Regard feat. RAYE: Secrets

Ismét egy digitális kislemezről szeretnék írni, méghozzá egy olyanról, amivel azt szeretném megmutatni, hogy hol van nálam az a határ, amikor még szívesen hallgatok egy dalt a hangulata miatt. Ezeknek konkrét közölnivalója nincs, csak szórakoztat, ellazít. Ha elolvassuk a dalszöveget, könnyű belátni, hogy összefüggő mondanivalót nem érdemes keresni benne. Mégis rettenetesen hallgattatja magát, mert van egy dallamvilága, ami hihetetlen pozitív érzetet kelt. Az ének is nagyon dallamos, és az a baj, hogy ahogy elhallgatom a német és holland rádiókat, egyre inkább ez is kiváltság kezd lenni, mert újabban olyan dalokat lehet hallani, amiben talán már énekről sem lehet beszélni, mert maga az ének is már csak néhány hangtartományon belül van. Itt még hallgatunk dallamot, ami ráadásul még szól is valahogy. De ezt a dalt tényleg nem érdemes részletesen elemezni, mert nagyon nincs mit. Ennek csak az a célja, hogy ellazítson, és a hallgatása közben jól érezd magad. Ezt a funkciót maradéktalanul teljesíti. Ezért tudom ennek a dalnak elnézni, hogy nincs benne szövegi és zenei tartalom (mégiscsak egy DJ írta a zenét), de van egy nagyon jó hangulata, és az ének dallama és a zene hangzása is hihetetlenül kellemes.

Videoklip is készült a dalból:

Igazából olyan érzetet ad, mintha a videoklip csak egy kötelező eleme lenne a dalnak. Ennek sincs összefüggő története (ahogy néhány videoklipnek van), vagy nem akar mondani semmit. Bár az éjszakai élet nagyon vonzó, amilyennek bemutatja, sőt, még személyes vonatkozást is láttam benne, ugyanis a alagútról egyből a Wallasey-Liverpool és Birkenhead-Liverpool alagút jutott eszembe, melyen többször is átmentünk Angliában. A videoklip is olyan, mint a dal. Amit itt az éjszakai élet, és az alagút, az a dalban a hangulat és a dallam. Az meg külön poén, hogy cenzúrázták a szöveget. Bár gondolom azért, mert tudomásom szerint YouTube-on nem lehet “expicit” jelzővel ellátni a videót, míg Spotify-on a zenét igen. Hogy másképp énekel ott a nő, sejthető, hogy azt a részt újra felvették.

Senki ne hallgassa ezt a dalt kritikusi füllel, mert rettenetesen rossznak fogja tartani. Ezt ellazultan kell hallgatni, hagyni, hogy átjárjon a hangulata. Természetesen nem fogom piedesztálra emelni, de ez még belefér nálam a szórakoztatás témakörébe. Így ajánlom mindenkinek, hogy hallgassa.

Ének: 7/10
Zene: 5/10
Szöveg: 2/10
Hangszerelés: 6/10
Borító: 2/10
Hangulat: 10/10

+ Hihetetlen hangulata és kellemes dallama van
– Nincs mondanivalója, tartalma

54%

Teljes Haikyuu!! első évad mangában

Ma megérkezett a Bookdepository-tól a Haikyuu!! manga 8. kötete angolul, ezzel teljes lett a Haikyuu!! első évada mangában angolul és németül.

És így néznek ki:

Haikyuu!! manga 1-8. kötet angolul

Haikyuu!! manga 1-8. kötet németül

Brit kiadású Haikyuu!! 1. évad DVD

Brit kiadású Haikyuu!! 1. évad Blu-ray

Hosszú szünet után Worms Armageddon

Még pár éve vettem meg Steamen a Worms Armageddon-t. Nem is tudom már hirtelen, melyik oldalon találtam egy kisebb Worms pakkot Steamre (talán Green Man Gaming), ott vettem nagyon olcsón. Arra emlékszem, hogy bagszi mutatta az oldalt, mert néha említettem neki, hogy szívesen megvenném a játékot. 2017. július 23-án vettem meg a játékot, £2.07-ért akkor egy pár alkalommal játszottam vele, de jegeltem. Tegnap ismét letöltöttem a gépemre, elkezdtem játszani vele, és úgy ráfüggtem, mint 10 éves gyerek a Fortnite-ra.

Olyan nagy múltja nincs a játéknak nálam egyébként. 2000-ben játszottam párszor a Nintendo 64-es változattal, amikor kikölcsönöztem a játékot. Olyan sokat nem játszottam vele, de akkor olyan szinten, hogy alig lehetett kirángatni a TV mellől. Most is valami hasonló eset áll fenn, csak most nem játszok napi szinten 5-6 órát, mert azért vannak más dolgaim is.

De jól elvagyok vele, és természetesen saját nevei vannak a kukacaimnak.

Szerintem sokat fogok játszani vele, nagyon szeretem a hangulatát. Nem is kellenek gaming cuccok, éjszaka, a sötétben olyan hangulatos játszani, hogy az valami elképesztő. A zenéje hihetetlen jó, és a Sony fejhallgatónak, amit a múlt hónapban vettem, olyan hangja van, mint egy többtízezres fejhallgatónak, meg merem kockáztatni. Ha egy ilyen PlayStation hangulatvilágítást tudnék még venni, akkor azzal bőven elégedett lennék, ha alkalmankénti éjszakai játékhoz. A Haikyuu!! karaktereknek egyébként "kamikaze" hangot állítottam be, hogy azért japánosak legyenek. Nagyon poén, és már középhaladó szinten vagyok. Olyan ez különben, mint a Mario Kart. Nincs két egyforma játék, ezért tart örökké. Nagyon szeretném ezt a játékot megvenni Nintendo 64-re, és ott is játszani.

A játék persze holland nyelvre van állítva.

Animagazin 56. szám

Tegnap megjelent az Animagazin 56. száma (a link alatt ingyenesen letölthető), melybe három cikket írtam:

• Given
• Hidamari ga Kikoeru
• Game Boy korszak

Ezzel két új sorozatot kezdek el, az egyik a Nintendo konzolok bemutatása. Nem úgy lesz, hogy mindegyik konzolnak lesz külön-külön cikke, hanem csoportokban lesz. Hatrészes cikk lesz, az alábbiak szerint:

1. Game Boy korszak (GB, GBC, GBA)
2. Nintendo DS korszak (DS, 3DS)
3. Nintendo Entertainment System (NES, SNES) Ennek majd még kigondolok egy jó nevet.
4. Nintendo 64 és GameCube (N64, GC) Valamit majd ennek is.
5. Wii korszak (Wii, Wii U)
6. Nintendo Switch

Ebből a Game Boy olvasható a jelenlegi számban, és már készül is a következőre a Nintendo DS. Lesz itt is miről írni. Már a 4. oldalnál járok, de még csak az elején. O_O Mit fogok kapni, ha ez is hosszú cikk lesz...

A Hidamari ga Kikoeru-vel és a Givennel pedig egy olyan sorozatot kezdtem el, ahol azokról a BL-animékről és mangákról fogok írni, melyeket érdemes szélesebb közönségnek is nézni. Egyébként egy időben elgondolkodtam azon, hogy a Junjou Romantica és a Sekaiichi Hatsukoi nevű szörnyűségek már a címükben is óriási hazugságok. Miért kell "tiszta szerelmet" és "világ legnagyobb első szerelmét" hazudni oda, ahol szó nincs erről? Aztán rájöttem, hogy ez olyan, mint gyerekkorunkban volt a finomfőzelék. Tudtuk, hogy nem finom, de azért ott volt a nevében, hogy legalább annyira legyen finom. Na körülbelül ennyire hiteles a Junjou Romantica és a Sekaiichi Hatsukoi. De azért írok olyan BL-animékről, mangákról, amelyeket tényleg érdemes nézni, olvasni, mert sokkal valósabban mutatja be a homoszexualitást. És bizony van jó néhány olyan mű, amit érdemes ismertebbé tenni. Azt elárulom, hogy tervben van a Doukyuusei és a Shimanami Tasogare, és szerencsére az utóbbi bő egy évben találkoztam több meleg és biszexuális sráccal, akik mutattak néhány tényleg jó BL-mangát, úgyhogy lesz miről írni.

Van két cikk, amit nem én írtam, de kiemelnék. Az egyik, a Grand Blue anime ismertetője, amit el is fogok kezdeni ezen a hétvégén. Necces a dolog az ismertető alapján, nagyjából a Danshi Koukousei no Nichijou egyetemi változatának képzelem el. Most hallottam róla először, a címlapon lévő két csinos csaj is a Grand Blue-ből van. Arra leszek kíváncsi, hogy csak szórakoztatni akar (és mint szórakoztatás, milyen lesz számomra), vagy van esetleg komolyabb üzenete is? Olyan üzenetre gondolok, hogy a mai, reményvesztett, egyes kritikusabb látásmódok szerint gazdátlan generáció ökörködését látjuk, akik ilyen minden mindegy elven élnek a nagyvilágban, mert tudják, hogy az egyetem után úgyis szívni fognak az életben, ezért most kiélik önmaguk "állat-mivoltát", már-már tét nélkül. Egyáltalán érdemes-e ilyet belelátni? Most szombattól kiderül.

A másik cikk meg az Ahegao ruházat, aminek nagyon örülök. A legutóbbi MondoConon láttam egy ilyen pulóvert egy bizonyos személyen, és nem akartam hinni a szememnek. Konkrétan azt gondoltam magamban, hogy újabb mély gödröt ásott magának az animés közösség. Voltak először a Naruto-rajongók, akik gyönyörűen demonstrálták, hogy kell igénytelenül rajongani egy animéért. Aztán ahogy bejött a Gravitation, és általa egyre több BL-anime, vele együtt a mindenféle fiúpárosra elélvező fujoshik (akinek nem inge, nem veszi magára a minősítést, de az ő ellenpontjuk az a "BL-sorozat", amit elkezdtem). Harmadik újabb gödör, az "I love loli" "I love yaoi", "I love hentai" szájmaszk (nem is értem, hogy miért nem látok most ilyeneket az utcákon, most, hogy járvány van...), és most meg ezek a ruhák... Nem részletezném, hogy mi ez, a cikk jól összefoglalja, érdemes mindenképp elolvasni. Mert nagyon jókat ír, de itt kiegészíteném saját gondolatokkal, hogy miért végtelenül ártalmas ez a ruházat, és hogy miért szörnyű ilyet viselni. Azt jól összefoglalta a cikk írója, hogy ideális esetben, ha a gyerek már nagyobb, és találkozott a szexualitással, többek között megtanítja a gyerekének azt is, hogy a szex és a szexualitás megélése jó dolog, de ez a te privát szférád, amit a partnereddel élsz meg, és legfeljebb a közeli barátaiddal beszéled meg, de nem hozzuk nyilvánosságra, még kevésbé ízléstelen módon (miért gyűlöljük Madonnát...). Márpedig egy ilyen ruha viselője ízléstelen módon hozza nyilvánosságra, hogy hentai-függő vagyok. Ezzel nemcsak az a baj, hogy kurvára nem vagyunk rá kíváncsiak, és hogy rossz színben tünteti fel az animés közösséget (amire szintén kitért a cikkíró), hanem hogy az ilyen ruha viselője valójában saját magát hozza szégyenteljes helyzetbe. Erre nem tért ki a cikk, és fontosnak tartom, hogy erről is szó legyen. Mert mit üzen egy olyan pulóver, póló, nadrág, stb., melyet elélvező animés csajok lepnek el? Azt, hogy nincs szerencsém a hús-vér csajoknál, ezért hentaira verem ki a faszomat, mert ennyi nekem is jár. Ha azt gondolja magáról az ahegao ruha viselője, hogy csak ennyi jár neki, azt gondolom, hogy ennél valósabb képet nem is adhatna a saját nyomoráról. És van kereslet ezekre a ruhákra? Már hogyne lenne, amikor a japán pasik 10%-a még 40 éves korára is szűz marad... És az a baj ezekkel a ruhákkal, hogy azáltal, hogy viselője ezáltal nyíltan vállalja, hogy hentai rajongó, ezzel vállalja az identitását, hogy önazonos, és azt gondolja, hogy ezzel nincs is semmi baj. A hentai rajongók ilyen téren piaci réssel szolgáltak, amit ezekkel a ruhákkal foltoztak be. Az a szörnyű ebben, hogy ezek a ruhák tényleg egyfajta büszkeség-érzetet adnak, hogy nyíltan vállalhatjuk a hentai-rajongásunkat, ezáltal a viselőjük nem érzi, hogy mennyire kellemetlen ilyen ruhát viselni, és belekonzerválja őket egy rossz életmódba. Emiatt is tartom szörnyűnek ezeket a ruhákat, nemcsak azért, amit a cikkíró felsorolt a cikkben.

Az első hosszabb videós projekt

Szerencsére jól működik a teszteletlenként hirdetett DVD-felvevő, úgyhogy teljes körűen tudom használni. Így belekezdek egy hosszabb videós projektbe, ahol a Super Mario 64-et fogom 100%-ra végigjátszani. Ez több részletben fog történni, mivel alapvetően nagyon hosszú a játék 120 csillagra, főleg nekem, tekintve, hogy nem vagyok hardcore játékos, ezért a tervek szerint 12 részletre lesz felosztva, 1-1 videóban 10 csillagot tervezek megszerezni. Ha nagyon hosszú lesz egy videó, vagy nagyon nem fog menni (bizonyos csillagokat még most is nagyon nehezen tudok megszerezni), akkor lehet, hogy több részletre lesz felosztva. Az első rész itt van.

Ahogy látható, németül játszom a játékot, és természetesen németül fogom végigjátszani. Miután nagyon szeretem ezt a nyelvet (minden nehézsége ellenére), és azt előre megmondom, hogy minden táblát meg fogok nyitni, fogok beszélgetni Toadokkal, ezért sok német szöveg lesz olvasható a játékban. Egyébként a játékom kifejezetten lassú lesz, mert egyrészt itt-ott lesz ügyetlenkedés, másrészt meg szeretem felfedezni a terepet. Hiába ismerem a játékot több, mint 20 éve, ez az én játékstílusom. 3D-s játékoknál szeretem felfedezni a terepet. Ezt is így fogom játszani, ezért van az, hogy az első 10 csillagot 48 perc alatt szereztem meg.

Egyébként van egy különlegesség a videóban, amit itt, most először tudtam megcsinálni. Amikor a Bob-Omb Battlefield pályán a 3. csillagért a lebegő szigetre mentem, fellőttem magam az ágyúval a szigetre, sikerült belelőnöm a lebegő szigeten lévő ágyúba. Nem volt betervezve, de ez valami hihetetlen bravúr, ez az alatt a több, mint 20 év alatt, most sikerült először.

Azt gondolom, hogy változó rendszerességgel fogom gyártani a videókat, mert közben mással is akarok játszani. Ahogy érkezésem lesz hozzá, de igyekszem szeptemberig, az egyetem kezdetéig végigjátszani.

Betelt holland füzet

A holland füzet, amibe a nyelvvel kapcsolatos ismereteimet írtam, betelt. Elégedett vagyok, egy olyan magabiztos A2-es szinten vagyok most. Persze távol még a vége. Van új füzet, ez pedig elmegy emlékbe, nem utolsósorban, fogom ezt még forgatni, mert sok hasznos dolog van benne. Holnaptól az új füzetbe fogok írni, és meg se állok a B2-es szintű tudásig.

Rövid szünet után újabb YouTube aktivitás

Sajnos szerencsétlenül jártam a DVD-felvevővel, ami a múlt héten vettem, ugyanis vasárnap felmondta a szolgálatot. Azt csinálja, hogy kiírja a "WELCOME" feliratot, amikor áramba csatlakoztatom, és onnan semmi. Nem reagál a gombokra, ha megnyomom a lejátszón, és a távirányítóval sem kommunikál. Sajnos a pénzt meg nem kérhettem vissza, mert a vevő nem vállalt garanciát a termékért. De egyébként azt írta az eladó, hogy nagyon sokat használta. Most már tudom, hogy ez baljós jel, mert azt jelenti, hogy lassan eléri a termék az életidejének végét, ahogy ez meg is történt. Végül találtam egy másikat Vaterán, pont ugyanazt a Sony RDR-GX220-as DVD-felvevőt. Írta, hogy hagyatékból származik, azért megpróbáltam E-mailben megtudakolni, hogy mit tud, mennyit használta az előző tulajdonosa, de ezt nem tudta megmondani. Írta, hogy teszteletlen, és láttam, hogy nem vállal garanciát, ennek tudatában döntöttem úgy, hogy 3000 forintért egy életem egy halálom alapon megveszem. Ezen átvételt is waka intézte nekem. Elment érte személyesen, és ma találkoztunk, és odaadta. Szarvason találkoztunk egyébként. Pont azon gondolkodtam, hogy hiába van az a város Békés megyében, szerintem most először voltam ott. Bár most épp csak "mutatóban" voltam jelen, mert negyed óra múlva indult vissza a busz Békéscsabára, azzal jöttem vissza.

Hazaérve kipróbáltam, és ez szerencsére működik. Minden funkciója rendben van, remélem, hogy ez nem az életidejének végét járja. Vigyázni fogok rá. De persze, amire vettem, arra használom. Csináltam ma is két rövid videót, egészen pontosan a Super Game Boy-t próbáltam ki.

Az első játék a Mario & Yoshi volt.

Nem tudom, hogy van-e YouTube-on Game Boy játék Super Game Boy-jal játszva, ha van, akkor sem hiszem, hogy sok. Az biztos, hogy a hordozható változatot jobban szeretem, mint a NES verziót. De majd csinálok abból is videót. Mindenesetre annyira nem ismert logikai játék, ami nem csoda, mert a Game Boy-ra megjelent logikai játékok körül ez a legunalmasabb. De azért érdemes belenézni, hátha megtetszik.

A második a Tetris volt.

Érdemes erre is egy pillantást venni annak, aki nem ismeri, bár ezt kötve hiszem. tekintve, hogy milliós nagyságrendben kelt el.

A hibás DVD-felvevőt meg feltettem a Vaterára 1 forintért, természetesen jelezve, hogy hibás. Egyébként utánanéztem, hogy mi ez a probléma, fel is hívtam egy hivatalos Sony szervizt, azt mondták, hogy az alaplap hibásodott meg, és azt már nem tudják cserélni (vagy azt a részt, ami meghibásodott), mert DVD-felvevőhöz már nem kapnak alkatrészt. Legkevésbé sem optimista kilátások, de azért tovább böngésztem a neten, hogy tudok-e esetleg kezdeni vele valamit. Van néhányuknak ilyen hibája, egy helyen konkrétan találtam arra is szerviz kézikönyvet, hogy ezt a hibát hogy lehet javítani. De hát természetesen ahhoz szét kéne szedni, azt meg még nem vállalnám be, főleg, hogy az alkatrészből sincs nekem. Egy másik weboldalon olyat is írtak hiba okaként, hogy "Firmware is failing on power test". Logikusnak hangzik, egyrészt, mert amikor áramhoz csatlakoztatom, akkor nem tud tovább menni, másrészt meg ez is alaplapi problémára utal. Nem tudom, hogy ezzel valaki tud-e kezdeni. Ha nem kell senkinek, megőrzöm a tárolóban, de ha egy kis pénz visszajönne, annak örülnék.

Könyvek ajándékba

Nagyon meglepett, amikor az egyik olvasóm egyszer csak rám írt, hogy nekem ajándékozná a Zelda könyveit, valamint egy The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D Nintendo 3DS tokot. Elmondása szerint költözés miatt nem tudja megtartani, így felajánlotta nekem. Nagyon kedves volt tőle, köszönöm szépen! Waka barátom, aki már annyi mindenben segített, ezt is elintézte nekem. Épp csak belelapoztam a könyvbe, nagyon jól néznek ki. Fogom forgatni, olvasni őket, az biztos, hogy a könyvespolcon nagyon jól mutatnak.

LGT: 424 Mozdonyopera

Ahogy gyerekként hallgattam az LGT dalokat, tudtam, hogy a “Búcsúkoncert” azt jelenti, hogy ott vége, és nem jelenik meg új stúdióalbum. De nyújtottak a régi LGT albumok is akkora tartalmat, hogy soha nem volt hiányérzetem. Mégis amikor 1997-ben nyilvánosságra hozták, hogy új LGT album fog megjelenni, és kezembe vehettem a CD-t, az hihetetlen érzés volt.

Az biztos, hogy az egyik legegyedibb albumot vehetjük a kezünkbe külsőségek terén. Én legalábbis soha nem láttam még albumot konzerv jellegű tokban. De igazság szerint jobb, hogy nem terjedt el, mert nagyon nehéz betenni a lemezt, meg kivenni onnan. Viszont, ha már itt tartunk, akkor írnék a borítóról, amiről tényleg csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Nagyon ritka az ennyire ötletes, és kiváló lemezborító. A belső oldalak háttere sárgás-barnás hátterű, és tökéletesen illeszkedik a külső borító sárga színéhez. A belső oldalakon található képek és ábrák mind passzolnak a dalszöveghez, és az is nagyon ötletes, hogy ott, ahol beszéd van (például a Mozdonyrádió című dalban), az más betűtípussal van írva. Ez az egyik legjobb albumborító, amit valaha láttam. Mai napig nagyon szeretem lapozgatni az album borítóját, a dalokat pedig már betéve ismerem.

Ami pedig a dalokat illeti: Ha igaz az, hogy spontán zenélésből jött az új album ötlete, akkor nemcsak az együttes múltja árulkodik a nagyszerűségükről, hanem hogy spontán zenélésből ilyen albumot képesek voltak összehozni. De hallatszik is a hangszeres játékon, hogy nem úgy vannak megírva a dalok, hogy hosszú hónapokon át alakították a lehető legjobbra. Olyan érzetet adnak a dalok, mintha az együttes tagjai elkezdtek volna zenélni, és spontán zenélésből összeálltak ezek a dalok. És ez azért fantasztikus, mert tudható az LGT tagjairól, hogy zenélni nagyon tudnak, és hogy 10+ stúdióalbum után képesek csak úgy zenélni, ez árulkodik arról, hogy szeretnek zenélni, és bármikor a kezükbe veszik a hangszerüket, hogy egy jót játszanak rajta. A zene szeretete pedig átjön a dalokon, és ez teszi annyira erőssé ezt az albumot. Olyan érzetet adnak a dalok, mintha nem az lett volna az együttes célja, hogy a világ legjobb albumát hozza össze. Egyszerűen csak lazán zenéltek, ahogy tudnak, az album meg lesz, amilyen lesz. Persze, szó nincs itt flegmaságról, hogy valójában nem érdekli őket a minőség, csupán árad az albumból a lazaság, a zene szeretete, és ettől annyira emlékezetes az album. Ez egy olyan album, amelyben nem lehet kiemelni egy dalt, az egész album alkot egy egészet. Olyan, mintha egyetlen egy dalt hallgatnék 55 percen át, de ez az 55 perc végig tartalommal van megtöltve. Egyetlen perc sem felesleges, egyetlen perc sem unalmas.

Szokás ezt az albumot “öregesnek” hívni. Egyrészt, továbbra is tartom magam ahhoz, hogy szeretnék úgy megöregedni, mint az LGT tagok. Másrészt, inkább szövegileg tűnik öregesnek az album. Vannak lassabb, elmélkedősebb dalok, azok olyanok, mintha egy sokat látott ember gondolatait hallanám az életről. Az egyedüli furcsasága az albumnak az, hogy több dalban is a szöveg nagyon erős képi világgal él. Ez azért szokatlan, mert Sztevanovity Dusán olyan szövegeket szokott írni (mindegyik dal szövegét ő írta az albumon), amelyek még ha áttételesen is dolgoznak fel egy adott témát, az is könnyen értelmezhető egy átlagember számára. Ezen az albumon lévő szövegek viszont túlságosan erősek képileg, amiket nem olyan könnyű értelmezni. Ez az egyetlen hátránya az albumnak, minden másban kiváló.

Még videoklip is készült Az Ígéret földje című dalból, ami kiválóan promotálja az albumot.

A videoklip tökéletesen illusztrálja azt a spontaneitást, ami jellemzi az albumot. A tagok megérkeznek a saját járművükkel (Somló Tamás bevonulása a csacsival a többi autó között óriási ötlet), kezükbe veszik a hangszerüket / leülnek a hangszerükhöz, és nekiállnak énekelni és zenélni. Aztán persze a keverőpult mögött folyik a szakmai munka, de az egész albumot az a spontaneitás járja át, mint amilyen a videoklip.

Nemcsak azért szeretem nagyon ezt az albumot, mert valóra vált az, hogy az életemben kezembe vehettem egy vadonatúj LGT albumot, hanem hogy egy ennyire jó albumot vehettem az kezembe. Végig titokban tartották az album megjelenését, nem is volt konkrétan betervezve, de ha már összehozta a tagokat az együtt zenélés szeretete, akkor összehoznak egy albumot. Így készült el egy kiváló album, melybe még 23 évvel megjelenés után is úgy el lehet merülni, mintha az újdonság erejével hatna. Így történhetett meg az, hogy készült egy örökzöld album egy olyan korban, amikor ez a legkevésbé volt divat.

Ének: 8/10
Zene: 10/10
Szöveg: 8/10
Hangszerelés: 9/10
Borító: 10/10
Hangulat: 10/10

+ Ilyen az, amikor a zene szeretete alapozza meg az album hangulatát
– Néhány szöveg nehezen értelmezhető

92%

Duncan Laurence: Worlds on Fire

A tavalyi Eurovíziós Dalfesztivál győzelmével Duncan Laurence berobbant a köztudatba. Európa-szerte ismert és kedvelt volt a győztes “Arcade” című dal, Hollandiában listavezető volt, Belgiumban a 2. helyet érte el és több európai országban is top 10-es dal volt. Aztán a következő, “Love don’t hate it” című dal már csak Hollandiában és Belgiumban került fel a listákra, de kétségtelen, hogy érzelmileg erős dalról van szó. Legújabb digitális kiadványa a Worlds on Fire E.P. (személy szerint jobban szeretem inkább mini-albumnak hívni a kislemeznek hosszú, albumnak rövid kiadványokat), mellyel már pontosabb képet kaphatunk arról, hogy Duncan Laurence hogyan képzeli az énekesi karrierjét.

Azt már az első két dalából is tudhatjuk, hogy Duncan Laurence inkább az érzelgős balladákban utazik. Ami abból a szempontból mindenképp egyedi, hogy hiába mosódnak el a határok a férfi és a női nemi szerepek között, azért még szokatlan, hogy egy férfi ennyire nyíltan énekeljen az érzelmeiről. Az még ritkább, hogy jól is álljon neki. Azt gondolom, hogy Duncan Laurence a határmezsgyéjén mozog annak, hogy még jó hallgatni, de továbbmenne, az már sok lenne tőle. Ez az E.P. viszont jó lehetőség arra, hogy megmutassa azt, hogy a lírai balladákon belül tud-e újat mutatni, vagy új stílusban próbálja ki magát. A holland rádiók a “Someone else” című dallal promotálják a mini-albumot. A dalt hallgatva olyan érzésem van, mintha maga Duncan Laurence is tudta volna, hogy egy bizonyos határon már nem érdemes túl menni. Hasonlóan lírai dalról van szó, mint az előző két dal esetében, viszont jóval visszafogottabb érzelmileg. Emiatt viszont kevésbé hatásos a dal. Nem érzem, hogy valóban átéli azt, amiről énekel. Amíg a “Love don’t hate it” annyira erős, hogy utána sem kell nézni a dalszövegnek, lehet érezni, hogy miről szól a dal, addig a “Someone else”-nél utána kellett olvasnom a szövegnek, hogy miről is akar énekelni, azon túl, hogy az a bizonyos személy valaki mással van. Kár érte, mert egyébként valós érzelmekről énekel, hiszen aki párkapcsolatban van (vagy volt), az mind átélhette annak bizonytalanságát. Érdekes, hogy nem a féltékenységről szól a dal, hogy vajon kivel lehet ő, hanem mint kétség énekel az érzéseiről. A valós mivolta pedig abban is tetten érhető (sőt, talán inkább ebben), hogy amíg éli a mindennapjait, emberek veszik körül, addig elhiteti magáról, hogy jól van, de amint egymagában van, és nem érik külső ingerek, akkor erősödnek meg az érzései és a kétségek.

Az E.P.-n még két dal kapott helyet, közülük a “Beautiful” erősebb. Bár sikerült neki is túlidealizálnia dalban a szerelmet, viszont zeneileg erősebb, mint a második dal, a “Yet”, ami szintén egy szerelmes romantikus dal, csak nem annyira érzelgős.

Azt gondolom, hogy Duncan Laurence gyorsan kifulladt a lírai szerelmes dal témakörében. Jelzi ezt az is, hogy a “Someone Else”-et is kevesebbet játsszák a rádiók, és már Hollandiában is már csak a 72. helyet érte el. Azt egyébként jó látni, hogy Duncan Laurence nem úszik már az Eurovízió győzelmének mámorában, egyértelműen a saját karrierjére fókuszál. Tudható róla, hogy gyerekkorában bántalmazták az iskolában, meg jó eséllyel a biszexualitása is alapot ad arra, hogy másképp éli meg az érzelmeit, és jó is hallani, érzékelni, hogy a saját érzelmeiről énekel. És alapvetően jó ötlet, hogy a saját érzelmeivel akar megszólítani embereket, hiszen jó eséllyel mások is megélték azt, amit ő is, ezáltal lehet vele azonosulni, de hogy már a mini-album 5 dalánál is azt lehessen érezni, hogy ez így mégis egyhangú, és változtatásra van szükség, az azért nagyban árnyalja a képet. Ha nem újul meg érzelmileg, vagy nem próbálja ki magát más stílusban, jó eséllyel szépen lassan el fog tűnni. És kár lenne érte.

A mini-album meghallgatható a Spotify-on:

Ének: 7/10
Zene: 7/10
Szöveg: 7/10
Hangszerelés: 7/10
Borító: 2/10
Hangulat: 7/10

+ Érzelmileg hiteles dalok
– De nagyon egyhangúak

70%

Az írás a Hollandiai Magyarok weboldalán is megjelent.