Lassú szélvész várost söpör el

Így tudnám jellemezni azt a dalt, amit felvettem ma, ugyanis elkészült a negyedik hangfelvételem is, ez pedig a JAM Project-től a TORNADO.

Remegtem az első refrén után, nem tudom szavakkal kifejezni, hogy micsoda élmény ezt a dalt elénekelni. Bár az hallatszik, hogy a végére elfáradtam, ugyanis nem elsőre énekeltem fel a dalt, hanem volt több próba is előtte. És a helyzet az, hogy annyira kikészítette a hangomat a néhány próba, hogy muszáj voltam szünetet tartani. Addig is forró tea, ami helyreteszi a torkomat, valamint edzettem Wii Fit U-val. (Ez csak hogy lefoglaljam magam, a fizikai edzés nem segít a hangomon) Végig kíméltem a hangomat, csak halkan beszéltem, és körülbelül másfél órára rá éreztem azt, hogy na, nekiveselkedhetünk még egyszer. És az eleje sikerült, nagyon jól ment! De a második refrén után éreztem, hogy ez nem fog így kitartani a harmadik refrénre, ami meg is történt, és hallatszik is, de így is nagyon büszke vagyok arra, hogy ezt a dalt így el tudtam énekelni. Szerintem még a legvégén az "úristen" is belehallatszott a mikrofonba, még ha halkan is mondtam, de egyszerűen annyira remegtem a megkönnyebbültségtől, hogy muszáj voltam kiadni magamból. Hihetetlenül jó érzés volt felénekelni ezt a dalt, és ez lesz az egyik választott dalom az őszi MondoCon-ra az énekversenyre is. Ugyanis ismét énekverseny lesz, amire két dallal kell készülni. Nekem meg is van a két dal, amivel ki fogok állni, ez lesz az első fordulós dalom, a második meg egy Okui Masami dal, amit már említettem korábban, a Melted Snow, amit szintén dicsértek, és mondták, hogy ha azt meg tudom tanulni, akkor indulhatok vele. Több se kell nekem. Gyönyörűszép ballada, nagyon szeretem hallgatni, kicsit el is érzékenyülök rá, és nagyon remélem, hogy ha az első fordulóból továbbjutok, akkor át tudom adni a dalból fakadó érzelmeket.

Ezt terveztem elénekelni, 95%-ban sikerült, remélem, tetszeni fog mindenkinek, aki meghallgatja. Jelenleg ez a maximum énekhang, amit ki tudok énekelni.

Brit rádióadó

Van egy angol rádióadó, amit szoktam hallgatni, ha nagyon bennem van a brit hangulat, emlékek, kicsit átadva magamat annak az életérzésnek, amit ott éltem meg, amit nagyon szeretek. Ez pedig a Heart North West. A Heart egy országos kereskedelmi rádióadó, ennek a North West állomását hallgatom, miután nővéremék a Liverpool melletti Wallasey városában laknak. És valahányszor mentünk valahova autóval (márpedig ez mindennapos tevékenység volt), mindig ez a rádióadó szólt. Megtetszett a hangulata, azóta is, ha angol rádióadót hallgatok, csak ezt hallgatom.

Brit rádióadót meg nemcsak azért hallgatok, mert nagyon elmerülök azokban a dolgokban, amiket Angliában éltem meg, hanem mert innen "értesülök" a legújabb trendekről zenei téren. Elátkozott dolognak tartom a mai nyugati zenét, mégis hallgatom néha egészen egyszerű okból kifolyólag: Lazítani. Amikor nem igényes szövegre, élő zenére vágyom, csak egyszerűen lazításra vágyom, akkor hallgatok nyugati zenét. Ilyen ritkán fordul elő, most is a japán zene, illetve egyre inkább úgy fest, hogy Ákos a fő csapásirány nálam, ha zenéről van szó. Illetve néhány kiváló magyar előadó (LGT, Zorán, Metro, és néhány jó élő, rock zene) de néha kifejezetten jó érzés értelmetlen, jelentés nélküli zenét hallgatni.

Meg nemcsak ellazít, hanem olyan érzetet ad, mintha jobban benne lennék abban a világban, ami körülöttem van. Bár ez inkább csapda, mert mindig az aktuális trendek szólnak a népszerű rádióadókban, ami sok esetben a legkevésbé kompatibilis az igényes, élő zenével. De amikor ezeket hallgatom, akkor elengedem ezeket a gondolatokat, és átadom magam azoknak az érzéseknek, amik ezek a zenék adnak.

Angol rádiót meg azért is érdemes hallgatni, mert a híreket legtöbbször 1-2 percben lerendezik. Ledarálják gyorsan, hogy ki kit ölt meg, vert halálra, rabolt ki. Nem viccelek, tényleg ezek az angol kereskedelmi rádióadók híreinek fő csapásiránya. Nővérem módszeresen kapcsolta ki arra a pár percre a rádiót, amikor a hírek szóltak, aztán vissza, mert egyébként tényleg rettenetesek. De legalább gyorsan elmondja, és kész, mehet a buli a tovább.

Érdekes volt, hogy weboldalon eddig nem tudtam hallgatni, de most sikerült behozni ott is a rádiót. Valami brit törvény, hogy országhatáron kívül nem lehet hallgatni rádióadót... Nem biztos, hogy ez volt, csak azt láttam, hogy fenntartják a tévedés lehetőségét, és lehetőséget adtak arra, hogy beírjam az irányítószámot. Beírtam a nővéremékét, és Budapesten is szól a rádió (ahogy az LGT énekelte). Ennyit a helymeghatározásról. Már csak azért is, mert a TuneIn alkalmazásról és a Heart mobilos alkalmazásáról vígan tudom hallgatni a rádiót anélkül, hogy kérte volna az irányítószámot. Sokkal inkább itt arról van szó, hogy nem vagyok a kereskedelmi érdekeltségükben, mert nem Angliában hallgatom a rádiót. Mert egyébként rengeteg reklám van, legalább 7 perc egyhuzamban. Elvagyok ezekkel is. Nem annyira idegesítőek, inkább csak úgy érzem, hogy közelebb vagyok lélekben a britekhez.

Azért kezdtem el ismét hallgatni a rádióadót, mert felmerült a lehetősége, hogy valamikor az ősszel lehet, hogy lesz lehetőségem ismét egy kis időt tölteni Angliában. Ez még nem biztos, ennek ellenére nagyon elkapott a brit hangulat. Ehhez mondjuk az időjárás is rásegített, mert tegnapra rettenetesen lehűlt a levegő (pénteken 33°C, vasárnap meg 16°C...). De ehhez az is rásegített, hogy tegnap voltam az Aréna Plázában és szétnéztem a Sport Direct-ben. Ez Angliában a "törzs-ruhabolt", ahova mindig járunk vásárolni, valahányszor Angliában vagyunk. Néhány éve nyílt Budapesten az üzlet, és ugyanaz az üzlet felépítése (franchise) ezért ugyanazt a hangulatot árasztja magából, mint az angliai üzletek. Egyébként alapvetően drága üzlet, ide a leértékelések miatt érdemes járni. Mert ami olcsó, az meglehetősen jó áron van, és olcsón lehet jó minőségű sportcipőt, ruhát venni.

Ákos kazetta gyűjtemény

Ahogy írtam korábban, Ákos kazettákat leginkább 2000-2001 között vettem, aztán utána is még, amik hiányoztak, meg az újabb albumokat is. Illetve az Indiántánc és a Beavatás megjelenésük óta van meg. Ezek szerencsére megmaradtak, és úgy tudom, hogy ez az összes valaha megjelent Ákos kazetta.

Összesen 22 kazetta. Ez az összes, ami megjelent 1993-2004 között. Aztán rá következő album, az Andante extra már nem jelent meg így, és a kazetta-forgalmazás is megszűnt.

Ezeknek örülök, viszont úgy tudom, hogy az Ákos maxi CD-ket nem adtam el. Akárhogy kutatom fel az egész házat értük itt Békéscsabán, nem találom sehol. Ahogy az Ákos verseskötetet sem, ami megvolt, a Szív, Seb, Ész címűt. Nem is nagyon tudom, hogy hol lehetnek, mert tavaly nyáron volt egy nagyobb felújítás, és akkor elég sok könyv lett az antikváriumba vagy a papírhulladékba szállítva. Nem emlékszem arra, hogy ily módon találkoztam volna Ákos könyvvel, inkább csak az, hogy sokkal kevesebb hely van, ahol meglenne a könyv, vagy a CD.

Főleg az Alig hitted kislemez hiányzik, azt ugyanis a megjelenés napján vettem meg. Emlékszem, tudható volt korábban, hogy 2002. július 15-én fog megjelenni a kislemez, és annyira vártam, hogy megvehessem, hogy aznap, amikor megjelent, már a lemezbolt reggel 9 órási nyitására ott voltam, hogy elsők közt vegyem meg. Nagyon szerettem, és rengeteget hallgattam. 1.500 forint volt, ha jól emlékszem? Mindenesetre már az önmagában élmény volt, hogy megjelenésének napján vehettem meg a CD-t. Aztán, amit még a megjelenés napján vettem meg, az az Új törvény kazetta 2002. október 30-án. Ezért már nem tudtam úgy rohanni, mert már ősz volt, és iskola, ezért csak délután tudtam megvenni. De akkor nagyon sokat hallgattam a kazettát, és sok dalra a mai napig emlékszem.

A politikai megnyilvánulás már ekkor nyilvánvaló volt számomra, 16 évesen azért már amennyire lehet, aktívan követtem a közéletet, hogy mi történik körülöttem. Nem is nagyon tudtam elkerülni, mert katolikus gimnáziumba jártam, és a 2002-es választásokkor az áhitat után az igazgató úr konkrétan korteskedett a Fidesz mellett. De Ákos dalai esetében igyekeztem eltekinteni a politikai utalásoktól az olyan dalok esetében, mint például A bosszú népe vagy a Conquistador. Amúgy tényleg nem maga a politikai beállítottság érdekel, mert ha a másik oldalt nézzük, Gálvölgyi János esetében is rettenetesen zavart egy idő után, amikor a Heti Hetesben felolvasott Jáksó László egy Fideszes hírt, és mondja rá Gálvölgyi (már szinte kényszeresen), hogy nem sül le a bőr a pofájukról. Ez ilyen teljesen jelentés nélküli mondat. Megnézem azt a politikust, akinek bármilyen tette miatt is lesül a bőr a pofájáról. Erősek a megérzéseim a felől, hogy előbb őszülök meg. Ráadásul most már nemcsak az zavar, ha valaki kritika nélkül híve egy politikai pártnak, hanem az az identitás nélküliség, amit egyes pártok képviselnek.

Na de visszatérve Ákosra: most tényleg nagyon sokat hallgatom a dalait, és igyekszek most is eltekinteni a politikai indíttatású szövegektől. Mert mint zenész, zeneszerző és énekes, kiváló, szinte életművet tett le az asztalra, de a szövegeivel továbbra sem vagyok maradéktalanul elégedett. De a közeljövőben többet írok Ákosról, és részletesebben fogom elemezni egy-egy dalát, albumát, és akkor részletesen leírom mikre gondolok. Nagyon kavarognak bennem a gondolatok, tudnék miről írni már most is.

Új Okui Masami album a maga teljességében

Elérhetővé vált az új Okui Masami album, a HAPPY END. És hát... Te Jézus Krisztus, nem is tudom, hova legyek a gyönyörűségtől, de ez az album valami csodálatos! Nagyon érdekes, mert tényleg ahogy hallgattam a demo dalokat, az volt az érzésem, hogy elfáradt az énekesnő, nincsenek már új ötletek, hol vannak a nagy hatású dalok, és ilyenek. Olyan még nem fordult elő, hogy a pár másodperces bemutató dalok után teljesen más lett volna a véleményem egy adott albumról, amikor meghallgattam teljesben, de most erről van szó. Így a maguk teljességében sokkal jobbak a dalok. Újra elért a régi lelkesedés, mint amit egy-egy új Okui Masami album érkezésekor éreztem. És kifejezetten jó azt érezni, hogy nem öregszem lélekben, nem válok sznobbá a régi dalokhoz hasonlítva az újakat, és nem gondolok olyanokat, hogy nincs új ötlet, nincs lélek az új dalokban, hanem ezekben is megtalálom azt, amiktől nagyon jók, és talán legendák lesznek majd. Okui Masami egy jó ideje már az számomra, egy élő legenda.

Már most azt gondolom, hogy ez az album az ékes bizonyítéka annak, hogy Okui Masami meg tud újulni, ha arról van szó. Mindezt úgy, hogy tetten érhető bennük az egyénisége és az, ami miatt megszerettem őt. Teljesen megváltozott a véleményem, és nagyon szeretem az albumot. Részletesebb elemzés később, amikor úgy érzem, hogy hallgattam annyiszor a dalokat, hogy egy komolyabb kritikát is tudok írni róluk. Az biztos, hogy mostantól se éjjelem, se nappalom nem lesz ennek az albumnak köszönhetően.

Ákos: Élő dalok CD

Ahhoz képest, hogy éveken át szinte tudatosan kerültem Ákos dalait, nagyon visszatértem.

Még volt belőle néhány darab a Duna Plázában, közülük vettem egyet magamnak. És persze a tudatos kerülést sem úgy kell érteni, hogy kikapcsoltam a rádiót, ha megszólalt valamelyik dala, egyszerűen csak nem hallgattam a dalait külön, és eladtam a CD-it 2014. decemberében. Ezt most már bánom, ha lenne rá mód, visszavásárolnám. Lesz rá, csak mástól, egyesével, és drágábban, mint ahogy eladtam őket. Legalábbis meglepődnék, ha jó áron meg tudnám venni őket, mivel az Ákos CD-ket az átlaghoz képest drágábban adják-veszik.

Általánosságban nem rajongok annyira a koncertalbumokért, valamiért ezek nem mozgatnak meg. Nézni sokkal jobban szeretem őket. Egyetlen koncertalbumot hallgattam rengeteget, mégpedig Zorántól Az elmúlt 30 év... albumot. Ezt a mai napig nagyon szeretem, különlegesen pozitív hangulata van. Koncertalbumokat gyűjteménybe veszek inkább, ez az album sem a fő csapásirány, ha Ákos lemezekről van szó, de szívesen fogom hallgatni néha. Ami miatt tetszik, hogy néhány dalt átdolgoztak. A Mégis jó ezen verziója például kifejezetten bejön. De állítólag ez a koncert is élőben volt hatalmas élmény.

Hálás köszönettel tartozom RetroSpidey-nak, hogy visszahozta Ákos dalait az életembe. Mondhatni a múltam egy részét hozta vele vissza. Bár ez nem egészen helytálló, ugyanis rendkívül érdekes, hogy annak ellenére, hogy írtam, hogy Ákost 2000-2003 között hallgattam rengeteget, nem ezt az időszakot hozza vissza. Az megvan az elmémben, hogy régóta ismerem a dalokat, de a jelenembe illesztem be őket. Ezt azért tartom érdekesnek, mert főleg a 2000-2001 közötti időszak rendkívül erős és intenzív az életemben (első nagy szerelem...), és ezekben az időkben rengeteget hallgattam Ákost, de mostanra olyan, mintha annyira elhalványult volna, hogy semmi jelentősége nincs a jelenre nézve. Néha eszembe jutnak az akkor történt események, de érzelmileg már egyáltalán nem érint meg, annyira távoli már ez az idő. Hát akkor az Ákos dalok új értelmet kapnak, ha sokat fogom hallgatni, akkor a jelenem egyik legjelentősebb dalai is lehetnek akár. Ez majd ki fog derülni.

Bonanza Banzai dalokat is elővettem, ezek valahogy sokkal távolabbinak tűnnek. Itt is van jónéhány jelentős dal. Például, most hallgattam meg a Szakadék című dalt. Annyira megörültem neki, hogy konkrétan nem tértem magamhoz. Ezt a dalt 2001 nyarán hallgattam rengeteget, legtöbbször akkor, amikor valami nagyon jó dolog történt velem, és hihetetlenül jókedvű voltam. Ez a dal akkor az oldott vidámság szimbóluma volt nálam, most sincs ez másként, mert amikor meghallottam... Valósággal libabőröztem, és olyan jókedv lett úrrá rajtam, hogy azt el nem tudom mondani. A Bonanza Banzai-ról fogok írni még bővebben később.

Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy új Ákos korszak kezdődik az életemben.

Okui Masami évforduló

Azt hiszem, hogy amíg élek, addig augusztus 21-e legalább olyan fontos nap lesz, mintha csak a születésnapom lenne. 1993-ban ezen a napon jelent meg Okui Masami debütáló kislemeze, a Dare Yori mo Zutto... De számomra legalább ennyire fontos a Self Satisfaction és a Miracle Upper WL kislemezei, melyek 2009-ben ezen a napon jelentek meg.

Imádom ezt a két albumot, nem a nagy kiadványai közé sorolják, de a mai napig azt mondom, hogy ez a két kiadvány egy csoda az énekesnőtől. Ha valaki megkérdezné, hogy mit szeretek annyira Okui Masami-ban, többek között ezt az albumot és kislemezt játszanám le neki, a többit meg döntse el maga. Pedig a Self Satisfaction albumokon csak feldolgozások vannak, de mint ahogy annyi esetben is, itt is szinte az összes dal esetében jobb az Okui Masami változat. Ezek mind olyan dalok, amiket ő írt más előadóknak, csak ő maga feldolgozta. Ezen az albumon több dal is megmaradt eredeti hangszerelésében, ami különbség, hogy az ő hangjával jobban áll, mint az eredeti előadótól. Okui Masami-nak hihetetlenül karizmatikus hangja van, sokkal erősebb, mint azoknak az előadóknak, akiknek írta a dalokat. Az egyetlen kivétel talán Kitadani Hiroshi, akinek azért eléggé sajátságos és erős hangja van. Őtőle JAM Project tagként a Divine love került fel az albumra (Kitadani Hiroshi szóló). Érdekesség, hogy azt annak idején Okui Masami stúdiójában vették fel, ezért talán jobban kötődik az énekesnőhöz a Divine love kislemez, mint bármelyik másik JAM kiadvány.

A többi dal meg mind női előadótól van: Miyazaki Ui, Ohmi Tomoe, Ishida Yoko, Nogawa Sakura, KAORI. És aki ismeri őket, az tudhatja, nem valami erős hangú énekesnők. Még talán pont Ishida Yokót szeretik többen (én speciel nem), de azt gondolom, hogy szinte minden egyes dal jobb Okui Masami előadásában. Ezalól kivétel a Fuyu no Himawari, amit eléggé nehezen szoktam meg Okui Masami-tól, mert pont, hogy lágy dal, kellemes hangzású ballada, és ahhoz meg már túl erős Okui Masami hangja. Arról továbbra is azt gondolom, hogy Ohmi Tomoe hangjára van írva. Az az egyetlen kakukktojás, de minden egyes dal egy csoda ezen az albumon.

A Miracle Upper WL meg egy duett (ahogy a kislemez borítón is látható), méghozzá May'n-nel, aki szép sikereket ért el karrierje során. Nem egy embertől hallottam, hogy ő Okui Masami utódja. Annyira nem ismerem a dalait, hogy ezt alá tudjam támasztani, mert amúgy annyira nem bírom a hangját, ezt a dalt is inkább Okui Masami miatt hallgatom. Főleg, hogy a B-side track már egy Okui Masami szóló, a TO DIE FOR ×××, az énekesnő egyik remekműve, a Top Okui Masami dalok listájában szerepel valaha. Hihetetlen hogy megéli az érzelmeket, és ahogy ezt rockzenében átadja erős hanggal, maximálisan elhiszem neki, hogy tényleg meghalna a másik félért. Amióta csak ismerem ezt a kislemezt imádom ezt a dalt, és bármikor szívesen hallgatom. Még akkor is, ha érzelmileg már aktív a dal, de attól még szívesen hallgatom.

És ha már 25 éves a debütáló kislemez, akkor csak csináltam arról is egy képet, mert mégiscsak. Arról nem is beszélve, ha a kislemez borító is emblematikus lett Okui Masami repertoárjában.

Balatoni PlayIT! 2018 - Siófok

Ismét promóter voltam a Nintendo standnál, immáron másodjára Csak most nem Budapesten, hanem Siófokon, ami több szempontból is jelentős számomra. Egyrészt mert vidéki PlayIT, másrészt mert életemben először vagyok a Balaton környékén. Békéscsabáról nem nagy buli eljárni a Balatonra, másfelől meg nem is volt olyan baráti társaságom, akivel nyaralni is eljártunk volna együtt. Így csak most láttam először egyáltalán Balaton környéki részt. El is voltam ájulva tőle.

Előkészületek

Volt némi aggályom a siófoki PlayIT kapcsán, nem is az, hogy vidékre utazzak le, hanem hogy nagyon korán. Amikor bagszi közölte velünk, hogy hajnali 4-kor indulunk a Déli Pályaudvarról, nem tagadom, igencsak felmerült bennem a kétség, hogy rendben van-e ez így. De belementem, két okból is: Egyrészt nem szeretném bagszit cserbenhagyni, másrészt meg bíztam abban, hogy egy jó kalandként fogok erre emlékezni a jövőben. Ment egyébként két órával később is vonat, de azzal nem értünk volna a helyszínre 8 órára. Úgyhogy álmatlan éjszakával számoltam, ennek fényében elkértem a pénteki napot a munkahelyen, hogy legalább akkor aludjam ki magam. Hát, már csak ebből a szempontból is megérte, ugyanis 11-kor ébredtem fel pénteken. Nem is emlékszem, mikor aludtam ilyen sokáig, de most úgy érzem, hogy nagy szükség volt rá. Szabadnapot meg azért is kértem ki, mert vásárolni is akartam menni hétvégére, meg takarítani is nagyon kéne, mert erős látszatja van annak, hogy itt hetekig nem csinált senki semmilyen tisztító-tevékenységet.

A vásárlásból 19 órakor értem haza, és akkor nekilátni takarítani, persze pihenni is, meg edzeni a Wii Fit U-val, ami az utóbbi időkben teljességgel szokásommá vált. Erre büszke is vagyok, később egy másik postban írok is erről. Éjfél volt, amikor azon kapom magam, hogy a lakás ugyan szép, de a pakolászással sehogy nem állok. O_O És 2.30-kor el kéne indulni. Nem tudtam, hogy kezdjek hozzá, egyáltalán minek, amikor alig maradt idő... De azért megráztam magam, kigondoltam, hogy mit kell még megtennem, hogy mindennel kész legyek. Kaját főzni (nem szeretnék ott vásárolni, ugyanakkor, ha nem eszek főtt ételt, hiányérzetem van), elmosogatni, bepakolni a bőröndbe. A kisbőröndöt viszem magammal, amibe váltásruhákat, ennivalót pakolok magammal.

SZOMBAT

Még jó, hogy nem sokáig merengtem magamban azon, hogy fogok időben elkészülni, mert így is 2.45 volt, mire minden el lett rendezve, össze lett pakolva, indulásra készen álltam. Ha jól emlékszem, 2.56-kor indul a 950-es busz, ami még határeset, mert úgy néztem ki, hogy 3.31-kor indul a 956-os busz a Déli Pályaudvar felé, ha azt nem érem el, akkor nekem annyi, ugyanis 4.11-kor indul a következő, a vonat pedig 4.05-kor indul. Kell még részletezni? Bagszi így is halálnak halálával "fenyegetőzött", aki késik. Az igazat megvallva kacérkodtam a gondolattal, hogy direkt a bagszira hozom a szívbajt, hogy megtudjam, milyen nála, amikor valaki a halálnak halálával lakol, de ezt azért nem érdemli meg. Rengeteget dolgozott azon, hogy minden jól menjen, és nem kevés nehézséggel nézett szembe. A MEEX-esek nem intéztek nekünk, a Nintendósoknak szállást (míg a többi promósnak jó eséllyel igen), így ezt bagszinak kellett külön intézni a ConQuest-esekkel. Valamint péntek este írt a MEEX-esekre, hogy fel vannak-e írva a Nintendósok a szervező-segítő listán, és kiderült, hogy nem. Az utolsó pillanatban lettünk felírva. Úgyhogy főtt a feje bőven, de ami miatt nagyon szeretjük bagszit, hogy ezeket a helyzeteket hihetetlenül jól kezeli, és képes még így is őszintén mosolyogni, és nem megtagadni szóviccbűnöző énjét. Annak ellenére, hogy szerettem volna, hogy minden flottul menjen részemről, csak sikerült neki és magamnak is izgalmat okozni. A Kálvin térnél jutott eszembe a hátizsákomban megnézni, hogy tényleg eltettem-e mindent. Kiderült, hogy a bérlet, a diákigazolvány és az iratok otthon maradtak. O_O Ezzel magamra is frászt hoztam, mert féltem attól, hogy elvesztettem őket, és iratokat pótolni... Nem hiszem, hogy külön ecsetelnem kell, hogy mennyi extra költség ezek pótlása. (Egyébként meglettek, csak átpakoltam a PlayIT-re egy másik táskába, csak a bérlet és az iratok lemaradtak.) És a baj tényleg nem jár egyedül. Ugyanis amíg azon izgultam, hogy vajon hol lehetnek az irataim, a busz szépen túlment az Astorián. Csak egy megállót mentem túl, de a 956-osra csak 8 percet kellett volna várni, és rettenetesen izgultam, hogy elérem-e a buszt. Siettem, ahogy tudtam, mindezek mellett egy faszi is leállított, hogy nem-e veszek a festményeiből. Hát persze! Izgulok azon, hogy megvannak-e az irataim, hogy elérem-e a buszt, ezek után minden vágyam, hogy a mázolmányait cipeljem a vonaton.

Elértem végül a buszt, de bagszival is közben vadul üzengettünk egymásnak, hogy mi legyen. Nem volt mit tenni, vett külön felnőtt jegyet nekem (mert eredetileg diákjegyet vett), és mivel elektronikusan vette, ezért lehetősége sem volt arra, hogy kiegészítse a diákjegyet felnőttre. Nem tudom, hogy van-e ilyenre lehetőség, de felvetettem neki, hogy ha tud ilyet, akkor csinálja meg, ezzel nem veszít semmit. Sajnos nem. Hát, nem akartam, de csak okoztam izgalmakat bagszinak. ^^' A többiek már ott álltak a vágány előtt, én voltam az utolsó, aki megérkezett. Mentünk is a beszállni. Annyira nem voltam most beszédes kedvemben, kezdtem érezni az álmatlanság jeleit, és így egész nap dolgozni... Inkább néztem a tájat, meg egy kicsit játszottam Nintendo 3DS-en Mario Kart: Super Circuitot. Mivel minden megállóban megállt a vonat, ezért hosszúnak tűnt az út Siófokig, de megérkeztünk. A Kiss Szilárd Sportcsarnokban volt a PlayIT, el kell sétálni oda a a vasútállomásról, az pedig fél óra oda gyalog. Persze nekem is van egy stílusom, ha fáradt vagyok. Ilyet mondtam bagszinak:

Ma sem erőlteti meg magát a nyár! Az időkép szerint csak 33°C lesz.

Bagszi meg elképedve felordít: CSAK! Ez egy megszokott dolog nálam, ha valami az átlagostól etérő dolgot szeretek vagy utálok, azt mindig felnagítom. Mint például, hogy szeretem a nagy meleget, és akkor nagyon szoktam örülni, ha 35°C+ van egy nap. Az igazság ezzel szemben viszont az, hogy tényleg jobban bírom az átlagosnál a meleget, és jobban is érzem magam, minél melegebb az idő, de azért egy-másfél hétig van nagy meleg, azt azért már én is megérzem, és akkor már én is várom, hogy lehűljön a levegő. Ez az iróniának egy formája nálam, amikor tudom, hogy olyan dolgot szeretek, amit kevesen, akkor azt mindig felnagyítom. Onnan jött egyébként a dolog, hogy eléggé fáztam, ahogy sétáltunk a sportcsarnok felé. És tényleg, 6.07 körül érkezett meg a vonat, és valamiért hűvösebbnek éreztem meg a reggelt. Erre néztem meg, hogy hány fok lesz nappal, és jött ez a beszólásom.

Nagyjából 6.45 volt, mire odaértünk a Sportcsarnokba. Ez a sportcsarnok valami gyönyörű volt! Jó eséllyel most esett át valami felújításon, mert ilyen szép és új épületet Magyarországon még nem láttam. A mosdók is, mint egy legalább négycsillagos szállodában. El se hittem, hogy Magyarországon vagyok. O_O A PlayIT-re már amúgy minden stand készen állt. A Nintendo stand most két részre volt osztva. Az egyik volt a konzoloké, a játékoké, a másik meg külön a Nintendo LABO-knak, ahol asztalokon lehetett kreálmányokat készíteni a LABO-s kartonokból, aztán kipróbálni őket. Oda ültünk le első körben. Néztük a kartonokat, meg mindenféle témákban beszélgettünk. A csehek nagyjából 8.30-ra érkeztek meg, szerencsére minden készen állt a 9 órási kezdésre, amikor már jöhettek az első Deluxe és Collector's belépővel rendelkező látogatók. Mindezek mellett diákok is jöttek, ugyanis a Nintendóhoz 7 ember kellett, a többieket valamiért diákokkal pótolták ki. Mindegy, ők mind a LABO-nál voltak, mert az a legkevésbé Nintendós, azt volt a legkönnyebb elmagyarázni nekik.

Most négy különböző Switch volt rám bízva, melyekben más-más játék volt kötve:

• Minecraft
• Mario Kart 8 Deluxe
• Super Mario Odyssey
• ARMS

Éltek is a lehetőséggel, ami a legjobban meglepett, hogy elsőként egy igen idős férfi és nő jött először játszani a Super Mario Odyssey-vel. Mind a ketten rendesek és nyitottak voltak, teljesen pozitívan álltak hozzá a videojátékokhoz. A nő játszott, a férfi csak hátulról szemlélte az eseményeket. Mondta, hogy ez eléggé összetett dolog, meg kell tanulni az irányítást. Milyen igaza van, de hát valahol el kell kezdeni.

Sokáig nem maradtak, de nem sokkal később ismét láttam őket Magyar Telekomos pólóban. Akkor esett le, hogy kik ők. Láttam nemrég valahol egy plakátot, ahol idősek játszanak, és ilyen feliratok voltak rajta, hogy Pali bácsi LVL 86, Manyika néni LVL 67... Hát ha valaki az életkorával lép előre egy szintet, kedves egészségére, de amúgy megtudtam, hogy ezeket az idős embereket egy nyugdíjas klubból szedték őssze, ahol rendszeres program volt a Kinecttel való játék. Nem tudom, hogy tisztába vannak-e azzal, hogy ők egy reklámanyagai egy cégnek. Egyre inkább felmerül bennem a kérdés, hogy jó-e az, hogy ha az eSport hatására Magyarországon is egyre népszerűbb lesz a videojáték, mert nagy a hírverése és rengeteg pénz van benne. Így olyan cégek is nyerészkedni akarnak belőle, akiknek legfeljebb közvetve van közük a videojátékokhoz. És akkor megtalálnak ilyen idős embereket, ezzel akarnak kitűnni, hogy olyan emberekkel hirdetik a videojátékokat, akiknek nemhogy a lehető legkevesebb közük van hozzá, hanem szinte elutasítják ezt a szórakozási lehetőséget. Hogy mennyire reklámanyagok, arra mi sem nagyobb bizonyíték, hogy később hozzám is visszajöttek, és felvették videóra, ahogy játszanak az ARMS-szal. Én kiálltam a mozgóképből, ebbe nem megyek bele. Amúgy nem nagyon jött be az ötlet, ugyanis az öregek nem igazán tudták, hogy mi a teendő, így esetlenül csapkodtak, nyomkodták a gombokat. Látszott is a videót készítők arcán, hogy ezt nagyon nem így tervezték. De nagyon nem is ténykedkedhettek ott sokáig, mert már sor állt, akik játszanának.

Egyébként eléggé rosszul sült el a szombat. Egyrészt miattam, mert egy idő után rettenetesen éreztem, hogy nem aludtam semmit éjjel. Nem igazán akaródzott odamenni emberekhez segíteni, de amikor odamentem, és nem értették, hogy mit kell csinálni (B-t nyomni A-gomb helyett a Mario Kart 8-ban, nem tudni, mi az az analóg kar, és hiába mondtam az ARMS-nál, hogy úgy kell tartani a két Joy-Cont, hogy az analóg karok egymással szemben legyenek), akkor hamarabb robbantam gondolatban. Nyilván nem mutattam ki, de alig volt most türelmem magyarázni. A legrosszabb az volt, amikor annyira éreztem a fáradtságot, hogy konkrétan állva el tudtam volna aludni. Szép is lett volna mindenki előtt lehuppanni a földre ott mindenki szeme láttára... Ráadásul a Nintendo szempontjából sem alakultak úgy a dolgok, ahogy eltervezték. Merthogy hiányzott egy Switch... Azt gondolták, hogy valaki meglovasította a konzolt. Azért lehet sejteni, hogy cseheket ez mennyire értintette. Szinte tapintható volt a hangulatváltozás. Az egyik LABO-s konzol nem volt meg, úgyhogy azzal nem volt annyi lehetőség játszani. A másik meg hogy a PlayIT-esek tőlünk kértek el két diákot, így emberhiány volt, valahonnan nekünk is kérnünk kellett két embert. Úgyhogy szépen voltunk, volt fejetlenség bőven. Mi ettől függetlenül igyekeztünk legjobb tudásunk szerint végezni a munkánkat. Már amennyire ment nekem is.

De a szombati nap munka tekintetében erősen felejtős volt, bagszi ugyan biztatott, ami jól is esett, akkor meg is ráztam magam egy kicsit, de összességében nem vagyok büszke a szombati munkámra. Este, amikor hazamehettünk a szállodába, az első körrel mentem haza. Ahogy hazaértünk, szerettem volna aludni. Kicsit sikerült is, de ahogy megjöttek a többiek, egyből ment a jópofizás, meg a vihorászás. Aludni egyáltalán nem tudtam, és ez egyáltalán nem hiányzott nekem. Legkevésbé sem voltam társasági kedvemben, az ágyam mélyében azt vártam, hogy ugyan hagyják már abba. A pizzázást meg nem hittem volna, hogy komolyan gondolják, de tényleg rendeltek maguknak. Azt is megvárni, amíg kihozzák nekik... Egyáltalán nem bántam, hogy nem kértem, az illatával is jóllaktam. Nagyjából 23.30 körül volt, mire elcsendesedett a ház. És akkor el is tudtam aludni.

VASÁRNAP

6.30-kor Truner nevetésére ébredtem fel. Mondtam is magamban, életem álma valósult meg ezzel... De ahogy hallgatóztam kint, még nyugi van, úgyhogy zenével ébresztettem magam. Kb. 7.10 fele jött be bagszi, hogy most már keljek fel. Összekészülődtem, 7.30 körül indultunk. Nem is feltétlen hotelben voltunk, hanem nyaralóban. De nagyon jó volt. Annak ellenére, hogy last minute foglalás volt, nagyon szép volt. A szobák szépek voltak, minden új volt, amerikai konyhás nappali, a fürdőszobában is sarokkád volt, nagyon szép volt. Úgyhogy alapvetően jól éreztem volna magam, ha csend lett volna már az elejétől. De úgy néz ki, a 7 órás alvás is elég volt az álmatlan éjszaka után, ugyanis vasárnap már sokkal jobban éreztem magam. Nem is gondoltam volna arra, hogy ma is 8-ra kell odaérni, teljes nyugalom volt készülődéskor. Be is mentünk a boltba vásárolni. Mivel Siófokon kívül volt a szállásunk (Szabadifürdő), ezért vonattal mentünk be Siófokra. Csak egy megálló, 4 perc út, de ha a nyaralóból megyünk a sportcsarnokba, az 1 óra 20 perc gyalogút lett volna. Így Siófokról bő 30 perc volt a gyalogút.

Azért utólag kiderült, hogy nem egészen volt nyugis a készülődés, mert bagszi megfeddett, hogy 7 óra után még ágyban voltam. Nem tudtam, hogy mi volt, mondta is nekem, hogy igyekezett elintézni a csehekkel, hogy kocsival vigyenek be a sportcsarnokba, de elutasították azzal, hogy ők is gyalog mennek a szálláshelyükről. Aztán mondta bagszi, hogy tegnap este beszélték, hogy megyünk vissza, nem hallottam? Ráztam a fejem, semmi ilyesmit nem hallottam. Szelektív volt a hallásom. Csak azt figyeltem, hogy legyen már végre csend, de hogy a jópofizás mellett hasznos dolgokat is megbeszélnek, az már nem jutott el hozzám. Kicsit kiábrándult volt bagszi, megint sikerült lefárasztanom őt. ^^' Tudni kell mindenkinek, aki velem barátkozik, hogy annak az élete csupa izgalom, kaland, móka és kacagás. Bagszi ezek közül kevesebb izgalmat és kalandot szeretne. ^^' 12 éve ismerjük egymást, jónéhány dolgon átmentünk együtt, olyan is volt, hogy nekem fájt a fejem miatta. De ettől vagyunk barátok, hogy elfogadjuk egymást olyannak, amilyenek vagyunk, de megmondjuk őszintén a véleményünket egymásnak dolgokról.

Nem volt ismerős az út, amin mentünk, többen azt mondták, hogy más útról közelítjük meg a sportcsarnokot. Egyszerűbb lenne azt mondani, hogy eltévedtünk... Mert hosszabb volt az út, mint tegnap, kerülőúton mentünk a sportcsarnok felé. De most nem zavart, mert sokkal jobb volt a kedvem, beszédesebb is voltam. Csak ha elvileg 8-ra kellett volna odaérni, akkor komoly késéssel értünk oda, mert majdnem 9-re lettünk kész. Ráadásul én voltam az utolsó, a végére elhagytam a többieket, és ugyanazon a bejáraton máshova jutottam el, mint ők. O_O Kerestem, hogyan tudok az öltöző felé eljutni, de semmi. Aztán a nézőtéren kötöttem ki, ott a biztonsági őr engedett ki (le volt zárva), és mutatta az utat. Gyorsan átöltöztem, és mentem is a helyemre (ugyanoda, ahol tegnap voltam), így is én voltam az utolsó, aki munkába állt... De annál nagyobb jókedvvel és lelkesedéssel, sokkal beszédesebb voltam, szívesen segítettem bárkinek, és sokkal türelmesebb voltam. Ennyit számít a pár óra alvás is. Még arra is volt lelki erőm, hogy pszichológusa legyek egy srácnak. Akart játszani a Mario Kart 8 Deluxe-szel, segítettem neki az irányításban, mindeközben látszott rajta, hogy szétverték az önbizalmát. El is kezdett mondani egy-két dolgot. Mondta, hogy dolgozik, diákmunkán van, de nagyon szeretne egy PlayStation 4-et magának. Meg is venné a saját pénzéből, de az apja megfenyegette, hogy ha hazahoz egy PS4-et, összetöri. Az ilyen nagyon szokott bosszantani. Mondtam neki, hogy ilyet azért csak nem tenne, de ha mégis, akkor nagyon szomorú, ha egy szülő ebben lenne következetes. És tényleg borzasztó ez. Nem tisztelik a gyerek rajongását, ha nem teljesíti be az apa álmát, akkor nem a fia többé, szétverik a gyerek önbizalmát, és abban következetesek, amiben a legkevésbé kéne annak lennie. Sokkal többet nem árult el magáról, meg egyedül jött, fogalmam sincs, milyenek a szülei, csak így névtelenül mondtam ezt ki (nem is tudtam meg a srác nevét, ez nem is fontos ebben az esetben). Többször visszajött egyébként Mariózni, látszott rajta, hogy akart velem beszélgetni, amit alapvetően szívesen teszek meg, csak másokra is figyelnem kell.

Nehéz volt négy konzolra figyelni egyszerre. Főleg akkor ijedtem meg, amikor a Minecraftról kérdeztek, én ugyanis a videojátékos társadalom azon 2%-ába tartozok, akik egyáltalán nem játszottak Minecrafttal. Sőt, tetézem: Az egész hangulatvilága nem jön be: A zenéjétől eret vágok magamon, annyira depressziós, a képi világ, az erőltetett pixeláradat szintén taszít. Full HD-ban látni azt a játékot, ahol a legkevésbé sem számít a felbontás... Nem akármi. Féltem, bizonytalan is voltam, de ahol tudtam, azért igyekeztem segíteni. Ha végképp nem ment, szóltam Sparrow-nak, ő sokkal jártasabb a Minecraft-ban. Egyébként totál meglepődtem azon, hogy az egyik kisgyerek azzal jött, hogy nem tud angolul, és hogy nagy baj-e, hogy átállítja magyarra a nyelvet. Ne vicceljen már, ennél jobbat nem is tehetett volna a játékkal.

13 órától volt Mario Kart 8 verseny. Erre összesen 9-en neveztek, és mindenki nagy lelkesedéssel játszott. Megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha poénból én is neveznék. Odaírom a nevemet és mellé egy awesome szmájlit rajzolnék. Bagszi szerintem akkor már fejbevágott volna valamivel. A versenyen csak egy részén voltam jelen, akkor mentem ebédelni. Mondta, hogy mehetek nyugodtan, tud figyelni a konzolokra. Azért itt látszott, hogy vasárnap sem voltam teljesen éber. Hoztak a csehek egy óriási Mario és Luigi figurát, abba öltöztek be egy rövid időre. Luigi feje épp mellettem volt, és olyan nagy volt az orra, hogy arra feküdtem rá. Elmondhatom magamról, hogy Luigi orra a párnám volt. De azért igyekeztem vissza, és a munkában megszokott 30 perces ebédszünetett tartottam, utána mentem is vissza dolgozni.

Hihetetlen lelkesítő volt, hogy néhány idős ember (most teljesen civilben), milyen nagy lelkesedéssel nézték a Nintendo játékokat. Egy idős férfi mérnökként végzett az egyetemen, így ő némileg másképp látja a videojátékokat, de mondta is, hogy csodának tartja, hogy itt van Mario, aki több, mint 30 éve ugyanazzal a lendülettel szórakoztatja a videojátékos közönséget. Nézte a Super Mario Odyssey-t, és nem győzte csodálni, hogy egy több mint 30 éves karakterrel ennyi új ötletet találnak ki úgy, hogy az alapkoncepció ugyanaz. Nekem mondja? Én, aki Dévényi Tibi bácsi óta szereti a Nintendót? Én aztán csak igazán tudom, hogy milyen fejlődésen ment keresztül Mario, szinte a kezdetektől fogva követem őt. A másik egy idősebb asszony volt, aki a gyerekeit (unokáit?) kísérte el a PlayIT-re, és ő is beszállt a Mario Kart-ba, micsoda beszéd az. Ő is nagy lelkesedéssel játszott. Mondta is, hogy csodának tartja a Nintendót. Amíg a PlayStation és az XBOX egymást marja, addig a Nintendo járja a maga útját, és ilyen csodákat ad ki a kezéből? Látjátok? Idős emberek hogyan tudnak vélekedni? Minden csak szemlélet kérdése, és nem megbélyegezni csak azért, mert valami új, valami teljesen szoktatlan. Az csak rossz lehet, hanem nyitottnak lenni felé, meglátni benne a jót, az esetleges rosszakkal a helyére tenni, és máris új oldalát mutatja meg a világ. Így az idős emberek is tudnak lélekben fiatalok lenni, mert ahogy beszéltek a Nintendóról, nyugodtan elvegyülhettek volna közénk.

Konzolárusok közül egyedül az 576 KByte-ot láttam. Látni az 576 KByte logo alatt, hogy "POWERED BY BEST BYTE", azért erős utalás arra, hogy az utóbbi években nagyon rosszul megy az 576-nak, hogy kénytelen más számítástechnikai céggel közösülni. És ezen nincs mit csodálkozni. Az 576 KByte sikere legfőképp a magazinokban rejlett, annak egyedi írásaival, dizájnjával sajátságos atmoszférát teremtett, ami eszméletlenül népszerű volt. Csakhogy a magazin 2010-ben megszűnt, és szépen fokozatosan csökkent az üzletek jelentősége. Nem utolsósorban bejött a plázákba a videojatekbolt.hu és a Konzolvilág is, és mivel látja a plázába járó videojátékos nép, hogy olcsóbban is lehet venni játékokat, hát oda járnak át. Nagyobb is ott a tömeg, az 576-okban alig vannak. Néha bemegyek a WestEnd-ben az 576 KByte Shopba (mely szintén POWERED BY BEST BYTE), kevés játékot látok ott, néhány kiegészítőt, ajándéktárgyat, de az a relatíve nagy bolt olyan üresnek tűnik. Ráadásul bezárt néhány helyen (például Kőbánya-Kispest, Árkád, sőt jónéhány vidéki üzlet is bezárt) az üzlet, úgyhogy én 2020-ig jósolok jövőt az 576-nak, utána meg fog szűnni létezni.

Azért itt-ott éreztem, hogy nehezebben bírta a lábam. Igyekeztem segíteni magamon, ahol tudtam. Ha nem láttam a cseheket magam körül, akkor meg mertem azt tenni, hogy leültem a földre, és pihentem egy kicsit. De amint kértek segítséget, pattantam is fel, és mint akit kilőttek, úgy rohantam segíteni. Ma mindenkinek mindenkiben rendelkezésére álltam (videojátékos téren persze). Többen is hívtak játszani, de azt nem tehettem meg, mert a többi konzolra is figyelnem kellett. Mindenben sokkal jobb volt a mai nap, mondjuk kevesebben is voltak, így a négy konzolra sem kellett annyira figyelni, ez is segített rajtam. Elvileg 20 óráig tartott a rendezvény, de már 17 óra után olyan kevesen voltak, hogy már mindenki látványosan lazított. Ültem a LABO-knál, bagszi horgászott, én is kipróbáltam néhány játékot. A LABO játékok nagyját rettenetesen untam. Hogy mi értelme van a zongorázásnak, ugyan nem tudom, de elnyomkodtam. Aztán a horgászóssal se tudnék sokáig eljátszani. A házas játékok (a házba kellett a Switchet betenni, nem megházasodni kellett...) még elmentek, de amit kifejezetten élveztem, azok a motoros játékok. Egy motorverseny volt. Órákat el tudtam volna játszani vele, nagyon élvezem a versenyjátékokat és ez a motoros játék sem okozott csalódást. Felváltva ültünk le az asztalokhoz.

Így nagyjából el is telt az idő, a csehek is odajöttek hozzánk beszélgetni. Meg volt egy srác, egy másik PlayIT-es standról, aki állandóan bagszit üldözte. Diákmunkásként dolgozik a MÁV-nál, de olyan pontosan tudta, hogy mely vonat mikor indul, hogy basszus, el is kezdte sorolni, meg a megállók neveit is. De mint egy autista, olyan memóriája volt a MÁV-val kapcsolatosan. Állítom, hogy ha hagyom beszélni, Magyarország össze létező vonatát felsorolja, és hogy melyik merre megy, és hol áll meg. De kishíján az agyamra ment, úgyhogy inkább nem erőltettem a vele való társaságot. Legkevésbé sem mondható átlagosnak a személyiségem, de azért engem is ki lehet akasztani. A csehek már el is kezdtek pakolni, amikor mi is mehettünk.

20 óra volt, amikor öltöztünk, kaptunk néhány extrát is ajándékba:

Valamint választhattunk egy-egy Toy-Cont is. Én naná, hogy a motort választottam, nem is kérdés.

Annak örömére, hogy mennyire élveztem a játékot vele. Nem, sajnos a Switch nem járt mellé, de ennek is nagyon örülök. A csehek közül pont az a lány volt velünk az öltözőben, aki beszélt magyarul. Én voltam az utolsó, aki kiment az öltözőből, megkérdeztem, hogy meglett-e a Switch? Mondta, hogy igen, megvan minden, nem tűnt el semmi. Örültem neki. Nemcsak az anyagi felelősség miatt aggasztott a dolog, hanem sokkal inkább az erkölcsi felelősség, hogy akkor mi magyarok egy tolvaj nép leszünk a csehek szemében, és legközelebb kétszer is meggondolják, hogy jönnek-e Magyarországra, és hozzák-e a Switcheiket. Szerencsére ilyen nem történt, minden rendben van.

Azért, hogy milyen tudok lenni, amikor kipihent vagyok, erre is volt példa. Már vártak kint a többiek, kérdezték is, hogy hol voltam? Hát mondtam nekik, beszélgettem egy kicsit a Rékával. Majd pont emiatt késsük le a vonatot. Mondja bagszi. Mi, és ez olyan nagy baj? Kérdezek vissza. ÁÁÁ, NEM! Válaszolja kórusban mindenki. Szándékosan teszek fel ilyen kérdést, imádom az ilyenekre kapott reakciót. Egyébként komolyra fordítva a szót, nem az utolsó vonatról volt szó, csak szeretett volna még mindenki az éjszakai járatok előtt hazaérni. Teljesen igazuk volt. A másik meg, hogy egy óra volt még a vonat indulásáig, a vasútállomásig meg kb. fél óra az út gyalog, ahogy írtam feljebb. A visszaúton is beszélgettünk, a vasútállomáson kiderült, hogy 20 percet késik a vonat. Na, szépen vagyunk. Amikor bagszi kiitta a Monsterét, és összenyomta a dobozt, mondtam neki, úgyis sétálhatnékom van, adja ide, kidobom a kukába. El volt képedve, hogy itt a többieknek alig van lábuk, ez meg itt sétálni akar. Az a helyzet, hogy annyira jól bántam ezzel a leülök-segítek dologgal, hogy most sokkal kevésbé fájt a lábam, mint 9 hónapja, a budapesti PlayIT-en. Amikor jött a vonat, akkor is provokáltam bagszit, hogy nem értem, mi a baja, ugrándozzunk egyet. Azt így enyhe szökdelésekkel illusztráltam is a gyakorlatot. Mondta bagszi, hogy majd ledob a sínek közé, és majd ott ugrándozhatok, ha megjön a vonat. Mivel ez expressz vonat volt, ezért rövidebb volt az út. Én is alapvetően beszédesebb voltam, Sparrow-val játszottunk egyet Mario Kart 7-tel. Most Kelenföldön szálltam le, onnan könnyebb eljutni a Határ útra, főleg, hogy az Állami Ünnep alkalmával jártak a metrók. És hazaértem.

Konklúzió

Hihetetlenül rapszodikus volt ez a PlayIT. Vasárnap élmény volt, de a szombati napra nagyon nem vagyok büszke. Úgy döntöttem, hogy ottalvós, vidéki PlayIT-eket nem vállalok be. Azt kellene csinálni különben, hogy ha lehetőség van, még pénteken elutazni, hogy ne hajnalok hajnalán vonatozzunk, hanem a szálláshelyen aludjunk, és akkor mindenki sokkal kipihentebb lenne szombatra is. Tudom, hogy akkor a szállásköltség sokkal drágább lenne, de akkor a szombati munkánk sokkal jobb lenne (legalábbis az enyém biztosan). De a szállásköltség miatt ez nem fog megvalósulni, ezért inkább azt mondom, hogy olyan vidéki városba vállalnám be a PlayIT-et, ahol tudnék előző este valakinél aludni. Jelenleg két ilyen város jut eszembe: Szeged és Nyíregyháza. Meg esetleg Debrecen, de persze senki nem köteles befogadni, ha nem tud, vagy nem akar, de hogy segítség lenne, az tény.

A PlayIT-en meg továbbra is rengeteg a kiskorú. Így nem csoda, hogy YouTube videósokkal akarják odacsábítani őket, de hát ahogy novemberben is írtam, nem látják át az egésznek az anyagi vonzatát, és mivel szinte mindenki szülővel jön, ezért érdeklődő, plusz kísérő, legalább +1 jegyeladást jelent. Aztán, ha az egész család jön, akkor aztán csörög a kassza rendesen a PlayIT-eseknél. Most is, hány szülőt láttam, akik csak kísérték a gyereküket... Kérdeztem, hogy kipróbálja a játékot? Nem, csak a fiamat / lányomat kísértem el. Bár azt hallottam, hogy sokkal több embert vártak a PlayIT-re, sokkal kevesebben voltak, mint amennyire számítottak.

Összességében bejött a kaland-része is a vidéki PlayIT-nek, nem utolsósorban voltam a Balatonnál is, ami mint életem első élménye, mindenképp nagy öröm számomra. De egyáltalán nem vagyok büszke a szombati munkámra, ezért azt mondom, hogy csak Budapesten vállalok be PlayIT-es munkát, ha ezek után sem bagszinak, sem a cseheknek nincs ellenére. Mert most is azt mondom, hogy a nehézségei ellenére örömmel megyek. És talán novemberen lesz legközelebb Budapesten, ott ismét tudásom legjavát fogom beleadni.

Vietnami étteremben

Most egy kicsit menjünk nyugatabbra Japántól, tegyünk egy kis kitérőt Vietnamba. Tegnap voltam életemben először vietnami étteremben. Jó ideje kacérkodtam a gondolattal, hogy nagyon szívesen ennék egy vietnami étteremben, bíztam abban, hogy valamivel autentikusabb kaják vannak ott, mint egy kínai büfében.

És valóban. Mai-jal voltam, akivel az utóbbi időkben sokat beszélgetek Messengeren, ezért szerettem volna vele személyesen találkozni. Ő pedig felajánlotta, hogy menjünk együtt vietnami étterembe. Kell ennél nagyobb összhang? A Szerémi sor villamosmegállójánál beszéltük meg a találkozót. A Hai Nam bisztróba mentünk, Újbuda-Központnál van az Október Huszonharmadika utcában. Az árak megfelelőek, és az ételek valami fantasztikusak voltak. Még soha nem ettem Pho levest, de hát hovatovább ideje volt. Az étteremnek kellemes légköre volt, a kiszolgálás is megfelelő volt. Mai-jal meg sokat beszélgettünk a vietnami nyelvről és a vietnami kultúráról, azt összehasonlítva a kínaival. Érdekes élőben hallani a nyelvet, az anyanyelvén beszélgetett az ott dolgozókkal. Az utóbbi időkben egyébként sokat hallok vietnami nyelvet, mert egy népszerű vetélkedőt szoktam nézni. Nem értek belőle konkrétan semmit (csak néhány szót), de az érzelmek, amik kiülnek az arcon, meg amennyire versenynek veszik a játékosok a vetélkedőt (jó értelemben vett rivalizálás zajlik), az nagyon lelkesít. Nem utolsósorban a műsorvezető hölgy is hihetetlenül szimpatikus. Úgyhogy egész jó kapcsolatot alakítottam ki a nyelvvel. Mai elmondása szerint érdemes tanulni a nyelvet, mert latin karaktereket használnak. Meglátásom szerint pont ettől nehezebb, mert tonális nyelv, és itt az ékezetek a hangsúlyozást hivatottak mutatni, ugyanis ez adja a szavak jelentését. Tehát ha egy magánhangzót egy adott szóban másképp hangsúlyozunk, az mást fog jelenteni, ebből pedig el lehet képzelni, milyen vicces mondat jöhet ki, ha csak egy magánhangzót másképp hangsúlyozunk. És írásban a sok ékezetes magánhangzó okoz problémát, mindegyiket külön-külön meg kell tanulni.

Meg külön bele akartam menni a vietnami írásba, de ahogy olvasgatok róla, oda jutottam magamban, hogy ez sokkal komplikáltabb, mint amennyit tudtam eddig, és az pedig nagyon-nagyon kevés. úgyhogy maradjunk az ételeknél, amiket ettünk. Mai olyan ételeket szeretett volna, amiből épp nem volt, úgyhogy csak sült banánt evett. Én pedig kipróbáltam a Pho levest, meg Zöldséges Wok csirkét ettem. Mind a kettő hihetetlenül jó volt. Mondtam is Mai-nak, hogy ugyan dárga mulatság lenne rájárni még csak a levesre is, de nagyon szívesen enném napi szinten. Nézte, hogy használom az evőpálcikát, mondta, hogy a kanállal együtt kell enni a levest. Jól ment amúgy, régóta használok evőpálcikát. A Zöldséges Wok csirke ugyan nem feltétlen tipikus vietnami étel, de hihetetlen finom volt. A zöldséget viszont meghagytam, mert azt csak nyersen szeretem. Elvitelre pedig nyári tekercset kértem. Úgy voltam vele, hogy a tavaszi tekercs hasonló lehet a kínai tavaszi tekercshez, ezért a másikat akartam kipróbálni. Egyébként is elvileg hűsítő, mert nyersen, hidegen eszik.

Ezzel elmentünk. Nagyon jó időt töltöttünk együtt, az egész időt tartalmasan elbeszélgettük, és az étel is nagyon finom volt. Úgyhogy nagyon jó volt, Mai is megy Dél-Koreába ösztöndíjjal, úgyhogy nem fogom látni pár hónapig. Hiányozni fog, csak a legjobbakat kívánom neki odaát is. Képeket mutatnék a kajákról.

A csirke végül lemaradt, a nyári tekercs viszont ilyen:

Először meglepődtem, mert azt hittem, hogy valami átlátszó fóliába van becsomagolva, elkezdtem leszedni róla, amikor láttam, hogy az már ehető. Ez már annyira nem jött be, mert szokatlan volt, hogy a rák, zöldségek nyersen voltak benne, de megettem. A tavaszi tekercset majd ki fogom próbálni. Meg gondoltam arra is, hogy majd kipróbálok több vietnami éttermet is, hogy lássam, hogy ott mi a kínálat, illetve hogy készítik el az adott kaját. Ez így első körben kiváló volt.

Két újra megvásárolt játék

Jó ideje figyelem már a Vaterán a The Legend of Zelda: The Wind Waker játékot. Megvolt nekem, még 2008-ban vettem meg magamnak, de sajnos eladtam tavaly. Vele még néhány játékot eladtam, de ebből tudtam megvenni a Sega Master Systemet dobozzal. Ezeket az eladásokat rendre megbánom, és úgy döntöttem, hogy beszerzem ismét a korábban eladott játékokat. És most ezek közül kettőt ismét volt lehetőségem megvenni:

• The Legend of Zelda: The Wind Waker
• Super Street Fighter IV 3D Edition

Mind a kettő nagyon jó állapotú, a Zelda is kifogástalan állapotú. Egyedül annyi, hogy fekete tokban van, és nem aranyszínűben. Maga a tok eredeti, de utánanéztem, hogy mégis hogy van ez. A brit eBay-en változó mennyiségben vannak arany- és fekete színű tokos Wind Wakerök. Szép extra lett volna ismét aranyszínűt beszerezni (az előző ilyen volt), de ezen ne múljon. Bőven örültem annak, hogy ismét megvan a játék, ezzel újra van Zelda játékom GameCube-ra. A Super Street Fighter IV 3D Edition is nagyon szép. De ezt már gyűjteménybe vettem meg, mert digitálisan megvan a játék. De ezt külön azért volt érdemes megvenni, mert ennek még vastag füzete volt, amit most is élmény volt lapozgatni, és digitalizálás ide vagy oda, azért hiányoznak nekem ezek a kis kézikönyvek. A Wind Waker füzete is 64 oldalas, mert benne van az Ocarina of Time leírása is.

Mind a két játék nagyon jó, de sokkal inkább a Zelda Wind Waker érdekelt, hogy egyáltalán milyen mentésem van, és hol tartok benne. Mert a mentést megőriztem, és kíváncsi voltam, hogy hol tartok benne, merre tudok menni. A dátumot is megőrizte, és látszik, hogy milyen rég játszottam vele.

2009. március 19, alig hiszem el. Azon mosolyogtam, hogy Cater 2009. február 3-i mentése is megvan még. Tisztán emlékszem, akkor nála aludtam, akkor próbálta ki életében először a Wind Wakert. Az volt minden élvezete, hogy a szigeten üldözhette a malacot, és csak ezzel képes volt órákat eljátszogatni. Az én mentésem meg érdekes volt. Valamivel messzebbre jutottam el, de az az igazság, hogy egyáltalán nem emlékeztem, hogy hol tartok benne. Amikor ránéztem a mentésemre meg se tudtam mondani, hogy merre tartok. Ez a kisebbik gond, azt se tudtam, onnan hogy jutok ki. Valami kis körkörös toronyszerűségben vagyok, de körbe van zárva, sehol, jelét nem láttam a kijáratnak. Merre induljak el innen?

Elképzelésem nincs, hogy innen merre lehet tovább menni.

De itt abba is hagytam, jobban izgatott az Ocarina of Time, ugyanis csak 60 Hz-et támogat. Ezzel tudtam kideríteni, hogy működik-e a TV-m 60 Hz-en. Egy régebbi postomban írtam, hogy a TV csak 50 Hz-et tud, de úgy tűnik, hogy szerencsére tévedtem, ugyanis megjelenítette az Ocarina of Time-ot is.

Megörültem, amikor megláttam a játékot. Hát sokat tud ez a TV. Viszont azon meglepődtem, hogy csak egy 4 szíves mentésem van a játékban. Meg mertem volna esküdni, hogy GC-n is végigjátszottam az Ocarina of Time-ot. Ugyanis elkezdtem a Master Questet is, és az ugrik be, hogy azt akkor kezdtem el, miután végigjátszottam az Ocarina of Time-ot.

Hát, ha így állunk, ám legyen. Rá is néztem a játékra. Ami szintén meglepetés, hogy ránézésre ugyanaz a grafika, mint Nintendo 64-en. Az maradt meg bennem, hogy sokat javítottak a GameCube változaton, ezek szerint mégsem. Csak annyi, hogy mivel 60 Hz-es gyorsabb, dinamikusabb a játék. És ez főleg abban nyilvánul meg, hogy át lehetett érni a Hyrule Castle-be anélkül, hogy leszállna az est. Úgy emlékszem, hogy a Nintendo 64-en (már inkább így írom) nem lehetett átjutni Kokiri Forestből Hyrule Castle-ba anélkül, hogy beesteledne. És akkor ugye felhúzzák a fadarabot, amit hogy is hívnak, és nem lehet bejutni a kastélyba. És akkor magam maradok a föld alól feltörő csontvázakkal, akikkel "élmény" kardcsatát vívni. De amikor feljött a Nap, mehettem tovább. Na itt, GameCube-on ilyen nem volt, azonnal mehettem a kastélyba. Tehát Zelda Hercegnőhöz kellett menni, a hozzá vezető út érdekes, mert sok őr vigyáz a kastélyra. Arra emlékeztem, hogy egy meghatározott útvonalon kell menni, de elfelejtettem, hogy pontosan hogy van. Vissza is lettem rendelve egy néhányszor. Az furcsának is tűnt, hogy a főbejáraton kell bemenni, innen lettem legtöbbször kidobva. Kerestem valami alternatív átjárót, amikor megtaláltam egy feljárót, és hátulról lehet bejutni a kastélyba. Itt végigmenni, majd felkelteni Talont. Ehhez a lánya, Malon ad egy tojást, amiből másnap reggel kikel a csirke, aki belekukorékol az apuka fülébe, merthogy elaludt. Felkel, és rémülten eszmél arra, hogy a lányáról totál megfeledkezett, fejvesztve rohan ki a kastélyból.

Aztán lehet eljutni Zeldához, méghozzá újabb őrök kikerülésével. Ez már sokkal viccesebb, hogy körbejárnak az őrök a kis kerteken. Szerintem a világ egyik legunalmasabb állása az övék. Hogy azért legyek edzett fizikailag, hogy járkáljak körbe-körbe egy kastélyban, ahol tízévente egyszer, ha jönnek betolakodók... Hát gratulálok nekik. Link meg persze könnyedén kerüli ki őket, úgyhogy ennyit a betolakodókról. Amikor eljutunk Zeldához, örül nekünk, elmagyarázza nekünk a legendát, hogy mi tartja életben Hyrule földjét. Ott van Ganondorf, aki a király bizalmába férkőzik. Zelda egyből látja, hogy ő a rosszfiú, de senki nem hisz neki. Úgyhogy maradunk mi, hogy segítsünk neki.

Úgy is lesz, miután Impa kikísért a kastélyból, Kakariko Village-be invitál minket. Ide már csak benéztem, aztán végeztem is a játékkal. Itt mentettem. Úgy döntöttem, hogy ismét végig fogom játszani a játékot, és ahogy 10 éve tettem, most is jelenteni fogom, hogy épp hol tartok, mint csinálok. De úgy, mintha először látnám, kíváncsi vagyok, hogy ennyi év után hogy tudok írni róla, milyen lesz játszani vele.

Játék határok nélkül póló

Az utóbbi időkben egyre több videojátékos és animés relikviákat veszek. A mostani MondoConon néztem szét, és hihetetlen inspiráló volt látni a sokféle Nintendós ajándéktárgyat. Ebből vettem egyet-kettőt, és elgondolkodtam azon, hogy mivel a mai napig szeretem a Játék határok nélkült, ezért ebből is szeretnék egy relikviát. Csak mivel ma már nem létezik, és nem is feltétlen az a brand volt, ami mindenhol megjelent, ezért csináltattam egy pólót magamnak. Tegnap átvettem. A letmicro.com oldalról rendeltem meg, és a nyomat jó minőségűnek tűnik. De erről majd akkor fogok verdiktet mondani, ha beteszem mosásba, és látom, hogy állta ki a próbát. A póló a szokásos Fruit of the Loom, a sárga meg nem véletlen. Aki látta a sorozatot, az tudhatja, hogy miért van ez a szín.

Örülök ennek a pólónak, most is ez van rajtam, és örömmel viselem, viszont nemcsak annak a próbáját kell kiállnia, hogy ne fakuljon a nyomat rajta, hanem hogy ne bolyhosodjon meg. Ezt nagyon nem szeretem a pólókban, hogy némelyik megbolyhosodik. Abban kellemetlen lenni, mert mintha nem szellőzne át, emiatt Nyáron sokkal melegebbnek érzem, mint azokat, amik nem bolyhosodnak meg. Állítólag attól van, hogy műszálas. Erre az van írva, hogy 100% pamut, csak a legjobbakban bízok.

Gondolatok Ákos dalairól

Nagyon örülök annak, hogy olyan barátaim vannak, akik inspirálnak, gondolkodásra késztetnek. És itt az inspirációt nemcsak pozitívan kell érteni, hanem építő jellegű kritikát is mondunk egymásnak, kimondjuk azt is, ami nem tetszik. A minap láttam egy képet, amin nagyjából az állt angolul, hogy bátoríts, inspirálj engem, de ha rosszat mondasz, inkább hagyj békén. Ez tipikus esete a befogjuk a fülünket, ha valami olyat hallunk, ami nem tetszik, ne adj úristen, hogy szembenézzünk magunkkal, és változzunk, vagy fejlődjünk. Szerencsére RetroSpidey-val van olyan kapcsolatom, hogy lehezünk őszinték egymáshoz. Valahol itt kezdődik nálam az igaz barátság.

Nagy Ákos rajongó, mesélte a személyes élményeit a dalaival kapcsolatosan. Egy időben én is nagyon sokat hallgattam a dalait, egészen pontosan 2000-2003 között. Az akkor megélt érzelmeim kifejezésére éreztem kiválónak az Ákos szövegeket, ugyanis az első nagy szerelemhez kötődnek a dalai elsősorban. De aztán ahogy változtak az idők, úgy kerültek háttérbe nálam az Ákos dalok. Nem volt már érzelmi kötődésem a másik félhez, és mivel az Ákos dalai döntő többségében rá emlékeztettek (főleg a Test és az Ikon albumok dalai), ezért utána nagyon ritkán hallgattam Ákost. No meg abból sem csinálok titkot, hogy azért sem hallgattam egy idő után Ákos dalokat, mert nyíltan foglalt állást a politikában, és egyre több dala szólt a politikáról (Új törvény album...), arról nem is beszélve hogy idő után olyan stílusú megnyilatkozásai voltak, hogy csoda, hogy az egója mellett volt helye a képernyőn. Az egyik karaokés lány, Leea idősebb nálam, mesélte, hogy ő már a Bonanza Banzai-t se szerette igazán, mert elmondása szerint Ákost már akkor sem a szerénysége miatt szerették. Én ekkor még nagyon kicsi voltam, ezekre már nem emlékszem.

Az első komolyabb emlékem Ákosról az Indiántánc videoklip 1995-ből, amit még a Top TV-ben láttam. Ez volt a Z+ előtt az első nagy zenecsatorna. Illetve a nővérem már ekkor szerette Ákost, két kazettát vett meg megjelenésekor, az Indiántáncot és a Beavatást. Ezek a mai napig megvannak. Az összes többi Ákos kazettát 2000-2001 között vettem meg. Ezek is megvannak mind. Illetve később az azt követő albumokat is megvettem szintén kazettán, még az Utolsó hangos dal koncertalbum is megvan kis szalagon. Ez volt az utolsó Ákos album, mely megjelent kazettán.

A politikára egy gondolat erejéig visszatérve: Engem nem az zavar, hogy valaki egy politikai párt mellé teszi le a hitét, hanem ha kritika nélkül hisz benne, és csak az jó, amit ők csinálnak, és csak úgy, ahogy ők csinálják. Sokkal inkább vagyok híve egy saját értékrendnek, ezáltal sokkal inkább lehet egy-egy politikai oldal vagy párt tevékenységet kritikával illetni.

De inkább Ákos munkásságára térnék ki: nagyon érdekes volt néhány olyan dalt hallgatni, amiket alsó hangon 15 éve nem hallottam már. Mielőtt meghallgattam volna őket, kíváncsiságból végiggondoltam, hogy mostani fejemmel mire emlékszem az adott dalból. Amit érdekesnek találtam, hogy a zenét sokkal inkább vissza tudtam idézni az elmémben, mint a szöveget. Azon nevettem magamban, hogy amikor próbáltam visszaidézni a szöveget, bár a refrén az ment, de amikor a versét próbáltam visszaidézni, ilyen barokkos díszítéssel körbeírt gondolatok jutottak eszembe, amiket 15 szóban írt le, de ezeket egy egyszerűen gondolkodó ember 2-3 szóban el tudja mondani anélkül, hogy elinflálná a jelentését. Aztán oda jutottam magamban, hogy ha nagyon szeretném, én magam is írhatnék olyan szövegeket, mint Ákos, csak gyakorolni kell egyszerű gondolatokat gyönyörűen kidíszíteni.

Ennek fényében hallgattam meg eddig két albumát. Méghozzá azt a két albumot, melyet a legjobban szeretek tőle, amihez a legerősebb emlékeim vannak. Ez pedig a Test és az Ikon. Ezeket hallgattam annak idején a legtöbbet, így ezeket hallgatni valóságos nosztalgiavonat. Most az Ikont hallgatom, és valósággal megjelent előttem az a 2000-2001-es közeg, és minden, ami oda köt. Minden fájdalmával együtt szép időszak volt. Egy időben nagyon fájt, hogy elmúlt, de ma már nem. Már a helyére került minden. És ha leszállok a nosztalgiavonatról, akkor tényleg azt mondom, hogy furcsa hallgatni a szövegeket. Tényleg olyan, hogy barokkosan körbeírja a gondolatait, és mivel én egyszerű gondolkodású vagyok, ezért sokkal egyszerűbben fogalmaznám meg, amit ő körbeír. És ha lecsupaszítanám, akkor viszont olyan, mintha egy Paulo Coelho könyvet olvasnék. Ezekkel a barokkos körbefogalmazásokkal pedig egy továbbfejlesztett Coelho-könyv. Ezért jobb. Pedig különben marha jó zenész, és tényleg ennyi év után azt tudom mondani, hogy a zenéi sokkal erősebben megmaradtak bennem, mint a szövegei. A zenére sokkal inkább, sokkal inkább fellelkesedek, hogy tényleg, volt ilyen dallam is. Ezt mennyire szerettem, meg ilyenek. Szöveggel meg úgy vagyok, hogy hát igen, volt valami ilyesféle is. Ezt tényleg így fogalmazta meg? Hmm... Legjobban akkor mosolyogtam magamban, amikor az Indiántánc albumról a Nevess magadon című dal jutott eszmbe. Az a dal külön derűs perceket okoz nekem, az olyan vicces. Nem tudom komolyan venni azt a dalt. Mert ott is az van, hogy a zenére nagyon emlékszem, de a szövegből csak a refrént tudom visszaidézni. Amikor a versére próbálok emlékezni, akkor mindenféle összekutyult szókészlet jut eszembe, amivel a semmit írom körbe.

A szöveg részét sajnálom, pedig nagyon jó zenész. Amúgy nagyon vicces, hogy Ákos Last.fm profilján a hasonló együttesek között ott van a Kowalsky meg a Vega. Hát ők aztán szövegileg képviselnek egyfajta mélypontot a magyar zenében. Ők szimplán felütik a sablonszövegek gyűjteményét, és abból kreálnak valami dalszöveg-szerűséget. Sokkal-sokkal rosszabbak, mint Ákos. Mert Ákosban legalább költői véna van, és róla legalább el lehet mondani, hogy néha valós gondolatot fogalmaz meg, elhiszem, hogy az életről énekel.

Az biztos, hogy ma már némileg másképp látom Ákos munkásságát. És arra tippelek, hogy Ákos azért ír ilyen idealista (többség számára sablonos) szöveget, mert úgy tudom, hogy nagyon komoly nehézséget nem élt meg az életében. Nem akarok verdiktet mondani e téren, mert nem ismerem Ákos élettörténetét, ezért nem tudom, hogysmint volt az élete, csak egy tipp. De ha a helyén kezelem a barokkos szövegeit, akkor szerintem többet fogom hallgatni a dalait.

The Legend of Zelda utazóbögre

Jó ideje szemezek már a Konzolvilágban kapható The Legend of Zelda utazóbögrével, amit a WestEnd-ben láttam a vitrinben. A 3.500 forintos árára azt mondom, hogy még belefér. Tegnap lehetőségem volt megvenni.

Ennek másik oldala:

Nekem nagyon tetszett, és örültem is neki, mert amikor korán járok be dolgozni, vagy szeptembertől egyetemre, és nincs lehetőség meginni a reggeli kávémat, akkor itt van ez. Örülök, hogy nemcsak kezdeti lelkesedés volt bennem, amikor szétnéztem a MondoConon. Ezek tényleg nagyon jól néznek ki, és megéri venni őket. Sajnos csak sima fehér doboza volt, meg az átlátszó nylon, amivel be volt fedve sem volt különleges, úgyhogy azokat nem őrzöm meg, de a címkéje szerint eredeti Nintendo.

Ma reggel ki is próbáltam, bíztam benne, hogy az árában a minőség is benne van, de sajnos tévedtem. Ugyanis amikor beletöltöttem a vizet kipróbáltam, hogy csöpög-e valahol. Annak ellenére, hogy le volt zárva, nemhogy csöpögött, ömlött a tetejéről a kávé, amit elkészítettem. T_T Valami a másik oldaláról, ahonnan egyébként lehet inni, nem zárja le, és úgy ömlik onnan, mintha nyitva lenne. Ezek szerint nem zárja le rendesen. Ez a része csalódás, de van rá megoldás: Nem kerül táskába. Kézben viszem utcán, és akkor használható. Kár ezért, hogy csak így tudom használni, de amúgy nagyon szép a minta rajta.

Hetalia 1 manga

Érdemes figyelni a moly.hu-n a hiányzó mangákat, mert olykor nagy ritkaságokat lehet beszerezni. Még a múlt héten láttam, hogy valaki kitett Hetalia 1 mangát, és speciel Békés megyében van, úgyhogy le is csaptam rá. Nagyon olcsón adta (ahhoz képest, hogy a legendák szerint mennyire drága), 1.400 forint volt. Meg is beszéltük mára a találkozót Békéscsabán a Tesco előtt, és meglett.

Megörültem neki, mert már a kiadónak sincs belőle. A MondoConon szoktak kint lenni, rákérdeztem, és már ők is rég nem látták. Elmondásuk szerint, ha kikerül eladásra, az is 5.000 forintért. Ennek inkább legenda-szaga van, mert azért a moly.hu-nál 2.000 forintért is lehet venni most, úgyhogy nem annyira vészesen drága, de az biztos, hogy tényleg kevés van belőle.

Épp csak beleolvastam a mangába, de már ez is élmény volt. Az Axis Power animét végignéztem, és nagyon bírtam a poénját. Szeretem az ilyen debil vicceket, ahol az egyik szereplő nagyon hülye szituációba kerül, és arra hogy reagál. Lényegében ilyen a Hetalia is, amely valódi történetet nem hivatott elmesélni, csupán rövid... mondjuk szösszeneteknek, melyek sokkal inkább az adott ország (melyet egy karakter játszik el) sztereotípiáját mutatják be, sokszor olyan környezetben vagy szituációban, mely az adott országra jellemző. Az animéből számomra az egyik legemlékezetesebb jelenet az volt, amikor Kína átadja Japánnak az írását, de az alakítgat rajta. Majd amikor Kína észreveszi, ráordít Japánra, hogy "DE NE ÍRJ HOZZÁ BETŰKET!!!". Na de kérlek, kedves Kína! Hiraganák és Katakanák nélkül nem japán nyelv a japán nyelv. Meg sok az utalás történelmi eseményekre, már a mangának elején is lehet olvasni néhány vicces jelenetet. De épp elég utalás a történelmi eseményekre, hogy Ausztria és Magyarország házasok, ez utalás az Osztrák-Magyar Monarchiára. Persze senki ne történelemkönyvként használja ezt a mangát, hiszen sokszor erősen görbe tükröt állít az adott történelmi esemény elé is, nemhogy az elé az ország elé, amely annak szereplóje volt.

Azt ugyan értem, hogy Olaszország miért ilyen teljesen laza, csak a tésztán jár az esze, mindent leszarok gondolkodású, mert az olaszok alapvetően tényleg ilyenek, amit furcsálltam, hogy épp Észak-Olaszország. Jellemben pont ők a jobbak, ott a hegyvidéki részeknél, Dél-Tirol egyébként is nagyon szép hely. Inkább a déli rész, ahol tényleg lazák az emberek. A tengerpartnál, ahol az éghajlat is melegebb, ott tényleg lazább az emberek gondolkodása. Nem beszélve a híres olasz temperamentumról, mely néha viccessé teszi őket. Legalább ennyire viccwa Olaszország is a Hetaliában.

Ajánlott mindenkinek a manga, aki szereti a debil történeteket, illetve ahol a valóság elé görbe tükröt állítanak, én szerettem az animét is, a manga is úgy néz ki, hogy 10/10-es lesz, mert aminek készítették (vígjáték, paródia, komédia), annak tökéletes. Így megvan mind a három kötet, mely megjelent magyarul.

A harmadik feltöltött hangfelvétel

Jó ez, hogy így sorrendezem? Legyen így, aztán, ha úgy érzem, változtatok. No, nem ígértem biztosra a harmadik hangfelvételt, de mégis megcsináltam. Elkezdtem énekelgetni magamban, gyakorolni, és oda jutottam, hogy nem érdekel, hogy mit szólnak az utcán, hogy éneklek, ezt baromira élvezem. Ez a dal pedig Okui Masami: Aoi Namida című dala.

Azért voltam bizonytalan a dalban, mert túlságosan könnyednek éreztem, de ki akartam próbálni magam egy pörgősebb dalban is. Mert hát nemcsak azért választottam ezt, mert ma van a Sora no Uta kislemez megjelenésének évfordulója, hanem a megjelenésének időpontja miatt számomra ez nyári dal. Napsütés, tengerpart, alsó hangon 35°C, lenge ruhák, és hasonló kellemes élmények kötnek ehhez a dalhoz. Pedig sem a címe, sem a szöveg nem indokolja a vidám hangulatot, hiszen az érzések felismeréséről szól. Kitől származik a fájdalom, az emberek miért keresik ennyire a szeretetet, hasonló költői kérdések teszik érzelgőssé a dalt, mindezt egy amúgy teljesen vidám zene mellett. Kfn-t is csináltam a dalból, még a kislemez megjelenése után nem sokkal, abban is nyári képek vannak, meg van még 2 kép Okui Masami-ról is.

Felvétel előtt gyakoroltam a KaraFun segítségével. Arra jöttem rá, hogy a lassú részeknél itt nem arra kell figyelni, hogy mikor jön a következő szótag, hanem el kell merülni a zenében, és jön magától a ritmusa. Tehát áramlani a dallal, ha még nem számít magyartalannak ez a kifejezés. Ezért ment könnyen ennek a dalnak a megtanulása, mert teljesen logikus a ritmikája, a dinamikája. Nem tévesztettem éneklés közben, nagyon jól fel van építve a dal. Csak a disszonáns mivolta miatt furcsa, hogy egy elmélkedő, melankólikus szöveget énekel fel Okui-san egy vidám dalra.

Van terv, három hét múlva. Méghozzá az első férfidal lesz, ahol aztán nagyon meg fogom mutatni, hogy mit tudok, ha igazán ki kell énekelni a hangomat.

Super Mario füzet

Ahogy írtam, hogy mennyire fellelkesített, hogy a MondoConon mennyi Nintendós és videojátékos relikviát láttam, folyamatosan nézegettem, hogy miket lehet vásárolni, ha adódik rá anyagi lehetőség. Füzetet is szívesen vennék, mert nagyon szeretek írni kézzel, és szívesen megtöltöm tartalommal. És milyen lenne videojátékos füzet? Ma volt lehetőségem a videojátékbolt.hu-nál megvenni a Super Mario füzetet, amivel már régóta szemeztem. 3D-s a kép (szerintem ez kivehető), és belül is vannak képek. Nagyon jól néz ki, ajánlom mindenkinek, aki gyűjti a videojátékos cuccokat.

Fogok is írni bele, tervezem teljesen megtölteni tartalommal. Azt tervezem, hogy olyan történetet írok, amiben novella formájában írom ki a hiányosságaimat az életemből, mintha ezek megvalósultak volna. Terápiás célból teszem ezt. Több pszichológiai (pszichológiai, nem életvezetési) könyvet olvastam, és Tari Annamária írta az egyik könyvében, hogy nagyon jó dolog álmodozni és elmerülni az álomvilágunkban, ha onnan nem fájdalmas visszatérni a valóságba. Ezt nagyon igaznak gondolom, sőt, továbbmegyek: ha kiírom magamból megvalósultnak azokat a dolgokat, amiket hiányolok az életemből, akkor az motivációt is adhat arra, hogy cselekedjek érte, mert megérzem a belőle fakadó örömöt. Ezt fogom kiírni magamból, és nemcsak azért írnék füzetbe, mert szeretek írni. Hanem mert egyelőre azt szeretném, hogy ez teljesen offline legyen. Ez az én intim részem, és egyelőre ne kerüljön ki online.

De megmutatom a füzet belső oldalait.

A tollat is konkrétan ma vettem. Volt ugyanilyen négyszínű tollam, de az tönkrement, mert amikor betétet próbáltam cserélni benne, akkor nem tudtam rendesen visszatenni, és használhatatlan lett. Azt kidobtam, helyére jött ez.

Régi cicatörténet

Nézegettem CD-ken a régi képeimet, és annyira elcsodálkoztam, hogy találtam régi képeket az egyik macskáról, és hogy annyira aranyos volt, hogy tényleg majdnem megkönnyeztem. Ő az:

Egy fiúmacska, és hogy milyen története van? 2007. őszi AnimeCon napján volt, ami a Petőfi Csarnokban volt. Mellette volt ugye a bolhapiac, a Nintendós csapattal szétnéztünk ott, és láttuk, hogy kint van egy kismacska. Megsimogattuk, és már akkor is annyira aranyosnak találtam, hogy ez kell nekem. 1.000 forintért adja. Konkréta úgy dobtuk össze rá a pénzt, de akkor sem lett meg, csak 850 forint, annyiért odaadta. Hát nekünk az az AnimeCon nem az animézésről, videojátékokról, bulizásról szólt, hanem a macskázásról. Imádtuk ezt a macskát, egész nap vele játszottunk. Megetettük, szegény rettenetesen éhes volt. Nem mellesleg Bowsernek neveztük el.

Aznap este hazavittem Békéscsabára, egyébként a vonatúton látszott, hogy már szobatiszta volt, ugyanis elkezdte kapargatni a földet. Tudtam, hogy mit akar csinálni, adtam neki egy zsebkendőt, hogy azon "ténykedjen", és tényleg oda csinált. Az egyik unokatestvérem, akivel ekkor és régebben rengeteget voltunk együtt, jött ki elém a vasútállomásra, együtt vittük haza a macskát. Amikor hazaértünk, a szobámban letettem, és mintha csak érezte volna, hogy ez lesz az otthona, egyből felfedezőútra indult. Csak hát akkor volt a baj, amikor anyám megjelent, akinek elmondása szerint állat nem lehet panelben. Nagyon nem örült a macskának, és követelte, hogy vigyem el innen. Azért mertem elhozni - mert amúgy tudtam, hogy régen nem tűrte meg - mert abban bíztam, hogy mivel már felnőtt voltam akkor is, ezért megbízik bennem annyira, hogy tarthatok macskát, tudok felelősséget vállalni iránta. Sajnos ez nem jött be. Levittem a közeli játszótérre, és nagyon szomorúan, de otthagytam. Kóbormacska leszel, nagyon sajnálom...

De fél órára rá eszembe jutott, hogy hát basszus, van egy szomszédunk, aki nagyon szereti a macskákat, hátha be tudja ő fogadni. Szerencsém volt vele. Lementünk a macskáért, és magához vette. Így meg lett mentve, és nagyon jó helye van / volt nála. Ez a kép három hétre rá készült, arra kaptam engedélyt, hogy nálam legyen pár órára.

Itt egy másik kép róla:

Most meg csak nézem, hogy ilyen édes kismacskáért nagy kár lett volna. De szerencsére megvan. A szomszéd azóta elköltözött, egyszer-egyszer találkoztam vele, akkor mondta, hogy a macska nagyon jól van, de hogy esetleg most mi lehet vele. Remélem, még él. :) Ezeken a képeken kb. 3 hónapos, úgyhogy jó eséllyel megvan még, de már sokkal nagyobb, és talán már öregesebb is. De nagyon örültem ennek a macskának, hogy egy napig az életem része volt, és utána egy kicsit. Néhány kép őrzi az emlékét, néha eszembe jut most is.

További fejlődés a Mario Kart: Super Circuit-ban

Tovább edzek a Game Boy Advance-es játékban. Annak fényében, amit összeírtam, megpróbáltam tudatosabban felépíteni a játékomat. Nehéz, mert ha kastélyban vagyok, szinte mindig törvényszerű, hogy nekimegyek a falnak. Azt már könnyebb koordinálni, hogy szabadterű pályán, hogy ne menjek ki a pályáról. Illetve a driftelésre figyelek jobban.

Maradok a fokozatosságnál, most azon vagyok, hogy 50cc-nél meglegyen mindenhol legalább az egy csillag. Hát valami nem stimmel a karakterekhez köthető extra pontokkal, ugyanis Marióval egészen jót mentem, természetesen meglett a maximális pontszám, és érmékből is elég sokat összegyűjtöttem, mégis csak B-rangot kaptam. Szoktam lesni ezeken, hogy mégis hogy számolta ki.

Toaddal viszont más volt. Elvileg vele kevesebb bónuszponttal indul, hiszen őt sokkal könnyebb kezelni. Ugyanakkor neki a legrosszabb a végsebessége. Mégis vele sikerült egy csillagos rangot elérni. Méghozzá a SNES pályák közül az 50cc Lightning Cup-on, innen hiányzik még, valamint a Star és Special Cup-on 50cc, a SNES-es pályák közül. Ha itt megvannak, első körben kész vannak az 50cc bajnokságok. Hogy valaha lesz-e 3 csillagos minősítésem... Fogalmam nincs, soha nem sikerült. A képen egyébként egy érdekes állás van, annyira meglepődtem azon, hogy három gépi ellenfél játékos is mögöttem 10-10 ponttal áll a 2. helyen, hogy ezt le akartam fényképezni. Nekem 27 pontom van, a 10-es meg speciális nálam, hogy a 10-es a szerencseszámom.

A végeredményt is lefényképeztem.

Hát ilyet tudok jelenleg.

Visszatérve a sajátságos eredményre, gyerekkoromban szokásom volt akkor, amikor rengeteget játszottam a Super Mario Kart-tal, hogy rendszeresítettem egy füzetet, és feljegyeztem azokat a végeredményeket, melyek emlékezetesre, egyedire sikeredtek. Mi számított egyedi végeredménynek? Az tudható a Super Mario Kart-ról, hogy ott a gépi ellenfél játékosoknak meglehetősen szegényes mesterséges intelligenciájuk van, és valószínűleg a memóriával való spórolás eredménye az is, hogy egy-egy karakterhez, akit kiválasztunk versenyzőnek, a gépi ellenfelek egy meghatározott sorrendben versenyeznek. Ha ebben volt például jelentős eltérés volt, azt jegyeztem fel. Valamint a pontozásnál csak az első négy helyezett kapott pontot, azt is feljegyeztem, ha nem 4 játékosnak volt pontja, hanem 6-nak. Valahol megvan még ez a füzet, ha alaposan feltúrom a lakást. Többször találkoztam vele, biztos, hogy nem dobtam ki.

Ráadásul különös szokásom volt. Már régen is Toad és Koopa Troopa voltak a kedvenc karaktereim, és nem szerettem, hogy ők azok, akik legkevesebbszer vannak az élen, amikor gépi ellenfelek. Még gyerekként kitapasztaltam, az első pályán ha nagyon "megkutyulom" a sorrendet, tehát kiütöm a gépi ellenfeleket, és nem a "megfelelő" sorrendben érnek be a célba, akkor nem előzik vissza az eredeti helyüket. Ekkor kezdtem el azt csinálni, hogy Toadot és Koopa Troopát tettem az élre, úgy, hogy előttük igyekeztem mindenkit kiütni. Ha nem sikerült, akkor 5. helyre értem be, és a következő életemmel folytattam az akciót. És az élre vittem őket, velük akartam versenyezni. Csak egy idő után semmi élvezetet nem láttam ebben, ezért abbahagytam, és hagytam, hogy mindenki azon a helyen legyen, ahová beprogramozták őket.