2023. december 31., vasárnap

A szokásos év végi zenei statisztika

Nos, ahogy írtam december elején, a valódi zenei statisztikám a Last.fm profilomban érhető el. És azt december 31-én, azaz ma teszem közzé. Az idei évemről az előző posztomban írtam, így aki annak részletére kíváncsi, az ott megtalálja. Amit hozzátennék még, hogy a mélypont egyértelműen az volt, amikor áprilisban hazajöttem Hollandiából. Ebben benne van az is, hogy nincs megküzdési stratégiám az olyan helyzetekre, amikből ott és akkor nincs kiút, de más tényezők miatt is visszajöttem. Most már nem gondolkodok azon, hogy visszamennék, és hogyan. Úgy vagyok vele, hogy ha adódik valami lehetőség, akkor azt megragadom. Ezzel együtt is elégedett vagyok az egész évvel, mert tudtam annyit fejlődni, hogy úgy éreztem, hogy már jobban menne. Persze ez csak a gyakorlatban fog kiderülni. Remélhetőleg a 2024-es év erre lehetőséget biztosít.

Mielőtt rátérnénk a statisztikára, lássuk az év dalát. Amelyik 2023-ban a legjobb, legmenőbb, leginkább inspiráló volt számomra. Voltak kihívók, de gyakorlatilag már januárban eldőlt a kérdés, ahogy Endoh Masaaki megjelentette az (e)7 mini-albumát, mert ennek a záróakkordja lett számomra a legjobbja.

Endoh Masaaki: Honey Honey

Mind előadás tekintetében kiváló dal, a videoklip is nagyon adja magát. Sokat hallgattam ezt a dalt idén, és mindig jókedvre derített, önbizalmat adott. Ez egyike azon daloknak, melyek kihozzák Endoh Masaaki egyedi stílusát, amitől szeretik a rajongói. Kicsit abszurd, kicsit bolond, görbe tükröt helyez a szerelem és a házasság elé, miközben Endoh Masaaki lubickol a dalban. Hálás vagyok neki ezért a fantasztikus és emlékezetes dalért.

Most pedig következzék a szokásos éves zenei statisztika. Ebben az évben 26.559 alkalommal hallgattam dalt, ami újabb rekordnak számít a 2009-es regisztrációm óta. Akármennyire is nem a teljes statisztikát mutatja a Spotify és a YouTube Music (ezt a kettőt használom), de sokat hozzátesznek a Last.fm profilomhoz. De a statisztikám csak az offline zenehallgatásokkal teljes.

Ahogy az lenni szokott, lássuk először a legtöbb 10 hallgatott előadó listáját, mellettük zárójelben, hogy hány alkalommal hallgattam a dalaikat.

Top 10 előadó

  1. JAM Project (2.537)
  2. Zorán (2.298)
  3. Okui Masami (2.164)
  4. Hayashi Yuuki (1.371)
  5. Hayashibara Megumi (1.340)
  6. FLOW (1.186)
  7. Ganxsta Zolee és a Kartel (1.119)
  8. ALI PROJECT (854)
  9. Suara (705)
  10. LGT (614)

Két olyan előadó van van, aki hatalmasat ugrott előre. Korábban Zoránt egy évben 1.007 alkalommal hallgattam, amivel 2013-ban rekorder volt. Ehhez képest idén több több kétszer annyiszor hallgattam a dalait. Hasonlóképp a FLOW is nagyot lépett előre, az ő eddigi rekordjuk 346 volt 2018-ban. Ehhez képest ők háromszor többet hallgattam őket idén. És amilyen jó zenéjük van, "félő" hogy marad ez a trend.

Most pedig következzen a 10 legtöbbet hallgatott album listája. Zárójelben olvasható, hogy a rajta szereplő dalokat hányszor hallgattam összesen.

Top 10 album

  1. Okui Masami: Mas"ami Okui"terpiece (903)
  2. Zorán: Aranyalbum 1974-1993 (610)
  3. Zorán: Aranyalbum 1994-2020 (608)
  4. Hayashi Yuuki: TV anime Bakuten!! Original Soundtrack (606)
  5. Bryan Tyler: Super Mario Bros. Movie Original Motion Picture Soundtrack (604)
  6. Paradox Live 1st album "TRAP" (401)
  7. BURNOUT SYNDROMES: The WORLD is Mine (320)
  8. FLOW THE COVER ~Naruto Shibari~ (319)
  9. FLOW: Voy☆☆☆ (309)
  10. Nox: Főnix (308)

Most nem írok külön soundtrack listát, mert sokkal kevesebbet hallgattam azokat, mint szoktam. Az a kettő, mely feljutott a tízes listára, bőven elférnek itt. De az tetszik, hogy a Bakuten!! pont a Super Mario Bros. Movie OST elé tudott kerülni, mert igazából nem szerettem, csak azt akartam, hogy a "Super Mario" mivolta miatt kapjon egy tisztességges hallgatást. De egyébként olyan gagyi a zene, mint a film maga. Lényegében csak egy főtémája van az egész zenének (azokat leszámítva, amik a Nintendótól származnak), de a többi zene egyáltalán nem maradt meg bennem.

Innen látható, hogy tudott Zorán és FLOW ennyit előrejönni. Okui Masami meg örök legenda nálam, nincs mit ragozni.

Már az albumok között is látható, hogy mi volt az év felfedezettje nálam, de ez leginkább a kislemezeknél lesz igazán látható.

Top 10 kislemez

  1. Paradox Live Opening Show (178)
  2. Paradox Live - Road to Legend - Consolation Match "SHOWDOWN" (176)
  3. Paradox Live THE ANIMATION Opening Track "RISE UP" (163)
  4. Paradox Live THE ANIMATION Ending Track "Every Day Every Night" (144)
  5. Kitadani Hiroshi: Bokura no Spectra (138)
  6. Shiyui: Happiness of the Dead (132)
  7. Hayashibara Megumi: Shuuketsu no Yari (123)
  8. Ikimonogakari: BAKU (122)
  9. KANA-BOON: Song of the Dead (88)
  10. JAM Project: Over the Top! (83)

Négy Paradox Live kislemez az első négy helyen, kell ragozzam? A 10 kislemez közül 7 idei évben jelent meg. Az Ikimonogakari kislemezt idén ismertem meg, mivel idén néztem a Borutót, és nagyon meg. A JAM Project kislemez meg meglepetés, de az Over the Top! örök klasszikus nálam.

Végül következzen a hosszú lista a 100 legtöbbet hallgatott dalról.

Top 100 dalok

  1. JAM Project: Karma ~the dark side of human nature~ (155)
  2. Endoh Masaaki: Honey Honey (125)
  3. AMPRULE: Nobody But Me (118)
  4. Hayashi Yuuki: Ninkyou Eiga no BGM (102)
  5. Hayashi Yuuki: Jun'i Happyou (102)
  6. BAE: BaNG!! (100)
  7. cozmez: Where They At (93)
  8. GokuLuck: STRONGER (87)
  9. cozmez: Get it (72)
  10. AMPRULE: True Pride (68)
  11. Ikimonogatari: BAKU (67)
  12. Shiyui: Happiness of the Dead (67)
  13. Elderbrook: Body - BluePrint Remix (67)
  14. Felix: Don't you want me (Hooj remix) (62)
  15. 48 & cozmez: Rats & Nobles (61)
  16. Rosu: Follow (57)
  17. Perfecto Allstarz: Reach Up (57)
  18. BAE: BErmud△ Tri△nglE (53)
  19. JAM Project: Over the Top! (53)
  20. wacci: Anata ga Iru (51)
  21. SUPER BEAVER: Toppakou
  22. wacci: Bokura no Ippo
  23. Hayashibara Megumi: Give a reason
  24. Nox: Galambom
  25. Nox: Ne beszélj, ne remélj!
  26. GokuLuck: S.W.A.G.
  27. ALI PROJECT: Ankoku Psychedelic
  28. Okui Masami: WILD SPICE
  29. BAE: FLY HIGH!!!
  30. BURNOUT SYNDROMES: FLY HIGH!!
  31. UVERworld: CORE STREAM
  32. Zorán: Nincsen kedvem
  33. Okui Masami: ONENESS (Self Cover)
  34. SPYAIR: Imagination
  35. Zorán: Egészen egyszerű dal
  36. Hayashibara Megumi: Shuuketsu no Yari
  37. Paradox Live: RISE UP
  38. David Guetta: I'm Good (Blue)
  39. Zorán: Adj valamit
  40. Zorán: Apám hitte
  41. FLOW: Hero's Come Back!!
  42. Froukje: Naar Het Light
  43. JAM Project: 3 seconds of midnight
  44. SPYAIR: Imagination - New Version -
  45. Suara: Toki no Taika
  46. Okui Masami: Get along (Self Cover)
  47. Buraikan: Every Day Every Night
  48. Zorán: Kell ott fenn egy ország
  49. Zorán: Penitencia
  50. Okui Masami: God Knows... - from CrosSing
  51. Okui Masami: Jama wa Sasenai
  52. Paradox Live: RISE UP inst.
  53. BURNOUT SYNDROMES: PHOENIX
  54. The Cat's Whiskers: Mercy On Me
  55. Zorán: A szerelemnek múlnia kell
  56. Nagata Kenta: Piranha Plant Cove
  57. ALI PROJECT: Strawberry Pie wo Tabe ~Unmei-hen
  58. BAE: FLY HIGH inst.
  59. BURNOUT SYNDROMES: Hikari Are
  60. SPYAIR: RE-BIRTH
  61. Suara: Nami
  62. Zorán: Üzenet
  63. Kitadani Hiroshi: Bokura no Spectra
  64. Okui Masami: Kibou no Tsubasa
  65. Rooftop Friends: Fadeaway
  66. FLOW: Haruka Kanata
  67. JAM Project: One Chance!
  68. SPYAIR: Samurai Heart (Some Like it Hot!!) - New Version -
  69. Zorán: Üres bölcsőt ringat a hold fénye
  70. Centimillimental: nag
  71. Buraikan: Every Day Every Night inst.
  72. BURNOUT SYNDROMES: I Don't Wanna Die in the Paradise
  73. KANA-BOON: Song of the Dead
  74. SPYAIR: My World - New Version -
  75. Suara: Kono Chikyuu ni Aru Seimei
  76. Suara: Eigou no Sadame
  77. SUPER BEAVER: Hitamuki
  78. Zorán: Az ünnep
  79. Zorán: Mi kéne még?
  80. Zorán: Ne várd a májust
  81. Zorán: Nekem nem elég
  82. Ikimonogatari: BAKU -instrumental-
  83. Kitadani Hiroshi: IGNITION
  84. Kitadani Hiroshi: Bokura no Spectra (Off Vocal)
  85. Kitadani Hiroshi: IGNITION (Off Vocal)
  86. Okui Masami: God Knows... - from CrosSing (Instrumental)
  87. Akanyatsura: BAD BOYZ -Akanyatsura Underground-
  88. Hayashibara Megumi: Lively Motion (off vocal version)
  89. Hayashibara Megumi: Shuuketsu no Yari (off vocal version)
  90. Tachibana Asami: Nerawareta Kenma
  91. Rooftop Friends: Fadeaway inst.
  92. Zorán: Csak a szerelem
  93. Zorán: Szép holnap
  94. Zorán: Valahol mélyen a szívemben
  95. The Cat's Whiskers: Faith
  96. Zorán: Könyörgés
  97. Zorán: Volt egy tánc
  98. Zorán: 34. dal
  99. Zorán: Boldog idő
  100. Zorán: Hadd legyen

Nincsenek megjegyzések: