Úgy tűnik, lehetőségem lesz saját albérletbe költözni, mivel letelt az a három hónap, amit itt töltöttem Angliában, és jár munkakeresési támogatás, ami magyar viszonyokhoz képest nem is olyan kevés, főleg, hogy erre rájön az, hogy plusz fizetik a bérleti díjat. Persze itt nem úgy megy, mint Magyarországon, hogy bejelentkezel 3 havonta, és rendben van minden. Itt hetente (majd kéthetente) kell megjelenni, és a weblapon igazolni kell, hogy mely állásra jelentkeztem. Természetesen náluk is lehet állást keresni, ezt automatikusan beregisztrálja a rendszer. Nézik keményen, és ha bármi elmaradás van, azonnal megvonják a támogatást. Ezt elvileg 2012-ben szigorították meg, mert előtte sokan elvoltak a támogatással (mert tényleg nem olyan kevés), dolgozni meg akkor már minek? Most már keményebben veszik, és most hogy átgondoltam magamban a dolgokat, úgy döntöttem, hogy tényleg nekiveselkedek még egyszer. Pénteken intéztünk el a nővéremmel minden papírt, és ekkor ajánlott az ügyintéző egy munkát, Ellesmere Port-ban van a Vauxhall (ez az Opel angol megfelelője, tehát a Corsa és Astra kocsik mind Vauxhall-ok) gyára, és ide elvileg 700 embert vesznek fel, nem tudom, mi a pontos megnevezés, de festékkel kell színezni a kocsikat. Na most rapid sebességgel találhatták meg a 700 embert, mert ma délután nem találtam meg az állást. Péntek este ugye nagyon rosszul voltam, és szombaton is sokáig fájt a fejem, így igazán ráhangolódni csak vasárnap (vagyis már tegnap) tudtam. Pedig több módon is rákerestem, de nem adta ki. Mindegy, Ellesmere Port úgysincs annyira közel, meg bár gondolom, nagy tapasztalat nem kell hozzá, de kocsihoz eddig nem sok közöm volt. Inkább a közelben keresnék valami nekem valót.
Meg nővérem nagyon mondogatja, hogy csináljam meg a jogosítványt, de addig amíg nem merek beülni abba a kocsiba, amit én fogok vezetni, addig nincs miről beszélni. Vezetéskor sokszor kell hirtelen jól dönteni, és mivel hajlamos vagyok bepánikolni, és olyat csinálni, amit a hirtelen indulat vált ki belőlem (tehát nem "lép közbe" a hideg fej), ezért nem való nekem a jogosítvány. Azért meg nem akarom, mert minden felnőttnek van, és nehogy már lemaradjak én is. Ettől szokott felforrni egyébként az agyvizem, amikor valami azért lesz elvárás, mert az emberek döntő többségének van, vagy megcsinálja, és milyen már, hogy valakinek meg nincs meg. Harmadrészt meg egy kocsi fenntartása itt is rengeteg pénzbe kerül. Átlagos méretű kocsink van, és 200 font rá az éves kötelező biztosítás, a benzin meg valami 1,20 literje. Bár itt hozzátartozik az igazsághoz, hogy a tömegközlekedés is eléggé drága (inkább a busz, a vonat viszonylag olcsó), ezért is van rengeteg kocsi, mert akkor már inkább megfizeti az ember, és nagyobb távot is megtehet nagyobb probléma nélkül.
Viszont kíváncsi vagyok, hogy mi jön össze munka és albérlet tekintetében, félek, hogy a végén nem akarok majd annyira hazasietni. Bár a mai 15°C és hatalmas eső legkevésbé sem arra inspirált, hogy maradjak. Mai, tegnapi... igazuk van a japánoknak, hogy éjjel 1:17-re azt mondják, hogy 25:17. Aki nem alszik éjjel, annak még vasárnap van.