Talán az egyik legjobb japán dal

Kicsit nyögvenyelős a Higurashi no Naku Koro ni. Sokan összevetik az Anotherrel, mint két horror anime, ami az egész anime iparnak maga a horror, de azért a Higurashi mellett szól, hogy valamivel összetettebb a történet, de csak ennyi. Az a helyzet ugyanis, hogy a lányokat valamiért nem tudom komolyan venni. Valahogy nem érdekel, hogy megszállta őket egy átok, úgy viselkednek, mint a démonok, gyilkolják a szeretteiket, a jó ég tudja, milyen okból.

Azt már jó ideje tudom magamról, hogy animékben pasik terén sokkal megbocsájtóbb vagyok. Elég csak a Haikyuu!!-ra gondolni. Azt a személyiséget, ami Kageyamának van, nem tolerálnám egy női karaktertől, de Kageyama esetében... Majdhogynem abszolút kedvenc karakter. A miértjéről külön blogpostot szánhatnék, de ezért is van az, hogy a My Anime List profilomban csak fiúk vannak kedvenc karakternek. Csak arra fel mondom, hogy a Higurashi-ban most ott tartok, hogy Maebara Keiichi van elátkozva, és hogy vele mi fog történni, az érdekel. Csak az a baj, - és ez a Higurashi másik nagy hibája - hogy kiszámítható. Még csak 11. résznél tartok az animében, de annyira nyilvánvaló, hogy ki a sáros az átkokért, ami a falut éri, mint ahogy az is nyilvánvaló, hogy Maebara Keiichi úgy rá van baszni a gyilkosságra, amit elkövetett, hogy öröm lesz nézni.

A Higurashi no Naku Koro ni-t egyébként 2 éve kezdtem el nézni, de annyira kiakasztottak az első néhány rész hülyeségei, ráadásul mivel éjszaka néztem, folyamatosan attól féltem, hogy nálam is meg fog szólalni a csengő, valaki hátulról meg fog támadni. Úgyhogy 2 ponttal dobtam az animét. Nem feltétlen csak az ijesztő mivolta miatt, hanem mert az egész egy marhaság. Nem jött át, hogy mit akar közvetíteni. Aztán nemrég úgy döntöttem, hogy előveszem, és végignézem. Ez egy kihívás-szerűség számomra. Egyrészt szembesülni az animével és végignézni. Alapvetően érdemes, mert aztán valamivel jobb lesz. De valamiért mégsem az igazi.

A másik ok, ami miatt kihívás számomra az anime, az a második évad openingje. 2011-ben, talán nyáron, vagy ősszel hallottam először MondoCon karaokén a Kai openingjét, a Naraku no Hana című dalt. Maga az előadás is kivételesen szép volt, de már ott annyira szíven ütött a dal, hogy alig bírtam kijönni a hatása alól. Meg is hallgattam az eredetit, ahogy hazaértem, és akkor nagyon rá voltam függve. Olyan érzelmek szólalnak meg benne, amik miatt nagyon fájdalmas hallgatni a dalt, ezért volt időszak, amikor kifejezetten féltem hallgatni. De mostanság ismét elővettem. És közel 9 évnyi ismertség után, hogy ugyanúgy megérint, az nagyon kemény.

https://www.youtube.com/watch?v=_jEZpJXC5B8

A mai napig azt gondolom, hogy ez az egyik legzseniálisabban megírt dal, amit valaha hallottam életemben. Már a borító is beszédes, de ez azon nagyon kevés dalok közé tartozik, amiről azt gondolom, hogy ez így tökéletes, ahogy van. Ezen nincs mit módosítani, jobbá tenni. Az énekesnő, Shimamiya Eiko is valami csodálatos érzelmeket énekel ki: Végig átjárja a fájdalom a dalt, de az az érdekes, hogy nem azzal nyugtat meg, hogy ne sírj, el fog múlni, hanem pont ellenkezőleg: Sírd csak ki magadból a bánatod, utána minden könnyebb lesz. Megvigasztal, átölel, utat mutat. Így szól az egyik refrén:

Törj ki, törj ki
A bánatos sorsodból
Nem vagy a pokol virága.
Ne nyílj olyan helyen,
Ne nyílj ott,
Ne hagyd, hogy tőrbe csaljanak
Az idő töredéke hang nélkül el fog repülni.

Olyan ez, mint amikor valaki meglátja egy másik emberben a szépet, akiről már rég lemondtak. És emiatt van az, hogy bár nagyon szomorúnak hangzik a dal, de valójában nem az. Régóta elnyomott fájdalom tör ki, ha azt kiadja magából, utána sokkal könnyebb lesz, és lesz esély egy jobb jövőre. A zene is ezt erősíti, bár inkább a fájdalom részére fókuszál. Azt juttatja eszembe, amikor valami miatt nagyon rosszul voltam, és szinte fizikálisan éreztem, hogy az agyamban kiömlik valami maró sav. Azért szeretem az I've Sound-ot, mert bár alapvetően a trance-ben mozognak, de olyan dallamokat írnak élő hangszerekre is, hogy az elképesztő. Itt is az elektromos gitár mély hangzása kiemeli a fájdalom érzését, de az is tetszik, hogy nem lassú a dal. A lüktetésével teszi intenzívvé az érzelmeket.

Leginkább akkor szoktam hallgatni ezt a dalt, amikor valami miatt nagyon rosszul érzem magam, de nem reménytelen a helyzet. Mivel ebben a dalban nagyon intenzíven jelen van a fájdalom, egyben megvigasztal, ezért akkor jó hallgatni ezt a dalt, amikor aggyal ugyan tudom, hogy van kiút, de még nem érzem, ezért nehéz. Ez a dal az érzelemben erősít meg, ezért is mondom, hogy valójában nem szomorú a dal, mert ha kiéljük azt a fájdalmat, amit hallunk benne, utána könnyebb. Viszont veszélyes is lehet, mert ha akkor hallgatjuk, amikor végképp reménytelennek érezzük a helyzetet, akkor bekerülhetünk a bánat egyre mélyebb spiráljába, mert tényleg tetten érhető a dalban a vigasz, és ezt inkább rossz hallani, amikor nem látjuk a kiutat. Legalábbis én így vagyok vele. Egy biztos: Az egyik legszebb dal, amit valaha hallottam.

Újdonságok vs nosztalgia

Most, hogy felszabadultam a vizsgaidőszakból, ismét rendezgetem a kategóriákat a blogban. És ahogy beleolvasgattam a régi blogpostokba, eszembe jutott, hogy manapság eléggé keveset hallgatom a régi nagy japán kedvenceket: Hayashibara Megumi, Okui Masami, JAM Project, Suara és társai. Ennek baromi egyszerű oka van: Sajnos manapság nagyon kevés új dallal jönnek ki. Ebben gondolom, az is közrejátszik, hogy mivel nagyon lecsökkentek ezen előadók kiadványainak eladásai, ezért nem éri meg a kiadóknak foglalkoztatni őket. Igazából nem is az újdonságérzet hiányzik, hanem sok más dalt megismertem, amiket megszerettem, és általuk sok új impulzus ért, ami... nagyon csúnya lenne azt írni, hogy elinflálta a régieket, mert ez így nem igaz, hanem háttérbe szorította.

Nemrég volt egy beszélgetésem az egyik Discord szerveren, hogy a '90-es években mennyivel jobb volt minden. Annak ellenére, hogy sokáig én is úgy voltam vele, hogy áldás, hogy a '90-es években voltam gyerek, mert akkor már nem volt kommunizmus, de még nem ért minket annyi impulzus, mint a mostani gyerekeket az internet korában, ma már inkább azt gondolom, hogy találjuk meg a maiak között is az értékeket. Mert vannak. Most már egyre inkább úgy vagyok vele, hogy a hajam kihullik a "régen minden jobb volt" szövegtől. Megvoltak a maga jó dolgai a '90-es éveknek, de legalább ennyi hazugság volt akkor is, csak ezeket egyrészt elfedi az a tény, hogy a jókat gyerekként éltük meg, másrészt akkor más volt az értékrend. Ezért más volt akkor a trend, mint ahogy más most is. Őszintén azt gondolom, hogy nem rosszabb, csak más. És a mai trendek között is meg lehet találni azt, ami nekünk szól, csak nyitottnak kell lenni, és befogadni azt, amit jónak hallunk.

És az, hogy megtalálom őket, segít abban, hogy jobban megélem a jelent. Sokáig csak a japán zenében éltem, és kizártam magamból a nyugatiakat. Mondjuk ebben az is közrejátszott, hogy 2006-ban, amikor találkoztam a japán zenével, akkor egy nagyon rossz időszakból kerültem egy nagyon jóba, ez akkor nagyon komolyan rányomta arra a bélyegét, hogy a zenei ízlésem jelentősen megváltozott. Sok idő kellett, mire rájöttem, hogy nemcsak azért zártam ki a nyugati zenéket, mert azt gondoltam, hogy nincs semmi érték ma már nyugatról, hanem mert többek között arra a nagyon rossz időszakra emlékeztettek. Ahogy sikerült elengedni őket, és egyre gyakrabban hallgatok rádiót (angol, német és holland rádióadók... ^^), rájöttem arra, hogy ugyan a trendek valóban változtak, ezáltal a zene is, és vannak olyan dalok, amiken mosolygok, hogy ez mégis kinek tetszik? De meg lehet találni azokat, amik nekünk szólnak. Azért kerültem az "érték" szót, mert azt inkább "minőségi" aspektusban szeretem használni. Tehát ha szól valamiről a dalszöveg, meg van írva a zene, és az egész egyben van. De ha csak erre mennénk rá, akkor azért lássuk be, hogy tényleg szinte teljesen kizárnánk a jelent. Ugyan szoktam zenéket, filmeket kritizálni, de vannak olyan dalok, amiket nem az értékük miatt szeretek, hanem a hangulatuk miatt. Van olyan, hogy most arra van szükségem, hogy ellazuljak. Akkor épp nem akarok okoskodást, vagy olyan gitárszólót hallgatni, hogy csak győzzem visszatenni az államat a helyére, hanem csak szóljon valami, ami tetszik, és ellazít.

Főleg a néhai Rock FM, és később a Rocker Rádió hallgatása során tudatosodott bennem, hogy csak azért, mert egy dalt élő hangszerekre írtak meg, nem jelenti egyúttal azt, hogy értékes is. Mert könnyen előfordul, hogy vagy a dalszöveg mondanivalója érvénytelen számomra, vagy az énekes stílusa olyan, hogy nem egyszer inkább kikapcsoltam a rádiót, csak ne halljam. Ez ma is eszembe jutott, amikor a Csaba Centerben voltam, és szólt a Magna Cum Laude: Vidéki Sanszonja. Valószínűleg a kisebbséghez tartozok, de én nem szeretem azt a dalt. Erős tudatosságot érzékelek abban a dalban, hogy mivel akkor lett ismert, amikor sok igénytelennek titulált zene ment a rádiókban, és mintha éreztetni akarták a Vidéki Sanszonban van valami, ami miatt kiemelkedik az aktuális trendekből. Nem érzem a spontaneitást. De ez persze a saját gondolatom, elképzelhető, hogy "hátsó szándék" nélkül íródott a dal.

De bőven lehet példát mondani arra, hogy csak azért, mert egy dal élő hangszerekre lett írva, nem jelenti egyenesen arányosan azt, hogy az igényes is. Szintetizátorra írt zenék közül is lehet kiváló műveket találni, elég csak a Depeche Mode-ra gondolni. De csak hogy visszatérjek a japán zenére, két olyan céget (vagy ügynökséget... nem tudom, hogy hívják őket) ismerek, akikről tudom, hogy trance-ben mozognak: I've Sound és Elements Garden. Az Elements Garden elsősorban Chihara Minori-nak, Mizuki Nanának ír dalokat, de néhány dalt JAM Project-nek is írtak. Alapvetően szeretem őket, de az I've Sound által írt zenéket tartalmasabbnak, egyedibbnek érzem. Náluk van például Shimamiya Eiko, Kawada Mami, KOTOKO, Kurosaki Maon, de még Okui Masami is énekelt két dalt, amik kiválóra sikeredtek. De az I've Sound kiváló példa számomra arra, hogy elektronikus zene is lehet kiváló, igényes, nem utolsó sorban fájdalmas. Hallatszik, hogy dolgoztak azon a dalon: Van dallama, odafigyeltek az énekre, a hangszerelésre. Ezek pedig mind emlékezetessé teszik a dalt.

Ezért is van az, hogy nem köteleződök el egy zenei stílus mellett sem. Mindegyikben megtalálom azt, amiről úgy érzem, hogy nekem szól. Ugyanígy a mai értékek között is. Nem gondolom, hogy érdemes azzal jönni, hogy hétvégente reggelenként voltak a rajzfilmblokkok, vasárnap volt Disney-délután, a joghurtos pohárban 200 g joghurt volt, meg a jó ég tudja még mivel. Ma már könnyen összehozhatunk magunknak hétvégi rajzfilmblokkokat, Walt Disney délutánt, és bármit, amit hiányolunk a '90-es évekből. Hiszen ott vannak a DVD-k, Blu-ray-ek, stream programok, a Spotify-nak köszönhetően akár a '90-es évek kedvenc dalaiból is összeállíthatunk egy saját lejátszási listát. Mindenre van lehetőség.

Néha azért most is szeretek "visszavonulni" úgymond, és vizionálom, hogy ha lesz majd tartós lakhelyem (saját lakásban nem gondolkodok), be fogok rendezni oda egy retro-szobát, ahol kifejezetten a régi, '90-es évekbeli dolgok lesznek. A berendezés már adott: van régi képcsöves TV-m, van videokazetta-, kazettagyűjteményem, videómagnóm, kazettás lejátszóm, retro Nintendo konzolom. Csak a szoba kell. Jó lesz majd oda visszavonulni, de alapvetően azon vagyok, hogy a mai dolgok között találjam meg azokat, amiket szerethetek. És csak hogy visszautaljak a post elején megemlített régi nagy japán kedvencekre: Szó nincs arról, hogy ezentúl őket soha többet. Nagyon megvan a méltó helyük, és ha kijönnek valami új dallal, kislemezzel, vagy albummal, elsők között meghallgatni.

Néhány gondolat a Toaru Majutsu no Index-ről

Több újságcikkben, pszichológiai könyvben olvastam, hogy a társfüggőségnek egy komoly jele, ha a szerelmünk rajongási tárgyát magunkévá tesszük. Van ebbe egyébként valami, mert ha belegondolunk, ez olyan, mintha ugyan közvetve, de a szívünk választottja mindig velünk lenne. Ha pedig csak azokat csináljuk / nézzük / hallgatjuk, stb. amiket ő szeret, az még komolyabb. De azt gondolom, hogy addig, amíg csak érdeklődünk iránta, de a saját értékrendünkkel látjuk az adott dolgot, mondunk róla véleményt, azzal semmi baj nincs. Főleg, ha még fejlődhetünk is általa.

Bevallom őszintén, valami hasonló ok miatt kezdtem el nézni a Toaru Majutsu no Index-et ismét. Ahogy korábban írtam, 2012 táján néztem az animét, és már akkor nagyon tetszettek a PSI-missing és a See visionS dalok Kawada Mami-tól. Most van valaki, aki iránt komolyan érdeklődök, és amikor mondta, ez a kedvenc animéje (neki olyan az Index, mint nekem a Haikyuu!!), sok emléket hozott vissza azokból az időkből, amikor először láttam. Meg is néztem a Toaru Kagaku no Accelerator-t és folyamatban van a Toaru Majutsu no Index III, de azon kapom magam, hogy nem sokat értek a történetből. Mondjuk effektíve már akkor is furcsa volt nekem az egész, mert nem nagyon értettem, hogy miről szól az Index. Úgyhogy már csak ezért is jól jön az emlékezetfrissítés. Most jobban értem, hogy mi történik, jó eséllyel azért is, mert Netflixen magyar felirattal nézem. És mivel a Toaru Kagaku no Railgun is elérhető magyarul, ezt is nézem.

Aranyos anime, de értem, hogy miért népszerűbb a Railgun és az Accelerator. A Toaru Majutsu no Index azon kevés animék közé tartozik, ahol a mellékszereplők erősebbek, mint a két főszereplő. Nagyon aranyos Index-san, de lássuk be, hogy az aranyosságán túl, valamint hogy mindig megharapja Toumát, amikor mérges, nem mondható emlékezetes karakternek. Még az a "tudatmódosult" állapota sem menti meg, amikor elkezd varázsolni. Touma meg mint nullás szintű Esper... Értem én a szerencsétlen srác esetét, sok ilyen anime van, főleg ahol lányok veszik körül az ilyen srácokat, csak ezekben az animékben is inkább lányokat szokták megjegyezni, nem feltétlen a srácot. És hát Touma sem egy emlékezetes karakter. Viszont a történet nemcsak hogy nagyon jó, de izgalmas, és érdekel a végkifejlet. Érdekel Index-san sorsa, a 103.000 könyv sorsa, az emlékezetkiesés, meg az emlékezet törlésének esete. És ha erre rájött volna az, hogy Toumának és Index-nek erős személyisége lett volna, akkor kiváló anime lett volna a Toaru Majutsu no Index. De így csak szimplán egy jó animéről beszélünk.

Már abból is lehet látni, hogy két mellékszereplő, nevezetesen Mikoto Misaka és Accelerator sokkal jelentősebb, hogy a My Anime List-en őket jelölték be legtöbben kedvenc karakternek az animéből. És tökéletesen megértem. Misaka még számomra is szerethető karakter, mert úgy erős a személyisége, hogy nem "uralja" a többieket. Lánykarakterek esetében kényesebb vagyok személyiség terén. Accelerator meg számomra is az anime legmenőbb karaktere. Egyrészt tetszik nála ez a "nem mutatja ki az érzelmeit, de valójában vannak érzései" személyiség, mert annyira nyilvánvaló, hogy szereti Last Order-t, különben nem vigyázna rá. Olyan érzetet ad, mintha ez egy játék lenne számára. Meg az is nagyon tetszik, hogy első látásra ugyan gonosznak tűnik, de ő is a jó ügyért harcol, csak a maga módján. Nagyon jól kitalálták a személyiségét.

Nem véletlen, hogy ők ketten kaptak külön spin-off animét. Csak a Toaru Kagaku no Railgun és a Toaru Kagaku no Accelerator történet terén nem virít annyira. Eddig 5 részt láttam a Railgunból, és eddig az jött le, hogy Gakuen Toshi (Akadémiaváros) mindennapjait láthatjuk Misaka szemszögéből. Csak mivel Misaka önmagában érdekes személyiség, ezért nézeti magát az anime. Sőt, a Railgunnak magasabb az átlagértékelése, mint az Indexnek. A Toaru Kagaku no Accelerator valamivel jobb történet terén, mert Accelerator a Gakuen Toshi gonoszaival veszi fel sérülten a harcot, akik pont azért kapnak vérszemet, mert tudomást szereztek arról, hogy Accelerator megsebesült.

Viszont a zenére komolyan rá vagyok függve, és annyira beleszerettem a ROAR-ba, hogy konkrétan gondolkodok azon, hogy megrendeljem a kislemezt. De nem is csak egyet, hanem két változatot. Igazából beérném az Anime Edition-nel, csak a Limited Edition DVD kiadásán más tartalom van, és az is érdekel. Úgyhogy ha tényleg megrendelem, akkor a ROAR lesz az első olyan kislemez, amiből két kiadás lenne meg. És mivel az új Haikyuu!! dalok kislemezein is gondolkodok, ezért négy kislemezt tervezek megrendelni:

• Kurosaki Maon: ROAR (Limited Edition)
• Kurosaki Maon: ROAR (Anime Edition)
• BURNOUT SYNDROMES: PHOENIX (Anime Edition)
• CHiCO with HoneyWorks: Kessen Spirit (Anime Edition)

De hát Japánból CD-t rendelni távolról sem olcsó szórakozás. A négy kislemez együtt ¥6.506 lenne a regisztrált légiposta költsége pedig ¥2.880, így az egész együtt ¥9.386, ami kb. 26.100 forint lenne. Drága, nagyon drága. És hiába van már ott a Spotify, egy CD a maga fizikai mivoltával csak egy gyűjtemény részét erősíti. És ha adott a jó zene, akkor miért is ne támogassam az eredeti előadót, és a zeneszerzőket? Sok ilyen zenét akarok. De teljesen felesleges szabadkozni és sajnálkozni, ha továbbra is imádni fogom a dalt, és lesz rá lehetőség, megrendelem magamnak.

Másodszor sem sikerült

Szerdán lehetett megnézni a JLPT japán nyelvvizsga eredményeit, és most sem sikerült. 72 pontot értem el összesen (először 68 pont volt), de a kis javulás sem lendít sokat a lelki állapotomon, mivel 80 pont kell a sikerességhez. A részpontszámok rendben voltak, a szövegértés és nyelvhelyesség együtt 46 pont volt (itt 38 pont a minimum, N5-ösön egybe számítják), a hallott szöveg értése pedig 26 pont (itt 19 pont a minimum), valamint ha jól emlékszem, a szókincs A minősítésű volt, az olvasás B minősítést kapott, ahogy a nyelvhelyesség is. Az A jónak számít, a B közepesnek, a C pedig rossznak.

Egyébként nehéz volt a nyelvvizsga, több olyan nyelvtani szerkezettel találkoztam, amire nem emlékeztem, hogy tanultuk volna, holott a japán tanárnő mondta, hogy nyugodtan mehetünk akár N4-re is. Ebben már akkor kételkedtem, mert gondolom, hogy azért valamennyi ugrás van, és annyi kanjit meg nem ismerünk, hogy csak úgy nekivágjunk. Az persze nyilván nem a tanárnő hibája, hogy másodjára is elhasaltam a nyelvvizsgán.

Az egyénként érdekes volt, amikor egy alkalommal egyedül voltam japán órán, és néhány korábbi nyelvtant ismételtünk át. Azt gondoltam, hogy szükség lesz rá emlékezetfrissítésként, de hogy konkrétan rá fogok csodálkozni néhány dologra, az engem is meglepett. Az a helyzet, hogy hiába szeretek valamit csinálni (jelen esetben a nyelvtanulást) nem mindig "egyenletesen" 100%-osan rajongok azért a dologért, és ebből az következik, hogy ha az adott dologért ott és akkor nem nagyon lelkesedek, akkor nem foglalkozok vele annyira. Ugyanígy voltak periódusok, amikor elhanyagoltam a japán nyelvtanulást, később meg nagyon belelendültem. Ennek az lett az eredménye, hogy rendszertelen lett a nyelvtudásom. Vannak dolgok, amiket jól tudok, másokat meg nem. A másik komoly ok a sikertelenségre, hogy a volt párommal ekkor már nagyon problémás volt a kapcsolatunk (pár napra rá szakítottunk), konkrétan a nyelvvizsga szünetében chateltünk, próbáltuk megbeszélni a dolgokat, de nem sikerült. A hallott szöveg értésénél konkrétan annyira agyaltam azon, hogy oldjuk meg a problémát, hogy szövegrészek nem jutottak el az agyamig. Így volt ahol találomra karikáztam. A legrosszabb az volt, amikor maga a kérdés esett ki a tudatomból, és mivel a szövegben általában mind a négy válasz elhangzik, ezért nem mindegy, mire válaszolunk. Sajnos ez is közrejátszott a sikertelenségben. A harmadik komoly ok, meg hiába vagyok benne a japán nyelvben már tizenéve (amióta japán zenét hallgatok), mégis a mai napig van egyfajta "rejtélyesség" (nem tudok erre jobb szót), a sajátságos írás, és mondatszerkezet miatt, ami olyan érzetet ad, hogy nem tudok beszélni japánul. Minden félév végén írunk japánból egy kis tesztet, ahogy most is, ennek az utolsó feladata volt egy rövid párbeszédet írni. Konkrétan annyira leblokkolt a fentebb leírt tudat, gondolat, hogy egy árva szót nem tudtam leírni. Teljesen üres maradt nálam az a feladat. És miután mindenki más tudott oda írni, ezért az én dolgozatom sikerült a legrosszabbra.

De nem hibáztatok senkit. Júliusban ismét meg fogom próbálni, de most már, hogy rendszerezett legyen a nyelvtudásom, átismétlem a nyelvtant a Dekiru 1-től, de egészen az első leckétől kezdve. Persze, tudom az "A wa B desu"-t, "A mo B desu"-t és a KO-SO-A-DO rendszert, hogy csak a legalapabbakat említsem, de legyen leírva, legyen egy helyen. Nem utolsó sorban a kanák gyakorlása is fontos, mivel még most is vannak olyanok, amiken hosszasan gondolkodok, mire leírom. Ilyen például a hiragana "ne", "se" vagy a katakana "ke". De általánosságban az e végű kanák problémát okoznak. Úgyhogy néhány kétségbeesett "miért?" után lenyugodtam, nem adom fel és nekivágok harmadjára is.

Toaru Majutsu no Index

Most az utóbbi időkben nagyon rá vagyok függve a Toaru Majutsu no Index-re. Még karácsony körül megnéztem a Toaru Kagaku no Accelerator-t, és most tervezek cikket írni az AniMagazinnak az animéről. El is kezdtem írni, de eléggé rosszul indult. Rájöttem, hogy alig emlékszem erre az animére, ami nem is csoda, hiszen 2012 táján néztem az első két évadot. Így úgy döntöttem, hogy az egész animét újra végignézem, kell egy kis emlékezetfrissítés.

Ehhez jól jött az, hogy előfizettem a Netflix-re. Kevés az anime, ami elérhető Magyarországon, a Toaru Majutsu no Index speciel jelen van. Úgyhogy itt kezdtem el nézni. Ami nagyon kellemes meglepetés volt, hogy a Netflix működik Wii U-n is. Azt tudtam, hogy maga az alkalmazás elérhető Nintendo konzolon, de amikor megpróbáltam rácsatlakozni a YouTube profilomat, nem tudtam, mert lekapcsolták a Wii U szervereit. Ehhez képest a Netflix működik.

Legkedvesebb német barátom OriginalNoel totál meglepődött, hogy Wii U-n van Netflix, Nintendo Switch-en meg nincs. Lám, nemcsak a játékok az egyedüli ok, ami miatt érdemes a Wii U-t aktívan használni, hanem az ilyen alkalmazások miatt is. És nemcsak, hogy elérhető a Toaru Majutsu no Index, hanem magyar címet is kapott.

Amikor megláttam a Tiltott varázslatok jegyzéke címet, valósággal le voltam nyűgözve. Zseniális fordítás, ha engem kérdeztek. Van benne egy kis szabad fordítás, mégis kiválóan leírja az anime mondanivalóját. Egyébként most sokkal jobban élvezem az animét. Akkor is érzékeltem, hogy jó ez, de valamiért nem kapott meg annak idején. De Kawada Mami: PSI-missing és See visionS dalai már ekkor is nagy kedvencek voltak. Úgyhogy már csak ezért is nagyon jó újra megnézni az animét.

És most annyira megkapott, hogy a dalokat is hallgatom. Ugyanis nemcsak a Netflix-re, hanem a Spotify-ra is előfizettem. Hogy hagyhattam ki eddig ezt a zenei alkalmazást? Azonnal ráfüggtem, szinte már csak itt hallgatok zenét. Ráadásul mivel van diákkedvezmény is, ezért nem havi €4.99-et fizetek a szolgáltatásért, hanem €2.49-et. Ráadásul csak áprilistól esedékes, ugyanis él a 3 hónapos próbaidőszak. Nagyon sok japán zenét megtaláltam itt, néhány magyart is, ami érdekel. De az egész rendszer nagyon tetszik, ahogy fel van építve. Ugyanis PC-n is lejátszhatom a dalokat, de mobilon is hallgathatom az alkalmazással. Ez egyrészt azért jó, mert ha nem a szobában vagyok, hanem például a konyhában ténykedek, ott is tudom hallgatni. Másrészt így a telefonról tudom fülhallgatóval hallgatni a zenét, ami nekem azért fontos, mert nemrég kaptam egy vezeték nélküli Bluetooth fülhallgatót, a PC-n meg nincs Bluetooth támogatás, így csak telefonról tudom hallgatni fülhallgatón keresztül a dalokat. Összeállítottam egy saját listát a Toaru Majutsu no Index opening dalokból.

Tudom, hogy van hivatalos lejátszási lista, sokkal több dallal, de a saját listám abban különbözik a hivatalostól, hogy a kislemezekből válogattam össze a dalokat, így a Last.fm profilomban a kislemez hallgatása növekszik. Aki meghallgatná és követné, az itt megteheti:

És hogy nagyon szerettem az Index dalokat ahhoz az is nagyban hozzájárult, hogy az új dalok is kiválóak. A Gravitation-t is sokat hallgatom Kurosaki Maon-tól, de amikor a ROAR-t először meghallottam, pár másodperc után szabályosan felüvöltöttem, hogy "BASZD MEG, EZ KIBASZOTT JÓ!!!" Ilyen pedig ritkán fordul elő nálam. Az igaz, hogy nagyon elüt a megszokott Index-hangzásvilágtól, felesleges is letagadni, de maga a dal nálam 10/10 pont. Imádom azt a vadságot, ahogy az énekesnő énekel, és az a lendület... Állítom, hogy 24 órás ébrenlét után is felrázna! Egyébként is nagyon izgatott vagyok a holland utazásom miatt, ezt erősíti ez a dal. Úgyhogy Kurosaki Maon karrierjét ezentúl figyelni fogom.

Holland nyelvtanulás

Régóta érdekel a holland nyelv, és mivel úgy alakult, hogy februárban megyek Hollandiába egy hétvégére, ezért vettem holland nyelvkönyvet.

Első benyomások? Imádom, egyébként is hobbim, szinte szenvedélyem a nyelvtanulás, de a holland különösen jól megy. Egyrészt valamennyire tudok németül, és tényleg nagyon megkönnyíti a nyelvtanulást, mert nagyon sok a hasonlóság a két nyelv között, miután egy nyelvcsaládból származnak. Másrészt a könyv is nagyon jó. Egyszerűen, tényleg érthetően magyarázza el a nyelvtani alapokat. A kis könyvet jobb oldalt külön lehetett kapni, ezt is megvettem. Egyrészt több benne a nyelvtan, másrészt meg a könyvből hiányzik a kiejtési útmutató. A holland nyelv egyik sajátossága a kiejtés, ami még némethez sem hasonlítható. Vannak dupla magánhangzók, és például amikor "oe"-t látok egymás mellett (pl.: Goedemorgen - Jó reggelt), egyből "ö"-nek akarom mondani a német után. Pedig az a holland "u" betű, mert ami a hollandban "u"-nak van írva, azt "ü"-nek ejtik. Úgyhogy a kiejtést szokni kell (főleg a g betű hangzik szépen...), illetve van két egyedi szó, amihez hasonlóval eleddig sehol nem találkoztam: belangrijk - fontos, alstublieft - kérem, de a 95% visszavezethető a németből, vagy könnyű megtanulni. Ráadásul a nyelvtan tényleg egyszerűbb a némethez képest. Habár a főneveknél megkülönböztetnek hím- és nőnemet, de egy névelőjük van (de), a semleges nemnek van külön névelője (het), illetve az igeragozás is könnyebb, mint a német igeragozás.

Ez tényleg elsősorban a szenvedélyről szól, egyébként nem lennék konkrétan rákényszerülve a nyelvtanulásra, mert Hollandiában nagyon magas arányban beszélnek idegen nyelvet. Angol az elsőszámú ott is, de a németet, franciát is szép számmal tanulják. Holland barátaimmal is nagyon jól elbeszélgetek angolul. De hogy mennyire adok a holland nyelv tanulására, arra ez a kép a bizonyíték:

Amsterdam dizájnú füzetbe írom a holland nyelvvel kapcsolatos dolgokat. Bal oldalt a nagy alakú füzet a sima vonalas füzet, a kicsi jobb oldat, meg a szótár füzet. Egyébként is nagyon szeretem ezt a "Cities of the World" dizájnú füzeteket, nyelvtanulásra meg kiváló alapot adnak. A füzet meg nekem nemcsak azért fontos, mert az iskolai nyelvtanulásnak "maradványa", hanem mert ezekbe összegzem a tanultakat, illetve, elkezdek egyszerű mondatok írni magamtól. Bemutatkozni, meg ilyenek.

Tehát, első körben kiválónak tartom ezt a nyelvkönyvet, nagyon remélem, hogy lesz folytatása, mely középszintig juttat el. Ez addig kiváló alapot ad.

Első gondolatok a Haikyuu!! TO THE TOP első részéről

Hát, végül eljött a várva várt nap! Elstartolt a Haikyuu!! 4. évada, amit rajongók, annyira vártunk, mint a kedvenc játékunk megjelenését! És komolyan, olyan érzésem volt egész nap, mintha egy régóta várt Nintendo játék jelent volna meg ma, amit alig vártam, hogy kezembe vegyek, és elsők között játszhassak! Konkrétan a Twitter és a Facebook is valósággal fel volt robbantva. Mindenhol Haikyuu!! volt, még volt külön interjú Murase Ayumu-val, Ishikawa Kaitóval, valamint a BURNOUT SYNDROMES-zal az animével kapcsolatosan. Elképesztő, hogy az együttes is mennyire benne van a Haikyuu!!-ban, mintha tényleg szeretnék ezt az animét, és nemcsak kiszabott munkaként énekelték el az új openinget, a PHOENIX-et. Nagyon nehezen, de végre eljött a nagy nap! 2020. január 10. számomra a Haikyuu!! újjászületésének napja!

Bár eléggé problémásan jelent meg az interneten, mert egyszerre néztem a HorribleSubs-on és a nyaa.si-n, hogy mikor kerül ki letöltésre angol felirattal. Késve érkezett meg, kicsit féltékeny is voltam, hogy Japánban a mi időnk szerint 17:25-kor már láthatták az animét. Már akkor be voltam zsongva, hogy mi miért nem láthatjuk. Nekünk a mi időnk szerint 18:30-ra ígérte a HorribleSubs a megjelenést, de ezt nem tudták tartani (előbb a CrunchyRoll-on megy le, ők onnen szedik le). Percenként frissítettem az oldalt, hogy kikerüljön, de semmi. Valósággal szétspammeltem a Discord Haikyuu!! reddit szerverét, hogy megöl a várakozás, és sehol semmi. Most teljességgel szabadjára engedtem a gyermeki énemet (nem mintha nagyon korlátoznám...), de mivel rajongókkal voltam körülvéve, ezért voltak, akik velem tartottak. Nagyon kedves francia barátom, TuyNOM elővette szokásos formáját, és mondta, hogy Kageyama nem akar engem párjául. De hát mit tud ő?

Előbb került ki spanyol felirattal letöltésre, és mivel nem tudtam kivárni, megnézem spanyolul. Minimálisat tudok spanyolul, ahogy azt a Coco-ról szóló postban írtam, úgyhogy nagyon keveset értettem első ízben az animéből. De erre a képre már az első előzetes videóknál is felfigyeltem, most hogy láttam az animében, lementettem magamnak:

Hacsak nem lesz jobb kép, de ez számomra a 4. évad szimbóluma. Annyira aranyos ez a jelenet. Végül elérhető lett az anime angol felirattal is, itt tudtam meg, hogy Kageyama és Tsukishima (külön) edzőtáborba kerülnek, ahova Hinata is szeretett kijutni, de végül nem hívták meg. Tiszta méreg volt emiatt, Kageyama meg megeresztett egy gonosz mosolyt Hinata felé. Erről már most kijelentem, hogy ott lesz minden idők legemlékezetesebb jelenetei között ebben az évadban. Bár a "HINATA, BOKE!!" felkiáltás hiányzott.

Amivel nem vagyok teljesen elégedett, azok a szinkronhangok. Szinte mindenki megmaradt, de azt éreztem, hogy azért a seiyuu-knak is sok volt ez a 3 év szünet. Olyan érzetet keltett, mintha nem teljesen rázódtak volna bele a Haikyuu!!-ba, kicsit lazának tűntek a szinkronhangok. Az ugye tudható, hogy Ukai Keishin eredeti seiyuu-ja, Tanaka Kazunari meghalt a 3. évad felvétele során, a helyére pedig Egawa Hisao jött. Hát mit mondjak, eléggé meglepett, hogy teljesen más hangon szólalt meg a coach. Bár abból a szempontból teljesen jó hangot választottak neki, hogy rekedtesebb hangja volt. Ami azért jó, mert hát Ukai coach valósággal láncdohányos, így kijelenthető, hogy a sok dohányzás következményét hallhatjuk a hangjában. Akit legfurcsább volt hallani, az Murase Ayumu, azaz Hinata hangját. Talán változott is a hangja, de nekem ő tűnt a leglazábbnak. Nem jött át tőle az a "Hinata-életérzés". Remélem, a későbbiekben jobb lesz.

Amúgy az egész első rész maga a tökéletesség, természetesen 10/10 pontot kapott általam, de hát most az elvakult rajongó is beszél belőlem, aki úgy várta már az animét, mint az éhező a falat kenyeret. Ráadásul a rajzstílust is szokni kell, ami nem tudom, hogy fog-e menni. Az az igazság, hogy sokkal csúnyább a réginél. Azt gondolom, hogy megszeretni nem lehet, csak megszokni. Ahogy a manga új fejezeteinek rajzstílusát is. De ez mind semmiség, hiszen 25 új Haikyuu!! rész vár ránk!

Internetes játék

Az egyik barátomnak köszönhetően nemrég kaptam rá egy internetes játékra, mely a diep.io weboldalon játszható. Ez egy teljesen ingyenesen és szabadon játszható játék, amibe bárki becsatlakozhat. Ez egy sajátságos lövöldözős játék, ahol a játékosok maguk a tankok, fegyverek. Különböző elemeket lehet szétlőni, de lehet játszani egymás ellen is.

Ahogy a képen is látható, teljesen barátságos játékról van szó, semmi komoly gyilkosság nincs benne. Az egész játék a képességek fejlesztéséről szól. Alapvetően három elem van a játékban, a sárga négyzet, ami 10 pontot ér, a piros háromszög, ami 15 pontot ér, a kék ötszög pedig 25 pontot. Ennek arányában nyilván nehezebb szétlőni azokat, amik több pontot érnek. Ahogy gyűlnek a pontok, úgy lépünk szintet. Minden egyes szintlépéskor fejleszthetjünk a tankunkat. Ennek 8 módja van:

1. Health Regen(eration) (Támadás után visszanő az "életerőnk")
2. Max Health (Erősebb lesz a tank)
3. Body Damage (Ellenállóbb a sebzésekkel szemben)
4. Bullet Speed (A lövedékünk gyorsasága)
5. Bullet Penetration (Minél erősebb, annál több tárgyon megy át a lövedékünk)
6. Bullet Damage (A lövedék erőssége. Minél erősebb, annál többet sebez)
7. Reload (A lövés "gyakoriságát" határozza meg. Minél erősebb, annál hamarabb töltődik)
8. Movement Speed (A tankunk sebességét határozza meg)

Ezek közül tetszőlegesen választhatjuk, hogyan szeretnénk a fegyverünket fejleszteni. Mindegyiket 8 fokozattal lehet fejleszteni, természetesen abban lesz a fegyverünk erős. Így a játékunk lehet támadó és védekező. Mivel én még nagyon kezdő vagyok, ezért inkább védekező módban szoktam játszani. Például a tankom sebességét a maximálisra állítom, hogy gyorsan tudjak menekülni a támadások elől, illetve ki tudjam kerülni a lövedékeket. Még tanulom a játékot, és azért esik nehezemre fejlődni benne, mert hihetetlenül taktikus játék. Technikailag nagyon fejlett. Az ilyen taktikus játékokban pedig általában lassan szoktam fejlődni. Meglátom, meg felismerem, hogy a másik hogy játszik, de nehezen tudom alkalmazni.

Tudomásom szerint a 45-ös a maximális szint. És egy idő után már nem lehet minden egyes szintemelkedés után fejleszteni. 33 csíkkal lehet akkor erősíteni a képességeinket. 8×8, tehát összesen 64 lehetőség van, ebből a 64-ből 33-at választhatunk ki, teljesen tetszőleges, hogy melyiket fejlesztjük.

Többféle játékmód is van, mi legtöbbször a Sandbox-ban játszottunk, mert itt tudunk csak mi ketten játszani. Itt nem is kell semmit csinálni, hogy fejlődjünk, elég nyomva tartani a K gombot, és egyből 45-ös szinten játszhatunk. Egérrel egyszerűbb játszani. Ha erre nincs lehetőség, akkor az E gombot nyomba tartva lövöldözik a fegyverünk folyamatosan (Auro Fire), ezzel megkönnyíthetjük az irányítást. Tapasztalatom szerint nehéz egér nélkül játszani, próbáltam. Itt elsősorban tanítgatott, de nincs mit szépíteni: nehéz dolga van velem. Szerintem ezért is döntött úgy egy idő után, hogy inkább menjünk közös játékba, egy nagyobb szerverre. Itt sokan játszunk egyszerre, van a két csapatos (2 Team), illetve négy csapatos (4 Team) játék. Mivel a csapattagok egymást nem tudják sebezni, ezért nekem a 2 csapatos a jobb, mert többen vannak mellettem. Itt nem lehet a K gomb nyomva tartásával azonnal 45-ös szintre kerülni, így folyamatosan kell fejleszteni. Eleinte természetesen elemek lövésével fejlesztem a fegyveremet, aztán, ha úgy alakul, akkor megyek harcolni. De azt tapasztalom, hogy nem érdemes magánakciót folytatni. Nem egyszer fordult elő velem, hogy az ellenfél csapatból egyszerre négyen is lerohantak, én meg persze azonnal bevégzem. Ebből kifolyólag a négyes csapat nehezebb, mivel kevesebben vannak mellettem. Ami igazán nehéz, az a Free For All (FFA), mert itt mindenki mindenki ellen van. A többi játékmódot nem próbáltam.

A fegyverek arzenálja igencsak széleskörű. Mindegyiknek megvan a maga erőssége, gyenge pontja, ezekre külön blogpostot lehetne szánni. De azért se írnék róluk külön, mert még nem ismerem mindegyiket kellőképp. De érdekes tapasztalgatni őket.

Szóval, kezdő vagyok még ebben a játékban, de élvezem. Nemigen van még koncepció, ahogy játsszak. De ha kidolgozok valamit, akkor egész jól menne.

Haikyuu!! DVD és Blu-ray összehasonlító képek

A gyűjtőszenvedély, hogy amit szeretek, azt több formátumban megveszem, az többek között abból fakad, hogy abban az időszakomban, amikor nagyon gyűjtöttem a műsoros kazettákat, látva egymás mellett ugyanannak az albumnak a kazetta és CD változatát, az az érzésem támadt, hogy van annyi különbség a két kiadás között, hogy mind a kettőt megvegyem abból, ami komolyan érdekel. Így jött az, hogy CD-ket is elkezdtem komolyan gyűjteni. Habár mára a kazetta-korszaknak régesrég leáldozott, CD-t is már inkább csak a gyűjtők vesznek, ezért más formában élem meg a gyűjtőszenvedélyem ezen sajátos formáját. Például játékokat veszek meg több kiadásban, illetve filmek kapcsán megveszem DVD-n és Blu-rayen is, ha kapható.

Így van az, hogy a Haikyuu!! esetében evidenssé vált, hogy megveszem mind a két kiadást, ami megjelent Angliában. Hogy aztán abból három lett végül, az a véletlen műve. Mindenesetre mutatnék képeket arról, hogy néznek ki.

Először a brit kiadású DVD és Blu-ray kerül bemutatásra.

Másodízben pedig jöjjön a kétféle Blu-ray kiadás, ami megvan. A brit és az amerikai. Arról már írtam, hogy lett meg az amerikai, nem is ismételném magam. De megmutatom ezeket is.

A képeken is látható, hogy nemcsak azért preferálom a brit változatot, mert az az európai, hanem mert van belső képe, nem utolsósorban vastagabb tokban van, ami szintén növeli számomra a kiadvány értékét.