbeszéltük, hogy cserélünk: Amit én kipörgetek, az az övé. Én meg felirattam az E-mail címemet, ahova küldhetik a kupont. Ez idővel megérkezett, és hétvégi normál bérletet terveztem venni magamnak, de azok a fránya apró betűs részek... Csak normál jegyre válthatom be a kupont. Annyira nem érintett mélyen, mert annyira nem érdeklődök a képregények iránt, így nekem bőven elég az, ha szombaton elmegyek, megnézek mindent. Így gyakorlatilag pont annyiért vettem meg a jegyet, amennyiért megéri nekem.

Ennyi előzmény után lássuk is a szombati napot. A 7.20-as vonattal mentem fel Pestre. Rendben megérkezett 9.50-re a Keleti pályaudvarra. Innen metróval a Pillangó utcáig, és a szokásos hosszú séta a Hungexpóig. A bejáratnál eléggé megilletődtem a hatalmas sor láttán. Mikor jutok én be?

Aztán láttam, hogy az OGEX-re teljesen szabad a bejárás, és mivel ide is regisztráltam, ezért úgy voltam vele, hogy előbb szétnézek az OGEX-en és később, ha majd elfogy a sor, megnézem a Comic Con-t is. Kiderült, hogy ez volt a legjobb ötlet, ugyanis az OGEX felől és át lehetett menni a Comic Con helyszínére. Teljesen szabad volt, semmi sor nem állt. Bemutattam a jegyemet, és gyakorlatilag ingyen átjutottam. Hát így is lehet csinálni.

Azért volt mit látni az Comic Conon is, mert annyi üzlet volt jelen, hogy ezek kínálata is lekötötte egy darabig a figyelmemet. A mangák mellett minimális az a képregény, ami érdekel. Garfield magazint gyűjtöttem, és igazából, ha lenne most is emberi áron, akkor folytatnám a gyűjtést. De most ott tartunk, hogy még a normál ára is kriminális, nemhogy a régi, gyűjtői példányok. A másik, amit gyűjtöttem gyerekkoromban, az a Donald Kacsa magazin. Ezzel is úgy vagyok, hogy gyűjteném, de tényleg nem a képregények vannak most nálam prioritásban. A Donald Kacsa magazin mélyítette el a Disney iránti rajongásomat, amit a SNES-es The Magical Quest: Starring Mickey Mouse játék indított el nálam. Most nézem az árakat az Antikvárium oldalát, egyelőre nem kerülnek vissza prioritásba a képregények...

Ami feltűnt a vásárokon, hogy csak egyrészt sokkal több budapesti üzlet van itt jelen, mint mondjuk a MondoConon. Ez azért örvendetes, mert csak eredeti, hivatalos cuccokat lehet így itt venni. Sajnos a MondoCon arról is hírhedt, hogy elég sok ott a hamis, bootleg cucc, ezért ott nagyon meg kell nézni, hogy mit veszel meg. Itt, a Comic Conon viszont úgy láttam, hogy minden eladó cucc eredeti, licenszelt termék volt. Persze ez önmagában nem ösztönöz vásárlásra. Illetve tévedek. Az egyik üzlet árult tematikus UNO kártyapaklikat (Super Mario, Harry Potter, Star Wars, stb.), azok hamisak voltak. Amin elgondolkodtam, az a Bűnös beszélgetések 2 koreai manhwa (ha már Korea is képviselteti magát ezen jeles hétvégén). Akciós is volt, de megnéztem a kiadó weboldalán, bármikor megvehetem magamnak 3.000 forintért. Megvan az első kötet, és igazából egész jó. Bár kiszámítható a történet, de jó a vezetése. Igyekszik a "manhwaka" (így hívják a koreai manhwarajzolót?) annyi információt elhinteni, hogy bár lehet tudni, hogy mi következik, mégis fenntartja az érdeklődést. És furcsa, de az gyilkos által elmondottak mellett pont az LMBT-címke ad erős sugallatot arra, hogy mi a gyilkosságok indítéka. Érdekes, mindenképp fogom olvasni.

Kint volt a Nintendo is egy hatalmas standdal. Sokkal több konzollal voltak jelen, mint korábban. Viszont a promóterek közül senkit sem ismertem fel. Úgy tűnik, nem a megszokott csapat volt jelen. De úgy láttam, hogy volt forgalom a Nintendónál, érdeklődnek az emberek új játékok iránt is.

A Board Game Expo társasjáték részlege is hatalmas volt. Sok társasjátéknak volt saját asztala, ezeket ott ki lehetett próbálni, játszani. Igazából ennél a részlegnél is inkább csak érdeklődő voltam, mert társasjátékok terén aztán már végképp nem ismerem az aktualitásokat. Ennek ellenére egy ideje szemezek már egy társasjátékkal. Kint volt a Metagame is, nekik megvolt az a Naruto: Ninja Arena játék, ráadásul 5000 forintért. Korábban 10000 forintért láttam, és egy kicsit szívtam most is a fogam, ugyanis a weboldalon is a magasabb áron adják. Azt gondoltam, hogy lemaradtam egy ajánlatról, amikor láttam, hogy angol nyelven is kapható a játék, és az 5000 forint. Nem emlékszem, hogy információk milyen nyelven voltak hátul, de jó eséllyel az angol nyelvű volt ott kint.

De tényleg teljesen ismeretlen terep számomra a társasjáték. Poénból részt vettem egy Kahoot játékon is: egyetlen helyes válaszom volt, de azt is puskáztam az előttem lévőről. Aztán valamit megnéztem a telefonról, és amikor vissza akartam térni a Kahoot-ra, kidobott a játékból. Hát erről ennyit. Egyébként sem tetszett, mert valami 40 kérdés volt, és 90 másodperc volt a válaszidő... Egy idő után egyébként is elmentem volna.

Az OGEX Budapesten jelentősen ki volt bővítve. Bár elégedett voltam a békéscsabai állomással is, úgy voltam vele, mint első geek rendezvény a városban, nagyon is jó volt, de a budapesti hatalmas volt. Több színpad volt, játékkal, beszélgetésekkel. Itt találkoztam régi barátommal SirLL-lel (fiúkori nevén Light Lugia). Jók ezek a találkozások hosszú idő után, ugyanott folytattuk a beszélgetést, ahol évekkel korábban abbahagytuk. Vele töltöttem az időt, amíg jelen volt a rendezvényen.

Vele tekertem a Nissin szobabiciklijén. A MondoConos hibámból tanulva lassabban kezdtem, hogy nehogy ne legyen lábam a végére. Bíztam abban, hogy LL elfárad egy idő után, de nem fáradt, úgyhogy rákapcsoltam. Főleg akkor, amikor szólt a hostess csaj, hogy már csak másodpercek vannak hátra. Itt tudtam meg, hogy amikor nagyobb sor van, akkor csak 2 percig versenyeztetnek, nem 3 percig. Bár nagyjából egálban voltunk, de belehúztam. Végül LL nyert, de azzal, hogy pont az utolsó pillanatban nőtt a "távolság mérője". Neki 1,4 km, nekem 1,3 km volt. Olyan hátizsákom már egyébként is van, úgyhogy valószínűleg egyébként is neki adtam volna. Eleinte nem akarta a másik játékot játszani, de végül rávettem. Óriási evőpálcikákkal kellett beletenni a hozzávalókat egy hatalmas Nissines pohárba. Mind a ketten egyből a Játék határok nélkülre asszociáltunk. 1997-ben a 4. elődöntőben volt egy olyan játék, ahol hatalmas evőpálcikákkal kellett a hatalmas hozzávalókat egy hatalmas tálba belehelyezni. És hogy még nagyobb legyen a hasonlóság, egy kínai étteremben játszódott az a játék. Úgyhogy, ha kicsiben is, de egy Játék határok nélkül játékot játszottunk. Nagyon nehéz volt: A hónom alá téve a két hatalmas evőpálcikát próbáltam a hozzávalókat összegyűjteni, de folyton kicsúsztak az evőpálcikából. És mire nagyjából ráéreztem, hogy kell csinálni, LL végzett is. Így utcahosszal nyert előttem, ahogy Gundel Takács Gábor fogalmazott. Jó játék volt.

Ezután mentünk a szerencsekerékhez, kipörgettünk magunknak egy-egy ajándékot, majd a KoreaON részlegében néztünk szét. Az előadások érdekesek voltak, volt egy nagy elárusítóhely, mindenféle koreai étkekkel, viszont a workshop lehetőséget kevésnek tartottam. Nem tudom, mennyi helyet használhattak fel a KoreaON-nál, de elég nagy hely tátongott üresen. Azt gondolom, hogy sokkal több érdekességet meg lehetett volna mutatni a koreai kultúrából. Ahogy elnéztem, a legnagyobb részét a koreai írás, rajz tette ki, de érdekesek voltak a kiállított népi hangszerek is. Ezek maradtak meg, illetve természetesen volt egy kis Kpop részleg is. Igazából csak szétnéztem, de konkrétan nem vettünk részt semmiben. Itt búcsúztunk el LL-lel egymástól, én mentem is tovább.

A Nintendo standnál kipróbáltam a WarioWare: Move it!-et. Itt-ott eléggé problémásan érzékelt, plusz nem jött át a hangulat. Kipróbáltam az összes megnyitott karakter játékát, de egyiknél sem jutottam tovább 14-nél. Ennek ellenére mondta a promóter srác, hogy még én csinálom a legjobban. Valóban, több rekordot is megdöntöttem, de az érzékelés tényleg problémás volt. Nem tudom, hogy egyébként is ilyen-e vagy csak ott volt valami gond, de az biztos, hogy nem győzött meg a játék arról, hogy kell nekem. A másik, amit kipróbáltam a Nintendo Switch Sports. Itt csak jó Haikyuu!!-rajongó módjára röplabdázni akartam. Itt sem ment gördülékenyen a játék. Amikor szerválni akartam, csak a sokadik karlendítésre dobta fel a labdát, és utána is csak nehezen ütötte el. Egyébként sem tetszik a játék, mert ketten alkotunk egy csapatot (mondjuk, szokás így is gyakorolni), és egy szett csak 5 pontig megy. Ráadásul nagyon hiányzott a dinamika. Az egész játék olyan volt, mint egy lassított felvétel, így nem jött át a feeling. Bár a játék közbeni érzékelés pontos volt, de ezzel is az a baj, mint a Wii Sports-cal, hogy a sportágak nem teljesek. Én úgy csinálnám, hogy a rövidített játék mellett lehetőséget biztosítanék teljes játékra is.

Persze nem voltam végig egyedül. Találkoztam az Animagazinos csapattal: Hirotakával, Catrinnel és Iskariotessel, tartanak itt is dumapartit. Jó érzékkel választották ki a témát: "Animés utalások nyugati rajzfilmekben." Tudták, hogy a Comic Con okán többségében lehetnek a nyugati animáció iránt rajongók, és hidat képezhetnek a keleti és nyugati rajzfilmek között. Maga a beszélgetés is jó volt, a bejátszások is érdekesek voltak, vicces volt látni animékre hajazó jeleneteket a nyugati rajfilmekben. Remélem, kapnak még lehetőséget nagyobb rendezvényen is fellépni, beszélgetni.

A Regamex sem maradhatott ki. Sakman hozta a retro játékgépeit, és nagyon jó volt. Ennek tényleg az a varázsa, amit írtam korábban is, hogy apák odaültetik a gyereküket a Super Nintendo vagy a Sega Mega Drive elé és mutatják, hogy gyerekkorukban ezzel játszottak. És kiskölykök úgy játszanak a klasszikus Marióval, Sonickal, mintha ezek lennének a legújabb trendek. Egyszerűen fantasztikus látni, hogy gyerekkorunk játékai tényleg kortalanok. És ahogy beszélgetek Sakmannal, mondja is, hogy itt mindig ez van. Gyerekek olyan jókat játszanak régi játékokkal, hogy aztán alig állnak fel a TV elől. Ezt érdemes lenne egyszer kielemezni és megfejteni. Mert a trendek változnak, de valami állandó marad, ami miatt a retróval is ugyanannyira jó játszani.

És részemről ennyi volt a szombati nap, mindent megnéztem, amit érdekelt. Összességében azt tudom mondani, hogy jó volt, érdemes volt elmenni. Jó jelen lenni ezeken a nagy eseményeken is, jó, hogy nagy cégek összefognak és szerveznek ilyeneket, mert ezek teszik fel Magyarországot a geek térképre. Láttatják a külföldiekkel, hogy itt is vannak geek rendezvények, megvan ennek itt is a kultúrája. Megvan a maga funkciója a kisebb rendezvényeknek, mert családias, az egész nagyon emberi. Ezekről is élményekben gazdagon lehet távozni. A nagy események meg felhívhatják a külföldiek figyelmét arra, hogy Magyarországon is népes rajongótábora van az ilyen eseményeknek. Az is megmosolyogtat, hogy amikor már nagyobb gyerek voltam, mondták, hogy ne játsszak, már nem vagyok kisgyerek. Hányszor hallottuk, hogy úgyis ki fogjuk nőni, és tessék. Mostanra gyerekkorunk játékainak szerveznek rendezvényeket és generációk jönnek el! Nem lehet ezt csak úgy kinőni, ez életünk végéig el fog kísérni minket.

További képek a rendezvényről itt megtekinthetők.

2024. május 13., hétfő

Nintendo World Championships - NES Edition előrendelve

Az idei év egyik retro meglepetése a Nintendótól a Nintendo World Championships - NES Edition játék. Ez egy valóban megrendezett bajnokság volt 1990-ben, aminek lényege az volt, hogy különböző NES játékokból mini-játékok formájában voltak feladatok. Azokat kellett a lehető leggyorsabban megcsinálni. Maga a NES cartridge forgalomba is került. Hogy pontosan mit is ér az, hogy egyszer volt egy ilyen bajnokság, jól jelzi, hogy eBay-en milliós nagyságrendű összegért kel el egy-egy példány.

Ezt a bajnokságot játszhatjuk most újra otthonunkban, a Nintendo ugyanis kiadja a játékot Nintendo Switch-re. A játék digitális formában is elérhető lesz €29,99-ért, de fizikális formában is kiadja a Nintendo a játékot mindenféle extrákkal €59,99-ért. Hogy mit is tartalmaz, ez a videó jól bemutatja.

Ezzel a videóval a Nintendo tovább fűti a kedélyeket.

Ráadásul jó előre számítottak arra, hogy majd lesz kereslet a játékra, ugyanis nemcsak hogy csak a Nintendo Store-on lehet előrendelni a játékot, de az érdeklődést is külön "regisztrálni" kell. Csakis azok rendelhették elő ugyanis a játékot, akik jelezték az érdeklődésüket.

Ma kora délután kaptam E-mailt arról, hogy előrendelhető a játék. Még azt is megcsinálta a Nintendo, hogy külön sorba kellett álljak, hogy láthassam a játékot.

Ha ezt nem én látom, talán el se hiszem. A Nintendo feltalálta az online sorban állást. Ott az emberke lépett előre, és úgy jutottam egyre előrébb.

Természetesen hamarabb sorra kerültem, mint ahogy a képen látható, de ami ezután történt, azt nem teszem zsebre. Elő akartam rendelni a játékot, kosárba is tettem, de nem tudtam kifizetni, mert az angol Nintendo Store-ról rendeltem meg (ide irányított az E-mail), azzal viszont nem számoltam, hogy innen csak Angliába szállítanak. Valószínűleg a vám miatt, de gyorsan átírtam a linket .nl-re, hogy a holland webáruház által rendeljem elő. Csakhogy közben az angol webáruházból maga a rendelés már folyamatban volt, és nem engedte a hollandon befejezni, ugyanis egy profilról csak egy példányt lehet rendelni. Borzasztó ideges lettem, azt hittem, hogy elbasztam az egész rendelést, mert még az se segített, hogy az angol webshopról töröltem a rendelést.

Szerencsére kiderült, hogy csak arról van szó, hogy a központnak kellett idő, hogy érzékelje, hogy töröltem a rendelést. De ezután sem ment simán minden, mert amikor rá akartam menni a fizetésre, annyira fel voltam spanolva, hogy tévedésből a fizetés elutasítására mentem rá az elfogadás helyett. Az is időbe telt, míg azt is érzékelte, hogy a fizetés nem történt meg. De végül csak meglett.

Nem kellett egyébként most fizetni, csak a kártyát ellenőrizte, hogy eléri-e a Nintendo. Szerintem majd szállítás előtt kicsivel kell majd. Addig meg még van idő.

Nagyon ügyesen csinálta a Nintendo, meg kell hagyni. Igazi marketingkampány, hogy ekkora igényt generál erre a kiadványra. Kevés példányszámban gyártották, hogy és hogy ennyire sorba kellett érte állni, számomra ez világosan jelezte, hogy vagy most veszem meg normális áron, vagy az életben nem jutok hozzá emberi áron. Ennek már most van látszatja! Már most kikerült az eBayre magasabb áron a Nintendo Switch-es gyűjtői kiadás. Nagy tételben mernék fogadni, hogy nem fog itt megállni az ára, hiszen minél több kel el, minél kevesebb eladó példány marad, annál drágábbak lesznek a megmaradt példányok is.

Megtanulta a leckét a Nintendo. 2016-ban a Nintendo Classic Mini: Nintendo Entertainment System kapcsán történt az, hogy a cég alaposan alábecsülte a kis konzol iránti keresletet, és nagyon nehéz volt hozzájutni egy-egy példányhoz. 2016 novemberében jelent meg, én júniusban rendeltem elő, de én is már csak decemberben, karácsony előtt pár nappal kaptam meg a példányomat. Aztán egy évre rá, 2017 szeptemberében jelent meg a Nintendo Classic Mini: Super Nintendo Entertainment System, aminek kapcsán szintén történt egy csúnya fiaskó. Eredetileg ugyanis 29.990 forint volt az ára, de ezt időközben felvitték 43.990 forintra. Ez akkoriban elég nagy felháborodást keltett a rajongók körében, de végül én is megvettem ennyiért, mert úgy voltam vele, hogy még ennyiért sem fogom tudni elérni később. És igazam is volt, mert úgy rémlik, hogy később 100.000 forint feletti áron is volt eladó...

Azt gyanítom, hogy azért vitte fel az árat a Nintendo, hogy kedvét szegje a hiénáknak, akik majd többszörös áron eladják. Jó eséllyel ezért is korlátozták a Nintendo World Championships elérhetőségét is, de mint a mellékelt ábra mutatja, aki igazán nyerészkedni akar, azt semmi nem állítja meg. Tényleg hatástalan csak ezért emelni az árát, hiszen attól csak még nagyobb lesz az értéke a piacon. Ez önmagában nem állítja meg a nyerészkedőket. Akik mindig is jelen voltak, még akkor is, amikor egy-egy játék igencsak le volt akciózva. Aztán később, aukciós oldalakon az is drágábban ment el. Nem tudom, hogy van-e ellenük valami jó módszer, de sajnos nekik "köszönhető" az, hogy a retrónak ennyire durván felment az ára az utóbbi években. Nagyon kellene a használt piacnak is valami szabályozás.

Egyébként Nintendo World Championships-ből "nőtte ki" magát Wii U-ra a NES Remix páros, amit még akkor vettem meg, amikor tudható volt, hogy bezárt a Nintendo 3DS és Wii U eShop. Kedvet is kaptam a játékhoz. És azt kell mondjam, hogy nem vagyok egy utolsó játékos, ha NES játékról van szó. Szerintem a Nintendo World Championships-ben is jól fogok szerepelni.

2024. május 11., szombat

Mégis jön a Haikyuu!! Movie Magyarországra

Tiktok-on egy Haikyuu!!-s poszt alá kommentelt a Cinema City Magyarország, hogy fogják vetíteni a Haikyuu!!: Gomisuteba no Kessen movie május 30-tól. Tehát mégis jön a Haikyuu!! Magyarországra!

Eleinte nem volt szó magyar vetítésről, mert amikor Crunchyroll közzétette, hogy világszerte fogják vetíteni a mozik, és listázták, hogy melyik országban mikor, Magyarország nem volt a felsoroltak között. Sajnos logikusnak tartottam, mert a Crunchyrollon a Haikyuu!! nem érhető el Magyarországról. Így nem láttam esélyét annak, hogy nálunk is vetíteni fogják. Most úgy néz ki, hogy mégis eljut hozzánk a movie. A Mondo posztolta ki a hírt Facebook oldalára, az egyik lelkes követőjük vette észre a kommentet Tiktokon. Kerestem a Cinema City honlapján, egyelőre nem listázzák a Haikyuu!!-t. De ha tényleg vetíteni fogják, akkor biztos, hogy első nap fogom megnézni, ráadásul a WestEnd-ben, 4DX-en. Nagyon kíváncsi leszek, hogy tényleg eljut-e hozzánk. A siker rajtam nem múlik!

2024. május 10., péntek

A világ legnagyobb első szerelme mai szemmel

Éljen, elérte ez a blog a 100.000-es látogatottságot! Igazán örülök neki, hálásan köszönöm minden látogatónak, a botokat is beleértve!

Eléggé kacifántos története van a blognak, mert már 2006 májusa óta létezik. Tehát még bőven azelőtt volt, hogy a Google megvásárolta volna a bloggert. Akkoriban tényleg nagyon kezdetleges formában írtam néhány zenei albumról kritkát. Épp csak néhány sor, max 2 bekezdés. Gyorsan abbamaradt, utána rá se néztem erre a blogra. Szerintem csak azért hoztam létre, hogy lefoglaljam a "supermario4ever" nevet a blogspot-on is. De az biztos, hogy gyorsan elhagytam ezt a felületet. Sőt, olyannyira feledésbe merült, hogy 2017 júliusában újra létre akartam hozni ezt a blogot, amikor láttam, hogy már van ilyen. Csak nem valaki más foglalta volna le? Rákerestem, és 11 év távlatából olvasni azokat az írásokat borzasztó kellemetlen volt. Természetesen nem emlékeztem a jelszóra, úgy kellett előhalászni az elmém legmélyéből, hogy miket használtam 2006-ban. Az e-mail megvolt, csak a jelszó kellett. Valahonnan a kertek aljáról, sokadik próbálkozásra beugrott a jelszó. Hozzákötöttem a Google-ös profilomhoz, töröltem a posztokat, és úgy életet leheltem ebbe a blogba. Tehát mondhatjuk, hogy 2017 óta létezik ez a blog élesben. Illetve volt egy hosszabb szünet 2019 augusztusától is, amikor lezártam ezt a blogot. Aztán 2023-ban újra visszatértem ide, azóta is itt vagyok. Ennek a 100000-es látogatottságnak kb. a 3/4-e az utóbbi hónapokból származik. Itt részletesebben írtam a blog történetéről. Utánanéztem, és azok a régi blogpostok olyannyira az enyészetté lettek, hogy még a Wayback Machine-ben sem találtam meg.

És amiről írni akartam, az az, hogy a héten újra elkezdtem nézni a Sekaiichi Hatsukoi animét. Elsősorban arra vagyok kíváncsi, hogy most, hogy már sokkal nyitottabb vagyok a BL-animékre, milyen benyomást kelt bennem. Habár most már sokkal elnézőbb vagyok a műfajjal, továbbra is azt gondolom, hogy ez nem férfi műfaj.

Még a grafikában is megmutatkozik, hogy melyikük az aktív (férfiasabb, magasabb, kisebb a szeme, nyugodtabb, higgadtabb, mélyebb a seiyuu hangja), melyikük a passzív (nagyobb a szeme, izgágább, hangosabb, magasabb a seiyuu hangja). A szögletes rajzolásról nem is beszélve, nagyon nem tetszik a karakterdizájn. A képen is látható, milyen nagy a szerelem a páros között, ki se látszanak a szenvedélyből. Ilyen a világ legnagyobb első szerelme.

Egy időben gondolkodtam egyébként azon, hogyan lehetne egy BL-animét férfi műfajjá tenni. Elvileg a "bara" erre hivatott, de rájöttem arra, hogy az elmélet ott bukott el, hogy a romantika alapból nem férfi műfaj, hát egy meleg történetet hány férfi olvasna, nézne? Ettől függetlenül vannak olyan romantikus animék, amik szerintem bőven vállalhatók. A Lovely Complex bár alapvetően shoujo, mégis sok pasi szereti a humoros története és a páros miatt. De a nagyon érzelgős romantikus animéket, mint például az Orange, Ao Haru Ride vagy KimiKiss Pure Rouge, sokkal inkább lányok szeretik. Tehát mindenképp kell valami extra, ami a pasikat leülteti egy romantikus anime elé. Ha nagyon meg kell erőltessen magam, hogy melyik BL-t ajánlanám pasiknak, a Given-t nézettem meg néhány hetero barátommal. Végülis becsülettel végignézték... De azt megmondták őszintén, hogy amikor a két szerelmes srác csókolózott az már inkább kellemetlen volt nekik. Elhiszem, ha arra gondolok, hogy én se nézek olyan jeleneteket szívesen, amikben nem lennék benne, akkor tudom, miről beszélnek.

Egyébként azért a Sekaiichi Hatsukoi-t akartam nézni, mert ebben van benne az egyik kedvenc karakterem, Kisa Shouta. Ő az a srác, aki 30 éves létére még nem volt kapcsolata, így tanulja a szerelmet. Már annak idején is megszerettem, mert ő pont nem az a "hangos passzív", mint a többiek. Szerény, inkább csendes, de akar valamit az élettől, és ha félve is, de utána megy. Tehát a maga módján tesz magáért, és ez szerethetővé tette számomra a személyét. Külön érdekessé tette számomra a személyét, amikor később megtudtam, hogy a seiyuu-ja nem más, mint Okamoto Nobuhiko. Erről akkor szereztem tudomást, amikor más animék által megszerettem a hangját (Haikyuu!!, Toaru Mjutsu no Index, Boku no Hero Academia, Cheer Danshi!!), és elkezdtem nyomozni, hogy ő vajon szerepelt-e BL-animében. Igencsak a fejemhez kaptam, amikor láttam, hogy nemhogy szerepelt, de konkrétan a kedvenc karakteremnek adta a hangját. Akkor döntöttem el, hogy újra megnézem ezt az animét. Egyszerűen hallanom kell, hogy szinkronizál egy nőcsábász (hivatalosan hír volt, hogy Okamoto Nobuhiko megcsalta a barátnőjét / feleségét), üvöltöző seiyuu egy ennyire félénk karaktert.

Az eredmény abból a szempontból is meglepett, hogy egyáltalán nem emlékeztem arra, hogy Kisa Shouta is abban a mangastúdióban dolgozik, ahol Onodera Ritsu, arra meg pláne nem, hogy annyira gyerekesen viselkedik, mint ahogy az első négy részekben láttam. Úgy tűnik az elme tényleg csak a szépet őrzi meg, mert csak a félénksége maradt meg, hogy 30 évesen igyekszik végre kapcsolatot teremteni. Ráadásul azért is ő volt a legszimpatikusabb, mert pont az ő párja volt az, aki nem teremtette le Shoutát. De most már inkább nem mondok semmit, nehogy kiderüljön, hogy a legdurvább nemi erőszak az övék.

De hogy mennyire szerettem Kisa Shoutát, jól jelzi, hogy az animéből csak egyetlen zenei kiadványt őrzök a gépemen: Az pedig Kisa Shouta character song kislemeze, a Shoudou Alarm. Ezt is külön meghallgattam, hogy halljam Okamoto Nobuhikót egy BL-animéhez kötődően énekelni. Azt kell mondjam, hogy egész jó dal. Lendületes, dinamikus, a seiyuu is jól énekel.

Amit feljebb írtam, nemi erőszakot, nem túlzás. Eddig négy részt láttam az animéből, és igazából már most kitűnik, hogy miért nem szerettem annak idején annyira. Onodera Ritsu az a passzív karakter, aki hevesen tagadja, hogy belezúgott a főnökébe (ugye jól emlékszem?). Aki viszont egy szavát nem hiszi Onoderának. Számon kéri rajta, hogy miért fordítja el a tekintetét, amikor mondja, hogy barátnője van, és egyből leteremti. Aztán jön a "Yamete kudasai"-jellegű parancs. Persze annyira ne álljon le, épp csak annyira, hogy tetszelegjen a cuki áldozat szerepében, amiért annyira odavannak a lányok. De gondolom, mondanom sem kell, hogy egy egészséges meleg kapcsolat nem ilyen. Én biztos, hogy rossz néven venném, ha valaki csak úgy leteremtene. És biztos lehet abban, hogy ha kell, radikális eszközökkel adom a tudtára, hogy nálam ez nem játszik.

De ebből is látszik, hogy a Sekaiichi Hatsukoi-féle BL-animék elsősorban lányok számára készülnek. Ezeknek az a céljuk, hogy fiúkat lányok számára kedves "módon" (ennél jobb szó nem jutott eszembe...) ábrázolja, de ezeknek köze nincs a valósághoz. Régen rettenetesen haragudtam ezekért a sorozatokért, mert torz képet fest a homoszexualitásról. És akkor nem beszéltünk arról, ahogy a lányok rajonganak az ilyen sorozatokért... De ma már ezt másképp látom. 2019-ben a Hidamari ga Kikoeru manga szakított át egy gátat. Már önmagában a borítójával, hogy inkább két jóbarát érzését adta, de aztán a történet is nagyon jó volt. Sokkal közelebb állt  mi valóságunkhoz. Aztán jött a Given, amit úttörőnek tartok a minőségi BL-animék irányába. Bár jelen tapasztalataim alapján kinőttem belőle, de ha az első nagy szerelmemre gondolok, akkor azt tudom mondani, hogy a Given sokkal inkább reprezentálja azt, ahogy megéltem a szerelmemet. És hogy azóta olvastam néhány jó mangát, megértőbb lettem a Sekaiichi Hatsukoi-val szemben. El tudom fogadni, hogy nem én vagyok a célközönsége, mert megtaláltam a BL-nek azt a halmazát, ami úgy érzem, hogy nekem szól. Inkább érdekességként nézem az animét. Annak meg teljesen jó. De ha lenne egy külön történet, ami csak Kisa Shoutáról és a kapcsolatáról szól, arra nagyon vevő lennék.

2024. május 5., vasárnap

Rendezkedés

Ma fel akartam venni a játékomat a Super Mario All-Stars Super Mario Bros. játékból, ahogy 100%-ra végigjátszom, de ez nem sikerült. Azért, mert ha a Super Nintendót a DVD-felvevőhöz kötöm, akkor LCD TV-n keresztül magasabb a válaszidő. Így többször haltam meg a játékban úgy, hogy például csak azért nem ugrott Mario, mert későn érzékelte, hogy megnyomtam az A-gombot. Azért volt a DVD-felvevőhöz kötve a SNES, mert fel is akartam venni a játékot. A felvétel ugyan megtörtént, de annak minősége miatt nem kerül ki YouTube-ra. Amúgy egy általam indított Gremlines kihívásba játszottam volna, és akkor már fel is veszem. De majd legközelebb.

De ez így persze nem maradhat, úgyhogy át kellett rendezzem a dolgaimat. Azért kellett rendezkedni, mert a Sony Trinitron TV a másik szobában volt, egy olyan helyen volt, aminek közelében nincs áramforrás. Lényegében meg lett tükrözve a rendszer, mert az ágy átkerült az ablak felőli oldalra, ahogy a könyvespolc is átellenbe került a fal másik oldalára, ahogy a TV-t tartó polc az alatta lévő DVD-kkel is. Ez volt a legnehezebb, mert szép súlya volt a TV-vel együtt. Nem is bíztam egy idő után, az ágyra tettem a TV-t úgy, hogy ne legyen baja. Porszívózás végett is jó ötlet volt a rendezkedés, mert nagyon koszos volt már az ágy alatti, TV állvány körüli rész.Az eredmény pedig emitt látható, elégedett vagyok vele.

A DVD felvevő az AKAI videomagnó alatt látható. Az most épp nincs bekapcsolva, de kacérkodok a gondolattal, hogy ebben változás legyen, mert az utóbbi időkben nemcsak a Pokémon: Mewtwo visszatér videokazettát vettem meg, hanem az 1996-os Csinibaba filmet is, így lenne miért bekapcsolva legyen. Mindenesetre felvételeket ezentúl itt fogok csinálni. És ha elég jók, mennek YouTube-ra, ahogy a tegnap játszott Mario Kart: Double Dash!! videó is eszményire sikeredett.

Egyébként is egy ideje gondolkodok azon, hogy újra használnám ezt a szobát arra is, hogy elvonuljak az online világ elől. Zenét hallgatni CD-n, kazettán, videokazettán, DVD-n filmet nézni, vagy egyszerűen csak elvonulni, gondolkodni. Hasonló célokra használtam ezt a szobát akkor is, amikor még nem volt internet. Remek hely arra, hogy egyedül legyek.

A szobában, ahol a napjaim nagyrészét töltöm, a Playstation 2-t használom DVD-lejátszónak. Egyébként is rég volt már bekapcsolva a PS2, most egy kicsit gyakrabban lesz. Én nem haragszom amiatt a fiaskó miatt, amit a Sony most meglépett. Én nem vagyok benne a többszázezres negatív értékelők között. Humbby barátommal beszélünk egyébként erről, és egyértelműen az a konklúziónk, hogy a Nintendo minden furcsa döntése kiállja ezzel szemben az összehasonlítást.

Én ettől függetlenül használom a Playstation konzoljaimat. Sőt, talán a PS2 játékaimat is előveszem. Ezeket mind még tavaly vettem Hollandiában.

2024. május 2., csütörtök

Ajándékcsomag a Nintendótól

Ha eleget játszol és feljársz a hivatalos oldalukra, akkor gyűjtheted a platina pontokat, amiket különböző ajándékokra vásárolhatsz le. Mindig nézem, hogy miket lehet épp vásárolni. Most a Princess Peach: Showtime! mappacsomag volt az, ami nagyon megtetszett. Ez azért is lenne jó, mert ugyan ritkán van nálam papír, de amikor van, akkor mindig összegyűrődik a táskában. Ezzel legalább a Nintendós egyéniségemet is kifejezésre tudom juttatni a nagyvilág felé, így úgy döntöttem, hogy megrendelem magamnak. És mivel összesen 2175 platina pontom volt, ezért összeállítottam egy kis csomagot magamnak. Ez ma érkezett meg.

És hogy mi van benne?

  • Princess Peach: Showtime! mappacsomag
  • 3 szett Mario Kart 8 Deluxe matricacsomag
  • The Legend of Zelda: Tears of the Kingdom kulcstartó
  • Mario Golf: Super Rush poggyászcímke
  • Pokémon Scarlet / Violet jegyzetfüzet

A DPD szállítja ki nekünk Lengyelországból. Ezek nagyon jól néznek ki. A Pokémon animében most tartok a kurrens generációnál (mindjárt utolérem az aktuális epizódot), tehát az a füzet igazán aktuális számomra. Nem tudom, mit írhatnék bele, azt inkább érdekességként rendeltem meg, mert igazából szinte már mindent digitálisan írok. Vagy útközben telefonba, vagy gépen. A poggyászcímke tényleg mehet a bőröndömre, ahogy valószínűleg a kulcstartót is le fogom cserélni, mert nagyon stílusosan néz ki.

Matricával meg mindig menő díszíteni a cuccaimat. A hát szett matricacsomagban összesen 9 matrica van, az alábbiak.

Mindent megéri megrendelni, csak ajánlani tudom. Ehhez nincs más dolgotok, mint regisztráljatok be a My Nintendo weboldalára, és gyűjtsétek a pontokat a weboldal látogatásáért. hírlevél rendelésért, illetve játékért. Ha összegyűlik, ilyen ajándéktárgyakra válthatjátok be. Csupán a €2,99-es postaköltséget kell kifizetni, ami nagyon kedvező ár, ezen felül semmi rejtett költség nincs. És ilyen menőségekért bőven megéri! Gyerekkoromban a fele királyságokat adtam volna, ha lettek volna ilyen Super Nintendós cuccok.

Majonézes tojás

Ez is egy olyan étel, amit Angliában fedeztem fel. Ott Egg Mayonnaise-ként árulják, nagyon finom, két kenyér közé téve tojásos szendvicsként, útra is ideális. Aztán megtanultam magam is megcsinálni.

Majonézes tojás

Elkészítési idő:

Előkészítés: 15 perc

Hány adagra elég?

Adagok: 1

Hozzávalók:

  • 50 gramm 12%-os tejföl
  • 50 gramm GLOBUS könnyed majonéz
  • 1 kávéskanál Mustár
  • 1 csipet Só
  • 1 csipet Bors
  • 2 darab Főtt tojás

Leírás:

A tojást 10 percig forrástól számítva főzöm. Amíg fő, addig megcsinálom az alapot. Tejfölt, majonézt, mustárt, sót, borsot összekeverem. Ha elkészült a főtt tojás, hideg vízben áztatom, hogy gyorsabban kihűljön, majd lefejtem róla a héját. A tojást kettévágom, a sárgáját beleteszem az alapba, majd addig aprítom a villával, amíg egészen aprók nem lesznek a darabok. Végül a fehérjét apró kockákra vágom, és az alappal összekeverve lesz kész.

Egy ilyen adag nagyjából 3 szelet kenyérre (darab szendvicsre) elegendő.