Az mégis milyen már, hogy a JAM Project: THE JUDGEMENT albumot hallgatva értesülök a hírről, hogy Mizuki Ichiro meghalt. Tüdőrákja volt és sajnos tudható volt, hogy nem lehet rajta segíteni. És biztos, hogy tudta ő is, hiszen amíg tudott, koncertezett. Az utolsó koncertjét november 29-én tartotta. Egyszerűen csak amíg élt, szórakoztatni akarta azokat, akik szerették a munkásságát, hiszen tudta, hogy sokáig már nem teheti meg. De egyszerűen csodálatos az, hogy valakinek nemcsak hogy példaértékű az egész énekesi munkássága, hanem, hogy az utolsó pillanatig a színpadon volt és énekelt. Szórakoztatta a közönséget. Valósággá tette azt, amiről énekelt. Megmutatta, milyen az, amikor valaki tényleg a végsőkig harcol az álmairól és éli azt.
És ezzel nőtt igazán naggyá és a szó valódi értelemben legendássá a szememben. Nem sírtam, amikor olvastam a halálhírét, de remegéssel töltött el. Nagyon szerettem, amit csinált. Szerettem a dalait, és szerettem azt, ahogy élte az életét. Évek óta követem ugyanis Instagramon és csodálatos volt látni, hogy az utolsó években is aktívan élt. Sokat kirándult, onsenbe járt, látogatta a családjával, barátaival Japán természeti szépségeit. Aztán ahogy kiderült a betegsége, ezek az aktív tevékenyések abbamaradtak, utána kezdett el a koncertezésre összpontosítani. Bebizonyította, hogy milyen az, amikor valaki tényleg az éneklésnek szenteli az életét. Nem kifejezetten látszott, hogy romlott az állapota, de azt fájdalmas volt látni, amikor néhány hónapja Kageyama Hironobu már úgy segítette le Mizuki Ichirót a színpadról, mert már alig tudott járni. Utána került tolószékbe, és onnan már csak úgy volt színpadon. Innentől nyilvánvaló volt, hogy mi fog történni, de mégis, amikor bekövetkezik, nehéz.
És az egész japán anime zenei ipar megállt egy pillanatra a halálhírére, ami nem csoda, hiszen az egész anime zene tőle indult ki. Ő énekelte 1972-től az első igazán sikeres, emlékezes és szerethető anime dalokat. Ha ő nem lenne, az japán anime zene, biztos, hogy nem létezne ebben a formában. A mai nagy anime énekesek: Suara, atsuko az angelából, YOFFY, a Psychic Lover énekese, Yonekura Chihiro, és akiket még nem láttam, mind megemlékeznek Mizuki Ichiróról. A JAM Project tagok és Mitsuko Horie emlékezése persze több ennél, hiszen ők sokat sokat dolgoztak együtt vele, az ő emlékezetük sokkal személyesebb. Mindenki nagy-nagy szeretettel gondol rá. Ami teljesen érthető, hiszen ahogy élte a karrierjét, amilyen ember volt ő, amilyen kisugárzása volt, az tényleg példaértékű. És azért, mert nemcsak hitt abban, amiről énekelt, hanem tényleg úgy is élt. Csodálatos ember volt.
Egy kicsit tényleg nehéz. Amikor ilyen nagyságok mennek el, egy kicsit tényleg szegényebb lesz ez a világ. Védjegye lett ez a "ránk mutat" kép, és annyira szerettem látni, ahogy az Instagram oldalán a más énekesekkel közös képeken is mindenki vele együtt a kamerába mutatott. Mintegy "benned van az erő, számítasz, veled teljes a csapat". Ahogy védjegye lett az a bizonyos piros sál is, ami szintén sok képen látható volt tőle. Ezzel is szimbolizált erőt, adott nekünk hitet. Persze, hogy tudtuk, hogy nem valós, hogy az a sál úgy száll a levegőben, tudtuk, hogy valami masszív anyaggal volt kitömve, de mit számít ez? Csak az számít, hogy nemcsak hogy arról énekelt, amiben hitt, hanem úgy is élte az életét. Bebizonyította, hogy az anime dalszövegek nemcsak üres szövegelések, hanem megvan annak a való világ beli leképezése. Nagyon fog hiányozni, az én elmémben ott van a legnagyobbak között. A Jóisten vigyázzon rá odafent.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése