Rászántam magam, hogy megnézzem a GARO animesorozatot. Három szériából áll, most tartok a másodiknál, mely a Guren no Tsuki-nál. Ahhoz képest, hogy mennyire félelmetesnek gondoltam, egyáltalán nem az, sőt! Nagyon is jó, mert nagyon jó szimbólumok vannak az emberiség viselkedéséről. Részletesen még nem tudok írni az animéről, mert eléggé összetett, és ha jó elemzést akarok írni róla, ahhoz nagyon össze kell szedni a gondolataimat. De annyit el tudok mondani, hogy a Guren no Tsuki jobban tetszik, mint a Honoo no Kokuin. Élettel telibb, jobb a történetvezetése, több a humor, több emberrel találkozunk, ismerkedünk meg. A csapat is jobban tetszik, nem utolsósorban a történet is. Ehhez képest rettenetesen meglepett, hogy a Guren no Tsuki-t rettenetesen leértékelték. Ez annak a példája, hogy nem feltétlen érdemes csak a másik véleményére adni, mert a személyes értékrendem szerint láthatom másképp az adott művet. Ez van a Guren no Tsuki-nál is. Vannak akik 1 pontot adtak rá, nekem nagyon bejön. Legtöbbeknek a történet nem tetszett.
Különösen az első ending. Sasaki Sayaka már énekelte a Honoo no Kokuin első endingjét. A CHIASTOLITE sokkal vadabb, erősebb, az ének is nagyon gyors, a Guren no Tsuki első endingje viszont bár dinamikus, de lassabb, és sokkal több érzelem van benne. De milyen érzelmek! Tomboló, szenvedélyes, olyanok, amiket éreztem már belül, nagyon jó volt érezni, ezért nagyon megszerettem ezt a dalt. Kamon a címe, és az lepett meg, hogy a zenét Okui Masami írta. Megint bebizonyította, hogy tud zenét írni.
Na, ez volt az a dal, amelyik épp hogy letaszította a dobogóról a 4. helyezett Negai-t. Ugyanis nemrég ismertem meg, alig 2 hónapja, de azonnal tudtam, hogy erre a dalra a "különleges" jelző sem eléggé kifejező. Konkrétan meditálni is lehetne rá, mert annyira nyugodt, kellemes hangulata van, hogy konkrétan el lehet merülni a legbelsőbb énünkben a hallgatása közben. Erre a dalra is rá lehet mondani, hogy egy kaland vagy egy életszakasz (hogy jobban reflektáljak a valóságra) végén lehet énekelni, aminek vidám vége lett. A refrén is rendkívül nyugodt, de van egy hosszabb szakasz, a közepe után, amikor gyorsra vált a dal. Dinamikussá válik. Ez első hallásra nem tűnik odaillőnek, de igazából zseniális rész. Mert ezáltal megtörik az a túlzott "idealista" kép, amit a lassú rész közvetít. Mintha a lassú rész azt sugallná, hogy azzal egy adott életszakasz vidám véget ér, azzal elértük a csúcsot, ahonnan nincs tovább. Ellenben a gyors rész mintha figyelmeztetne arra, hogy újabb harcok várnak ránk, nagyon nincs vége a megmérettetéseknek, szükség lesz arra az erőre, ami által eljutottunk ide. Ez nagyon kevés dalban, zenei műben hallható, emiatt is zseniális mű.
Hát akkor osztogassuk az érméket, osztogassuk. Most már tényleg csak a legeslegjobbak jönnek. Azok, amik különlegessé teszik a JAM Project repertoárt, amik nélkül sokkal szegényebb lenne. Bronzérmes a Brother in Faith, melynek mondanivalójáról szintén árulkodik a címe. Lassú, halk, érzelmekkel teli. A dal pedig bátran kijelenthető, hogy nem is inkább a testvérek közötti kapcsolatról szól, sokkal inkább azon közeli barátokról, akik már-már testvérekként szeretik egymást, és az egymásba vetett hitükről szól. Sokak számára hiteltelennek tűnik a dal, mert ilyen úgyis csak a rajzfilmekben, filmekben van. Az ember annál sokkal önzőbb, hogy hosszú ideig kitartson a másik mellett. Pedig lehetséges, ha levonjuk az elromlott kapcsolatokból a tanulságot, és abból építkezve új esélyt adva, velünk is megtörténhet az, amiről a dal szól. De mivel a dal búcsúzásról is szól (Thank you and goodbye!) így aki szabadjára engedi az érzelmeit, az meg is sirathatja az elveszett kapcsolatait. Gyönyörű dal, érzelmileg a végsőkig hiteles. Érdekesség, hogy a GONG kislemez az együttes legsikeresebb kislemeze. Pont az, amelynek borítóját bakival adták ki.
A mai napon kicsit megújítottam a blogot. Már jó ideje érlelődött bennem a gondolat, hogy lehetne Super Smash Bros. Ultimate stílusú a blog, vagyis a háttér. Csak nem tudtam, hogy csináljam, mivel nem rendelkezek nagy képszerkesztői képességgel. Olyat tudnék csinálni, hogy mivel elérhető minden egyes karakter artworkje, ezért egy egyszínű háttér mögé beteszem, hasonlóképpen, ahogy a Nintendo konzolok voltak előzőleg. Annyira nem lett volna élethű, de megtaláltam ezt a háttérképet, és úgy láttam, hogy ez tökéletes lesz. A bannerben sincs semmi extra, valahogy "díszesebb" betűttel odaírtam a blog nevét, teljesen átlátszó háttérrel.
Az elrendezésen végre sikerült úgy módosítani, ahogy régen elgondoltam. Egyik barátom, Waka eljött hozzám, ő segített megcsinálni a blogot. Kiderült, hogy lehet két oldalon a hasáb, ami azért jó, mert már olyan sok címkéje van a blognak (lesz még tisztogatva), hogy ha minden egy oldalon lenne, akkor az már végképp nem látszana. Nem is látszott, csak ha nagyon legörgetjük. Így átkerülhetett bal oldalra. Illetve amit még fontosnak tartottam, hogy széles legyen (inkább rugalmas szélességű) a olvasható felület. Ezt is lehet állítani a CSS-ben százalékosan. Mivel egyre szélesebb képernyők, kijelzők vannak, ezért egyre több a kihasználatlan felület. Ezzel akartam valamit kezdeni, és ahogy ma kiderült, lehet is. Mondjuk vicces volt, hogy Waka mennyit állított a százalékos értéken, meg mennyit nézett utána, hogy mit kell beírni. Pontos értéket megadni, sorrenden változtatni. Én meg végig figyeltem, hogy csinálja, hiszen erre a tudásanyagra bármikor szükség lehet. Meg motivált is voltam, hogy ezeket megtanuljam. De egyedül, segítség nem is tudtam volna most megcsinálni, mert nincs ehhez tudásanyagom. Ő meg célirányosan tudta, hogy mit kell keresni, közvetlen az adott kód használatára keresett rá, nem arra, hogy mondjuk "automatikus szélesség állítása CSS-ben", ezért találta meg könnyen a választ a kérdésre. Én biztos úgy kezdtem volna el a keresést, ahogy idéztem, és nem vagyok biztos abban, hogy sikerrel jártam volna. De most sikerült, és elégedett is vagyok a kinézetével. És hatalmas köszönet Wakának.
Persze megkérdeztem másokat is, hogy tetszik, leginkább ez az átlátszó fehér háttér, ami nem tetszik, mert nehezen látható át a szöveg. Na pont ez volt az, hogy most vagy csinálok egyedi hátteret melynek szélére teszem az artworköket, és akkor a szöveg részén "tiszta" marad a háttér, vagy marad így. Mondjuk, ahogy én látom, szerintem nem zavaró a szöveg alatt a kép. De ha úgy látom, akkor állítok majd az átlátszóságon. Ezt még ellestem.
Most már nagyon közel járunk a dobogóhoz, és bizony, ha kicsivel korábban hozom létre ezt a listát, akkor rajta is lett volna, ki fog derülni miért. De az biztos, hogy helye van a legjobbak között, az egyik legszebb JAM Project ballada. A ritmikája eléggé gyors, ami tomboló érzelmekre utal, az ének is ezt erősíti, a versében alapvetően nyugodt, de a refrénre nagyon kitör. Soha nem felejtem el, mekkora hatással volt rám ez a dal, amikor megjelent. Amikor nem hallgattam, akkor is mindig a fejemben járt a dal. Egyébként is akkor ért a dal, amikor érzelmileg nagyon aktuális volt. Ennek köszönhetően még akkor is hallgattam, amikor épp nem, mert a fejemben szinte mindig ez a dal szólt. Csodálatos érzelmeket énekelnek ki. Olyat, amit bárki megérzett, aki komolyan kötődött valakihez érzelmileg, és félt attól, hogy elveszíti őt. Ez a dal lényegében erről szól.
Amíg a JAM Project diszkográfiában ott van a JAM-ISM album, addig lesz egy etalon, mely nemcsak azt mutatja, hogy milyen az ideális JAM Project album, hanem hogy mi az, amitől kiemelkedő egy zenei anyag. A harmadik BEST COLLECTION albumot tartom a legjobbnak, a miértre pedig az utolsó dal az egyik legjobb válasz. Ahogy írtam, az utolsó dalok is a barátságról, az összetartozás fontosságáról szólnak, ám ezekben sokkal inkább az érzelem dominál, minthogy az erő. Erre a legjobb példa ez a dal, ami a zárótételek közül magasan a legjobbra sikeredett. Van itt minden, ami pozitív érzés: Barátság, szeretet, béke, jókedv, vidámság. Mindezt JAM Project módra. Ez a dal egy ünnep: A barátság, szeretet megünneplése. Az is alkalmas egy anime, élőszereplős sorozat utolsó részének endingjének, mely happy enddel végződött, mert ez a dal is olyan, mely lezár egy szakaszt, ennek sikeres végét ünnepli meg. És méltóképpen ünnepeljük meg ezzel a dallal, ugyanis nagyon kevesen képesek ennyire csodálatosan és hitelesen énekelni a szeretetről, a barátságról és a békéről.
Tegnap sikerült megcsinálni azt, hogy legalább 30 órát játszottam a legtöbbet játszott 10 játékkal. Úgy döntöttem, hogy ennek alkalmából közzé tenném ezt a 10-es listát a legtöbbet játszott játékaimról.
Mario Kart 7 - 72:02
StreetPass Mii Plaza - 51:12
Nintendogs + Cats - 41:13
Mario Kart: Super Circuit - 36:06
Nintendo 3DS Sound - 34:43
Super Mario 3D Land - 31:09
Super Smash Bros. for Nintendo 3DS - 30:34
Pokémon Blue Version - 30:25
Pokémon Red Version - 30:18
F-Zero: Maximum Velocity - 30:13
Megnéztem, a Pokémon Red Version az, amit végigjátszottam, a Blue-ban még az elit négyes és a rivális legyőzése hiányzik. Nem maradok magamnak adós vele.
Evezzünk ismét keményebb vizekre. Az egyik leghangulatosabb JAM Project rock dal következik. Ez is olyan dal, amit azért szeretek, mert nagyon jó időszakomban ért, tehát a személyes élmények is emelik nálam a dal értékét. Nem utolsósorban remekül megírt dal, ami jelen esetben azért nagy szó, mert nemhogy kemény rock dal, hanem nagyon gyors is. Az ilyeneket pedig azzal szokták elrontani, hogy csak az erődemonstráció emelkedik ki, hogy mi vagyunk a tökös férfiak, a legyőzhetetlenek. Ellenben ez a dal nemcsak hogy erőt demonstrál (mert azt is), hanem hihetetlenül dallamosra sikeredett. Olyan dallamvilága van, ami megmarad a fejben, így énekelhető is... már akinek van hozzá hangterjedelme. Merthogy a JAM Project itt sem rest megmutatni, hogy több oktávnyi hangterjedelmük van. Nagyon nehéz dal, énekes legyen a talpán, aki ezt hibátlanul el tudja énekelni. De a hangulat az, amivel mindent visz, ami miatt annyira imádom ezt a dalt. Nem kérdés, hogy helye van a legjobbak között.
A 226. részig bírtam a Bleachet. Untam már korábban is, de mindig bíztam, hogy ha lemegy az aktuális értelmetlen harc (mert tényleg az), akkor utána jobbra fordul a történet. De ez nem történt meg. És mivel azt láttam, hogy az újabb és újabb harcoknak csak az erőfitogtatás a lényege, semmi értelem és tartalom nincs mögötte, ezért dobtam a sorozatot.
Helyette egy olyan animét kezdtem el nézni, amire igazából rá se néznék, ha nem lennék Nintendós. Ez pedig a Hoshi no Kirby. Nehéz is lesz elfogulatlanul írni az animéről, mert Kirby elképesztően aranyos karakter, és a játékai is szerethetőek. Könnyűek, mégis hihetetlenül játszatja magát.
Az első Kirby játék még 1992-ben jelent meg Game Boy-ra. Az első néhány játék elsősorban Japánban volt népszerű. És a szigetországban a mai napig imádják Kirbyt. Ami nem is csoda, hiszen minden egyes dologért rajonganak, ami aranyos. A játékoknak mindig is volt világszerte egy relatíve szűk rajongótábora (Mario- és Zelda játékokhoz képest mindenképp szűknek mondható) elsősorban a Super Smash Bros. széria hatására lett széles körben ismert és kedvelt Kirby.
Annak ellenére, hogy Japánban már a kezdetektől népszerű karakter volt Kirby, az anime csak 2001-re készült el. Aki ismeri a Nintendo jogi dolgokhoz való viszonyát, az nem lepődik meg ezen, nagyon nem is térnék ki rá. A lényeg annyi, hogy a Nintendo nagyon védi a franchise-ait. Tisztában vannak azzal, hogy azok nagyon népszerűek, sok esetben eszméletlen mennyiségű jogdíjakat kérnek el azért, hogy egy-egy karakterük valahol megjelenhessen, ezért is van az, hogy a Pokémont leszámítva nagyon nincs olyan Nintendo sorozat, amiből érdemleges anime készült volna. Mert van például a Super Marióból is, de azok csak rövid special-ok, aminek ráadásul komoly mondanivalója sincs, a rajzolás is rettenetesen csúnya. De a Pokémon mellett a Kirby az a Nintendo sorozat, amiről ki lehet jelenteni, hogy érdemleges sorozat készült. 100 rész lett végül az anime, és eszméletlen szépre sikeredett. A szépségnek fő oka az, hogy az anime készítésében jelentős szerepet játszott a HAL Laboratory fő munkatársa Sakurai Masahiro, aki kitalálta Kirby-t.
Annak ellenére, hogy a Hoshi no Kirby elsősorban gyerekeknek készült sorozat, mégis ki lehet jelenteni, hogy a játéksorozat rajongói számára is ajánlható az anime, kortól függetlenül. Aki szabadjára tudja engedni a gyermeki énjét, az egy nagyon aranyos, szerethető animét fog nézni. Kirby ugyanis egy végtelenül szerethető karakter. Talán egy kicsit esetlennek, vagy inkább gondtalannak tűnik, de ennek is van oka. Kirby ugyanis egy csillagharcos lesz, méghozzá a legerősebb, aki Nightmare-től fogja megmenteni az univerzumot. Kiderül, hogy ő az, akiről próféciák beszélnek, csak akad egy kis probléma. Valahogy a csillag alakú űrhajóba kerül, ami lerobban, így Kirby kényszerleszállást hajt végre, a Pupu Village-be ér földet. Kiderül róla, hogy neki még a szülőföldjén lenne a helye, ugyanis emberi években nézve 1-2 éves szintjén van. 200 évvel korábban lépett színre. Persze az ellenérdekeltek (mint például King Dedede) tudomást szereznek Kirby létezéséről, és hogy ki is ő valójában, el is akarják tenni láb alól. No de legkevésbé sem horror-thrillert vagy krimit képzeljünk el, mégiscsak gyerekeknek készült műről van szó. Sőt, ez az anime gyenge pontja. Nem akarták, hogy kemény legyen, ezért olyan idióta, debil harcokat találtak ki, mintha csak a Pokémont nézném, ahogy a Rakéta csapat szerencsétlenkedik Ash-ékkel. King Dedede a Kirby játék főellensége, a játékban ugyan okoz némi nehézséget a legyőzése, de hogy az animében nem az esze miatt szeretjük, az is tény. A nagydarab kövér pingvin számomra soha nem volt szerethető karakter. Sok esetben inkább azt éreztem, hogy csak útban van, mert a tette mögött semmi elképzelés, koncepció nincs. Ő van kapcsolatban a Holy Nightmare Inc. céggel, mely gyártja az ellenségeket, melyekkel fel kell venni a harcot Kirbynek. De hősünk hiába kisgyerek még, azért akad segítsége, amiknek köszönhetően sikerrel megvívja a harcot a gonosz ellen. Itt van például a játékokból ismert képességek átvétele. Érdekesség, hogy itt nem az adott karaktert vagy ellenséget szippantja be Kirby, azt talán túlzottan morbidnak gondolták az animekészítők. A hozzá kapcsolódó tárgyat szippantja be, és annak köszönhetően lesznek Kirbynek különleges képességei. A másik segítség a Warp Star, amely Kirby közlekedési eszköze lesz földi élete során. Ez a csillag nem közvetlen segíti hősünket, segítségével gyorsan tud repülni a levegőben, összezavarva az ellenséget. De tényleg nem a harcok a sorozat erőssége, mindenesetre jó néhány ellenség ismerős lesz majd a játékokból. Inkább a maga gyerekes (jó értelemben) bájával hódítja meg a szíveket.
De akár a zenéjével is, ugyanis az opening nekem nagyon tetszik. Első hallásra átlagos gyerekdalnak tűnik, de fülhallgató mellett hallgatva nagyon érvényesül az erős, ritmikus ütőhangszeres hangzás ("Kirby March" az opening címe), és hihetetlenül hangulatossá teszi a dalt. Az énekhang is kellemes, bár az előadó neve annyira nem ismert: Shanchii (katakanával). Régóta ismerem a dalt, de máshol nem hallottam a nevét. De nagyon kellemes, kedves hangja van, mintha játszani hívná nemcsak a gyerekeket, de a gyereklelkű felnőtteket is.
Az ending is ötletes, igazából egy instrukció, hogy rajzoljunk Kirby-t és King Dededét.
Lehet próbálkozni. Amúgy ez is nagyon aranyos, a rajzóra végén az "Ohayou! Kirby harapeko da" és a "Kanarazu! Dedede wa yatte kuru" szövegek pedig emlékezetessé teszik a dalt. Szoktam énekelni magamban, amikor spontán eszembe jut, és egyedül vagyok. Jó a dallamvezetése.
Különben ez az anime a gyerekek szintjén, de megmutatja nekik a való életet, méghozzá annak az árnyoldalát is. Például a 6. részben, amikor King Dedede elindítja TV csatornáját (Channel DDD), és az egész Pupupuland egy emberként, birkaként nézi, amikor King Dedede valóságként tár eléjük, azért elgondolkodtatott, hogy hát igen... Mifelénk is van ilyen. Aztán egy másik részben amikor King Dedede saját kénye-kedvére kivágja az erdő fáit, hogy golfpályát építsen, azért érzékelhető volt a vezetői gőg. Csak hát attól gyerekeknek szóló anime, hogy egyrészt a valósághoz képest "finomítva" mutatja be, másrészt meg mindig legyőzik King Dededét. Az mondjuk nem tiszta számomra, hogy kerül King Dedede a palotába, de ott egy család lakik, akinek két gyereke van. Egy fiú, Bun, és egy lány, Fumu. A lány az okos kettejük közül. Ő az, aki mindig gyanakodva szemléli az eseményeket. Ő az, aki érdeklődő, nem éri be a sablonos válaszokkal. Csak ezáltal némileg elveszti a hitelességét a személyiségét, mert olyan, mintha külsősként bevonták volna a történetbe. Ő az, aki ismeri a forgatókönyvet, tudja, hogy ki a jó, ki a rossz. Nem tűnik okoskodónak, tehát nem mondanám idegesítőnek, csak lelövi a nézőnek a poént, amit mondjuk felnőtt szemmel egyébként sem nehéz kitalálni. Inkább gyerekeknek rossz, akik gondolkodnának a látottakon, annak Fumu lelövi a poént.
Ettől függetlenül ajánlom az animét mindenkinek, aki szívesen lazítana egy könnyed, gyerekeknek való történettel. De ezt leginkább a Nintendo játékosok és Kirby rajongók fogják értékelni.
Mondanivalójában a tegnapihoz hasonló dal következik, de most nem Okui Masami stílusában. Ez egy sokkal fajsúlyosabb, erősebb dal az elválásról a búcsúzásról és az örök utazásról. Pont azért ez is olyan dal, amit akármennyire is szeretek, nem szeretem hallgatni, mert annyira erős érzelmileg, hogy valósággal depressziósnak érzem magam a dal hallatán. De azért, mert ilyen hatást vált ki, azért van helye a listán, ennyire előkelő helyen. A szöveg is a szomorú elválásról szól, és konkrétan ez az a dal, ahol Endoh Masaaki olyan magas hangokat énekel ki, amit sehol máshol nem, még a szólókarrierjében sem. És pont ott, ahol a szöveg is a legerősebb. A zene is nagyon jól meg van írva, az érzelmek hitelességét pedig mutatja, hogy nem kell feltétlen érteni a szöveget, ahogy éneklik, abból minden kiderül. A GARO dalok legjobbika.