Ránéztem a Donkey Kong Country-ra, hogy állok az eredeti Super Nintendós játékban, és még ez a százalékos arány is meglepett. Nem gondoltam volna, hogy 24%-ig elvittem volna a játékot. Az igazság ugyanis az, hogy bár régóta ismerem a Donkey Kong Country-t, és mindig is átéreztem a hangulatát, ami rettenetesen tetszett, de soha életemben nem játszottam komolyan ezzel a játékkal. És mindig valami 10-15%-ig vittem el a játékot, ennek fényében a 24% meglepően soknak tűnik. Most is nagyon megfogott a játék, és úgy döntöttem, hogy amíg itt vagyok Békéscsabán, addig játszok ezzel a játékkal. Aztán meglátom, hogy meddig jutok el benne. Az biztos, hogy elég lassú menet lesz, mert azóta ment feljebb a százalék, de nagyon kicsit. 1 óra 5 perc játék után 26% lett az állás. Minden egyes pálya után 1%-ot ment fel a számláló. Szerencsés voltam, mert a Vine Valley-ben nem a végefele van a mentési pont, hanem középtájt, így minden egyes pálya után tudtam mentem Candy Kong-nál, amíg ebben a világban voltam, és legyőztem Queen B.-t, az óriás darazsat. Aztán átmentem a Gorilla Glacier világba, innen már nem tudtam visszamenni, hogy mentsek Candy Kongnál. Próbálgattam az első pályát, aztán inkább kikapcsoltam a Super Nintendót, majd később folytatom.
Talán ebből a szempontból sajátságos a játékos szokásom, de nem szeretek egyszerre sokat játszani egy játékkal. Azért sem, mert van más dolog, amivel szívesen foglalkoznék. De általában az szokott nálam lenni, hogy akkor jut eszembe a megoldás, amikor épp mással foglalkozok. Ha valamivel túl sokat foglalkozok, ami problémát okoz, akkor valósággal idegesíteni szokott, hogy nem tudok tovább jutni rajta. Ilyenkor nálam az a jó megoldás, ha abbahagyom az adott játékot, lenyugszok, és akkor higgadtan átgondolva szokott eszembe jutni a megoldás. Ez sikerülni is szokott. De pont azért, mert nem szoktam egyszerre sokat játszani, nem is vallom magam hardcore játékosnak. Nemrég beregisztráltam a FutuRetro weboldalra, és regisztrációkor különböző gamer adatokat lehetett megadni. Többek között, hogy milyen szinten van a játékos tudás. Tetszett, hogy nemcsak casual és hardcore szintet lehet megadni, hanem volt egy "profi" szint is, ezt jelöltem meg magamnak. Ez jellemez a leginkább. Nagyon szeretem a videojátékokat, de nem minden egyes pillanatban ez jár a fejemben, és nem is feltétlen az a célom, hogy minden egyes játékot 100%-ra végigjátsszak, csak annyira, amennyire élvezem. Aztán, ha minél több játék ad olyan motivációt, hogy 100%-ra végigvigyem, az csak extra öröm. A weboldal meg nagyon tetszik, ajánlom mindenki figyelmébe.
Visszatérve a Donkey Kong Coutry-ra. Azért is tetszik nagyon, mert nehéz. De pont annyira, hogy inspiráló legyen. A gyerekkorom nehézségi szintjét érzem vissza (írom ezt egy 1994-es játékról...), ahol minden egyes pálya küzdős, de pont annyira, hogy ha kellőképpen kiismertem az ellenséget vagy közeget, és megfelelő stratégia után tovább tudok menni. Ezt keresem egy játékban, ettől lesz számomra igazi a játékélmény. Ugyanakkor visszautalva, az előző bekezdésben írtakra, azért látszik, hogy nem lesz a játék 100%-os nálam (illetve, ha jól tudom a DKC-t, 101%-ra lehet végigvinni...), ugyanis a Clam City pályán elindultam, és még viszonylag az elején már az "O" betűt tudtam csak megszerezni. Hol maradt a "K" betű? Egyszer meghaltam, tüzetesen szétnéztem az pálya elején, vajon hol hagytam el a K betűt, minden egyes zugot megnéztem, de semmi... Hát akkor nem lesz meg a "KONG" szó. Szóval ezzel is csak arra akarok utalni, hogy mindent megteszek jelen tudásom szerint, hogy a lehető legteljesebb legyen a játék, de ha végképp nem megy valami, akkor nem izgatom magam rajta, megyek tovább. Aztán lehet, hogy egy idő után visszatérek, és megcsinálom azt, amit régebben félbehagytam. Én így szeretek játszani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése