A gyógyulás egy lehetséges (?) módja

Azért akartam külön blogpostban foglalkozni Soma Mamagésa Öngyógyító hangoskönyvével, mert erősen elütött volna az előző blogpost többi témájától. Maga a kép is erősen elüt a többitől, eleve furcsán mutat a Nintendo és a Haikyuu!! között, azt csak a teljesség kedvéért tettem oda is ki. De így külön rendben van.

Szóval, tényleg azt gondolom, hogy az akciós árát érte csak meg, mert annyi jó dolog van benne, mint amennyi kifogásolható. Egészen kellemes csalódás volt számomra, hogy ő maga is azt mondta, hogy nem mindenki felkészült arra, hogy az ismereteit általánosan befogadja az emberiség. Az maradt meg bennem Somával kapcsolatosan, hogy vasvillával tuszkodja az emberiséget a spiritualitás kondérjába. A jövő embere megvilágosodott, és mindenkinek rendelkeznie kell azzal a tudással, amivel ő. Néhány személyes tragédiájára emlékszem, amik akkor megviselték, később vezették az életútján, de az nem maradt meg, hogy neki is voltak olyan ismeretek, amiket neki is évekbe telt ténylegesen befogadni. Az első CD-n (két CD-s a hangoskönyv) kifejezetten jó dolgokat mond a tudatosságról, az akarásról, és a betegség lelki vonatkozását is jól összefoglalta. Az énrészeink rész egy kicsit le volt egyszerűsítve, de az úgy volt rendjén, mert befogadhatóbb formában adta át az ezzel kapcsolatos ismereteit, és a saját példák is kedvesek voltak. A buddhista vonatkozása, hogy váltogatjuk a személyiségmaszkokat sokkal nehezebben élhető át az átlagember számára. Még én is csak ízlelgetem, legfeljebb kezdem érteni, hogy miről van szó, de még nem érzem, hogy teljes mértékig megvilágosodott lennék a témában. Az is tetszett, ahogy kifejtette, hogy önmagunk szeretetéig hosszú út vezet. Ezek a dolgok tényleg nem mennek varázsütésre. A vége, kreativitás gyógyító ereje téma meg pozitívum és hasznos, ezeket más helyeken is olvashatjuk.

És akkor lássuk a fekete levest. Reméltem, hogy a "csodák márpedig vannak" résznél hasonlóan befogadható példákkal illusztrálja a hétköznapi csodákat, de hirtelen úgy elszaladt Somával a ló, hogy nem győzök utána nézni. Olyan személyes példákkal támasztotta alá a magunk isteni létét, hogy csak lestem. "Amint átér az úttesten, elmúlik a mandulagyulladásom" vagy "amint megérkezek a könyvfesztiválra a dedikálásra, hétágra fog sütni a nap". Ha diplomatikus akarnék lenni, azt mondanám, hogy az emberiség még messze nem tart ott, hogy az ilyen jellegű dolgokat általánosságban befogadja. Azt gondolom, hogy jelenleg ott tartunk, hogy elmegy az orrunk előtt az utolsó metró (mert volt ilyen példa is, de a metró hirtelen megállt, visszatolatott, és be tudott szállni...), ha esetleg problémás is hazajutni, de ha megtaláljuk a módját, hogy biztonságban hazajussunk, és hogy ne bosszankodjunk, hogy elment a metró, hanem tegyük magunk számára szórakoztatóvá a hazautat. De ez elütne a könyv elvont mivoltától... Az se volt akármi, amikor magyarázta, hogy a víz kristályszerkezete másképp mozog kellemes, szeretettel teli zenére, mint kemény rock zenére. Nem ment le addig, hogy "a víz emlékszik", de olyan jellegű dolgokat hozott be, amikre legjobb indulattal tényleg csak azt tudom mondani, hogy lehet, hogy a 24., 25. században evidens, általános tudomány lesz, de ezek most, a 21. században olyan szintű tapogatózások, hogy ezekről biztosra beszélni... Voltak részek, aminél még én is fogtam a fejem, hogy "ennyi faszságot is ritkán hord össze a szél". De adjuk meg az esélyt arra, hogy amiket írt a krisztályszerkezetről, valamikor a távoli jövőben tényleg alaptudomány lesz. Ha abból indulunk ki, hogy mit gondolna a 16. század embere, ha valaki elkezdene beszélni arról, hogy lesz idő, amikor egy másik országban élő emberrel élőben tudunk kommunikálni képpel és hanggal, vagy lesz majd egy kis tárgy, ami egy gomb megnyomására megvilágítja az egész helyiséget, ugyanúgy bolondnak nézték volna, mint amennyire bolondnak és sarlatánnak nézik most azokat, akik arról beszélnek a víz kristályszerkezete meghatározott zenékre másképp reagál.

Én megadom azt, hogy a Soma-féle spirituális gondolkodókról néhány évszázad múlva úgy fognak beszélni, hogy messze meghaladták a korukat. De most ott tartunk, hogy olyan dolgokról beszél nagy bizonyossággal, aminek nincs még meg a tudományos alapja. Még ott tartunk, hogy ízlelgetik, kutatják, kísérleteznek vele, a kvantumfizika is még csak kialakulóban lévő tudományág. De jelenleg erről nemcsak azért veszélyes ennyire széles körben beszélni, mert az átlagember megkérdőjelezheti az elmeállapotát, hanem megjelenhetnek azok az emberek, akik ezt lebutítva közreadják, akár sarlatánkodhatnak is vele. Nem tartom Somát sarlatánnak, hiszen azt leszámítva, hogy az ő isteni mivoltának még az eső is eláll, a metró is visszafordul, érzékelem, hogy alaposan utánaolvasott azoknak, amikről beszélt, írt, de én ezekről legfeljebb belső körökben beszélnék.

Említette egyébként az Akasha jelenségét is, igyekezett érthetően átadni. Én erről egy olyan bonyolult meghatározást olvastam, amit még aprólékos elolvasás után sem értettem meg. Akkor érdekelt a dolog, amikor Okui Masami 2009-ben kiadta az Akasha albumát. Erős spiritális áthallású album, én nagyon szeretem, plusz látható, hogy a borító is nagy gonddal lett megtervezve. Az albumnak köszönhetően érzem, hogy miről lehet szó. Mindenesetre, amikor Soma beszélt erről, egyből beugrottak dalok ebből az albumról. Kellemes érzés volt.

Nos, hát ennyi. Ha röviden és tömören akarom összefoglalni a véleményemet, nem vetem el, hogy van érvénye annak, amit Soma ebben a hangoskönyvben összefoglalt, de túl sokat gondol az emberekről, ha azt gondolja, hogy megérett az emberiség arra, hogy az itt elhangzottakat széles körben befogadják. Azt viszont minden további nélkül elhiszem, hogy eljön ennek is az ideje.

A '90-es évek egy kordokumentuma

Felkeltette az érdeklődésemet a "Pa-Dö-Dő emlékkönyv" a könyvesboltban. Ahogy belelapoztam, a képekből és a szövegből egyből lejött a lányok egyedi stílusa. A szabad, kötöttségek nélküli, szerethető hangnem, amiért méltán rajongott egy egész ország a '90-es években. A könyv fülszövegének első mondata kiválóan leírja a lányok hitvallását.

Pa-Dö-Dő! A káosz, amit szeretet, elfogadás, hűség, barátság, szabadság, lojalitás tart össze. Amíg a világ a világ.

Ez áramlik a Pa-Dö-Dő zenéjéből, ezért voltak a '90-es években annyira híresek és kedveltek. Jól rezonáltak a '90-es évek fiatal nemzedékének pozitív és reményteli életszemléletére. Ebből már gyerekként is érzékeltem valamit. Mindig is szívesen hallgattam Pa-Dö-Dőt, alkalmanként most is előveszem egy-egy albumukat. Voltam is egy koncertjükön Békéscsabán, és soha nem felejtem el, hogy mennyire jó érzés volt élőben látni őket. Végig átjárt valami kellemes érzés, végig mosolyogtam és énekeltem a koncertet. A Pa-Dö-Dő tényleg az, akiknek mutatják magukat. A hitelességük adta az erejüket, ami miatt szerethetők voltak.

Mégse tudtam igazán a rajongójuk lenni. Egész egyszerűen azért, mert az első albumukat leszámítva bármelyiket is vettem elő, mindegyiknél olyan érzésem volt, mintha ugyanazt az egy albumot hallgatnám. A Pa-Dö-Dő a szabadság, a kötöttségek nélküliség és a szeretet szimbóluma, de mindig csak ebben mozogtak. Nem is szélesítették mondanivaló terén a repertorájukat, de a meglévőket sem mélyítették. Ezért gyorsan kidurrant a lufi, nem volt kreditjük arra, hogy (a könyv tanúsága szerint) 32 albumot készítsenek. Ebből a 32 albumból én személy szerint kettőt tudok csak mondani, amit meg tudok különböztetni a többitől: Az egyik az 1989-es első album, ami, ahogy olvastam kísérletező jellegű volt. Mégis jó munkát végeztek vele, szívesen hallgatom most is. A másik, a 2002-es "Tuinvan, Marivan, Györgyivan, Közösvan", aminek mintha valami kerete, koncepciója is lenne. Írták is a könyvben, hogy a második albumra forrott ki a stílusuk, és ez annyira igaz, hogy ebből nem is léptek ki, soha nem újultak meg. Így a Pa-Dö-Dő maradt a '90-es évek hurráoptimizmusának egy szimbóluma.

Ugyanerre a felszínes szórakoztatásra reflektál a könyv borítója. De minden kritikám ellenére jó érzéssel gondolok a lányokra. És ugyanez a jó érzés jött át a könyvből is. Ugyanaz a kellemes érzés járt át olvasás közben, mint azon a bizonyos koncerten. A könyv ugyanis remek lenyomata mindennek, ami a lányokat jellemzi. Átjön az írásukból a szeretet, az elfogadás és a szabadság. A könyv nem hivatalos életrajz, sokkal inkább egy kötetlen stílusú emlékkönyv. A történetek fejezetekre vannak osztva, és mindegyik elkülöníthetők egymástól. Mesélnek például arról, hogyan találkoztak, hogyan készült az első lemez, megírták a legmeglepőbb történeteiket, és természetesen a kutyák sem maradhatak ki. Nagyon jó volt olvasni a sok emlékeiket, némelyiket még olvasni is meglepő és vicces volt. Milyen lehetett benne lenni? A telefonunkkal beolvasható QR-kódok pedig sokat hozzáadtak a könyv tartalmához. Azok az adott téma egy-egy videójára linkelnek. Az is jó ötlet volt, hogy megszólaltatták a tánckart, a barátaikat, ők is elmesélhették, hogyan látták a lányokat, illetve ők hogyan élték meg a történeteket. Így teljesebb a könyv, hiszen ugyanazt a történetet több szemszögből is megismerhetjük. Külön korrektnek tartom, hogy Puzsér Róbert kritikáját is idézték. 

Mindennel együtt egy remek kordokumentum a '90-es évekről ez a könyv. Mert hiába adtak ki az ezredforduló után is albumokat, a Pa-Dö-Dőnek igazán a '90-es években volt érvénye. Mindig valamelyik '90-es évek beli daluk szólt a fejemben, miközben olvastam a könyvet. Biztos, hogy elő fogom venni még a könyvet. Bár a hurráoptimizmusnak igencsak negatív konnotációja lett, mégis a lányok a maguk szeretettel teljes légkörével pozitív értelmet adtak a szónak. Az ismertségükhöz azt gondolom, hogy az is kellett, hogy jókor legyenek jó helyen, hiszen ahogy fentebb is írtam, jól rezontáltak a '90-es évek fiataljainak az optimizmusára. Amennyit megéltem a '90-es évekből, a könyv olvasása közben nekem is volt némi nosztalgiaélményem. A szórakoztatásuk tényleg felszínes volt, de a szeretetteljes légkörrel és a maguk hitelességével kompenzálták azt. Azt gondolom, hogy ha az ezredforduló utáni változásokra is reagáltak volna, úgy, hogy közben megmaradtak volna azok, akik, akkor tovább fennmaradt volna az érdeklődés irántuk.

Szerző: Falusi Mariann
Cím: Pa-Dö-Dő emlékkönyv
Kiadó: Kossuth kiadó
Kiadás éve: 2021
Ár: 4.500 Forint

Moly.hu profil | Goodreads profil | Könyv a kiadó weboldalán

Ki tette a Nintendót olyan naggyá?

Néha érdemes csak úgy nézelődni a Libriben, mert olyan könyveket lehet találni amiről még csak nem is hallottunk, pedig nagyon is szólhatnak nekünk. Oldalán láttam meg a "Kérdezd Iwatát" című könyvet, lestem is, hogy ez tényleg az az Iwata, akit én ismerek? Amikor elővettem és olvastam, hogy "A Nintendo vezetőjének bölcs szavai", nem is volt kérdés, hogy ez az az Iwata, akit én ismerek és szeretek. És mint tősgyökeres Nintendós, aki már több mint 30 éve játszik, nem is volt kérdés, hogy megvegyem a könyvet.

Iwata Satoru egy, a Nintendo rajongók körében, de általánosságban  a videojátékos világnak kedvelt figurája volt. Teljesen váratlanul ért mindenkit a 2015-ös halála. Konkrétan rövid gyászidőszak volt a Nintendósok körében, ami nem csoda. Ő vezette be a Nintendo Direct-et, mely szinte azonnal priotitást élvezett az E3 felett. A Nintendo előszeretettel jelentette be az újdonságait, aktualitásait a Nintendo Direct-en. Volt olyan, hogy ki is hagyták az E3-at, annyira nem volt jelentőssége számukra. És mivel Iwata itt is a kezmozdulataival, jellegzetes beszólásaival előszeretettel mutatta meg az egyéniségét, akkora népszerűségre tett szert a Nintendo Direct, semmilyen hátrányuk nem származott abból, hogy nem jelentek meg a világ legjelentősebb videojátékos Expóján, az E3-on. Iwatából áradt a videojátékok szeretete, többször volt, hogy a prezentációja során felvette az adott videojáték karakter egyéniségét. Például egy nagy banánnal a kezében jelentette be a soron következő Donkey Kong játékot. Tehát el lehetett hinni Iwatának, amikor mondta, hogy ő a szíve szerint gamer, mert minden ízében "Nintendósok" voltak a megnyilvánulásai. De az is Iwata ötlete volt, hogy meginterjúvolja egy adott játék fejlesztőit (jellemzően megjelenésükkor), a játék készítésének hátteréről. Ezek a mai napig olvashatók a Nintendo hivatalos weboldalán Iwata Asks címen. Erre utal vissza a könyv címe is. Ilyen ötleteivel egészen közel hozta Iwata a Nintendót az érdeklődőkhöz, rajongókhoz. Így nem csoda, hogy a halála megrázta a Nintendós közösséget, egy igazi egyéniséget vesztett el a cég.

Mégsem nevezhető minden egyes munkássága teljes mértékig pozitívnak. Bár Iwata elve az volt, hogy minél több embernek okozzon örömöt, akkor volt ő is vidám, amikor körülötte mások is vidámak voltak, az általa tervezett Nintendo DS és Wii megítélése erősen vitatott volt. Iwatának ugyanis feltett szándéka volt, hogy hogy egy teljesen új réteget vonzzon be a videojátékok bűvkörébe, ezért is lett a Nintendo DS és Wii annyira egyedi konzol. Ha úgy vesszük, be is jöttek Iwata számításai, hiszen olyan elképesztően sikeres volt a fentebb említett két konzol, hogy a Playstation és az XBOX bottal üthették a nyomát. Emlékszem is, hogy a heti eladások elemzésénél felháborodott Sony-sok kommenteltek, hogy lehet egy ilyen technikailag egyszerű gép, amit ráadásul normál áron adnak, ennyire népszerű legyen? Mostani fejemmel értem, hogy miért nem tetszett nekik a Nintendo elképesztő sikere, és az ő szemszögükből igazuk is volt. A Nintendo DS és a Wii tényleg egyszerű konzolok voltak. Ezt abból is lehetett tudni, hogy amikor Wii U-ra megjelentek a Nintendo DS játékok digitális formában, a méretük feltűnően kisebbek voltak, mint az előző kézikonzol, Game Boy Advance játékai. Tehát volt alapja a Playstation rajongók nemtetszésének, de ez még nem minden. Amikor Angliában voltam, és nézelődtem a használt játékok között, hegyekben álltak a használt Wii és DS játékok, egy részük még £1 sem volt. Tehát ha reálisan akarjuk látni a Wii és a DS helyzetét, végsősoron mégsem jöttek be Iwata számításai. Akik csakis és kizárólag casual játékokkal játszanak, azok nem érzik át a videojátékok valódi lényegét, így nem becsülték, hogy mire is képes valójában a Nintendo. Mondom mindezt úgy, hogy én sem vagyok sznob, hardcore játékos.

De ilyen hosszú bevezető után, nézzük is át, hogy milyen is lett a könyv. Örülünk neki, nagyon jó gondolatok vannak Iwatától. Bár a kezdetekről feltűnően kevés szó esik. Pedig kíváncsian olvastam Iwata első szárnypróbálgatásait, jó lett volna abból többet megtudni. A fókusz sokkal inkább a HAL Laboratory-n végzett munkásságán volt, illetve hogy milyen igazgató volt a Nintendónál. Végsősoron olyan egetverően nagy titkot nem tudunk meg a könyvből. De ez érthető is, az igazi vezérigazgató nem veszi elő a legélesebb kését a nyilvánosság előtt. Viszont néhány esetben túlzottan egyszerűnek éreztem a gondolatmenetét. Mintha nem vezette volna le végig. Nem gondolnám, hogy vezérigazgatóként tényleg csak ennyit gondolt, ahhoz túl jól ment a Nintendo szekere.

Ugyanakkor, amit leírt, hogy milyen elven vezette akár a HAL Laboratory-t, akár a Nintendót, egy hihetetlenül emberséges és közvetlen vezető volt. Szinte ellentmond a japán hírhedten szigorú munkamoráljának. El is gondolkodtam azon, hogy talán Japánban is megvannak azok a munkahelyek, ahol sokkal emberségesebbek a munkakörülmények, és élmény dolgozni. De hogy rangtól függetlenül mindenkit meghallgat, és megbeszéli velük a problémákat, nem parancsolgat, az mindenképp kiváló vezetői kvalitásra vall. Ahogy az is, hogy ha valakivel nem tud megegyezni, akkor mindig magában keresi a hibát. Azt keresi, miként tud az alkalmazottaival hatékonyan kommunikálni. Ez is határozottan pozitívum, ugyanakkor arról is beszélt, hogy azokkal szeret együtt dolgozni, akiknek nem kell köntörfalazni, hanem megmondhatja, ha valami nem jó. Az egyenes beszédet tartja a kommunikáció leghatékonyabb formájának, mert egyrészt világosan tudja közölni, hogy mi a baja, másrészt a változás is gyorsabban beáll, ha tudja az alkalmazottja, hogy mi az, ami ténylegen rossz az adott programban, játékban.

Amire még felfigyeltem, hogy Iwata stílusa inkább tárgyilagos. Az utolsóelőtti fejezetben Miyamoto Shigeru és Itoi Shigesato mesélték el, milyennek látták Iwatát, és Miyamotónál érezhetően megváltozik a stílus. Az ő írását sokkal élettel telibbnek éreztem. Egyből megláttam az ő vidám arcát, ahogy elkezdtem olvasni az ő gondolatait, és az olvasás is gördülékenyebben ment. Ez a fordítót, Oroszlány Balázst is dicséri, mert nagyon jól áthozta az írók stílusát. A fordításban nem érzékeltem hibát, viszont egy-két elgépelést igen. Például a "kockajátékos" szó a 135. oldalon "kocajátékos"-nak volt írva. A magyar nyelvnek is megvannak azok a szópárosai, amelyben csak egy apró különbség van, mégis teljesen mást jelent. De a lényeg az, hogy amíg Iwata írási stílusa tárgyilagos, visszafogott, lényegre törő, addig Miyamoto sokkal érzelemdúsabb, élettel telibb és közvetlen volt. Itoi Shigesato írása nem gyakorolt rám mély benyomást. Jó volt olvasni az ő gondolatait, ő is új meglátásba helyezte Iwata munkásságát, de konkrétan nem maradt meg az írása. A könyvben szereplő írások eredetileg itt és itt jelentek meg japánul, itt pedig angolul.

Még ami komolyan elgondolkodtatott, hogy miért van annyira kevés szó arról, hogy Iwata honnan indult. Gyerekkoráról is csak 1-2 mondat van. Iwata fájdalmasan korán, 55 évesen halt meg, és sajnos élek a gyanúperrel, hogy nem véletlen. Azt gondolom, hogy az, aki ennyire törekszik arra, hogy másoknak örömöt okozzon, és annyira dolgozott, hogy a könyv tanúsága alapján minden ébren töltött idejét megbeszéléssel, ötleteléssel töltötte, az csak valami kompenzálásból fakadhatott. Arról szinte semmi nem szó nincs, hogy ő maga mit csinált a szabadidejében, mivel töltődött fel. És szerintem azért, önmagára nem, vagy túl kevés időt fordított. Azt leszögezte Miyamoto és Itoi is, hogy Iwata nagyon meg akart gyógyulni a rákból, egy pillanatra se adta fel a harcot. A szervezete adta fel öntudatlanul...

De ez csupán egyéni teória. Az viszont biztos, hogy a videojátékipar egyik legnagyobb egyéniségét vesztettük el 2015-ben. A könyv pedig minden hibájával együtt méltó emléket állít Iwatának. Ajánlott mindenkinek, akit érdekel a Nintendo, a videojáték-ipar, de annak is, aki egy kis gazdasági, de inkább vezetői tudásra akar szert tenni.

Szerző: Hobonichi
Cím: Kérdezd Iwatát
Kiadó: 21. század kiadó
Kiadás éve: 2021
Ár: 3.490 Forint

Moly.hu profil | Könyv a kiadó weboldalán

Amit az önismereti könyvekből megtanultam

Vagy hogy is fogalmazzak... Eléggé rossz áthallása van, de hát pszichológiai könyveknek mégsem nevezhetem azokat, hiszen nem szakkönyv, csak elvétve vannak benne szakszavak. De a lényeg az, hogy többször is foglalkoztam már az általam nagyra tartott pszichológusokkal, most szánnék egy külön posztot arra, hogy összefoglaljam, hogy mit tanultam tőlük. Ez a poszt egyfajta visszatekintés, számvetés. Átnézem, hogy miben fejlődtem 2023-ban, és mi vár még rám 2024-ben. Lássuk hát.

Orvos-Tóth Noémi

Vele kezdem, mert ő az, akinek az elméleteit elsődlegesnek tartom. Mivel Orvos-Tóth Noémi a múlttal foglalkozik, annak elfogadásával, lezárásával, ezért azt gondolom, hogy vele érdemes kezdeni. Nekem legalábbis az segített, ha előbb a problémáim gyökerére néztem, és utána könnyebb volt ellene tenni. Azért, mert felszínre tört.

Például az imaginációs módszer rendkívül hatásos, mert erősen visszajönnek a múlt történései. Pont ezért rendkívül fájdalmas is tud lenni, nem is merem bátran ajánlani mindenkinek, mert nem biztos, hogy mindenki jól viseli az azzal járó, olykor kínzó érzéseket. De nekem nemcsak az volt nagyon fontos, hogy a gyerekkori sérelmek ismét a felszínre kerültek, hanem a rokonok családi történetei is. Egyrészt tényleg ad egyfajta stabilitást, hogy tartozok valahova, másrészt sok olyan tulajdonságom is az ősöktől gyökerezik, amikre nem vagyok büszke. Például az egyik rokonom történetéből tudtam meg, hogy honnan származik az kisebbrendűségi érzésem. Ez több generáción át normalitássá vált, így jutott el végül hozzám. De mindig volt egy öntudatlan lázadásom ez ellen, de nem volt ellene megfelelő eszközöm. Ennek első lépése, hogy felszínre törtek a gyökerei, és azt érzem, hogy már könnyebb harcolni ellene. És ha még újabb történeteket ismerek meg (más rokonaimat is tervezem ebből a célból meglátogatni), biztos, hogy újabb rejtett dolgok kerülnek a felszínre, amik még inkább segítenek majd, hogy a vágyott életem végre valóság legyen.

A mindfulness lényegét is Orvos-Tóth Noémitól olvastam először. Át tudtam élni azt, amikor amikor az egyik könyvében a pácienst oly módon lazította el, hogy éreztette vele, ahogy a háta a szék háttámláján nyugszik, a talpa földön pihen... pontosan nem emlékszem a részletekre, de az a lényeg, hogy a testének elhelyezkedésével megélte a jelent. Kipróbáltam én is, és tényleg segít, jó hatással van rám.

Tehát ezt tartom kiindulópontnak, mert ha ismerjük a problémáink, traumáink gyökerét, akkor könnyebb tenni ellene.

Almási Kitti

Mivel Almási Kitti sokkal inkább a jelenre fókuszál, ezért azt gondolom, hogy az ő módszereit akkor lehet hatásosan alkalmazni, miután a múlt a helyére került. De addig sem elvetendő, mert amíg a múltunkon dolgozunk, addig nagyon jó arra, hogy a felszínen maradjunk, ne süllyedjünk el.

Almási Kitti adott érvényes magyarázatot arra, hogyan fókuszáljunk a hiányok helyett arra, amink van. Nekem sokat segített, hogy tudatosítottam magamban, hogy egészséges vagyok, mindenem ép, semmim nem fáj, tehát alkalmas vagyok arra, hogy testedzéssel karbantartsam magam. Most, 24-én is megmértük a családban mindenki vérnyomását, az enyém 122/80 volt... Ennél már csak betegebb lehetek. Nagyon jó tudatosítani magamban, hogy egészséges vagyok, jól szolgál a testem, jó érzés tudni azt, hogy vannak jól működő dolgok bennem. Ez plusz motivációval szolgál arra, hogy ami nem működik jól, azon javítsak, ahogy tudok.
Azzal lehet engem ugyanis a leginkább motiválni, ha valaki a pozitívumokat is kiemeli a kritikák mellett. Nagyon jót tett nekem az egyetemen a mostani sikeres moduzáró vizsga. Az, hogy közepes eredményt értem el, jelzi számomra, hogy megérte a sok befektetett munka, van eredménye, de lehetek ennél még jobb is. És van is hatása. Azon kapom magam, hogy sokkal fogékonyabb lettem a holland nyelvre. Könnyebben megy az olvasás hollandul, jobban értem a holland szöveget. Tehát motivált vagyok abban, hogy tovább fejlesszem magam.
Ahogy tudom, kerülöm azokat az embereket, akik csak a hibáimra összpontosítanak, mert általuk nemcsak kevesebbnek érzem magam, hanem azt érzem, hogy nem érdemes foglalkozni az adott dologgal, mert úgysem tudok elég jó lenni benne.

Nagyon fontosnak tartom, hogy látom Almási Kittin, hogy önazonos. Hite a belső meggyőződéséből fakad, ezért van az, hogy valamivel nem is értek egyet, el tudom fogadni, mert tudom, hogy tényleg úgy gondolkodik, és nem árt vele senkinek.

Lukács Liza

Lukács Liza a "Hogyan szeretsz" című könyvével írta be magát végleg azon szakemberek közé, akire érdemes odafigyelni. Nagyon fontos dolgokat írt a szeretet fontosságáról, a kapcsolódásról, és nagyon jól összefoglalta a négy kötődési típust.

Nemcsak azért fontos, hogy az étkezési zavarokkal foglalkozik, mert sokakat érint, és közérthető nyelvezetben fogalmazza meg a lényeget, hanem mert talán ő volt az első (legalábbis én tőle olvastam először), aki részletesen kifejtette, hogy miért fontos azokra is odafigyelni, akinek nincsenek súlyos tünetei, de érinti őket a probléma. Pont ők vannak a leginkább periférián, mert az evészavaruk nem annyira látható, ezért sokan el is bagatellizálják a problémájukat. Nálam is pont ez van: Soha nem ettem ki az egész hűtőt, soha nem ettem annyi édességet dugiban, hogy magam előtt is szégyellnem kellene magam, de például hajlamos vagyok arra, hogy ha valaki otthagyja a kajáját, azt én megegyem, hiába nem vagyok éhes. Vagy addig egyek, amíg el nem fogy, de amúgy már régesrég jól laktam.

Ezek is komoly problémák, és nagyon jól összekötötte Lukács Liza a kötődési típusokat azzal, ahogy eszünk, hiszen elsődleges, hogy saját magunkra figyeljünk. Figyeljük a testünk jelzését, hogy meddig esik jól enni, és ha jóllaktunk, akkor hagyjuk abba az evést. És itt fogalmaznék meg egy kritikát Lukács Liza munkásságával kapcsolatban: Nincs ellenére az, hogy kidobjuk a kaját, amit már nem tudunk megenni. Nálam alapelv, hogy nem dobunk ki kaját! Amit nem tudunk megenni, azt becsomagoljuk, és megfelelő körülmények között tárolva később megehetjük, ha újra megéhezünk. Nincs bajom a "másnapos" kajákkal, szívesen eszem azt is.

Az evés egy nagyon jó módja annak, hogy megtanuljunk jól kapcsolódni saját magunkhoz. Hiszen aki jól tud kapcsolódni magához (más szóval jól tudja szeretni magát), az tud másokhoz is jól kapcsolódni. Többek között azért, mert nem azt keresi a másikban görcsösen, amit hiányol magában, hanem megadja azt saját magának, így tud ténylegesen figyelni a másikra.

Kádár Annamária

Kádár Annamária mesepszichológia könyveiben nagyon jól összefoglalja többek között a gyerekneveléssel kapcsolatos tudnivalókat. Ez olyan téma, amivel sokan foglalkoztak már, de én erről komolyabban még nem olvastam. A mesepszchológia viszont fontos számomra, ezért itt olvastam először átfogóan a gyereknevelésről. Általa nemcsak a gyerekeket értettem meg jobban, hanem a magam gyermeki működését, hogy miért viselkedtem gyerekkoromban úgy, ahogy. Így még jobban megismertem saját magamat.

Soha nem gondoltam volna, hogy gyerek nemcsak azért feszegeti a határokat, hogy minél jobban kipróbálja saját magát, hanem azért is, hogy a szülő világos kereteket jelöljön ki. Pont az növeli a gyerek biztonságérzetét, ha a szülő következetesen tartja magát a keretekhez. Ezt aztán folyamatosan lehet tágítani, ahogy érik a gyerek.

Kádár Annamária is nagy hangsúlyt helyezett a családi történetekre, illetve a hagyományokra. Ő volt az első, akinek köszönhetően tudatosodott bennem, hogy a családi hagyományok, a rítusok növelik a valahova tartozás érzését, ami szintén plusz stabilitást ad a gyerek számára.

És akkor ne felejtsük el Kádár Annamária végtelenül szerethető személyiségét, és önazonosságát. Annyira őszinték az érzelmei, hogy engem is nevetésre ingerel, amikor valami vicces dolgot mesél, vagy elneveti magát, ahogy teljesen elérzékenyültem akkor is, ha elsírta magát, amikor egy személyes traumáját mesélte el.

Dr. Máté Gábor

Dr. Máté Gábor némileg más vízeken evez, de ő az, aki a könyveivel világosan és komplexen világít rá arra, hogy nem lehet betegségekből meggyógyulni anélkül, hogy nem derítjük annak lelki hátterét. Nagyon fontos az, hogy Máté Gáborra az utóbbi időkben ennyi figyelem összpontosul, mert nagyon jól rávilágít arra, hogy a stressz hatására miért változik meg a test működése. És milyen jó, hogy ő is magyar, így jól tudja a magyar "egészség" szó az egész ember jóllétére utal, fizikai, lelki, szellemi értelemben. Ezt a jelentést se az angol "health" se a német "gesundheit" se a holland "gezondheid" nem adja vissza.

Dr. Máté Gábornak köszönhetően még jobban odafigyelek az egyéb működésemre, de amiért még inkább hálás vagyok neki, hogy külön fejezetet szánt a negativitásnak, a negatív érzelmeknek. Nagyon jól leírta, hogy mivel jár ezek elfojtása. Pedig ezeknek is fontos szerepük van az életünkben, és ha megtanuljuk úgy kifejezésre juttatni, hogy egyúttal kordában is tartjuk őket, akkor jó szolgálatot tesznek nekünk. Hiszen egészséges keretek között az irigység és a féltékenység pont a fejlődésünket szolgálja, ahogy a haraggal és a fenyegetettség érzésével elkerülhetjük, hogy tényleges harc legyen. Emellett a haraggal kifejezésre lehet juttatni, ha valaki átlépte a személyes határainkat.

Jobban érzem magam a bőrömben, amikor szabadabb teret adok a haragomnak és a féltékenységemnek. Többen mondták nekem, hogy mennyire kedves vagyok, és mennyire jó velem beszélgetni. Valóban ez az énem egyik oldala, de ahhoz, hogy ez meg is maradjon, ahhoz alkalmanként felszínre kell törnie a negatív érzelmeknek is. Még ha csak a gondolatban is, meg néha kiírom magamból... Annyit elárulok, hogy olykor egészen horrorisztikus jelenetek játszódnak le a fejemben, amikor szabadjára engedem az egyébként hét lakat tartott vadállatot. Aztán visszatér a ketrecbe és nyugton marad, de rá is nagy szükségem van ahhoz, hogy kedves és jólelkű maradjak a nyilvánosság előtt.

Újévi fogadalom

Ha valami újévi fogalmat akarnék megfogalmazni, akkor azt mondanám, hogy tovább folytatni az utat a biztonságos kötődési minta felé. Szorongó-ambivalensként nőttem fel, és éltem sokáig az életemet, de úgy érzem, hogy jó úton haladok. Sok kérdésre választ kaptam idén, de még legalább ennyi vár megválaszolásra.

Az egyik nagy felismerés idén az volt, hogy úgy volt jó, hogy a nagy szerelmeim nem váltak valóra. Kétszer voltam életemben nagyon szerelmes, és én is azt hittem, hogy ezek azok (mármint az egyik) amik elhozzák számomra a végső boldogságot, és semmi nem állíthat meg. Ma már tudom, hogy pont hogy az árulkodott nagy bajról, hogy annyira szerelmes voltam. Lényegében arról van szó, hogy megláttam a másikban, amit hiányoltam magamban, és görcsösen ragaszkodtam hozzá. És ha beteljesült volna az egyik, akkor valószínűleg nem tartottam volna fontosnak önmagam fejlesztését, ami azzal is járt volna, ha a másikat egyfajta rabságban tartom. Tehát nem szerettem volna jól. Azóta nem éreztem olyan nagy szerelmet, de talán pont ez jelzi azt, hogy jó úton járok. Ha lesz majd párkapcsolatom, mindenképp azt akarom, hogy a partnerem úgy érezze jól magát velem, hogy autonóm, szabad életet él mellettem, és ha el akar menni, akkor békével elengedjem őt.

Ezen még azonban dolgoznom kell. Most decemberben is kiderült, hogy még ott munkálkodik bennem az önbizalomhiány és kisebbségi érzés. Tehát lesz dolgom 2024-ben is. Az idei évvel összességében elégedett vagyok. Számomra a karácsony nemcsak a szeretet ünnepe, hanem az év lezárása is. Olyankor jobb a karácsony, amikor úgy érzem, hogy van mit ünnepelni. A jövő évi még jobb lesz.

Mi történik egy terápiás beszélgetésen?

Még élénken emlékszem gyerekkoromból arra az általános közgondolkodásra, hogy aki pszichológushoz jár, az biztosan bolond. Terjedtek is a "dilidoki"-jellegű elnevezések, ami szintén hozzájárult ahhoz, hogy sok ember tartózkodjon attól, hogy egy pszichológiai terápián részt vegyen. Ez a gondolkodás mára sokat formálódott jó irányba, és a HVG "A terapeuta esetei" könyvsorozata is arra hivatott, hogy tovább segítse a tévhiteket eloszlatni.

Ugyanakkor nem volt valami nagy híre ennek a könyvsorozatnak. Ha nem lenne általam két nagyra tartott országosan ismert pszichológus Lukács Liza és Orvos-Tóth Noémi is részei ennek a sorozatnak, talán soha nem tudok róla. Lényege, hogy egy egy konkrét terápián keresztül betekintést nyerhetünk abba, hogyan is zajlik egy ilyen beszélgetés. Nemcsak a beteg fejlődéstörténetét követhetjük figyelemmel, de képet kapunk arról is, hogy mi játszódik le egy terapeuta fejében, miért teszi fel azt a kérdést, amit, és miért irányítja a terápiát abba az irányba, amelybe terelte. Érdekes volt ezeket olvasni, hiszen mind a két pszichológus munkásságának is új értelmet ad. Más úgy olvasni egy terapeuta elméletét, gondolkodásmódját, ha azt egy konkrét eseten vezeti végig, és láthatjuk is annak az eredményét.

Ezért mindenkinek érdemes olvasni a könyvsorozatot, akit egy kicsit is érdekel a pszichológia és önismeret. Ugyanakkor nem igazán részletes. Online rendeltem meg a két könyvet és meglepődtem, amikor a bélelt borítékból két zsebkönyvet vettem ki... Biztos, hogy elég részletesen megismerjük benne egy-egy terápia mikéntjét? Nemcsak a könyvek mérete miatt jogos a kérdés, hanem a vastagsága miatt is, ugyanis mindkét könyv kb. 180 oldal. Legalább gyorsan kiderül, hogy mennyire részletes.

Gyorsan kitűnnek az első különbségek a két könyv között. Azonnal szembe ötlik, hogy másképp dolgozik a két terapeuta. Érdekes volt látni azt, hogy Orvos-Tóth Noémi teljes empátiával közeledik a kliense felé. Már-már attól tartottam, hogy a páciense helyett sírja el magát. Ebből kifolyólag ez a könyv valamivel bensőségesebb, jobban át is éreztem, hogy mekkora probléma egy nárcisztikus emberrel kapcsolatban lenni. Lukács Liza ellenben valamivel távolságtartóbb. Valamennyire ő is közel engedte magához a kliensét, de nála inkább azt éreztem, hogy kliens egy a többi között. Nem több, de nem is kevesebb.

Gyakorlatilag ez adja meg a két könyv közti minőségi különbség alapját. Ugyanis Orvos-Tóth Noémi könyve lényegesen jobb. Együttérzett a kliensével, megismerhettük a mélyebb gondolatait is, sokkal inkább átélhetővé tette a kliens érzelmi állapotát. Pontosabb képet kaphattunk arról, hogy mennyire traumatizálódik az, aki egy nárcisztikus emberrel él kapcsolatban. Nagyon jó, hogy a könyvben az is részletezve van, hogy mik a nárciuzmus ismertetőjegyei, mik az intő jelei annak, ha egy ilyen kapcsolatba kerülünk, mikor lépjünk ki ebből. Attól csak még több volt a könyv, hogy Orvos-Tóth Noémi a terápiás beszélgetések között praktikus formában is megírta, hogy mi történt, az oda illő témákat részletesebben kifejtett.
Ugyanakkor a könyv személyes mivolta nemcsak a klienssel szemben érzett empátiában merül ki, hanem abban is, hogy Orvos-Tóth Noémi résnyire a privát életének ajtaját is kinyitja. Ír arról, hogy mily módon relaxál, hogy dolgozza fel az aznap hallottakat.
Csak egy kritika fogalmazódott meg bennem a könyv kapcsán: Nincs szó a nárcizmus hátteréről. Mi játszódik le a fejében, miért lett olyan, amilyen? Vajon milyen traumái vannak, aminek következtében csak a saját látószögén keresztül képes szemlélni a világot? Nem azért, hogy az indokok felmentsék a "tettest", hanem hogy megértsük a nárcisztikus személy működését, esetleg jobban tudjuk kezelni. Ennyivel is tágabb lett volna a könyv látásmódja.

Lukács Liza könyvében mélyebben megismerjük az evészavar mikéntjét, és kellően mély ahhoz, hogy átérezzük, hogy mennyire szenved az, aki evészavarral él. De nem annyira személyes, nem annyira bensőséges. Végig lehet érezni, hogy Lukács Liza nem engedi túl közel magához a klienseit. ez egyébként nem probléma, sőt ez az általános. De Orvos-Tóth Noémi könyvéhez képest kiugró a különbség.
Szerencsére megvan ennek a könyvnek is az érdekessége. Komolyan meglepett, amikor Lukács Liza elemezte, hogy valójában azzal tesz magáért az evészavaros, ha meghízik. Először azt hittem, hogy gúnyolódik, és keményen a kliens fejére olvassa, hogy jól elbaszta a fiatalkorát azzal, hogy így elhízott. A Csernus Imre könyvek utóhatásai... Ehhez képest komplexen elmagyarázta, hogy miért lehet a kövérség az autonómia kifejezésének egy módja. Illetve ebben a könyvben konkrét példát láthatunk arra, hogy néz ki egy evésnapló. Illetve nagyon jól összefoglalta, hogy az általános fogyókúrás módszerek miért nem jönnek be. Meg a távolságtartást némileg ellensúlyozza, hogy az utószóban idézett levélre Lukács Liza válaszolt, amit mindenképp szép volt olvasni.
Ugyanakkor több kritikám is van ezzel a könyvvel. Ennél a könyvnél sokkal inkább kijön a "zsebkönyv-jelleg", ugyanis nem eléggé részletes. Váratlanul jött el a vége, úgy éreztem, hogy Lukács Liza részletesebben kifejtette volna az evészsavar problémáját. A végére ugyanis ugrik egy nagyot, és hirtelen véget ért a terápia. Sokáig egyenletesen halad a történet, a kliens fejlődése egy íven végighúzható. De a végére, amikor kifejti, hogy a visszaesés törvényszerű egy terápián, botlásként is felfogható, utána jelzi, hogy a kliens visszatért a fejlődés útjára, de aztán hirtelen eljött a búcsú ideje. A másik, ami nem tetszett, ő maga az étel kidobását szorgalmazta, mint a túlevés elleni "ellenszer". Nagyon nem vagyok híve az étel kidobásának, a hűtő egyik funkciója az ételek megfelelő körülmények között történő tárolása. A magam részéről szívesen megeszem a "másnapos" kajákat is.

Azt éreztem, hogy Lukács Lizánál probléma volt a terjedelem. Nagyon fontos könyveket írt, így kíváncsi voltam, hogy ez a kiskönyv mit tud hozzátenni az eddigi munkásságához. Semmit, sőt, ha ez lenne az első könyv tőle, amit olvasnék, nem énekelne a többi. De talán pont a bensőséges mivolta miatt több az Orvos-Tóth Noémi könyv. Az érzelmek beszélnek a tartalom mellett, és ez vastagabbá teszi a könyvét. Az ő könyvét mindenképp érdemes elolvasni, Lukács Liza könyvét meg úgy konstatálom, hogy ő is ember, neki is lehetnek kevésbé sikerült művei.

Szerző: Lukács Liza Cím: Lenyelt vágyak Kiadó: HVG könyvek kiadó Megjelenés éve: 2017 Ár: 2990 Forint Moly.hu profil | Goodreads profil | Könyv a kiadó honlapján	Szerző: Orvos-Tóth Noémi Cím: Egy nárcisztikus hálójában Kiadó: HVG könyvek kiadó Megjelenés éve: 2018 Ár: 3500 Forint Moly.hu profil | Goodreads profil | Könyv a kiadó weboldalán

Froukje: Naar Het Licht dalszövegelemzés

Mi késztethet egy fiatal énekesnőt, hogy a kétségeiről, tévedéseiről írjon egy dalt? Egyáltalán honnan tudhatja 21 évesen, hogy a fiatalság törékeny? Ilyen és ehhez hasonló kérdések jutottak eszembe, amikor olvastam Froukje: Naar Het Licht dalának szövegét.

Az utóbbi hónapokban kevés holland nyelvű dalt hallgattam, de mostanában úgy éreztem, hogy hiányzik. Hogy mennyire elhanyagoltam, jól jelzi, hogy a címben szereplő dal idén május 12-én jelent meg, de csak néhány napja hallgattam meg először. És egyből megszerettem. Már 2 éve ismerem Froukje munkásságát, és lelkesen követem, mert már a karrierjének indulásakor is annyira jellegzetes zenét írt, és a szövegvilága is annyira egyedi, hogy már akkor ki lehetett róla jelenteni, hogy a stílusa senkiével nem téveszthető össze. És aki egyedi, van egyénisége, az nálam sok jó pontot szerez.

Froukje dalai mindig is erősen szövegcentrikusak voltak. Az első dalaiban a zene sokkal inkább aláfestésként szolgált, kis túlzással élve, teljesen jelentéktelenek voltak. Ám a később egyre nagyobb hangsúlyt kapott a zene, mintha megtanulta volna az énekesnő zenével is kifejezni magát. Így váltak a dalai egyre tartalmasabbá. Nagyon jó hallani ezt a fejlődést, ez teszi izgalmassá a karrierjét. Ráadásul a régi dalai egyáltalán nem hatnak kezdetlegesnek az újakhoz képest. Sokkal inkább tűnnek ígéretes próbálkozásnak, nagyon jó hallgatni az általa bejárt utat.

A Naar Het Licht (A fény felé) zenéje csak első hallásra tűnik egyszerűnek, valójában azzal is kifejez valamit. Nem tagadom, hogy pont az erős retro hangzással fogott meg a dal annyira. Egyből a '90-es évek igényesebb elektronikus dalait juttatta eszembe. De már a zene is önmagában komplexebb. Megvan a miért pont ott torzul el a zene, ahol eltorzul, miért pont ott lép meg az ütőhangzás, ahol belép. De ha ezt nem is figyelem, azért a kellemes, bizsergető érzésért is nagyon szeretem hallgatni ezt a dalt. És ha még a szövegnek is van értelme... Lássuk csak. Íme az első versszak

Holland dalszöveg

Magyar fordítás

Soms scroll ik door m'n foto's en verdrink in nostalgie Denk aan lentes groen als kunstgras en dan mis ik die magie In wat ik ben geworden, alles wat ik nog kan zijn Want de bladeren verdorden en jeugd is porselein Ik zou wel willen weten of de wereld nog vergaat Want dat is me ooit beloofd, maar zijn beloftes accuraat? Ik vind alle opties prima, maar ik wil weten hoe het zit Dan hoef ik ook niet zo te haasten naar het licht

Néha görgetem a képeimet és elmerülök a nosztagliában Arra gondolok, hogy a tavasz zöld, mint a műfű és hiányzik az a varázslat Abban, amivé váltam, abban ami még lehetek Mert a levelek elszáradnak és a fiatalság porcelán Tudni akarom, hogy a világ majd elmúlik. Mert valaha azt ígérték nekem, de az ígéreteik pontosak? Minden lehetőség megfelel, de tudni akarom, hogy működik-e. Akkor nem kell annyira a fény felé sietnem.

Őszintén meglep, hogy 21 évesen ilyen gondolatok foglalkoztatják az énekesnőt, de azt gondolom, hogy ez részben reflektál a mai fiatalok bizonytalanságára. Mégis a szöveg koraérettnek tűnik. Azért is helytálló a '90-es évekbeli elektronikus zene, mert olyan a szöveg is, mintha egykoron nagy sztár lett volna, de néhány évtized múltán felmerül benne a kérdés, hogy vajon jól éltem az életemet? Azzá váltam, aki lenni akartam? Van még előttem út?

A szöveg szép ívet ír le, ahogy átitatja a "régi szép idők". Már tisztában van azzal, hogy ami elmúlt, többé nem tér vissza. Majd ahogy tudatosodik a fiatalságának törékeny mivolta, úgy foglalkoztatja, hogy mi lesz majd a világgal nélküle. A "de wereld nog vergaat" Froukje esetében kétértelmű, hiszen a bemutatkozó dalában a "Groter dan ik"-ben a világot fenyegető veszélyekről rappelt. De itt talán sokkal inkább az elmúlásról énekel. Sokkal inkább a halálszorongást érzékelem a versszak második felében.

A zene pedig azonnal eltorzul, ahogy a lírai én elmerül az emlékeiben, és marad is a feléig, majd egyből belép az ütőhangszeres hangzás, ahogy az elmúláson mereng. Annak a dinamikus hangzása erősíti az érzést, hogy a lírai ént nyugtalanítják a kérdései, kétségei. Aztán marad is végig a az egyenletesen gyors ütem.

Holland dalszöveg	Magyar fordítás
Naar het licht, naar het licht Als alles toch zo eindig is Maak het dan licht, maak het dan licht Echt alles heeft gewicht voor mij 'K Weet, ik ben de zwaarte Want ik weet wat geluk is En ik draag het op handen En ik knijp tot het stuk is 'K Heb een dak voor de regen Dus waarom zweten van angst nu? Dat is licht overdreven Dus licht zal ik leven	A fény felé, ha fény felé Amikor minden annyira véges Tedd hát világossá, tedd hát világossá Mindennek súlya van nálam. Tudom, hogy én vagyok a nehézség Mert tudom, mi a boldogság És a kezemben tartom És addig szorítom, amíg el nem törik Van tető a fejem felett, ha esik az eső Hát akkor mégis miért izzadok a félelemtől? Az egy kicsit túlzás Tehát könnyen fogok élni.

Az egész refrént áthatja a kétség érzése. Mástól kér segítséget, mert tudja a lírai én, hogy magának okozza a bajt azáltal, hogy túlgondolja a dolgokat magában. Érdekes módon jelenik meg a függőség a szövegben, ahogy kényszeresen magához szorítja a boldogságának tárgyát, de tudja, hogy abból baj lesz. Nagyon ritka az olyan dalszöveg, ahol ennyire megjelenik az önreflexió.

A függőség mellett a telhetetlenség is megjelenik a refrénben. Ott vannak azok (dolgok, személyek), amik a víz felszínén tartják a lírai ént, mégis kétségbeesetten kapálódzik. De végül ő maga lesz az, aki érvényteleníti a maga rossz érzését, és elhiteti magával, hogy ezen túl másképp fog gondolkodni.

Az első négy sornál a zene dinamikus marad, de nyugodt. De a hosszabb, 8 soros refrénnél valósággal kitör. Ott van a szöveg lényegi mondanivalója. Tudja, hogy ő az, aki korlátozza saját magát, és nem elégszik meg azzal, amije van. De vajon ez okoz-e változást? Nézzük meg a második versszakot.

Holland dalszöveg

Magyar fordítás

'T is me allemaal te veel soms, dus nu probeer ik therapie Ik voel altijd heel veel schaamte, hoop dat niemand me daar ziet Ik stapel verdriet op liefde, dan weer liefde op verdriet Tot ik niet meer weet wat echt is, liefde kent toch geen limiet? Gebruik aanbidding als kompas, o God, is dit de juiste weg? Ik volgde blindelings de kaarten, zag toen pas wie ze had gelegd Ik geloof dat ik het zelf was, ik herkende mijn gezicht Heb ik voor niets zo lopen haasten naar het licht?

Ez nekem néha túl sok, ezért kipróbálok egy terápiát Mindig nagyon szégyellem magam, remélem senki nem látja rajtam. A bánatot a szerelemre halmozom, majd a szerelmet a bánatra Amíg nem tudom már, hogy mi is ez, a szerelem nem ismer határokat, nem igaz? Iránytűként imádkozom, ó istenem, ez a helyes út? Vakon követtem a kártyákat, csak akkor láttam, ki rakta elém azokat. Azt hiszem, én magam voltam, felismertem az arcomat. Hiába siettem a fény felé?

Ez az "én vagyok önmagam akadálya" tipikus esete. Itt is megjelenik a függőség, amit a lírai én arra használ fel, hogy a szomorúságát enyhítse vele. De valójában ő maga sem tudja, hogy mit csinál. Az viszont nem derül ki, hogy milyen terápiát próbált ki.

A kártyalapok valószínűleg azokra a sablonokra, szabályokra utal, ahogy éli az életét a lírai én. Ezeket mind ő húzta, ezekkel kell játszania. A kártya és általában a játék jó metaforája az életnek, pszichológusok is mondják, hogy abból, ahogy játszik az ember, jó képet lehet kapni arról, hogy éli az életet. Lehet, hogy új leosztással a lírai én is győztes lenne?

Ennél a versszaknál végig egyenletes ütemmel követi a zene az énekesnőt, a szöveg mondanivalója is nagyjából egy mondanivaló körül épül. Az utolsó sor kérdése pedig megalapozza a megoldást a problémára.

Ezután lényegében csak a refrént énekli kétszer az énekesnő.

Igazából saját magamból kiindulva fordult meg a fejemben a kérdés, hogy fogalmazódnak meg Froukje-ben ilyen kérdések. Szinte teljes gondtalanságban éltem le a húszas éveimet, ilyen jellegű kérdések akkoriban nem foglalkoztattak. Mindenesetre a korai öntudatosság hatalmas erény. Főleg, ha valaki a kétségeit így ki tudja fejezni.

A borító is érdekes, a fény jobb oldalról világít, Froukje mégis balra néz, ráadásul lefelé, merengőn. Ezzel is jól érzékelteti, hogy ebben a dalban az érzelmeinek sötétebb oldalán jár. Ami kritikám a borítóval, nem tudom, hogy szándékos-e de az énekesnő feje búbja és a festmény felső része hiányzik a képről.

Nagyon örülök annak, hogy Froukje személyében egy igazi egyéniség színesíti a holland könnyűzenei palettát. És biztos vagyok abban, hogy fogjuk még őt hallani, úgyhogy kíváncsian várom az újabb dalait.

Szembenézés a múlttal

Mindig izgalmas, amikor egy szerző más témában ír könyvet, mint amit tőle megszokhattunk. Abban jó eséllyel más hangot fog megütni, talán a stílus is egy kicsit különbözni fog, de minimum színesebbé teszi a repertoárját. Ez ömnagában elegendő ahhoz, hogy érdeklődéssel várjam Almási Kitti legújabb könyvét, ha nem jönne még az hozzá, hogy a mérhetetlenül tisztelem a pszichológusi munkásságát. Nagyon jó tanácsokat tud adni általánosabb és komolyabb problémákra egyaránt. Teszi mindezt úgy, megértéssel, empátiával közelít az emberek felé. Ráadásul találóan, olykor humorral színesíti a mondanivalóját, így egy kicsit oldja is a feszültséget.

Almási Kitti sokkal inkább a kognitív viselkedési terápia híve, vagyis megnézi, hogy egy adott szituációból milyen más attitűddel hozhatjuk ki a legtöbbet. Meg is írta a "Bátran élni" című könyvében, hogy nem feltétlen foglalkozik a múlttal, ami nekem mindig is egy személyes kritikám volt vele kapcsolatban. Meggyőződésem, hogy csak akkor lehet újfajta habitussal élni a mindennapokat, ha a múlt megfelelő módon a helyére van téve. Ezt aztán azzal rendeztem le magamban, hogy a múlt tisztázására kiváló könyveket írt Orvos-Tóth Noémi, így ők ketten kiválóan kiegészítik egymást nálam.

Ellenben most Almási Kitti tett kísérletet arra, hogy a múlt lezárásának fontosságáról írjon könyvet. Már a bevezetőben megírta, hogy egy régi ismerősével való találkozás ébresztette rá, hogy a múltjában vele bizonyos dolgok nincsenek a helyükön. Ez inspirálta könyv megírására. Tehát Almási Kitti kikötötte a hajóját, hogy a múlt és az emlékek tengerén átkeljen a túlsó partra. Időnként az időjárás nagyon viharos volt, többször fennállt a veszélye annak, hogy felborul a hajó, de több évtizedes hajóskapitányi tapasztalatának köszönhetően végül partot ért.

De valószínűleg számított az időjárási viszontagságokra, hiszen már a fülszövegben sem ígért könnyű utazást. Bár olyan fajsúlyos kijelentésekre ne számítsunk tőle, mint akár a fentebb említett Orvos-Tóth Noémitól, de ő is több időt töltött az érzelmek viharában. Volt tőle is néhány olyan gondolat megérintett, mindazonáltal nem volt annyira nehéz olvasmány. Az előző Almási Kitti könyvekhez képest valamivel nehezebb, de ha csak Lukács Liza vagy Dr. Máté Gábor könyveivel hasonlítom össze, azokhoz képest könnyedebb volt. De arra kiváló, hogy aki érintett egy-egy témában, azt mindenképp elgondolkodtassa.

És nem hiszem, hogy lenne bárki is, aki úgy olvasná el ezt a könyvet, hogy ne tudna valamilyen módon kapcsolódni a leírtakhoz, hiszen szinte mindjányunknak vannak lezáratlan kapcsolatai. A ki nem mondott szavak és ki nem fejezett érzelmek pedig évek múltán is mély sebet tudnak ejteni a szívünkben. Almási Kitti 11 fejezeten keresztül elemzi a különböző eseteket, ezeket a személyes tapasztalataival teszi átélhetőbbé, és a végén hasznos és érvényes tanácsokat fogalmaz meg.

Ha van valami kritikám a könyvvel a kapcsolatban, az inkább a külsőségekhez köthető. A tördelés ugyanis nem sikerült valami jól. Az oldalak tetején is a cím túlzottan oldalt van, ahogy az oldalak alján a számozás is túlzottan alul, mintha nem lenne margója a könyvnek. Vagy az lehetséges, hogy nagyobbra tervezték a könyvet, végül kisebb lett, és nem korrigálták a tördelést utólag, vagy ez a tördelő első munkáinak egyike.

Az utóbbi is esélyes, hiszen nemcsak ez az első olyan Almási Kitti könyv, amit a Firmitas kiadónál jelentetett meg, hanem a kiadónak ez egyáltalán az első könyve. Tudomásom szerint ez Almási Kitti magánkiadója, mely vélhetőleg a későbbi könyvekről is gondoskodni fog. Ha a tördelésen a későbbiekben javítani fognak, akkor teljes értékű kiadó lesz a többi mellett.

Szerencsére a belbecs többszörösen kompenzálja a külcsín hibáit. Aki szeretne Almási Kittitől valami mást olvasni, de a tőle megszokott magas nívón, akkor magasan ajánlott ez a könyv.

Szerző: Almási Kitti
Cím: Elvarratlan szálak
Kiadó: Firmitas kiadó
Megjelenés éve: 2023
Ár: 4490 forint

Moly.hu profil | Könyv a Nyitott Akadémia honlapján

"Egy kicsit benne vagyunk mi is!" - Még mindig ünnep egy Zorán koncert

Tart még Zorán 2023-as turnéja, melynek november 22-i békéscsabai állomásán volt szerencsém jelen lenni. És azt kell mondjam, hogy fantasztikus volt. Immár 30 éve vagyok Zorán rajongó, életművét a Metrós dalokkal együtt töviről hegyire ismerem, nem ez az első Zorán koncert, amin jelen voltam, de mindig kapok valami újat, aminek köszönhetően még mindig nagyon jó az újabb koncertjeit hallgatni.

Zorán hosszú évek rendszeresen fellép Békéscsabán, és mindig telt ház várja. Nem volt ez másképp idén sem. Nem volt egy szabad hely a nézőtéren, és a páholyban sem. Talán vannak, akik feltennék a kérdést, hogy miért van ekkora igény egy-egy Zorán koncertre, amikor az utolsó stúdióalbumát Körtánc – Kóló címmel 2011-ben adta ki, utána csak elvétve jelentkezett új dallal. Erre a válasz egyrészt az, hogy Zoránnak olyan széles repertoárja van, hogy azzal önmagában változatossá teheti a turnéit. De ha ez nem lenne elég, Zorán maga gondoskodik arról, hogy a dalai sose ugyanúgy szólaljanak meg. Néhány dalát áthangszereli, néhányat közülük új stílusban szólaltat meg, így a rajongóknak nemcsak ünnep egy-egy koncert, hanem meglepetés is. A másik válasz lehetne az, hogy bár ez nem volt nyilvánosan hirdetve, de Zorán karrierje kerek évfordulót ünnepel. Ha abból indulok ki, hogy Zorán 1993-ban adta ki „Az elmúlt 30 év…” című koncertalbumát, azóta újabb 30 év telt el, tehát Zorán karrierje idén 60 éves. Talán ezt is ünnepelve jelentetett meg idén két nagy válogatásalbumot Aranyalbum 1974-1993 és Aranyabum 1994-2020 címmel.

A 2 órás koncert nagyon jól össze volt állítva. Remek ötlet volt váltogatni a vidámabb és szomorkásabb dalok között. Azért nem hatott disszonánsan az egész koncert, mert Zorán egész repertoárja alkot egy egységes halmazt. A vidám dalokban is tetten érhető az a maró gúny, amivel a társadalmunkat a maga valóságában szemléli, ahogy a melankólikusabb dalokban is hallható a remény, ahogy a lángon, halálon, füstön át úszik az a bizonyos fehér hajó.

És hogy még az ismertebb, Zorán koncertek kötelező dalai is izgalmasak legyenek, arról a Bujtor vonósnégyes is gondoskodott. Hangszeres játékuknak köszönhetően, nemcsak a „Volt egy tánc” vagy a „Kell ott fenn egy ország” lett sokkal átélhetőbb, hanem a „Mondtam neked” című dalban hallható szólójátékkal is valósággal kineveti a naivitásunkat. Hogy is hihettük, hogy mi leszünk azok, akik megváltjuk ezt a világot? Legalább ennyire egyedi ötlet volt Acapellában énekelni a „Nem kell mindig” dalt is.

Ha valami kritikát lehet mondani: főleg az elején Zorán többször elfelejtette a szöveget. De ezt a maga rutinjával sikerrel kiküszöbölte, és a következő sort már rendben folytatta. A koncert ezzel együtt is remek volt. A dalok időtlenek, a szövegek most is aktuálisak. Zorán meg évtizedek múltán is ugyanazzal a lendülettel, energiával énekli a dalait, mint újkorukban. Zárásként a „Kóló”-ra az egész közönség állva tapsolt és önfeledten énekelte a dalt.

A Zorán rajongók nemcsak a változatosság miatt járnak a mai napig koncertekre, hanem az énekes autentikus személyisége miatt. Minden egyes dalával átad a gondolataiból, érzéseiből, tapasztalataiból egy kis szeletet, ezt a koncertjein ugyanazzal a hitelességgel és szeretettel énekli, ahogy az albumokon hallhatjuk. Úgy fogytak el nagyon hamar a jegyek, hogy a városban alig volt hirdetve a koncert. Csak a vasútállomásnál láttam egy plakátot. A dalok és Zorán előadása önmagukban elegendők, hogy a koncertjeivel megtöltse a Csabagyöngye Kulturális Központot. És nem hiába. Nekem teljesen mindegy, milyen műsorok mennek a kereskedelmi TV-kben. Teljesen mindegy, milyen dalokat játszanak a kereskedelmi rádiók. Amíg Zorán megkapja neki megillető helyét a magyar kulturális életben, addig azt gondolom, nagy baj nincs.

A cikk eredetileg a Programod.hu oldalon jelent meg.

Mindennapok egy világjárvány árnyékában

Érdemes néhány éve megjelent könyveket is elolvasni, még akkor is, ha a témája mára elvileg aktualitását vesztette. Egyrészt egyfajta kordokumentum, másrészt érdekes visszatekinteni arra az időre. Mit jelent most számunkra, mennyire érezzük most a súlyát? Ennek fényében olvastam el Jakupcsek Gabriella: Alul semmi? című könyvét, mely a Covid-19 világjárvány alatt élt mindennapjainkról szól.

Alapvetően ötletes a cím, azon túl, hogy az 1997-es "Alul semmi" (The Full Monty) film címét vette alapul Jakupcsek Gabriella. De természetesen több önmagánál az, hogy online munkavégzés céljából inget, zakót veszünk fel, alul meg rövidnagrádban, vagy pizsama alsóban vagyunk, lábunkra egy papucs kerül. Azon felül, hogy undorító látvány, árulkodik arról, hogy mennyire szeretjük, mennyire vesszük komolyan a munkánkat. Jakupcsek Gabriella a borítón igyekezett a jóízlés határain belül saját magán is megmutatni, de szemmel láthatóan nem ment túl egy határon.

A könyvben 14 fejezetben ír Jakupcsek Gabriella a koronavírus világjárvány következtében elrendelt lezárások hatásairól, lehetséges következményeiről. Kifejezetten érdekesen indul a könyv, először a saját történetét meséli el. Ahogy egyszer csak abbamaradtak a felvételek, és egyik napról a másikra kellett átszerveznie a mindennapi életét. Ezután olvashatunk a járvány következtében elrendelt korlátozások hatásairól. Hogyan szervezték a munkahelyek az online munkavégzést, különböző közösségek online szervezték a találkozót. Élőben alig találkozunk a szeretteinkkel, joggal aggódtunk a nagyszüleinkért, idős szeretteinkért. Külön jó volt azokat a fejezeteket olvasni, amelyekben arról írt, hogy lezárások során tanult meg a szerző figyelni magára, a szükségleteire, illetve, hogy most van lehetőség újragondolni az életünket, és hogy azzal foglalkozzunk, ami tényleg fontos számunkra.

Tehát a könyv megfelel az alcímnek is. Jakupcsek Gabriella egyaránt értekezik a veszélyekről és az esélyekről is. Külön figyelemre méltóak az egyes fejezetekben olvasható történelmi kitekintések. Érdekes volt olvasni, hogy a történelmi időkben sem kezelték sokkal jobban a járványt, mint mi most. Ugyanúgy karanténban voltak a veszélyeztetett emberek, ugyanúgy rettegtek attól az emberek, hogy megfertőződnek, mint amennyire mi féltünk most 2020-2021-ben.

Érzékelhetően több munka volt ebben a könyvben. Illetve az előző könyvekhez hasonlóan jó volt most is olvasni Jakupcsek Gabriella gondolatait, alapvetően szeretem a stílusát. De ebben a könyvben is tartózkodik a szélsőséges vélemények kifejtésétől. Sőt, csak ebben a könyvben állt össze a kép, hogy valójában csak arról mond véleményt, amiben általános egyetértés van. Csak egy kicsit feszegeti a határokat, de ebben a könyvben is nyilvánvaló volt, hogy Jakupcsek Gabriella ódzkodik attól, hogy szélsőséges, másokat esetleg érzékenyen érintő témákban fejtse ki a saját gondolatait. Pedig látszik a megnyilvánulásain, hogy egy intelligens nő, akinek sokkal több mindenről van véleménye, mint amit a felszínre hoz. Csak hát, mint média személyiség, elsajátított egy olyan kommunikációs módszert, aminek köszönhetően ezt nehéz észrevenni, mert az írása gördülékenyen halad.

Jó eséllyel azért csinálja így Jakupcsek Gabriella, mert egy általánosan szeretett médiaszemélyiség akar lenni. Akire a jövőben majd úgy emlékszünk, mint egy intelligens műsorvezető, aki figyelt az interjúalanyra, jókat kérdezett, és kellően érzékenyen szemlélte a világot. Csak ezzel pont azt éri el, hogy a könyvei nem lesznek annyira egyediek és értékesek. Volt arra is példa, hogy a könyv olvasása közben jutottam hozzá egy másik könyvhöz is, ami sokkal érdekesebb volt, és nemcsak hogy félbehagytam az idő alatt Jakupcsek Gabriella könyvének olvasását, de eszembe se jutott, hogy elővegyem. Mivel egy mindenki által szeretett TV-s személyiség akar lenni, nem akar megosztott lenni, nem akar rossz érzést okozni a könyvei olvasóinak, ezért beéri azzal, hogy csak egy jó könyvet ír. De aki igazán kiváló könyvet akar írni, annak be kell vállalnia a markáns, fájdalmas gondolatokat is, amik másokban rossz érzést kelthet, mert így lesz a könyv igazán erős és hatásos.

Teljesen nyilvánvaló, hogy Jakupcsek Gabriella tudatos döntést hozott azzal, hogy ilyen könyveket ír. Habár erről hátrányként írok, de ez azért van, mert személy szerint igénylem az egyedi és saját alkotásokat, de ez nem rossz döntés. Főleg azért nem, mert Jakupcsek Gabriella soha nem azért dicsért meg egy ismert embert, hogy ő majd visszadicsérje. Ő a nézőinek pozitív személyiség, és ez bőven a kisebbik rossz ahhoz képest, amit a magyar TV-kben látunk. Nem utolsósorban kitanult ehhez egy megfelelő kommunikációs módszert, és nagyon jól csinálja. Csak annyira engedi magához közel az olvasót, hogy szeretett médiaszemélyiség legyen, de az igazán megosztó véleményei elé falat állít.

Összességében elmondható, hogy jó volt olvasni a könyveit, kellemes perceket okozott az írásaival, de aki igényli az igazán egyedi, saját gondolatokat, az ne itt keresse.

Szerző: Jakucsek Gabriella
Cím: Alul semmi? - Veszélyek és esélyek covid idején
Kiadó: Jaffa kiadó
Megjelenés éve: 2021
Ár: 4990 forint (e-könyv formában 2990 forint)

Moly.hu profil | Goodreads profil | Könyv a kiadó holnapján | E-könyv a kiadó honlapján

Korszakalkotó gondolatok

2023-ban, amikor az emberiség kezdi végképp elveszíteni a saját magába vetett hitét, megjelentetni egy olyan könyvet, melynek talán egyik fő célja, hogy az olvasó visszanyerje a hitét az emberben, ezáltal saját magában is... Nem kis vállalkozás. Vona Gábor erre tett kísérletet a legújabb könyvében, és azt kell mondjam, hogy nagyon jó eséllyel pályázik nálam az év könyve címére.

Egy ideig én is szkeptikus voltam a Jobbik jobb-középre való váltásával, hiszen nem tudok olyan embert mondani, aki elveiben, gondolkodásában szinte 180°-os fordulatot tesz. Köztudott, hogy Vona Gábor is nacionalista elveket vallott, ő alapította a Magyar Gárdát, majd néhány év múlva átvált jobb-középre. Olyan gondolatom is volt, hogy az egész csak egy csapda: Beédesgeti magát a parlamentbe, netán miniszterelnök lesz, aztán szépen lehullik az álarc, és úgy elkezd cigányozni, zsidózni, hogy csak győzzünk magunkhoz térni belőle. De miután számomra is nyilvánvalóvá vált, hogy tényleg formálódott a gondolkodása, elkezdtem komolyabban figyelni a munkásságát. Hirtelen kiderült, hogy valójában olyan gondolatai, elméletei vannak a világ történéseiről, és az emberekről, ami csak nagyon keveseknek. Emellett hihetetlenül szimpatikus, hogy mennyire komplexen látja át politikai, közéleti történéseket, eseményeket. De ami miatt igazán példaértékűnek tartom a munkásságát, hogy nem gyűlölettel beszél egyik vagy másik pártról, oldalról, hanem hosszasan elemzi, és próbálja megérteni a mögöttes szándékot. Több magyar politikai jelenségre is ő adta számomra a legérthetőbb, legkomplexebb magyarázatot. Neki köszönhetően úgy érzem, hogy egy kicsit jobban értem, hogy mi is történik valójában Magyarországon.

Erről a gondolkodásmódról ad tanúbizonyságot ez a könyv is, mely a világban, az emberiségben zajló nagy eseményekre, változásokra reflektál. A mai tinédzser-, húszas korosztály valójában nagyon jól tudja, hogy mi történik körülöttük. Hogy akár már ők is megérezhetik a klímaváltozás következményeit, ahogy azt is nagyon jól látják, hogy újra zajlik a történelem. Egyre többen vesztették el a hitüket saját magukban, dívik a "megérett a világ a pusztulásra"gondolkodás. Ezek után kijönni egy olyan könyvvel, mely nemcsak a diagnózist állítja fel, de gyógymódot is ajánl, az mindenképp kiváló vállalkozás. Főleg, ha igaz az, amit Pörzse Sándor és Puzsér Róbert mondtak, hogy Vona Gábornak milyen meghurcoltatást kellett elszenvednie politikusi pályájának alkonyán, abból felállni és új útra lépni... az nem szimplán egészséges és erős pszichére utal, hanem valami olyan jellegű elhivatottságra, aminek kapcsán tényleg azt érzi az ember, hogy csak azért se adja fel. És ezután megírni egy ilyen könyvet... Azt gondolom, hogy Vona Gábor pont az utóbbi 5 évben, a politikusi pályafutása után találta meg igazán a helyét és végez olyan tevékenységet, melynek köszönhetően ténylegesen előreviszi az országot. Igazi állampolgárként beleteszi magát az ország közügyeibe. Illetve azóta visszatért a politikába, a Második Reformkor alapítványt, immár pártként működtetve igyekszik minél több embert megszólítani, és lehetőséget kérni arra, hogy egy kicsit jobb hellyé tegye Magyarországot.

A könyvben 189 kiáltvány olvasható, ezek hét fő témakörre vannak osztva. Számba veszi a történelmet, az ideológiákat, a fogyasztói társalmat, a kultúrát és humanizmus lényegét, és olyan dolgokra világít rá, amit nagyon kevés embertől hallottam. Nagyon kevesen közelítik meg a történelmet a kultúra oldaláról. Iskolában is jobbára az évszámok biflázása megy, az adott történelmi eseményekkel kapcsolatban is inkább a száraz tényekre szorítkoznak. Iskolán kívül is ritka az, amikor történelmi témájú előadások, írások az adott történés, emberiség tényleges megértését tűzi ki célul. A könyv erre vonatkozó része erre helyezte a fókuszt, ami nemcsak azért előny, mert teljesen új meglátásba helyezi az adott történelmi eseményt, vagy az akkor élt embereket, hanem segít megérteni, hogy ott és akkor miért úgy történtek a dolgok, miért úgy gondolkodtak az emberek, ahogy, miért az volt az uralkodó ideológia.

Ez egy óriási erénye a könyvnek. Meg amilyen szeretettel beszél az emberiségről. Ezek az újhuminsta kiáltványok ugyan mítosz-értékűek, sok esetben nem rezonál a jelen közgondolkodásra és a néplélekre, de pont ezért hihetetlenül fontos, hogy legyen egy ellenpont. Legyen valaki, aki szembemegy a "megérett az emberiség a pusztulásra" jellegű frázissal. Most van igazán nagy szükség arra, hogy valódi és érvényes gondolatokat megfogalmazva új reményt adjon az emberiségnek. Nagyon fontosnak tartom ezt a könyvet. Azt már teljes bizonyossággal ki merem jelenteni, hogy ez az év olvasmánya számomra. Nagyon fontos könyv, nagyon fontos lenne, hogy minél több emberhez eljusson. Nem szükséges a leírt gondolatokkal egy az egyben egyetérteni, de alkalmasak a vitára. Érdemes is diskurzust folytatni a könyvben leírtakról, mert nagyon aktuálisak, és fontos lenne konszenzusra jutni az egyes pontokban, hogy a világ egy kicsivel jobb hely legyen.

Ez nem olyan könyv, amit egyszer elolvasunk, és mint a többi olvasmányt, félretesszük. Ezt újra és újra el kell olvasni. Újra és újra emlékeztetni kell magunkat arra, hogy dolgunk van a világban. Nekem személy szerint is azért is fontos lesz újra elolvasni, mert nem értek benne mindent. Jó eséllyel egy idő után, nagyobb tudással mást fog jelenteni a könyv.

Tehát nagyon ajánlott olvasmány. Ha másban nem, abban talán meg lehet egyezni, hogy szükség van ilyen pozitív és értékes gondolatokra.

Szerző: Vona Gábor
Cím: Mondj igent az emberre - Újhumanista kiáltvány
Kiadó: Magánkiadás
Megjelenés éve: 2023
Ár: 4499 Forint

Moly profil | Goodreads profil | Könyv a kiadó honlapján