A változás oka

Ma megbeszéltem az egyik japán zenében is jártam barátommal, mutattam neki az új Suara dalt és neki is feltűnt, hogy ezzel a dallal valami nagyon nincs rendben. Ő el is kezdett kutatni és azt találta, hogy az AQUAPLUS egyik hangszerelője, aki sok Suara dalon dolgozott, nevezetesen Kinugasa Michio 2020. július 11-én meghalt. Nem tudni a halál okát, sőt kilétét annyira titokban tartották, hogy konkrétan a születési idejét sem lehet ismerni. Semmilyen információ nem olvasható róla azontúl, hogy az AQUAPLUS-nál dolgozott. Az, hogy a japánok tiszteletben tartják még az ismert emberek magánéletét is, az tudható, de hogy valakiről ennyire ne lehessen tudni semmit, az felettébb meglepő.

Ezzel viszont biztosra tudható, hogy az Utawarerumono dalok, de talán az egész AQUAPLUS zenei "miliő" teljesen más irányt fog venni. Mert Kinugasa Michio hangszerelése annyira jellegzetes, egyedi, hogy szinte védjegyévé vált a cégnek. Hogy merre fog elmenni Suara stílusa, nem tudom, de az biztos, hogy a Senjin Genmu rossz előjel. Én ilyenkor két esetet tartok elképzelhetőnek. Vagy megőrzik az eredeti stílust, ami nem biztos, hogy jó ötlet, hiszen nem biztos, hogy az, aki ezután fog dolgozni a Suara (és az Utawrerumono) dalokon, jól vissza tudná adni az eredeti miliőt, ezért lehet, hogy az lenne inkább az üdvözítő, ha valami olyan újdonsággal jönnének elő zenei téren, ami megőrzi a franchise eredeti hangulatát. Az még jót is tenne, mert akármennyire is voltak jók az eddigi Utawarerumono dalok, az újdonság mindenképp jól fog jönni, hogy érdekes maradjon a sorozat. Bízzunk abban, hogy a Senjin Genmu csak egy útkeresés volt.

Higgyünk-e a holnapban?

Suara ebben erősít meg a legújabb dalában, ami július 21-én jelent meg kislemezen Senjin Genmu címen. Mindig örvendetes számomra egy új Suara dal vagy kislemez, mert kifejezetten mély érzelmű énekesnő és tudok is azonosulni azzal, ahogy kiénekli az érzéseit, emellett kifejezetten kellemes hangja van. Így kíváncsi voltam az új Utawarerumono dalra.

Sajnos az új dallal sikerült bebizonyítani, hogy Suara nem képes minden minden stílusban énekelni. A zene egyáltalán nem illik bele Suara repertoárjába, az Utawarerumono franchise-ba meg még annyira sem. Így sajnos a Senjin Genmu jelen állás szerint simán feliratkozik az énekesnő eddigi legrosszabb dalai közé. Szerencsére eléggé kicsi a társaság, de egyszerűen annyira elüt a többi Utawarerumono daltól, hogy nem is indulhat velük egy ligába. És érzékelhetően Suara is sem tud mit kezdeni ezzel a stílussal, úgyhogy ez a dal egy tévedés. Alapvetően szeretem az elektronikus zenét, de ezen a dalon érzékelhetően nem dolgoztak sokat. Lehet ilyet írni egy vocaloid előadónak, meg megvannak az erre szakosodott énekesek, akiknek ez áll jól, de Suara sajnos nem tartozik közéjük.

Valószínűleg arról van szó, hogy nem akartak ugyanarra a sablonra írni még egy Utawarerumono dalt, ezért valami mást akartak elővenni. Ez a "más" alapvetően üdvözítő, mert kitalálhatnak valami egészen jó dolgot is, de hogy sehogy ne legyen illeszthető az eddigi repertoárba, az erősen problémás. Készült videoklip is a dalból.

Ebből is nekem az jött le, hogy Suara sehogy nem tud azonosulnak a dallal. A mozdulatokon látszik, hogy megtanítottak valami egyszerű koreográfiát az énekesnőnek, de pont abban látszik, hogy mennyire nem áll jól neki a dal. Suara egyébként sem nevezhető táncversenyre, de ezzel nincs semmi baj. A baj azzal van, ha ezt erőltetik. Az a fontos, hogy nagyon szépen énekel és jól állnak neki a mély érzelmek. Ilyen jellegű dalokra nagy táncosok szoktak komolyabb koreográfiát eltáncolni. Ehhez képest Suara mozdulataiban semmi koncepció nincs. Nem akartak semmi komolyat "ráerőltetni", mert érzékelték, hogy a végeredmény csak még rosszabb lesz. Ahogy visszagondolok Suara 2005 óta tartó énekesnői karrierjére, nem tudok olyan dalt visszaidézni, ami ennyire elütött volna a stílusától és ami ennyire rosszul álljon neki. Arra voltak kísérletek, hogy valami újat próbáljanak ki, ezek rend szerint jól is sültek el, mert nem ütött el annyira a tőle megszokott daloktól, de ekkora hibát még nem vétettek. Ez az első olyan dal, ami még csak nem is áll jól az énekesnőnek.

Őszintén remélem, hogy ez csak egyszeri tévedés volt. Egyébként a kislemez másik két dala, az "Adeaizuki" és a "Koto no ha" már közelebb van Suara egyéniségéhez, de a címadó dalért nagy kár. Mondjuk volt egy ilyen furcsa kilengés még 2018-ban, a Kotowari, ami szintén ilyen nagyot akart szólni, de aztán csak az "aki sokat markol, keveset fog" elmélete valósult meg. Remélem, legközelebbre jobbat kapunk és nem egy lefelé ívelő karrier kezdetét látjuk.

Almási Kitti könyve az irigységről

A múlt héten vettem meg Almási Kitti Irigységről szóló könyvét és ma értem a végére. Azért is voltam kíváncsi erre a könyvre, mert nem emlékszem arra, hogy van még egy könyv (magyarul szinte biztos, hogy nincs...) mely külön szólna az irigységről. Pedig nagyon fontos téma, csak hát tabutéma, így nagyon kevesen beszélnek róla nyíltan. Vagy ha beszélnek róla, azt csakis és kizárólag negatív fennhangon, mintegy elítélő stílusban. Csak mivel ennyire szégyenletes, ezért az ember előszeretettel mutogat a másikra, de hogy saját magáról beismerje, hogy irigy, vagy hogy hajlamos rá, az nagyon nem megy. Hiszen akkor nemcsak azt ismerné be, hogy a vetélytársával szemben valamiben alulmaradt, de emellett még rendelkezik egy, a társadalom által egy emberként elítélt tulajdonsággal.

És a könyvben ezt részletesen ki is elemzi Almási Kitti, hogy miért is van rossz helyzetben az, aki irigy a másikra. És mindenképp hasznos és formabontó a könyv, hogy egy olyan témát dolgoz fel, amiről tényleg nagyon kevés érdemleges információ lelhető fel. Nagyon jó, hogy már az elején különbséget tesz a féltékenység és az irigység között, ezáltal segít jobban körülhatárolni, hogy pontosan miről is lesz szó. Hiszen pont azért, mert az irigységnek alig van szakirodalma, sokan keverik más érzésekkel és nem tudják, hogy mikor is éreznek irigységet valójában. És nagyon sok, a hétköznapokból vett példát vesz górcső alá és elemez Almási Kitti, ezért nagyon jól meg lehet érteni az irigység jelenségét.

Viszont a könyv nem mondható kiválónak. Méghozzá azért nem, mert nem részletezi az irigység okát és gyökerét kellő részletességgel. Az elején ír arról, hogy az ősi időkben miként jelent meg és milyen hatással volt a különböző törzsekre, ami ugyan jó alapot ad, de ezt néhány példa részletesebb elemzésénél jól jött volna, ha annak is elemzi a gyökerét. Több esetnél is volt, hogy ott sorakoztak a fejemben, hogy mik lehettek ennek az okai, de ezek legtöbb esetben kimaradtak, vagy nem voltak elég részletesek. Mondjuk amennyire eddig megfigyeltem Almási Kitti munkásságát, az jött le, hogy ő nem feltétlen annak a specialistája, hogy egy-egy jelenséget nagyon mélyen elemezzen. Elmond egy jelenséget annyira, amennyire a hétköznapi embert érinti és abből az aspektusból elemzi, és abból indít el egy kvázi beszélgetést. Mert azért szeretem nagyon Almási Kittit, mert hihetetlenül közvetlen és kellemes a stílusa, mindezek mellett nagyon jó rálátása a dolgokra is. Csak szerintem ezt a témát mélyebben kellett volna elemeznie. Amit még hiányolok, hogy esetleges megoldásokból is nagyon kevés van a könyvben. Hogyan kezeljük a saját irigységünket, mások irigységét, hogyan lendüljünk túl rajta?

Úgyhogy rövid ez a könyv, de sajnos azért, mert hiányos. De szeretném az összes könyvét elolvasni. A következő, ami nagyon érdekel, az a Hűtlenség. Méghozzá azért bár ugyan megvan a saját magam elmélete arról, hogy mi számít megcsalásnak, de szívesen "meghallgatnám" egy általam nagyra tartott szakember véleményét a témáról, hátha formálja is.

Mitől lesz forró egy nyár?

Nagyon reklámoz most a moly.hu egy könyvet, melynek Forró nyár a címe. Nem is árul zsákbamacskát, egyből szexmaratont harangoz be a szerző alcím gyanánt. Eléggé furcsán hat, de mivel szabad gondolkodású vagyok szex terén, ezért úgy döntöttem, hogy teszek vele egy próbát, hátha tartogat valami izgalmasat a szexen túl is. Mondjuk egy jó történetet. Úgy szoktam csinálni, hogy ha érdekel egy könyv, azzal mindig úgymond "ingyenes digitális" formában ismerkedek és ha tetszik, amit olvasok, akkor megveszem eredetiben. Nos, mivel nem tudok eredeti példányról képpel szolgálni, sejthető, hogy mennyire tetszett a könyv.

Semennyire, legalább annyira elállatiasítja a szexet, mint a pornófilmek. És nemcsak ezzel van baj, hanem azzal is, hogy a szereplők annyira együgyű, buta emberek, a történet pedig teljességgel valószínűtlen. Mégis mekkora esélye van annak, hogy valaki egy nyári munka keretében akkora szexuális élményben lesz része, hogy azt egy életre megemlegeti? Az biztos, hogy nem úgy, ahogy ebben a könyvben meg van írva. A szereplőkkel a szerző pedig megerősítette azt a sztereotípiát, hogy annak, akinek tökéletes teste (hiszen elemzi a külsejüket is), azok nem adnak sokat az intellektusukra, hiszen ha van valami, amiben nagyon jók és abban jól érzik magukat, ugyan miért akarnának változni, vagy inkább fejlődni? Ezért mondják egyébként azt, hogy sokkal jobb a kapcsolat, vagy akár a szex egy 10-es skálán 7-8-as egyénnel, hiszen ők tudják magukról, hogy nem tökéletesek, ezért folyamatosan fejlődni akarnak és amiben csak lehet, a legjobbat nyújtani.

De ebben a könyvben itt-ott elemzi is az író, hogy tökéletes testű egyének vannak. De tényleg az van, hogy néhány mondattól eltekintve annyira bugyuták voltak a beszélgetések, hogy úgy éreztem, semmilyen módon nem akarok ebben a történetben részt venni. Azzal elintézni a gumióvszer nem használatát, hogy egyiküknek sincs nemi baja, az több, mint rettenetes! Nem azért, hogy esetleg ne legyen 9 hónap múlva életre szóló következménye a légyottnak, dehogyis! Ha nincs nemi baj, minden rendben van, lehet döngetni agyba-főbe! A másik, amit szintén kellemetlen volt olvasni, azok a szex közbeni jelenetek, beszólások. Lehet itt azzal jönni, egy könyv sem részletezi ennyire az aktust, mint ez, de érdemes azt is hozzátenni, hogy egy könyv sem részletezi ennyire bután az aktust. A beszólások inkább kellemetlenek, és hogy változatosnak tűnjön a szex bemutatása, olyan szavakat is használ, ami ha nem is feltétlen lealacsonyítóak, de használatosak a köznyelvben is és mivel az író mindenképp valami olyan szexet akar megjeleníteni, amit még az unokáknak is mesélni fogunk, ha már kellően érettek lesznek hozzá, erősen elinflálja a szerző célját.

Ami pedig a csoportszexet illeti... (mert hogy van 2 férfi, 2 nő felállás is) igazából soha nem értettem, hogy miért jó a heteroszexuális csoportszex? Én azt úgy képzelem el, hogy mindenki mindenkivel együtt van kölcsönösen. Meg is jelenik a könyvben a "negatív" oldala, amikor az egyik srác számára kellemetlen a másik orgazmusát látni. Ez korrelál arra, amit még régebben hallottam, hogy benne van egy hetero srác abban, hogy egy nő kedvéért egy másik pasi is jelen legyen a szexben, de kényesen vigyáznak arra, hogy nehogy túl közel kerüljenek egymáshoz. Mennyire lehet oldott az a szex, ahol kényesen vigyáznak dolgokra. Ezért gondolom azt, hogy egy csoportszex akkor lehet igazán jó, ha mindenki kölcsönösen örömét leli a másik úgymond jelenlétének, mondjuk az már minimum biszexuális szex lenne. Ezzel a részével nem is lenne problémám. A másik, amivel bizonyítja a szerző, hogy elállatiasítja a szexet, hogy a két srác megegyeznek abban, hogy csajt cserélnek, de a lányokat erről nem kérdezték meg... Gyönyörű volt itt is látni, hogy legalább annyira játékszerként vannak itt is kezelve a lányok, mint a pornókban. Szabad gondolkodás ide vagy oda, abból nem engedek, hogy dolgok kizárólag mindkét fél (jelen esetben mindegyik) kölcsönös beleegyezésével történjen meg.

Úgyhogy ez a könyv nem segíti az olvasót abban, hogy engedjen és szabadabban gondolkodjon a szexről. Ugyanúgy a pornófilmek szintjén mutatja be a szexet, és mivel én sem tudok más olyan könyvről, amelyik ennyire részletesen ecseteli az aktust, ezért még mindig komoly hiánynak érzem, hogy nincs egy olyan olvasmány, ami a szexet a mindennapi élet részeként mutatja be. Olyan könyvet, történetet tartanék ideálisnak, ahol mondjuk egy párkapcsolatot mutatnak be, rendesen kidolgozott történettel, amennyire lehet, valóságosan és a szexualitást, mint az életük részeként mutatja be, akár ilyen részletességgel, csak jobban teret kapna az érzelem, az intimitás, ami személyes megítélésem szerint a szex valódi lényegét adja. Sokkal nyíltabb téma lenne ezáltal, mert így megjelenne oly módon, ahogy a többség megéli. Meg ez a "szexmaraton" szó is... Azt nem mondom, hogy ennek a könyvnek nem szabadott volna megíródnia, mert megvan a maga helye, de eléggé mélyen. Sehol nem valósághű a kerettörténet, a beszólások inkább kellemetlenek, a szereplők olyanok, amilyen a szex maga... Tessék olyan könyvet írni, ahol érzékeltetik, hogy miért is jó ha két (vagy akár több) ember megéli egymás intim együttlétét!

Eddig vagyok - Família Kft. Musical

Nagyon rég nem írtam a Família Kft.-ről, pedig kifejezetten szerettem. És itt inkább a múlt időn van a hangsúly. Ugyanis az egyik fő oka annak, hogy rég nem írtam a sorozatról, az az, hogy ma már sokkal árnyaltabban látom az egész jelenséget. Hogy miért szerettem annyira annak idején? Mert egyfajta idealizált életet láttam benne. És még csak nem is feltétlen az anyagi oldalát nézve, bár kétségtelen, hogy szép dolog villágban lakni és láthatóan sok minden megadatott a családnak, sokkal inkább az a fajta családi kohézió tetszett, amit és ahogy láttam annak idején a sorozat szereplőit. Ezt a magam módján úgy igyekeztem idealizálni, hogy majd nekem is ilyen házas életem lesz, több gyerekkel. Annak ellenére, hogy sokkal inkább csendes és introvertált vagyok, tetszett az a pezsgés, az a nyüzsgés, amit a sorozatban láttam. Ezt akartam leképezni felnőtt koromra. Nos, ebben még nem arattam sikert, de még nem késő. Már csak azért sem, mert egy fontos tényező miatt látom másképp az egész sorozatot. Mindennapjaink problémáit dolgozták fel egy-egy epizód keretében? Többnyire. Annak megfelelő érzelmi érettséggel kezelték a krízishelyzeteket? Aligha. Ez az, ami miatt ma már inkább hanyagolom a sorozatot, de ha engedek az érzelmi intelligencia elvárásából, akkor azért még jól tudok szórakozni egy-egy részen. Effektíve ez a célja, hiszen nem véletlenül vígjáték.

A musical 1993 nyarán ment az Operettszínházban, egészen pontosan abból az elhatározásból kiindulva, hogy szerettek volna egy hosszabb történetet feldolgozni, ami nem fér bele 25 percbe. Ezt egyébként később megoldották, mert nagyjából 1996 körül kezdtek el jönni a dupla epizódok, amikor 2×25 percben dolgoztak fel egy hosszabb történetet. A musicalt pedig a TV is bemutatta 1998 nyarán, amikor a sorozat szereplői vélhetően nyári szabadságukon voltak. Nem feltétlen egy az egyben mutatták be az egészet, hanem a színészek, mint a család tagjai kommentálták az adott jelenetet, mielőtt bejátszották azt. Itt hallottam először a musical dalait, aztán még sokáig, hiszen felvettem videokazettára és akkor sokszor visszanéztem. Szerettem, több dalt is szívesen hallgattam vissza. Az alábbiakat hallgathatjuk az albumon:

1. Família Kft. szignál
2. Eddig vagyok
3. Néhány éve
4. Búcsúdal
5. Tan-Dem
6. Mami, mi ma elmegyünk
7. Hully-Gully
8. Jaj, a szerelem szörnyű
9. Időben érkezem
10. Első felvonás finálé
11. Vodka, lóverseny meg a bridzs
12. Megöl ez a csend
13. Munkadal
14. Emlék
15. Az élet nem kék
16. Második felvonás finálé
17. Família Kft. vége főcím zene

Az albumot egyébként csak később, 2006-ban szereztem be és először kazettán. Eleinte csodálkoztam, mert kifejezetten rossz minőségben szólalt meg, na mondom, biztosan rossz példányt vettem magamnak, de különösebben nem zavartattam magam miatta. A CD csak később lett meg és amikor azt hallgattam, kénytelen voltam konstatálni, hogy nem a kazettával van a baj, a felvétel alapból ennyire rossz minőségű. Most két eset lehetséges: Vagy a színházból vették fel, ahogy egy koncertet, de igazából még ez sem menti meg a hangminőséget, mert egy koncertalbum is lényegesen jobban szól ennél. Vagy a másik az, hogy stúdióban vették fel, de akkor olyan, mintha házilag vették volna fel. Itthon az én egyszerű, olcsóbb eszközeimmel gyártok ilyen minőséget, mint amit ezen a CD-n lehet hallani. Ráadásul sokkal inkább az utóbbi a valószínű, mert én, aki látta a TV-ben a musical-t, biztosra tudom mondani, hogy a dalok az albumon másképp szólnak, mint ahogy ott előadták. Hogy volt-e több előadás, azt ugyan nem tudom, mert az még épp lehet, hogy egy másikon rögzítették a dalokat, de ha mégis stúdióban vették fel a dalokat, akkor nincs mit szépíteni: az album hangmérnökei, zenei vezetői elképesztően borzalmas munkát végeztek.

És a dalok? Ha engedünk az elvárásainkból, annyira nem rosszak. Nyilván nem hallgatható ki belőle egy az egyben az egész musical, de néhány dal címéből ki lehet következtetni, hogy ki énekelte. Persze annak, aki követte a sorozatot és ismeri a szereplőket. Meg lehet hallgatni, és egyébként ezen az albumon hallható Geszti Péter, a sorozatnak írt elhíresült dala, a Tan-Dem. Azt a dalt egyébként a Rapülők tagjai írták. Ekkor volt az, hogy a sorozatban az ikrek Rapülők-ös pólóban szerepeltek, ami azért volt baromira kellemetlen, mert gyerek létükre felnőtt méretű pólót kaptak és borzalmasan állt rajtuk. Ahelyett, hogy gyártottak volna nekik 1-1 gyerekméretű pólót. De hát a sorozat arról is ismert volt, hogy sok reklámanyag volt elhelyezve. Több cég terméke is úgy volt elhelyezve, hogy a nézőnek is jól látható legyen. Szóval, ahogy írtam feljebb, a dalok elmennek, szövegileg nyilván nem kell mélyenszántó gondolatokat várni. Ahogy zeneileg is meglehetősen egyszerű. A többségét szintetizátorral vették fel, legfeljebb gitárral kiegészítve és érzékelhetően nem fordítottak komoly figyelmet arra, hogy a dalok valami innovációt, valami forradalmi újítást tartalmazzanak. Ezzel egyébként nincs is bajom, hiszen a célnak (nevezeten a szórakoztatás) megfelel, ami inkább nem tetszik, hogy több színész is nem tud énekelni. Például Kárász Zénó (Szép Ádám) nem kapott önálló dalt és nem is énekel valami sokat, de azt a keveset is kifejezetten kellemetlen hallani. Ahogy Esztergályos Cecíliát sem az énektudása miatt szeretjük. A többiek elmennek.

Ma már inkább csak nosztalgiából érdemes hallgatni a dalokat, aki szerette a Família Kft.-t, a belőle árasztott életérzést. Lehet szeretni egyébként, nem egy ördögtől való a sorozat ötlete. Néha még én is szívesen nézem, ha másért nem, akkor azért, mire motivált. Mert abból a szempontból nem ártott nekem. A dalok elmennek, egyedül a hangminőség az, ami borzalmas. A többi a tőle elvárható színvonalhoz képest rendben van.

Ének: 6/10
Zene: 6/10
Szöveg: 5/10
Hangszerelés: 3/10
Borító: 4/10
Hangulat: 8/10

+ Aki szerette a Família Kft.-t, ezen dalok által újra élheti a sorozatot.
– Rettenetes hangminőség

Hayashibara Megumi és Okui Masami együtt a színpadon

Sokszor írtam már arról, hogy Hayashibara Megumi és Okui Masami együtt voltak azok, akik bevittek a japán könnyűzenébe. Ezért is van az, hogy legendásnak tartom a duettjüket, közös számaik akkor, 2006-ban nagy hatással volt rám. Azóta persze nagyon sok minden történt, de akkoriban annyira nagyra tartottam a közös dalaikat, hogy nem értettem, hogy miért nem volt 1995 után folytatása. Illetve van egy kevésbé ismert közös Slayers daluk 1997-ből a Nemurenai Yoru wa..., de ha biztos, hogy ha énekesnők között létezik shippelés, akkor én ezt tettem velük. Persze semmi szerelem meg párkapcsolat, egyszerűen annyira ikonikusnak tartottam az előadásukat, hogy akartam, hogy legyen még közös daluk, vagy akár kislemezük is. Egyszerűen nem hittem el annak idején, hogy nincs folytatása. Ma már ez az érzés sokat szelídült, de azért jó volt látni őket néhány éve közös képeken és hogy azért csak megvalósult az, hogy felléptek együtt. A legutolsó közös fellépésük a Slayers 30. évfordulója alkalmából tartott koncerten volt. Fel is került a YouTube-ra (azóta törölték a videót).

Persze, nagyon kíváncsi voltam, hogy mire képesek együtt 25 év után. Sajnos az igazat megvallva, csalódás volt ez a közös fellépés. Az egyik, hogy Hayashibara Megumi eléggé küzdött néhány hanggal, hogy kijöjjön, de ami engem sokkal jobban foglalkoztatott, hogy semmilyen kémiát, semmilyen szimbiózist nem láttam közöttük a színpadon. Tényleg, mintha csak a koncert miatt összeálltak volna egy dalra, de egyébként azt érzékeltem, hogy az évtizedek során annyira másfelé sodorta őket a szél, hogy a közös dalokon kívül semmi nincs, ami összetartja a két énekesnőt. Nem nagyon volt interakció közöttük, nagyon a közönséget sem buzdították énekre, tapsra, mintha csak kötelesség lett volna részükről ez a koncert.

Mondjuk kettejük közül inkább Hayashibara Megumi-t éreztem távolibbnak lélekben, mintha Okui Masami akarta jobban a közös fellépést. Őt éreztem lelkesebbnek, nála érzékeltem, hogy inkább akarja a duettet. Ami azért érdekes, mert a kettejük jelenlegi karrierjét figyelembe véve még mindig Hayashibara Megumi-hoz áll közelebb ez a stílus. Azért Okui Masami a JAM Project-tel meg a rockosabb dalaival egyértelműen más irányt vett az énekesnői karrierje, de ebből a fellépésből nekem az jön le, hogy az a korszak, az a duett Okui Masami-nak volt fontosabb.

Nagyon sajnálom, úgy néz ki, hogy nincs értelme "vágyakozni" egy közös dal vagy kislemez után, mert ebből inkább az érződik, hogy az már nem az ő vágyuk. De sebaj, azért volt őket együtt látni, mint egy régi vágy beteljesülését. Azért az én szívemben ők egyek maradnak, mint két nagyszerű énekesnő.

Néhány mostanság olvasott könyv

Néhány napja befejeztem Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors című könyvét. És hát azt kell mondjam, hogy nagy szükségem volt erre a könyvre, de minden szempontból. Egyrészt szükségem volt egy innovatív pszichológiai könyvre. Egy olyanra, amit eddig nem olvastam, így az újdonság erejével is hat rám, nemcsak a belső tartalma miatt. Ettől a könyvtől ezt maximálisan megkaptam. Sokat tanultam tőleg és sokat segített abban, hogy jobban megértsem magam. Nem is tudom, hogy létezik-e magyar nyelven még egy olyan könyv, amelyik ennyire a transzgenerációs szemléletre fókuszál. Ha nem, akkor komoly hiányt tölt be ez a könyv, amiről azt gondolom, hogy minél több emberhez el kell jutnia, mert nagyon jó útmutatást ad a saját elakadásaink okának megértésére.

Egyedül annyi, hogy a címekből arra következtettem magamban, hogy ír még a szerző néhány otthon, magunkban is alkalmazható terápiát, ami segíthet, de ez elmaradt. Azt persze, nem vártam, hogy komplett gyógymódot ír le, mert arra azért a könyv terjedelme nem ad lehetőséget, másrészt mindenki problémája egyedi, ezért mindenkin másképp kell alkalmazni a különböző terápiákat, harmadrészt meg kiürülnének a rendelők, ha mindenkihez eljutna és akkor miből élnének a pszichológusok?

De önmagában az nagyon jó terápiás módszer volt olvasni a különböző példákat, történeteket, amivel Orvos-Tóth Noémi illusztrálta a mondandóját. Azokat a saját példámra vonatkoztatni, így is volt egy-két olyan dolog, amibe megrázó volt belegondolni. És attól, hogy befejeztem a könyvet, nem szakítottam meg vele a "kapcsolatot", mert most hangoskönyv formájában hallgatom. Maga a pszichológus előadásában hallgatható és így is nagyon jó, mert nagyon kellemes hangja van és hatásos az előadása.

Mindenesetre könyvekkel haladok tovább, mert most Almási Kitti: Ki vagy te? című könyvét olvasom tovább. Ezt elkezdtem olvasni akkor, amikor megvettem, de kb. a 100. oldalnál félbehagytam. Most jól jön, mert kiváló kiegészítése Orvos-Tóth Noémi könyvének. Almási Kitti munkásságát egyébként élénk érdeklődéssel követem, a YouTube-on is meg szoktam nézni az éppen aktuálisan kitett videóit. Őt azért szeretem és azért ajánlom jó szívvel, mert nagyon jó gondolatai vannak egy adott témával kapcsolatban. Főleg az tetszik, hogy nemcsak napjaink emberét foglalkoztató témákkal foglalkozni, hanem szokott hozzászólásokra is reagálni egy-egy videó keretében. Főleg kritikákra reagál, amiket szokott kapni, ezekre is nagyon jókat szokott mondani. Nagyon tetszik, hogy érzékelhetően teljes mértékig tiszteletben tartja és jogosnak gondolja a negatív észrevételeket és ezekre nagyon jó reakciókat ad.

Egyelőre ez az egyetlen könyv, ami megvan tőle, de tervezem a többit is beszerezni. Emellett a videói, Facebook postjai alapján tudom nagyjából megítélni, hogy ő melyik oldaláról érinti az emberi lélek dolgait. Ő nem megy vissza generációkig, hogy szemügyre vegye az emberi viselkedés rejtett okait, kifejezetten a mi életünkben, gyerekkorunkból keresi a baj forrását, illetve ha visszamegy a szülőkig, akkor csak addig, amíg mi megszülettünk. Tehát máshonnan szemléli a dolgokat, de nagyon innovatív és progresszív a mondanivalója, nagyon értékesnek tartom a munkásságát.

Aztán van itt két könyv, ami egyelőre úgy néz ki, hogy inkább csak kiegészítésnek lesz meg. Habár nem írok manapság a röplabdáról, de azért érdekel. Sokáig szemeztem a könyvvel, de azért csak most vettem meg, mert a Libriben az utolsó darabokat árusították ki 50% kedvezménnyel. Így tudtam annyiért megvenni, amennyiért nekem megéri. Sajnos a baj az, hogy még így is drága volt, ugyanis ahogy írva van a bal alsó sarokban: tanároknak, edzőknek, versenyzőknek ajánlott és nincs ott, hogy kezdőknek. És tényleg nem ajánlható kezdőknek, ugyanis a magyarázatok többségében nehezen érhetők és az is furcsa, hogy az ábrákat is piktogramokkal oldották meg és abból is elég nehezen vehető ki, hogy egyes gyakorlatokat pontosan hogyan is kell kivitelezni. Úgyhogy tényleg nem kezdőknek készült a könyv, ami azért baj, mert a röplabda annyira nem elterjedt sportág és hirtelen nem is tudok más kézikönyvet, ami segíthetne elsajátítani az alapokat.

Ezt meg arra az esetre, ha eljutnék egyszer Horvátországba. Mivel szeretek nyelveket tanulni ezért szívesen megtisztelném a horvátokat azzal, hogy az anyanyelvükön beszélek hozzájuk, ha majd ott fogok nyaralni. Egyébként valahányszor szláv nyelvet olvasok, mindig elgondolkodok azon, hogy lehet az, hogy a magyar az egyedüli olyan nyelv, amelyik egyik másik nyelvhez sem hasonlít. Úgy érzem, hogy sokkal jobb lenne, ha valamelyik szláv nyelv lenne az anyanyelvem, mert azzal már lenne belépőm a többi szláv nyelvhez és mivel annyira nem egyedi, ezért a többi nyelvet is könnyebb megtanulni. Mindenesetre nem ebből a kis könyvecskéből érdemes elkezdeni a horvát nyelv megtanulását, mivel ebben kész mondatok vannak mindenféle nyelvtani magyarázatok nélkül, ezért érdemes egy nyelvkönyvet keresni. De ez kiegészítésként, 275 forintért miért is ne?

Top 10 kislemez

12 éve használom a Last.fm-et, azt elég jól látom, hogy mely albumokat hallgatom a legtöbbet, de hogy mely kislemezet... Azokat nehéz átlátni, mert egybe teszi az albumokkal. Ezért szedtem össze egy 10-es listába az eddig valaha legtöbbet hallgatott kislemezeket.

1. Endoh Masaaki: Kankyou Choujin Ecogainder (738)
2. Hayashibara Megumi & Okui Masami: Give a reason (683)
3. Hayashibara Megumi: Proof of Myself (652)
4. Hayashibara Megumi: Successful Mission (628)
5. Suzuki Yuuto: Garden of Eden (594)
6. JAM Project: Bakuchin Kanryou! Rescue Fire (579)
7. Hayashibara Megumi & Okui Masami: Get along (571)
8. Hayashibara Megumi: Plenty of grit (545)
9. JAM Project: Breakthrough (527)
10. Hayashibara Megumi: A HOUSE CAT (443)

Felettébb meglepő... Azt tudtam, hogy csak japán kislemezek fognak szerepelni, de hogy a 10-ből 6 Hayashibara Megumi kislemez, az azért szép. Nem hiába, mégis csak ő vezetett be a japán zenébe és ennek kitörölhetetlen nyoma marad.

Talált kép az r.o.r/s-ről

Tegnap teljesen véletlen találkoztam ezzel a képpel, amihez még soha nem volt szerencsém.

2006 óta ismerem az r.o.r/s-t, de ezzel a képpel még soha nem találkoztam. Sok képet őrzök a duóról, mert annak idején, 2003-ban, amikor készítették az egyetlen albumukat, akkor vezettek blogot is, onnan sokáig elérhetőek voltak a képek, azokat mind lementettem annak idején, de ezzel csak tegnap találkoztam. Nagyon jól sikerült a kép, a formáció furcsasága, hogy a két kislemez és az album borító képekein láthatóan igyekeztek "egyformává" tenni a két énekesnőt, ezen a képen viszont jól megkülönböztethető Yonekura Chihiro és Okui Masami. Jól látom, hogy melyik melyik, ráadásul az egyéniségük is kivehető. És ezért nagyon tetszik ez a kép.

Mai napig azt tartom nagyon furcsának, hogy a két énekesnő szólókarrierje valójában hasonló, mégis az r.o.r/s-re egy olyan zenei stílust találtak ki nekik, ami ugyan ül, meg szívesen hallgatom az egyetlen albumukat, a dazzle-t, mégis én nagyon szívesen hallgatnék egy olyan albumot tőlük, ahol a saját stílusuk és egyéniségük szólal meg. Az egy nagyon-nagyon jó album lenne.

Okui Masami dalok a terápiához

Ahogy az előző postban írtam a terápiáról és írtam arról a bizonyos Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru OST dalról, amit hallgattam, eszembe jutott, milyen más dalok lehetnének ideálisak az imaginációs terápiához? Az volt az érdekes, hogy amíg más-más előadóktól legfeljebb néhány dal jutott eszembe, Okui Masamitól egy komplett albumra való összejött fejben. Ezeket listáznám:

1. Friends
2. spirit of the globe
3. Tenohira no Kakera
4. Maria
5. Moon
6. CHAOS
7. Hoka ni Nani ga?
8. Ajisai
9. Chou
10. Shounen
11. lotus
12. Sayonara
13. DEVOTION
14. strawberry fields
15. NECESSARY
16. Mitsu
17. SOUL MATE
18. I wish
19. INSANITY
20. TOTAL ECLIPSE
21. Melted Snow
22. Akasha
23. Dear
24. Hikari he ~I pray to be given~
25. THE COUNTDOWN

És ez komoly, 25 olyan Okui Masami dal van, ami nagyon komolyan elgondolkodtat az élet nehézségeiről. Ezért is van az, hogy 15 éve töretlen rajongója vagyok és nagyon szeretem őt, mert a szomorú dalainak többségével teljességgel azonosulni tudok és nagyon átérzem, hogy miről énekel. Persze nem mindegyikkel, mert például nincs a listán a Kaze ni Fukarete vagy a Dareka ga, Dareka wo amikkel a mai napig nem tudok, mit kezdeni, de itt van 25, ami szinte egy bő válogatásalbumnyi.