Evezzünk ismét keményebb vizekre. Az egyik leghangulatosabb JAM Project rock dal következik. Ez is olyan dal, amit azért szeretek, mert nagyon jó időszakomban ért, tehát a személyes élmények is emelik nálam a dal értékét. Nem utolsósorban remekül megírt dal, ami jelen esetben azért nagy szó, mert nemhogy kemény rock dal, hanem nagyon gyors is. Az ilyeneket pedig azzal szokták elrontani, hogy csak az erődemonstráció emelkedik ki, hogy mi vagyunk a tökös férfiak, a legyőzhetetlenek. Ellenben ez a dal nemcsak hogy erőt demonstrál (mert azt is), hanem hihetetlenül dallamosra sikeredett. Olyan dallamvilága van, ami megmarad a fejben, így énekelhető is... már akinek van hozzá hangterjedelme. Merthogy a JAM Project itt sem rest megmutatni, hogy több oktávnyi hangterjedelmük van. Nagyon nehéz dal, énekes legyen a talpán, aki ezt hibátlanul el tudja énekelni. De a hangulat az, amivel mindent visz, ami miatt annyira imádom ezt a dalt. Nem kérdés, hogy helye van a legjobbak között.
A 226. részig bírtam a Bleachet. Untam már korábban is, de mindig bíztam, hogy ha lemegy az aktuális értelmetlen harc (mert tényleg az), akkor utána jobbra fordul a történet. De ez nem történt meg. És mivel azt láttam, hogy az újabb és újabb harcoknak csak az erőfitogtatás a lényege, semmi értelem és tartalom nincs mögötte, ezért dobtam a sorozatot.
Helyette egy olyan animét kezdtem el nézni, amire igazából rá se néznék, ha nem lennék Nintendós. Ez pedig a Hoshi no Kirby. Nehéz is lesz elfogulatlanul írni az animéről, mert Kirby elképesztően aranyos karakter, és a játékai is szerethetőek. Könnyűek, mégis hihetetlenül játszatja magát.
Az első Kirby játék még 1992-ben jelent meg Game Boy-ra. Az első néhány játék elsősorban Japánban volt népszerű. És a szigetországban a mai napig imádják Kirbyt. Ami nem is csoda, hiszen minden egyes dologért rajonganak, ami aranyos. A játékoknak mindig is volt világszerte egy relatíve szűk rajongótábora (Mario- és Zelda játékokhoz képest mindenképp szűknek mondható) elsősorban a Super Smash Bros. széria hatására lett széles körben ismert és kedvelt Kirby.
Annak ellenére, hogy Japánban már a kezdetektől népszerű karakter volt Kirby, az anime csak 2001-re készült el. Aki ismeri a Nintendo jogi dolgokhoz való viszonyát, az nem lepődik meg ezen, nagyon nem is térnék ki rá. A lényeg annyi, hogy a Nintendo nagyon védi a franchise-ait. Tisztában vannak azzal, hogy azok nagyon népszerűek, sok esetben eszméletlen mennyiségű jogdíjakat kérnek el azért, hogy egy-egy karakterük valahol megjelenhessen, ezért is van az, hogy a Pokémont leszámítva nagyon nincs olyan Nintendo sorozat, amiből érdemleges anime készült volna. Mert van például a Super Marióból is, de azok csak rövid special-ok, aminek ráadásul komoly mondanivalója sincs, a rajzolás is rettenetesen csúnya. De a Pokémon mellett a Kirby az a Nintendo sorozat, amiről ki lehet jelenteni, hogy érdemleges sorozat készült. 100 rész lett végül az anime, és eszméletlen szépre sikeredett. A szépségnek fő oka az, hogy az anime készítésében jelentős szerepet játszott a HAL Laboratory fő munkatársa Sakurai Masahiro, aki kitalálta Kirby-t.
Annak ellenére, hogy a Hoshi no Kirby elsősorban gyerekeknek készült sorozat, mégis ki lehet jelenteni, hogy a játéksorozat rajongói számára is ajánlható az anime, kortól függetlenül. Aki szabadjára tudja engedni a gyermeki énjét, az egy nagyon aranyos, szerethető animét fog nézni. Kirby ugyanis egy végtelenül szerethető karakter. Talán egy kicsit esetlennek, vagy inkább gondtalannak tűnik, de ennek is van oka. Kirby ugyanis egy csillagharcos lesz, méghozzá a legerősebb, aki Nightmare-től fogja megmenteni az univerzumot. Kiderül, hogy ő az, akiről próféciák beszélnek, csak akad egy kis probléma. Valahogy a csillag alakú űrhajóba kerül, ami lerobban, így Kirby kényszerleszállást hajt végre, a Pupu Village-be ér földet. Kiderül róla, hogy neki még a szülőföldjén lenne a helye, ugyanis emberi években nézve 1-2 éves szintjén van. 200 évvel korábban lépett színre. Persze az ellenérdekeltek (mint például King Dedede) tudomást szereznek Kirby létezéséről, és hogy ki is ő valójában, el is akarják tenni láb alól. No de legkevésbé sem horror-thrillert vagy krimit képzeljünk el, mégiscsak gyerekeknek készült műről van szó. Sőt, ez az anime gyenge pontja. Nem akarták, hogy kemény legyen, ezért olyan idióta, debil harcokat találtak ki, mintha csak a Pokémont nézném, ahogy a Rakéta csapat szerencsétlenkedik Ash-ékkel. King Dedede a Kirby játék főellensége, a játékban ugyan okoz némi nehézséget a legyőzése, de hogy az animében nem az esze miatt szeretjük, az is tény. A nagydarab kövér pingvin számomra soha nem volt szerethető karakter. Sok esetben inkább azt éreztem, hogy csak útban van, mert a tette mögött semmi elképzelés, koncepció nincs. Ő van kapcsolatban a Holy Nightmare Inc. céggel, mely gyártja az ellenségeket, melyekkel fel kell venni a harcot Kirbynek. De hősünk hiába kisgyerek még, azért akad segítsége, amiknek köszönhetően sikerrel megvívja a harcot a gonosz ellen. Itt van például a játékokból ismert képességek átvétele. Érdekesség, hogy itt nem az adott karaktert vagy ellenséget szippantja be Kirby, azt talán túlzottan morbidnak gondolták az animekészítők. A hozzá kapcsolódó tárgyat szippantja be, és annak köszönhetően lesznek Kirbynek különleges képességei. A másik segítség a Warp Star, amely Kirby közlekedési eszköze lesz földi élete során. Ez a csillag nem közvetlen segíti hősünket, segítségével gyorsan tud repülni a levegőben, összezavarva az ellenséget. De tényleg nem a harcok a sorozat erőssége, mindenesetre jó néhány ellenség ismerős lesz majd a játékokból. Inkább a maga gyerekes (jó értelemben) bájával hódítja meg a szíveket.
De akár a zenéjével is, ugyanis az opening nekem nagyon tetszik. Első hallásra átlagos gyerekdalnak tűnik, de fülhallgató mellett hallgatva nagyon érvényesül az erős, ritmikus ütőhangszeres hangzás ("Kirby March" az opening címe), és hihetetlenül hangulatossá teszi a dalt. Az énekhang is kellemes, bár az előadó neve annyira nem ismert: Shanchii (katakanával). Régóta ismerem a dalt, de máshol nem hallottam a nevét. De nagyon kellemes, kedves hangja van, mintha játszani hívná nemcsak a gyerekeket, de a gyereklelkű felnőtteket is.
Az ending is ötletes, igazából egy instrukció, hogy rajzoljunk Kirby-t és King Dededét.
Lehet próbálkozni. Amúgy ez is nagyon aranyos, a rajzóra végén az "Ohayou! Kirby harapeko da" és a "Kanarazu! Dedede wa yatte kuru" szövegek pedig emlékezetessé teszik a dalt. Szoktam énekelni magamban, amikor spontán eszembe jut, és egyedül vagyok. Jó a dallamvezetése.
Különben ez az anime a gyerekek szintjén, de megmutatja nekik a való életet, méghozzá annak az árnyoldalát is. Például a 6. részben, amikor King Dedede elindítja TV csatornáját (Channel DDD), és az egész Pupupuland egy emberként, birkaként nézi, amikor King Dedede valóságként tár eléjük, azért elgondolkodtatott, hogy hát igen... Mifelénk is van ilyen. Aztán egy másik részben amikor King Dedede saját kénye-kedvére kivágja az erdő fáit, hogy golfpályát építsen, azért érzékelhető volt a vezetői gőg. Csak hát attól gyerekeknek szóló anime, hogy egyrészt a valósághoz képest "finomítva" mutatja be, másrészt meg mindig legyőzik King Dededét. Az mondjuk nem tiszta számomra, hogy kerül King Dedede a palotába, de ott egy család lakik, akinek két gyereke van. Egy fiú, Bun, és egy lány, Fumu. A lány az okos kettejük közül. Ő az, aki mindig gyanakodva szemléli az eseményeket. Ő az, aki érdeklődő, nem éri be a sablonos válaszokkal. Csak ezáltal némileg elveszti a hitelességét a személyiségét, mert olyan, mintha külsősként bevonták volna a történetbe. Ő az, aki ismeri a forgatókönyvet, tudja, hogy ki a jó, ki a rossz. Nem tűnik okoskodónak, tehát nem mondanám idegesítőnek, csak lelövi a nézőnek a poént, amit mondjuk felnőtt szemmel egyébként sem nehéz kitalálni. Inkább gyerekeknek rossz, akik gondolkodnának a látottakon, annak Fumu lelövi a poént.
Ettől függetlenül ajánlom az animét mindenkinek, aki szívesen lazítana egy könnyed, gyerekeknek való történettel. De ezt leginkább a Nintendo játékosok és Kirby rajongók fogják értékelni.
Mondanivalójában a tegnapihoz hasonló dal következik, de most nem Okui Masami stílusában. Ez egy sokkal fajsúlyosabb, erősebb dal az elválásról a búcsúzásról és az örök utazásról. Pont azért ez is olyan dal, amit akármennyire is szeretek, nem szeretem hallgatni, mert annyira erős érzelmileg, hogy valósággal depressziósnak érzem magam a dal hallatán. De azért, mert ilyen hatást vált ki, azért van helye a listán, ennyire előkelő helyen. A szöveg is a szomorú elválásról szól, és konkrétan ez az a dal, ahol Endoh Masaaki olyan magas hangokat énekel ki, amit sehol máshol nem, még a szólókarrierjében sem. És pont ott, ahol a szöveg is a legerősebb. A zene is nagyon jól meg van írva, az érzelmek hitelességét pedig mutatja, hogy nem kell feltétlen érteni a szöveget, ahogy éneklik, abból minden kiderül. A GARO dalok legjobbika.
Az utóbbi napokban kb. 6 órát játszottam a Zen Pinball 3D-vel, ezalatt szépen sikerült gyűjtögetni a rekordokat. Eddig így állok:
Excalibur: 5.916.000 pont
Eldorado: 8.987.001 pont
Shaman: 9.306.290 pont
Earth Defense!: 10.964.381 pont
Hihetetlenül élvezem a játékot, de néha tényleg azt érzem, hogy semmi ráhatásom nincs arra, hogy hány pontom van a játékban. Jó, persze, ha alulról ellövöm a golyót, akkor annak szögén tudok módosítani, a megfelelő reflexekkel, de néha lesek, hogy honnan van ez az 1 millió pont? Máskor meg hüledezve nézem, hogy megy oldalról a mélybe a golyó? Jó, most onnan hogy hozzam vissza? Sehogy, maradjunk annyiban, mint ahogy annyi mindenben, ehhez is kell némi szerencse. De nem számít, mert tényleg rettenetesen jó játék. Amúgy pontosan 6:19-et játszottam a játékkal, ezzel a 31. legtöbbet játszott játék nálam a 151-es listán.
Nem egy olyan dala van Okui Masami-nak, ahol úgy énekel a fájdalmairól, hogy az már régen történt, úgy érezhette, hogy a helyére tette, de mégis... Ugyanilyen a PRAY FOR YOU is. Ez egy olyan dal, melyből kivehető (a címből is ki lehet logikázni), hogy egy régen történt fájdalmas eseményről emlékezik meg. Fájdalmas sóhajjal, sóvárgással kezdődik a dal, ami azt sugallja, hogy hirtelen tört elő belőle az érzés. Olyan, mintha azt gondolta volna magában, hogy feldolgozta a történteket, de hirtelen valami olyan történik, aminek hatására feltörtek a régi emlékek a tudattalanból, és az ebből fakadó fájdalmat énekli ki. Hiába JAM Project dal, annyira Okui Masami stílusa ez, mintha magának írta volna. Gyönyörű ballada, amivel bárki tud azonosulni, aki megélt már hasonlót életében. A fiúk is nagyon szépen énekelnek, de az igazi, már-már spirituális jellegű katarzist Okui Masami éneke adja a dal legelején és a legvégén. Mintha egy angyalt hallgatnánk. Emellett a dal igazi szépségét a szöveg adja meg. Kiénekli a hiány fájdalmát, de kívánja a másik fél boldogságát, akiről szól a dal. Ez az egyik legszebb és legvalósabb dalszöveg amit az elválásról és a búcsúzásról írtak.
A régi animék egyik bája, hogy a jóval egyszerűbb rajzolásuk miatt viccesebbnek hatottak a poénos jelenetek. Főleg, ha a történet sem feltétlen komoly, vagy nem kell komolyan venni, akkor kifejezetten előny az, ha inkább egyszerűbb a rajzstílus, akkor a poén a maga egyszerűségében is viccesen van megjelenítve. Ilyen a Bakuretsu Hunters is, mely az 1995-1996 őszi-téli szezonjának egyik nagy durranása volt. Kevéssé ismert anime, pedig Hayashibara Megumi rajongóknak is olyan szinten alapmű, mint a Slayers vagy a Saber Marionette szériák. Mert hát itt is nagyot alakít. De miről is szól az anime?
Egy öttagú csapat boszorkányokra vadásznak... vagyis a boszorkány ide túlzottan le van egyszerűsítve. A lényeg, hogy abban, hogy ebben az animében is szerepet kap a halállal való viszony, illetve szerettünk halálának el nem fogadása. Az anime epizodikus, tehát minden egyes résszel más történet veszi kezdetét. A legtöbb részben egy látszólag kedves (és nem utolsósorban szemrevaló) lány a főszereplő, akiről hamar kiderül, hogy nem képes elengedni halott szerettét, ezért valamilyen módon megpróbálja visszahozni őt. A dráma csak a kisebbik részét képezi az animének, a poén sokkal erősebb. Elég ha csak felsorolom a főszereplők keresztneveit, máris sejthető lesz, miről van szó: Carrot, Chocolate, Tira (Misu). Carrot Glace egyike a csapat fiútagjának, aki menthetetlenül imádja a nőket. Amint meglát egy szép nőt (nem véletlen, hogy többségében ők a főszereplők) nem bír magával, rohan hozzájuk, hogy tudtára adja vonzalmát feléjük. Persze, hogy egyik sem viszonozza, ahonnan meg szerelmet kaphatna, őket meg elutasítja. Ők pedig nem mások, mint a csapat két lánytagja, Chocolate Misu és Tira Misu. Chocolate kifejezetten szereti megmondani, amit gondol, és bár nem járnak, mégis "Darling"-nak hívja Carrot-ot. Sőt néha úgy bánik vele, mintha már házasok lennének, ugyanis amikor Carrot (belegondoltatok, milyen vicces egy férfinak ilyen nevet adni?) meglát egy szép nőt, hihetetlen féltékenységi jelenetet rendez, nem utolsósorban ő az, aki néha lecsapja szegény Carrot-ot, fejtörést okozva neki (szó szerint). Pedig ő csak álmai nőjét látja minden szép nőben. Persze féltékenységében segítségére van Tira Misu is, aki a testvére. A szerelemféltés másik oldala meg az, hogy nem egyszer Chocolate féltékenysége mentette meg Carrot életét, ugyanis nem egyszer veszélybe kerül azáltal beleszeret a lányokba. Nagy szerelmében ugyanis nem látja, hogy milyen lányokba szeret bele, elfelejti, hogy személyükben egy boszorkányokra vadásznak. Nem mellesleg igazán megnézhetné a két lányt is magának, aki mindig vele tart, hiszen átlagos nőként valóban nem annyira vonzóak, főleg Tira Misu, akit igencsak viccessé tesz a nagy szemüveg. De amikor átváltoznak boszorkányüldözővé, akkor igazán szexi nőkké válnak.
SPOILER
Viszont a vége rettenetesen kiábrándító. Ahogy elnézem, már a '90-es években is szokás volt, hogy ha úgy adják le az animét, hogy a manga még nincs befejezve, akkor kitalálnak neki egy véget. Amivel alapvetően nincs gond, mert lezárják valahogy a történetet, ha nem is feltétlen úgy, ahogy a mangában lesz. Baj akkor szokott lenni, ha teljesen másképp zárják le, mint milyen az anime az utolsó kb. 3-5 részéig. Márpedig a Bakuretsu Hunters esetében erről van szó, és emiatt hasal el a sorozat. Ugyanis kb. a 22. részig egy epizodikus, végtelenül vicces történetet látunk, ahol azért megmentik a bajba jutottat, de volt mögötte koncepció. És bár lehetett érezni korábban, hogy komoly dologról van szó, de amekkorát fordul a sorozat a végére, az még Pál apostolnak is dicsőségére vált volna. Hirtelen bajba kerül a világ, elpusztítani készül valaki. De ki ő? Mi közük van hozzá hőseinknek? És miért kell megölni Carrot-ot? Mindent azért én se áruljak el, de ennyiből is látszik, hogy mekkorát fordul a sorozat. Ez azért is problémás, mert azáltal, hogy viccesek a karakterek, jól áll nekik a humor, ezáltal teljesen másfajta kapcsolat alakul ki a néző és a szereplők között. És azzal, hogy Carrot viselkedése a végére sehogy nem alliterál arra, ahogy a sorozat során viselkedett, nem tudok azonosulni azzal, hogy mennyire komoly lett, és hogy kész megharcolni a "főellenséggel" a világ megmentéséért. És hogy meghal a többi, és hogy érinti ezt Carrot-ot. Nyilván megértem, de nem tudok azonosulni vele. És itt van a komoly baj. Emiatt nagyon el lett rontva a sorozat. Kíváncsi is voltam arra, hogy ezt mégis hogyan fogják befejezni, de nem gondoltam volna, hogy ennyire sablonosan. És mivel sablonos, másképp ismertük meg a szereplőket, ezért érzelmileg nem hiteles a vége. Kár érte, elrontották a sorozatot.
SPOILER VÉGE
Érdekes itt is megfigyelni, hogy változtatja Hayashibara Megumi a hangját. Ő Tira Misu hangja, és amikor csak egy átlagos lány, akkor szende, magas hangot ad neki, de amikor átváltozik, akkor mély, nőies hangot kölcsönöz hősnőnknek. A különbség meg legalább akkora, mint amennyit hallhatunk hangban. Hayashibara Megumi meg már megmutathatta korábban szintén a Bakuretsu Hunters kapcsán, hogy mire képes a hangjával. A sorozat ugyanis (ahogy általában lenni szokott) mangaként indult 1993-ban, majd 1994-ben készült belőle egy rádió dorama, melynek openingjét szintén Hayashibara Megumi énekli. Ennek címe Until Strawberry Sherbet, ahol önmagával duettezik. Bár erről nincs hivatalos információm, de gyanítom, hogy itt is a "két" Tira Misu-t jeleníti meg a hangjával, mintha egymással kommunikálnának. Egyrészről mélyebb, nőiesebb hangja van, angolul beszél és rappel, másrészről meg magas, ártatlan hangon énekel japánul, a refrént meg együtt nyomatják. Ugyanígy kiemelném Carrot seiyuu-ját Furumoto Shinnosuke-t, akinél nem értem, hogy miért nem futott be komoly karriert, ugyanis elképesztően jó hangszínész. Egyrészt eszméletlen jó hangja, kiváló választás volt Carrot-hoz, másrészt meg hihetetlenül jól tud játszani a hangjával. Hozzájárul vele az anime debil mivoltához, és hogy Carrot egy menthetetlen szoknyapecér, aki amint meglát egy nőt, már nem bír magával. Csalódottan vettem tudomásul, hogy nincs több komoly szerepe.
Már csak abból a szempontból is emlékezetes az alakítása, hogy az openinget együtt énekelte Hayashibara Megumi-val. Igaz, hogy régen sokszor hivatkoztam a Slayers openingjére a Get along-ra, hogy az minden idők legjobb japán dala nálam, de igazság szerint az csak azért van, mert itt ismertem meg Hayashibara Megumi-t és Okui Masami-t együtt, ezen dal által váltam mindkettejük rajongójává. De igazából, ha 1995 legjobb dalát kellene kiválasztanom, akkor bőven a WHAT'S UP GUYS?-ra esne a választásom. Az az erő, az a szenvedély, ahogy együtt énekelnek, az valami eszméletlen. Még most is tűzbe hoz, pedig több, mint 10 éve ismerem a dalt. Bár az igazat megvallva, igazán nagyot csak a refrénben énekelnek, Furumoto Shinnosuke esetében érződik, hogy nem feltétlen énekesként kvalifikált, inkább Hayashibara Megumi az, aki a versében nagyot énekel. De még így is azt mondom, hogy óriási ez a dal, ami valószínűleg a '90-es évek animés generációjának alapmű Japánban, de ez tényleg olyan dal, ami bőven megérdemli, hogy széles körben legyen ismert. De jó lenne elénekelni ezt a dalt karaokén, csak ahhoz nemcsak olyan hölgypartner kell, aki bevállalná velem a dalt, hanem nekem is kell az a fajta vadság, az a fajta... Mondjam szexuális éhségnek? Mondjuk ez durva lenne, mondjuk inkább azt, hogy az a szenvedély, amivel hitelesen lehet megénekelni ezt a dalt. Ehhez képest az ending meglehetősen sajátságosra sikeredett. Az inkább szövegében szól nyíltan a szexuális vágyról, viszont maga a dal sokkal visszafogottabb. A zene sem élő, a két énekesnő Okui Masami és Matsumura Kasumi éneke is sokkal inkább visszafogott. Ezáltal nem jön át érzelmileg, hogy miről szól a dal. Bár az endinget is régóta ismerem, és önmagában bár nem mondanám nagy kedvencnek, de konkrétan az animében az opening után hallgatni kifejezetten illúzióromboló volt. Olyan, mintha két szűzies nőt hallgatnék énekelni, akik felfedezik a maguk szexuális aktivitását, kívánják az adott pasit, de tapasztalatuk híján nem tudják, hogy ezt hogy adják tudtára.
Úgyhogy van minden ebben az animében, ami miatt egyesek sztereotip módon elítélik a modern japán kultúra ezen szegmensét. Szerettem volna megmutatni az openinget, de nincs fent YouTube-on. Feltettem, de egyből blokkolta a YouTube azzal, hogy a kiadó, a King Records tiltja, hogy felkerüljön ez a dal bármilyen formában a videómegosztóra. Ez engem azért szokott bosszantani, mert nem is feltétlen a szerzői jogok védelmét látom ebben a cselekedetben, hanem hogy a mai napig pénzt akarnak keresni ezzel a dallal. Meg a dal népszerűségét védik. De az biztos, hogy ha újra kiadják a dalt (például 2005-ben STAR-MANI SERIES keretében több '90-es évek beli anime dalaiból csináltak válogatásalbumot) állítom, hogy abból egy jent nem lát Hayashibara Megumi. A kislemez amúgy nagyon népszerű volt 1995-ben. Kb. 83.000 példányt adtak el belőle. Sőt, a King Records már a '90-es években is megtalálta a módját, hogy gazdagodjon meg zenei kiadványokból. Több animénél is megcsinálták azt, hogy az opening és ending dalt három különböző kislemezen adták ki. Volt egy opening / ending kislemez, melyre csak a két dal került fel, semmi karaoke verzió, meg ilyenek. Merthogy kiadták külön az openinget saját B-side track-kel, erre került fel az opening karaoke verziója. Harmadik kiadványként az ending dalból a kislemezt, szintén saját B-side track-kel, csak erre került fel annak is a karaoke verziója. Nemcsak a Bakuretsu Hunters esetében csinálták meg ezt, hanem például a Shinseiki Evangelion vagy a Shoujo Kakumei Utena opening és ending dalait is három különböző kislemezen jelentek meg. De biztos van jó néhány ilyen.
Tegnap ugyan nem telefonáltak a Konzolvilágtól, de mivel időszerű lett volna, hogy megjöjjön a Pokémon Crystal Version, ezért elmentem érdeklődni érte. És tényleg megjött. Át is vettem, ez is 1.399 forint volt.
Kíváncsi voltam, hogy ez miben tudott más lenni, mint a Gold vagy a Silver, merthogy van néhány extra a játékban. Mindenek előtt ez az első olyan Pokémon játék, ahol volt animációja a harcoknak. Természetesen kezdetleges volt, de jó volt már ennyit is látni, és folyamatosan figyelni, hogyan fejlődnek ezen a téren a Pokémon játékok. Természetesen ennek belsejében is csak a letöltőkód van.
Ebbe a játékba is belenéztem, megadtam a nevemet, a riválisom nevét, meg személyleírást adtam a tolvajról, aki ellopta Elm Professzor egyik Pokémonját. Először elmentem Mr. Pokémonhoz a professzor megbízásából, aki ad egy Mystery Egg-et, hogy vigyük el a professzornak. De hát a kis affér miatt nem ez lesz az elsődleges gondolata, mire visszatérek, hanem jelenti, hogy ellopták a Pokémonját. Én meg mivel láttam a gaz tettest, személyleírást adtam róla. Kapják el szépen, és zárják börtönbe. Ez nagyjából 20 perc játék a harcokkal együtt, itt mentettem, és ha sorra kerül a játék, akkor folytatom, sőt végigjátszom! Ebben Totodile a kezdő Pokémonom, aminek örülök, mert vízi Pokémonokkal jó szoktam lenni.
És akkor ünnepélyesen kijelentem, hogy megvan mind a három Pokémon játék!
És ígéretet teszek arra, hogy mind a három végig lesz játszva.
Folytatjuk a balladák listáját, és talán a legszebb példája jön annak, hogy lehet úgy énekelni sablonos szövegről, hogy az mégis hitelesnek hangozzon. A címből ki lehet találni, hogy miről szól a dal. Igen, a barátság fontosságáról, jelentőségéről, de ha ezt Okui Masami foglalja zenében, akkor biztosak lehetünk abban, hogy az érzelmek húrjai lesznek megpendítve, és az úgy, hogy bárki elérzékenyülne rajta. Hasonlóképpen van a Bonds of Friendship esetében is, ami talán még azokat is gondolkodásra késztet, aki csalódott már emberekben. Talán nincs másik olyan daluk, amiben ennyire hallatszik, hogy mennyire hisznek abban, amiről énekelnek, és erről nagyon szépen tudnak énekelni.
Néha nézegetem Nintendo eShop-on, hogy mi van leárazva. Általában nem találok semmi érdekeset, de amikor megláttam, hogy van Zen Pinball 3D £4.49 helyett £0.89-ért, azt gondolkodás nélkül megvettem. Szeretem a flippert, és már hallottam a cégről, mely fejlesztette (Zen Studios), úgyhogy nagyon rossz nem lehet. És kipróbáltam, hát ez tényleg nagyon jó. Én kérek bocsánatot azért, amiért ennyire olcsón vettem meg. Teljes mértékig realisztikus flipper, a golyó úgy viselkedik, ahogy a való életben, tehát teljesen rendben van a játék fizikája. Négy tábla van, mindegyik változatos, és szerethető egy egyedisége miatt:
Excalibur
Eldorado
Shaman
Earth Defense
Ötletes mind a négy, és tényleg annyira tetszik mindegyik, hogy váltogatom, hogy melyiken játszok. Kedvencként az Eldoradót mondanám, de csak a zenéje miatt, ugyanis annak a táblának a legjobb a zenéje. Mindegyiknek megvan a hangulata, ami miatt jó rajta játszani. Igazából a játéknak tényleg csak a rekordhajhászás a lényege, de ha ezt ennyire hangulatosan megtehetjük, akkor miért is ne.
Nem voltam annyira járatos a Zen Studios munkáiban, egyszer-egyszer szembetalálkoztam a fejlesztő és kiadó nevével, de konkrétan nem foglalkoztam vele komolyan. De amikor megnéztem a Credits-et, és láttam, hogy csak magyar nevek vannak a fejlesztők listájában... Én kérek bocsánatot, hogy eddig elmentem mellettük. Már ez önmagában meglepő volt számomra, de az talán még jobban meglepett, amikor olvastam Vári Zoltán nevét a grafikusok között. Ha ő az, aki annak idején az 576 Konzolban írt döntő többségében Nintendo 64 teszteket, akkor még jobban bocsánatot kérek, hogy eleddig nem ismertem őket. Már gyerekkoromban is szerettem olvasni az írásait, és most, felnőttként is újraolvasva a Nintendo 64 játékokról az ismertetőit, nagyon jó stílusa van. Az volt a gondolatom olvasás közben, hogy ő egy végtelenül kedves és közvetlen ember lehet. Örültem a szerencsének, és tényleg nagyon jó a játék. Most egy darabig a flipperrel fogok foglalkozni.
Leszedtem Wii U-ra a Zen Pinball 2-t is, itt derült ki, hogy igazából a 3DS-es játék inkább csak egy bemutató. A Wii U-s változathoz ingyenesen lehet hozzájutni, de minden táblát csak demóban lehet játszani. Azokat kell külön megvenni. Elég sok van, és ahogy szétnéztem a fejlesztő cég weboldalán, a sokféle flipperjáték táblái szinte kivétel nélkül megtalálhatók itt. Fogok náluk vásárolni, már csak azért is, mert amilyen jó a Nintendo 3DS-es játék, megalázóan olcsón vettem meg.
Aki ismeri Mizuki Ichiro szólókarrierjét, az tudhatja, hogy nemcsak a "Soha ne veszíthetsz!" és az "Egy igazi férfi soha nem adja fel!" jellegű shounen dalokban van otthon, hanem bizony a balladákban is. Méghozzá olyanokban, ahol minden fájdalmát kiénekli magából. Egy ilyen dalt énekelt meg, a JAM Project tagjaként, és egyben megénekli az együttes történetének egyik legszebb balladáját. Már az első hangoknál lehet érezni, hogy itt valami csodálatos dolgot fogunk hallani. És igen! A zene is gyönyörűen van megírva, a hangszerelés is csodálatos, és ahogy megénekli Mizuki Ichiro a magányt, azon nem szégyen akár sírni is. Hiszen olyan érzelmekről énekel ebben a dalban, amit mind megéltünk. Lesznek még balladák a listában, de egyik sem lesz fájdalmas, mint ez.
Most, hogy a Top 10 küszöbén vagyunk, már azok a dalok jönnek, amiket nem szimplán szeretek, vagy nagyon szeretek, hanem amik hatással voltak rám. Megállásra késztettek, komolyan elgondolkodtattak. vagy egyszerűen csak elmerültem abban az érzelemben, amit az adott dal közvetít. Ilyen a Tsubasa is. Ami nem összekeverendő egy másik JAM Project dallal, melynek szintén Tsubasa a címe. Az Kageyama Hironobu szóló, és az a MUV-LUV széria endingje. Ez egy önálló dal, mely a Get over the Border albumra került fel. Jeleztem már mennyire egyedi album, erre ékes bizonyíték ez a dal, mely arra is nagyon jó példa, hogy milyen csodák születnek abból, ha Fukuyama Yoshiki és Okui Masami együtt dolgoznak. Ebben a dalban semmi rockzene nincs, sőt ütőhangszer sem. Ez egy érzelmeiben merengő dal, egy olyan, ami férfinak is nagyon jól áll. Mindig libabőrös leszek, ha megszólal ez a dal. Ilyen az, amikor vonós hangszereléssel és tiszta, gyönyörű énekkel csodákat művelnek. Ez egy szerelmes dal, mely a hangulata miatt inkább intim érzetet ad. Azokról az érzelmekről szól, melyeket nem feltétlen mondunk el bárkinek, ezeket a szívünkben őrizzük. A hangszerelés is ezt a fajta titokzatosságot erősíti. Gyakorlatilag a JAM Project a bizalmába fogad, és megosztják velünk féltve őrzött titkaikat a szerelemről. A rajongók meg a dalt hallgatva hálásan köszönik a bizalmat.
Nagyon kevés a valós Black Friday akció, erről szerencsére egyre többet olvasni. Arról nem is beszélve, hogy a kereskedelemben dolgozókat szinte teljesen kizsigereli a decemberi időszak. De most sikerült találni egy olyan akciót, ami megérte, ráadásul nem olyan, hogy emelték előtte az árát, majd újra levitték, sőt, senkit nem kellett agyontaposnom érte. Ez pedig a Pokémon Silver Version, amit a Konzolvilágban vettem meg 2.990 forint helyett 1.390 forintért. Amikor megjött a MondoConos promóteri pénz, akkor nézelődtem a konzolboltok weboldalain, hogy mit vehetnék, és szemeztem ezzel is, mert terveztem megszerezni mind a három második generációs Pokémon játékot. A Gold már április óta megvan, már csak a Crystal hiányzik. Amúgy itt a doboz tényleg csak dísztárgy, mert csak a letöltőkód kártyáját tartalmazza.
Ennyi az össz. De szeretem a Pokémont, és igazából megéri ezt a dobozos verziót is megvenni, de ez tényleg csak gyűjteménybe kerül, a polcra.
Még nem fogok komolyan játszani a játékkal, csak profilt hoztam létre. Bár manapság keveset Pokémonozok, de tartom magam ahhoz, hogy csak majd akkor veszem elő a második generációs Pokémon játékokat, ha majd mind a három első generációs játékot végigjátszottam. Igazából most úgy van, hogy a Red van végigjátszva, ott küzdöttem meg az elit négyessel, végül a riválisommal. A Blue-ban megvan mind a 8 jelvény, de még nem jutottam el a ligába. Tehát ezt kéne végigjátszani. A Yellow-ban meg 4 jelvénnyel valahol félúton vagyok elakadva. Előbb ezeket fogom végigjátszani, mielőtt elkezdem a második generációs játékokat.
Ez még nem minden, megveszem a Pokémon Crystal-t is, megrendelték nekem a Konzolvilágban a központi raktárból. Várom, hogy megjöjjön, az is 1.390 forintért lesz az enyém.
A dal, mellyel Okui Masami debütált, mint JAM Project tag. A Scrapped Princess anime openingje, amit egyébként érdemes megnézni, mert sok egyedire sikeredett, nem utolsósorban jól jeleníti meg a fantázia világát. Elismerem, hogy ez egy olyan dal, mely inkább elfogultság és a hozzá kötődő kellemes emlékek miatt került ennyire előkelő helyre. Ez a dal egyébként nagyon eltér a JAM Project megszokott stílusától, hiszen ez egy kellemes, lágy hangulatú dal, sokkal inkább lehetne egy Okui Masami szóló lehetne. A mondanivalója sem mondható komolynak, a reggel szépségét énekli meg, és hogy mennyi lehetőségünk van arra, hogy az adott nap életünk legjobb napja legyen. Egyszerűsítve így foglalható össze a mondanivaló. És hogy mennyire hiteles az, ahogy Okui Masami énekli, erre teljesen véletlen jöttem rá. Régen egy tavaszi reggelen ezt a kislemezt hallgattam ismételgetve, és olyan kellemes érzést árasztott magából a dal, hogy azóta is számomra a tavasz, az új élet szimbóluma. Újabb (sőt, a legjobb) bizonyíték arra, hogy elcsépelt mondanivalót hogyan lehet hitelesen, érvényesen énekelni.
Az együttes karrierjének leghosszabb dala következik. Ha csak egy nagyon picit rágyúrnak, akkor 10 perc hosszú lett volna. De hát nem véletlenül ilyen hosszú, jelentőségteljes mondanivalót sűrítettek bele ebbe a zeneműbe. Mert ez majdhogynem az. Ez az első olyan JAM Project dal, melynek zenéje nem egységes, ahogy korábban fogalmaztam, szakaszokra van osztva. De annak ellenére, hogy különböző ritmikájú, dinamikájú témák váltakoznak a dalban, mégis ez a legegységesebb ilyen dal. A lassú részeken libabőrözve merülök el az énekből kihallható érzelmekben, a gyors részeket meg erőtől duzzadva éneklem magamban. Talán aktuális is lesz a dal 2020-ra, milyen szép lenne, ha a Tokiói Olimpián felhangzana ez a dal. Amire van is reális esély az emelkedett hangulat miatt. A dal a személyes hősiességről szól, a JAM Project az olimpia analógiájára énekel arról, hogy bárki lehet hős a maga életében.
Ha a tegnapi listás dal nem volt elegendő bizonyíték arra, hogy a JAM Project a legjobb japán rockerek gyülekezőhelye, akkor álljon itt a mai dal, ami bár a tegnapi dalhoz képest kicsivel visszafogottabb, de mégis fantasztikus hallgatni azt az erőt, ami ebben a dalban jelen van. Ketten éneklik ezt a dalt Endoh Masaaki és Sakamoto Eizo, mind a két név garancia a minőségre. A cím meg talán túlzó, de tapasztalatom szerint szükség van erre is az életben, mert az is adhat plusz inspirációt az életben, ha sokkal magasabbra tesszük gondolatban a lécet, mint amiről úgy gondoljuk, hogy képesek vagyunk. Persze csak úgy, ha helyén kezeljük a dolgokat. A benne rejlő erő és energia pedig a mai napig inspirál.
Még mindig izomlázam van a TV állvány cipelése miatt. Azt hiszem, egy darabig nem fogom elfelejteni ezt az akciót.
Úgy döntöttem, hogy nyilvánosságra hozom a Super Mario All-Stars-ban elért rekordjaimat, amit beírtam a füzetbe.
Super Mario Bros.
Pontszám: 1.790.000 Élet: 18
A pontszám úgy jött össze, hogy végigmentem a 1-1 és a *8-4 pályákon egyhuzamban, és ennyi pontszámot értem el. Ezt tartom valódi teljesítménynek. Mert ha végigmentünk a *8-4 pályán is, utána is újra lehet kezdeni, tehát további pontokat lehet gyűjteni. Úgy tudom, hogy a maximális pontszám, amit össze lehet gyűjteni, az 10 millió pont (9.999.999), és biztos ki lehet akasztani a számlálót, de abban én semmi bulit nem látok, Inkább arra megyek rá, hogy újrakezdés nélkül tudjak minél több pontot összegyűjteni.
Életeknél meg ismerem a Koopa Troopás végtelen élet trükköt, és biztosan megvan az a pálya, ahol itt is lehet alkalmazni, de annak sem látom értelmét, úgyhogy ilyet sem csinálok. Ez a trükk nélkül összegyűjtött maximális életek száma.
Super Mario Bros.: The Lost Levels
Pontszám: 937.400 Élet: 11
Mivel ez a játék jóval nehezebb, ezért ez a pontszám is egy kisebb csoda. Bár sokkal könnyebb az All-Stars-ban, hogy pályánként ment a játék, de hát az nem ment meg a Game Over-től, mely után ha folytatjuk a játékot, akkor is lenullázódik a pontszám, életről meg nem is érdemes beszélni.
Super Mario Bros. 2
Pontszám: 18 Élet: 44
Ebben a játékban ugye úgy vannak a pontszámok, hogy egy pályát, ha megcsinálunk, az egy pont. És ha végigvittük a játékot, akkor jelenik meg minden karakter mögött a pontszám. Az lényegében azt mutatja, hogy kivel hány pályát csináltunk meg. Most ez is olyan, hogy a végtelenségig lehet csinálni, mert ha végigvittük a játékot, akkor elmentődik az állás, és mivel választhatók a világok, ezért magunk döntjük el, hogy melyiket szeretnénk újra megcsinálni, és ha megcsináljuk, azok is hozzáadódnak a végső pontszámhoz, tehát egészen 99-ig el lehet vinni akár mind a négy karakternek. Ebben sem látok bulit, ezért ez az egyszeri végigjátszás utáni pontszám egy karakter fölött. Miután a játék 20 pályából áll, és ha egy karakterrel értem el 18 pontot, az eléggé fókuszált játékra utal. Hát igen, Toad mindenki felett.
Az életet meg nem olyan könnyű gyűjteni, mint ahogy gondolnánk. Mert minden pálya végén lehet félkarú rablót játszani. Aminek működését könnyű kitapasztalni, de nem úgy van, hogy folyamatosan kihozzuk a három 7-est. Nagyon érdekes ebből a szempontból a játék, ugyanis ha egyszer kipörgettük a három 7-est, akkor öröm van, megkapjuk a 10 életet, de többször nem engedi a gép. Hiába csináljuk jól, a harmadik 7-esnél mindig eggyel tovább megy, és csillagot ad ki a gép. Ezért én azt csinálom, hogy becsukom a szemem, és amelyik ábránál megáll az első kis forgó, azt hozom ki. Így jött össze a 44 élet.
Super Mario Bros. 3
Pontszám: 1.583.720 Élet: 99
A pontszám az egyhuzamban történt végigjátszás eredménye. Az életszámlálót meg itt könnyű kiakasztani (sajnos nem számol 99-nél tovább), mert ez az első Mario játék, amely ontja magából az életet, és akinek van egy kis gyakorlata, annak műveltség lesz eljutni 0 életig.
Jelenleg így állok, de ezeken biztosan lehet javítani.
A rock zene egyik fő ismertetőjegye, hogy teljes mértékig felszabadul az ösztönén. A kemény zene pedig erőt kíván meg, emiatt gondolom azt, hogy a rock zene elsősorban férfi műfaj. Többségében azok a nők, akik bevállalják a stílust sok esetben elmaszkulinizálódnak, szélsőséges esetben teljes identitászavaron esnek át. Nagyon kevés nőt hallottam, aki képes jól énekelni rock zenére. De aki elszabadul kemény zenére, abból olyan elementáris erők szabadulnak fel, hogy valósággal azt érzem, hogy igen! Ez az az érzés és erő, ami miatt jó férfinak lenni. Erre nagyon jó példa ez a JAM Project dal, amiben szintén bebizonyítják, hogy nagyon jól áll nekik a rock zene, és az az erő, ami az énekük által felszabadul, attól én libabőrös leszek. Így ordít egy igazi rocker, ez az, amit én annyira imádok ebben a stílusban! A helyzet ugyanakkor az, hogy a JAM Project is visszaigazolja azt, hogy a rock alapvetően férfi műfaj, mert több olyan kemény daluk van, amiben nem énekel Okui Masami... Ahogy ebben sem.
Ahogy ígértem, mára feléneklek egy újabb dalt, és ez meg is történt. A mai dal nem más, mint Ohmi Tomoe: Fuyu no Himawari.
Azért meg kell hagyni, megvicceltem magam ezzel a dallal, mert első hallásra (és sokadikra is) egy könnyen énekelhető dalnak hangzik, holott nagyon nem erről van szó. Ez egy olyan jellegű dal, amit csak úgy lehet szépen elénekelni, hogy ha érzelmeket viszünk bele az énekbe. Erre egyébként régen rájöttem, és konkrétan azt akartam ezzel a dallal megmutatni (ez volt a célom a múlt héten, amire utaltam), hogy lehet úgy érzelmeket kiénekelni, hogy megmarad a magam férfi mivolta. Tehát férfias érzelmeket, amik megmutatják, hogy az erősebb nemnek is vannak érzelmei, de ettől még semmit nem veszít a nemi identitásából.
Eleinte erősebben énekeltem, csak többedik próbálkozás után be kellett lássam, hogy nem fog menni, mert rettenetesen nyers az énekem. Nem is kellett, hogy visszahallgassam magam, már ének közben hallottam, hogy ez így nincs jól. Meg sok helyen pontatlan, hamis volt. Akkortól kezdtem el tiszta lenni, amikortól elkezdtem több érzelmet belevinni az énekembe. Egyre jobb lett, bemelegedett a hangom, végre alkalmassá váltam váltam arra, hogy felvegyem az énekemet. Nagyon figyeltem arra, hogy a versék alatt, a mély hangokat is tisztán énekeljem. Nekem ez a nagyobb kihívás, a magasabb hangok jobban kijönnek. Meg a hangerőre is figyeltem. A felvétel végére pedig elmosolyodtam, és azt éreztem, hogy ez egy nagyon jó kaland volt.
Tehát bejött, amire gondoltam, hogy bár egyszerűnek hangzik a dal, de ebben is lesz kihívás. Kiderült, hogy ebben is volt mit gyakorolni, és örültem ennek a választásnak, ebből is tanultam, amit későbbre tudok hasznosítani.
Legközelebb 2 hét múlva tervezek énekelni. Az nagyon kemény lesz, de ha sikerülni fog, az nagyot fog durranni.
Tegnap ismét fejlesztettem a retro részleget. Az még mindig áll, hogy újra megvenném Mario Kart 7-et vagy The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D-t, de nem találtam megfelelő példányt. Mario Kart 7 sehol nem volt, Ocarina of Time meg vagy német borítós vagy Selects kiadású. A Selects kiadás piros kerete egyébként is ront az összképen, de egy olyan gyönyörű borítót, mint az Ocarina of Time, azt különösen elrontja. Úgyhogy nem tudtam 3DS játékot venni. Viszont eszembe jutott, hogy szeretnék venni TV állványt a retro részleghez, megnéztem, hogy mik a lehetőségek e téren.
Hát nem a JYSK-ben fogom megvenni, mert ott az van, hogy ott a legolcsóbb 8.500 forintért, aztán a következőnél óriási ugrás van ár terén. Ellenben eszembe jutott, hogy van egy használt bútorbolt hozzám nagyon közel, és a weboldalán szétnézve ott pont találtam egy olyan TV állványt, ami számomra ideális. Olcsó is volt (9.800 forint), meg élőben is tetszett, úgy döntöttem, hogy megveszem. Azt ugyan éreztem, hogy nehéz, de gondoltam, hogy nem lesz komoly gond hazahozni, mivel közel van. Szállítani nagyon nem érte volna meg, mert 6.000 forint a minimum összeg, amiért szállítanak. Amiben segített az eladó, hogy összekötötte, hogy véletlenül se nyíljon ki az üvegajtó. De hogy én mennyit szenvedtem vele, mire hazahoztam, azt nem fogom elfelejteni. Csak lépéseket tudtam tenni, aztán letettem 2-5 percre. Rettenetesen lassan haladtam. Kiderült számomra, hogy mennyire fontos találmány a kerék, mert az nem volt alatta, és rettenetesen hiányzott. Egy idő után rájöttem, hogy lehet csúsztatni is magam előtt. Ezzel ugyan kockáztatom, hogy az alsó része sérülhet, de már annyira szenvedtem, és annyira fájt a karom, hogy újra éreztem, hogy ha ezt tovább emelgetem, akkor leszakadnak az izmaim.
De akadtak segítségek. Mindenkinek ismeretlenül is hálásan köszönöm, hogy ha csak egy kicsit is, de segítettek cipelni. Egyvalami viszont csalódás volt: Hárman ajánlották fel a segítségüket, mind a hárman nők voltak... Férfitársaim meg elmentek mellettem. Ők azt gondolhatták, hogy erős vagyok, vigyem el egyedül, a nőkben meg megszólalhatott az empátia. Nagyon hálás vagyok, de ami durva volt, hogy a normál esetben 5 perc lett volna gyalog a hazaút, az most segítséggel is 60 perc volt. És végül meglett.
Ez lenne az. Az hihetetlenül meglepett, hogy akárhogy csúsztattam a betonon, semmi baja nincs. Mintha szállítók hozták volna biztonságos körülmények között. Hát azért nehéz, mert rendkívül masszív anyagból van. Az összeszerelés is nagyon jó. A felső része forgatható. Örültem neki, mert mindenképp szerettem volna a retro részlegbe egy TV állványt. Sokáig a mellette lévő asztalon volt a TV, de azon nem volt biztonságos, mert az a JYSK legolcsóbb íróasztala, és bár a leírás szerint maximum 15 kg-ot bír el, de látszott, hogy nehezen bírja. Az asztallap már mosolygósra vette a figurát, és mint tudjuk, asztalnál az rosszat jelent.
De ez a TV állvány szerintem még engem is elbírna. De azzal bőven elégedett vagyok, ha a TV-t, videót, DVD lejátszót, és a konzolt elbírja. Nem lesz gond vele:
Jó is lett, a Super Nintendót kötöttem össze, a Super Mario All-Stars-t tettem bele. Egyrészt a SNES füzetembe akartam extra információkat írni, amikről írtam korábban, másrészt meg a világ legjobb játékával kipróbálni. Most már lehet játszani régi játékokkal is bőséggel. Most a füzet miatt valószínűleg a Super Nintendo lesz fókuszban, de ha úgy alakul, mással is szívesen játszok.
Ismét kint voltam a PlayIT!-en, ismét promóterként voltam jelent a Nintendo standnál. Ahogy a siófoki PlayIT!-nél sejtettem, Pesten sokkal jobb lesz. Bár egyáltalán nem indult simán a hétvége. Etikátlan lenne leírni a részleteket, nagyon vázlatosan csak annyi, hogy péntek délután kaptam egy üzenetet, amire bedurrant az agyam. De szerencsére kiderült, hogy teljesen felesleges volt idegeskedni rajta, minden a legnagyobb rendben ment, és fantasztikus volt ez a hétvége.
SZOMBAT
Eléggé korán keltem, viszont lassan készültem el, így minden extra idő odaveszett, főleg, hogy a 151-es busz csak 14 perc múlva indult. Azt mindig kiveszem a számításból, hogy hétvégén reggel eléggé sokáig járnak 20 percenként a buszok, és mivel a Hungexpo eléggé nehezen megközelíthető tömegközlekedéssel, ezért kicsit később értem oda, mint ahogy kellett volna. De nem volt semmi gond, a Nintendónál minden rendben volt. Szombaton a Super Mario Party-ra voltam beosztva. Kicsit örültem is neki, mert számítottam arra, hogy nem lesz annyi dolgom, de persze jöttek más problémák, amik megoldásra vártak.
9 órakor kezdtek el bejönni az első emberek, akiknek Collector's Edition vagy Deluxe meg a jó ég tudja, milyen jegye van. Állítólag olyan jegy is van, amivel 9 óra előtt be lehet lépni. Ennek az lenne a lényege, hogy még akkor ki lehessen próbálni játékokat, amikor még senki nincs ott, és milyen izgalmas úgy ott lenni, hogy szinte látja az előkészületeket. Ez is újabb módszere az emberek lehúzásának, a megoldás egyszerű: Maradni kell 18 óra után is. Az eredmény szinte ugyanaz, ráadásul nem feláras. Relatíve későn jöttek a Super Mario Party-hoz, de aztán mindig volt sor. Itt a controller magyarázásával voltak problémák. Sokan voltak, akik mind a két oldali Joy-Con-t vették a kezükbe, pedig elég az egyik. Nem értették, hogy miért veszem ki a kezükből az egyiket, és akkor most hogy van az irányítás. Mondjuk ez még a jobbik eset, mert ez sugallja, hogy ismeri a Nintendo Switchet, tehát tudja, hogy két Joy-Con van hozzá eredetileg. A másik, ami komolyabb problémát okozott a Joy-Con tartásának magyarázása. Sokáig azt mondtam, hogy "fektetni" kell a Joy-Con-t. Erre sokan azt csinálták, hogy az állítva tartott Joy-Con-t függőleges állásban lefektették. Nem tudtam, hogy magyarázzam el. A legjobban az egyik lány bosszantott fel, aki a szögmérő 360°-ában tartotta a Joy-Con-t, és ilyenkor van az, hogy na hogy kezeljem azt a helyzetet, hogy belül nagyon elvesztettem a türelmemet, de mégsem mutathattam ki. Én ehhez még csak még nem is azért tartom magam, mert egy promótertől milyen viselkedés ez, hanem azt nem akartam, hogy az a lány (vagy bárki, akivel szemben durva viselkedést tanúsítanék), ne azzal párosítsa gondolatban a Nintendo Switchet, hogy egy bunkó promóter mutatta meg neki, és ezért nem veszi meg soha, ha amúgy tetszene neki. Úgyhogy nagyon visszafogtam magam, de attól félek, hogy még így is erőszakosan vettem ki a kezéből a Joy-Con-t, hogy mutassam neki, hogy így tartsa. Hamar le is nyugtattam magam, aztán azon gondolkodtam, hogyan magyarázzam el az érdeklődőknek, hogy tartsák a Joy-Con-t. Aztán egy pillanatban láttam, hogy a játék úgy mondja, hogy "keep the Joy-Con horizontally". Ekkor esett le, hogy a vízszintes lesz a megfelelő szó. És jelentem, ezt már értette mindenki, úgyhogy öröm volt. Az, hogy mindegyik mini-játékban hogy kell tartani a Joy-Con-t, azt azzal "intéztem el", hogy mutattam a TV képernyőjén, hogy a jobb-felső sarokban mindig mutatja, hogy kell tartani, és az irányítást. Ezt is megértették.
Kisebb nehézség volt az intro átugrása is. Rá van téve a Joy-Con Strap, azon meg nem emlékszem, hogy rá lenne írva, hogy melyek az SL + SR gombok, így eleinte azt mondtam, hogy a két felső gombot nyomják meg. Ezt is mutatni kellett, de ezt úgy oldottam meg, hogy szépen elkértem az első játékos Joy-Con-ját, mondván, hogy be kell állítani a játékosok számát. Ami különben igaz, mert az intro video csak akkor indul el, ha előre kiválasztottuk a játékosok számát. Persze soha nem annyian jöttek, mint amennyire előre ki volt választva, ezért ezen mindig módosítani kellett. De ez már nem zavart. Intro videót meg azért állítottam be, hogy legyen ami odavonzza az érdeklődőket. Az külön érdekes volt számomra, hogy a River Survival játékmód külön népszerűségnek örvendett. Ez egy vadvízi evezős játék, ahol időlimitre kellett elevezni a pálya végéig. Imádták ezt az emberek. Mondtam is a mellettem lévő promóter srácnak (nevekre nem kérdeztem rá), hogy ha csak ebből a játékmódból külön játékot kiadnának, nagyon népszerű lenne. Imádták az emberek, imádták, hogy evezni kellett a Joy-Con-nal, egyáltalán a hangulatát. Az abban lévő mini-játékokkal is (külön mini-játékok voltak, melyek csak ebben a játékmódban játszhatók) szerettek játszani.
A másik, ami szintén nehézséget okozott, hogy ugye a Super Mario Party-nál nagyon le lehet ragadni. Főleg, hogy voltak, akik rendes Mario Party-t mentek, és lenyomtak bizony egy 10 körös társasjátékot. Amikor ilyen van, főleg szombaton meggyűlik a sor a játékosok mögött. Én meg nem szeretek rászólni emberekre, hogy ugyan állnak mögöttetek, legyetek szívesek abbahagyni a játékot. Inkább szóltam a szintén Mario Party-nál lévő srácnak, hogy intézze el ő. Meg is tette, ő kevésbé szívbajos hozzám képest.
Közvetlen előttem volt még 8 Nintendo Switch handheld módban kiállítva, melyeken Diablo volt játszható. Erről mindeddig csak annyi tudomásom volt, hogy trendi játék PC-n, meg gyilkolászni kell az ellenségeket halomszámra. Itt volt lehetőségem kipróbálni. Sokáig csak annyit csináltam, hogy mentem néhány lépést, és ezzel máris elkönyveltem magamban, hogy úristen, Diablóztam. :O Egyébként gyönyörű és részletgazdag a grafikája, de az nem éppen motiváló, hogy amikor nekem jönnek vagy 23-an, és az akciógombok ész nélküli nyomkodásával meg tudom őket ölni anélkül, hogy komoly problémám lenne. Eleinte ellennék vele, meg csodálnám, hogy mennyire gyönyörű a játék, de hamar megunnám. Úgyhogy komolyabban is kipróbáltam, amikor volt rá lehetőség. És volt kiállítva Super Smash Bros. Ultimate demo is. Megjelenés előtt ki lehetett próbálni a játékot, persze, hogy nagyon kíváncsi voltam rá. És bizony nem csalódtam. Ez a játék tényleg ultimátumot ad.
A másik érdekesség, az egyik általam gyűlölt "játék"sorozathoz tartozik a Just Dance-hez. Itt hallottam egy dalt, ami rettenetesen tetszett. A nap végén valami trombitaszólót hallottam, de hihetetlenül fülbemászó és dallamos volt. Néztem a TV-n az animációt, gondoltam, kivárom, hogy mi ez, és a végén, a dalválasztásnál lejegyzem. De túl gyorsan vitték el, úgyhogy az ottani promóter segítségét kértem, aki megmutatta a dalt a telefonján. Már a Just Dance-nél hallgatva figyeltem, hogy ez egy rendkívül érdekes dal, mert a trombitaszóló hihetetlenül jó, de a dalban felhangzó igénytelen rap az nagyon nem hiányzik oda. Egy instrumentális számot kellett volna csinálni. Megmutatom, mert tényleg érdekes dal:
Nem egy ismert szerzemény, jónéhányan alákommentelték, hogy a Just Dance által ismerték meg a dalt. És tényleg nagyon jó dal lenne, ha csak instrumentális lenne, de a rap sajnos ront az összképen. Van másik véglet is Just Dance 2019 dallista terén, amit rettenetes volt hallgatni. Ennyit hallottam csak, hogy "mimimimimimi"... Mi az isten ez? O_O Csak hogy mennyire japános vagyok, jelzi az is, hogy egyből a fülre asszociáltam. Japánul a "mimi" (耳) jelentése a fül, és folyamatosan azon agyaltam, hogy mit jön valaki a fülével és a hallásával? Aztán ránéztem a szövegre, és azt látom, hogy "me, me, me, me..." meg valami goddess me, mondom ennél szennyesebb, undorítóbb, egoistább "dal" nem kell a Földön! Nem elég, hogy az Oravecz Nóra félék házalnak azzal, hogy légy önmagad és valósítsd meg az álmaidat, de hogy az egoizmusról még dal is készüljön, ez már a kultúra mélypontjának egy új szintje. Ennél nagyobb bizonyíték nem kell arra, hogy itt komoly bajok vannak.
Barátok, ismerősök voltak (én szidom az egoizmust, amikor a barátaimat utolsóként említem meg... :( ), eljött OctoZaky, Nari, találkoztam Krisse-vel is, aki karaokézni szokott. Legalább ilyen kellemes meglepetés volt Megumi jelenléte, akivel sajnos nem találkoztam MondoConon, de örömmel hallottam, hogy ismét rendszeresen fog járni karaokéra.
19 órakor lett vége a rendezvénynek, előtte lassan, de biztosan kezdtek fogyni az emberek. Viszont amint 19 órát ütött az óra, ki kellett kapcsolni a gépeket, és el kellett küldeni mindenkit. Mi még egyeztettünk, minden rendben van, nagyjából 19.30 körül indultunk haza. Most eléggé ki voltam fáradva, a lábaim is fájtak, és mivel már hideg is volt, ezért nagyon leülni sem lehetett. A 151-es busz meg csak 14 perc múlva indult. De alig vártam, hogy felszálljak rá. Amint hazaértem, nem kellett álomba ringatni.
VASÁRNAP
Egy kicsit később kellett menni, ezért tovább alhattam, de inkább beállítottam az ébresztőórát, hogy biztosan felkeljek. Összekészülődtem, elindultam, ma nem volt gond a 151-es busszal, keveset kellett rá várni. Kőbánya alsónál sokat kell sétálni (autó nélkül nehezen megközelíthető a Hungexpo), de időben odaértem. Egyből a Nintendóhoz mentem. Ami meglepetésként ért, hogy úgy volt, hogy ma a Kirby: Star Allies-hez leszek beosztva, de ma is a Super Mario Party-nál voltam. Ami ennél is jobban meglepett, hogy vasárnap egy olyan srác volt mellettem a másik Mario Party gépnél, aki egyáltalán nincs képben a Nintendo világával. Van egy Game Boy Advance SP-je. De az volt az érdekes, hogy mivel láttam rajta a szándékot, nem is fordult meg bennem a kérdés, hogy mégis mit keres itt. Kérdésemre elmondta, hogy magától vállalta el, mert érdekelte a Nintendo. Amúgy tőzsgyökeres PC-s. Minő fordulat, és mivel tényleg látszott rajta az érdeklődés, elmagyaráztam neki a játék lényegét, illetve hogysmint van a Nintendo Switch. Meglepte, hogy mit ki nem találnak a Nintendónál. A nap folyamán is végig látszott, hogy készséges az emberekhez, és mivel egyszerű játék a Super Mario Party, ezért nem esett nehezére egyrészt megtanulni az alapokat, másrészt magyarázni az embereknek. Úgyhogy szombaton és vasárnap is jó promótereket kaptam magam mellé.
Az, hogy kevesebben voltak vasárnap, abban semmi újdonság nincs, így van ez a PlayIT!-nél is. Nem volt sor, egy kicsit én is lazábban vettem a munkát. A Super Mario Party-nál konkrétan egészen oldott hangulat alakult ki. Játékosok, ha kitanulták az alapokat, leültek a földre, és úgy játszottak parti játékot, mintha otthon lennének. Csak nyugodtan. Az az igazság, hogy örültem neki, mert ez az én dolgomat is megkönnyítette, mert így én is leültem a földre, amikor láttam, hogy az érdeklődők is. Ez egyébként is jó kommunikációs stratégia, mert ha abban a magasságban vagy pózban beszélgetek emberekkel, amilyenben vannak, az egyenrangúságot fejez ki. És nekem, akinek már fájt a lába, annak valósággal megváltás egyenrangúnak lenni. Teljesen jó hangulatban teltek a játékok, beszéltük is, hogy akár tábortüzet is rakhatnának. De ez csak délután volt jellemző, délelőtt még jobban voltak emberek.
Csak Krisse volt vasárnap az ismerősök közül, de vele elég sokat elbeszélgettem, főleg délután, amikor már nem sok dolgom volt. De közben mindig figyeltem a Switcheket, Joy-Con-okat rendeltetésszerűen használják-e, nem visszük magunkkal, szépen visszatesszük a helyére, ha végeztünk. Mindezek mellett a Diablós Switch-ekre is figyeltem. Erre azért volt szükség, mert egy olyan srác volt a 8 Diablós Nintendo Switch-hez beosztva, aki úgymond fókuszáltan végezte a dolgát. Ezalatt azt értem, hogy szeret beszélni, de egy emberrel folytat mélyinterjút a Nintendóval kapcsolatosan. Ami egyrészt nagyon jó, csak a helyzet az, hogy további 7 Switch volt még rábízva, és az azzal jatszóknak is lehetnek kérdéseik. Egyszer kértem meg, hogy a többiekkel is foglalkozzon, mert így részben az ő munkáját is végzem. Ennek konkrét eredménye nem lett, de mivel gyűlölök rászólni emberekre meg parancsolgatni, ezért inkább beszálltam én is. Nemcsak informáltam az embereket, hanem nagyon sokan kiléptek a játékból, és mire a Diablo újra betölt... Ha nem lehet érdemben cselekedni ez ellen, akkor megkértem bagszit, hogy hadd használjak kalapácsot, hogy fejére csaphassak azoknak, akik kilépnek a játékból. Jó, ez kellemetlen vicc, de a sokadik Diablo betöltés fárasztó tud lenni.
Krisse-vel meg sok mindenről beszélgettünk, a nap végére leült játszani a The Legend of Zelda: Breath of the Wild-dal, én meg melléültem, amikor már végképp nem volt senki. Közben is beszélgettünk, elemezgettük a játékot, mesélte a vele kapcsolatos élményeit. Mellette egy Donkey Kong Country: Tropical Freeze volt, én azzal játszottam egy kicsit. Jó társaságom volt a személyében. Este együtt mentünk Kőbánya alsóra, ő a 162-esre szállt fel, én meg a 151-esre. Szent meggyőződésem volt, hogy megvárhatom vele a 162-es buszt, amíg elindult, mert a 151-es 10 perccel később fog indulni. De nem, pont akkor indult el az én buszom, amikor Krisse-é is, ami azért volt rossz, mert 20 órakor már csak 20 percenként jár. De ezt nem várom meg, elmentem a vasútállomáshoz, és vonattal mentem Kőbánya-Kispestre. Ebben szerencsém volt, ugyanis 5 percet késett a monori vonat, így azt pont el tudtam érni. Így végül relatíve hamar hazaértem.
Én nagyon jól éreztem magam. Mivel 30 ember kellett, sok volt az új (többek között az a srác is, akit vasárnap osztottak be mellém), de velük kapcsolatosan is azt hallottam, hogy ők is élvezték, szívesen jönnének máskor is. Csak nyugodtan. És tényleg nagyon jó volt a pesti, örültem, hogy beigazolódott az, amit a siófoki PlayIT!-nél írtam, itt már jól ment minden, és igyekeztem a munkámat a lehető legjobban végezni. A visszajelzések alapján ez sikerült is, úgyhogy találkozunk még.
A JAM Project-nek főleg a karrierjének elején több olyan dala is volt, melynek hangszerelése erősen emlékeztet a '70-es, '80-as évek animés zenéire. Amik végtelenül egyszerűek, nagyon komoly mondanivalójuk nincs, de mégis szívesen hallgatjuk, ha másért nem, nosztalgiából. Ezeket hozta el újra a JAM Project, amire a legjobb példa a mai toplistás dal. Ebben a dalban van professzionális szintre emelve az olyan jellegű anime dalok stílusa, mint a Majinger Z, Devilman vagy a Kinnikuman. Az ezekre a sorozatokra írt daloknál sok esetben maga az ének sem feltétlen komoly. Pont azért, mert ezeket a sorozatokat 10-14 éves fiúk nézték, akiknél talán nem kell annyira figyelni az ének minőségére. Ezt emelte új szinte a JAM Project, és azzal, hogy Endoh Masaaki belevitte a maga komolyságát ebben a dalba (mert ez Endoh Masaaki szóló) valami olyan fantasztikusat alakított, hogy a mai napig élmény hallgatni a dalt. A hangmagasság, amire Endoh Masaaki képes, és az ének minősége magához emeli az amúgy egyszerű hangszerelésű. Többek között, ami miatt népszerűek ezek a dalok, hogy vannak benne úgymond kiemelések, amiket nagyon erősen énekelnek. Az olyan sorok, mint például a "Dare yori hayaku" vagy a "Oh, Please come back again!" teszik emlékezetessé a dalt, én is mindig éneklem, amikor hallgatom. Műfajának legjobbja, ehhez nem férhet kétség.
A BEST COLLECTION albumok esetében nemcsak a címadó dal szól a barátságról és az összetartozás fontosságáról is, hanem az utolsó dal is. A válogatásalbumok zárótétele is saját dal, melynek témája hasonló a címadó dalhoz. A különbség az, hogy ezekben sokkal több érzelem van, emiatt ezek minősége sokkal szélsőségesebb. Olyannyira, hogy vannak köztük olyan dalok is, melyeket, ha csinálnék egy listát a legrosszabb JAM Project dalokból, kettő közülük biztosan helyet kapna rajta. De most a legjobbakról beszélünk, egyik ilyen nagyon jó dal a hetedik válogatásalbum utolsó dala.
Akár egy happy enddel végződő anime utolsó részének ending dala is lehetne, mert teljesen vidám, pozitív hangulatú. Ez is olyan dal, amit többféleképpen lehet értelmezni. Egyrészt benne van egy fontos történés vége, ami sikerrel zárult. Másrészt van egy útravaló-jellegű áthallás is a dalban, ami már-már tipikus, hogy akármi is történik, soha ne add fel. De ahogy már többször is írtam, ezek a sablongondolatok a JAM Projecttől végtelenül hitelesnek hangzanak. És pont azért, mert hallatszik, hogy végtelenül hisznek abban, amiről énekelnek, a mondanivalójuk elveszti a sablon-mivoltát, és ami marad, az egy fantasztikus, bíztató, útravaló dal, ami erőt adhat az újrakezdéshez. De arról is írtam már, hogy az, hogy ezeket ki mennyire hiszi el, az egyéni értékrend kérdése. De azt gondolom, hogy akinek ez a dal nem tetszik, annak a többi zárótétel sem fog tetszeni.
Külön érdekesség, hogy a dalhoz készült egy kínai verzió is, mely csak az 10th Anniversary COMPLETE BOX album bónusz lemezén hallható. Ezt is feltettem, érdekes hallgatni, hogy énekelnek kínaiul. Egyáltalán milyen nehéz lehetett japán nyelvű dalra úgy kínai szöveget írni, hogy megmaradjon az értelme, de ritmusra illeszkedjen a dalba.
Az előző két dal történelmi időket idézett, a mai dal a fantázia világába repít minket. Ez is a legtartalmasabb JAM Project dalok közé tartozik, emellett az egyik leghosszabb. Több mint 8 perc hosszú, és végig tartalommal van megtöltve. Habár ez a dal is több témából áll, és ki is van töltve, az egyedüli ok, ami miatt nem került előkelőbb helyre, hogy nem feltétlen alkot egy egységes egészet a dal.
A dallam meg gyönyörű, ahogy a reményt megzenésítették. A főnix legendájáról szól, aki egy tűzmadár. Ez a madár 500 évenként elégette magát, hogy aztán hamvaiból újjászülessen. Azóta a főnix a remény szimbóluma, hiszen velünk is történnek olyan dolgok, amik által az ember is elhamvad, de mindig újjászületik, mely által újrakezdhet mindent. Ezt énekli meg a JAM Project, a lassú részekben csodálatosan, a gyors részek azok, amik némileg disszonánsak. De az biztos, hogy az együttes egyik legegyedibb dala.
Tegnap a középkori Japánba utazhattunk el a JAM Projectnek köszönhetően, ma egészen az ókorig megyünk vissza. Persze az képlékeny, hogy valóban a Nagy Sándor alapította egyiptomi városról van-e szó, de az biztos, hogy egy nagyszerű dalt hallhatunk. Lassú a dal lüktetése, de a hangsúlyos ének jelentőségteljessé teszi a dalt, olyan, mint a filmekben a lassított felvétel a nagyhatású jeleneteknél. A dallamot azonnal megjegyeztem, amint meghallottam. Ahogy volt szó róla korábban, a JAM Project több shounen harcos animének, videojátéknak énekelt dalt. Ez konkrétan önálló dal, erre rá lehet mondani, hogy Nagy Sándor hódításairól szól, már csak a dinamikája miatt is, de az ilyen erős hangszerelésű dalokat bármelyik harcos jelenet alá el lehet képzelni. Legyen akármi is a valóság, mindenképp az együttes életképességét mutatja, hogy majdnem 2 évtizedes fennállásuk alatt képesek most is egyedi, emlékezetes dalt írni.
Tukeinonnak volt lehetősége idén kijutni Japánba, és küldött nekem egy kis ajándékot.
Nagyon hálás vagyok neki, hogy gondolt rám, jól esett átvenni a csomagot. Ezek kis édességek, aki tud olvasni japánul, az kiveheti, hogy mi van bennük. Egyelőre nem bontom fel, majd később.
Nem minden JAM Project anime dalból készül kislemez. Van olyan sorozat vagy franchise, ami annyira alacsony költségvetésű, annyira kevéssé ismert, hogy nem éri meg az abból készült dalt kiadni kislemezen. Ilyen dal az Arashi is, ami a "CR Sengoku Arashi ~Nobunaga no Shou~" openingje. Ez egy Pachinko játék. Az ilyen dalok csak a BEST COLLECTION albumokra kerülnek fel. Így kapott helyet ez is, méghozzá sorrend szerint a 10. válogatásalbumra. És hogy ez a dal a JAM Project történetének legnagyobb meglepetése, az is biztos. Sokáig nem is feltétlen erős a zene, a versében is végig nyugodt hangon énekelnek, nem is gondolnám, hogy bármi is kiemelné az átlagból a dalt. De amit a refrénben művelnek, az egy valóra vált csoda. Olyan erővel énekelnek, ahogy egyébként megszokhattuk tőlük, de a verséhez képest meglepetés volt, hogy ennyire kitörnek. De a dallam az, aminek köszönhetően azonnal megjegyeztem a dalt, és már az első hallgatásra azt gondoltam magamban, hogy ezt a dalt amíg élek, imádni fogom. Nincs ez másképp ma sem, és mind zenében, mind énekben nagyon jól visszaadják azt a középkori feelinget, amiben a játék játszódik. Csak ilyen meglepetésekben legyen részem.
Továbbra is szívesen veszek Nintendós ajándéktárgyakat (sokkal jobban tetszik ez a szó, mint a loot... miért lennének a relikviák zsákmányok?). A legutóbbi szerzeményem egy Super Nintendós füzet a videojatekbolt.hu-ról. Mintha csak az eredeti konzol lenne rárajzolva, gyönyörűen néz ki. Több füzetet is tervezek tőlük venni, azért esett a választásom most a Super Nintendósra, mert szétnézve a weboldalukon ebből van a legkevesebb. Csak a Camponában van belőle. No persze nem azt csináltam, hogy elmentem érte a Camponába, hanem az Árkádban átkérettem magamnak oda. Lehet ilyet csinálni, és persze nekem így ugyanúgy 1.990 forintba került, mintha a Camponában vettem volna meg. A Campona annyira kívül esik Budapesttől, hogy oda szerintem csak a budafokiak járnak. Meg hát mellette van az RTL Klub (egyik) stúdiója, legfeljebb az ott dolgozók járhatnak oda, de nem hiszem, hogy nagy forgalma van a Camponának. Van még egyébként belőle, a Camponában, úgyhogy még lehet vásárolni belőle, de azáltal, hogy azt látom, hogy nem töltik fel újra az üzleteiket, ezért azt tippelem, hogy ez már inkább kifutó termék.
Hogy megéri egy füzetért 1.990 forintot fizetni? Nem tudok erre elfogulatlanul válaszolni, ne olyat kérdezzetek, akinek a Super Nintendo az összes konzol fölött áll. Nekem jó, hogy megéri, össze sem lehet hasonlítani azokkal az egyébként mintás füzetekkel, amiket 3-500 forintért veszünk meg egy papírboltban. Sőt, mivel ez vastag is, ezért beszélhetünk magasabb árról is, akkor már nem annyira drága érte a 2.000 forint. Meg egy ilyen füzet életre szól. Még ilyen 40-50 forintos füzetek is megmaradnak évtizedek után. Nemrég, amikor rendezgettem a még ott lévő dolgaimat anyámnál, előkerült egy füzet, amiben a gyerekkori Nintendós rajzaim vannak. Egyrészt az a füzet most is nagyon jó állapotban van, másrészt meg fogtam a fejem, hogy nem elég, hogy nem tudok rajzolni, de még bizonygatom is magamnak, az valami csodálatos. A legszebb az volt, amikor Super Mario Bros. 3-as és Super Mario World-ös térképeket próbáltam meg emlékezetből lerajzolni, az sem volt tökéletes.
No ebben a füzetben nem rajzok fognak kerülni, hanem a Super Nintendóhoz köthető információk, adatok. Olyan lesz, mint nagyon régen, amikor még nem lehetett menteni egy játékban, hanem jelszavakkal lehetett továbbjutni, akkor a jelszavakat füzetbe írták fel, így tudták legközelebb onnan folytatni a játékot, ahol utoljára abbahagyták. Sőt, bátyámnak olyan füzete is volt, amiben azt listázta, hogy egy kazettán melyik Commodore Plus/4-es játékok vannak. Mert Commodore játékok többek között magnókazettán voltak, és másolni lehetett őket. Betették a magnóba az eredeti kazettát, az üreset a második kazetta helyébe, és a REC gombbal szépen át lett másolva a játék. Az a hang... Még én is hallottam, amikor nagyon kicsi voltam. Ezek a kazetták egyébként nagyon rövidek voltak, így 60 vagy 90 perces kazettára akár 15-20 játék is elfért egymás mellett, és a bátyám azt jegyezte fel a füzetben a Commodore magnójának a számlálóján melyik játék hányas számnál kezdődik. Ilyenre a Super Nintendónál nincs szükség, de azt felírhatom, hogy egy-egy SNES játékot például mikor vettem, és mennyiért (ha emlékszem rájuk), és olyan jellegű adatokat, mint például egyéni rekord, vagy kódok. Kicsit kőkorszaki módon, de például feljegyezhetem az Aladdin játék képsorait, amivel egy adott pályára jutok. Nagyon régi és ósdi dolog ez, de ha lehetőségem van, hogy egy autentikus füzetben ezt megtegyem, akkor miért is ne? Ez extra játékra inspirálhat, hiszen egy füzetben rendezetten lesznek a legjobb eredmények, így magamhoz képest mindig fejlődhetek. A rekordokat ceruzával fogom írni, hogy ha tudok rajtuk javítani, akkor tudjam helyesbíteni. Füzetbe meg a mai napig szívesen írok, úgyhogy már csak ezért is.
A füzet belső lapjait is érdemes megnézni. Ezt látjuk, ha kinyitjuk:
Amikor felvezettem a JAM Project toplistát, már akkor írtam arról, hogy a BEST COLLECTION albumok közül kiemelkedik a Get over the Border. Ennek egészen drámai oka van: A világ körüli turné mellett Matsumoto Rica kiválása teljesen váratlanul érte az együttest, hiszen ez nemcsak arról szól, hogy a kivált tag miatt át kellett írni a koncert tervét, hanem egy barátot vesztettek el az együttesből. Ennek is lett köszönhető, hogy egyedi hangzású lett a hatodik BEST COLLECTION album. Kageyama Hironobu most nem tudott annyi dalt írni, kevés kislemez is jelent meg az albumig. Ezért a többiek is beszálltak a dalszerzésbe, és azáltal, hogy a saját stílusukban írtak zenét, elkészült az együttes legváltozatosabb albuma. És az egyedi stílusok ellenére az album hihetetlenül egységes lett. Pont ez az album bizonyítja, hogy mennyire erős a kémia a tagok között, és hogy nemcsak munkakapcsolat van közöttük, hanem valódi barátság is. Ezért is készülnek olyan dalok, mint a Get over the Border, és ezért hangzanak hitelesnek az olyan dalok, melyek a barátságról és az összetartozás fontosságáról szólnak. Ez a dal viszont rendkívül egyedire sikeredett, mert a verse nyugodt, de végig érződik egyfajta feszültség. És bizony az érzelmek keményen kitörnek a refrénre. Zseniális és izgalmas dal, az utolsó pillanatig fenntartja az érdeklődést, mivel érződik az elején a megbúvó feszültség, és izgalommal várjuk, hogy mi fog ebből kisülni. Csak a legjobbak, a barátság egy új dimenziója hallatszik a dalban.
Íme az újabb dal, amit felénekeltem, ez pedig Okui Masami: Melted Snow dala.
Ezt a dalt egyszer régen már felénekeltem, soha nem felejtem el, hogy akkor mennyit gyakoroltam. Ezek azóta is megvannak, szerencsére nem kellett most sokat gyakorolni. De azért éreztem, hogy szükség volt rá, mert a mostani tudásszintemmel azért már más énekelni. Több dologra figyelek oda, és a tiszta énekhang mellett nagyon odafigyelek arra, hogy az érzelmek, amiket kihallok a dalban, azt jelen tudásom szerint a leghitelesebben tudjam átadni. Aztán, hogy ez sikerült-e vagy sem, ezt mindenki egyéni értékrendje szerint döntse el maga.
Az ének tisztasága jó eséllyel hallható, hogy nem tökéletes, azt tapasztalom, hogy akárhányszor gyakorlok be egy dalt, mindig máshol tévesztek. Amiken tudtam, azokon mind javítottam, mindig mondtam magamban, hogy ezt és ezt a hibát hogy tudom javítani, és az úgy sikerült is. De vannak olyan hibák, ami teljesen spontán jönnek, amiket nem tudok kontrollálni, ezekből fordul elő egy-kettő. Ezt különben úgy is ki lehet hallani, ha nem ismerjük az adott dalt. Ha nem hallunk harmóniát az egymást követő dal hangok között, az ott jó eséllyel rosszul van énekelve. Ami a tévesztést illeti, azt gondolom, hogy sok esetben is ha stúdióban felvesznek egy dalt, akkor is az utómunkálatokkal helyesbítik a hibákat. Én ilyet nem tudok csinálni, de így talán kicsit személyesebb. De persze igyekszek a tudásom legjavát beleadni az énekbe, és ha nagyobb hiba van, vagy kisebből több, akkor mindig újrakezdem a felvételt. Nem is tudnám tiszta lelkiismerettel kiadni a "kezemből" a felvételt, ha tudnám magamról, hogy ennél még jobbat tudok.
A szövegen egy apró helyen változtattam. A vége felé a hosszú zenei rész után van egy szöveg, amely magyarul nagyjából így szól: "Ha újjászülethetnék, nőként akarok újjászületni". Onna helyett Otoko-t énekeltem, mert jól érzem magam a férfi mivoltomban, és én férfiként születnék újjá.
A dalról már írtam korábban többször is, hogy mit jelent számomra, így ettől eltekintenék. Inkább azt írnám, hogy elképzelhető, hogy jövő héten térek vissza új felvétellel, akkor ismét egy olyan dallal fogok próbálkozni, amit komolyan még soha nem énekeltem. Nem egy nagy durranásra kell gondolni, de azon is van mit tesztelni, úgy érzem, és ha bejönnek a gondolataim a próbák alatt, akkor a jövő héten jövök új felvétellel.
Az olyan GARO dalok, mint a Guren no Tsuki második openingje nagyon árulkodóak afelől, hogy mi is az egész széria mondanivalója. Bár én is csak az animét láttam, de azt gondolom, hogy legalább ezeket érdemes megnézni, ha az előszereplős sorozatokat nem is, mert sokat mond az emberiségről. Ez is különben olyan dal, amit nem szeretek hallgatni, mert túl sok érzelem van benne. Mégis helye van a listán, mert az érzelmek mind az utolsó dallamig hitelesek, nem utolsósorban a zene, és az ének is elsőosztályú. Azon JAM Project dalok közé tartozik, ahol meghallhatjuk, hogy az énekesek meddig képesek felvinni a hangjukat. Azok ott valódi hangok, semmi utómunka nincs benne, ezt koncerten is bizonyították. 2006 óta létezik a GARO széria, azóta több inkarnációt is megélt, rengeteg dal készült, ez az egyike annak, amelyik a legtöbbet árul el a sorozat mondanivalójának fontosságáról, annak érzelmi oldaláról.
Igazából jót tett a TOKYO DIVE albumnak a stílusváltás. Bár az album lényegi mondanivalója nem változott az előzőekhez képest, de a zenei stílusváltás mindenképp jó ötlet volt. Ahogy írtam a címadó dalnál korábban, a futurisztikus hangzásvilágra énekelni az összetartozás fontosságáról jelzi, hogy a jövőben is fontosak lehetnek az emberi kapcsolatok. Mert olyan ez az album, mintha a jövőből írták volna meg. Erre kiváló példa ez a dal is, mely a maga szintetizátoros hangzásával, erős hangszerelésével mintha a jövő veszélyeire hívná fel a figyelmet. De elég erőnk lesz arra, hogy felvegyük ellenük a harcot? A dalból kiindulva igen, együttes erővel képesek leszünk rá. Hihetetlenül inspiráló a hangulata.
Nagyon érdekes, hogy annak ellenére, hogy alapvetően nyugodt, békés személyiség vagyok, mégis teljes mértékig tudok azonosulni az ilyen erőteljes, már-már zúzós dalokkal, ahol olyan erővel énekelnek, ahogy csak a legnagyobb rockerek tudnak. Hihetetlen módon tűzbe hoz, és ha olyan lennék, előadnám ezt a dalt karaokén, de olyan őrült módon, mint aki teljesen kivetkőzött magából. Nagyon szeretem ezt a számot, a dinamikáját, az erejét. Endoh Masaaki és Sakamoto Eizo meg két fantasztikus énekes, együtt hatalmas dolgokra képesek. A dal egyébként az éX-Driver mozifilm címadó dala. Az éX-Driver az a franchise, amiből sokkal többet ki lehetett volna hozni, mint ami lett végül.
Ahogy egy korábbi dalnál említettem, a JAM Project albumok címadó dalai általában a barátság erejéről, és az összetartozás fontosságáról szólnak. Nincs ez másképp jelen esetben sem, megspékelve a barátságból fakadó pozitív érzésekkel. Ez a dal tényleg olyan, hogy a tagok elengedik a felettes énjünket, teljesen szabadjára engedik magukat, és kiéneklik a szívük boldogságát úgy, ahogy legbelül érzik. Ilyen felszabadultan kevesen énekelték meg a szabadságot. A szöveg itt is sablonosnak mondható, de megengedem magamnak azt a véleményt, hogy nézőpont kérdése, hogy kinek mi számít sablonosnak. Külön blogpostot lehetne írni arról, hogy kinek mi számít hitelesnek, röviden úgy lehet összefoglalni, hogy többek között a megélt tapasztalatok, annak feldolgozása, és a személyiség alakítja ki a hitünket a személyes értékrendünket. Hozzám például nagyon közel áll az, ahogy a JAM Project a dalai által látja (láttatja) a világot. És azzal, hogy sokféle dalt írtak, az bőven azt mutatja, hogy van véleményük az élet dolgairól, a világ történéseiről. Most például teljességgel elengedik magukat, és azt éneklik ki, amik önmaguk legbelül.
Azért hallgathatók az átlagember számára is a JAM Project dalok, mert nem azt a nagyon kemény rock zenét művelik, hanem a szintetizátorral, és Okui Masami énekhangjával lágyítják a hangzást. De azért van néhány olyan daluk, ahol keményen zúznak. Az egyik ilyen a The Gate of the Hell, ahol aztán tényleg megmutatják, hogy mennyire kemények tudnak lenni. Szinte már nem is rock, hanem metal. Ez egy Fukuyama Yoshiki szólódal, akinek nagyon jól áll ez a kemény stílus, mert a hangja kiválóan alkalmas arra, hogy rock zenére énekeljen. Ez az egyik Mazinkaizer OVA openingje, tehát az animéhez is kiváló választás volt. A dal amúgy nagyon hosszú, 6 perces, és bár a bevezető zene eléggé hosszú, majdnem egy perces, de már itt lehet érezni, hogy ez nem egy átlagos JAM Project dal. A zene nagyon erős és kemény, és amit Fukuyama Yoshiki itt énekel, azzal egy életre megjegyeztette magát velem. De a többiek is a háttérvokállal nagyon sokat hozzáadnak az albumhoz. Nincs felesleges zenei elem, és a második refrén utáni gitárszóló pedig bármelyik világszerte ismert (és elismert) rockbanda dicsőségére válna.
