A Link to the Past – Dungeonök nehézségi szintje

0. Hyrule Castle: 2/10 – Ez egy bevezető. Itt le kell menni a várbörtönbe, kiszabadítani Zelda Hercegnőt. Addig nagyon könnyű dolgunk van. De utána a 3. alsó emeletről a 2. emeletre kell felmenni. Innestől kezdve már nem annyira könnyű, mert sötétség van.
1. East Palace: 2/10 – Ebbe még semmi komoly nincs. Tessék megölni mindenkit, hogy kinyíljanak az ajtók!
2. Desert Palace: 4/10 – A lézert lövellő Beamos nagyon megkeseríti az életünket, de azért túl lehet élni.
3. Tower of Hera: 3/10 – Ez annyira nem nehéz, csak az a frusztráló, hogy könnyű lezuhanni. Tessék nagyon vigyázni!
4. Hyrule Castle 2: 2/10 – Ez inkább egy átvezető a sötét világba. Egyáltalán nem nehéz. Csak fel kell menni az 5. emeletre.
5. Palace of Darkness: 5/10 – A Dungeon igazi nehézsége abban rejlik, hogy kevés ellenfél ad szívet, de, és kevés is a tárgy. Úgyhogy ha találtok tündéreket, akkor tessék befogni őket üvegbe!
6. Swamp Palace: 6/10 – Itt nagyon sok a kis ellenfél, akiket sokszor nehéz észrevenni. Igaz, csak fél szívet vesznek el, de mint tudjuk sok kicsi sokra megy!
7. Skull Woods: 7/10 – A nagyon kell vigyázni, nehogy a mennyezetről lezuhanó óriás kéz martalékává váljunk! Aki, ha megragad, visszavisz a pálya elejére!
8. Thieves’s Town: 6/10 – Ez a Dungeon egyáltalán nem nehéz, csak titok nyitjára nehéz rájönni. Nagyon sok repedezett föld van, de nem mindegyik törik! Az egyik rejti a titkot!
9. Ice Palace: 8/10 – A legszemetebb Dungeon. Úgy kell megcsinálni, hogy kétszer kell végigmenni a pályán! Tessék gondolkodni, hogy nehogy háromszor kelljen!
10. Misery Mire: 5/10 – Ez annyira nem durva, csak végig kell menni. Egyedül a Cane of Somaria megszerzése nehéz.
11. Turtle Rock: 9/10 – Az egyik nehézsége a Dungeonnak, amikor sötétben kell liftezni, és annyi vonal van, hogy nagyon könnyű eltévedni. És a tűzpálcák nagyon megkeserítik az életünket. De a többi helyen is nagyon kell vigyázni! És tessék mindenütt szétnézni, mert több helyen is van kijárati ajtó! Nem hátrány, ha nem az elejétől kezdjük, ha véletlenül meghalnánk!
12. Ganon’s Tower: 10/10 – A legeslegdurvább maradt a végére. Kegyetlen hosszú, és nagyon nehéz. Mindenképp csak feltuningolt fegyverekkel ajánlatos bemenni!

A Link to the Past – Főellenségek nehézségi szintje

Most nagyító alá veszem, a Link to the Past főellenségeit, hogy melyik mennyire nehéz, és egy-két mondatos kommentet írok mindegyikhez.

• Ball and Chain Trooper: 1/10 – Csak simán meg kell dobni a vázákkal, és kész.
• Armor Knights: 3/10 – A folyamatos ugrálás egy kicsit megnehezíti a dolgunkat, de majd a nyíl segít rejtunk. Hatan vannak, az első ötöt, csak nyíllal lehet megölni, de a hatodikat, aki mindig feléd ugrál, az karddal is kivégezhető
• Lanmolas: 5/10 – Karddal kell megsebezni őket, teljesen mindegy, hogy hol. Csak vigyázni kell, mert a testüktől való sebzés már 2 szívet vesz el! Hárman vannak.
• Moldorm: 4/10 – Igazság szerint ezt nehéz besorolni, hogy mennyire nehéz, mert minden az ügyességen múlik. A farkán levő propellert kell lekardozni, ha jól emlékszem hatszor. De egy idő után begyorsul, és a platform szélét nem határolja semmi, tehát, ha véletlenül a széléhez érsz, leesel. És lehet visszamenni, és újrakezdeni.
• Agahnim: 2/10 – Csak a ránk szórt varázslatot kell karddal visszaverni rá.
• King Helmasaur: 6/10 – Két részből áll. Először a fejét beborító páncélt kell kalapáccsal széttörni. Ez nehéz, mert elég közel kell menni hozzá. És elég durva, amikor meglendíti a farkát. Kishíján belepi vele az egész terepet. Ha letört a páncélja, akkor némileg könnyebb dolgunk van, mert csak nyíllal kell eltalálni a fején levő zöld pontot, viszont szaporábban veszi a lépteit.
• Arrgus: 5/10 – A csáklyával meg kell fogni az őt körülvevő Arrgik körül egyet, és addig kardozni, amíg meg nem hal. Így kell a többit is kivégezni. Majd ha ezzel végeztünk, akkor egymaga elkezd szaporán úszkálni. Igyekezzünk eltalálni a kardunkkal.
• Mothula: 6/10 – A legjobb a tűzpálca ellene. Azzal szám szerint nyolcszor kell megsebezni. Viszont, ha teljesen kifogytál a varázserőből, akkor már csak a kard maradt hátra, de így a mozgó platform miatt nagyon nehéz.
• Blind the Thief: 4/10 – Nem kis ügyességet igényel ez a főellenség, viszont lényegesen könnyebb, mint az előzőek. Három szakaszból áll, mindhárom alkalommal háromszor kell megsebezni.
• Kholdstare: 7/10 – Mindenekelőtt a tűzpálcával kell kiolvasztani, majd ezután három részre szakad. Ezeket kell karddal megölni. A fentről lezuhanó jégdarabokra tessék figyelni!
• Vitreous: 2/10 – Szerintem az egyik legkönnyebb. Amikor kijönnek a kis szemek, azokat kell kardozni, amíg meg nem halnak, aztán jön maga Vitreous, ami nevetségesen könnyű. Még ő hátrál meg, ha megsebzem! Így lehet labdázni, amíg ki nem pukkad a labda.
• Trinexx: 8/10 – Trinexxnek három feje van. A középső a fő, a bal oldali tüzet okád, míg a jobb oldali jeget. Én először a jeges fejet ajánlom megölni, mert, ha okád, akkor csúszóssá válik az út. Úgy kell, hogy tűzpálcával megégetni, majd karddal sebezni, amíg be nem fagy újra. Ha végeztünk, jöhet a tűz fej. Őt jégpálcával kell megfagyasztani, majd karddal sebezni. Ha vele is végeztünk, akkor teknősünk ilyen csúszómászóvá változik, és a három kődarabból álló törzsének a közepét kell lekardozni egy párszor.
• Agahnim: 1/10 – Aganim visszatér. De nem akárhogy. Csinált 2 fantomot magából, így hárman lőnek ránk. Csakhogy nem is sejti, hogy ezzel mennyire megkönnyítette a dolgunkat, ugyanis így háromszoros esélyünk van arra, hogy valamelyik varázslat biztos eltalálja. Ha kész, jöhet a végső csata.
• Ganon: 9/10 – Inkább összetett, mint nehéz. Én magamban négy részre osztom Ganon megölésének státuszát. Az első kettőben csak meg kardozni kell, ahogy éred. De a másodikban a tűzmadaraktól nagyon kell óvakodni. A harmadik részben nagyon nem tudsz mit csinálni. Amikor teljes erejével rátapos a földre, nagyon nem lehet megsebezni. És a legvége a negyedik rész a legnehezebb. Itt azt kell csinálni, hogy tűzpálcával, vagy lámpával meg kell gyújtani a két oldalon lévő fáklyát. Én személy szerint a lámpát javaslom két okból is: 1. kisebb a hibázási lehetőség, 2. Nagyon kevés varázslatot vesz el. És tudni kell, hogy a lámpák nagyon sokáig égnek. Ha ég mindkét lámpa, Ganon láthatóvá válik, ekkor kell karddal nekimenni, majd ezüst nyíllal megadni a végső kegyelemdöfést. Ezt a folyamatot négyszer kell megismételni. Ha sikerül, Ganon meghal, és Hyrule földjén ismét a béke honol!

Ocarina of Time – Fire Temple

Hát kivégeztem ezt a Dungeont is. Ebbe nem volt annyi ötlet, mint a Forest Temple-ben, viszont könnyebb is volt egy cseppet. Végülis az egész Dungeon a kapcsoló megnyomásáról, és a Goronok kiszabadításáról szól. Ki is szabadítottam mindet. Az egyik érdekes, és veszélyes eleme a Dungeonnak a labirintus. De nem ám akármilyen labirintus. Első látszatra mindenfelé szabad az út, de ha megközelítjük, akkor egy láva jelenik meg a két oszlop között. És ott, a hol nem, nyilván az a jó irány. Ez a Dungeon tele van kapcsolókkal. A kalapács megszerzése egy kicsit azért rázósabb volt. Többször le is zuhantam az 5. emeletről a 3. emeletre. Nagyon megijedtem, amikor láttam, hogy Link mekkorát zuhant. Most így elképzeltem, hogy ha én zuhannék 2 emeletet… Szóval intenzív osztály jobb esetben, ha nem a hullaszállítók. Tudom, hogy elég morbidan hangzik, de én olyan vagyok, hogy a dolgokat, amiket látok a TV-ben, azokat át szoktam írni az én képemre, hogy mi történne akkor, ha velem történne meg mindez. Ez rossz tulajdonság, mert ez azt eredményezi, hogy egy filmben, animében eléggé beleélős vagyok, és sokszor nem bírok megnézni egy-egy durvább jelenetet. De aztán rájöttem, hogy a kalapács megszerzése esetében is igaz a közmondás, hogy lassan járj, tovább érsz. Így sikerült megszerezni. Aztán szépen le a főellenséghez, Volvagiához, aki egy lávasárkány. Az elején, tudatlanul, azért elég nehéz. A Zelda játékok főellenségeinek az az ismérvük, hogy ki kell dolgozni egy stratégiát, és onnastól kezdve nyert ügyünk van. Én a következőt csináltam: Amikor üldözött, akkor én csigavonalban futottam körbe-körbe, ki-be. Így nem ér el a tüze, amit kiokád. Aztán a másik esetben, amikor a mennyezetből köveket dobál le, akkor egyszerűen csak kiálltam a platform szélére, így védve voltam. 6× kell megcsapni kalapáccsal az orrát, amikor csak kidugja a fejét, és amikor elterül, akkor is meg kell csapni egyszer. És így, ezzel a stratégiával sikerült úgy kivégeznem, hogy nem sebződtem meg. Ezért mondom azt, hogy a Zelda játékok ismérvei a stratéga kidolgozása. A Super Mario Sunshine már azért volt frusztráló, mert hiába tudom, hogy kell megölni, ott a puszta ügyességen múlik. Vagy sikerül, vagy nem. Én meg inkább a stratégiák embere vagyok, mint az ügyességé. Az a lényeg, hogy kész a Fire Temple. Most azon gondolkodok, hogy lehet, hogy egy kisebb szünetet kéne tartani a Dungeonökkel, mert még Epona sincs kiszabadítva, és a Heart Containerökkel is elég csehül állok. kettőt szereztem meg eddig összesen, és már lassan elértem a játék felét. Nem tudok sok Heart Containerről, amikről meg tudok, azok meg lehetetlen helyen vannak. Majd meglátjuk mi lesz a vége, de szerintem holnap a keresgélés napja lesz.

Hasznos linkek

Íme egy pár Zeldás honlap, amit nagyon jónak tartok:

• Hivatalos oldal: http://www.zelda.com
• Egy másik hivatalos oldal: http://www.zeldauniverse.net
• Ezen a honlapon rengeteg sok segítség van, képpel is illusztrálva: http://www.zeldadungeon.net
• Rengeteg sok extrát tartalmaz ez az oldal: http://www.thelegendofzelda.com
• Végül egy magyar honlap: http://www.hunzeldaworld.atw.hu

És most nézzük át a Zelda kronológiát:

1. The Legend of Zelda (NES, 1986)
2. Zelda II: The Adventure of Link (NES, 1987)
3. The Legend of Zelda: A Link to the Past (SNES, 1991)
4. The Legend of Zelda: Link Awakening (GB, 1993)
5. The Legend of Zelda: Ocarina of Time (N64, 1998)
6. The Legend of Zelda: Link Awakening DX (GBC, 1998)
7. The Legend of Zelda: Majora’s Mask (N64, 2000)
8. The Legend of Zelda: Oracle of Ages (GBC, 2001)
9. The Legend of Zelda: Oracle of Seasons (GBC, 2001)
10. The Legend of Zelda: A Link to the Past + Four Swords (GBA, 2002)
11. The Legend of Zelda: The Wind Waker (GC, 2003)
12. The Legend of Zelda: Collector’s Edition (GC, 2003)
13. The Legend of Zelda: Four Swords Adventures (GC, 2004)
14. The Legend of Zelda (NES Classics) (GBA, 2004)
15. Zelda II: The Adventure of Link (NES Classics) (GBA, 2004)
16. The Legend of Zelda: The Minish Cap (GBA, 2004)
17. The Legend of Zelda: Twilight Princess (Wii, GC, 2006)
18. The Legend of Zelda: Phantom Hourglass (DS, 2007)
19. Link’s Crossbow Training (Wii, 2007)

Ocarina of Time – Fagyasztó jövő

Ha valami miatt megérdemli "a világ legjobbja játék" címet az Ocarina of Time, akkor azért, mert nagyon ért a hatáskeltéshez. Nem tudom, hogy azok, akik játszottak a OoT-vel hogy érintett az, hogy milyen változások történtek Link felnőttkorában, de engem nagyon megrázott lelkileg. Már effektíve az nagyon megijesztett, amikor Linket megláttam felnőttkorára. Nem mintha annyira ijesztő lenne, nem erről van szó, csak megszoktam a Gyerek Linket. Hogy 12 évesen szaladgál Hyrule vidékén, most meg beáll egy 19 éves férfi. De ez még hagyján ahhoz képest, ami kint várt. 7 év alatt rengeteg minden történt. Már a Market is nagyon megrázó volt. Gyerekként egy lelkesen játszó emberekből, és üzletekből álló helység volt a piac, most meg... Minden romokban, és és jókedvű emberek helyett zombik fogadnak. A zombikat is nagyon hatásosan csinálták meg. Ha megközelítek egyet, akkor a kameranézet átvált Link szemszögébe, és lelassul a felvétel, és meghalljuk a zombi sikolyát. Észbontó, ahogy megcsinálták! Aztán a Kakariko Village. Itt van a legkevesebb változás. A lakók ugyanúgy megmaradtak, csak annyi, hogy ide költöztek azok az árusok, akik 7 éve a piacon voltak. Aztán meg egy pár lakó megőrült. Ugyanis szellemekért fizetnek... Hát akkor jól van. Aztán a Goronok városa. Az összes Goront elhurcolták a Tűz Templomába, van egy valaki maradt Goron Citybe, aki folyton bukfencezik. A Zorák birtokában volt egy gyönyörűszép tó, ahol Zorák éltek békében egymással. Most meg a tó befagyasztva, és a Zorák királya valami vörös színű burokbavan bezárva. A Lon Lon Ranch előző birtokosát száműzték, és helyére Ingo került, aki egy kissé megbolondult a hatalomtól, és 10 rúpiát kér 1 perces lovaglásért. Aztán a Kokiri Forestben a lakók bemenekültek a házukba, mert a vidéket ellepték a húsevő növények és azok a köpködő micsodák (még csak hasonlítani se tudom semmilyen állathoz). Aztán a Hyrule Castle helyén áll a Ganon's Tower. Hát nagyjából ennyi.

Most a Forest Temple végén tartok, a főellenségre találtam rá tegnap éjszaka, avagy Phantom Ganonra. Vicces, hogy festményről festményre ugrál, és még nem is annyira nehéz. Az a lényege. hogy már akkor el kell találni, mielőtt kijönne a festményből. Ekkor visszafordul. De ha nem találjuk el, akkor átmegy a túlsó oldalon található festményre, közben a platformot, ahol mi állunk, elárasztja 220-szal, szóval nagyon kell vigyázni. Nem nehéz eltalálni, de ha nem sebezzük meg Phantom Ganont, akkor sanszos, hogy mi sebződünk meg. Aztán, ha 3× eltaláljuk, akkor Ganon leugrik a lováról, és amivel bombáz minket, azt kell visszaütni karddal. Ekkor kifekszik, és lehet karddal sebezni. Akkor nem sikerült megcsinálni, de a YouTube-os video, és az 576 Konzolos végigjátszás segített, hogy mi a teendő.

Amíg Gyerek Link voltam, addig az első 3 Dungeon csak amolyan bemelegítő volt. Az igazi kaland most kezdődik. Ki kell szabadítani a 6 bölcset, melyek mind egy-egy templomban raboskodnak: Az Erdő, a Tűz, a Víz, a Jég, az Árnyék, és a Lélek Templomában. Ha jól tudom, a Lélek Templomában raboskodik Zelda Hercegnő, és azt 2× kell megcsinálni. Egyszer Gyerekként, másszor Felnőttként. Nagyjából ennyi. Majd még jövök.

Az utóbbi 3 hónap

Most arról írok hogyan jutottam el 2008. január 25-étől máig. Úgy voltam vele, hogy az első post szóljon a régmúltról, ez meg a közelmúltról. Összegzem, hogy mi történt az utóbbi 3 hónapban, mióta aktív Zeldás vagyok. Tehát kezdtem a Link to the Pasttel. Furcsa, de akkor hajnali 4.45 táján, amikor végül elmentettem az LttP-t, és kikapcsoltam az SNES-t, valami akkora lelki töltést kaptam, mint régen, az SNES-es korszakban. Az a helyzet, hogy nagyon kiábrándult voltam. Mert 2005. májusában megvettem a GC-t, és jött rá a (számomra) frusztrálóan nehéz Super Mario Sunshine és a közepes sznvonalú Mario spinoffok (Kart, Partyk), és annyira kiábrándítóak voltak számomra, hogy hosszabb távon felhagytam a konzolozással. Volt, hogy fél évig be se kapcsoltam a GC-t. És még a DS-sel se játszottam olyan sokat, pedig már az is megvolt. Aztán néha elő-elő vettem a GC-t, de soha nem játszottam vele sokat. Csak ekkor, 2008. január végén eszméltem arra rá, hogy vannak még kiaknázatlan csodái a Nintendónak. Úgyhogy nagyon belemerültem a LttP-be. Nem sokkal utána láttam, hogy van a Media Marktban egy GBA-s Link to the Past. Igaz 9990 ft volt a játék, de vehetjük úgy, hogy eladtam a 3000 forintos LttP-t, azzal vezeklek érte, hogy 9990 forintért veszem meg másodjára. 2008. február 14-én gyűjt össze rá a pénz, és megvettem a játékot. Fóliás volt, tehát minden benne volt. Aztán február 22-én sikerült SNES-en legyőzni Ganont. Még most sem hiszem el, hogy sikerült. Az utolsó utáni varázserőket használtam el, amikor belelőttem Ganonba a nyilat, és meghal. Ha akkor meg halt volna meg, nem sikerült volna. Teljesen kifogytam a varázserőkből. Ami ugye elengedhetetlen a lámpa meggyújtásához. Amikor először vittem végig a LttP-t, pontosan 390× haltam meg. 17 szívem volt a végére, 3 üvegem, és hiányzott még egy pár fegyver. De így sikeredett. Aztán másodjára GBA-n vittem végig. Itt már jobban tudtam, hogy mi hol van, és hogy mit kell csinálni, valamivel könnyebb is volt a játék, de még így is 175× haltam meg a végére. Aztán harmadjára is elővettem a játékot, méghozzá Wiin, Virtual Console-on. Itt már tökéletesen tudtam, hogy mi hol merre hány méter, így igyekeztem az összes fegyvert a lehető legkorábban megszerezni, a kardomat minél hamarabb, a maximális 4-es szintre hozni. Így már sokkal könnyebb volt a játék, és a végelszámolásban is csak 30 halál volt írható a számlámra, és a fegyvertáram már teljes volt, és megvolt mind a négy üveg. Viszont továbbra is 17 szívem volt, de igyekeztem minél hamarabb feltölteni magam, pláne a Palace of Darkness és a Skull Woods előtt, mert ezek a legnehezebbek számomra. Egyébként nagy lehetőségek tárultak elém, amikor megvettem a Wiit, mert ott volt Virtual Console-on ugye az első 4 asztali konzolos Zelda. Vettem egy 2000 forintos Wii pont kártyát, és le is töltöttem mind a 4-et. Így vittem végig harmadjára a LttP-t. Valamint így jutottam hozzá az első 2 Zeldához és az Ocarina of Time-hoz. Az OoT-re nagyon kíváncsi voltam, hogy miért tartják a világ legjobb játékának. Egy pillanatra sem vontam kétségbe, de magam akartam látni. És láttam is! Hogy miért annyira jó? Nem is tudom, hogy hol kezdjem. A hatalmas táj, a gyönyörű zene, az összetett Dungeonök, a valós emberi érzelmek, és kapcsolatok. Ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy méltán érdemelje ki a világ legjobb játéka címet. Az OoT-ről most egyenlőre ennyit, majd részletesebben írok róla a közeljövőben, mert most ezzel játszok aktívan. Most, hogy benőtt a fejem lágya, várható volt, hogy nem fogom hülyeségnek tartani az első Zeldát. Tettem is egy kósza próbát vele. NAGYON sokat segít a GameFaqs overworld mapje: http://www.gamefaqs.com/console/nes/file/563433/12694 Ez az összes titkot tartalmazza. Nagyon jó látni, hogy 1986-ban is igyekeztek a lehető legjobbat kihozni a NES-ből. Itt most az 5. Dungeonban tartok, de ez most pihenni fog egy darabig. Egyébként, hogy sok Zeldás a legkevésbé jónak a Zelda II: The Adventure of Linket tartja. Engem már az első pár percben is annyira megfogott, hogy hihetetlen. Valami akkora hangulatot áraszt magából, hogy nem lehet szavakba önteni. Kiemelkedően jó zenéje van a játéknak, és valahogy az egész annyira egyben van, hogy hihetetlen. Csak kegyetlen nehéz! Érdekes, hogy nem annyira nehéz, mint a Super Mario Sunshine, de a Zelda II-ben megvan az a hajtóerő, ami arra sarkall, hogy igen, folytassam! De nagyon nehezen sikerült megcsinálni az 1. Dungeont. Három óra kellett hozzá, mire végleg kinyírom a lovat. Aztán most ott tartok, hogy a 2. Dungeonnak valahol az eleje. De itt már annyira nehéz, hog térképről eljutni oda se könnyű. Aki még nem játszott ezzel a játékkal, annak elmondanám, hogy itt úgy van, hogy a térképen néha megjelennek ilyen mozgó ellenfelek, azok kicsinyített változata. Ha azokkal összetalálkozol, akkor oldalnézetből mutatja felnagyítva azt a helyet, ahol most vagy. És ott vannak ellenfelek, akiket meg lehet ölni. De nem kötelező, mert ki lehet menni a pályáról. De sokszor elengedhetetlen, hogy megtegyük, mert nem engednek tovább. Végül eljutok a 2. Dungeonig, de csak egy életem marad. Itt az életek számlálása sem szokványos. Úgy van, hogy kapsz három életet, és utadra bocsájtanak. Ha elveszted mind a három életedet, akkor nem ám a Dungeon elejéről kezded, hanem ahonnan elindultál 3 élettel. Kezdheted megint! És mire ismét eljutottam a 2. Dungeon színhelyéig megintcsak egy életem marad. Ezért ez a legnehezebb Zelda játék. De a hangulata és a zenéje nagyon ott van! Aztán még február elején vasárnap elmentem V-ADival bagszihoz, hogy kipróbáljam a Wind Wakert és a Twilight Princesst (GC verzió). A Twilight Princessbe annyira nem merültem bele, de a WW-be igen. És, hogy mennyire beleéltem magam a történetbe, az se semmi! Amikor Linkkel megmentettem Tetrát, és jött a sas, hogy elrabolta Link húgát, és ahogy Link utánamegy… Annyira beleéltem magam a történetbe, hogy én is utánanyújtottam a karomat, hogy utánamegyek! Megmentem! Bagsziék meg már összenéztek, hogy ez azért már a másik véglet… Mert az jó, hogy megszerettem a Zelda játékokat, de ennyire? Aztán elkértem a V-ADitól mindkét Zeldát. Ő eredetileg csak a WW-t akarta odaadni nekem, de én annyira könyörögtem neki, hogy adja oda mindkettőt, hogy kishíján letérdeltem elé. Épp MSN-ezett az egyik helybéli barátjával, Zsanival, és nemigen értettek szót egymással. Nem úgy, hogy veszekedtek, hanem a Zsani az csinálta az Orosházi Gyerekkönyvtár honlapját. És azt hiszem, hogy Joomlás volt az oldal, de erre nem mernék megesküdni, és a Zsaninak még nem volt dolga ilyen jellegű honlapkészítéssel, és nagyon sokat bénázott. De nem is ez volt a V-ADinak a problémája, hanem az, hogy szerinte a Zsani nagyon értetlenül fogalmazta meg, hogy mi a baja. És lehetetlenségnek tartotta megfejteni, hogy mit akar. Ezért egy olyan próba elé állított, hogy ha megfejtem, hogy mit akar a Zsani, akkor odaadja mindkét Zeldát. Elolvastam a Zsani mondásait, és elemeztem a V-ADinak. Aztán így segített a Zsaninak, akinek sikerült megoldani a problémáját. A V-ADi kénytelen volt rájönni, hogy sikerült a próbatétel, így odaadta mindkét Zeldát. :-P A Wind Wakert elég sokáig vittem, megvan 2 gyöngy, most mennék a barlangba a harmadikért. De majd később. A TP-ben nem jutottam valami messzire. Odáig, hogy farkasként kijutottam a Hyrule Castle-ből, és megharcoltam azzal az elektromos szörnnyel. De most az van, hogy amikor harmadjára végigvittem a LttP-t, akkor úgy döntöttem hogy mostantól kezdve ráállok az egyik Zeldára, és csak azzal játszok, és azt viszem végig. Mivel 5 Zelda volt félbehagyva, ezért dobókockával dobtam ki, hogy melyik legyen az, amelyiket végigviszem. Meg is volt mindegyiknek a száma: 1. The Legend of Zelda, 2. Zelda II: The Adventure of Link, 3: The Legend of Zelda: Ocarina of Time, 4: The Legend of Zelda: The Wind Waker, 5: The Legend of Zelda: Twilight Princess, 6: Final Fantasy 4 Advance. És a hármast dobtam ki. Úgyhogy Ocarina of Time. Ja, és még nem beszéltem a Phantom Hourglassról. Ugyanis időközben ezt a fantasztikus játékot is megvettem! Nagyon jó, hihetetlen látni, hogy 2007-ben, 21 év után is tudnak újdonságot belevinni egy Zelda játékba. Itt a Molida Islandben járok, de most ez is szünetel egy darabig. Kronológiailag egy kicsit összekutyultam, de remélem, hogy így is követkető volt. ^^' Az elkövetkezndő pár hétben csak és kizárólag Ocarina of Time!

(Importálva a The Legend of Zelda blogból.)

The Legend of Zelda – A múlt

Igazság szerint csak alig pár hónapja vagyok Zelda fan. 2008. január 25-e óta játszok aktívan. Persze a Zeldákat hallomásból már jóval régebb óta ismerem. Évszám szerint 1993 óta. Ugyanis 1993. december 21-én kaptam meg a Super Nintendómat. Talán mondanom sem kell, hogy veszettül örültem neki. Azóta is a Super Mario All Starst tartom a világ legjobb játékkollekciójának. A dobozban volt egy poszter, amin rajta volt a Link to the Past. Ekkor találkoztam így először a játékkal. Emlékszem, hogy a neve alapján tetszett, de hogy mi ez, mit kell benne csinálni, arról 7-8 éves fejjel mit sem tudtam. Aztán elkezdtem rendszeresen venni az 576 KByte-okat, majd amikor bejött a konzol, azt is. És innen értesültem az Ocarina of Time-ról, a Majora’s Maskről, majd később a Wind Wakerről. Az, hogy a OoT 98%-ot kapott, a MM és a WW 10-10 pontot, az már sejtetett bennem valamit, hogy nem akármiről van szó. De odáig, hogy kipróbáljam, soha nem jutottam el. 1996-ig volt volt itt, Békéscsabán 576 KByte üzlet, ahova elég sokat jártam SNES játékokat kölcsönözni. Arra nem emlékszem, hogy volt-e Link to the Past, de nem kölcsönöztem ki. Aztán bezárt az 576 KByte, 1998-ban nyílt Békéscsabán egy egyéni konzolos üzlet, az Aster-X. Itt voltak Nintendo 64 játékok, jártam is játszani, de soha nem volt Zelda. Mondjuk nem is kerestem. Most így nemigen tudom magam beazonosítani az akkori érzéseimmel, de nem is biztos, hogy kipróbáltam volna. Nem tudom miért. Aztán láttam, hogy az 576 Konzol 10 oldalban foglalkozik a Wind Wakerrel, azt mondtam, hogy ez igen! Ebbe nagyon van valami. De csak beleolvastam anno a tesztbe, de nem olvastam végig. Egyrészt, mert sokalltam a 10 oldalt, másrészt, meg Csipi nem fogalmazta meg valami hitelesen, hogy mit adott neki a játék. Azt természetesen nem vitatom, hogy nagyon tetszett neki a játék, hisz akkor nem adott volna rá 10 pontot, de valahogy nem jött át az, hogy neki tetszik a játék, és miért. Először komolyan Zelda játékkal dolgom 2005. január 9-én volt. Ekkor a Tescóban megtaláltam a GBA-s Link to the Past + Four Swordsot 2990 forintért. És mit ad Isten? Volt is nálam annyi pénz. Furcsa, de nagyon örültem a játéknak, és meg is vettem. És játszottam is vele, de csak addig jutottam el, hogy megcsináltam a Hyrule Castle-t, és megmentettem Zelda hercegnőt. Aztán ki tudja miért, többet nem vettem elő a játékot. De ha valami nagyon megmaradt bennem, az a Hyrule Castle zenéje. Az a mai napig ott van a kedvencek között. Igazság szerint nincs igazi magyarázat arra, hogy miért nem vettem elő többet akkor a LttP-t. Hanyatlóban is volt a konzolos korszakom, mivel ekkor nem volt GC-m. És valahogy annyira nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget a játéknak, holott már akkor tudtam, hogy mekkora presztizse van a szériának. De valahogy csak annyit szűrtem le a játékból, hogy egy jó, élvezetes játék, de nem több. És amilyen hülye voltam, túl is adtam rajta. 4000 forintért. Legalább nyertem vele egy ezrest… De ez mai fejjel nem vigasztal. Ma már annyira hülyének tartom magam miatta! Aztán, ahogy 2006. nyarán megszaporodtak a Pesti barátok, így kerültem még egyszer kapcsolatba a Zeldákkal. 2006. augusztus 8-án az egyik barátomnál aludtam, és ő éjszaka Majora’s Maskezett, én meg figyeltem, hogy mit csinál. Szerettem nézni, hogy mit csinál, de hogy én nekifogjak… Nem mertem. Mert láttam, hogy nagyon nehéz, ő is keresgélte a megoldást. Amire emlékszem, hogy nagyon sokat okarínázott, és így jött rá egy-egy megoldásra. De aztán kezembe adta a controllert, hogy próbáljam ki az első Zeldát. Igen, a NES-eset. Ugyanis Collector’s Edition volt nála. Hát Istenem. Sehol egy útmutatás, hogy merre kell menni, de mindenfelé lehet menni, az ellenfelek azonnal kinyírtak… Na mondom magamban, ebből a hülyeségből én nem kérek. 5 perc után abba is hagytam. Az idők során aztán rájöttem, hogy mégsem. Egyszerűen szégyelltem magam, hogy Nintendós vagyok, és nem játszok egy olyan játékszériával, amit az összes Nintendós imád. A másik nagy lehetőségem Zeldázni 2006. decemberében adódott, amikor Krisi megszereztem angolul a Link to the Pastet, és neki megvolt németül is. Soha nem titkolta, hogy fáj a foga az én N64-es Yoshi’s Storymra. És felajánlott egy cserét, hogy én odaadom a Yoshi’s Storyt, ő meg a német LttP-jét. Bele is mentem, mert tényleg komolyan rá akartam állni a Zeldákra. Ki is próbáltam, és itt is megcsináltam a Hyrule Castle végéig. Örült is a fejem, amikor meghallottam a Hyrule Castle zenéjét. ^^' Aztán eljutottam addig, hogy a Kakariko Village-ben beszélni kellett a hölggyel. De a térképen láttam, hogy nem ment el onnan az ×. Visszamentem, többször is beszéltem vele, de akkor is ott volt az ×. Kérdeztem magamtól, hogy mi az Úristen van itt, hogy nem akar elmenni onnan. Nem akartam tovább fejtegetni, ezért abba is hagytam a játékot. Az volt a baj, hogy egy olyan tévhitem volt a Zeldákról, hogy tele van olyan titkokkal, melyeket csak az igazán nagyok tudnak felfedezni. Erre meg nem éreztem magam képesnek. Aztán 2007. júniusában foglalkoztatott megint komolyabban a LttP, amikor az egyik nap itt volt bagszi, és LttP-zett. Nagyon szerettem nézni, ahogy játszik. Aztán 2007. június 18-án amikor ott aldutam bagszinál, ott volt nála a V-ADi GC-je, és Twilight Princessezett. És akkor próbáltam ki egy olyan 13 percre (13 percnél tartott a mentésem), és nagyon megfogott. Azt hiszem, hogy addig jutottam el, hogy betereltem a szarvasmarhákat az istállójukba, meg a faluban szétnéztem. De aztán ismét hosszabb szünet. De 2008. január 25!!! Ezen a pénteki délelőttön bent voltam az iskolában, és untam a Marketing órát, és állandóan a LttP-n járt az eszem. Akkor mondtam azt magamban, hogy ha törik, ha szakad, én ájövök arra a titokra, és bebizonyítom ország-világnak, hogy igenis méltó vagyok arra, hogy Zeldázzak! Szerencse, hogy ez a rövid péntekem (amikor csak 4 órám van), ezért 11.15-kor szabadultam az iskolából. Amint hazaértem, összeraktam a SNES-emet, bele a LttP kazit, és addig fel nem állok, amíg nem jövök rá a titokra! Hála Istennek, megvolt a mentésem! Igazság szerint semmi mást nem csináltam, csak járkáltam a Kakariko Village-ben, benéztem az összes házba, beszélgettem mindenkivel (már aki nem félt tőlem -_-) és egy idő után, amikor ránéztem a térképre, akkor láttam, hogy végre máshol van az ×. Örült is a fejem, hogy milyen zseni vagyok, hogy rájöttem a titokra. Úgyhogy rákaptam a játékra. Aztán január 26-án éjjel olyan fél 1 fele ismét bekapcsoltam a játékot. Olyan jól elvoltam. Azt észlelem magamon, hogy iszom a játék minden egyes percét, és nem érdekel a külvilág. Majd miután feleszméltem, ránézek az órára: 4:41. Nem semmi… Legalább kész az East Palace. ^^' Így kezdőzött. Azóta rabja vagyok, és rájöttem, hogy a Zelda játékszéria életem egyik legjobb dolga!

(Ez volt az első poszt a The Legend of Zelda blogomban.)

Ocarina of Time – A fagyasztó jövő

Nagyon örülök, hogy végre felnőtt lehetek, de egy kicsit megrázott lelkileg, amit a játékban láttam. 7 év rengeteg idő, azt gondoltam. Már akkor megijedtem, amikor megláttam Linket felnőttkorában. Már annyira hozzászoktam a 12 éves kori énjéhez. 😅 Tudtam, hogy fel fog nőni, meg hasonlók, és fel is készítettem magam, de úgy tűnik, hogy nem eléggé. Annyira megijedtem, amikor megláttam, hogy majdnem elordítottam magam. Csak azt tartott vissza, hogy épp hajnali 4 óra volt. Meg amit kint láttam… Azt gondoltam, hogy lesz változás, mert azért 7 év mégiscsak nagy idő, de én arra számítottam, hogy ellenségek fognak megjelenni, mint a Hyrule Fieldben éjszakánként a csontvázak, de teljesen más lett minden. Gyerekkoromban a piacon jókedvű emberek hada, és sok üzlet. Most meg… Minden romban, és jókedvű emberek helyett zombik vannak. Kedves… Aztán a Lon Lon Rauch. a, gondoltam meglátogatom a bolondos tyúktulajdonost, ehelyett egy elmebeteg ember vár, akinek fizetni kell, hogy lóra pattanjak. Kokiri Forest: Emberek sehol, tele van húsevő virágokkal és köpködő nemtudommicsdákkal a terep. Kakariko Village: Itt van a legkevesebb változás. Ide költözött az összes piaci árus. Még a táncoló párt is megtaláltam valahol hátul. Temető: A sírásó eltemetve, de azért kihív egy versenyre. Egy halottal versenyezni, nagyon megható. 😅 Goron City: Üres hely, csak egy guruló Goronnal találkozni, akit az apja az én tiszteletemre az én nevemet adta neki. Zora’s Domain: A csodálatos folyó befagyasztva, a király valami szilárd burokba került. Ez nagyon durva. És ezt kell nekem helyrehozni...

Napsütés kontra szél

Érdekes dolgok történnek, valahogy nem tudok eligazodni még saját magamon sem. Én már kígyót-békát ordítottam a Super Mario Sunshine-ra, nem tetszik a zene, frusztráló egy-két küldetés, meg hasonlók. Ellenben a Zelda Wind Waker más. Itt is találkozok itt-ott számomra nehéz küldetésekkel, de valamiért nemhogy nem leszek ideges, hanem csak még jobban lázba hoz, hogy csak azért is megcsinálom. Ezt valamiért nem kapom meg a Sunshine-ban. Nem tudom, mert a zenére és a nehézsége nem lehet fogni. Most így, ahogy gondolkodom, a karakterekben (is) lehet a titok nyitja, ahogy a játékban megjelennek. Mario a Sunshine-ban… hogy is fogalmazzak? Annyira szerencsétlen. Nincs olyan hősi megnyilvánulása. A játékban ahogy mozog, ahogy megnyilvánul, amilyen arcot vág, amikor megsebződik. Annyira nincs olyan… “hősies” kisugárzása. Ellenben a Super Mario 64-ben volt valami normális megnyilvánulása. Éreztem, hogy alkalmas arra, hogy megmentse Hercegnőt, de a Sunshine-ban nem.

És akkor mi van Linkkel? Hisz ő egy a Wind Wakerben egy 12 éves gyerek. Ő teljesen más. A játékban is azt a hangulatot adja, hogy ő egy kiválasztott, és ő ezzel tisztában van, és megmutatja, hogy méltó is rá. És igen! Méltó rá! Mesteri módon tud bánni a karddal, és engedi, hogy megtanuljunk bánni vele. Ezért írtam azt, hogy nagyon sokat számít a karakter, akit irányítunk. Link, ezalatt a bő 2 hónap alatt, amióta aktívan Zeldázok, elérte nálam azt, mint játékkaraktert jobban szeretem, mint Mariót.

Megszakítjuk adásunkat

Majd később megírom meg a 9. helyezettet, de most álljunk meg egy pár percre. Tegnap letöltöttem Virtual Console-ról az Ocarina of Time-ot. Igen, igen, azt a Zelda játékot, melyet a világ legjobbjának kiáltanak ki. Sokat gondolkodtam azon, hogy miért érdemelte ki eme nemes címet? Mivel szolgált rá? Valamivel biztos, mert nem hiszem, hogy a játéktesztelők azért adtak erre a játékra 98%-os átlagot, mert baromira unatkoztak. Szóval bíztam a játékban. És amikor letöltöttem az OST-t, akkor már sejtettem, hogy valami óriási dolog ez a játék. És eljött a tegnapi nap. Igazság szerint már a történet elmesélésekor éreztem, hogy imádni fogom ezt a játékot. Olyan gyönyörűen jeleníti meg a dolgokat? Kit érdekel, hogy 10 éves már a játék, hogy már filmszerű grafikájú játékok vannak? Az egész grafika sz*rt sem ér, ha nincsenek szépen megjelenítve a dolgok. És igazság szerint az OST sem ér igazán sokat maga a játék nélkül. Mert a zene önmagában is csodálatos, de igazából a játékban érvényesül. Az a helyzet, hogy ahogy így visszagondolok a N64 játékokra általánosságban, sehol nem találtam még ilyen gyönyörűen megjelenített karakterekkel. A mozgásuk annyira részletes, kifinomult, hogy sok mai játék is elbújhat mellette. És hát a táj, annak kidolgozottsága, hatalmassága. Ilyen hatalmas és részletes tájat legközelebb csak a TP-ben lehet látni. És még mi teszi olyan csodálatossá a játékot? A könnyű kezelhetőség! Nagyon könnyű irányítani, Link azt csinálja, amit én “mondok” neki. Ez így viccesen hat, de a TP-ben bosszankodtam néhányszor, amikor Link ott totojázik a létra előtt; “másszál már fel!” mondom neki már-már méregközeli állapotban. De itt nincs ilyen. A másik meg a karakterek érzelmei. Komolyan, ha nem látom, nem hiszem el, hogy a Linken, Sarián, és a többi karaktereken érzelmeket látok. Nem hiszem el, hogy ilyet meg lehetett csinálni Nintendo 64-en! meg ez az egész egyben! Nagyon nem is találok már szavakat! De talán okosabb is nem találni, mert ennek a játéknak a nagyszerűségére nincs szó! Csak buta, valódi érzelmeket korántsem tükröző jó szavakat lehet mondani, de azon azért elgondolkodtam, hogy azok, akik készítették a játékok, vajon tudják-e magukról, hogy már-már próféták? Erre nem lehet csak úgy 10 pontot adni, nem lehet 100%-ra minősíteni, ezt át kell élni!