Macskák (és pingvinek) a vonaton

Hosszú éveken át következetesen kerültem a Mawaru Penguindrum-ot, mert akárhány véleményt, elemzést olvastam róla, abban szinte konszenzus volt, hogy ezt az animét többször végig kell nézni ahhoz, hogy ténylegesen értsük is, hogy miről van szó. Lényegében saját magamat buktattam meg azon a bizonyos alkalmassági vizsgán azáltal, hogy ilyen sokáig vártam azzal, hogy megnézzem az animét, és talán így volt rendjén.

Eddig 9 részt láttam az animéből, és értem, hogy szimbolikákban beszél az anime, de stílus miatt nem jut el hozzám az üzenet. Megjegyzem, ahhoz, hogy értsük, hogy miről szól az anime, ismerni kell a japán jelenkor mindennapjait, és a közelmúlt eseményeit, ezeknek is érdemes utánajárni, mielőtt elkezdjük nézni az animét. Az az igazság, hogy egy idő után nemcsak az volt a bajom az animével, hogy nem jut el hozzám a mondanivaló, hanem a stílus kezdett egyre inkább idegesíteni. Már-már Bakemonogatari feelingem volt (az is azon animék közé tartozik, amik népszerűek, de nem szeretem), amikor megbeszéltem Zsolti barátommal, hogy s mint van ez az anime, végül oda jutottunk (amellett, hogy szerinte menthetetlen vagyok ... aljas rágalom), hogy olvassam el Surci elemzését az Aoi Anime fórumon, mert nagyon komplexen írt az animéről. És tényleg... Bárkinek dicsőségére válna egy ilyen írás, és azt kell mondjam, hogy így már értem a dolgokat. De hogy meg fogom-e szeretni? Ez egy másik kérdés: Mert pont azt emelte ki gyenge pontnak, ami nálam sarkallatos egy animében: A karakterek. És azt kell mondjam, hogy igaza van. A főszereplő testvérek egyáltalán nem emlékezetesek, nem szögezik oda a tekintetemet, nem érzem azt, hogy érdekel a sorsuk. És persze, tudom, hogy a metrócsörgés (amikor záródnak az ajtók) az 1995 márciusi gáztámadást szimbolizálja, de túl gyakran, túl sokáig hallani idegesítő. Az a helyzet, hogy lehet olyan komplex az anime, hogy a gordiuszi csomót is könnyebb kibogozni, mint az animét megfejteni, ha közben azt látom, hogy a karaktereknek fogalmuk sincs, hogy mit keresnek ott a történetben.

Zsolti említett egy 1985-ös movie-t, elmondása szerint többek között ez a mű inspirálta a Mawaru Penguimdrum-ot: Ginga Tetsudou no Yoru. Ő látta és az élménybeszámolója alapján azt gondoltam, hogy érdemes lehet megnézni. És igen... Ma este néztem meg a movie-t és azért döntöttem, hogy írok, a Mawaru Penguimdrum-ról, mert a movie ellenében jól tudom érzékeltetni, hogy mik a prioritásaim. A Ginga Tetsudou no Yoru egy nagyon lassú folyású történetet mesél el; tényleg, aki a dinamikus animéket preferálja, annak ez nem fog bejönni. Egy macskák lakta faluban játszódik a történet, ahol a főszereplő macska lesz az, aki kilóg a sorból. Míg a többi osztálytársa élettel teli, örülnek, hogy vége az órának, főhősünk csak hosszas elmélkedés után hagyja el a tantermet. Egyből együtt éreztem vele, az volt az érzésem, hogy a belső világa nagyon intenzív. A tekintete sokkal többet árult el abból, ami a felszínen látszott. Ez pedig egyből kíváncsivá tett, azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Hozzáteszem, ez a karakterdizájner munkásságát dicséri, hogy ennyire jól tudta érzékeltetni a főszereplő belső világát. A lényeg az álmában történik. Kint a szabad téren, az égen a csillagokat szemlélve aludt el. Legjobb barátjával, Campanellával ülnek a galaktikus vonaton, csodálják a környéket, megállóknál felszállnak utasok, később leszállnak. Tiszta sor: Az életutat szimbolizálja, ahogy életünk bizonyos szakaszában emberek belépnek az életünkbe, majd elbúcsúznak. De a két jóbarát mindig együtt marad. Vagy mégsem? ... Nagyon jól érzékeltette a bizonytalanság érzését, amikor Giovanni a végefelé egyre többször mondta a barátjának, hogy "mindig együtt leszünk". Gyönyörűen érzékeltette a movie az emberi kapcsolatok és a barátság fontosságát, jó szívvel ajánlom. Aki vesztett már el fontos embert az életében, és tudja, milyen érzés az, hogy a barátság bizonytalan lábakon áll, az fogja értékelni ezt a movie-t.

Egyébként az is nagyon tetszett, hogy a macskafalu többi lakosát is egyenrangúnak mutatta. Például amikor volt a fesztivál, mindenki táncolt és énekelt (csak Giovanni nem), akkor őket is ugyanúgy mutatták, mint a főszereplő macskát. Nagyon ellenszenvesek számomra azok a művek, ahol tömegember mulatozását, vagy bármilyen tömegeseményt úgy mutatnak be, hogy a résztvevők arca vagy el van torzítva, vagy valami "egyenarcot" kaptak, ezzel is kiemelve, hogy a főszereplő más, ő a különleges, a tömegember meg a senki, mert csak a haverok, a buli, meg a csajok érdekli, minden más, ami a bulikázás felett van, az már meghaladja az értelmi képességét. A Ginga Tetsudou no Yoru-ban a fesztiválozó macskák ugyanúgy eredeti alakjukban voltak ábrázolva, ahogy Giovanni is, ami azt érzékeltette számomra, hogy fontos a falu számára a fesztivál, mert az a hagyományuk része, és nem valami tömegember szórakozásának mutatta be. Amellett, hogy látszott Giovannin, hogy baja van, és utolsó gondolatainak egyike, hogy beáll a körbe táncolni. Mérhetetlenül szimpatikus volt ez a megnyilvánulás.

Azt gondolom, hogy a két mű kontrasztja jól érzékelteti, hogy mi alapján nézek animéket, mi az, amit valójában értékelek.

Amszterdamban

A holland iskolának köszönhetően, ahova járok, kedden volt lehetőségem eljutni Amszterdamba. Ott hallgattunk meg egy előadást a prostitúcióról. Érdekesség, hogy az előadás egy templomban egy oda tartozó nagyobb teremben volt. Egyébként jó volt, egy idősebb férfi tartotta, aki a csoportjával aktívan is kimenti a nőket a prostitúcióból, például oly módon, hogy járják Amszterdam vöröslámpás negyedét, és kihozzák onnan a nőket, akik a testükből élnek. Nem mindenkit, akit tudnak. És segítenek nekik rendes munkát találni. Elmondása szerint ő még nem találkozott olyan nővel, aki tényleg a testéből akar megélni. Alapvetően érdekes volt, a férfi stílusa is kifejezetten figyelemfelkeltő volt. Csak túl hosszú volt, több mint 2 óra. Ráadásul voltak kérdésre is részletes választ adott. De hogy tényleg foglalkoztatja a téma, jelzi az is, hogy arról is beszélt, hogy mi játszódik le a nőkben, amikor a férfi igényét kielégítik. Hogy csak úgy tudják elviselni ezt az egészet, ha disszociálnak. El tudom képzelni, hogy ez valós. Tehát érdekes volt az előadás, de a végén már nagyon nehezemre esett figyelni.

De szerencsére nem az Amsterdam Centraal vasútállomás közelében volt a templom, úgyhogy láttam is valamennyit a városból. És azt kell mondjam, hogy nagyon szép. Tényleg jellegzetes a sok csatorna, és a két oldalán lévő házak, egyedi hangulatot kölcsönöznek a városnak.

Mi erről külön tanultunk az egyetemen, hogy Hollandia nagyon jól kihasználta a vízi adottságait, és a 17. század során Amszterdamból, mint egy faluból csináltak fővárost. Ezen épületek döntő többsége mind a 17. században épültek. Itt folytak a kereskedelmek, többek között ennek köszönhetően virágzott fel Hollandia. "Virágzott fel"... tulipánkereskedelem...

Szóval mindenképp érdemes megnézni a holland fővárost, nagyon szép. Még a királyi palotát is volt lehetőségem megnézni.

Ez is a 17. századi holland építészet egyik remekműve. Mellette áll egyébként az "Új Templom" (De Nieuwe Kerk), mely annyira új, hogy a 15. század elején építették.

A legfurcsább látnivalót viszont nem is a csoporttal láttam, hanem azzal a holland sráccal, akivel együtt dolgozok a házi feladatokon, az órai feladatokat is együtt csináljuk meg. Megkérdezte, hogy el akarok-e menni vele egy bizonyos helyre, ami a hollandok számára különleges? Hát mondom, miért is ne? Szívesen látok minél több nevezetességet Amszterdamból. Megyünk, én teljesen gyanútlanul sétáltam mellette, amikor is megálltunk egy nem annyira forgalmas téren. Kiderült, hogy ott vagyunk, ahol a Hollandia-szerte ismert bűnügyi újságírót, Peter R. de Vries-t tavaly meggyilkolták. Itt csinált néhány képet. Vagyis pontosítanék: Nem ott halt meg, ott lőtték meg, és a kórházban halt meg 9 nappal később. Már csak itthon néztem utána, hogy ki is ez az ember, akkor jutott eszembe, hogy erről olvastam is, sőt, talán még Humbby is beszélt róla, hogy nagyon ismert Hollandiában, mert hihetetlen alapossággal járja körül a bűntényeket, és valóságos oknyomozó cikkeket írt a megtörtént eseményekről. Nem nehéz kitalálni, hogy túl sokat tudott és "útban volt". Egyébként nem sokkal a gyilkosság után elkapták a tettest, azóta is jó helyen van.

Innen mentünk vissza a vasútállomásra, onnan vonattal az Ede-Wageningen állomásra. Egyébként egész jól kijövünk egymással. Ő is nagyon hallgatag, nem nagyon megy oda senkihez sem beszélgetni. De feladatokon jól együtt tudunk dolgozni, felosztani a házi feladatokat. Amszterdam egyébként nagyon szép város, mindenképp érdemes érdemes megnézni, de lakni nem laknék ott. Rettenetesen zsúfolt, ott lehet igazán érezni a sok ember közti magányt. Meg hát nem utolsósorban a világ egyik legdrágább városa. A lakásárak az egekben, a közbiztonság sem azt alapozza meg, hogy ott nyugodt életem lenne. Úgyhogy maradok látogatóként, azt örömmel, de lakhelyül nem választanám. De eljönni, megnézni mindenképp érdemes.

Az első utazás Hollandiában

No, amit tegnap megterveztem, az ma megvalósult. Elmentem Utrechtbe megnéztem Hollandia legmagasabb tornyú templomát, illetve elmentem Alphen aan den Rijn-be is, ahol akkor voltam, amikor először voltam Hollandiában, és mennyire imádtam. És most is fantasztikus volt ott lenni. De szépen sorjában, mert voltak események.

Ugyanis nem kicsit tette próbára az idegrendszeremet a holland vasúti társaság. Kezdődött a történet ott, hogy tegnap reggel, az Albert Heijn-ben, ahol fel lehet tölteni pénzt az OV-chipkártyára, feltettem €20-at, ami elég lenne a mai útra. Ez rendben meg is történt, azonnal meg is jelent az egyenlegen a pénz. Aztán amikor hazajöttem, kiváltottam az előfizetést, hogy 40% kedvezménnyel tudjak utazni. Ez is rendben volt, majd néhány óra múlva, amikor az egyetemen vége lett az órának, láttam, hogy jött az E-mail az NS-től, hogy egy lépés még hátra van ahhoz, hogy aktiválódjon az előfizetés. El kell mennem az egyik OV-automatához, és ott kell aktiválni. Ez nem is volt probléma, mert egyébként meg bementem Edébe a városközpontba vásárolni, ott van az Ede-Centrum vasútállomás, ott megcsinálom. Meg is találtam az automatát, de teljesen érthetetlen volt, hogy mit kellett csinálni. Értettem az E-mailt, hollandul volt, el tudtam olvasni, de nem írták részletesen, hogy mit csináljak az automatánál, ugyanis ott több lépés is volt annál, mint amit az E-mailben leírtak. Azért valamit csináltam. Na most ennek a valaminek az lett az eredménye, hogy a €20-as egyenleg eltűnt a kártyáról... Kicsit sem őrültem meg, áh! Fogalmam sincs, mit rontottam el. Megnéztem a telefonon az OV-chipkaart weboldalon az egyeleget, ott még írja a €20-at (nem frissíti az egyenleget a weboldal azonnal), de hogy meggyőződjek, hogy biztos megvan-e még, bementem a közeli Albert Heijn-be, és ott az OV-automatánál ellenőriztem az egyenleget, de ott is 0-át mutatott már. A weboldal még mindig mutatta a 20-at, de úgy voltam vele, hogy mire haza biciklizek, és ha addig is ott lesz a 20, akkor valószínűleg minden rendben van, csak az automaták április 1-jét játszanak velem. De mire hazaértem, addigra a weboldal is már a 0-át mutatta. Jobbat nem tudtam, minthogy felhívtam az NS-ügyfélszolgáltatot, de mivel 10 perc után sem kapcsoltak senkit, feladtam. Próbáltam az NS-community-n is szétnézni, de semmilyen releváns információt nem találtam. Végül Humbby-nak írtam, hogy segítsen, mert nagyon nincsenek rendben a dolgok. Nem nagyon utazik ő tömegközlekedéssel, de jobban utána tudott nézni a dolgoknak, és úgy találta, hogy a pénz megvan, csak az NS-hez került. Valami ilyesmit vettem ki legalábbis. És minthogy sikerült az utazás, sejthető is volt, hogy igaza volt.

Ede

És akkor térjünk is rá az utazásra. A studentenhuis-tól, ahol a szobám van, 10 km-re van az Ede-Wageningen vasútállomás, így bemelegítésként 35 percig bicikliztem. Gond nélkül meg is érkeztem. Tekintve, hogy először használtam az OV-chipkártyát, fogalmam sem volt, hogy mit is kell csinálni. Ami furcsaság volt, hogy többen sem tudtak válaszolni. Konkrét NS-es dolgozó nem volt a vasútállomáson, mert bár van ott iroda, de munkaerőhiány miatt zárva van. Nagyon érdekes, az egyik csaj, aki a Kioskban dolgozik, azon lepődött meg, hogy nem látja a chipkártyán az előfizetést, mintha nem lenne aktiválva. Így tulajdonképpen igazi "puding próbája az evés" féle lett ez az utazás, ugyanis kedvezmény nélkül nem jön ki €20-ból az egész vonatút oda-vissza. Többször próbálkozás után nekem jutott eszembe, hogy hát a vágányoknál van egy automata-beolvasó, amit mindenki használ, ha felszáll vagy leszáll a vonaton, lehet, hogy oda kell érinteni a kártyát. Ez volt a megoldás, és minthogy a zöld fény villant meg, ez több, mint pozitív jel volt arra, hogy tényleg megvan a €20. Hatalmas kő zuhant le a szívemről, nagyon megkönnyebbültem. Így már tetszett is az Ede-Wageningen vasútállomás.

Maga az állomás emlékeztet Budapest kisebb megállóira. Ha normálisan felújítanák mondjuk Kőbánya alsó megállót, ilyen gyönyörűen nézne ki. És itt vannak tényleg expressz vonatok, ugyanis egy vonat olyan extrém sebességgel suhant el a vágányon, hogy követni alig bírtam. A vonat, amivel utaztam, Nijmegenből érkezett, és pontos volt. Először tehát Utrechtbe mentem.

Utrecht

Lent nem nagyon találtam helyet, mire láttam, hogy ez emeletes vonat, úgyhogy felmentem, ott már volt hely. Az út rendben volt, pontosan érkezett meg Utrecht Centraal vasútállomásra. Hatalmas állomás, sok-sok ülőhellyel és persze rengeteg üzlettel.

Kívülről is szép. Nincs messze innen a Dóm tér, negyed óra gyalog. A bevásárlóközponton át vezet az út a dómig, amit azért akartam látni, mert ez Hollandia legmagasabb tornyú temploma a maga 112 méteres magasságával. Könnyen meg is találtam, csak sajnos nem voltam szerencsés, ugyanis a dómot restaurálják, így maga az épület be volt takarva. Találtam is egy táblát, mely szerint a restaurálás 2019-2024 között tart. További két évig tehát nincs értelme kívülről megnézni. De az egyik kisebb épület, mely templomként funkcionál, szabadon be lehetett menni és sétálni egyet, ki is használtam a lehetőséget. És tényleg nagyon szép. Egyáltalán nem járok templomba, de ez tényleg nagyon megtetszett.

Igazán kellemes érzés volt bent sétálni, szétnézni. Azért 2024-ben, ha kész lesz a restaurált épület, mindenképp megnézem. Mivel egy csatornán keresztül vezet az út, láttam néhány jellegzetes holland házat, ezeket egyszerűen nem lehet megunni.

Ezután sétáltam vissza a vasútállomásra. Meglepett a vasútállomás környékének szabadtéri részén a tetőrész, ilyet még nem láttam.

De izgalmas volt, mindemellett hasznos is, ugyanis esett az eső. Nem mentem azonnal a vasútállomáshoz, mert kiszúrtam, hogy vele szemben egy bevásárlóközpont van, oda benéztem, hogy milyen. Nem rossz, de nem mentem messzire, csak a Game Maniát néztem meg, ez Hollandia egyik nagy gamer üzlethálózata. Nincsenek nagy üzletei, de tisztes mennyiségű játékok vannak, illetve sok fancucc is elérhető. Miután szétnéztem, akkor mentem a vasútállomásra, és folytattam az utamat.

Alphen aan den Rijn

Ezt nevezem pontosságnak. 12:55-re volt kiírva a vonat indulása, és ahogy 12:55:00-át mutatott az óra, abban a pillanatban el is indult. És ha ez még nem lenne elég, a vonatok itt tényleg nagyon gyorsak. A tábla szerint 140 km/h-val ment, és tényleg lehetett látni az ablakon, amilyen gyorsan tűnnek el a fák, épületek, itt tényleg van sebesség. Így a vonat végig pontos volt, rendben megérkezett Alphen aan den Rijn-be.

Arra voltam kíváncsi, hogy 2020 februárja után, amikor először voltam Hollandiában és Alphen aan den Rijn-ben voltam, milyen lesz 2 és fél év után újra itt lenni? Újra átérzem azt az érzést, aminek hatására úgy döntöttem, hogy Hollandiában fogok élni, vagy a megszokás elcsitítja a szenvedélyt? Hála istennek az előbbi jött be. Hihetetlen jó érzés volt újra itt lenni. És hogy mennyire szerettem itt lenni, ezt abból lehet a leginkább érzékelni nálam, hogy hiába voltam itt csak egyszer, hiába volt az már 2 fél éve, szinte teljes mértékig tisztán emlékeztem az útvonalra, nem is kellett a Google térképet használni, hogy eljussak a városközpontba. Ez nálam ritka eset, akkor fordul elő, amikor tényleg nagyon szeretek egy adott helyen lenni. Akkor annyira beleég a tudatomba az egész hely, hogy másodjára visszatérve teljes mértékig emlékszem mindenre, hogy hol, mi volt. Ugyanez a helyzet Alphen aan den Rijn esetében is.

Azon túl, hogy itt folyik a Rajna (ahogy a nevében is benne van), semmi olyan tipikus hollandos látványossága nincs (az Archeont és a madárparkot leszámítva), ami miatt turistaparadicsom lenne, mégis olyan különleges hangulata van, ami miatt nagyon jó itt sétálni. Nagyon érdekesnek tartom, hogy amint kilépek a városközpontból a város szinte azonnal elcsendesedik. Alig láttam, embert és autót. Annak ellenére, hogy péntek délután volt, olyan volt, mintha vasárnap este lett volna. Még a központban bementem a De Aarhof-ban lévő Albert Heijn-be kaját venni. Egy sajtos párnára és egy 0,5 L-es kefirre van kedvezményem az Albert Heijn alkalmazásában, a kettő együtt annyiba került, mintha csak a kefirt vettem volna meg normáláron (€0,98), ezekkel jól is laktam. Ekkor jutott az eszembe, hogy elmegyek és megnézem azt a házat, ahol 2 és fél éve el voltam szállásolva. Azt már korábban megnéztem a Booking.com weboldalon, hogy mintha megszüntették volna szolgáltatásukat, ugyanis nem találtam meg őket. A házat megtaláltam, és olyan volt, mintha nem lakna ott senki, ugyanis nemcsak az ablakok voltak becsukva, de a függönyök is voltak húzva. Vélhetően a járványt nem élte túl... Kár érte, pedig kellemes hangulatú ház, szerettem azt a szobát.

Mivel úgy gondoltam, hogy a házban nincs senki, úgy ültem le a ház előtti padra, mintha nyilvános pad lenne. Ez talán nem annyira "szabályos", mert ha jól tudom, a ház előtti közvetlen rész, ahogy Angliában is, itt is magánterületnek számít, mert a házhoz tartozik. Én mindenesetre leültem oda egy pár percre, talán amiatt is, mert úgy éreztem, hogy ha aludtam ott 2 éjszakát, akkor ez miért is ne járhatna bónuszban? Emlékszem a házzal szembenálló panelházakra, annak idején először azt hittem, hogy oda kell menni. Akkor még nem ismertem az utcák rendszerét, ezért kicsit eltévedtem a környéken, de végül meglett.

Ezt azért is fényképeztem le, mert a szoba, ahol aludtam, az ablaka ide nézett ki, és annak emlékére. Tehát elvoltam itt egy pár percig, majd elindultam visszafelé, de más úton. Mivel a ház az Uranusstraaton van, és arra is emlékeztem, hogy innen kilépve, de más irányba fordulva a Planetensingel-ön kötök ki. Itt vannak ugyanis a különböző bolygókról elnevezett utcák: Plutostraat, Saturnusstraat, Venusstraat... Ez is nagyon csendes rész, autók, emberek alig voltak. Találtam is egy eladó házat. Ha esetleg valakinek lenne elfekvőben kb. €400.000-ja (nem tudom a pontos árát), gondoljon rám.

A Planetensingel első kereszteződésénél van egy jelzőlámpa, ahol egy főútvonal van, tehát itt is nagy a forgalom. Itt járnak a buszok Leidenbe. Most tisztára úgy érzem magam, mintha én lennék a város idegenvezetője... Mindenesetre itt már használtam a telefont, mert itt már nem emlékeztem az útra. Az egyik elkerülő utcánál találkoztam egy macskával, aki ráadásul oda is jött hozzám.

Körbejárt, úgy dörgölőzött hozzám, mintha én lennék a gazdája, és hazaérkeztem volna. Nagyon aranyos volt, kapott is egy nagy szeretetcsomagot tőlem simogatás formájában. Nem volt rajta nyakörv, de nem hiszem, hogy kóbormacska lenne, mert volt hasa (hacsak nem nőstény volt, és a kicsinyeit várta), tehát elég jól volt tartva. De az tény, hogy ha a városban laknék, komolyan elgondolkodnék azon, hogy hazavigyem-e, és magamhoz vegyem. Nagyon aranyos volt, szerintem megkedvelt.

Ez a kis utca már arra az utcára vezetett, ahol odaúton jöttem ki a központból. Így újra tudtam az utat. Igazából ha nem értem volna el a vasútnál a délutáni csúcsidőt (16:00-18:30), akkor mentem volna a vasútállomásra és haza, de elütöttem az időt a McDonald's-ban. Meg is éheztem, meg úgy voltam vele, hogy akkor együnk egy holland McDonald's-ban, úgysem lesz rá gyakran példa. Egy Big Mac menüt vettem. Maga a szendvics €4,75 volt, menüben €8,50.

Elvoltam itt. Evés mellett a telefonon böngésztem a híreket, olvasnivalót, de végül nem maradtam 18:15-ig (amíg terveztem), mert 17:20 körül túl sok lett a gyerek, és zavart a hangos beszédük. Inkább megnéztem a városközpontnak azt a részét, ahol korábban nem voltam még. Meg is lepett, mert egy gamer bárt találtam. Nem is akármilyet: Azt, amelyikben 2-3 hete megrendezték a 20. európai Super Mario Kart bajnokságot.

Mindig más európai országban rendezik meg, idén Hollandiában, és pont Alphen aan den Rijn-ben. Ez hír volt, érdekelt is, hogy milyen lehet egy ilyen bajnokság. És ma meglett maga a gamer bár is. A külső részen egy Game Mania bolt van, beljebb van maga a bár, ami egész jól fel van szerelve. Modern számítógépek, társasjátékokat, igazán gamer volt a hangulat.

Meg figyeltem a kijelzőket, ugyanis ahogy beléptem, pont a Nintendo logo volt látható. Ritka az olyan gamer bár, ahol nagyobb szerepet kap a Nintendo. Itt ez így van. Meg is lett végül.

Hát ezért megérte megnézni a város ezen részét. Nagyon jó hely. Aztán szépen lassan sétáltam vissza, a vonat 18:39-kor indult vissza Utrechtbe. Egy kicsit korán értem vissza a vasútállomásra, még volt 5 perc 18:30-ig. A biztonság kedvéért vártam egy percet, 18:31-kor mentem át a kártyával a vágányhoz. Na itt még aggódtam egy kicsit, mert ha tényleg nincs kedvezmény hozzárendelve a kártyához, akkor meg kellett volna, hogy állítson, ugyanis 40%-os kedvezmény nélkül alig maradt volna rajta pénz. De szerencsére átengedett. A vonat pontosan megérkezett, és mentünk is Utrechtbe. Itt a vonatok összehangolása jegyében csupán 6 percem volt az átszállásra, és mivel a 21. vágányról mentem át a 19. vágányra, ezért lépcsőzni is kellett, így éppen átértem. Ezzel a vonattal sem volt semmi gond, és hogy 40% kedvezménnyel utaztam végig, jelzi, hogy Ede-Wageningenben is zöld fényt kaptam, amikor odérintettem a kártyát a leolvasóhoz. Innen meg biciklivel újra 10 km haza.

Hát ez valami fantasztikus nap volt, nagyon jól éreztem magam. Az Utrechti dóm nagyon szép volt, majd megnézem a restaurált épületet is, ha kész lesz. Alphen aan den Rijn-ben sétálva meg olyan érzésem volt, hogy nagyon elégedett lennék az életemmel, ha itt telepednék le végleg. Ez a kis "közjáték" ezzel a pénzzel azért nem hiányzott. És rettenetesen hálás vagyok Humbby-nak a segítségéért, mert ott azért éreztem a külföldi országban létéből fakadó elhagyatottság érzését, amikor baj történt, nincs ki segítsen, és tényleg kellemetlen volt. De tényleg eléggé zavaros az NS rendszere, a pénz tényleg hozzájuk került, de hogyan és miért... De szerencsére jött a segítség, mert hát persze egy baki miatt semmit nem adtam volna fel a jövőbeni álmomból, hiszen egyrészt tényleg ide tervezem a jövőmet, és ez ma inkább meg lett erősítve, másrészt Magyarországon már nincs mire visszamenjek. Ott már semmi perspektívám nincs.

Nos, ilyen egy egyedül utazós nap. El is jutott a lépésszámláló 20.235 lépésig. Aztán tervezek a jövőben még meglátogatni holland városokat, majd írok azokról is.

Végezetül képgalériák:

• Utrecht
• Utrechti dóm
• Alphen aan den Rijn

Nem csináltam külön galériát a mai napnak, a városokról szóló galériákban a régebbi képek is fent vannak.

OV-chipkártya megérkezett

Vasárnap megrendeltem online a névre szóló OV-chipkártyát, és már kedden meg is érkezett. Ez lényegében egy "tömegközlekedési bankkártya", erre lehet egyenleget feltölteni, és ebből lehet kifizetni a vonatjegyet. Egy ilyen kártya €7,50-be kerül, és 5 évig érvényes.

Nemcsak azért rendeltem meg magamnak, hogy úgymond "jobban Hollandiában érezzem magam", hanem azért is, mert csak névreszóló chipkártyára lehet havi előfizetést rendelni, és azzal különböző kedvezményeket igénybe venni. Igényeltem is, méghozzá a "NS Flex Dal Voordeel"-t. Ennek az a lényege, hogy hétköznap csúcsidőn kívül 40% kedvezménnyel, hétvégén és ünnepnap egész nap 40% kedvezménnyel utazhatok vonattal. És elég jól bánnak a hétköznapi kedvezménnyel, hiszen a csúcsidő itt reggel 6:30 és 9:00 között van, valamint délután 16:00 és 18:30 között. Tehát egy nap 19 órában utazhatok 40% kedvezménnyel. Ennek a havi előfizetési díja €5,10, és ezzel konkrétan elfogadható árúvá teszem a közlekedést Hollandiában. Már egy oda-vissza úttal megtérül ez az ár.

Gondolkodtam is azon, hogy eleget láttam már a környékből, mennék messzebbre. Arnhem túl közel van, minimum Utrechtig mennék, de aztán eszembe jutott, hogy mennyire szerettem 2 évvel Alphen aan den Rijn-ben lenni, és oda visszatérni... Egy látogatás erejéig. Meglátjuk még. Utrechtbe azért mennék, mert ott van Hollandia legmagasabb tornyú temploma, azt megnézném. Annak lenne jó utánajárni, hogy meg lehet-e azt csinálni, hogy Alphen aan den Rijn-ig veszem meg a jegyet, egyébként is át kell szállni Utrechtben, ott időzök 1-2 órát, és továbbmegyek. Ez nagyon jó lenne, ezt megcsinálnám holnap.

Régiségboltok Hollandiában

Tegnap elbicikliztem Wageningenben egy régiségbolt mellett, és mivel láttam ott CD-ket, DVD-ket is, ezért úgy döntöttem, hogy ma megnézem, hogy milyen üzlet is az pontosan. Sok mindent találtam ott, de mivel bizonyos dolgok ott túlzottan régiek, ezért nem nekem valók. Az újabbak sem feltétlen olyanok, hogy azt venném meg magamnak végleges használatra. Ahogy írtam, találtam ott CD-ket is, tényleg rengeteg volt, találtam is egyet, amit szívesen betudnék a gyűjteményembe.

Dido amolyan "korszakos" énekesnő volt számomra. Megvolt nekünk annak idején az első albuma, a No Angel, azt az albumot nagyon szerettem az érzelemdús dalok miatt. Aztán meglett nekünk a Life for Rent is, ami ugyan nem sikerült annyira erősre, mint a No Angel, de mivel szerettem, ahogy az énekesnő énekel, szívesen hallgattam ezt az albumot. Ezt a két albumot nagyon sokat hallgattam annak idején, nagyon szerettem. Meghatározó zene volt a 2002-2004 közötti korszakomnak. Mai fejjel "igényes INFP-zenének" hívom, amit Dido csinált és énekelt. A dalok szépen meg vannak írva, kifejezetten kellemes hallgatni a zenét, emellett Dido is úgy énekel, hogy lehet hallani az érzelmeket a hangjában, de egyáltalán nem játszik rá, nem kezd el tragikus, világvége hangulatban énekelni. Ettől válik hitelessé és szerethetővé az első két album. A későbbieket már sajnos egyáltalán nem hallottam.

Most néztem meg a Google térképen, több régiségbolt van Edében is. Holnap egyébként is terveztem átbiciklizni Edébe, útba ejtek egyet vagy kettőt. Mert Wageningenben van egy másik ilyen bolt is (Kringloopwinkel-nek hívják őket), ott több érdekességet is találtam, mert több olyan műszaki cikket is találtam ott, melyek a '90-es évekből maradtak vissza. Konkrétan eszembe jutott, hogy ilyen üzletekkel berendezhetnék magamnak itt Hollandiában is egy retro-szobát. Holnap szétnézek Edében, hogy ott mi a helyzet, és majd meglátom, hogy ott mi a kínálat.

Várható folytatás

Ma hirdették meg az Erasmus pótpályázatot a tavaszi félévre. Nos, természetesen jelentkeztem, és ha megkapom ezt is, akkor tényleg itt, Hollandiában fejezem be az egyetemet.

Úgy tűnik, hogy az Ede-i egyetem tényleg csak egy félévre fogad diákot, ugyanis a tavaszi féléves listán nem szerepeltek. Így a következőképp módosítottam a sorrendet:

1. Utrecht University
2. Universiteit Leiden
3. Rijksuniversiteit Groningen

Azért került az Utrechti (elegem van abból, hogy állandóan "Utracht"-nek írom "Utrecht"-et!) egyetem az első helyre, mert akkor nem kell innen elköltözzek. Az innen egész jól megközelíthető. Aztán örömmel megyek Leidenbe, de ha úgy alakul, hogy a fagyos Groningenben kötök ki, akkor megyek egészen északra. De az elvégezhető tanulmányok mellett a legfontosabb az, hogy Hollandiában maradhassak.

Újabb változások a tanulmányokban

Tegnap volt a második nap a holland egyetemen. Az óra nem tartott sokáig, de azt a kiscsoportot (akivel együtt dolgoztam volna) óra után behívták a tanáriba. Velük is elbeszélgettek, de a reflektorfény rám került, ugyanis mégis visszarendeltek az angol nyelvű képzésre.

Az egésszel kapcsolatban ambivalens érzéseim vannak. A pozitív része az, hogy kicsit mégis megkönnyebbültem a döntés kapcsán. Abból a szempontból ez jó döntés volt, hogy ugyan lehetek türelmes magammal, ahogy megtanulok hollandul, és tényleg mintegy megmérettetésként gondoltam az egészre, de ha arra gondolok, hogy tényleg úgy lehet jól hollandul tanulni, ha elfogadom, hogy ez időbe telik, és türelmesnek kell lennem magammal, akkor észszerű döntés volt. A másik ok, ami miatt jó döntés volt ez, hogy kiderült számomra, hogy a "Journalistiek" nem egészen az újságírásról szól. Az önmagában meglepett, hogy a tanterem egy TV-stúdiónak van berendezve, de úgy voltam vele, hogy biztos az egész média szaknak van ott órája. Aztán konkrétan ma derült ki számomra, hogy itt másról van szó, amikor elkezdtek a kameráról, kamerakezelésről beszélni. Meg is lepődtem, hogy hát nem operatőrnek készülök, miért kell egy újságírónak tudni, hogy kell kezelni a kamerát? Meg is mondták, amikor rákérdeztek, hogy dolgoztam-e valaha kamerával, és mondtam, hogy nem, hogy ez baj. A telefonnal készült házifelvételek nyilván nem játszanak. Úgyhogy emiatt se jött be a dolog.

De tényleg, ha elemezzük megint az itt beszélt holland nyelvet, akkor ismét csak azt tudom mondani, hogy mennyire más itt. Itt tényleg az echte, valódi hollandot hallom, ahogy az emberek a mindennapi életben használják. És elég sok különbség van ahhoz, hogy itt a holland nyelvtudásom minimálisnak számítson. Ez persze nem azt jelenti, hogy a 2 éves egyetemi holland nyelvtanulást dobhatom a kukába, mert azért csak tudok kommunikálni hollandokkal, de a valódi holland nyelvet csak most kezdem el tanulni. Csak a keddi esetre tudok visszautalni, amikor megmutattam az egyik tanárnőnek a jövő hétre kapott feladatot: Hiába van neki is felsőfokú holland nyelvvizsgája, egy szónak még neki is utána kellett néznie, hogy ő is teljes mértékig értse a feladatot. Ennyire más az itteni holland. Meg hiába voltak a magyar egyetemen holland származású tanárok, még ők is figyeltek arra, hogy még ha hollandosan is beszélnek, érthető legyen a beszédük. Jobban artikuláltak.

Összefoglalnám, hogy mik az eddigi megfigyeléseim a holland beszéddel kapcsolatosan.

• Kulcsfontosságú tudni a nyílt- és zárt szótagok közti különbséget. A jobb holland nyelvkönyvek (mint például a Taal Vitaal) már az első leckében felhívják erre a figyelmet. A holland beszédben ugyanis szinte csak a nyílt szótagot lehet hallani. A zárt szótagot szinte teljesen elnyomják. Dióhéjban úgy lehet összefoglalni a különbséget, hogy a nyílt szótagok (melyek magánhangzóra végződnek) azok a hangsúlyosak, a zárt szótagokat (melyek mássalhangzóra végződnek) meg alig hallhatóan mondják.
  És most képzeljétek el azt, hogy folyamatosan így beszélnek, ráadásul gyorsan. Az a személyes megfigyelésem, hogy magyarok általánosságban azért beszélnek lassan, mert nincs különbség a szótagok hangsúlya között. A magyar minden egyes szótagot ugyanúgy hangsúlyoz, ezért hat lassúnak a beszédünk. De ami itt van... Tényleg idő kell, amíg rááll a fülem.
• Megvannak itt a sajátságos szavak, melyeket nem lehet nyelvkönyvből megtanulni. Egyre több nyelvkönyv hirdeti magát "ahogy azt valóban használják" szöveggel, és lehetséges, hogy tényleg van némi fejlődés, de én is azt tapasztalom, hogy akkor lehet igazán megtanulni a nyelvet, ha kijövünk az anyaországba, és itt halljuk, hogyan beszélik az adott nyelvet használók.
• A különböző dialektusok szintén megnehezítik a helyzetet. Itt, Gelderlandban, nem tudom, hogy beszélnek-e "Gelderlandi" nyelvjárást, azt tudom, hogy a Brabanti legendásnak számít. Illetve minél északabbra megyünk, annál érthetőbben beszélnek hollandul. Úgy tűnik, nem vagyok eléggé északon...

És akkor jöjjön a negatív oldala a dolognak. Az egész miatt azért van rossz érzésem, mert tegnap is azt érzékeltem, hogy nem tudnak velem mit kezdeni. Tehát ez az egyetem vélhetően nem volt felkészülve arra, hogy holland nyelvű minorokon külföldi hallgató is megjelenhet. Abban biztos vagyok, hogy az Ede-i egyetemet először láttam az Erasmus listán, hogy lehet ide is jönni. Nem tudom, hogy vannak a többi Erasmusos egyetemmel, de azt érzem, hogy sokaknál szerepelt ez az egyetem először, ha tényleg én vagyok az első külföldi hallgató azon a holland nyelvű minoron. És hogy nem tudták kezelni a helyzetemet, mutatja az egyetem felkészületlenségét. Engem eredetileg a Leideni egyetemre vettek fel, de azért irányítottak át a Ede-i egyetemre, hogy gondolták, hogy ezt könnyebben fogom tudni teljesíteni. Tudtam már akkor is, hogy miről beszélnek, és igazat is adtam nekik, ezért nem volt egy rossz szavam sem. Ugyanakkor mostani fejemmel mégis azt gondolom, hogy jobban jártam volna, ha Leidenbe kerülök, mert még ha nehezebb is, de legalább tudják, hogy kezeljék a külföldi hallgatókat, mert nekik abból van bőven. Tehát ez inkább rosszul esett, mert én hiába döntök úgy, hogy legyen ez egy megmérettetés, belevágok, ha a másik fél ezt nem vállalja be. Bár hozzáteszem, hogy csak azért nem akadékoskodtam, hogy maradok, mert láttam, hogy tényleg másról szól a "Journalistiek", mint amit elképzeltem.

Ugyanakkor elgondolkodtam azon is, hogy amikor otthon szó volt az Erasmusról, hogy ki megy és ki nem, végül csak én jelentkeztem. A többiek inkább mesterszakon mennének, amikor jobb lesz a holland nyelvtudásuk. Lehet azt mondani, hogy teljesen jogos és észszerű döntés, mert akkor magasabb szinten lesznek hollandból, de ha arra gondolok, hogy mások, akik magasabb szinten vannak az adott nyelvből (és most beszélhetünk akár az angolról is), és úgy mennek ki az anyaországba, és megtapasztalják, hogy mennyire más a kint beszélt nyelv, nem vagyok biztos abban, hogy elhamarkodott döntés volt tőlem, hogy az alapszakra vállaltam be az Erasmust. Mivel egyébként is itt akarok maradni Hollandiában, ezért előbb-utóbb meg kellett tapasztalnom, hogy itt másképp beszélik a nyelvet, mint ahogy otthon tanultuk. És mivel egyébként is az alapszak után be akartam fejezni az egyetemet, utána dolgozni, ezért határozottan azt gondolom, hogy jókor vagyok itt és a helyemen vagyok.

Okui Masami: Masami Life - Gondolatok a dalokról

Többször írtam már arról, hogy Okui Masami munkássága azért szerethető, mert minden az albumai jól elkülöníthetők egymástól. Mindegyiknek saját koncepciója van, mindegyik valamiről emlékezetes. Ezt most egy olyan albumon keresztül akarom bemutatni, ami nem mondható az énekesnő legjobb albumának, mégis mint a többinek, megvan a maga helye, és ott nagyon jó helyen van. Ezt a bizonyos helyet szeretném megmutatni azáltal, hogy legírom néhány sorban a gondolataimat a dalokról.

1. It's my life

Ez egy nagyon érdekes dal, mert amikor 2007-ben láttam, hogy megjelent kislemezen, egyfajta "összegző" dalt vártam, amikor visszanéz az addigi életére, és úgymond "elszámol" a múltjával. Kifejezetten nagyhatású dalt vártam, ehhez képest egy tök egyszerű, könnyed dallal jött ki. Emlékszem is, hogy csalódás volt, kritikusabbak fel is tehetnék a kérdést, hogy tényleg ennyit gondol Okui Masami az életéről? Itt Okui Masami arról énekel, ahogy megéli a jelenben az életét. Többségében élő hangszerek szólnak, a dal jól meg van komponálva, de mivel tényleg nem nehéz ennél jobb Okui Masami dalt találni, tényleg azt lehet mondani, hogy a címéhez mérten csalódás még 15 évvel a megjelenése után is.

2. Limited war

Ennél a dalnál lehet igazán érezni, hogy Okui Masami a 2006-os gőzerő és padlógáz után igencsak visszavett a lendületből. Ez az a tipikus Okui Masami féle rock dal akarna lenni, de jóval visszafogottabb. Kevésbé dinamikus, nem feltétlen van az, hogy szinte felrobban a CD-lejátszóban a lemez, akkora energiák mozdulnak meg a dal hallatán. Bár elektromos gitár szól, az énekesnő is jól énekel, de nagyon hiányzik belőle az az erő, amitől igazán élnek a keményebb dalai. Ezért nem is nagyon jön át az, hogy saját belső harcairól szól a dal, amit mindannyian megélünk belül. Hiszen onnan tudjuk, hogy van fény, hogy van sötétség is.

3. -w-

Aztán ki tudja miért, de egy dal erejéig mégis csak bekeményít. Okui Masami ritkán mutatja meg azt az igazi női oldalát, de akkor tényleg akkora erő sugárzik belőle, amire világszerte rácsodálkoznának. Ezt ebben a dalban is megtapasztalhatjuk. Az énekesnő titka az, hogy úgy éli meg a nőiességét, hogy tisztában van a saját korlátaival, tiszteletben is tartja azt, de amivel rendelkezik, azt teljes mértékig használja. Gyakorlatilag ezért sugárzik a színpadon, mert harmóniában van önmagával, nem akarja magát többnek mutatni, mint ami, ezért nem kínos az, amit csinál. Ezt ebben a dalban kiválóan megmutatja. Nagyon erős dal, ez Okui Masami személyiségének az ereje, ami miatt annyian felfigyelünk rá és szeretjük.

4. GAIA2012

Nem ez az első olyan dala az énekesnőnek, amely kapcsolatható a Földhöz és a környezetvédelemhez. Hiszen ott van az Earth című dal a ReBirth albumról. Ahogy a címből is kivehető, a 2012-re jósolt világvégére utal, de természetesen nem pánikoltatja az embereket, hogy 5 év múlva semmi nem marad utánunk (2007-es az album), egyszerűen csak az élet múlandóságára hívja fel a figyelmet, illetve arra, hogy becsüljük meg azt, amink van. Ez is egy lágyabb rock dal, dallamában nagyon erős, jellegzetes, az nagyon szerethető. Tehát ezt a dalt az "aurája" teszi különlegessé.

5. RING

Ez a dal egy tokusatsu sorozat, név szerint a "Jikuu Keisatsu Wecker Signa" openingje, és itt is kijön az, hogy Okui Masami is azon előadók közé tartozik, akik egy adott anime, sorozat, játék betétdalával több értelmet akar adni a műnek, mint amire hivatott. Ezért van az, hogy az Okui Masami anime dalok önálló életre kelnek, és teljesen függetlenednek az animétől, sorozattól, játéktól, mert elvileg ez a sorozat se valami nagy szám (nem láttam még), de maga a dal annyira kiemelkedik, szinte el is felejtjük, melyik műhöz készült. Ahogy olvasom, a sorozat lényegében arról szól, hogy a főhősnők az időben is utaznak, hogy legyőzzék a gonoszt és Okui Masami az idő misztikumát, körforgását írta meg ebben a dalban, amit egy forgó gyűrűként értelmez. És azt kell mondjam, hogy nem is áll messze az igazságtól, ha azt nézzük, hogy a történelem ismétli önmagát, ahogy a mi életünkben is ismétlődnek események. Ez a téma kapott egy nagyon jó, rock betétet, egy-két erősebb dal azért helyet kapott az albumon.

6. Remote Viewing

Ezt a dalt nagyon szerettem, amikor megjelent, mert tele van önbizalommal. Ez is egy videojáték (Routes!) betétdala, ami szintén annyival erősebb dal, és jobb, mint maga a játék, hogy az embernek eszébe sem jut hogy ez is egy betétdal. Ismét érdekes témát dolgoz fel az énekesnő, a valóságot szemléli távolról és teszi fel a kérdést, amit már többen is feltettek korábban, hogy tényleg úgy éljük az életünket, ahogy ideálisnak tartjuk, vagy valami külső erő mozgat, irányít minket? Eljátszik a sorsszerűség gondolatával is, de még ha valami külső erő is irányít minket, mintha nem bánná az énekesnő, mert nagyon szerethető stílusban énekel, határozottan azt érzem, hogy szereti ezt a dalt. Nagyon szeretem azt a vidám, optimista hangulatot, amiben az egész dal szól. Dominálnak a magas hangok, a dinamizmusa szintén kiemeli a dal vidám mivoltát, emellett az élő hangszerek rockos hangzást adnak a dalnak. Nagyon szeretem hallgatni ezt a dalt.

7. Wasuregusa

Ez azon dalok egyike, aminél hallom, hogy komoly a téma, komolyan gondolja Okui Masami azt, amiről énekel, de nem érzem át. Az emlékek fakulása, ha nagyon diőhéjban akarnám összefoglalni a lényeget. A címet is elég nehéz volt megfejteni, ugyanis a borítón katakanával van írva. Ez egy virág neve, nappali liliom, szó szerint maga a szó egyébként a "felejtés" (wasureru) és a "fű" (kusa) szavak lettek egybegyúrva. A japánok így fejezik ki, hogy a nappali liliom csak egy napig virágzik. Ennek a virágnak a képében fejezi ki Okui Masami az érzelmileg ugyan beteljesült szerelmet, de a páros mégsem lehet együtt. Egyáltalán nem tragikus érzelmileg a dal, a helyzet komolyságára ugyan rávilágít, de valahogy nem érzem át az egészet. De az szép, hogy Kageyama Hironobu gitározik a dalban. Összességében nem rossz, inkább elmélkedős. Mintha Okui Masami kívülről szemlélné az eseményeket.

8. Haitoku no KISS ~Love of a fallen angel~ -Album Mix Version-

Nagyon érdekes, hogy két nagyon hasonló témájú dal került egymás mellé erre az albumra. Ez is egy be nem teljesült szerelemről szól, de itt egy angyal szeret bele egy emberbe, ami az angyalok szerint törvényellenes. Ami viszont komoly különbség a két dal között, a dallam. A Haitoku no KISS sokkal fajsúlyosabb érzelmileg, sokkal inkább érzékelteti a be nem teljesült szerelem fájdalmát. Szerettem is hallgatni emiatt megjelenésekor, az ilyen jellegű dalokat nagyon átérzem. Igazából olyan ez a dal, mintha ezt Okui Masami maga élné meg. És itt a fő különbség a két dal között. Az előzőnél külső szemlélőként meséli el az eseményeket, ebben a dalban, meg mintha vele történt volna meg az, amiről énekel.

9. Sion

Ezt a dalt Okui Masami egyáltalán nem kommentálta, sokkal inkább arra bíztatott minket, hogy játsszunk azzal a "Muv-Luv" játékkal, melyhez írta ezt a dalt. Igen, ez egy olyan dal, amit nagyon nem is lehet kommentálni. A tipikusan könnyed hangzású Okui Masami dalok táborát erősíti. Az a fajta dal, ami egy "külsős" zenehallgató számára nem igazán mond semmit, Okui Masami rajongóknak meg bónusz. Albumot kitöltő dal? Mondjuk annak, legyünk szigorúbbak, de egy-egy ilyen bőven belefér Okui Masami repertoárjába, igazából csak színesíti az énekesnő munkásságát. De összességében tényleg ne ilyen daltól várjuk a megváltást.

10. mobile magic

Annak ellenére, hogy ez is egy könnyed dal, Okui Masami érdekes gondolatokat fogalmazott meg ennek kapcsán. Igazából azt elemzi ki ebben a dalban, hogy tökre menőség, hogy van már mobiltelefon, könnyen el lehet érni a másikat, könnyebb megírni bizonyos dolgokat szöveges formában, mint közvetlenül megmondani a másiknak. Ugyanakkor írásban könnyű félreérteni egymás mondanivalóját, és bár az emotikonok használata ezt kiküszöböli, mégis jobb az, ha mi magunk vesszük a bátorságot, és személyesen mondjuk el a gondolatunkat a másiknak. Lehet, hogy pont ez fog a másik szívéhez elvezetni. Tehát Okui Masami körbejárja az élő beszéd-SMS kérdéskörét, és lényegében ugyanoda jut vissza, ahonnan elindult. Egyébként ez is egy könnyed dal, némileg meglepő, hogy ilyen gondolatmenetet társított ehhez a dalhoz. Bár ez a dal annyiból több a Sion-nál, hogy itt jobban dominálnak az elő hangszerek, ezért az összhatás valamivel jobb, de lényegében élő hangszerekkel van feljátszva egy könnyed, inkább albumot kitöltő dal. Ugyanakkor Okui Masami elmehetne prófétának is, hiszen az iPhone feltalálásának évében járunk...

11. Wonderful Days

Ismét egy vidám, könnyed, dinamikus dallal van dolgunk, Okui Masami nagyon éli ezeket a dalokat. Igazából némileg az "It's My Life" dalnak egy kiegészítése, csak ez a dal végképp csak a jelenről szól, ahogy Okui Masami megéli azt. És tényleg, nagyon jó dal. Dinamikus, lehet érezni, hogy Okui Masami tényleg nagyon megéli azt, amiről énekel. És milyen érdekes, olvasva az énekesnő gondolatait a dalról, olyan érzésem volt, hogy talán itt a legkönnyedebb. Ezt a dalt szereti a legjobban az egész albumról. Végig érződik az íráson, hogy ez az énekesnő valódi identitása, ő tényleg így éli meg a napjait. És kérdem én: Miért is ne? Tőle ez végsőkig hitelesen hangzik. Sok Okui Masami rajongónak ez a kedvenc dala az albumról. Nekem van más, amelyik jobban tetszik, de kétségtelen, hogy erőteljes. Megértem, hogy miért tetszik sokaknak.

12. I wish

Nagyon szép balladával zárul az album, Okui Masami ezt Kuribayashi Minami-val írta közösen. Ők ketten régi jó barátok, Okui Masami szerint Kuribayashi Minami ismeri az énekesnő belső énjét, ezt írta ki zene formájában. Majd Okui Masami minden koncepció nélkül elkezdett valami szöveget írni a dalhoz, (persze összefüggő gondolatokkal) aztán a végén ő maga is meglepődött, hogy mi lett belőle. Egy szép szerelmes ballada, ahol nem a másikat hibáztatja a tönkrement kapcsolatért, hanem a boldogságát kívánja. Már ezért önmagában plusz pont jár, hát még a zene nyugtató hatásáért. Egy éjszakai utcakép jelenik meg előttem, ahol egyedül sétálok hazafelé a magam nyugalmával. Nagyon szép dal, szükség van ilyenekre.

Nos, ez lenne a 12 dal. Összességében változatosabb az album, de nem egységes, ezért nem is annyira erős az összkép. Visszaadja az albumborítón látható szolid életérzést, mintha 1 év alatt sokat öregedett volna, és ezt venné tudomásul. Ahogy írtam az elején, a Masami Life egy olyan album, amit a rajongók a helyén tudnak kezelni, de csak a rajongók. Más albumot mutatnék annak, hogy ismerkedni akar Okui Masami munkásságával. Nem nagyon lehet mellélőni ezzel az albummal, de van másik, amelyik jobban megmutatja az énekesnő egyéniségét, és azt, hogy miért szeretjük őt annyira. De aki úgy érzi, hogy tenne egy próbát az albummal, akkor ne fogja vissza magát. Összességében jó lett.

Az első nap a holland egyetemen

Hetente kétszer van órám a holland egyetemen, kedden és csütörtökön, így az első napom tegnap volt. Alapvetően nagyon jó volt, de az összkép mégis kettős, ugyanis magát az órát ugyan élveztem, az egyetemnek olyan részén van, ami kifejezetten a médiának van szentelve. A tanterem egy kis TV-stúdiónak van berendezve. De maga az óra nagyon nem ment simán.

Az a helyzet, hogy több mindenben is első vagyok ezen az egyetemen. Első vagyok abban, hogy egy félév alatt két minort végez el és első vagyok abban is, hogy az újságírás minorban én vagyok az első külföldi hallgató. És ez inkább rossz értelemben nyilvánult meg, ugyanis láthatóan tényleg mindenkinek új volt az, hogy egy külföldi hallgató is van köztük, mert a tanárok se nagyon tudtak mit kezdeni velem, a diákok sem közeledtek felém. Volt is egy enyhe "mit keresek én itt?" feelingem, de nem hagytam, hogy eluralkodjon rajtam, hiszen van célom az ittléttel.

Biztos, hogy segítség nélkül nem fog menni, jól jön a magyar egyetem segítsége. Nekik is folyamatosan írom, hogy miket tapasztalok, miket élek meg, és amiben tudnak, ők is segítenek.

Alapvetően két tanárral tartom otthonról a kapcsolatot. Mind a kettőnek megírtam, hogy komoly nehézséget okoz a holland beszéd értése, mind a ketten más tanácsot adtak és mind a kettő hasznos a maga nemében. Az első javaslat az volt, hogy kérjem el előre a tananyag prezentációját, így előre felkészülhetek, tudni fogom, hogy mi lesz a téma. Ki tudom keresni az ismeretlen szavakat, így ha előre tudom, hogy mi vár rám, akkor jobban részt tudok venni az órán. Ez határozottan jó ötlet, mert még ha csak a vázlatpontok is vannak a prezentációban, akkor is tudom, hogy mire számítsak. Bár az aktív részvétel az első időkben biztos, hogy elmarad, mert amilyen komplexen és összefüggően beszélnek a diákok... Biztos, hogy nem fogom tudni velük felvenni a versenyt az elején. Hát nyilván, aki anyanyelvi szinten beszéli a hollandot... Én is csak megerősíteni tudom, hogy az élőben használt, mindennapi holland teljesen más, mint amit otthon tanultam. Két ok miatt is: Egyrészt ahogy a hollandok egymás között beszélik a nyelvet, azt sehol nem lehet elsajátítani, csak itt, Hollandiában. Másrészt a magyar egyetem részéről nemcsak arról van szó, hogy a tanárok magyaros stílusban beszélnek hollandul, mert vannak Hollandiából származó nyelvtanárok is. De ők is inkább artikuláltak, hogy a hollandos beszédük jobban legyen érthető. Itt Hollandiában - a holland egyetemen is - erről szó nincs. Itt a tanárok is úgy beszélnek, ahogy bárkivel a mindennapi életben, és ahogy a diákok is beszélnek... Most a holland nyelvtudásom konkrétan az első könyv első lecke szintjén van... És nem túlzok, nincs ebben semmi önbizalomhiány. Már csak azért sem, mert a prezentációkat egész jól tudom olvasni (ezért is volt hasznos tanács, hogy kérjem el előre a következő heti anyagot), onnan továbbra is csak pár szót nem ismerek, de egy-két szóról kiderült, hogy azt ismerem, de más szóval. Elküldtem ugyanis a tanárnak a jövő hétre megoldandó feladatot, és hiába beszél felsőfokon hollandul, egy szónak még neki is utána kellett néznie, mert annyira csak a köznyelvben használatos szóról volt szó, hogy azt tényleg ritkán használják. El is gondolkodtam azon, hogy lehet, hogy ha a diákok is más szavakat használnának, amiket mi tanultunk, lehet, hogy jobban érteném, hogy mit beszélnek.

A másik tanács pszichológiai jellegű volt: Önelfogadásra buzdtított, hogy az első idők mindenkinek nehezek, akik külföldi egyetemen tanulnak, a nyelv miatt is. Mondta, hogy fogadja el, hogy az első idők nehezek, és ha még frusztrációval is járnak, azt az érzést is el kell fogadni. Ez abból a szempontból ismerős, hogy amikor a pszichológusnál is utoljára voltam, akkor ő is javasolta, hogy legyek türelmes magammal. Ez kétségtelen hasznos, és ez az ideális, csak a magammal való türelmetlenség leginkább abból fakad, hogy mások voltak türelmetlenek velem szemben, és így a megfelelési kényszer egyik formája az önmagammal való türelmetlenség is. A tanár külön felhívta a figyelmet a kikapcsolódásra is, hiszen az regerációnak egy fontos formája ez is, mint a pihenés, alvás. Nekem ilyeneket tanár még nem írt, és azt kell mondjam, hogy fontos dolgok ezek is, úgyhogy hálás vagyok ezekért a tanácsokért. Arról nem is beszélve, hogy a hollandot más módon is tudom tanulni, elég csak arra gondolni, hogy a Nintendo Switch is hollandra van állítva. Egyébként hasonló tippeket olvastam A kiégés társadalma című könyvben is, ahol külön fejezet volt a passzív tevékenységeken is, és hogy valójában akkor vagyunk igazán aktívak a világban, a jelenünkben, önmagunkban. Az is megmaradt bennem, hogy a fáradtság lényegében nem más, mint a passzív tevékenységre való igény. Sajnos nincs nálam a könyv, de érdemes lenne még egyszer elolvasni, mert érdekes olvasmány. Úgyhogy nem ördögtől való tippek ezek, meg ha hosszútávon gondolkodok, akkor nem alaptalan az önmagammal való türelem, hiszen az eredmények leginkább hosszútávon kell, hogy beérjenek, mire elkezdek itt dolgozni. Addig megalapozom a dolgokat itt. Bár az továbbra is kérdés bennem, hogy fogok a teszteken teljesíteni. De ezen majd ráérek akkor gondolkodni.

Nincs mit tagadni azon, hogy az első nap az egyetemen némileg megtörte a kezdeti lendületet, de maradt bennem annyi, hogy megmérettetésnek fogjam fel. Azt gondolom, hogy meg fogom majd szokni a holland beszédet. Elfogadom, hogy az elején még keveset értek a beszédből, ez megalapozza, hogy idővel folyamatosan többet értsek a beszédből.

Közel egy hét után

Az a helyzet, hogy kicsit nehéz elhinni, azt, ami itt történik, legalábbis nem emlékszem arra, tényleg 2010 óta próbálok önálló életet élni, és ahogy végiggondolom, most érzem először igazán azt, hogy most nagyon összeáll minden. A szobával, ahol vagyok, teljesen elégedett vagyok, a lakótársak nagyrészével is találkoztam, mindenki szimpatikusnak tűnik. Úgy tűnik, itt nyugalmam is lesz. Egyrészt mert tényleg nem hangoskodnak, másrészt mert annak ellenére, hogy a szobám a közös helyiség mellett van, alig hallatszik át bármi is. Eddig minden reggel kipihenten ébredten. A folyosón, és a szobákon egyébként látszik, hogy 1983-ban építették, de ahhoz képest jól karban van tartva, és fel van újítva. Erős túlzás lenne azt mondani, hogy ez az első, de az biztos, hogy ez azon kevesek albérletek egyike, amelyik jól fel van szerelve, és nem olyan állapotban van, hogy na, épp csak rá ne szakadjon a bérlőre. Minden jól néz ki és eléggé otthonos annak ellenére, hogy Studentenhuis. Hát, egy jó albérletig is Hollandiába kellett jönnöm.

Úgyhogy az első napok mindenképp bíztatóak, komoly jelek arra nézve, hogy most jött el az én időm. Ennek nagyon örülök, és nagyon jó érezni, hogy végre a helyemen vagyok. Amilyen állapotok vannak itt, arra bőven azt tudom mondani, hogy mint egy fiatal, aki most kezdi az önálló életét, annak ideális. Ebből már lehet építkezni, és azt tudom erre mondani, hogy innen már könnyebb lesz megtenni a következő lépcsőfokokat. Az alábbi nagy teendők várnak rám a jövőben.

1. Befejezni az egyetemet
2. Találni egy albérletet, ami akár a végleges helyem is lehet
3. Ha komoly marad a párkapcsolat, azt valósággá tenni
4. Találni egy megfelelő munkát, amit el tudok végezni

Sokat szoktam gondolkodni azon, hogy ennek feltétlen így kellett-e lennie? Biztos, hogy 12 évnyi próbálkozás után jött el az, hogy végre megvethetem a lábam? Feltétlen ennyi időnek kellett eltelnie? Azt gondolom, hogy erre nem egyértelmű a válasz. Lehet ugyan utólagos okoskodásnak mondani, alakulhattak volna másképp a dolgaim, és hamarabb is önálló lehettem volna. Ugyanakkor ezt az azóta megszerzett tapasztalatokkal együtt mondom. És hogy mit becsültem meg annak idején és mit nem, az függött attól is, hogy akkor mennyi élettapasztalattal, munícióval rendelkeztem. Egy dolgot tiszta lelkiismerettel ki tudok jelenteni: Semmit nem csináltam rosszindulatból. Senkinek nem akartam szándékosan ártani. Amiket annak idején tettem, azt az akkori tudásom szerinti legjobb döntésem volt. Amit bánok az az, hogy másokat akaratlanul is megbántottam.

De ha tényleg van valami sorsszerűség az életben, akkor tényleg arról van szó, hogy most kaptam meg életem nagy lehetőségét. És ahogy elindítottam januárban a 2022-es évet, hogy ez lesz az újjászületés éve, nagyon úgy néz ki, hogy nemcsak arról van szó, hogy én is sokat tettem érte, de a körülmények is adottak arra, hogy újjászülessek.

Persze lehet itt mindenféle felsőbbrendű dologgal magyarázni a jelen helyzemet, de hogy ez tényleg gyümölcsözzön, azért nekem is dolgozni kell. És a körülmények erre is adottak, ugyanis ahogy megkaptam a tanároktól, hogy a magyar egyetemen a kedvezményes tanulmányi rend keretében miket teljesítsek, és ezt táblázatba foglaltam magamnak, hogy rendszerben lássam, erősen megviláglott, hogy a tanárok tettek arról, hogy a kedvezményes tanulmányi rend ne legyen annyira "kedvezményes". Úgyhogy egyáltalán nem leszek tétlen az elkövetkezendő hónapokban, de hát ezért vagyok itt. És az, hogy ennyire jól érzem magam itt, az bőven alapot ad arra, hogy harcoljak magamért és a jövőmért.