A Zelda fanságom kialakulásáról már írtam az első blogpostomban, most egy kicsit más szemszögből szerentém megközelíteni a témát. Igazság szerint a kiábrándultság vezetett ahhoz, hogy tegyek egy próbát 2008. január 25-én a Link to the Pasttel. Hogy hogyan is alakultak a dolgaim?
2005. október 15-én, amikor megújult az 576 fórum, akkor az összes addigi hozzászólás is eltűnt, és egy teljesen új arculattal jöttek elő. Nekem tetszett, bár a régi is nagyon jó volt. Természetesen nem voltam rest megnyitni a Super Mario topicot, melybe ha belenéztek, azért nagyon látogatott topic (volt). Aztán én ebbe a topicba elkezdtem teljesen gyanútlanul olyan információkat megosztani, melyekről azt hittem, hogy mindenki tudott, csak azt akartam hogy egybe legyenek gyűjtve. És teljesen el voltak ájulva, hogy én milyen nagy tudású Mariós vagyok. A tudtom nélkül el is terjedt rólam az, hogy biztos én vagyok Magyarország legnagyobb Mario fanja. De erről nagyon sokáig nem tudtam, és magamról se gondoltam semmi ilyesmit, mert úgy voltam vele, hogy szeretem a Mario játékokat, meg minden. De volt egy vágyam: Szerettem volna összehozni Magyarország Mario fanjait, ezért csináltam egy honlapot a Hungarian Super Mario Fan Clubot. 2006. március 19-én indult, azért eléggé döcögősen. Nemigen tudtam még, hogy hol lehetne reklámozni. De azért beindult a szekér. A honlap bár GPortálos, de a sok információért nagyon sok dicséretet kaptam, amiért ezúton is köszönetet mondok.
És aztán, ahogy találkoztam interneten megismert emberekkel, akkor mondták nekem, hogy "Kíváncsi vagyok, hogy játszik Magyarország legnagyobb Mario fanja" Én meg nézek magam elé, hogy mi van? Én ilyet soha nem állítottam magamról. Valaki itt félretájékoztatta a népet. De akkor nem szóltam, mert úgy voltam vele, hogy ha így látják, hát akkor legyek az. Csak aztán, ahogy elkezdtünk játszani multiban a Mario Kart: Double Dash!!-sal, meg a többi Marióval, és látták, hogy milyen "szerencsétlenül" játszok, akkor vágnak pofákat, hogy "Ez meri magát legjobb Mariósnak nevezni?" De kérem, én soha nem hívtam így magam! Itt valami félreértés van. De én hiába magyaráztam ki magam, hogy ezt nem én állítom magamról, hanem terjesztik rólam, nem érdekelték. És ez egyfajta lelki terhet rótt rám, és így a honlapot is nehéz volt szerkeszteni.
Meg a Nintendo GameCube-ps Mariók is kiábrándítóak számomra. A Double Dash!! szabályos visszafejlődés a Mario Kart 64-hez képest. A Mario Partyk meg nagyon egyhangúvá váltak, pedig az N64-es Mario Partyk nagyon jók voltak. A Mario fociban semmi érdekes nincs, a Super Mario Sunshine meg egyenesen undorító az én szememben, mert rohadtul nehéz. És nem is az, hogy nehéz, hanem nincs meg az a hangulata, mely arra ösztökél, hogy én azt igenis továbbvigyem. A Super Smash Bros. Melee már egy kicsit más sztori. Az nagyon jó játék, de csak egy bizonyos szintet tudtam elérni, és érdekes, hogy nem tudok továbbfejlődni. De nem azért, mert annyira rossz lenne, hanem mert nincs rá késztetés. Egyébként ez a szint nem elégséges, mert társaságokban folyamatosan felsülök. Na majd a Super Smash Bros. Brawl! Azt mindenki imádni fogja! Egy szó, mint száz, az összes GC-s Mariót visszafejlődésnek érzem.
És ezen okok miatt hiába noszogattak, hogy még lehetek jó, nem akartam. Mert ilyen jellemtelen játékok jöttek ki. Be is következett egy hosszabb szünet a konzolos időszakomban, legalább 6 hónapig a gép felé nem néztem. És tényleg úgy tűnt, hogy minden elveszett, amikor 2008. január 25-én jött az egyszemélyes felmentősereg Link személyében, aki nemcsak Zeldát mentette meg, hanem az én konzolos mivoltamat. Az egész konzolvilág átértékelődött bennem, és most már úgy gondolkodom a Mario játékokról, mint egy könnyed szórakozás, hatalmas ügyességi körettel. A Zelda ennél sokkal komolyabb. Bár lehet, hogy a korom is hozta ezt (22 éves vagyok) de én másra vágyom. Egy olyanra, amit a Mario játékok nem tudnak megadni már. Bár a Super Mario Galaxy még helyrehozhat dolgokat...