Mi késztethet egy fiatal énekesnőt, hogy a kétségeiről, tévedéseiről írjon egy dalt? Egyáltalán honnan tudhatja 21 évesen, hogy a fiatalság törékeny? Ilyen és ehhez hasonló kérdések jutottak eszembe, amikor olvastam Froukje: Naar Het Licht dalának szövegét.
Az utóbbi hónapokban kevés holland nyelvű dalt hallgattam, de mostanában úgy éreztem, hogy hiányzik. Hogy mennyire elhanyagoltam, jól jelzi, hogy a címben szereplő dal idén május 12-én jelent meg, de csak néhány napja hallgattam meg először. És egyből megszerettem. Már 2 éve ismerem Froukje munkásságát, és lelkesen követem, mert már a karrierjének indulásakor is annyira jellegzetes zenét írt, és a szövegvilága is annyira egyedi, hogy már akkor ki lehetett róla jelenteni, hogy a stílusa senkiével nem téveszthető össze. És aki egyedi, van egyénisége, az nálam sok jó pontot szerez.
Froukje dalai mindig is erősen szövegcentrikusak voltak. Az első dalaiban a zene sokkal inkább aláfestésként szolgált, kis túlzással élve, teljesen jelentéktelenek voltak. Ám a később egyre nagyobb hangsúlyt kapott a zene, mintha megtanulta volna az énekesnő zenével is kifejezni magát. Így váltak a dalai egyre tartalmasabbá. Nagyon jó hallani ezt a fejlődést, ez teszi izgalmassá a karrierjét. Ráadásul a régi dalai egyáltalán nem hatnak kezdetlegesnek az újakhoz képest. Sokkal inkább tűnnek ígéretes próbálkozásnak, nagyon jó hallgatni az általa bejárt utat.
A Naar Het Licht (A fény felé) zenéje csak első hallásra tűnik egyszerűnek, valójában azzal is kifejez valamit. Nem tagadom, hogy pont az erős retro hangzással fogott meg a dal annyira. Egyből a '90-es évek igényesebb elektronikus dalait juttatta eszembe. De már a zene is önmagában komplexebb. Megvan a miért pont ott torzul el a zene, ahol eltorzul, miért pont ott lép meg az ütőhangzás, ahol belép. De ha ezt nem is figyelem, azért a kellemes, bizsergető érzésért is nagyon szeretem hallgatni ezt a dalt. És ha még a szövegnek is van értelme... Lássuk csak. Íme az első versszak
| Holland dalszöveg | Magyar fordítás |
|---|---|
| Soms scroll ik door m'n foto's en verdrink in nostalgie Denk aan lentes groen als kunstgras en dan mis ik die magie In wat ik ben geworden, alles wat ik nog kan zijn Want de bladeren verdorden en jeugd is porselein Ik zou wel willen weten of de wereld nog vergaat Want dat is me ooit beloofd, maar zijn beloftes accuraat? Ik vind alle opties prima, maar ik wil weten hoe het zit Dan hoef ik ook niet zo te haasten naar het licht |
Néha görgetem a képeimet és elmerülök a nosztagliában Arra gondolok, hogy a tavasz zöld, mint a műfű és hiányzik az a varázslat Abban, amivé váltam, abban ami még lehetek Mert a levelek elszáradnak és a fiatalság porcelán Tudni akarom, hogy a világ majd elmúlik. Mert valaha azt ígérték nekem, de az ígéreteik pontosak? Minden lehetőség megfelel, de tudni akarom, hogy működik-e. Akkor nem kell annyira a fény felé sietnem. |
Őszintén meglep, hogy 21 évesen ilyen gondolatok foglalkoztatják az énekesnőt, de azt gondolom, hogy ez részben reflektál a mai fiatalok bizonytalanságára. Mégis a szöveg koraérettnek tűnik. Azért is helytálló a '90-es évekbeli elektronikus zene, mert olyan a szöveg is, mintha egykoron nagy sztár lett volna, de néhány évtized múltán felmerül benne a kérdés, hogy vajon jól éltem az életemet? Azzá váltam, aki lenni akartam? Van még előttem út?
A szöveg szép ívet ír le, ahogy átitatja a "régi szép idők". Már tisztában van azzal, hogy ami elmúlt, többé nem tér vissza. Majd ahogy tudatosodik a fiatalságának törékeny mivolta, úgy foglalkoztatja, hogy mi lesz majd a világgal nélküle. A "de wereld nog vergaat" Froukje esetében kétértelmű, hiszen a bemutatkozó dalában a "Groter dan ik"-ben a világot fenyegető veszélyekről rappelt. De itt talán sokkal inkább az elmúlásról énekel. Sokkal inkább a halálszorongást érzékelem a versszak második felében.
A zene pedig azonnal eltorzul, ahogy a lírai én elmerül az emlékeiben, és marad is a feléig, majd egyből belép az ütőhangszeres hangzás, ahogy az elmúláson mereng. Annak a dinamikus hangzása erősíti az érzést, hogy a lírai ént nyugtalanítják a kérdései, kétségei. Aztán marad is végig a az egyenletesen gyors ütem.
| Holland dalszöveg | Magyar fordítás |
|---|---|
Naar het licht, naar het licht 'K Weet, ik ben de zwaarte |
A fény felé, ha fény felé Tudom, hogy én vagyok a nehézség |
Az egész refrént áthatja a kétség érzése. Mástól kér segítséget, mert tudja a lírai én, hogy magának okozza a bajt azáltal, hogy túlgondolja a dolgokat magában. Érdekes módon jelenik meg a függőség a szövegben, ahogy kényszeresen magához szorítja a boldogságának tárgyát, de tudja, hogy abból baj lesz. Nagyon ritka az olyan dalszöveg, ahol ennyire megjelenik az önreflexió.
A függőség mellett a telhetetlenség is megjelenik a refrénben. Ott vannak azok (dolgok, személyek), amik a víz felszínén tartják a lírai ént, mégis kétségbeesetten kapálódzik. De végül ő maga lesz az, aki érvényteleníti a maga rossz érzését, és elhiteti magával, hogy ezen túl másképp fog gondolkodni.
Az első négy sornál a zene dinamikus marad, de nyugodt. De a hosszabb, 8 soros refrénnél valósággal kitör. Ott van a szöveg lényegi mondanivalója. Tudja, hogy ő az, aki korlátozza saját magát, és nem elégszik meg azzal, amije van. De vajon ez okoz-e változást? Nézzük meg a második versszakot.
| Holland dalszöveg | Magyar fordítás |
|---|---|
| 'T is me allemaal te veel soms, dus nu probeer ik therapie Ik voel altijd heel veel schaamte, hoop dat niemand me daar ziet Ik stapel verdriet op liefde, dan weer liefde op verdriet Tot ik niet meer weet wat echt is, liefde kent toch geen limiet? Gebruik aanbidding als kompas, o God, is dit de juiste weg? Ik volgde blindelings de kaarten, zag toen pas wie ze had gelegd Ik geloof dat ik het zelf was, ik herkende mijn gezicht Heb ik voor niets zo lopen haasten naar het licht? |
Ez nekem néha túl sok, ezért kipróbálok egy terápiát Mindig nagyon szégyellem magam, remélem senki nem látja rajtam. A bánatot a szerelemre halmozom, majd a szerelmet a bánatra Amíg nem tudom már, hogy mi is ez, a szerelem nem ismer határokat, nem igaz? Iránytűként imádkozom, ó istenem, ez a helyes út? Vakon követtem a kártyákat, csak akkor láttam, ki rakta elém azokat. Azt hiszem, én magam voltam, felismertem az arcomat. Hiába siettem a fény felé? |
Ez az "én vagyok önmagam akadálya" tipikus esete. Itt is megjelenik a függőség, amit a lírai én arra használ fel, hogy a szomorúságát enyhítse vele. De valójában ő maga sem tudja, hogy mit csinál. Az viszont nem derül ki, hogy milyen terápiát próbált ki.
A kártyalapok valószínűleg azokra a sablonokra, szabályokra utal, ahogy éli az életét a lírai én. Ezeket mind ő húzta, ezekkel kell játszania. A kártya és általában a játék jó metaforája az életnek, pszichológusok is mondják, hogy abból, ahogy játszik az ember, jó képet lehet kapni arról, hogy éli az életet. Lehet, hogy új leosztással a lírai én is győztes lenne?
Ennél a versszaknál végig egyenletes ütemmel követi a zene az énekesnőt, a szöveg mondanivalója is nagyjából egy mondanivaló körül épül. Az utolsó sor kérdése pedig megalapozza a megoldást a problémára.
Ezután lényegében csak a refrént énekli kétszer az énekesnő.
Igazából saját magamból kiindulva fordult meg a fejemben a kérdés, hogy fogalmazódnak meg Froukje-ben ilyen kérdések. Szinte teljes gondtalanságban éltem le a húszas éveimet, ilyen jellegű kérdések akkoriban nem foglalkoztattak. Mindenesetre a korai öntudatosság hatalmas erény. Főleg, ha valaki a kétségeit így ki tudja fejezni.
A borító is érdekes, a fény jobb oldalról világít, Froukje mégis balra néz, ráadásul lefelé, merengőn. Ezzel is jól érzékelteti, hogy ebben a dalban az érzelmeinek sötétebb oldalán jár. Ami kritikám a borítóval, nem tudom, hogy szándékos-e de az énekesnő feje búbja és a festmény felső része hiányzik a képről.
Nagyon örülök annak, hogy Froukje személyében egy igazi egyéniség színesíti a holland könnyűzenei palettát. És biztos vagyok abban, hogy fogjuk még őt hallani, úgyhogy kíváncsian várom az újabb dalait.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése