Visszatérés Hollandiába

Tegnap visszautaztam Hollandiába, ma délelőtt érkeztem meg. Vonattal jöttem, az egész út mindennel együtt kb. 22 óra volt. Most úgy volt a jegyem, hogy Budapestről Salzburgig mentem RailJet vonattal, majd onnan egy bajor régió vonattal Münchenig, majd onnan egy hatalmas Deutsche Bahn vonattal egészen Düsseldorfig és a többi, de itt érdemes megállni, mert megint Németországban volt a legérdekesebb az út.

A RailJet és a régió vonatok nagyon jól mentek. 15:40-kor indult Budapestről és kb. 20:54-re érkezett meg Salzburgba. Eredetileg 22 perc lett volna átszállásra, ami stimmelt is, de direkt sok kaját vittem magammal, mert számítottam arra, hogy ez a 22 perc nem lesz elég arra, hogy vegyek magamnak ennivalót. Amikor Bécsben szálltam át, akkor volt kb. 50 perc, az pont elég arra, hogy az ottani nagy InterSparban bevásároljak magamnak. Salzburgban is van egy Spar és pont amellett a vágány mellett volt az aluljáróban, ahol szálltam le a vonatról. Úgyhogy csak bementem szétnézni, venni 1-2 dolgot. Nem maradtam sokáig, kényelmesen elértem a vonatot Münchenbe. A német határnál állt a vonat, mert a rendőrség keresett valakit. Pont a velem átellenben lévő két széken ülő két férfit szállították le a vonatról. Megnézték az én személyimet is, szerencsére nem engem kerestek. Az út utána sima volt. Próbáltam tanulni az egyetemre, de nem volt annyi net, hogy elérjem online a tananyagot, úgyhogy maradt a könyvolvasás.

23:17-re érkezett meg a vonat Münchenbe, elvileg 0:01-kor indult volna a vonat, de később is állt be a vágányra, illetve az indulást is 0:31-re írták ki. Na mondom, csodálatos. Megint lesz egy kalandom Németországban, mint eddig mindig? Düsseldorfban ugyanis csak 17 perc az átszállási idő és melyik a vonat, amelyik behoz 13 perc késést? De ez is csak arra lenne elég, hogy pont akkor induljon el a vonat, amikor megérkezek, és hát mivel a teleportálás képességét még nem találták fel, ezért az lenne a jó, ha minimum 20 percet hozna be. Na most az érdekesség az, hogy a kiírás szerint Stuttgartba valamikor kb. 2:16 helyett 2:42 lett volna (mint ahogy annyi is volt), viszont a következő megállóra, (melynek nevére nem emlékszem) 3:35 körüli érkezését már pontosnak írta. Én nem tudom, hogy hogy csinálta, de ez így megtörtént. 26 perces késést kihozott 0 percre... Nem tudom, hogy van a német vasútnál, de önmagában az furcsa volt, hogy Stuttgartnál visszafele indult el a vonat. Igencsak nagyot néztem, amikor teljes sebességgel vágtatott a vonat, visszafelé, de gondoltam, csak tudja már a mozdonyvezető, hogy merre megy. És megcsinálta. A vonat tényleg vágtat Németországban.

225 km/h-val hasított a vonat Németországban. Nem ez volt a rekord, 250 km/h-val is ment, de ez tényleg annyira gyors, hogy a tájat nem lehet rendesen látni. Ilyet még nem láttam, hogy csak úgy behoz egy vonat egy majdnem fél órás késést, ráadásul, hogy ezt megtegye, visszafele indul el... Ennek köszönhetően menetrend szerint 6:17-kor érkezett meg a vonat Düsseldorfba így az átszállás kényelmes volt. Mit nekem repülés, sokkal kalandosabb egy vonatút.

Düsseldorfból már Hollandiába ment a vonat, pontosan Venlóba. Itt mondjuk lekéstem már az Utrechti csatlakozást, mert állt az egyik megállónál még Németországban, de ez innen már annyira mindegy, mert Venlóból már 30 percenként jár a vonat Utrechtbe. Egyébként is teljesen más időzónában élt ez a vonat, ugyanis majdnem 20 éve megállt az idő.

Magyar vasutat szokás gúnyolni a kiírásai miatt, ezt magyarázza meg nekem valaki. De ami hasonlóképpen megmosolyogtatott, hogy ez a vonat aztán hova megy vissza Venlóból.

Ez ilyen "Hamm, bekaplak!" feeling, életemben nem hallottam még "Hamm" nevű városról. De ahogy utánanéztem a nagyobb városok közé tartozik Németországban, kb. 180.000 lakosa van. Ehhez képest csak most találkoztam vele először.

Szóval Utrechtig rendben ment az út, onnan meg már Alphen aan den Rijn már igazán semmiség... lenne, ha nem felejtettem volna el érvényesíteni az OV-chipkártyát. Elfelejtettem, hogy a nemzetközi jegyem Utrechtig szólt, onnan már nem vagyok legálisan vonaton. Márpedig ez kritikus volt, ugyanis pont járt a kalauz megnézni a jegyeket, kártyákat. Szerencsére akkor láttam meg messzebb, amikor elérte a vonat Woerden városát, úgyhogy itt leszálltam. 30 perc múlva indul a vonat, legfeljebb szétnézek ebben a városban, úgysem voltam itt még soha. Úgy tűnik, tényleg érdemes Hollandiában alaposan szétnézni, mert ez a város is nagyon szép, rendezett.

Én nem tudom, hogy van ez, hogy Hollandia ennyire tiszta és rendezett, de erre mindig rácsodálkozok. Olyan, mintha nemcsak gazdája lenne az országnak, hanem gondját is viselnék. A város temploma is nagyon szép.

Máskor is megcsinálom azt, hogy elfelejtem érvényesíteni a kártyát és a kalauzt meglátva rémülten leszállok egy városban, hátha látok még valami hasonló csodát. Visszafele persze már érvényesítettem a kártyát és a következő vonattal már eljutottam Alphen aan den Rijn-ig.

Szép volt az út, kellemes, hiába tart majd' 24 órán keresztül az út, jobban szeretek vonatkozni, mint repülni. De az igazság az, hogy nem maradok itt sokáig.

...de csak egy pár napig

Végül abbahagytam a Leideni egyetemet, mert annyira nehéz volt, hogy nem bírtam el vele. Hogy mit jelent a "túl nehéz", jól példázza az, hogy holland nyelvi teszteknél 80%-ot kell elérni, hogy az sikeres legyen. Én konkrétan itt tapasztaltam meg, hogy a tanárok úgy alakítják az érdemjegyet, ahogy nekik tetszik. Ezt azért tartottam meglepőnek, mert Hollandiában 10-es rendszerben értékelik a diákokat, sőt tizedes értemjegy is van. Hollandiában 5,5-ös érdemjegy kell a sikeres eredményhez, amit teljesen logikusnak tartottam, hiszen a magyar egyetemeken is jellemzően 50-60%-ot kell elérni a sikeres vizsgáért, miért is ne lehetne Hollandiában is 55% a követelmény? De ahogy azt a Móricka elképzeli... 80%-os eredménynél kapja meg itt a diák a 5,5-ös érdemjegyet. De hogy alatta mi van... Én három nyelvi tesztig jutottam el, mire eldöntöttem magamban, hogy ennek nincs értelme. A legjobb eredményem 60% volt és milyen érdemjegyet kaptam rá? 1,4 ... Ez annak az ékes példája, hogy annyira szigorú már, hogy már amiatt nem veszem komolyan az egészet. Már amiatt nevetek kínomban, az eredményt látva. Már az esélytelenek nyugalmával sem tudom megírni a tesztet.

Az is igaz, hogy összességében tényleg nagyon magára van hagyva a diák. Sokat kell önállóan tanulni. De nemcsak ez a bajom. Hanem egy olyan könyvet kaptunk, amely lényegében egy szótár. Ott van benne témakörökre szedve a rengeteg szó, példamondattal és ennyi... Három témakörnyi szóözönönként van egy teszt. Az órával kapcsolatosan két komoly kritikám van: 1. Semmi nyelvtant nem tanulunk, 2. Az órák témája teljesen más, mint amilyen szavakat kell megtanulni. Innentől már... majdnem azt írtam, hogy értelmetlen bejárni órákra, de majdhogynem igen. Mert a házi feladat is órák témájából van, plusz még szavakat megtanulni más témákból, mindabból kiváló tesztet írni... Konkrétan feszültségforrás lett számomra a holland nyelv tanulása.

Erre rájött az, hogy milyen albérletben laktam, milyen a tényleges lakáshelyzet Hollandiában... Ez így az egész nekem túl sok volt. Éjszakákon át, sorozatban nem tudtam normálisan aludni. Aztán fáradtan bejárni órákra... Nem bírtam, nekem a február-március borzalmasan nehéz volt. Április 1-jén mentem Angliába a nővéremhez, majdnem rácsodálkoztam arra, hogy van olyan, hogy egész éjszaka csend van? Van olyan, hogy külső zaj nélkül végig lehet aludni egy éjszakát? Micsoda luxus... Aztán Magyarországon is nyugalom volt.

Aztán persze... Most megint más itt lenni Hollandiában, ahogy egy komoly stresszfaktort ledobtam magamról. Újra örülök mindennek itt, nagyon szeretem hallgatni, hogy az emberek hollandul beszélnek, szeretem látni a holland nyelvű kiírásokat, egyáltalán hollandul szólni valakihez. Csak ezt most átmenetileg nem élvezhetem. Talán most jutott el ténylegesen a tudatomig a veszteség érzése, jól esett délután kisírni magamból ezt az egészet. Ezt csak most tudtam megcsinálni. Annyira stresszes voltam, hogy sírni nem tudtam, hiába üvöltöttem legbelül.

Tényleg magas volt nekem a Leideni egyetem. Az Ede-i egyetem azért volt más, mert az nem Universiteit, hanem Hogeschool, tehát, főiskola. És most végiggondolva, az az én szintem. Itt Hollandiában az egyetemeken tényleg szinte professzorokat képeznek. A főiskola az olyan, hogy valaki magas szinten érdeklődik valami iránt, azt gyakorlati jellegű képzésekkel elsajátíthatja. És abban kaphat egy jó állást. Ez az, ami nekem megfelelő. És különben a magyar egyetemen a szakdolgozat írása közben a konzulensem kritikája által csak megerősítést nyertem arra vonatkozólag, hogy hol is van a helyem. Többször szóvá tette ugyanis, hogy nem eléggé tudományos az írási stílusom. És tényleg... De ebbe benne van az is, hogy nem célom az Élet és Irodalomba írni, ahogy nem célom a Magyar Tudományos Akadémiának előadást tartani. Egyszerűen csak a tudásomhoz mérten legmagasabb szinten akarom kifejezni magam, megszólítani velük az átlagembert és ez a... magyar szemmel nézve az egyetem alapszaka. Ez a felső határ nálam. Ezen a szinten van az Ede-i egyetem, a Leideni ennél jóval magasabb.

De hiába is szabadultam meg egy stresszfaktortól, hiába is szeretek itt lenni, nekem most az a kisebbik rossz, ha hazamegyek. Egyrészt semmi nem garantálja, hogy teljesítem a Leideni egyetem követelményeit és akkor az egész csúszik legalább egy félévet. Másrészt járok megint pszichológushoz, most konkrétan azzal a céllal, hogy valami megküzdési stratégiát kapjak az ilyen szélsőséges helyzetekre. Mert ez kikerülhetetlen. És nem elmenekülni akarok ebből a helyzetből, hanem megküzdeni velük, de erre jelenleg nincs eszközöm. Sejtésem már van, hogy merre induljak, de ezt akarom pontosítani. Meg lehet, hogy másfele is el kell induljak.

Most a gyász ideje van. Azon vagyok most, hogy a fájdalom érzése mellett lediplomázzak. Illetve igyekszem arra kondícionálni az elmémet, hogy ne azon aggódjak, hogy mi lesz a jövőben, hanem tegyem a dolgomat a jelenben, építkezzek belőle és ha adódik egy jó lehetőség a jövőben, akkor azt megragadni. Az is lehet, hogy a három nemcsak a magyar igazság, de a holland igazság is.