Búcsú

Úgy döntöttem, hogy tapasztalat megosztásképp kiírom, hogy mi játszódott le bennem az utóbbi hetekben.

Sokan mondták már nekem, hogy úgysincs esély, felejtsem el, és hasonlók. Csak én négyszemközt mást láttam, és úgy voltam vele, hogy amíg van 5% esély, addig talán illik reménykedni, mert van esély. Persze erre is baromi egyszerű a megoldás, beszélj vele szemtől szembe, és akkor megmondja, hogy mire számíts, mondták ezt is, amiben igazuk volt, de csak most, kb. 2 hónapja csapott belém a villám (persze csak képletesen) hogy basszus, ha nem lépek, akkor marad az örök bizonytalanság. És akkor összeszedtem a bátorságomat, és megpróbáltam valami spontán témáról beszélni vele, de nem válaszolt, miközben látom, hogy aktív. Az persze elképzelhető, hogy éppen akkor nem látta, de ha nagyon akarná tartani velem a kapcsolatot, akkor megtalálná a módját, és később válaszolt volna nekem. Úgyhogy ezzel lett nagyrészében lezárva, mert ezzel szűnt meg a bizonytalanság.

Érdekes, hogy aznap nemcsak szomorúságot éreztem (volt az is, nem tagadom), hanem sokkal inkább azt a fajta erőt, hogy bár nagyon nehezen szántam rá magam, de megtettem! És tényleg igaz az, hogy lehet, hogy fájdalmasabb a "nem", de sokkal jobb, mert egyrészt nincs már az a bizonytalanság, másrészt meg ott van a pozitív érzés, hogy megcsináltam.

Sok idő kellett ahhoz, hogy mélyen bele merjek nézni a negatív (inkább szomorúnak mondanám) érzéseimbe, mire rájöttem, hogy nem is a bánat megélése a legrosszabb, hanem az, amit maga után hagy, a magány. A magány az az érzelmi állapot, amikor rosszul érzed magad egyedül, ennél már csak a társas magány a rosszabb, amikor bár társaságban vagy, de lélekben egyedül érzed magad. És amikor szembesültem, és kimondtam magamban, hogy a magánytól félek a legjobban, akkor elkezdtem kutatni a megoldást. És gyorsan meglett: Csináld azt, amit szeretsz. Ilyenkor kapok a fejemhez, hogy a hatalmasnak tűnő problémákra is sokszor olyan egyszerű a megoldás, hogy hihetetlen. Bár azt gyorsan hozzáteszem, hogy ehhez szükséges az alapvetően pozitív szemlélet, és hogy ki akarj törni a negatív érzésekből. És igaz az, hogy már azzal megoldottuk félig a problémát, ha felismertük, és kimondtuk a félelmeinket, mert utána már sokkal könnyebb megtalálni a megoldást. Nagyon jó "terápiás" módszer, ha azt csinálod, amit szeretsz, és tudod, hogy nem ártasz vele másnak, mert ettől lélekben erősödsz, hiszen boldoggá tesz.

És ahogy erre rájöttem, sokkal könnyebb volt átesni az érzelmi búcsún, és bár még nem mondanám a folytatot 100%-osnak, de biztos vagyok benne, hogy a végére fogok érni. Ugyanis már nem fáj semmi, ami rá emlékeztet, és érzem magamban a megtisztulást. Mindenre van megoldás. :) Most egyébként is Suarás korszakom van, és ez a dala nagyszerűen "leírja", hogy most mit érzek.

http://www.youtube.com/watch?v=Kx1bK9iGxlA

A jpop zene is olyan, ami kifejezi az egyéniségemet, és ez is nagyon sokat segít. És nem tartom elvesztegetettnek azt a bizonyos 3 évet, nagyon sokat tanultam belőle. Kifizettem a tanulópénzt, most már újult erővel vágok bele a holnapnak. :)