Vietnami étteremben

Most egy kicsit menjünk nyugatabbra Japántól, tegyünk egy kis kitérőt Vietnamba. Tegnap voltam életemben először vietnami étteremben. Jó ideje kacérkodtam a gondolattal, hogy nagyon szívesen ennék egy vietnami étteremben, bíztam abban, hogy valamivel autentikusabb kaják vannak ott, mint egy kínai büfében.

És valóban. Mai-jal voltam, akivel az utóbbi időkben sokat beszélgetek Messengeren, ezért szerettem volna vele személyesen találkozni. Ő pedig felajánlotta, hogy menjünk együtt vietnami étterembe. Kell ennél nagyobb összhang? A Szerémi sor villamosmegállójánál beszéltük meg a találkozót. A Hai Nam bisztróba mentünk, Újbuda-Központnál van az Október Huszonharmadika utcában. Az árak megfelelőek, és az ételek valami fantasztikusak voltak. Még soha nem ettem Pho levest, de hát hovatovább ideje volt. Az étteremnek kellemes légköre volt, a kiszolgálás is megfelelő volt. Mai-jal meg sokat beszélgettünk a vietnami nyelvről és a vietnami kultúráról, azt összehasonlítva a kínaival. Érdekes élőben hallani a nyelvet, az anyanyelvén beszélgetett az ott dolgozókkal. Az utóbbi időkben egyébként sokat hallok vietnami nyelvet, mert egy népszerű vetélkedőt szoktam nézni. Nem értek belőle konkrétan semmit (csak néhány szót), de az érzelmek, amik kiülnek az arcon, meg amennyire versenynek veszik a játékosok a vetélkedőt (jó értelemben vett rivalizálás zajlik), az nagyon lelkesít. Nem utolsósorban a műsorvezető hölgy is hihetetlenül szimpatikus. Úgyhogy egész jó kapcsolatot alakítottam ki a nyelvvel. Mai elmondása szerint érdemes tanulni a nyelvet, mert latin karaktereket használnak. Meglátásom szerint pont ettől nehezebb, mert tonális nyelv, és itt az ékezetek a hangsúlyozást hivatottak mutatni, ugyanis ez adja a szavak jelentését. Tehát ha egy magánhangzót egy adott szóban másképp hangsúlyozunk, az mást fog jelenteni, ebből pedig el lehet képzelni, milyen vicces mondat jöhet ki, ha csak egy magánhangzót másképp hangsúlyozunk. És írásban a sok ékezetes magánhangzó okoz problémát, mindegyiket külön-külön meg kell tanulni.

Meg külön bele akartam menni a vietnami írásba, de ahogy olvasgatok róla, oda jutottam magamban, hogy ez sokkal komplikáltabb, mint amennyit tudtam eddig, és az pedig nagyon-nagyon kevés. úgyhogy maradjunk az ételeknél, amiket ettünk. Mai olyan ételeket szeretett volna, amiből épp nem volt, úgyhogy csak sült banánt evett. Én pedig kipróbáltam a Pho levest, meg Zöldséges Wok csirkét ettem. Mind a kettő hihetetlenül jó volt. Mondtam is Mai-nak, hogy ugyan dárga mulatság lenne rájárni még csak a levesre is, de nagyon szívesen enném napi szinten. Nézte, hogy használom az evőpálcikát, mondta, hogy a kanállal együtt kell enni a levest. Jól ment amúgy, régóta használok evőpálcikát. A Zöldséges Wok csirke ugyan nem feltétlen tipikus vietnami étel, de hihetetlen finom volt. A zöldséget viszont meghagytam, mert azt csak nyersen szeretem. Elvitelre pedig nyári tekercset kértem. Úgy voltam vele, hogy a tavaszi tekercs hasonló lehet a kínai tavaszi tekercshez, ezért a másikat akartam kipróbálni. Egyébként is elvileg hűsítő, mert nyersen, hidegen eszik.

Ezzel elmentünk. Nagyon jó időt töltöttünk együtt, az egész időt tartalmasan elbeszélgettük, és az étel is nagyon finom volt. Úgyhogy nagyon jó volt, Mai is megy Dél-Koreába ösztöndíjjal, úgyhogy nem fogom látni pár hónapig. Hiányozni fog, csak a legjobbakat kívánom neki odaát is. Képeket mutatnék a kajákról.

A csirke végül lemaradt, a nyári tekercs viszont ilyen:

Először meglepődtem, mert azt hittem, hogy valami átlátszó fóliába van becsomagolva, elkezdtem leszedni róla, amikor láttam, hogy az már ehető. Ez már annyira nem jött be, mert szokatlan volt, hogy a rák, zöldségek nyersen voltak benne, de megettem. A tavaszi tekercset majd ki fogom próbálni. Meg gondoltam arra is, hogy majd kipróbálok több vietnami éttermet is, hogy lássam, hogy ott mi a kínálat, illetve hogy készítik el az adott kaját. Ez így első körben kiváló volt.