Szóval ez volt 2020

Hát, vége lett ennek az évnek, és nem is tudom igazából, hogyan lehetne kezdeni egy évértékelő írást erről az évről, amely ennyi furcsaságot rejtett magában.

Kezdeném a saját szemszögemből. Nekem távolról sem volt annyira rossz ez az év. Voltak nehézségek, de például nem tudok arról, hogy vagy én, vagy bárki a családomban átesett volna a koronavíruson. De nekem azért volt jó ez az év, mert idén kezdtem el komolyan foglalkozni a holland nyelvvel és Hollandiával, és konkrétan olyan érzéseket, élményeket adott meg, amit előtte ritkán éreztem. Annyira tartalmasnak éreztem a tanulást, meg az élménygyűjtést, és annyira szeretem ezt az egészet, hogy konkrétan megváltozott az időérzékem. Korábban én is érzékeltem, hogy egyre gyorsabban múlik az idő, ahogy haladunk előrébb. Lehet, hogy most is így van, de mivel tartalmasnak éltem meg az idei évet, ezért úgy érzékelem, hogy lassabban telt el ez az év. Nekem személy szerint sokkal rosszabb volt a 2016-os év, amikor egy komoly érzelmi krízisen kellett átmennem, és több, mint 7 hónap után sikerült kimászni belőle valahogy. Ehhez képest nekem a 2020-as év a maga furcsaságaival, sajátosságaival nekem teljesen rendben volt. Ráadásul nem is úgy jött a holland, hogy járvány, kihirdették a veszélyhelyzetet, és akkor na, kezdek magammal valamit a bezártsággal, hanem spontán, mivel korábban jött, januárban, amikor megvettem a Megszólalni 1 hónap alatt - Holland nyelvkönyvet. Nem feltétlen annak köszönhetően szólaltam meg hollandul, inkább annak, hogy utána folyamatosan gyakoroltam, de örülök, hogy van magyar nyelvű holland nyelvkönyv. Meg az egyetem a holland tanulmányokkal is teljesen bejött. Minden érdekel, amit itt tanulok, és az világlik meg, hogy lehet, hogy a fordítást fogom minornak választani, és az újságírással kapcsolatosan fogom a szakdolgozatot írni, hogy mind a két területtel foglalkozzak, ami érdekel, és amit szeretek csinálni. Úgyhogy nekem ez az év arról szól, hogy végre egy olyan hobbit találtam, űzök aktívan, amiből jó eséllyel a jövőben meg fogok tudni élni. Ezért mondom jónak a 2020-as évet.

De tökéletesen megértem azokat, akiknek mindennél rosszabb volt ez az év. És kitérnék most ismét a Csernus Imre könyvre, ha már az idei év kapcsán írta meg azt, és már túl vagyok a felén. Alapvetően azt gondolom, hogy vannak benne jó gondolatok, de egyértelműen elfogytak a progresszív gondolatai. Egyre többen mondják, hogy Csernus Imre valójában azért lett ennyire ismert, mint kiabálós pszichiáter, mert sokukat vert az apja gyerekkorában, és felnőttkorára ez a bánásmód lett számára a normális. Ezért hallják meg az ő szavát olyan sokan. Biztos, hogy van ebben igazság, bár megjegyezném, hogy én a szabályt erősítő kivétel vagyok, mert apám engem soha nem vert. Verbálisan volt velem durva egyszer-kétszer, de ahhoz képest, hogy más gyerekeknek mennyire megkeseríti az életét a szülei, ez igazán semmiség. Tehát az én esetemben nem áll, hogy ez a beszédstílus a normális. Egyszerűen arról van szó, hogy szeretem, hogy van (vagyis már inkább volt) valaki, aki kimondta a valóságot az emberekről általánosságban. Az első könyvei pont azért voltak szinte forradalmiak, mert olyan hihetetlen csattanós asszociációkkal, metaforákkal, történetekkel mutatott rá az emberi lélek valós mivoltára, ahogy még senki más, és pont azért voltak nagyon emlékezetesek a régebbi könyvei, mert egyszerű, de annál hatásosabb szövegei voltak, és szeretem, ha valaki így mondja ki az igazságot. Csernus Imre egy időben tényleg egyedi és kiváló szakember volt, de az utóbbi években nincsenek progresszív gondolatai. Továbbra is azt gondolom, hogy a Kiút volt az utolsó könyv, ahol még jó gondolatokat fogalmazott meg, de az utána következők közül csak a Harcos az egyedüli olyan könyve, amiről azt gondolom, hogy érdemes volt kiadnia. Az az önéletrajzi könyve, amit én a Bevállalom! című könyvének egy javított változatának gondolok. A Bevállalom! egy rettenetesen rossz stilisztikával írt könyv, ahol szinte csak tőmondatokban ír Csernus. Nagyon rossz volt azt olvasni, azzal azért siettem, hogy a lehető leghamarabb befejezzem. A Harcos már sokkal olvasmányosabb, kellemesebb volt. Ezt leszámítva nincsenek jó könyvei az "újkorból". A Főnix meg azért fájdalmas, mert olyan érzetet ad, mintha csak a saját szemszögéből nézné a járványt, és amit csinál az emberekkel. Mintha csak azokat a híreket olvasná, amiket az életmódja, értékrendje szerint be tud fogadni, és nem értené, hogy az emberek miért volt annyira félelmetes a tavaszi időszak. Hogy még azoknak is nagyon nehéz volt, akik nem vesztették el a munkájukat, nem kellett megszüntetni a vállalkozásukat, de otthonról kellett dolgozniuk, és akinek iskolás korú gyereke van, annak is foglalkozni vele úgy, hogy közben a munkáját is el tudja látni otthonról. Egy gyerek nehezebben viseli az ingerszegény közeget, és biztos vagyok abban, hogy nem minden esetben nyújt megoldást a számítógép és az okostelefonok, ahogy azt sokan gondolják.

De amit nagyobb problémának gondolok a könyv kapcsán az az, hogy Csernus lenézi azokat, akik félnek, és a változások hatására "összefosták" magukat, ahogy ő fogalmazott. Ez pedig rettenetesen problémás, mert olyan érzetet ad, mintha nem fogadná el azokat, akik másként élték meg az idei évet. Egyébként ír olyanokról, akik azért voltak bepánikolva, mert nem tudták a kedvenc bárjukban megvenni a Gin Tonikot, meg fodrászhoz vagy kozmetikushoz nem tudtak elmenni. Van ilyen, ezt el tudom képzelni, de csak őket megemlíteni, mint problémaforrás, az azért azt jelzi, hogy Csernus Imre nem járta körül kellőképp a problémát ahhoz, hogy hiteles könyvet tudjon írni jelen helyzetünkről. És az, hogy lenézi azokat, akik másként viselkedtek, ahogy azt Csernus ideálisnak tartja, az azért is problémás, mert olyan, mintha magasról nézne le azokra, akiket nem tud tisztelni az életmódjuk miatt. Ez pedig azt az érzetet adja, mintha elfelejtette volna, hogy honnan jött, és hogy egyszer neki is keményen meg kellett küzdeni azért, ahol most tart. Mert azt nem vitatom el tőle, hogy keményen megdolgozott azért, ahol most tart. De az utóbbi években mintha elfelejtette volna, hogy honnan jött. És nagyjából onnantól figyelhető meg a könyvei minőségének romlása, ahogy leköltözött Noszvajra, hogy megalapítsa a saját éttermét, meg kipróbálta a borászatot. Azt gondolom, hogy ott, ahol abbahagyta az aktív pszichiáterkedést, a könyvírást is abba kellett volna hagynia. Amióta falun él, azóta sokkal nyugodtabb lett, ami érzékelhető az írásában is, de azóta mintha csak falusi szemszögből nézné az élet dolgait. És érdekes, hogy pont ő írt arról, hogy érdemes néhány évenként váltani, új dolgot kipróbálni. Elhiszem neki, hogy ennek jegyében próbálta ki a borászkodást, nyitott éttermet, de ezzel együtt - ahogy ő fogalmaz az új konyvében - ahogy öreg főnixként elégette a pszichiáterkedést, úgy kellett volna a könyvírást is elégetnie. Így ezt a könyvet gyakorlatilag öreg főnixként írta meg.

Egyébként van egy-két jó gondolat az új könyvben is, nekem például tetszett az, hogy úgy nem félt a fertőzéstől, hogy megírta, hogy ha lebetegszik, átvészeli azt a pár napot, hetet, és ha lélegeztetőgép alá kerül, legalább megtudja, hogy milyen ott lenni. Ez alapvetően jó módszer a félelem leküzdésére, de a másik oldala a dolognak, hogy megint csak egy bizonyos szemszögből néz rá egy helyzetre. Egy krónikus beteg biztos nem szeretne lélegeztetőgép alá kerülni, tekintve, hogy csak minimális esélyekkel tudna kijönni onnan. Az idei év egyik legnagyobb tragédiája, hogy tömegesen halnak meg emberek idő előtt. Nincs ebben jártasságom, de úgy gondolom, hogy a krónikus betegek javarésze ha rendszeresen jár orvoshoz, betartja az utasításait, akkor sokáig élhet még. És nagyon rossz, ha valaki úgy hal meg mondjuk 75 évesen, hogy egyébként élhetett volna akár 90 évig is. Nagy hibának tartom az ezekből fakadó félelmet nem elfogadni, mert az hogyan tudna hitelesen segíteni a másiknak? Annyira, amennyire hiteles az új Csernus könyv. Remélem, hogy a második felére, ahol tippeket, tanácsokat ad (látva, hogy az utolsó néhány fejezetben erényeket sorol fel), javulni fog a véleményem a könyvről. Hátha rácáfol az állításomra, és ad néhány hiteles tanácsot.

És hogy vannak-e terveim 2021-re? Már hogyne lenne! Tavasszal megpályázom az Erasmus-t, és ha elnyerem, Szeptemberben irány Hollandia! Megírtam korábban, hogyan tervezem ezt megtenni. És ha nagyon összejönnek a dolgok, nem is jönnék vissza Magyarországra. Egyéni tanrenddel befejezném az egyetemet, hogy legalább ebből legyen diploma (ezt szívesen tudnám magaménak). Egyébként az újságírás lenne az egyik, amivel szívesen foglalkoznék. Nagyon fontosnak tartom, hogy úgy lássak rá egy animére, vagy egy játékra, zenére, filmre, hogy értsem, hogy mit akar üzenni, milyen módon adja azt át, és miért pont úgy. Ha ezt megértem, akkor meg tudom érteni azt, hogy kik és miért szeretik az adott művet, és így hitelesebben tudok írni róla.

Itt egy példa: Van négy anime, ami nagyon népszerű, de én tiszta szívből gyűlölöm:

• Suzumiya Haruhi no Yuuutsu
• Hunter × Hunter
• Steins;Gate
• No Game No Life

Nem kötelező szeretnem őket (nem is fogom, mert nem nekem szólnak), de fontos, hogy meglássam, hogy mit akar közvetíteni velük az eredeti mű írója, rajzolója (manga esetén), mi a célja vele, megfigyelni, hogy kik szeretik és miért, ezáltal kaphatok egy komplexebb képet a műről. Ennek fényében cikket is más lesz írni róluk. És még egy fontos dolog: Elfogadni, hogy vannak, akik szeretik azokat, amiket én nem. Ez hozzátehet a cikk hitelességéhez, nem utolsósorban ezzel az én személyiségem is tovább fejlődhet.

Remélhetőleg ennél nagyobb probléma nem fogja felütni a fejét jövőre, és a 2021-es év általánosságban jobb lesz mindenkinek. Kilábalunk a járványból, és új életet kezdhetünk. Legyen így mindenkinek.